Projektvezetői munkakörbe, határozatlan időre keressük új kollégánkat. Olyan valakivel szeretnénk bővülni, aki aktívan részt vesz új projektek kidolgozásában és a K-Monitor szakmai munkájában. Emellett talpraesett, proaktív, illetve elkötelezett a szervezet missziója és értékei iránt.
Kezdettől nyomon követjük a 2018-as választásokon induló kamupártok kampánypénzeinek ügyét és az állami szervek totojázását, melynek nyomán 3 milliárdot tehettek zsebre a nyilvánvalóan erre hajtó piti szélhámosok anélkül, hogy egyrészt a szabályozáson tátongó hatalmas kiskaput bezárná a törvényhozó, másrészt pedig az erre hivatott állami szervek erélyes fellépéssel nehezítenék meg a lopást. A kampánypénzeket eltüntették, a választási bukta után pedig senkinél nem találtak semmit.
FRISSÍTVE: a Kincstártól kapott tájékoztatás szerint 2020. október 31-i adatok alapján továbbra sem tudta behajtani a NAV a kamupártok adósságát.
A törvényalkotó 2017-ben - utólag már kimondható - lényegtelen módosítást eszközölt csak a szabályozáson. Hiába terjesztette ki azon vezetők körét, akik saját vagyonukkal felelnek a visszafizetésért, a felszívódott kampánypénzeket tőlük sem lehetett visszaszerezni. A folyamat részese a Választási Iroda, a támogatásokat folyósító Államkincstár, a pártokat ellenőrző Számvevőszék és a tartozásokat be (nem) hajtó NAV és persze a nyomozóhatóságok. Az ő részükről sem történt érdemi, hatékony fellépés sem a gyaníthatóan szabálytalanul összegyűjtött aláírások kapcsán, sem a támogatások folyósításakor, sem azok visszavételekor. Ma már azt is tudjuk, az aláírás-hamisítások miatti bírósági eljárások is bohózatba fulladtak. Az egyik ilyen eljárásban a bíróság arra jutott, az aláírásgyűjtők tudata minden bizonnyal "nem fogta át, hogy csalnak". A kamupártok szervezőit, bár lehet róla sejtésünk, kik ők, futni hagyták - 3 milliárd forinttal.
A második Orbán-kormány által hatályba léptetett 2011. évi CCIII. törvény módosította a rendszerváltás óta hatályban lévő választási rendszert. Az új törvény egyszerűbbé tette a jelöltállítás folyamatát: amellett, hogy a névre szóló kopogtatócédula rendszerét eltörölték, egyéni képviselőjelöltté válhatott az a személy, aki legalább 500, az ajánló személyi számával és aláírásával ellátott ajánlószelvényt tudott összegyűjteni. Egy választópolgár érvényesen a lakóhelye szerinti választókerületben több jelöltet is támogathat. A többes jelölésről azóta másodszor derült ki, csak az ügyeskedőknek kedvez: kisebb iparág szerveződött a félig legálisan vagy illegálisan megszerzett személyes adatok másolgatására. Olyan figurák seftelnek akár a te vagy közeli hozzátartozóid adataival, mint Kőrös Gusztáv, Zuschlag János vagy az újabban koronavírusos féligazságokban utazó testépítő-patikus Gődény György.
Hálózatokat ábrázoló alkalmazásunk továbbfejlesztésével a magyar elit kapcsolataiba engedünk ismét betekintést. A 2014 és 19 közötti balatoni vitorlásversenyek nyilvános eredményeit feldolgozva rajzoltuk fel közszereplők, politikai-gazdasági döntéshozók kapcsolatait. Viszonyuk minőségéről gyakran keveset tudunk, noha az gazdasági vagy politikai döntésekre is hatással lehet. Ezek a kapcsolatok semmiképp sem perdöntőek, ám jelentőségüket nem becsülhetjük alul egy olyan rendszerben, ahol deklaráltan egy lojális tőkés réteg megerősítése a cél, ahol az intézmények szerepét mindinkább személyes kapcsolatok és függőségek veszik át. Nincs új a nap alatt, már a századelőn is balatoni vitorlásokon ringatózott a magyar elit. Ma is vegyes társaság szeli a habokat, találni köztük hivatásos sportolót, orvost, mérnököt és jogászt, vállalkozót és politikust, baloldalit, fideszest egyaránt. És persze rengeteg sportszerető embert.
Ha egy oknyomozó újságíró kapcsolatot keres a döntéshozó és egy gyanúsan sikeres vállalkozó között, beleszaladhat egy közös vitorlázásba. Így járt a 444 cikksorozatának szerzője is, aki Bácskai János IX. kerületi (ex)polgármester ügyei után nyomozva talált rá Rudits Tiborra, a kerületi kéményfelújításokat bonyolító vállalkozóra, akivel a városatya közösen hódol a vitorlázás szenvedélyének. Szintén megénekelt kapcsolat Tiborcz István informatikában nyomuló testvére, Péter és Griecs-Farkas Emese közös hobbija. Mint a 24.hu megtudta, a Tiborcz-család V. kerületi, Báthory utcai lakását használta az utóbbi években milliárdos állami megrendelésekkel kitömött Symmetria Magyarország Zrt. többségi tulajdonosa, Griecs-Farkas. A 89 négyzetméteres ingatlanban jelenleg Tiborcz Péter cégei működnek - nem csak a hajó volt tehát közös.
