2019 tavaszára a K-Monitor gyakornokot keres egy önkormányzati költségvetések átláthatóságával kapcsolatos projektjébe, melyben több hazai település is partner. Gyakornokként egy, a költségvetés átláthatóságát és közérthetőségét javító IT-eszköz fejlesztésében vehetsz részt, továbbá egy olyan konferencia megszervezésében és lebonyolításában, mely a magyar önkormányzatok számára mutat be jó hazai és nemzetközi gyakorlatokat a gazdálkodásuk közzétételére és részvételi technikák alkalmazására. Jelentkezni február 1-ig tudsz, a munkába február közepétől lehet becsatlakozni.

A Holland Külügyminisztériumtól elnyert támogatásból a K-Monitor 2019-ben egy civil-önkormányzati partnerségben megvalósuló projektet bonyolít le, mely könnyen hozzáférhető megoldást kínál a hazai települések számára, hogy informatikai eszközökkel közelebb hozzák gazdálkodásukat a polgáraikhoz. A fejlesztés eredményeként nyárig egy olyan, nyílt forráskódú online eszközt szeretnénk közreadni, amelyet bármely magyar önkormányzat használatba vehet. Az önkormányzatok igényein alapuló informatikai fejlesztéssel azt szeretnénk elérni, hogy tavaly bemutatott programunk képessé váljon a települések feladatköreinek, költségvetési döntési mozgásterének, fejlesztési prioritásainak tényszerű, közérthető bemutatására, illetve állampolgári visszajelzések feldolgozására. A projekt másik eleme egy konferencia, mely az eszköz bemutatásán túl hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat ismertetne az önkormányzati átláthatóság és a társadalmi részvétel és kapcsolattartás témáiban.

Évek óta ismételgetjük, hogy a parlamenti választások idején, a kampányfinanszírozás rendszerének hiányosságait kihasználva rosszhiszemű kamupártok milliárdokat tesznek zsebre. A jogalkotó ugyan időről időre finomít a szabályozáson, de a végleges megoldást, vagyis a kampányköltések nyilvánosságát és szorosabb ellenőrzését máig nem teremtette meg. Az áprilisi választások előtt arra kértünk titeket, tegyetek a tömeges aláíráshamisítás ellen. Az állampolgárok számos esetben tettek feljelentést és a választásokon is jól vizsgáztak, hiszen a csaló pártokra gyakorlatilag senki sem szavazott. Az államot és a politika szereplőit azonban, mintha nem zavarná, hogy elfolyik a pénz - erre pedig egy újabb, szomorú bizonyítékot találtunk: az ÁSZ nem fogja ellenőrizni a gazdálkodásukat. 

Idén a hatalom kinyilvánította, hogy neki mindent szabad és továbbment a jogállami intézmények kiüresítésében. Az általunk szemlézett több ezer cikk és közbeszerzés, több tucat adatigénylés és feldolgozott ügy egy minden eddiginél koncentráltabb, informális kapcsolatokon és függő viszonyokon alapuló politikai teret mutat. A hatalmasra duzzasztott kormánypárti média ütlegei dacára idén a munkánkat támogató állampolgárok szolidaritásából és támogatásából is jócskán kijutott nekünk, ez pedig lehetőséget adott arra, hogy a helyzethez alkalmazkodva újfajta tevékenységekbe fogjunk. Ahogy december végén lenni szokott, idén is áttekintjük, mit tettünk az idei évben a korrupció ellen.

