Hálózatokat ábrázoló alkalmazásunk továbbfejlesztésével a magyar elit kapcsolataiba engedünk ismét betekintést. A 2014 és 19 közötti balatoni vitorlásversenyek nyilvános eredményeit feldolgozva rajzoltuk fel közszereplők, politikai-gazdasági döntéshozók kapcsolatait. Viszonyuk minőségéről gyakran keveset tudunk, noha az gazdasági vagy politikai döntésekre is hatással lehet. Ezek a kapcsolatok semmiképp sem perdöntőek, ám jelentőségüket nem becsülhetjük alul egy olyan rendszerben, ahol deklaráltan egy lojális tőkés réteg megerősítése a cél, ahol az intézmények szerepét mindinkább személyes kapcsolatok és függőségek veszik át. Nincs új a nap alatt, már a századelőn is balatoni vitorlásokon ringatózott a magyar elit. Ma is vegyes társaság szeli a habokat, találni köztük hivatásos sportolót, orvost, mérnököt és jogászt, vállalkozót és politikust, baloldalit, fideszest egyaránt. És persze rengeteg sportszerető embert.
Ha egy oknyomozó újságíró kapcsolatot keres a döntéshozó és egy gyanúsan sikeres vállalkozó között, beleszaladhat egy közös vitorlázásba. Így járt a 444 cikksorozatának szerzője is, aki Bácskai János IX. kerületi (ex)polgármester ügyei után nyomozva talált rá Rudits Tiborra, a kerületi kéményfelújításokat bonyolító vállalkozóra, akivel a városatya közösen hódol a vitorlázás szenvedélyének. Szintén megénekelt kapcsolatTiborcz István informatikában nyomuló testvére, Péter és Griecs-Farkas Emese közös hobbija. Mint a 24.hu megtudta, a Tiborcz-család V. kerületi, Báthory utcai lakását használta az utóbbi években milliárdos állami megrendelésekkel kitömött Symmetria Magyarország Zrt. többségi tulajdonosa, Griecs-Farkas. A 89 négyzetméteres ingatlanban jelenleg Tiborcz Péter cégei működnek - nem csak a hajó volt tehát közös.
Az ilyen és ehhez hasonló történeteken felbuzdulva még 2016-ban lefuttattunk egy keresést sajtóadatbázisunk személyeivel a versenyzők listáján és számos érdekes egyezésre bukkantunk. A lista most frissült. A cikkben a nevekre kattintva többet is megtudhatsz az említett szereplőkről adatbázisunk révén. Mivel azonban a nyilvános adatok csak neveket tartalmaznak, nem tudjuk teljes bizonyossággal állítani, hogy a névegyezésen túl valóban a vélt fontos ember szerepel az ábrán. Ugyanakkor az adatok érdekes adalékul szolgálhatnak hasonló ügyekhez, ahol politikusok vagy állami cégek, hivatalok felsővezetői üzletemberekkel hajókáznak együtt. Vizualizációnk a 2014-2019 közti Kék- és Fehérszalag versenyek résztvevőit jeleníti meg.
“Egy társadalmi katasztrófa leküzdése nem olyan, mint megvívni egy háborút, ami akkor hatékony, ha a vezérnek hatalmában áll felülről jövő utasításokkal irányítani, mindenféle vita és egyeztetés szüksége nélkül. (...) Ezzel szemben a társadalmi kataklizmák kezeléséhez éppenséggel részvételi kormányzásra, az éber nyilvánosság vitáira van szükség.”
A magyar közéletben hozzászokhattunk a háborús analógiákhoz, a koronavírus miatti veszélyhelyzetben azonban egy új helyzettel kellett megismerkednünk. A miniszterelnök "demokrácián túli állapotról" beszélt, sőt meg is nevezte azt: "háború van". A kormányzás is ezt a logikát tükrözi: készletgazdálkodás, frontvonal, hátország, (fürkészek, portyázók), “parancsban lévő” alárendeltek stb. Ez a retorika szűkre szabja a közvitákat és a szakmai alapon történő választást a lehetséges alternatívák között. Olyanok, akik bizonyára nem a járvány elleni védekezés ellendrukkerei, mint az Orvosi Kamara, nem véletlenül tartották fontosnak kimondani: az ország orvosai nem katonák, nem parancsokat teljesítenek. De lehet-e az egyáltalán demokratikus a kormányzás veszélyhelyzetben, kell-e, hogy az legyen?
Demokratikusság alatt nem politikai jó modort, formalitást értünk, és nem is olyasmit, hogy minden intézkedést hosszas politikai vita előz-e meg. Az írás mottóját adó Amartya Sen a brit gyarmati uralom utolsó éveinek bengáli éhínségei kapcsán mutatott rá arra, hogy bár lett volna elegendő élelmiszer a lakosság ellátására, a parancsuralmi rendszer, melyben a helyi gyarmati tisztviselők egyetlen ösztönzője az utasítások pontos végrehajtása volt, nem tudott reagálni a számára láthatatlan néptömegek igényeire. A gyarmati funkcionáriusok nem a közvéleménynek, hanem kizárólag felettesüknek tartoztak tájékoztatással. Később, a brit uralom alól felszabaduló és a világ legnagyobb demokráciájává váló Indiában a nyilvánosság erősödése és a politikai felelősség véget vetett az éhínségeknek. Ennek oka nem a politikai vezetők és a szakértők jobb minősége, vagy a lakosság bizalma és engedelmessége, hanem a vezetőket kontroll alatt tartó demokratikus nyilvánosság volt. Kétségtelen, hogy a járványhelyzet azonnali döntések sorát követeli meg, és az is bizonyos, hogy a demokratikus úton megválasztott, a közvéleményt folyamatosan szondázó magyar kormányzat összehasonlíthatatlanul jobban ismeri polgárai jelzéseit, mint a brit gyarmati apparátus. Szembetűnő azonban, és ez nemcsak a járványügyi intézkedésekre, hanem a velük összevegyülő, normál ügymenet politikai húzásaira is igaz, hogy a "háborús helyzettel" a kormányzat újfajta viszonyt alakított ki a nyilvánossághoz. A demokratikus nyilvánosság talajvesztése aligha lett volna lehetséges az elmúlt évek folyamatai nélkül, a jelenlegi járványhelyzetben azonban helyenként szorongató, hogy noha formálisan nem váltunk eszköztelenné, de a nyilvánosság és a társadalom erői az állami működés és a kormányzati döntések átláthatatlansága miatt lépéshátrányba kerültek.
Átláthatóság: adatcsendben
Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez – erről szól az információszabadság alapjoga. A közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága és ellenőrizhetősége a feltétele a szabad véleménynyilvánítás és bírálat jogának. Jogállami berendezkedésünk alapvető garanciája a nyilvánosság, világos azonban, hogy főleg a maihoz hasonló veszélyhelyzetben, törvényben meghatározott feltételek esetén az információszabadság gyakorlása korlátozható lehet egy demokratikus társadalomban is. Itthon azonban alkotmányos elvek helyett reálpolitikai tényezők alakították azt a szituációt, ami a rendkívüli helyzetben való állami transzparencia, konkrétan a fertőzöttségi adatok közzététele körül márciusban zajlott.