Az ilyen és ehhez hasonló történeteken felbuzdulva még 2016-ban lefuttattunk egy keresést sajtóadatbázisunk személyeivel a versenyzők listáján és számos érdekes egyezésre bukkantunk. A lista most frissült. A cikkben a nevekre kattintva többet is megtudhatsz az említett szereplőkről adatbázisunk révén. Mivel azonban a nyilvános adatok csak neveket tartalmaznak, nem tudjuk teljes bizonyossággal állítani, hogy a névegyezésen túl valóban a vélt fontos ember szerepel az ábrán. Ugyanakkor az adatok érdekes adalékul szolgálhatnak hasonló ügyekhez, ahol politikusok vagy állami cégek, hivatalok felsővezetői üzletemberekkel hajókáznak együtt. Vizualizációnk a 2014-2019 közti Kék- és Fehérszalag versenyek résztvevőit jeleníti meg.
“Egy társadalmi katasztrófa leküzdése nem olyan, mint megvívni egy háborút, ami akkor hatékony, ha a vezérnek hatalmában áll felülről jövő utasításokkal irányítani, mindenféle vita és egyeztetés szüksége nélkül. (...) Ezzel szemben a társadalmi kataklizmák kezeléséhez éppenséggel részvételi kormányzásra, az éber nyilvánosság vitáira van szükség.”
(Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász)
A magyar közéletben hozzászokhattunk a háborús analógiákhoz, a koronavírus miatti veszélyhelyzetben azonban egy új helyzettel kellett megismerkednünk. A miniszterelnök "demokrácián túli állapotról" beszélt, sőt meg is nevezte azt: "háború van". A kormányzás is ezt a logikát tükrözi: készletgazdálkodás, frontvonal, hátország, (fürkészek, portyázók), “parancsban lévő” alárendeltek stb. Ez a retorika szűkre szabja a közvitákat és a szakmai alapon történő választást a lehetséges alternatívák között. Olyanok, akik bizonyára nem a járvány elleni védekezés ellendrukkerei, mint az Orvosi Kamara, nem véletlenül tartották fontosnak kimondani: az ország orvosai nem katonák, nem parancsokat teljesítenek. De lehet-e az egyáltalán demokratikus a kormányzás veszélyhelyzetben, kell-e, hogy az legyen?
Demokratikusság alatt nem politikai jó modort, formalitást értünk, és nem is olyasmit, hogy minden intézkedést hosszas politikai vita előz-e meg. Az írás mottóját adó Amartya Sen a brit gyarmati uralom utolsó éveinek bengáli éhínségei kapcsán mutatott rá arra, hogy bár lett volna elegendő élelmiszer a lakosság ellátására, a parancsuralmi rendszer, melyben a helyi gyarmati tisztviselők egyetlen ösztönzője az utasítások pontos végrehajtása volt, nem tudott reagálni a számára láthatatlan néptömegek igényeire. A gyarmati funkcionáriusok nem a közvéleménynek, hanem kizárólag felettesüknek tartoztak tájékoztatással. Később, a brit uralom alól felszabaduló és a világ legnagyobb demokráciájává váló Indiában a nyilvánosság erősödése és a politikai felelősség véget vetett az éhínségeknek. Ennek oka nem a politikai vezetők és a szakértők jobb minősége, vagy a lakosság bizalma és engedelmessége, hanem a vezetőket kontroll alatt tartó demokratikus nyilvánosság volt. Kétségtelen, hogy a járványhelyzet azonnali döntések sorát követeli meg, és az is bizonyos, hogy a demokratikus úton megválasztott, a közvéleményt folyamatosan szondázó magyar kormányzat összehasonlíthatatlanul jobban ismeri polgárai jelzéseit, mint a brit gyarmati apparátus. Szembetűnő azonban, és ez nemcsak a járványügyi intézkedésekre, hanem a velük összevegyülő, normál ügymenet politikai húzásaira is igaz, hogy a "háborús helyzettel" a kormányzat újfajta viszonyt alakított ki a nyilvánossághoz. A demokratikus nyilvánosság talajvesztése aligha lett volna lehetséges az elmúlt évek folyamatai nélkül, a jelenlegi járványhelyzetben azonban helyenként szorongató, hogy noha formálisan nem váltunk eszköztelenné, de a nyilvánosság és a társadalom erői az állami működés és a kormányzati döntések átláthatatlansága miatt lépéshátrányba kerültek.
Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez – erről szól az információszabadság alapjoga. A közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága és ellenőrizhetősége a feltétele a szabad véleménynyilvánítás és bírálat jogának. Jogállami berendezkedésünk alapvető garanciája a nyilvánosság, világos azonban, hogy főleg a maihoz hasonló veszélyhelyzetben, törvényben meghatározott feltételek esetén az információszabadság gyakorlása korlátozható lehet egy demokratikus társadalomban is. Itthon azonban alkotmányos elvek helyett reálpolitikai tényezők alakították azt a szituációt, ami a rendkívüli helyzetben való állami transzparencia, konkrétan a fertőzöttségi adatok közzététele körül márciusban zajlott.
A kormányzat sokáig azt állította, a fertőzöttségi adatok érzékeny adatok, ezért nem kiadhatók, noha konkrét, könnyen beazonosítható külföldi fertőzöttekről az Operatív Törzs korábban részletekbe menően tájékoztatott. Az Adatvédelmi Hatóság (NAIH) közreadott ugyan egy tájékoztatót és Péterfalvi Attila elnök is megszólalt az ügyben, ám vizsgálatot nem folytatott. Bár világossá tette, hogy a területi bontásban egyébként szerte a világban közölt fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződik közérdek, illetve ezek nem személyes adatok, konkrétumok nélkül mégis arra utalt, hogy az Operatív Törzsnek lehetnek speciális okai az adatok visszatartására, a korlátozás így jogszerű lehet.
"Tudni kellene, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra, de biztos van valami oka" – mondta Péterfalvi.
Nem volt jogi megalapozása annak a döntésnek sem, hogy végül mégis nyilvánosságra hozták megyei szinten a fertőzöttségi adatokat és az elhunytak „alapbetegségeit”. Ekkorra már az egész ország böngészhette a sajtóhírek alapján összeállított, töredékes és bizonytalan települési adatokat az interneten. Nem lett volna azonban hiábavaló a jogi tisztázás. Jogsértő módon nyilvánossá váltak egyes, a hírek alapján beazonosítható elhunytak betegségeire vonatkozó információk, noha ezt – ahogyan erre a TASZ rámutatott – könnyen és a tájékozódáshoz fűződő közérdek csorbítása nélkül ki lehetett volna küszöbölni. Proaktív módon, automatikusan jelenleg ez a két adatkör kerül közzétételre az Operatív Törzs oldalán, de ezek pontos tartalma is csak lassacskán tisztázódott. Naprakész települési adatokról hírek szerint még a polgármesterek sem kapnak megfelelő tájékoztatást. Más adatokról az OT eseti jelleggel számol be (pl. hány egészségügyi dolgozó fertőződött meg, hány beteget ápolnak intenzíven, hány fertőzött van idősotthonokban, hány kórházi ágyat "szabadítottak fel"). Megint más adatokra pedig hiába kérdeznek rá újságírók, sem az online sajtótájékoztatókon, sem írásban nem érkezik válasz. Olyan információk, amelyek a járvány elleni védekezés hatékonyságára, eredményességére vagy konkrét intézményekre vonatkoznak és amelyek alapján az intézkedések hatékonysága megítélhető lenne, csak szórványosan, megerősített vagy cáfolt értesülések formájában állnak rendelkezésre. Nincs könnyebb dolguk a képviselőknek sem, írásbeli kérdéseikre ritkán kapnak tartalmi választ. Ez békeidőben sem volt másként, de ha azt gondolnánk, a válságkezelésben nincs idő a tájékoztatásra, szembetűnő, a kormánypárt saját témáiban (például a fekete mangalicák ügyében) még válsághelyzet idején is képesek alapos minisztériumi választ adni.
Az információszabadság jogi kereteit - más országokkal ellentétben itthon formálisan eddig nem változtatták meg. A hatóság erélytelensége, a meglévő jogi keretek képlékenysége és olyan tényezők, mint a kormányzat és a sajtó viszonya azonban mégis olyan helyzetet teremtett, amelyben az információszabadság szinte semmiféle effektív, kikényszeríthető jogot nem biztosít a polgárok számára itt és most a kormányzattal szemben, különösképpen politikailag kényes ügyekben. Az információhoz való jog érvényesülése döntően a kormányzat jóindulatán múlik.
05.05. - Ma már ez sem igaz: a 179/2020. Korm rendelet a veszélyhelyzet (bizonytalan) végéig lehetőséget ad arra, hogy a közérdekű adatigényléseket a mostani 15+15 nap helyett csak 45+45 nap múlva válaszolják meg. Ezzel tovább szűkül a nyilvánosság eszköztára a tájékozódásban.