A közügyekkel foglalkozó, kritikus civil szervezetek munkáját nehezítő, erős kormányzati ellenszél 2018-ban sem csökkent. Az áprilisban, súlyosan egyenlőtlen feltételek mellett lezajlott választásokat követően a kormány tovább fokozta a független intézmények, szervezetek visszaszorítását és a gazdasági hatalomkoncentrációt, A kormányközeli klientúra hizlalása soha nem látott méreteket öltött. Mészáros Lőrinc minden valószínűség szerint az ország leggazdagabb emberévé vált, az idegenforgalomban Tiborcz Istvánnal, Orbán vejével közösködve. Elmondható, hogy a politikai, gazdasági siker záloga egyre kevésbé a kreativitás, a tisztesség, a kemény munka vagy a vállalkozó kedv, hanem a feltétlen lojalitás. Ezt a szolgalelkűséget várja a kormány lényegében minden állampolgártól, legyen az közalkalmazott, magánzó vagy középiskolai diák. Ez a nyomás pedig egyre fullasztóbb légkört teremt az országban, bénítóan hat minden egyéni kezdeményezésre, társadalmi önszerveződésre. 

A korrupció elleni küzdelem és a nemzeti és európai uniós közpénzek számon kérhető felhasználásának központi eleme a közbeszerzések győzteseinek, a céghálók végső haszonélvezőinek beazonosíthatósága. A tényfeltáró újságírók sokszor nehezen jutnak el az offshore-láncok végéig, pedig az átlátható tulajdonosi struktúrát a pénzmosás elleni jogszabályok is előírják. Mindezt nemcsak trükkök százai nehezítik, de az is, hogy az állam által nyilvántartott cégadatokat sokszor nem megfelelően gyűjtik, vagy csak fizetős szolgáltatásként lehet elérni. Az unió közadatokkal kapcsolatos törekvéseibe ugyanakkor illeszkedne ezen adatok tényleges felszabadítása is, így több uniós ország civiljei hétfőn azért akcióznak az Európai Parlamentben, hogy a cégadatok hozzáférhetősége javuljon. Ehhez a fontos ügyhöz a K-Monitor is csatlakozott! 

kép: csj.hkics.org.hk

December 3-án, hétfőn újra napirendre veszi az Európai Parlament a PSI-irányelvet, azaz a közszféra által előállított adatok nyílt, hozzáférhető újrahasznosítását közösségi szinten elősegítő politikát. A közadatok újrahasznosítása a gazdasági szereplők és a civil társadalom révén a jövő nagy versenyképességi tényezője lehet, és a demokrácia működése, a döntéshozók ellenőrizhetősége szempontjából is kulcskérdés, ám az irányelv elfogadása óta a gyakorlati megvalósítás döcögősen halad. Ahhoz, hogy a várt adatrobbanás megannyi társadalmi előnyét érezhessük, az Uniónak a jelenleginél is jobban el kell köteleződnie a nyílt közadatok politikája mellett, és rávenni a tagállamokat, hogy az általuk a normál működésben felhalmozott megannyi értékes adatot, nyilvántartást hozzáférhetőbbé tegyék. Ez amúgy a tagállamok és az egész térség gazdasági érdeke is lenne.

Az Átlátszó még szeptemberben közölt képeket a Lady Mrd luxusjachton megfordult NER-es előkelőségekről: döntéshozókról és gazdasági potentátokról. Egy jogállamban, ahol a döntéshozók a köz érdekében, a luxussal csábító magánérdekek édesgetésének ellenállva kell végezzék munkájukat, mindez világraszóló botrány, Magyarországon azonban ez a rendszer deklarált működési elve, legfőbb politikája. A hivatalnokok munkáját azonban még így is számos szabály, etikai elv szabályozza. Élesben teszteltük, mit érnek az apparátus hajlíthatatlanságát biztosítani hivatott fennkölt elvek, ha egy kormánymegbízottat rajtakapnak egy jachton kvaterkázni a megye legbefolyásosabb építési vállalkozójával. Vajon érdekli a kormányt, ha a prefektusaik egy másik urat szolgálnak? 

