Idén áprilisban törvényt fogadott el az Országgyűlés egy új gigahatóság létrehozásáról, amely kisgömböcként különböző hatósági feladatokat kebelezett be. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SzTFH) ugyan október 1-jén megkezdte működését, látható nyoma azonban egyelőre nincs a tevékenységének. Sőt, az Igazságügyi Minisztérium már módosítani is kívánja a pár hónapja elfogadott törvényt. Gyorstalpaló a gazdaság számos területén komoly jogosítványokat megkapó hatóságról, ami egy esetleges kormányváltás esetén a viták kereszttüzébe kerülhet. 

Az SzTFH részben már létező közigazgatási tevékenységeket vesz át más szervektől, részben pedig újonnan meghatározott tevékenységeket lát majd el. A Hatósághoz négy terület tartozik, amely területeket két módon lehet leírni: az állam dominanciájával és azzal, hogy jelentős pénzek mozognak az érintett területeken. 

A jogalkotási törvény szerint a jogszabály előkészítőjének a szabályozás várható következményeiről hatásvizsgálatot kell végeznie. A hatásvizsgálat során többek között vizsgálni kell a jogszabály, jelen esetben az új hatóság működésének társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait. Miután a kormány nem tette közzé a törvényjavaslat hatásvizsgálati lapját, az érintett tevékenységek gazdasági jelentőségről nincs semmilyen hivatalos adat. Október 1-től tehát a Hatóság őrködik a dohánytermék-kereskedelem, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar, a szerencsejáték-szervezés, valamint a felszámolások felett. A Hatóság emellett az állam nevében megköti a koncessziós szerződéseket. 

A Hatóságot létrehozó törvény kifejezetten kimondja, hogy a Hatóság elnökének és elnökhelyettesének tisztségére nem kell pályázatot kiírni, azaz a miniszterelnök saját belátása szerint dönt a vezető személyéről. A jogszabály mindössze azt a feltételt szabja a kormányfői diszkréció gyakorlása során, hogy legalább három éves gyakorlattal rendelkező személyt lehet kinevezni. A gyakorlatnak nem feltétlenül kell a hatóság tevékenységével összefüggőnek lenni, gyakorlatilag bármely közigazgatási vagy pénzügyi tapasztalat elégséges lehet, ha egyébként vezetői tapasztalattal is társul. A elnök és elnökhelyettesek egyébként “pártpolitikai tevékenységet” nem folytathatnak, párt nevében vagy érdekében közszereplést nem vállalhatnak. Ez a szabály nem zárja ki azonban, hogy a kinevezés előtt ilyet szerepet vállaljanak. A mandátum megszűnését követően elhelyezkedési tilalommal kell a vezetőknek szembesülni, amelyet a jogszabály pénzben kompenzál. Az elhelyezkedési tilalom azonban nem terjed ki a többségi állami tulajdonban lévő cégekhez való távozásra.

Ugyan a hatóságot létrehozó jogszabályt csak júliusban hirdették ki, az Igazságügyi MInisztérium máris módosítani kívánja a hatóság vezetőjének kinevezésére és felmentésére vonatkozó szabályokat. Az IM által benyújtott, számos igazságügyi törvényt érintő javaslat szerint a jövőben a miniszterelnöknek csak javaslattételi joga lenne, a kinevezésről pedig a köztársasági elnök döntene. Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor a következő évtized kormányainak szervezetalakítása szabadsága csökken, hiszen a végrehajtási feladatokat is ellátó szabályozó szerv élén olyan személy áll majd, akit más kormányfő javaslatára neveztek ki, a tisztségből való eltávolításra pedig csak a (2022 tavaszán megválasztott) államfő lesz jogosult.

Fontos hangsúlyozni, hogy a későbbi kormányoknak egyébként sem lenne túl nagy mozgásterük a Hatóság átszervezését, megszüntetését illetően. A szervet létrehozó jogszabály huszonnyolc érdemi §-ából mindössze három szakasz nem sarkalatos, azaz a jogszabály nagy részét csak az adott szavazáson résztvevő OGY-képviselők kétharmados támogatásával lehet módosítani. Önálló szabályozó szervként - az Alaptörvény szerint például az NMHH előnökéhez hasonlóan - a szerv vezetője rendeletet, azaz jogszabályt is alkothat. A rendeletalkotás mellett egyszerre van jelen tehát a szerv működésében két hatalmi ág tevékenysége: a jogalkotás mellett a hatósági feladatok ellátása révén a végrehajtás. Ezen kettősség számos kritikus kérdést vet fel a hatalommegosztás elve szempontjából. 