Van jogi út, de az hónapokat vehet igénybe, miközben a helyzet napról napra változik. A helyzet tisztázását nem segítik a "nép ügyvédjeként", az alkotmányos elvek őreként fellépő intézmények és integratív államfő sem. A társadalmi párbeszéd régóta formális, sem a meglévő látszatintézmények, sem új, összefogást felmutató egyeztetések nem jelezték, hogy a válságkezelésben a Kormány bárkivel is partnerségre törekedne (kivétel ez alól talán a kormányzati munkacsoportokba bevont kutatók). Olyan szakmai szervezeteket, mint az Orvosi Kamara, a kormányzat simán ignorál, az érettségi elhalasztásáért felszólaló szakszervezetet az ágazat államtitkára terrorszervezethez hasonlította. Az önkormányzatokkal a viszony szintén egyre fagyosabb, pedig a felek egymásra vannak utalva. A miniszterelnök-helyettes az önkormányzatok gyámság alá vonására vonatkozó javaslatot is beterjesztett, ám ezt végül visszavonták. A beszűkült, polarizált és egyre gyakrabban dehumanizáló nyilvánosságban természetesen nem szűnt meg az információáramlás, de a hivatalos, hiteles, mindenki által érvényesnek elfogadott információk szűkössége miatt könnyen minősíthető bármely állítás álhírnek. Az ezzel kapcsolatos értelmezési vita pedig a magyar médiaviszonyok közepette zajlik, a Fidesz-közeli médiaóriás, az állami hirdetésekkel most is ellátott KESMA, a közmédia, valamint a kormánypárti és ellenzéki heccportálok sűrűjében. A "hivatalosság" fóruma, a döntésekről való eligazodás valódi orgánuma viszont gyakran nem a köztévé, hanem a miniszterelnök egymilliós követőszám fölé kúszó közösségi oldala.
A hivatalos, az adatokat szűrten és értelmezve közlő kormánykommunikáció lépéselőnybe került a nyilvánossággal szemben, ami lehetőséget adott számára az intézkedések szondázására. Bő egy hónap telt el úgy a veszélyhelyzet kihirdetésétől április végéig, amikor lassan elkezdtek szivárogni bizonyos adatok, hogy a kérdéseket feltevőket rendre cinikusan a tájékoztató honlapra, az Operatív Törzs sajtótájékoztatóihoz utalták, és nem valószínű, hogy ez a gyakorlat egyhamar teljesen megszűnne. Az adatokat az OT kezeli, az egyes intézményeknek nem szabad nyilatkozniuk, adatot szolgáltatni fegyelmi vétség. A kormányzat (bár nem verte nagy dobra) április végén világossá tette, hogy sokkal többet és naprakészebben tud, mint amit ebből a közvélemény érzékelt. Kérdés, hogy a kormány (talán a helyzet enyhülésében bízva, de ez mindegy is) az asztalára kerülő adatokból megoszt-e innentől rendszeresen, önállóan döntései háttereként adatokat a nyilvánossággal.
A bő hónapnyi “adatcsend” olyan helyzetet teremtett, amelyben gyakran nem lehetett érteni a kormányzati döntéseket, azok fokozatosságát, indítékait, célrendszerét. Visszajelzések híján nem tudható, hogy a kormány mit kezd belső csatornákon érkező jószándékú panaszokkal, bejelentésekkel. Csak találgathatjuk, miért nem került sor olyan, szakmai érvekkel és külföldi példákkal alátámasztott intézkedésekre, mint a tömeges tesztelés és kontaktkutatás. A bizonytalanság forrása nem az alapvető célok (az emberéletek megvédése, a gazdaság talpra állítása, a társadalmi károk mérséklése) ellentmondásosságában volt (van?), hanem abban, mi igazolja a mostani hatalomgyakorlás módját, a centralizációt, a helyi önállóságok elvonását és a rendeleti kormányzást. Mi tartozik mindebből a demokratikus nyilvánosságra?
Amikor Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy fogalmazott: "megteremtettük az egyértelmű, hiteles és megbízható információáramlás alapjait", egy olyan, erősen koordinált, egyirányú kommunikációt vizionált, amelyben a nyilvánosság feladata a hivatalos üzenetek terjesztése. A sajtó egy része ezt tekinti feladatának, akik pedig az intézkedésekhez mégis igazolást várnának, könnyen megkaphatják a "kákán is csomót kereső" álhírgyáros vagy a rémhírterjesztő bélyeget. A fegyelmezettség, a mértéktartás, sőt az "aránytalan hivatali munkateher" tekintetbe vétele persze mind indokolt, az intézkedések nyomon követésének és számon kérésének felfüggesztése mellett azonban nem szólnak érvek. Igenis, jogunk van tudni, mi indokolja szakmailag, hogy így és ennyi kórházi ágyat "szabadítottak fel" (betegek hazaküldésével), jogunk van tudni, hogyan született erről döntés és milyen számításokba és válságkezelési tervekbe illeszkedik mindez. Igazolásra szorul, miért sarcolja meg a védekezésben többletfeladatokat vállaló önkormányzatokat a kormányzat, és - lévén évekre kiható döntés - különösen jogunk van tudni, a gazdasági talpraállást elősegítendő, milyen programot kíván elfogadni a Kormány, kiket tervez megsegíteni és honnan tervez elvonást. Jogunk van mindezt látni: először a számokat, a folyamatok elemzését, végül a döntést. Szakpolitikai vita kell legyen, hasznos-e vagy éppen káros döntés-e ingyenessé tenni a parkolást, erről tények, adatok alapján, az érintett önkormányzatok szempontjait is mérlegelve kellene dönteni. A közbizalmat nem az ássa alá, ha ezzel kapcsolatban (szakmailag megalapozott) kérdések fogalmazódnak meg civilektől, ellenzéki politikusoktól vagy szakmai szervezetektől, hanem az elmaradó válaszok.