eredeti fotó: Átlátszó / Németh Dániel 

A más országokban prefektusoknak nevezett kormánymegbízottak 2010 óta képviselik a magyar kormányt fővárosi és megyei szinten. Ők vezetik a kormányhivatalokat, amelyek sok fontos (sőt, nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő) ügyet érintő közigazgatási eljárásban hoznak döntéseket. Azt gondolhatnánk tehát, hogy miután a miniszterelnök a kormánya megbízatása idejére valakit egy megyei kormányhivatal élére kinevez, őt szoros felügyelet alatt tartja, nehogy a "végeken" saját zsebre kezdjen dolgozni. Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi magyar rezsim foglyul ejtett államában a Simicska helyét az építőiparban átvevő Szíjj László üzleti ügyei nem olyasmik, amiktől a köz emberét, a kormány megbízottját távol kéne tartani, sőt! A tiszakécskei Szíjj megyéjében, Bács-Kiskunban éppen Szíjj földijét, a korábbi kécskei polgármestert, Kovács Ernőt bízták meg a prefektúra vezetésével. Ő az, akit az Átlátszó a nyáron lencsevégre kapott a Lady Mrd fedélzetén Szíjjal és egy másik fontos döntéshozóval, a NER tenderbárójával, Homolya Róberttel. 

Áprilisban botrányos körülmények között kerültek fel újra a szavazólapokra a kamujelöltek. A 4 évvel ezelőtti kutyakomédia annak ellenére ismétlődött meg, hogy nyilvánvaló volt, a könnyen megkaparintható kampánytámogatás vonzereje és a többes ajánlás kiskapuja miatt újra lesznek próbálkozók. A profibb, szervezettebb kamupártozók vitték el a pénz nagy részét, a pártok 2,15 milliárddal maradtak adósak, melynek behajtására csekély az esély. Voltak azonban egyéni "versenyzők" is, akik függetlenként, vagy a listát állítani nem képes kamupártok színeiben nyúlták le a nekik kiutalt több, mint egy millió forintot. Az Államkincstár kérdésünkre elárulta, október végéig 231 millió forintnyi tartozást adott át a NAV-nak, ennyi pénzt kellett volna visszafizetniük a komolysági küszöböt el nem ért jelölteknek. A tartozók feketelistáján ismert nevek is szerepelnek.

Százszámra voltak olyanok idén áprilisban, akik üzletként tekintettek a választásokra és a szavazatok megszerzése helyett a kampánypénz megkaparintását tűzték ki célul. A kincstári adatok alapján jól látható, erős területi koncentrációt mutat a műfaj: az elmaradottabb országrészekben akár egy választókerületben is 6-7 jelölt maradt adós a pénzzel, míg a fővárosban alig. Fontos pontosan látni, hogyan került fel a most közzétett adóslistára ez a 144 jelölt, akiknek a Kincstár a tartozást október 19-éig átadta behajtásra a NAV-nak. A nagypályás csalók ugyanis nem itt, hanem a kamupártok párttámogatásával fejték meg a rendszert. A bűnszervezetre emlékeztető modellben a betoborzott egyéni jelöltek lemondtak a párt javára a saját támogatásukról, amit a párt (szigorú elszámolás híján) lepapírozott és gyakran homályban maradó szereplőknek visszaosztott. A pénzbehajtó NAV ebben az esetben nehéz feladat előtt áll, mert vagyonával csak a párt és annak vezetői felelősek, akik gyakran strómanok voltak. A listán, amit most nyilvánosságra hozunk, azok a jelöltek szerepelnek, akik miután így vagy úgy összegyűjtötték a szükséges 500 ajánlást, a kampánytámogatásról kamupártozó társaikkal ellentétben nem mondtak le, noha sejtették, hogy nincs sok esélyük elérni a 2%-os komolysági küszöböt. A kampánypénzt lepapírozták, arról számlákat mutattak be, majd miután a választások előtt visszaléptek vagy ott néhány szavazatot szerezve megbuktak, a Kincstárnak a szerződést megszegve nem fizették vissza az elköltött kampánypénzt. A trükköt a több, mint 1700 egyéni jelölt mintegy 10%-a játszhatta el, a kamupárton keresztüli csalásokat figyelembe véve azonban ennél is nagyobb arányban lehettek a kamujelöltek. A legtöbb próbálkozó Nógrádban volt és itt "fogták" a legtöbb tartozót is, hetet.