Miért felelős a Hatóság?

zervezeti újdonsággal szolgál a Hatóságon belül létrehozott, ún. Koncessziós Tanács (KT). A törvényjavaslat indoklása szerint a KT létrehozásakor a Közbeszerzési Tanács szolgált mintaként. A KT nem alkothat jogszabályt, de iránymutatásaival, közleményeivel, tájékoztatóval, útmutatóival orientálhatja a gazdasági élet szereplőit. A hattagú testület tagjai a Hatóság elnöke mellett maga a miniszterelnök, a GVH elnöke, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, valamint a Hatóság elnöke által szintén 9 évre kijelölt, és ennek lejárta után ismét kijelölhető egy-egy személy. Utóbbiak kapcsán a jogszabály nem határoz meg semmilyen képesítési vagy tapasztalati követelményt, azaz lényegében bárki kijelölhető, aki nem országgyűlési-képviselő és nincs kifejezetten eltiltva ilyen jellegű közhivataltól. Szemben a Médiatanács vagy a Közbeszerzési Tanács tagjaival, a KT tagjainak nincs az országgyűlési-képviselőkhoz hasonló vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük.

Szervezeti szempontból további változás az ún. Koncessziós Állandó Választottbíróság létrehozása. Az új vitarendezési fórum a koncessziós szerződésekből eredő jogvitákban járhat el, feltéve, hogy a vitafelek a választottbíróság kikötésében előzetesen megállapodtak, azaz a felek ki kívánták zárni a normál, állami bírósági eljárást. A koncessziós törvény egyébként nem most, hanem 2020 decemberben nyitotta meg a választottbírósági utat általános jelleggel. A választottbíróság előnye, hogy a jogvita gyorsabban lezárulhat. Ugyanakkor azzal, hogy az állam kiengedi igazságszolgáltatási monopóliuma alól ezeket a jogvitákat, a feleket, így lényegében a koncessziós piac alakulását, kevesebb törvényi garancia védi az eljárás során.

A Médiatanácshoz hasonlóan a Hatóság bevételéből támogatást nyújhat civileknek. Amíg azonban a Médiatanács esetén a törvény célzottan körülírja a támogatandó tevékenységek körét, addig az új törvény általánosan fogalmaz: a Hatóság által kiszabott bírságból származó bevétel képzési és tudományos-oktatási programoknak,  tájékoztató, ismeretterjesztő anyagok készítésének és közzétételének, kulturális, művészeti, sport- és egészségügyi programoknak, valamint civil fogyasztóvédelmi és függőségkezelési szervezeteknek a támogatására fordítható. Ennél konkrétabb célokat vagy eljárásrendet azonban sem jogszabály, sem a szerv SZMSZ-e nem határoz meg.

Mi történt a Hatósággal eddig?

Az újonnan létrehozott szerv alapító okirata szerint 2021. október 1. napján kezdte meg a működését. Ennek ellenére a Hatóság nem rendelkezik honlappal vagy e-mailes elérhetőséggel, így nem látható, hogy milyen utakon lehetne közérdekű bejelentéssel vagy panasszal fordulni a szervhez. A szeptember 30-án közzétett tájékoztatásában az SzTFH egyik jogelődje, a Szerencsejáték Felügyelet arról adott hírt, hogy év végéig továbbra is küldhetők beadványok, “az SzTFH központi e-mail címének bevezetésekor pedig kellő időben tájékoztatni fogjuk tisztelt Ügyfeleinket.” 

Az sem világos, hogy a Hatóság elnöke kiket nevezett ki saját helyetteseként. Az alapító okirat alapján mindössze a szerv székhelyét, valamit hét további telephelyének, kirendeltéségének címét lehet megismerni. Ami azonban biztosnak tűnik, hogy a Orbán Viktor miniszterelnök Bíró Marcell jogászt nevezete ki 9 évre a Hatóság vezetésére (fotó: Blikk). Bíró a jogi diploma megszerzését követően folyamatosan a közigazgatásban dolgozott, vezető pozícióba azonban csak a Fidesz-KDNP 2010-es választási győzelme után került. Az elmúlt tíz évben több alkalommal volt közigazgatási államtitkár, illetve dolgozott Pintér Sándor belügyminiszter kabinet-főnökeként. Ugyan a közigazgatási államtitkári tisztség hagyományosan szakmai pozíciónak tekinthető, Bírót a miniszterelnök eddig kevésbé látható bizalmasának tekintik. Bíró látta el a közigazgatási államtitkári feladatokat a már említett, és a kormányfő gazdaságpolitikai központjaként funkciónáló Miniszterelnöki Kormányirodában.