A kormányzat sokáig azt állította, a fertőzöttségi adatok érzékeny adatok, ezért nem kiadhatók, noha konkrét, könnyen beazonosítható külföldi fertőzöttekről az Operatív Törzs korábban részletekbe menően tájékoztatott. Az Adatvédelmi Hatóság (NAIH) közreadott ugyan egy tájékoztatót és Péterfalvi Attila elnök is megszólalt az ügyben, ám vizsgálatot nem folytatott. Bár világossá tette, hogy a területi bontásban egyébként szertea világban közölt fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződik közérdek, illetve ezek nem személyes adatok, konkrétumok nélkül mégis arra utalt, hogy az Operatív Törzsnek lehetnek speciális okai az adatok visszatartására, a korlátozás így jogszerű lehet.
"Tudni kellene, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra, de biztos van valami oka" – mondta Péterfalvi.
Nem volt jogi megalapozása annak a döntésnek sem, hogy végül mégis nyilvánosságra hozták megyei szinten a fertőzöttségi adatokat és az elhunytak „alapbetegségeit”. Ekkorra már az egész ország böngészhette a sajtóhírek alapján összeállított, töredékes és bizonytalan települési adatokat az interneten. Nem lett volna azonban hiábavaló a jogi tisztázás. Jogsértő módon nyilvánossá váltak egyes, a hírek alapján beazonosítható elhunytak betegségeire vonatkozó információk, noha ezt – ahogyan erre a TASZ rámutatott – könnyen és a tájékozódáshoz fűződő közérdek csorbítása nélkül ki lehetett volna küszöbölni. Proaktív módon, automatikusan jelenleg ez a két adatkör kerül közzétételre az Operatív Törzs oldalán, de ezek pontos tartalma is csak lassacskán tisztázódott. Naprakész települési adatokról hírek szerint még a polgármesterek sem kapnakmegfelelő tájékoztatást. Más adatokról az OT eseti jelleggel számol be (pl. hány egészségügyi dolgozó fertőződött meg, hány beteget ápolnak intenzíven, hány fertőzött van idősotthonokban, hány kórházi ágyat "szabadítottak fel"). Megint más adatokra pedig hiába kérdeznek rá újságírók, sem az online sajtótájékoztatókon, sem írásban nem érkezik válasz. Olyan információk, amelyek a járvány elleni védekezés hatékonyságára, eredményességére vagy konkrét intézményekre vonatkoznak és amelyek alapján az intézkedések hatékonysága megítélhető lenne, csak szórványosan, megerősített vagy cáfolt értesülések formájában állnak rendelkezésre. Nincs könnyebb dolguk a képviselőknek sem, írásbeli kérdéseikre ritkán kapnak tartalmi választ. Ez békeidőben sem volt másként, de ha azt gondolnánk, a válságkezelésben nincs idő a tájékoztatásra, szembetűnő, a kormánypárt saját témáiban (például a fekete mangalicák ügyében) még válsághelyzet idején is képesek alapos minisztériumi választ adni.
Az információszabadság jogi kereteit - más országokkal ellentétben itthon formálisan eddig nem változtatták meg. A hatóság erélytelensége, a meglévő jogi keretek képlékenysége és olyan tényezők, mint a kormányzat és a sajtó viszonya azonban mégis olyan helyzetet teremtett, amelyben az információszabadság szinte semmiféle effektív, kikényszeríthető jogot nem biztosít a polgárok számára itt és most a kormányzattal szemben, különösképpen politikailag kényes ügyekben. Az információhoz való jog érvényesülése döntően a kormányzat jóindulatán múlik.
05.05. - Ma már ez sem igaz: a 179/2020. Korm rendelet a veszélyhelyzet (bizonytalan) végéig lehetőséget ad arra, hogy a közérdekű adatigényléseket a mostani 15+15 nap helyett csak 45+45 nap múlva válaszolják meg. Ezzel tovább szűkül a nyilvánosság eszköztára a tájékozódásban.
Van jogi út, de az hónapokat vehet igénybe, miközben a helyzet napról napra változik. A helyzet tisztázását nem segítik a "nép ügyvédjeként", az alkotmányos elvek őreként fellépő intézmények és integratív államfő sem. A társadalmi párbeszéd régóta formális, sem a meglévő látszatintézmények, sem új, összefogást felmutató egyeztetések nem jelezték, hogy a válságkezelésben a Kormány bárkivel is partnerségre törekedne (kivétel ez alól talán a kormányzati munkacsoportokba bevont kutatók). Olyan szakmai szervezeteket, mint az Orvosi Kamara, a kormányzat simán ignorál, az érettségi elhalasztásáért felszólaló szakszervezetet az ágazat államtitkára terrorszervezethez hasonlította. Az önkormányzatokkal a viszony szintén egyre fagyosabb, pedig a felek egymásra vannak utalva. A miniszterelnök-helyettes az önkormányzatok gyámság alá vonására vonatkozó javaslatot is beterjesztett, ám ezt végül visszavonták. A beszűkült, polarizált és egyre gyakrabban dehumanizáló nyilvánosságban természetesen nem szűnt meg az információáramlás, de a hivatalos, hiteles, mindenki által érvényesnek elfogadott információk szűkössége miatt könnyen minősíthető bármely állítás álhírnek. Az ezzel kapcsolatos értelmezési vita pedig a magyar médiaviszonyok közepette zajlik, a Fidesz-közeli médiaóriás, az állami hirdetésekkel most is ellátott KESMA, a közmédia, valamint a kormánypárti és ellenzéki heccportálok sűrűjében. A "hivatalosság" fóruma, a döntésekről való eligazodás valódi orgánuma viszont gyakran nem a köztévé, hanem a miniszterelnök egymilliós követőszám fölé kúszó közösségi oldala.
A hivatalos, az adatokat szűrten és értelmezve közlő kormánykommunikáció lépéselőnybe került a nyilvánossággal szemben, ami lehetőséget adott számára az intézkedések szondázására. Bő egy hónap telt el úgy a veszélyhelyzet kihirdetésétől április végéig, amikor lassan elkezdtek szivárogni bizonyos adatok, hogy a kérdéseket feltevőket rendre cinikusan a tájékoztató honlapra, az Operatív Törzs sajtótájékoztatóihoz utalták, és nem valószínű, hogy ez a gyakorlat egyhamar teljesen megszűnne. Az adatokat az OT kezeli, az egyes intézményeknek nem szabad nyilatkozniuk, adatot szolgáltatni fegyelmi vétség. A kormányzat (bár nem verte nagy dobra) április végén világossá tette, hogy sokkal többet és naprakészebben tud, mint amit ebből a közvélemény érzékelt. Kérdés, hogy a kormány (talán a helyzet enyhülésében bízva, de ez mindegy is) az asztalára kerülő adatokból megoszt-e innentől rendszeresen, önállóan döntései háttereként adatokat a nyilvánossággal.