VI-VII. kerületi szervezetként kezdettől nyomon követjük a Városligetben zajló építkezéseket. Adatbázisunkban külön aktában gyűjtjük a ligetes cikkeket, most pedig arra vállalkoztunk, hogy a közbeszerzések alapján összegezzük, mennyi pénzt költöttek már biztosan el a Liget projektre és hogyan viszonyul ez a Városliget Zrt. vezetője által legutóbb meghatározott, 250 milliárdra taksált összköltséghez. Bemutatjuk, hol tart a 2020-ra befejezni tervezett beruházás és pontosan mire költöttek.

A Városliget projekt eredetileg múzeumi negyedként indult. Tarlós István 2009-es programjában még a Nyugati Pályaudvar mögötti helyszín szerepelt. 2010 után az új negyed építésének élére Baán Lászlót állították, aki a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa lett. 2012-ben L. Simon László kulturális államtitkár és Baán László miniszteri biztosként jelentették be a Múzeumi Negyed koncepcióját, 50-60 milliárdos költséggel, ez az évek során a tartalom bővülésével és a már megindult építkezések drágulásával nőtt. A park megújítását és funkcióbővítését 2013-ban iktatta törvénybe a Parlament, és ezzel Liget Budapest néven megkezdődött a Városliget funkciójának jelentős módosítása.

A CÖF félmilliárdos MVM-támogatás után sokan bosszankodtunk, ám a módszer nem új keletű. A milliárdos pénzekkel gazdálkodó állami cégek úgy tesznek az őket felügyelő döntéshozók kedvére, hogy a szponzorációs keretükből értelmes célok mellett jelentős összegeket kanyarítanak vitatható társadalmi hasznosságú de nyíltan kormánypárti "civileknek", személyeknek. MFB, MVM, BKV, MÁV: régebben is sokszor eljátszották a fejős tehén szerepét. A Rogán Antal minisztériuma alá rendelt állami kommunikáció / propaganda világában azonban ezen a kiskapun is központilag engedik át a csókosokat. Most a civileknek juttatott állami támogatások nem teljes, de nagy szeletének átláthatósága felé tettünk lépést.

A Rogánék felügyeletével működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) (mely a kommunikációs tendereket is intézi, méghozzá egyetlen, a Telekomnál nemrég debütált haveri céget "versenyeztetve") ugyanis egy csomó állami szerv szponzorációs keretéről és igényéről dönthet. Mivel a tapasztalatok szerint a kedvezményezett álcivileknél szinte lehetetlen, a vállalatoknál (ahogy tapasztaltuk, az MVM-nél is) pedig nagyon nehéz puhatolózni a szponzorációkról, úgy döntöttünk, a Kommunikációs Hivataltól próbáljuk meg megtudni, mégis kik kapják az állami vállalatok által jótékonyan szétszórt közpénz-milliárdokat. A szervezeten ugyanis átfutnak a szponzorációs igények, így joggal feltételeztük, a nyilvánosságnak is el fogják árulni, kinek mennyi pénzt jutott a közösből. Ez vitathatatlanul közérdekű adat, az átláthatósággal és az érthető válaszadással ugyanakkor hadilábon áll a Kommunikációs Hivatal. Mutatjuk, mire jutottunk az elmúlt hónapok levelezésével és a segítségeteket kérjük a legutóbbi válasz dekódolásában.