A sarkalatos jogszabályi környezet, a kormányfő bizalmasának közel egy évtizedre szóló kinevezése, majd leválthatóságának most tervezett megnehezítése egybevág azokkal a kritikákkal, melyek szerint a kormány a 2022. évi választásokat megelőzően az állami vagyon alapítványokba történő kiszervezése mellett a gazdasági életet leginkább érintő közigazgatási, illetve bíráskodási hatáskörök gyakorlását is megpróbálja a maga számára már most tervezhető szervezeti keretek közé terelni és az új tisztségeket megbízható személyekkel hosszú távra feltölteni. Ez minőségileg új elem a kormány gazdaság feletti  hatalmának eszköztárában. A jól felismerhető káderpolitikán, részrehajló törvényhozáson és végrehajtáson túl, immár közjogi intézmények is születnek kifejezetten azzal a céllal, hogy a Fidesz-holdudvar érdekeit szolgálják.

KÖZPÉNZEKRE VILÁGÍTUNK! Ilyen és ehhez hasonló szakmai anyagokat csak adományozóink támogatásából tudunk készíteni. Ha fontosnak tartod, amit csinálunk, támogasd a K-Monitort!

Újító kísérlet zajlott Magyarországon az ellenzéki előválasztással. Technológiai szempontból korszakváltást jelez, hogy civilek és pártok az állami szervek segítsége nélkül, többé kevésbé gördülékenyen le tudtak bonyolítani egy országos választást több százezer beazonosított voksolóval, melynek végén az eredményt a résztvevők érvényesként fogadják el. Politikai szempontból pedig "részvételi fordulatként" könyvelhető el, hogy a politikai közösség egyik fele "füstös szobában kötött pártalkuk" helyett beleszólhatott az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölt kiválasztásába. Örülhetünk ennek, vagy az egyre terjedő részvételiség csupán a digitális korszak hozadéka, mely ugyanúgy lehetőséget biztosít a manipulációra, mint a régi tömegdemokrácia? A következőkben arra keressük a választ, hol húzódik a határ a valódi részvétel és az álrészvétel között. (Merényi  M. Miklós)

(fotó: Előválasztás 2021 FB oldal)

Részvétel gúzsba kötve 

A részvételiség ma a demokrácia megújításának egyik fő szlogenje. A politika konzultál az emberekkel, részvételi költségvetések indulnak, részvételi tervezéssel újulnak meg közterek, közösségi finanszírozásból valósulnak meg fejlesztések. Részt veszünk élőben és online, hozzászólunk, véleményt nyilvánítunk - érezzük azonban, hogy az ezt lehetővé tévő eljárások önmagukban nem garantálják, hogy a politika döntéseiben érdemben meg is jelenjenek az igényeink.  

Az előválasztás két fordulója között is sokan érezték úgy, hogy bár részt vehettek, a politikai alkuk miatt őket nem képviseli senki, ügyeiket és álláspontjukat nem tudják megjeleníteni. Őket nem az bizonytalanította el, amit a kormánypárti gépezet igyekezett sulykolni, vagyis hogy előre megtervezett forgatókönyvről lenne szó. A csalódottak inkább azt érezték, hogy a mozgósítási versenyben valami elveszett a demokratikus politika lényegéből. Elvek, értékek, történetileg kialakult kötődések és ellentétek, beágyazottságok, ígéretek - mindez a népszerűségi versenynek, a közvélemény elképzelt elvárásainak és a pártpolitikai koalíciókötés képlékeny alkuinak rendelődik alá. 

Személyek között igen, de programok és víziók között nem lehetett választani - gondolták sokan. Politikatörténeti perspektívából ez a tapasztalat részvételről és képviseletről lehet akár fordulópont, de jelentéktelen mozzanat is. Nem tudjuk, lesz-e máskor ilyen. Azt azonban az előválasztás körüli erős érzelmek is mutatják, hogy az állampolgárok részvételének erősítése nem csupán egy semleges kiválasztási eljárást jelent, hanem a képviselet meglévő viszonyainak átalakítására, kiegészítésére, vélt vagy valós hiányosságainak orvoslására is igyényt támaszt. Kérdés, hogy foglalkozik-e az ellenzéki politika ezzel az igénnyel, vagy a kiválasztási folyamat révén az erről való gondolkodást is lezártnak tekinti.