Az ITM konferenciája a járványügyi kutatásokról (04.23) - A Portfolio pontos megfogalmazásában: "Rendkívül pozitív és fontos lépés, ez az első alkalom, amikor az érdeklődők, vagyis mindenki betekintést nyer abba, hogy a kormány milyen folyamatok mentén és mire alapozva hozza meg járványügyi lépéseit."
A bő hónapnyi “adatcsend” olyan helyzetet teremtett, amelyben gyakran nem lehetett érteni a kormányzati döntéseket, azok fokozatosságát, indítékait, célrendszerét. Visszajelzések híján nem tudható, hogy a kormány mit kezd belső csatornákon érkező jószándékú panaszokkal, bejelentésekkel. Csak találgathatjuk, miért nem került sor olyan, szakmai érvekkel és külföldi példákkal alátámasztott intézkedésekre, mint a tömeges tesztelés és kontaktkutatás. A bizonytalanság forrása nem az alapvető célok (az emberéletek megvédése, a gazdaság talpra állítása, a társadalmi károk mérséklése) ellentmondásosságában volt (van?), hanem abban, mi igazolja a mostani hatalomgyakorlás módját, a centralizációt, a helyi önállóságok elvonását és a rendeleti kormányzást. Mi tartozik mindebből a demokratikus nyilvánosságra?
Amikor Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy fogalmazott:"megteremtettük az egyértelmű, hiteles és megbízható információáramlás alapjait", egy olyan, erősen koordinált, egyirányú kommunikációt vizionált, amelyben a nyilvánosság feladata a hivatalos üzenetek terjesztése. A sajtó egy része ezt tekinti feladatának, akik pedig az intézkedésekhez mégis igazolást várnának, könnyen megkaphatják a "kákán is csomót kereső" álhírgyáros vagy a rémhírterjesztő bélyeget. A fegyelmezettség, a mértéktartás, sőt az "aránytalan hivatali munkateher" tekintetbe vétele persze mind indokolt, az intézkedések nyomon követésének és számon kérésének felfüggesztése mellett azonban nem szólnak érvek. Igenis, jogunk van tudni,mi indokolja szakmailag, hogy így és ennyi kórházi ágyat "szabadítottak fel" (betegek hazaküldésével), jogunk van tudni, hogyan született erről döntés és milyen számításokba és válságkezelési tervekbe illeszkedik mindez. Igazolásra szorul, miért sarcolja meg a védekezésben többletfeladatokat vállaló önkormányzatokat a kormányzat, és - lévén évekre kiható döntés - különösen jogunk van tudni, a gazdasági talpraállást elősegítendő, milyen programot kíván elfogadni a Kormány, kiket tervez megsegíteni és honnan tervez elvonást. Jogunk van mindezt látni: először a számokat, a folyamatok elemzését, végül a döntést. Szakpolitikai vita kell legyen, hasznos-e vagy éppen káros döntés-e ingyenessé tenni a parkolást, erről tények, adatok alapján, az érintett önkormányzatok szempontjait is mérlegelve kellene dönteni. A közbizalmat nem az ássa alá, ha ezzel kapcsolatban (szakmailag megalapozott) kérdések fogalmazódnak meg civilektől, ellenzéki politikusoktól vagy szakmai szervezetektől, hanem az elmaradó válaszok.
Felvethető, hogy a világban léteznek másfajta, hatékonynak tűnő, azonbannem demokratikus védekezési modellek, amelyek ebben a kritikus időszakban igazolhatóak. Ám itthon nem ezeket láttuk viszont. Nem volt tömeges tesztelés, akár személyiségi jogokat is felfüggesztő nyomon követés, katonás fegyelmet igénylő lakossági korlátozások és a teljes apparátust megmozgató mozgósítás (noha kétségtelenül voltak nehéz logisztikai feladatok és szükségszerű döntések). Volt viszont politikai kormányzás, ami a fenti módon kezelt nyilvánosság kontrolljára és végső soron a közvélemény előtt a "pillanat uralására", az elszámoltathatósági csapdahelyzetek megkerülésére törekedett. Ha - és tegyük most félre a nyugati sajtó sokszor bántó pontatlanságait - ennek demokratikusságával szemben kritikát akarunk megfogalmazni, az elfogadott felhatalmazás alkotmányjogi vonatkozásai mellett nem tekinthetünk el a demokratikus nyilvánosság iménti torzulásától sem. Az “adatcsend” tapasztalata számos problémát felvet, amelyekről az események sodrában is el kell gondolkodnunk. Annál is inkább, mert semmilyen garancia nincs, hogy a helyzet érdemben változna, még ha abban is bízunk, hogy a demokratikus közviták idővel újra erőre kapnak.
Az egyik ilyen, hogy mi a demokratikus nyilvánosság és a képviselet helye a szakértői tudáson alapuló kormányzás mellett?Sokat halljuk, rendkívüli helyzetben nem kellenek a parttalan viták, gyors, operatív munkára van szükség. De milyen illetékességre alapozva tud “visszatérni” a demokratikus nyilvánosság vitáiba beágyazott, értékekkel, érdekekkel rendelkező, hús-vér politika ebbe a lecsupaszított térbe? A demagóg, figyelmet megkaparintani akaró megszólalások és a lehatárolt felelősségek híján meginduló bűnbakképzés a demokratikus nyilvánosság további erózióját vetíti előre. Kérdés, mit lehet átmenteni és játékba hozni a kiskapuk nélkül mindenkire vonatkozó közös szabályok, jogállami normák és a közösséget összekapcsoló szolidaritás szempontjaiból, ami adott esetben ellensúlyát tudja képezni a válságkezelő kormányzás “katonás rendjének”. Mit ígér a rendkívüli helyzetben a demokratikus nyilvánosság? Például annak felismerését, hogy “alulról” is jöhetnek ésszerű javaslatok akár a járvány, de evidensen a járvány okozta társadalmi válság kezelésére, sőt, a szakértők-végrehajtók számára láthatatlan, bonyolult társadalmi helyzetek megoldására a “végeken” (gondoljunk csak vissza az éhínségek példájára). Másrészt azt az igen fontos felismerést, hogy ebben a helyzetben, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az utasításoknál talán még nagyobb szükség van a közérthető magyarázatokra, az embereket felnőttként, partnerként kezelő, korrekcióra képes politikára, még ha ez szül is vitákat. Az “adatcsend” rövid idő alatt rámutatott, milyen alapvető a demokrácia szempontjából az átláthatóság. Nemcsak alkotmányos deklarációk szintjén, de a konkrét ügymenetekben naponta frissülő, megismerhető adatkörök, az érdemi választ adó sajtóosztályok és a bárki számára elérhető statisztikai adatok hétköznapi valóságában is.
Ha fontosnak tartod a közpénzek átláthatóságát és a civil kontrollt, támogass minket adód 1%-ával!