Felvethető, hogy a világban léteznek másfajta, hatékonynak tűnő, azonban nem demokratikus védekezési modellek, amelyek ebben a kritikus időszakban igazolhatóak. Ám itthon nem ezeket láttuk viszont. Nem volt tömeges tesztelés, akár személyiségi jogokat is felfüggesztő nyomon követés, katonás fegyelmet igénylő lakossági korlátozások és a teljes apparátust megmozgató mozgósítás (noha kétségtelenül voltak nehéz logisztikai feladatok és szükségszerű döntések). Volt viszont politikai kormányzás, ami a fenti módon kezelt nyilvánosság kontrolljára és végső soron a közvélemény előtt a "pillanat uralására", az elszámoltathatósági csapdahelyzetek megkerülésére törekedett. Ha - és tegyük most félre a nyugati sajtó sokszor bántó pontatlanságait - ennek demokratikusságával szemben kritikát akarunk megfogalmazni, az elfogadott felhatalmazás alkotmányjogi vonatkozásai mellett nem tekinthetünk el a demokratikus nyilvánosság iménti torzulásától sem. Az “adatcsend” tapasztalata számos problémát felvet, amelyekről az események sodrában is el kell gondolkodnunk. Annál is inkább, mert semmilyen garancia nincs, hogy a helyzet érdemben változna, még ha abban is bízunk, hogy a demokratikus közviták idővel újra erőre kapnak.
Az egyik ilyen, hogy mi a demokratikus nyilvánosság és a képviselet helye a szakértői tudáson alapuló kormányzás mellett? Sokat halljuk, rendkívüli helyzetben nem kellenek a parttalan viták, gyors, operatív munkára van szükség. De milyen illetékességre alapozva tud “visszatérni” a demokratikus nyilvánosság vitáiba beágyazott, értékekkel, érdekekkel rendelkező, hús-vér politika ebbe a lecsupaszított térbe? A demagóg, figyelmet megkaparintani akaró megszólalások és a lehatárolt felelősségek híján meginduló bűnbakképzés a demokratikus nyilvánosság további erózióját vetíti előre. Kérdés, mit lehet átmenteni és játékba hozni a kiskapuk nélkül mindenkire vonatkozó közös szabályok, jogállami normák és a közösséget összekapcsoló szolidaritás szempontjaiból, ami adott esetben ellensúlyát tudja képezni a válságkezelő kormányzás “katonás rendjének”. Mit ígér a rendkívüli helyzetben a demokratikus nyilvánosság? Például annak felismerését, hogy “alulról” is jöhetnek ésszerű javaslatok akár a járvány, de evidensen a járvány okozta társadalmi válság kezelésére, sőt, a szakértők-végrehajtók számára láthatatlan, bonyolult társadalmi helyzetek megoldására a “végeken” (gondoljunk csak vissza az éhínségek példájára). Másrészt azt az igen fontos felismerést, hogy ebben a helyzetben, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az utasításoknál talán még nagyobb szükség van a közérthető magyarázatokra, az embereket felnőttként, partnerként kezelő, korrekcióra képes politikára, még ha ez szül is vitákat. Az “adatcsend” rövid idő alatt rámutatott, milyen alapvető a demokrácia szempontjából az átláthatóság. Nemcsak alkotmányos deklarációk szintjén, de a konkrét ügymenetekben naponta frissülő, megismerhető adatkörök, az érdemi választ adó sajtóosztályok és a bárki számára elérhető statisztikai adatok hétköznapi valóságában is.
Miután az állam illetékesei több esetben is elutasították újságírók adatigényléseit, szerdán levelet írtunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), amiben arra kértük, hogy foglaljon állást a koronavírusos fertőzési adatok nyilvánosságáról. Úgy gondoljuk, a fertőzésre vonatkozó statisztikák közérdekű adatok, így mindenkinek joga van megismerni azokat. Ráadásul látjuk, hogy számos más országban nem okoz problémát a fertőzésekre vonatkozó adatok széleskörű közzététele, akár az adatok egyidejű értelmezésével.
Frissítés 1: A NAIH március 27-én válaszolt a levelünkre, a válasz a bejegyzés végén olvasható. Frissítés 2: A kormány március 31-én bejelentette, hogy részletesebb adatokat fog közölni a fertőzésekről.