Manipuláció és álrészvétel a részvételiség jegyében 

A valódi részvétel kérdése nem elválasztható a politikai képviselet problémájától, hiszen a részvételiség felfutása a 2008-as válság után, a képviseleti demokrácia intézményeiből való kiábrándulás időszakában kezdődött. Az emberek úgy érezték, elvesztették a kontrollt a politika felett, ami inkább képviselte a nagyvállalatok érdekeit, mint az egyszerű emberekét. A bizalomhiányos és dühös társadalom kormányozhatatlan, így a több beleszólás lehetőségére nemcsak alulról, hanem felülről is lett nyitotság. A képviseleti demokrácia újragondolása egyszerre szolgált táptalajként az intézményi innovációnak és a elit- és intézményellenes, közvetlen részvételen alapuló populista politikáknak. 

Ha részvételiségről beszélünk, ne csak a szakértők révén segített, némileg mindig "laboratóriumi" demokratikus jó gyakorlatokra gondoljunk, hanem erre az általánosabb történelmi trendre. Választási autokráciákban például az autonóm, demokratikus állampolgári részvétel tere beszűkül, de a politikai részvétel itt is fontos marad, hiszen a rezsim legitimációs alapjául szolgál, gondoljunk a konzultációkra, aláírásgyűjtésekre, nagygyűlésekre. A részvételi mechanizmusok könnyen hatalomtechnikai eszközökké válhatnak, amelyek demokratikus jellege megkérdőjelezhető. Ha egymás mellé tesszük a 2011-es Orbán-kormány szociális konzultációját, amelyet 16 éves kor fölött lehetett kitölteni, és az érzelmek felkorbácsolására szolgáló legutóbbi emoji-s konzultációt, jól illusztrálható a részvételiség és a képviselet-teremtés kapcsolata, valamint ennek eredendő kétarcúsága.

A részvételi eljárások bőven megférnek azzal a politikával, amit "a pillanat uralása" jellemez. A preferenciákat folyamatosan szondázó, a nyilvánosság napirendjét uraló kampánygépezet sorra gyártja le azokat az ügyeket, amihez ő maga tudja pozcionálni a többi szereplőt, miközben a polgárok reális hatalommal nem bírnak a közügyek alakítására, képviselőik döntéseire. A mai magyar médiatérre különösen jellemző, hogy a közvetlenség illúzióját kelti, befolyásolva az emberek problémaérzékelését. A közvéleménykutatások körüli viták is mutatják, hogyan válhat a megfontolást megkerülve domináns véleménnyé az, amit annak tudnak felmutatni. Mindez megnehezíti a képviseleti viszony elmélyülését. A lejárató ügyekben mindenkire fröccsen a sár, konkrét, lehatárolt felelősségek és elszámoltathatóság helyett az ellenfelet alapjában véve megkérdőjelező botránypolitizálás zajlik. Hibázni nem lehet. A média fegyverré alakítása hatékonyan zúzza szét még a hitelesnek induló képviseleti igényeket, érdekarikulációkat is a lejáratás, megosztás és elcsatornázás eszközeivel. A részvétel ezek között a feltételek között nem valódi, hanem egy kikényszerített állásfoglalás a saját igények kinyilvánítása helyett.

A bizalomhiány ellenére tehát nem az alacsony részvétel és a kiüresedés fenyegeti a demokráciát, a részvétel módjai ugyanis egyre terjednek. Az azzal kapcsolatos szorongás azonban, hogy "képviselve vagyok-e?", továbbra is a politikai élet központi problémája. Meg tudom-e jeleníteni magad és a csoportot, amihez tartozom, szóhoz juttatva azt a politikai döntéseknél? Számíthatok-e arra, hogy a politika az én érzéseimet, nézeteimet is megjelentíti, vagy engem és a hozzám hasonlókat megpróbálják megfosztani a hangjától, idegen elvek mentén avatkoznak be a mindennapjaimba?

Tud-e demokratikusabb lenni a részvételemre igényt tartó politika annál, amit a populizmus kínál a néppel egylényegű, annak akaratát egyedül kifejezni képes vezér személyében? És tud-e érzékenyebb és nyitottabb lenni annál, amit a technokrata politika kínál az egyéni fogyasztói igények érzelemmentes, szakszerű kielégítésével?

Ha azt keressük, mi a valódi demokratikus részvétel mércéje, azokat az intézményes és szimbolikus formákat kell vizsgálnunk, amelyek révén a képviseleti viszony tartóssá és számonkérhetővé válik anélkül, hogy kizárólagosságra (megkérdőjelezhetetlenségre) tartana igényt. A populista politikát a különvélemények elnyomása, a többségi vélemény hangsúlyozása és biankó felhatalmazások jellemzik. A modern demokráciában a polgárok a képviseleti igények keretek közé szorítása révén bírnak hatalommal képviselőik felett. Vannak radikális kísérletek, ahol a közvetlen részvétel a politizálás új módjait teremti meg, ám a hétköznapokban az állampolgári részvétel inkább olyan közéleti cselekvés, amelynek segítségével a képviseleti viszony tud minél részletesebben kibomlani. A részvételiség intézményei nem a nyilvánosságtól elzárva, hanem azon belül működnek, ezért nem a közvetlen demokrácia elvont ideálja felől kell megítélnünk őket, hanem onnan, hozzájárulnak-e az igények becsatornázásához, a képviseleti viszony fejlesztéséhez?