Miután az állam illetékesei több esetben is elutasították újságírók adatigényléseit, szerdán levelet írtunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), amiben arra kértük, hogy foglaljon állást a koronavírusos fertőzési adatok nyilvánosságáról. Úgy gondoljuk, a fertőzésre vonatkozó statisztikák közérdekű adatok, így mindenkinek joga van megismerni azokat. Ráadásul látjuk, hogy számosmásországbannem okoz problémát a fertőzésekre vonatkozó adatok széleskörű közzététele, akár az adatok egyidejű értelmezésével.
Frissítés 1: A NAIH március 27-én válaszolt a levelünkre, a válasz a bejegyzés végén olvasható. Frissítés 2: A kormány március 31-én bejelentette, hogy részletesebb adatokat fog közölni a fertőzésekről.
dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos és Lakatos Tibor az operatív törzs vezetője (fotó: Infostart.hu)
Péterfalvi Attila NAIH elnök tegnap HírTv-ben és az InfoRádión adott válaszokat az általunk is feltett kérdésre. Álláspontja röviden: a fertőzésekről szóló statisztikai adatok nem személyes adatok, így közérdekű adatnak tekinthetőek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben megvalósulhatnak más gyakorlatok. Az InfoRádión úgy nyilatkozott, az adatokat alapesetben ki kéne adni, bár lehetnek ezt felülíró szempontjai az Operatív Törzsnek, ezekről azonban nem tud. Péterfalvi szerint amennyiben az adatigénylésekre vonatkozó beadványt kapna (tőlünk pont ilyet kapott), meg kell keresnie adatkezelőt és kérnie az adatok visszatartásának indoklását. Erre reméljük sor fog kerülni, hiszen továbbra sem világos, milyen indokokra hivatkozva utasíthatják el az adatigényléseket a kormányzati szervek. A többször ismételt érv, hogy személyes adatokról van szó, láthatóan a NAIH szerint sem védhető, és lényegében az Operatív Törzs is cáfolta több alkalommal, amikor egy-egy fertőzöttel kapcsolatosan elmondta annak nemét, korát, származását. Péterfalvi a HírTv-ben elmagyarázta, hogy egyébként jogszerűen is korlátozható az információszabadság, például azáltal, hogy döntéselőkészítő adatra hivatkozva utasítanak el adatigénylést. Úgy gondoljuk, hogy ez is inkább kiskapu.
A koronavirus.gov.hu oldalon elérhető, naponta frissített tájékoztatás (2020.03.22.)
Az állásfoglalás mellett a NAIH proaktív lépést is tehetne ebben az esetben, például javasolhatja különleges közzétételi lista létrehozását, amelyben felsorolja, hogy milyen adatokat illene a hiteles tájékoztatás érdekében közzétenni a jelenlegi helyzetben a fertőzéssel összefüggésben, tekintettel arra is, hogy más országokban hogyan működik ezen adatok közlése.
Ezt gondoljuk mi:
A jelenlegi helyzetben alapvető fontosságú, hogy a társadalom bízzon az állami szervekben.
Ez csak akkor képzelhető el, ha a kormány és az állam intézményei őszintén, részletesen tájékoztatják a sajtót, az állampolgárokat és a szakmai-tudományos nyilvánosságot.
A fertőzésekről szóló statisztikai adatok közérdekű adatok, nem személyes adatok.
Ugyan különleges jogrend van, de nem alkottak kormányrendeletet az információszabadság korlátozásáról, ami egyébként éppen a bizalom csökkentését vonná maga után.
A részletes és hiteles tájékoztatás tudja elejét venni a rémhírek és a téves adatok elterjedésének, nem véletlenül gyűjt és közöl az országok többsége részletes adatokat a fertőzésekről.
Friss, részletes és megbízható adatok híján aligha lehet felmérni egy járvány terjedését, várható alakulását, hatásait. Ezt egyébként a kormány is tudja, nem véletlenül hozott hétfőn rendeletet arról is, hogy milyen adatokat gyűjthet az EMMI intézményektől, magánszemélyektől. Az ilyen statisztikai adatok nyilvánosságra hozatalával a kormányzati szerveknél dolgozó szakembereken túl más szakértők, elemzők is végezhetnének számításokat, és segíthetnék a kormányzati válságkezelést, az állampolgárok tájékoztatását.
A jelenlegi információhiányos helyzet azért problémás, mert a kormányzati titkolózás nem fogja megakadályozni, hogy elszórva nyilvánosságra kerüljenek a fertőzésekre vonatkozó adatok. Hol egyes érintettek, vagy azok ismerősei nyilatkoznak a sajtónak, máskor polgármesterek írnak a településükön rögzített esetekről. Így viszont a kormány a saját titkolózásával csupán azt segíti elő, hogy téves, félrevezető, szakemberek által nem értelmezett, vagy validált adatok keringhetnek a nyilvánosságban. Mivel nincsenek részletes hiteles adatok, akinek információra van szüksége abból dolgozik, amit itt-ott talál.
Az olyan válságos helyzetek kezeléséhez, mint amilyen a jelenlegi járvány is, elengedhetetlen a társadalom különböző szereplőinek együttműködése, a szabályok betartása, a hiteles tájékoztatás. Ennek alapja, hogy az állam - miközben fellép a rémhírterjesztés és az álhírek ellen - felnőttként és partnerként kezelje a polgárokat és a nyilvánosságot. Mindez viszont elképzelhetetlen anélkül, hogy valódi információk mérlegelésével meg tudunk győződni arról, hogy a döntéshozók, illetve a válságkezelés cselekvő szereplői a közösség érdekében, a legjobb tudásuk szerint végzik a dolgukat. Lépéseikről, a helyzet alakulásáról pedig széleskörűen, őszintén és közérthetően tájékoztatást adnak. Az, hogy a kormány makacsul nem hajlandó részletes statisztikai adatokat közölni a koronavírus terjedéséről, ezzel pontosan ellentétes irányba hat.
Frissítés 1 (2020.03.27): Péterfalvi Attila NAIH elnök válaszolt a beadványunkra, válaszát kommentár nélkül teljes egészében közöljük.
Tisztelt Igazgató Úr!
Ön 2020. március 18-án írt e-mailjében állásfoglalást kért azzal kapcsolatban, hogy milyen statisztikai adatokat hozhat nyilvánosságra a kormányzat a fertőzöttekről, különös tekintettel a földrajzi megoszlásra.
Álláspontomat már több fórumon is nyilvánosságra hoztam, például:
Az egyes, beazonosítható személyek megbetegedésével kapcsolatos adatok természetesen különleges személyes adatnak minősülnek, melyek nem hozhatók nyilvánosságra.
Az egyes megbetegedett személyek földrajzi alapú csoportjainak egészségügyi statisztikai adatai – a hivatalos statisztikáról szóló 2016.évi CLV. törvényben meghatározott ún. „felfedési kockázat” hiányában – nyilvános statisztikai adatnak minősülnek.