Grúzia fővárosában az elcsépelt "okos város" egy demokratikus, a társadalom igényeire, elvárásaira nyitott várost jelent. Tbiliszi életre hívott egy akciócsoportot, mely a civil szférával közösen kitalált önkormányzati elképzeléseket fogja tervszerűen kidolgozni. Az együttműködés a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) keretei között körvonalazódott, ez az a szervezet, amelyből Magyarország két éve kilépett, miután a K-Monitor és más résztvevő civil szervezetek kritikáját követően megrótták az együttműködés akadozása miatt. A civil-kormányzati együttműködés azóta még elképzelhetetlenebbé vált, pedig Tbiliszi példája mutatja, hogy akár helyi szinten is óriási lehetőségek rejlenének benne, szemben az állam mindent magához vonzó népboldogítása és látszattevékenységei helyett. A Tbiliszi javaslatcsomag átláthatóbbá és emberközelibbé teszi a város irányítását.

fotó: Pixabay

Az akciócsoport 24 tagból állt. Ebből 8-an a városvezetéstől érkezett, 4-en egyéb állami intézményektől, 12 tag pedig a civil szférát reprezentálta. Az akcióterv tucatnyi egyeztetés eredményeként jött létre, melyek részben munkacsoporton belül zajlottak le, részben e munkacsoportoknak a lakosokkal és  a városvezetéssel való folyamatos konzultációja keretében. 

A kormány újabb nemzeti konzultációt (az ezt megszellőztető Magyar Idők szóhasználatával "demográfiai konzultációt") jelentett be a magyar családok további adókedvezményeinek bevezetéséről. A nemzeti konzultáció sugalmazó kérdéseket tartalmazó „kérdőíve” a korábbi tapasztalatok alapján inkább szolgál szavazószámlálásra és közpolitikai napirend-formálásra és propagandára, mint valódi deliberációra és érdemben vitatott kérdések eldöntésére. Ha tényleg a választók informált döntése és nem a kormányzati álláspont népi megerősítése volna a cél, akkor súlyt kellene fektetni a tájékoztatásra és a szakmai-társadalmi vitára (például ehhez hasonló intézményekkel), ám erre itthon nem kerül sor. A konzultáció így egy drága eszköz marad a kormányzat melletti kiállásra és a Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány politikai érdekét kiszolgáló propagandaköltéseinek igazolására. De mit lehetne helyette?

A gyermekvállalás támogatása kapcsán Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke helyesen állapítja meg: minden család más élethelyzetben van, ezért differenciát megoldásokat kell keresni. Ezt a differenciált gondolkodást teszi zárójelbe a tömegesen kiküldött, az érintettek helyett leginkább a kormánypárti szimpátia jelzéseként visszaküldött ívek felhasználása. Miközben tehát a kormány demokratikus döntésbe csomagolja a magasabb keresetűek gyerekvállalását támogató adókedvezményeket, olyan kérdések, mint az otthonápolási díj vagy a gyerekes családok kilakoltatása, jobbára a Parlament elé sem kerül, arról szerencsés esetben civil nyomásra, zárt ajtók mögött születik róla döntés. Egy kis csoport számára igen fontos szakpolitikai döntésben a társadalmi szervezeteknek ma nem igen van módja érdemi nyomást gyakorolni a kormányzatra: népszavazást nehéz indítani, a népi kezdeményezés korábban sem túl állampolgár-barát intézményét pedig eltörölték. Ezeket az ügyeket így legfeljebb ellenzéki képviselők terjeszthetik a Tisztelt Ház elé, ami legtöbbször garancia arra, hogy érdemi megtárgyalásra ne kerüljön sor. Míg nálunk az állampolgári részvételt a kormány saját legitimációjára használja fel, addig Ausztriában a társadalom kezdeményezheti a kormányzat aktívabb szerepvállalását. A gyakorlat azt mutatja, valódi társadalmi vita bontakozhat ki az embereket érintő ügyekről, amiben végül informált döntés születik - nem pedig tucatnyi megszűrt és sugalmazóan tálalt szakpolitikai kérdés kerül időről időre a polgárok elé, amiről lelkiismeretesen nehéz dönteni.