Nem beszélhetünk valódi részvételről, ha az eredmény a politika számára szabadon értelmezhető számhalmaz, ami nem érinti a legitimáció kérdését. Nem valódi részvétel, ha a résztvevők nem alakítanak ki konkrét, képviselhető közös identitásokat, számonkérhető elvi és gyakorlati szempontokkal arra nézve, hogyan lehet eleget tenni a kinyilvánított igényeiknek. Ennek vannak eljárási feltételei, de annak megítélésében, nem válik-e elszigetelt zárvánnyá egy részvételi folyamat, olyan tartalmi kérdéseket is vizsgálni kell, amelyek már a folyamat lezajlása után, a róla szóló értelmezésekben mutathatók ki, és sokszor függetlenek a folyamat tényleges kialakításától. A résztvevők száma sem igazolja önmagában egy eljárás demokratikusságát. Nem beszélhetünk valódi részvételről sem akkor, ha a részvétel csak általános felháborodás kinyilvánítására ad teret, sem akkor, ha olyan szükségszerűként feltüntetett alkut szentesít, amiben jobb meggyőződésük ellenére vesznek részt az emberek. Problémás az is, amikor létező, robusztus képviseleti kötelékek ütköztetés nélküli, kerülőúton történő újrakeretezésére, felülírására szolgál a részvételiség.

Valódi részvétel: túl az eljárási feltételeken

A részvétellel kapcsolatos szakirodalomban rendszerint Arnstein „részvételi létrája” alapján értékelik a bevonás minőségét. A modell lényege, hogy a részvételiség alacsonyabb szintjeiről (manipuláció, gőzlevezetés, jelképes elismerés [informálás]) politikai küzdelem és felelősségvállalás révén lehet feljebblépni. Ha viszont nem áll rendelkezésre a hosszú távú politikai küzdelem perspektívája, akkor általában eljárási szempontok alapján értékelhetünk (pl. megtörténik-e a bevonás már a folyamat korai szakaszában - probléma azonosítása -, van-e lehetőség az egyéni perspektívák facilitált, konszenzusra törekvő párbeszédére stb.) Ilyen eljárások sokszor nem lehetségesek a politika normál menetében, noha a részvételi gyakorlatok nagy része ehhez, és nem a "laboratóriumi tisztaságú" részvételi módszerekhez kötődik. Másfelől, a napi politika kontextusában sokszor a kimódolt részvételi eljárások is manipulációnak, politikai napirendek terjesztését szolgáló eszköznek tűnhetnek. Egy nemre, korra, iskolai végzettségre nézve a társadalom egészét leképzező állampolgári tanács javaslatai például könnyen elveszthetik a legitimitásukat, ha a társadalmi vitákban bizonyos uralkodó nézetek, érvek nem jelennek meg a tanácskozás során, vagy ha a tanács által megismert érvekkel a nyilvánosság nincs tisztában. 

Mit jelent tehát, hogy a valódi állampolgári részvétel tartalmi mércéjeként a képviseleti igények becsatornázását tesszük meg? Képviseleti igények alatt a képviselet mikéntjével kapcsolatos igénybejelentéseket és az ehhez kapcsolódó közösségépítő gyakorlatokat értjük. A demokratikus politikában minden cselekvés valakiknek a nevében, valakikre hivatkozva történik. A képviseleti igényben egyszerre van jelen a szociológiai konkrétság (társadalmi csoportok konkrét problémái) és elvont értékek, víziók arról, hogyan kell működnie a politikai képviseletnek, milyen eszközökkel kell képviselni az adott csoportot. Képviseleti igénnyel nem csak a választási kampányban, és nem csak politikusok léphetnek fel. A civil érdekvédelem hétköznapi elégedetlenségekre építve azonosítja be és veszi kritika alá azokat a hiányosságokat a demokratikus működésben, amelyek akadályozzák vagy eltorzítják az általuk közvetített közérdek kifejeződését a döntéshozatalban. Ők általában nem közvetlenül képviselőként lépnek fel, hanem a képviseleti folyamattal kapcsolatban jelentenek be igényeket, ezzel befolyásolva a képviseletre vállalkozó szereplők mozgásterét. Magánügyekből közügyeket hoznak létre.