Ugyanakkor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)-(6) bekezdése lehetőséget ad az ún. döntés-előkészítéssel kapcsolatos adatok nyilvánosságának jogszerű korlátozására abban a szűk esetkörben, mikor a nyilvánosság a közfeladatot ellátó szerv eljárásának hatékonyságát veszélyeztetné. Különösen igaz lehet ez egy spontán vagy gyorsan változó járványügyi helyzetre, ahol a tervezett vagy folyamatban lévő döntésekről, illetve az ezeket megalapozó információkról a közfeladatot ellátó szerv nem feltétlenül köteles teljes körű tájékoztatást adni. Hangsúlyozom, hogy a döntés megszületése után az információs igény csak akkor utasítható el, ha az adat megismerése további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes és/vagy zavartalan működését negatívan befolyásolná. Ennek mérlegelése az adatgazda kompetenciája, azonban az adatigény elutasítását ebben az esetben is indokolnia köteles.
Mivel Ön elméleti állásfoglalást kért tőlem, a fentiekben kifejtettek is- konkrét panasz hiányában -csak általános iránymutatásként értelmezhetők.
Üdvözlettel:
Dr. Péterfalvi Attila
elnök, c. egyetemi tanár
Frissítés 2 (2020.03.31): A kormány bejelentette: "a lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben".
A koronavírus elleni védekezés leghatékonyabb formája az emberi, fizikai kontaktok megszüntetése, vagyis ha otthon maradunk. Fontos a gyakorli kézmosás, a két méteres távolság megtartása másoktól, lehetőség szerint a szájmaszk használata. Részletes tájékoztatás itt.
Hazánkban és a szomszédos Romániában a szülések elválaszthatatlan kísérője a hálapénzes boríték. Az elmúlt hónapokban a K-Monitor egy román partnerével kutatásokat végzett a témában, jelenleg a kapcsolódó kampány előkészítésén dolgozunk. Ha tennél az igazságtalan szülészeti viszonyok ellen, jelentkezz hozzánk gyakornoknak és töltsd hasznos munkával az otthon töltött időt! Kamatoztasd elkötelezettséged és kommunikációs képességeid egy korrupcióellenes szervezet munkájában: hívjuk fel a figyelmet a hálapénz árnyoldalaira és segítsük információkkal azokat, akik tennének ellene!
Míg az EU legtöbb országában teljesen ismeretlen a paraszolvencia, Romániában és Magyarországon az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók bevételeinek jól látható része áramlik fekete vagy szürke csatornákon. A szülészetben - a jobb ellátási színvonal reményében és a választott orvos garantált jelenléte érdekében - erősen jelen van a hálapénz. Ugyanakkor kutatási eredmények alapján mindez ellentmondásos hatású: az indokolatlan beavatkozások száma nő a választott orvos és a hálapénz jelenléte mellett. A hálapénz jelenlétének leginkább az alacsony keresetűen látják kárát, akik olykor katasztrofálisan magas egészségügyi kiadásokkal kell szembesüljenek. Romániai partnerszervezetünkkel együtt egy kampány keretében szeretnénk felhívni a figyelmet a hálapénz romboló társadalmi és gazdasági hatásaira és párbeszédet indítani a hálapénz megszüntetéséhez szükséges intézkedésekről. Arról, hogy más, hozzánk hasonló gyakorlatú országok hogyan számolták fel az elmúlt években a hálapénz intézményét és mit tehetünk mi, állampolgárként a hálapénz ellen.
A szülészeti hálapénzt vizsgáló blogsorozatunk első két részében körbejártuk a hálapénz-rendszer kialakulását és a szülészeti ellátással való összefüggéseit is. Többször is utaltunk a hálapénz elfogadásának szabályozására is, a következőkben ezt a kérdést járjuk körül alaposabban: Bűncselekmény-e a hálapénz? Hogyan viszonyul a hálapénzhez a jogrendszerünk és mit tükröznek a Kúria döntései? Mit tehetünk, hová fordulhatunk, ha visszaéléssel szembesülünk az ellátásunk során?
Illusztráció. MTI Fotó: Kovács Tamás
Az egészségügy elválaszthatatlan elemévé vált hálapénz jogi szabályozása a szocializmus óta kacskaringós utat járt be mostanáig - és a Magyar Orvosi Kamara új vezetőinek reformtörekvései további változást sejtetnek a közeljövőben. Nem meglepő, hogy a magyar lakosság nagy része nincs tisztában azzal, hogy milyen jogszabályok vonatkoznak a hálapénzre, elfogadását milyen esetekben szankcionálja a jog és milyen körülmények között aggályos a boríték átvétele az orvosi etika szerint.
A 2019 őszi politikai változás teret nyithat egy részvételi fordulatnak a magyar önkormányzatokban. Ezt szem előtt tartva, a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest megbízásából részletes tanulmányban mutatjuk be a hazai nyilvánosság számára a részvételi költségvetés gyakorlatát és nemzetközi példáit. A kiadvány bemutatójára mindenkit szeretettel várunk február 14-én 17 órától a józsefvárosi Kesztyűgyárban, ahol a kötet szerzőjének ismertetője mellett önkormányzati-civil panelbeszélgetésben járjuk körül a részvételi költségvetés nyújtotta lehetőségeket és a bevezetés ügyes-bajos kérdéseit.
A helyi szintű részvételi költségvetés valódi hatalmat ad egy település lakóinak az önkormányzati források egy részének elosztására. Ez egy olyan demokratikus tanácskozási és döntéshozási folyamat, amelynek során a polgárok a költségvetés egy részének felhasználásáról döntenek. A részvételi költségvetés lehetővé teszi, hogy a polgárok közösen azonosítsanak, megbeszéljenek, és prioritizáljanak bizonyos problémákat, ezekre megoldására javaslatot fogalmazzanak meg és dolgoznak ki. A javasolt projektek, feladatok közül végül szintén a polgárok választják ki azt, mi kerüljön megvalósításra, sőt sokszor magában a megvalósításban vagy annak monitorozásában is részt vesznek. Napjainkban legalább 10 ezer város működtet részvételi költségvetést világszerte, köztük tucatnyi város a környező országokban, Erdély vagy éppen Lengyelország városaiban. A lengyel nagyvárosokban ma már törvény teszi kötelezővé a költségvetés egy kis részének részvételi elosztását, ám az igazán progresszív, az állampolgárok közvetlen találkozását, eszmecseréjét és közösséggé válását segítő modelleket a tengeren túl kell keresni. Egy résztvevő találóan így foglalta össze a részvételi költségvetés lényegét: a folyamat azért volt sikeres, mert a résztvevők sokat tanultak belőle a városukról és egymásról, a végén pedig azt érezték: "Mi döntöttünk!"
Ha naponta olvasod a híreket, követed, hogy mire költi az állam az adófizetők pénzét, felháborít a korrupció és szívesen tennél ellene rendszeres, odafigyelést és tájékozottságot igényélő munkával, akkor téged keresünk! Csatlakozz hozzánk és szerezz tapasztalatot első kézből arról, mivel foglalkozik egy magyar antikorrupciós szervezet valójában. Időbeosztásod függvényében besegíthetsz otthonról, de szívesen látunk rendszeresen az irodánkban, bekapcsolódva a napi működésbe. Egyetemi hallgatóknak szakmai gyakorlatot is biztosítunk. Jelentkezz az info@k-monitor.hu címen!