Péterfalvi Attila NAIH elnök tegnap HírTv-ben és az InfoRádión adott válaszokat az általunk is feltett kérdésre. Álláspontja röviden: a fertőzésekről szóló statisztikai adatok nem személyes adatok, így közérdekű adatnak tekinthetőek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben megvalósulhatnak más gyakorlatok. Az InfoRádión úgy nyilatkozott, az adatokat alapesetben ki kéne adni, bár lehetnek ezt felülíró szempontjai az Operatív Törzsnek, ezekről azonban nem tud. Péterfalvi szerint amennyiben az adatigénylésekre vonatkozó beadványt kapna (tőlünk pont ilyet kapott), meg kell keresnie adatkezelőt és kérnie az adatok visszatartásának indoklását. Erre reméljük sor fog kerülni, hiszen továbbra sem világos, milyen indokokra hivatkozva utasíthatják el az adatigényléseket a kormányzati szervek. A többször ismételt érv, hogy személyes adatokról van szó, láthatóan a NAIH szerint sem védhető, és lényegében az Operatív Törzs is cáfolta több alkalommal, amikor egy-egy fertőzöttel kapcsolatosan elmondta annak nemét, korát, származását. Péterfalvi a HírTv-ben elmagyarázta, hogy egyébként jogszerűen is korlátozható az információszabadság, például azáltal, hogy döntéselőkészítő adatra hivatkozva utasítanak el adatigénylést. Úgy gondoljuk, hogy ez is inkább kiskapu.
Az állásfoglalás mellett a NAIH proaktív lépést is tehetne ebben az esetben, például javasolhatja különleges közzétételi lista létrehozását, amelyben felsorolja, hogy milyen adatokat illene a hiteles tájékoztatás érdekében közzétenni a jelenlegi helyzetben a fertőzéssel összefüggésben, tekintettel arra is, hogy más országokban hogyan működik ezen adatok közlése.
Ezt gondoljuk mi:
Friss, részletes és megbízható adatok híján aligha lehet felmérni egy járvány terjedését, várható alakulását, hatásait. Ezt egyébként a kormány is tudja, nem véletlenül hozott hétfőn rendeletet arról is, hogy milyen adatokat gyűjthet az EMMI intézményektől, magánszemélyektől. Az ilyen statisztikai adatok nyilvánosságra hozatalával a kormányzati szerveknél dolgozó szakembereken túl más szakértők, elemzők is végezhetnének számításokat, és segíthetnék a kormányzati válságkezelést, az állampolgárok tájékoztatását.
A jelenlegi információhiányos helyzet azért problémás, mert a kormányzati titkolózás nem fogja megakadályozni, hogy elszórva nyilvánosságra kerüljenek a fertőzésekre vonatkozó adatok. Hol egyes érintettek, vagy azok ismerősei nyilatkoznak a sajtónak, máskor polgármesterek írnak a településükön rögzített esetekről. Így viszont a kormány a saját titkolózásával csupán azt segíti elő, hogy téves, félrevezető, szakemberek által nem értelmezett, vagy validált adatok keringhetnek a nyilvánosságban. Mivel nincsenek részletes hiteles adatok, akinek információra van szüksége abból dolgozik, amit itt-ott talál.
Az olyan válságos helyzetek kezeléséhez, mint amilyen a jelenlegi járvány is, elengedhetetlen a társadalom különböző szereplőinek együttműködése, a szabályok betartása, a hiteles tájékoztatás. Ennek alapja, hogy az állam - miközben fellép a rémhírterjesztés és az álhírek ellen - felnőttként és partnerként kezelje a polgárokat és a nyilvánosságot. Mindez viszont elképzelhetetlen anélkül, hogy valódi információk mérlegelésével meg tudunk győződni arról, hogy a döntéshozók, illetve a válságkezelés cselekvő szereplői a közösség érdekében, a legjobb tudásuk szerint végzik a dolgukat. Lépéseikről, a helyzet alakulásáról pedig széleskörűen, őszintén és közérthetően tájékoztatást adnak. Az, hogy a kormány makacsul nem hajlandó részletes statisztikai adatokat közölni a koronavírus terjedéséről, ezzel pontosan ellentétes irányba hat.
Frissítés 1 (2020.03.27): Péterfalvi Attila NAIH elnök válaszolt a beadványunkra, válaszát kommentár nélkül teljes egészében közöljük.
Tisztelt Igazgató Úr!
Ön 2020. március 18-án írt e-mailjében állásfoglalást kért azzal kapcsolatban, hogy milyen statisztikai adatokat hozhat nyilvánosságra a kormányzat a fertőzöttekről, különös tekintettel a földrajzi megoszlásra.
Álláspontomat már több fórumon is nyilvánosságra hoztam, például:
de engedje meg, hogy ezt bővebben is kifejtsem.
A koronavírus COVID-19 földrajzi terjedését nemzetközi (lásd például https://who.maps.arcgis.com/
Az egyes, beazonosítható személyek megbetegedésével kapcsolatos adatok természetesen különleges személyes adatnak minősülnek, melyek nem hozhatók nyilvánosságra.