Egy fejlett civil szférával rendelkező, tagolt társadalom mozgó célpont a politika számára, számos potenciállal és adottsággal. A képviselet sosem egyszeri mozzanat, sokfajta igény terében jön létre a képviseleti hatás. Jó példa erre egy helyi művelődési házban civilek által szervezett jelölti fórum vagy egy közmeghallgatás, ahol a helyi társadalmi elit jelenlétében különböző témákban kérdezik a képviselőjelöltet. Jelen vannak politikusok, szakértők, értelmiségiek és mezei állampolgárok, ellentüntetők és a sajtó képviselői. Ebben a térben mérettetik meg és jön létre (vagy foszlik szét) a képviseleti igény. A részvételiség akkor lesz több, mint a politikai folyamat dekorációs eleme, ha az általa megvalósuló mobilizáció különböző képviseleti igények artikulálásával is befolyásolni tudja nemcsak a konkrét döntéseket, de a képviselettel kapcsolatos elvárásokat is. Valódi részvétel esetén az adott csoport a bevonás és az eredmények megvitatása után többet tud saját igényeiről, politikai tagoltságáról és erősebben viszonyul ahhoz a folyamathoz, amelyben képviselete megtörtént. Képviseleti igények nélkül a közvélemény figyelmét kergető politika "ügyefogyottá", tartalom nélkülivé válik.

Politizáló civilek?! - A képviseleti igények politikája

A fentiekből következik egy stratégia a civil érdekvédők számára is, ha nem akarják átengedni a "részvételiség" kínálta mobilizációs lehetőséget a politikai szféra szereplőinek. Ez a képviseleti igények politikája. Akár az előválasztásra, akár a korábbi, önkormányzati szintű részvételi gyakorlatokra gondolunk, látható, hogy néhány példától eltekintve a civilek, állampolgári csoportok nem tudták igazán hatékonyan ügyeik képviseletére felhasználni ezeket a platformokat. Nemcsak arról van szól, hogy az előválasztási küzdelemből kiszorultak a civil jelöltek, hanem hogy az esélyességről szóló, a politikai elemzés műfajába tartozó viták mellett elsikkadtak azok a témák és számonkérhető vállalások, amelyek az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra, a korrupcióellenesség vagy a környezetvédelem területén jobban megvilágították volna a versengő jelöltek elkötelezettségeit és az általuk felvállalt csoportérdekeket.

2010 óta több hullámban láthattunk példát arra, hogy a civil, mozgalmi szféra erőit az ellenzéki politika elcsatornázta és felmorzsolta. Bár a legtöbb területen kézenfekvőnek tűnik a civilekkel való egyeztetéstől elzárkózó kormánnyal szemben az ellenzékkel való szövetségkötés, a képviseleti igények velük szemben való erélyesebb felvállalása nélkül azonban aligha remélhető, hogy a majdani képviselők aktivizálhatók lesznek ezekben az ügyekben. Ehhez a beágyazottság növelésén, a tömegesedésen és a részvételt megtámogató "civil gyakorlatok" terjedésén (kiteleplés, kopogtatás stb.) kívül másfajta stratégiára is szükség van.

A transzformatív érdekérvényesítés azt jelenti, hogy egyéni kijárás és partnerség helyett a civilek tudatosan kísérlik meg formálni és demokratikusabbá tenni azt a közeget, amelyben működnek. Ehhez eszközként használják fel a képviseleti igényeket. Az érdekvédők részvétel, képviselet és a nyilvános közviták (deliberáció) egymással összefüggő gyakorlatain keresztül fejtenek ki hatást a politikára, összekapcsolva a konkrét ügyekben végzett érdekérvényesítő munkájukat a demokrácia működésére vonatkozó elvontabb igényekkel. A részvétellel a civilek nem csupán legitimálni fogják az erre lehetőséget adó politikai szereplőket, hanem az így létrejövő teret kihasználva, a falig elmenve felhasználhatják ügyeiket arra, hogy a politika megnyíljon újabb szereplők újfajta igényei előtt. Az elismertetett igényeket pedig a közviták napirendjén tartva aktualizálják és monitorozzák.