Várjuk a jelentkezéseteket a K-Monitor önkéntes csoportjába!
- Az ideális önkéntes érdeklődik a közélet iránt, szeret híreket olvasni. Előny, ha szívesen ír és vannak ötletei, hogyan lehet a naponta ránk zúduló rengeteg adatból és információból egyszerű projektekkel befogadható, hatásos tartalmakat gyártani, segítve a korrupciós problémák tudatosítását. Dolgozzunk együtt és járjunk utána, mi igaz a hírekből, és hogyan kezelik az itthonihoz hasonló problémákat a világ más részein.
Apollo, Hankook, Mercedes... A látványos gyárátadókra sokan emlékezhetünk, de arról a folyamatról, amelynek nyomán a külföldi beruházó Magyarországon köt ki, keveset tudunk. A pártok gyakran vádolják egymást azzal, hogy "kiszolgáltatják az országot a multiknak", az elmúlt másfél évtized kormányai azonban évről évre tízmilliárdokat juttattak egyedi kormánydöntéssel (EKD) döntően külföldi tulajdonú beruházóknak. Elődeihez hasonlóan az Orbán-kormányok is nagyvonalúan osztják a beruházás-támogatásokat a tőkebefektetések bátorítására, sőt túl is szárnyalták a 2010 előtti kormányokat. Az Orbán-kabinetek több, mint 400 milliárdot osztottak szét ezen a módon. 2015 óta folyamatosan nő az így kiosztott pénz: a 2018-as több, mint 90,8 milliárdos rekordot 2019-ben újra megdöntötték: 105 milliárdot juttattak a cégeknek, akik ezért cserébe kétezerrel kevesebb, 6686 munkahelyet ígértek be. Hogy befogadhatóbbá tegyük az adatsort, infografikán mutatjuk be a nagyvállalati támogatásokat 2019 végéig.
Ha az Index blogketrecéből érkezel, nyisd meg a bejegyzést külön ablakban, hogy lásd az összes infografikát.
2004 óta elvben 80 ezer munkahelynek kellett létrejönnie azokból a döntően külföldi beruházásokból, amire a magyar kormányok egyedi döntéssel közel 600 milliárd forintot juttattak (egyéb támogatások, pl. infrastrukturális feltételek, telkek biztosítása, alacsony TAO-kulcs, kkv-knak juttatott európai uniós források mellett). 2010 után az Orbán-kormányok is használatba vették ezt az eszközt és Mészáros Lőrinc vagyonának megfelelő összeget, közel 400 milliárdot osztottak ki. Ismerve a Mészárost segítő, gyarapító kormányzati ügyeskedést az elmúlt években, el tudjuk képzelni, mekkora segítséget jelent ez az összeg a hazai beruházásoknak. Az időről időre a Külügyminisztérium által közzétett adatsor tartalmazza, hány munkahely teremtését vállalták a cégek a támogatásért cserébe, illetve milyen ágazatban tevékenykedik és melyik országból jön a támogatott beruházó. Ehhez mi hozzágyűjtöttük sajtóhírek alapján, az ország mely városaiban valósultak meg a beruházások, a következőkben ezekről kaphatsz átfogó képet.
A hálapénzről szóló sorozatunk első részében áttekintettük az egészségügy egészét emésztő jelenséget, most a szülészeti ellátás felé fordulunk: hogyan zajlik ma egy átlagos kórházi szülés Magyarországon? Milyen szerepet játszik ebben az orvosoknak csúsztatott boríték?
A XX. században a szülészeti ellátás gyökeres változásokon ment át Magyarországon. Az évszázad elején a szülések 95%-át még bábák kísérték, otthon zajlottak. A szülőotthonok kialakításával és az intézményesítést támogató rendeletekkel elérték, hogy folyamatosan emelkedjen a kórházakban vagy szülőotthonokban világra hozott gyerekek száma, de még az ‘50-es évek elején is arányaiban több szülés történt intézményen kívül. A javuló életszínvonal, a higiéniás viszonyok és az orvosi technológia fejlődése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a XX. században egyre csökkenjen az anyai és a perinatális (a terhesség 28. hetétől az újszülöttkor 6. napjáig tartó) halálozás. Az anyai halálozási arányszám kiszámítása és országok közötti összehasonlítása nem egyszerű feladat, mivel minden olyan haláleset ide tartozik, ami a terhesség vagy a szülés alatt és a szülést követő 42 napos időszakban történik. Beavatkozásokhoz (vagy ezek elmulasztásához) direkt és indirekt módon is kötődhetnek, az okok sokszor nem egyértelműek, a bejelentési protokollok pedig országról országra változnak. Az egyes világszervezetek mint például a WHO, az UNICEF vagy a Világbank más és más adatokkal dolgoznak, azonban az általunk átnézett felmérések mind hasonló képet adtak arról, hogy Magyarországon ez az arányszám az EU átlagához képest magas. A Világbank adatai alapján 2017-ben a szomszédos országok közül kizárólag Romániában és Ukrajnában fordult elő több anyai halálozás - a magyarországi arányszám az Európai Unió átlagának kétszerese: 12 volt 100 000 szülésre vetítve. 2013-ban a WHO adatai szerint az uniós anyai halálozási arányszám 8, míg a magyarországi 14.
A megfelelő terhesgondozás és szülészeti ellátás hozzáférhetőségét vizsgáló tanulmányok (1,2) felhívják a figyelmet egy anomáliára: az anyai halálozás gyakori a közép-kelet európai országokban, így Magyarországon is, miközben a meghatározó makromutatókat tekintve jól szervezettnek tűnnek a szülészeti ellátórendszerek. Ilyen mutató például a képzett szakember jelenléte a szüléseknél (ez szinte mindig megvalósul), a terhesgondozásban részesülő nők aránya (a nők körülbelül 95%-a legalább egyszer találkozik várandósgondozást végző szakemberrel terhessége alatt) illetve a sürgősségi szülészeti ellátást biztosító intézményekkel való lefedettség (átlagban 4 intézmény jut 500 000 lakosra). Az európai uniós átlagnál jóval magasabb anyai halálozás okai után kutató elemzések szerint az ellátás minősége és a hozzáférés akadályozottsága jelenthet problémát. Az utóbbiak összefüggenek az előző bejegyzésben tárgyalt korrupciós gyakorlatok közül a kettős praxisok működésével és a hálapénzfizetéssel is.