Az egyes megbetegedett személyek földrajzi alapú csoportjainak egészségügyi statisztikai adatai – a hivatalos statisztikáról szóló 2016.évi CLV. törvényben meghatározott ún. „felfedési kockázat” hiányában – nyilvános statisztikai adatnak minősülnek.
Ugyanakkor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)-(6) bekezdése lehetőséget ad az ún. döntés-előkészítéssel kapcsolatos adatok nyilvánosságának jogszerű korlátozására abban a szűk esetkörben, mikor a nyilvánosság a közfeladatot ellátó szerv eljárásának hatékonyságát veszélyeztetné. Különösen igaz lehet ez egy spontán vagy gyorsan változó járványügyi helyzetre, ahol a tervezett vagy folyamatban lévő döntésekről, illetve az ezeket megalapozó információkról a közfeladatot ellátó szerv nem feltétlenül köteles teljes körű tájékoztatást adni. Hangsúlyozom, hogy a döntés megszületése után az információs igény csak akkor utasítható el, ha az adat megismerése további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes és/vagy zavartalan működését negatívan befolyásolná. Ennek mérlegelése az adatgazda kompetenciája, azonban az adatigény elutasítását ebben az esetben is indokolnia köteles.
Szeretném leszögezni, hogy ismeretes olyan nemzeti megoldás, ahol a megbetegedés részletes földrajzi ismérveit központilag is nyilvánosságra hozzák (például Nagy-Britannia – választókerületi bontásban: https://www.arcgis.com/apps/
vagy Németország- tartományi bontásban:
https://experience.arcgis.com/
Mivel Ön elméleti állásfoglalást kért tőlem, a fentiekben kifejtettek is- konkrét panasz hiányában -csak általános iránymutatásként értelmezhetők.
Üdvözlettel:
Dr. Péterfalvi Attila
elnök, c. egyetemi tanár
Frissítés 2 (2020.03.31): A kormány bejelentette: "a lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben".
A koronavírus elleni védekezés leghatékonyabb formája az emberi, fizikai kontaktok megszüntetése, vagyis ha otthon maradunk. Fontos a gyakorli kézmosás, a két méteres távolság megtartása másoktól, lehetőség szerint a szájmaszk használata. Részletes tájékoztatás itt.
Hazánkban és a szomszédos Romániában a szülések elválaszthatatlan kísérője a hálapénzes boríték. Az elmúlt hónapokban a K-Monitor egy román partnerével kutatásokat végzett a témában, jelenleg a kapcsolódó kampány előkészítésén dolgozunk. Ha tennél az igazságtalan szülészeti viszonyok ellen, jelentkezz hozzánk gyakornoknak és töltsd hasznos munkával az otthon töltött időt! Kamatoztasd elkötelezettséged és kommunikációs képességeid egy korrupcióellenes szervezet munkájában: hívjuk fel a figyelmet a hálapénz árnyoldalaira és segítsük információkkal azokat, akik tennének ellene!
Míg az EU legtöbb országában teljesen ismeretlen a paraszolvencia, Romániában és Magyarországon az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók bevételeinek jól látható része áramlik fekete vagy szürke csatornákon. A szülészetben - a jobb ellátási színvonal reményében és a választott orvos garantált jelenléte érdekében - erősen jelen van a hálapénz. Ugyanakkor kutatási eredmények alapján mindez ellentmondásos hatású: az indokolatlan beavatkozások száma nő a választott orvos és a hálapénz jelenléte mellett. A hálapénz jelenlétének leginkább az alacsony keresetűen látják kárát, akik olykor katasztrofálisan magas egészségügyi kiadásokkal kell szembesüljenek. Romániai partnerszervezetünkkel együtt egy kampány keretében szeretnénk felhívni a figyelmet a hálapénz romboló társadalmi és gazdasági hatásaira és párbeszédet indítani a hálapénz megszüntetéséhez szükséges intézkedésekről. Arról, hogy más, hozzánk hasonló gyakorlatú országok hogyan számolták fel az elmúlt években a hálapénz intézményét és mit tehetünk mi, állampolgárként a hálapénz ellen.
A szülészeti hálapénzt vizsgáló blogsorozatunk első két részében körbejártuk a hálapénz-rendszer kialakulását és a szülészeti ellátással való összefüggéseit is. Többször is utaltunk a hálapénz elfogadásának szabályozására is, a következőkben ezt a kérdést járjuk körül alaposabban: Bűncselekmény-e a hálapénz? Hogyan viszonyul a hálapénzhez a jogrendszerünk és mit tükröznek a Kúria döntései? Mit tehetünk, hová fordulhatunk, ha visszaéléssel szembesülünk az ellátásunk során?
Illusztráció. MTI Fotó: Kovács Tamás
Az egészségügy elválaszthatatlan elemévé vált hálapénz jogi szabályozása a szocializmus óta kacskaringós utat járt be mostanáig - és a Magyar Orvosi Kamara új vezetőinek reformtörekvései további változást sejtetnek a közeljövőben. Nem meglepő, hogy a magyar lakosság nagy része nincs tisztában azzal, hogy milyen jogszabályok vonatkoznak a hálapénzre, elfogadását milyen esetekben szankcionálja a jog és milyen körülmények között aggályos a boríték átvétele az orvosi etika szerint.