A képviseleti igények eseti ügyektől való elvonatkoztatása, a közöttük való választás igazolása, illetve a kormányzás felsőbb (nemzeti, nemzetközi) szintjei felé való reprezentáció mellett a választott képviselők feladata az állampolgári részvétel új módszereinek intézményesítése is. A civilek ad hoc törekvéseivel szembekerülve a hatalom gyakorlóinak feladata a pártatlanság biztosítása, kompenzációk révén mindenki számára elfogadható alkuk kovácsolása, a strukturális egyenlőtlenségek mérséklése és végső soron az egyéni és közérdek elhatárolása. Ez a civil szereplőkre is felelősséget ró, hiszen hitelességük megőrzése érdekében ők is elszámoltathatóvá válnak, nyilvánosan igazolniuk kell saját jogosultságukat. A képviseleti igény és szóvivői szerep sokféle módon válhat problémássá, pl.: 

• ha a civilek összeférhetetlen, függő viszonyba kerülnek a politika szereplőivel vagy magánérdekekkel;
• ha nem tudják érhetővé tenni a meglévő politikai mozgástereket, kényszerpályákat a képviseltek felé, ezért nem tudják becsatornázni a kritikus hangokat;
• ha maguk sem értik ezeket a kényszerpályákat, és kommunikációjuk feloldódik a kritikus hangok között;
• ha a középosztálybeli értékeket közvetítő civil habitus valójában túl kevés ponton érintkezik az általuk képviselt hátrányos helyzetű csoportokkal.

Végezetül néhány javaslat arra vonatkozóan, hogyan lehet a részvételiség ma ismert eljárásait kinyitni a képviseleti igények felé, ha nem civil ellenstratégiákban, hanem eljárási szempontokban gondolkodunk. A legfontosabb a döntéshozók és társadalmi szereplők interakcióinak nagyobb átláthatósága, jobb dokumentálása. A véleményezés, javaslattétel, értékelés sokszor látható nyom és lekövethető visszajelzés nélkül megy végbe, nem látható a részvétel tényleges hatása, az esetleges elutasítás indoka. Az azzal kapcsolatos eljárási és etikai szabályok is hiányoznak, kikkel és miről tárgyalhat egy képviselő - lobbiszabályozás nincsen, és legtöbbször az is informális tényezőkön múlik, hogy melyik civil juthat el egy egyeztetésre a döntéshozóval. Ez hervasztó hatással van a részvételre, és ellehetetleníti a hosszabb távú, akár ciklusokon átívelő tapasztalatcserét. Szintén alapvető feltétel a képviselők elérhetősége és transzparens munkavégzése - gondoljunk akár megválaszolt üzenetekre, fogadóórákra, akár nyilvános életrajzokra, szakpolitikai programokra, stratégiákra és munkatervekre, illetve képviselői beszámolókra.

A konkrét részvételi folyamatok kapcsán fontos, hogy ne zárjanak ki eleve bizonyos témákat a megtárgyalásból, vagy ha erre sor kerül, akkor nyílt, megfellebbezhető indoklással történjen mindez. A formálisan körülbástyázott intézményeket (pl. ügydöntő népszavazás) nem szabad bizonytalanabb eszközökkel felváltani. Az állami szervek költségvetése egy olyan téma kell, hogy legyen, amiben helye van a részvételnek, hiszen a bonyolult számviteli logika mögött végső soron arról van szó, kinek mennyi jut közösből. Ez pedig nemcsak hatékonysági kérdés, hanem igazságossági - és ilyen módon a képviseleti igények eredendő célpontja.

Fontos, hogy a demokratikus részvétel erősítéséhez egy hosszú távú társadalmi vízió is társuljon, és ne csupán rövid távú, eredményorientált gondolkodás, ötletelés jellemezze (akár évről évre ismétlődve). A részvétel ugyanis nem ér véget a döntéssel és a döntés végrehajtásával: folyamatosan és nyilvánosan értékelni kell, milyen új igények kerültek felszínre, illetve mennyire volt reprezentatív a folyamat, kik azok, akik képviselet nélkül maradtak. A részvételi gyakorlatok nem önmagukban értékesek, hanem egy olyan demokratikus vízióba illesztve, ami ha rövid távon nem is tudja elhárítani a részvételben az egyenlőtlenség minden akadályát, hosszú távon erre törekszik.