A szülészeti ellátás minősége jelentős eltéréseket mutat kórházanként és szakemberenként, a nemzetközi ajánlásokat és a rendelkezésre álló magyarországi szülészeti adatokat összevetve kijelenthető, hogy nagy szükség lenne a rendszerszintű változásokra e téren:
míg a WHO 10-15%-ban határozza meg a császármetszések ideális arányát (amely felett nem csökken sem az anyai, sem a perinatális halálozások gyakorisága), Magyarországon 2018-ban a szülések 41%-a történt császármetszéssel.
a szülészeti beavatkozásokra vonatkozó mutatók kórházról kórházra jelentős eltéréseket mutatnak: míg például Egerben 22% a császárarány, addig a Honvédkórházban ez a szám 56% feletti.
ugyan a Bababarát Kórház - címet jónéhány intézménynek sikerült megszereznie az elmúlt években, de egy sincs, amely megfelelne a Nemzetközi Szülészeti Kezdeményezés anyákra is kiterjedő, biztonságos és tiszteletteljes szülészeti ellátásról szóló kritériumainak. (Már csak azért sem, mert a cím elnyerésének feltétele az átlátható, hálapénzmentes ellátás is, ez pedig egyelőre egyetlen szülészeten sem biztosított Magyarországon.)
Ehhez kapcsolódóan kerül képbe az orvosválasztás (és következményeként a hálapénzfizetés): a K-Monitor Hálaadás projektjének egyik külső szakértője, Nicholas Rubashkin amerikai szülész-nőgyógyász és társai 2016-ban publikáltak egy kutatást a hálapénz és a szülészeti ellátás összefüggéseiről. Az adatgyűjtésük alapján a nők 79%-a szül fogadott orvossal. Hasonló eredményre jutott egy 2018-as, a teljes lakosságra reprezentatív felmérés is, eszerint a várandós nők kevesebb, mint egyharmada tervez fogadott orvos vagy orvos és szülésznő nélkül szülni. A fogadott orvos jelenléte szinte minden esetben hálapénzfizetéssel is jár: a szülész-nőgyógyászok természetesen nincsenek arra kötelezve, hogy az előre meghatározott munkaidejükön kívül is megjelenjenek egy szülésnél, ezért a hálapénz kvázi készenléti díjként is értelmezhető. (Viszont csak elvétve akad olyan szakember, aki ezt a díjtételt kiszámlázza azoknak a várandósoknak, akik őt választották.)
Továbbá a fent már említett kórházak és az egyes szakemberek közötti, protokolláris és szemléletbeli különbségek járulnak hozzá a választott orvos - és hálapénzrendszer fennmaradásához, mivel ezek a tényezők alapjaiban határozzák meg az ellátás minőségét. A közérdekű adatigénylésen alapuló Szülészetválasztó alapján van olyan kórház, ahol nem lehet enni és inni a vajúdás alatt, míg máshol ez nem jelent problémát; van, ahol kizárólag ágyon fekve lehet szülni, máshol vízben vagy állva is. Ugyanígy ha egy nőnek volt már egy vagy több császármetszése, esetleg ikreket vagy farfekvésű magzatot vár és hüvelyi úton szeretné világra hozni a gyerekét, az egész terv sikeressége múlhat azon, hogy melyik kórházba megy és ki az orvosa. Ezt pedig az érintett nők lakóhelye és anyagi helyzete is erősen befolyásolhatja. A vidéki régiókban élőknek, ahol sokszor csak egy kórház van elérhető közelségben, korlátozottak a választási lehetőségei, ha nem engedhetik meg maguknak a terhesgondozás és szülés előnyben részesített helyszínére való utazás és a választott orvosnak járó terhesgondozási díj és hálapénz költségeit.
Új irányelv: nem tértek ki a hálapénzre
A szülészeti gyakorlat kórházak közötti eltérései többek között annak köszönhetők, hogy Magyarországon sokáig nem volt az egész országban érvényes általános szülészeti irányelv: mindenhol a helyi szokások szerint zajlik az ellátás. Ennek orvoslására lehetősége lenne a mindenkori kormányzatnak, azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumának jelenlegi vezetői úgy nyúlnak ehhez a problémakörhöz, mint a mesebeli okos lány - foglalkoznak is vele meg nem is, változtatnak is meg nem is. 2018 novemberében Dr. Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter hajlandó volt találkozni a nőközpontú, bizonyítékokon alapuló szülészeti ellátásért dolgozó Másállapotot a szülészetben! mozgalom néhány tagjával. Aztán a találkozó során kijelentette, hogy a szülészetben nincsenek rendszerszintű problémák, a szülészeti ellátás minőségének kiszámíthatatlansága ellen pedig a jó orvos fogadását javasolta megoldásként.
Ezt követően hirdették meg a Családbarát Szülészet Pályázati Programot, amely a kórházi infrastruktúra fejlesztésére és a dolgozók képzésére teremt lehetőséget. 2019 áprilisában kiderült az is, hogy új szülészeti irányelvet terveznek a minisztériumban. Sőt, a pályázaton való részvételhez a kórházaknak vállalniuk kellett a 2019 decemberében véglegesített új irányelv alkalmazását. “Az új, szakmával és az érintettekkel való széles körű egyeztetésen alapuló szülészeti irányelv, amelyben különösen nagy hangsúlyt kapott a bababarát, családbarát ellátás szempontjainak érvényesülése, figyelembe véve a WHO legfrissebb ajánlásait is” december 17-én az Egészségügyi Közlönyben jelent meg, online a Másállapotot mozgalom tette elérhetővé. A szöveg nem tér ki külön a hálapénz problémájára, pedig az alkalmazásra ajánlott Nemzetközi Szülészeti Kezdeményezés pontjai között szerepel a hálapénzmentes ellátás is. Az irányelv nem hozott változást az ellátórendszer tagjainak feladatköreit, alá-fölérendeltségi viszonyait illetően sem, amelyek a hálapénz kapcsán is fontosak: a szülészeti ellátás orvosközpontúsága is szerepet játszik a borítékokon alapuló kapcsolatok fennmaradásában. A kórházi szüléseknél az orvos a felelős személy, akitől az anyák az igényeik elfogadását, döntéseik tiszteletben tartását remélik és tőle várják az ellátás folytonossága (egyazon szakember kíséri végig az anyát a terhességen) miatti biztonságérzetet is.
Magyarországon a kórházi szülésznők nem dolgoznak autonóm módon, felelős személyként, ehelyett az orvosok alárendeltjeiként működnek. Ez annak ellenére van így a mai napig, hogy az alacsony kockázati csoportba sorolt nők esetében a jogszabályok megengedik (a WHO pedig kifejezetten ajánlja) az önálló várandósgondozást és szüléskísérést is szülésznőknek, ezt azonban csak az otthonszüléseket kísérő szakemberek használják ki. Kórházi szüléseknél szülésznő felfogadására legtöbbször csak akkor van lehetőség, ha orvost is fogad a nő. Ezért ha valaki azt szeretné, hogy ugyanaz a személy végezze a várandósgondozását, aki aztán jelen van a szülésnél is, kénytelen orvost is fogadni. Ebben az esetben viszont gyakran nem érvényesülnek az ellátás folytonosságának előnyei, amelyeket a szülésznők vezette terhesgondozás és szüléskísérés során figyeltek meg. A bábai gondozási modellben, amikor egy szülésznő (vagy egy praxisközösség) kíséri végig az anyát a terhességen, megismerhetik egymást, kialakulhat közöttük a bizalmi viszony. Ez pedig bizonyítottan jó hatással van a szülés kimenetelére is: kevesebb beavatkozásra van szükség, egészségesebbek az újszülöttek és összességében pozitívabb élményként élik meg a szülést a nők.
