Magyarországon a pénzmosás elleni harc leginkább az EU-s irányelvek átültesére szorítkozik. Pénzmosás elleni irányelvből pedig nincs kevés, 2018-ban épp az 5. ilyet fogadta el az Unió, és ennek eredményeképp 2021-ben a magyar intézményrendszerbe is bekerült az úgynevezett ‘központi tényleges tulajdonosi nyilvántartás’. Az elfogadott magyar jogszabály alapvetően követte az irányelv által meghatározott minimum standardokat, igaz, a lehető legszűkebben értelmezte azt. Az oknyomozó újságírók és a civil szervezetek szemszögéből az új nyilvántartás nem jelentett jelentős előrelépést, néhány kivételes esettől eltekintve kevés olyan tényfeltáró cikk született, ahol ezt az adatbázist sikeresen tudták volna használni – ez elsősorban a szabályozási hiányosságoknak és a szofisztikált vagyonelrejtési módszereknek tudható be. Ez olyannyira igaz, hogy amikor 2023-ban, a Dirket36 cikke nyomán kiderült, hogy a nyilvántartás valójában addig másmilyen forrásból meg nem ismerhető, a magántőkealapokra vonatkozó adatokat is tartalmaz, azokat sebtiben törölték is a nyilvánosan hozzáférhető regiszterből. Ráadásul 2022 végén az Európai Unió Bírósága is hozott egy olyan tartalmú döntést, amely jelentősen korlátozta a harmadik személyek hozzáférését – ezt a döntést a magyar jogalkotók úgy követték le, hogy 2024 elejétől egész egyszerűen megszüntették az adatbázis nyilvános hozzáférési felületét. Bár az uniós bíróság kifejezetten hangsúlyozta, hogy a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás ellen fellépő sajtónak és civil szervezeteknek lehetővé kell tenni a hozzáférést, a gyakorlatban az új szabályozás aligha jelent garanciát arra, hogy ezek a szervezetek valóban használni tudják a tényleges tulajdonosi nyilvántartást oknyomozó és tényfeltáró munkájuk során.
Tényleges tulajdonos? Hát az meg ki? A pénzmosásról szóló törvény ‘tényleges tulajdonos’-nak fordítja az irányelvekben ‘ultimate beneficial owner’-nek (röviden UBO-nak) nevezett kategóriát. A hatályos pénzmosás elleni törvény alapján úgy foglalhatnánk össze, hogy tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron ténylegesen befolyást tud gyakorolni az adott jogi személy (vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) döntéseire, vagy az, akinek az érdekében a döntéseket meghozzák (például az alapítványok esetében a kedvezményezett.) A koncepció célja, hogy bonyolult céghálók és láncolatok esetén is látszódjon, hogy ki áll egy cég vagy tranzakció mögött. Természetesen a probléma abból adódik, hogy ez a kategória nem minden jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre húzható rá mechanikusan és egyszerűen. Magyarországon a gazdasági társaságoknak a Polgári Törvénykönyv szerint nem tulajdonosai, hanem részvényesei és tagjai vannak. Nem mindegy az sem, hogy az adott jogi személy rendelkezésére bocsátott forrásokat a részvényesek tőkeként jegyzik, vagy a befektetők hitelként bocsátják a jogi személy rendelkezésére – utóbbi esetben egy vállalati kötvény tulajdonosai nem lesznek tényleges tulajdonosok.