Ha naponta olvasod a híreket, követed, hogy mire költi az állam az adófizetők pénzét, felháborít a korrupció és szívesen tennél ellene rendszeres, odafigyelést és tájékozottságot igényélő munkával, akkor téged keresünk! Csatlakozz hozzánk és szerezz tapasztalatot első kézből arról, mivel foglalkozik egy magyar antikorrupciós szervezet valójában. Időbeosztásod függvényében besegíthetsz otthonról, de szívesen látunk rendszeresen az irodánkban, bekapcsolódva a napi működésbe. Egyetemi hallgatóknak szakmai gyakorlatot is biztosítunk. Jelentkezz az info@k-monitor.hu címen!
Várjuk a jelentkezéseteket a K-Monitor önkéntes csoportjába!
- Az ideális önkéntes érdeklődik a közélet iránt, szeret híreket olvasni. Előny, ha szívesen ír és vannak ötletei, hogyan lehet a naponta ránk zúduló rengeteg adatból és információból egyszerű projektekkel befogadható, hatásos tartalmakat gyártani, segítve a korrupciós problémák tudatosítását. Dolgozzunk együtt és járjunk utána, mi igaz a hírekből, és hogyan kezelik az itthonihoz hasonló problémákat a világ más részein.
Apollo, Hankook, Mercedes... A látványos gyárátadókra sokan emlékezhetünk, de arról a folyamatról, amelynek nyomán a külföldi beruházó Magyarországon köt ki, keveset tudunk. A pártok gyakran vádolják egymást azzal, hogy "kiszolgáltatják az országot a multiknak", az elmúlt másfél évtized kormányai azonban évről évre tízmilliárdokat juttattak egyedi kormánydöntéssel (EKD) döntően külföldi tulajdonú beruházóknak. Elődeihez hasonlóan az Orbán-kormányok is nagyvonalúan osztják a beruházás-támogatásokat a tőkebefektetések bátorítására, sőt túl is szárnyalták a 2010 előtti kormányokat. Az Orbán-kabinetek több, mint 400 milliárdot osztottak szét ezen a módon. 2015 óta folyamatosan nő az így kiosztott pénz: a 2018-as több, mint 90,8 milliárdos rekordot 2019-ben újra megdöntötték: 105 milliárdot juttattak a cégeknek, akik ezért cserébe kétezerrel kevesebb, 6686 munkahelyet ígértek be. Hogy befogadhatóbbá tegyük az adatsort, infografikán mutatjuk be a nagyvállalati támogatásokat 2019 végéig.
Ha az Index blogketrecéből érkezel, nyisd meg a bejegyzést külön ablakban, hogy lásd az összes infografikát.
2004 óta elvben 80 ezer munkahelynek kellett létrejönnie azokból a döntően külföldi beruházásokból, amire a magyar kormányok egyedi döntéssel közel 600 milliárd forintot juttattak (egyéb támogatások, pl. infrastrukturális feltételek, telkek biztosítása, alacsony TAO-kulcs, kkv-knak juttatott európai uniós források mellett). 2010 után az Orbán-kormányok is használatba vették ezt az eszközt és Mészáros Lőrinc vagyonának megfelelő összeget, közel 400 milliárdot osztottak ki. Ismerve a Mészárost segítő, gyarapító kormányzati ügyeskedést az elmúlt években, el tudjuk képzelni, mekkora segítséget jelent ez az összeg a hazai beruházásoknak. Az időről időre a Külügyminisztérium által közzétett adatsor tartalmazza, hány munkahely teremtését vállalták a cégek a támogatásért cserébe, illetve milyen ágazatban tevékenykedik és melyik országból jön a támogatott beruházó. Ehhez mi hozzágyűjtöttük sajtóhírek alapján, az ország mely városaiban valósultak meg a beruházások, a következőkben ezekről kaphatsz átfogó képet.
A helyi szintű részvételi költségvetés valódi hatalmat ad egy település lakóinak az önkormányzati források egy részének elosztására. Ez egy olyan demokratikus tanácskozási és döntéshozási folyamat, amelynek során a polgárok a költségvetés egy részének felhasználásáról döntenek. A részvételi költségvetés lehetővé teszi, hogy a polgárok közösen azonosítsanak, megbeszéljenek, és prioritizáljanak bizonyos problémákat, ezekre megoldására javaslatot fogalmazzanak meg és dolgoznak ki. A javasolt projektek, feladatok közül végül szintén a polgárok választják ki azt, mi kerüljön megvalósításra, sőt sokszor magában a megvalósításban vagy annak monitorozásában is részt vesznek. Napjainkban legalább 10 ezer város működtet részvételi költségvetést világszerte, köztük tucatnyi város a környező országokban,