Rubashkin és társai tanulmánya alapján viszont a fogadott orvossal történő szülések gyakran épp ellenkező hatásmechanizmust jeleznek. A beavatkozások aránya ugyanis jóval magasabb volt fogadott orvossal, mint anélkül: császármetszést 45%-nál, szülésindítást 32%-nál, gátmetszést a hüvelyi úton szülők 75%-nál végeztek, míg ugyanezeket a beavatkozásokat ügyeletben csak a szülések 33, 19 illetve 62%-nál végezték el. Egyedül a tiszteletlen bánásmód elkerülésére volt jó hatással az orvosválasztás: a szakembert fogadók 42%-a, míg az ügyeletben szülők 62%-a tapasztalt ilyet.
Miért fizetünk mégis?
A fenti tapasztalatok ellenére a nők nem állnak el a hálapénzfizetéstől: a vizsgálat szerint sem a tiszteletlenség, sem a beavatkozások nem csökkentették a fizetési hajlandóságot, egyedül a választott orvos távolmaradása esetén szorult vissza a hálapénzfizetés valószínűsége. Arra vonatkozóan, hogy a nők miért fizetnek az orvosszakmailag feleslegesnek tűnő beavatkozásokkal terhelt ellátásért, több magyarázat is született:
a nők nem ismerik a nemzetközi ajánlásokat a jó gyakorlatokról, ezért
a beavatkozásokat azonosítják minőségi ellátásként,
a fogadott orvossal kialakított bizalmi viszony miatt feltétel nélkül megbíznak a javaslataikban,
az ellátás folytonossága annyira fontos számukra, hogy ezért cserébe elviselik a beavatkozások magas arányát.
Emellett a hálapénzfizetéssel összefonódó fogadott orvosrendszer magukat a szakembereket is hajlamossá teheti bizonyos beavatkozások elvégzésére. Egy időzített császármetszés vagy szülésindítás kiszámíthatóvá teszi a munkavégzésük idejét, valószínűbbé teszi, hogy jelen lesznek a szülésnél, így biztosítva lesz a jövedelmük is. A hetvenes évek óta eljutottunk oda, hogy átlagosan 36,3 %-kal több gyerek születik munkanapokon, mint hétvégén vagy ünnepek alatt, mutat rá a G7 cikke.
A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az egészségügyi korrupció megszüntetése nem lehetetlen, ennek mára a közép-kelet európai régióban Szlovénia és Csehország is sikeres példái (ezekre egy későbbi bejegyzésben fogunk kitérni). Ehhez azonban nem elég az egészségügyi dolgozók fizetésemelése, szükség van a mélyebben rejlő rossz gyakorlatok, problémák feltárására, orvoslására és a korrupció szankcionálására. A Cochrane nemzetközi szakmai szervezet ajánlásai szerint az egészügyben dolgozók megfelelő bérezésén túl egy olyan irányelv megalkotása is szükséges, amely szabályozza a gyógyszercégek és az orvosok kapcsolatát, és biztosítani kell, hogy minden állampolgárt érthetően tájékoztassanak az egészségügyi szolgáltatások áráról. Javaslataik között szerepel egy független korrupcióellenes ügynökség felállítása is. Rubashkin és társai a szülészeti ellátást érintő korrupció megszüntetéséhez elengedhetetlennek tartják az anyák megfelelő tájékoztatását és szemléletformálását, annak érdekében, hogy tisztában legyenek a szülészeti eljárással kapcsolatos tudományosan megalapozott tényekkel és a szülő nőket és gyerekeiket illető jogokkal.
Az információ hatalom, ezért a kormány inkább megtartja magának - ezzel a felütéssel írtunk először még 2016-ban azokról a közigazgatási informatikai fejlesztésekről, amikből az uniós milliárdos támogatásainak segítségével a Kincstár elkezdte adatbázisokba rendezni költségvetési gazdálkodáshoz kapcsolódó adatokat. A projektekhez kezdettől kapcsolódott egy ígéret: az adatok nemcsak a kormány, de a társadalom felé is átláthatóbbá teszik a közszférát: a korrupció elleni küzdelem jelszavával, civilek bevonásával létre fog jönni egy közpénzügyi átláthatósági portál, amin keresztül bárki kereshet az adatokban. Aztán a kormány kiléptette Magyarországot a korrupcióellenes együttműködésből, és noha papíron a vállalás ma is él, évek óta nem tudtunk érdemi információt szerezni arról, lesz-e egyáltalán ilyen portál, mikor, milyen adatokkal és konzultál-e erről bárkivel a lebonyolító? Most képviselői írásbeli kérdés született az ügyben, de az államtitkár is kitért a válaszadás elől. A projekt az év végén zárul.
Magyarország a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) keretében tett vállalást az átláthatósági portál létrehozásáról. Indoklásként az szerepelt: a költségvetési adatok nehézkesen ugyan, de elérhetőek, azonban a közzététel módjában le vagyunk maradva a nemzetközi sztenderdektől. Az állampolgárok a központi költségvetésről csak néhány szedett-vedett ábrán kereszül tájékozódhatnak, grafikus megjelenítés nincs. Az önkormányzatok számára kötelező a költségvetésük és zárszámadásuk közzététele, ennek azonban gyakran nem, vagy géppel olvashatatlan, szkennelt papírokon tesznek eleget. Az állampolgároknak így gyakorlatilag lehetetlen tájékozódni arról, mire költik az adóforintjaikat, noha ezek az adatok egységes formában ott vannak a Kincstárnál: az önkormányzatok is elektronikusan beszámolnak a KGR-K11 rendszeren keresztül, ám ebben a nagy mennyiségű, jól használható adatban jelenleg a központi kormányzat kutakodhat, a polgároknak marad a rosszabb minőségű, települési honlapokon ezrein egyenként fellelhető közzététel.
Demokratikusság alatt nem politikai jó modort, formalitást értünk, és nem is olyasmit, hogy minden intézkedést hosszas politikai vita előz-e meg. Az írás mottóját adó Amartya Sen a brit gyarmati uralom utolsó éveinek 
A helyi szintű részvételi költségvetés valódi hatalmat ad egy település lakóinak az önkormányzati források egy részének elosztására. Ez egy olyan demokratikus tanácskozási és döntéshozási folyamat, amelynek során a polgárok a költségvetés egy részének felhasználásáról döntenek. A részvételi költségvetés lehetővé teszi, hogy a polgárok közösen azonosítsanak, megbeszéljenek, és prioritizáljanak bizonyos problémákat, ezekre megoldására javaslatot fogalmazzanak meg és dolgoznak ki. A javasolt projektek, feladatok közül végül szintén a polgárok választják ki azt, mi kerüljön megvalósításra, sőt sokszor magában a megvalósításban vagy annak monitorozásában is részt vesznek. Napjainkban legalább 10 ezer város működtet részvételi költségvetést világszerte, köztük tucatnyi város a környező országokban, 