Cikkünk megjelenésekor még mindig nem fogadta el az Európai Bizottság a magyar kormány által május közepén benyújtott Helyreállítási és Ellenálóképességi Tervet, ami a feltétele annak, hogy hazánk hozzáférjen az Unió által a COVID-járvány hatásainak kezelésére folyósított milliárdokhoz. Az elhúzódó döntés politikai üzenetet hordoz: a Bizottság nem elégedett az Orbán-kormány antikorrupciós és jogállamisági reformterveivel, és most, hogy erre lehetősége van, igyekszik az uniós források védelmét biztosító intézkedésekre rászorítani a magyar vezetést. Beszédes, hogy - miközben nagyberuházásokat orosz vagy kínai hitelből valósít meg és devizakötvényeket is kibocsát - a kormány nem akarja felhasználni az uniós helyreállítási alap előbbieknél olcsóbb hitelkeretét, csupán a 2500 milliárdos támogatási összeget hívná le. Ez arra utal, hogy a magyar fél a lehető legkevesebb kompromisszummal és kitettséggel igyekszik túlesni a tárgyalásokon.  De mi az igazság az uniós kritika mögött - vannak-e erős intézményi garanciák arra, hogy nem lopják el a pénzeket? Ennek jártunk utána.

After 5 years of operation, K-Monitor and TI Hungary decided to perform some updates on the redflags.eu platform. Among these are improvements on the indicators, extension of the data sources and the deployment of a BI module. In this blogpost we’ll introduce the features of that module.

When launching the redflags.eu portal, only the most important filters were implemented where we had no doubts about their usefulness. In the past period we interviewed users of the site and consulted experts, such as the Dozorro Team of TI Ukraine about further possibilities to search in the database, visualize information and browse documents. Based on the inputs received, the availability of data and the IT capacities we had, the following developments were done.

Many Member States have already received the first tranche of billions of euros made available from the EU Recovery Instrument, but Hungary's Recovery and Resilience Plan (RRP) has not yet been approved by the EU. It has become clear over the past decade that the only means by which the EU can put pressure on the Hungarian government is essentially through controlling the disbursement of funds. The stakes are indeed high as to what commitments the EU will consider sufficient to give the green light to the Hungarian Recovery Plan. 

pic: Euronews

This is a rare opportunity for the EU to enforce meaningful anti-corruption measures that the government would not take on its own. While we do not believe that political corruption in Hungary could be stopped by the EU alone, appropriate measures can be taken to make it more difficult to divert EU funds from the purposes they were meant for. It is also important to bear in mind that the funds to be disbursed after the approval of the RRP could become a source of illegal campaign funding before the elections, for example through supporting the outsourced public interest trusts or investments fostering patronage.

Szeptember elsején a Válasz Online újságírója alapos oknyomozó anyagában választókerületről választókerületre lebontva mutatta be, hogy az 5000 főnél nagyobb települések civil szervezetei számára kiírt Városi Civil Alap támogatásai hogyan kerültek politika-közeli szereplőkhöz. Az újságíró egyszerűen "Választási Fidesz-alapnak" keresztelte át a 4,4 milliárdos hazai költségvetési forrásból futó programot, részletesen bemutatva, hogyan kapták meg a nagyobb összegű támogatásokat szinte kivétel nélkül politikusokhoz és azok rokonaihoz köthető, esetenként Fideszes e-mail címet használó, vagy a kormánypárt mellett kampányoló helyi szervezetek kommunikációs csatornáik fejlesztésére, ingatlanok, kisbuszok, technikai eszközök vásárlására. 

A szombathelyi Női Erőforrás Társaság Egyesület uniós finanszírozású irodáját adják át a város korábbi, fideszes polgármesterével. Ők is pénzhez jutottak a Városi Civil Alapból, pályázatuk rövid leírása lényegében szóról szóra megegyezik a GYÖNGYÖSHERMÁN-SZENTKIRÁLY SZABADIDŐ- ÉS SPORT EGYESÜLET pályázatával. (fotó: frisss.hu)

Hogyan vonhatóak be a fiatalok az őket érintő hétköznapi döntésekbe? Az ifjúsági részvételi költségvetés - az önkormányzati szinten terjedő változatához hasonlóan - valódi hatalmat, egy tényleges pénzösszegről szóló döntést kínál fel települési vagy iskolai szinten egy meghatározott célcsoport számára, (fiatalokra szabott) tanácskozási-döntéshozatali folyamat révén. Világszerte és a régiónkban is egyre terjed ez az eljárás állami-önkormányzati vagy éppen civil kezdeményezésre - itthon azonban talán az oktatási rendszer központosítása okán még nem volt példa ilyesfajta demokratikus pedagógiai kísérletre. Bejegyzésünkben bemutatjuk, mit kínál a "diákok költségvetése" a benne résztvevők és a politikai közösség egésze számára.

A fiatalok aktív részvétele helyi és regionális szinten a döntésekben és az intézkedésekben alapvetően fontos, ha demokratikusabb, befogadó és prosperáló társadalmakat kívánunk építeni."

Az Európa Tanács fiatalok részvételéről szóló chartája kezdődik ezzel az egyszerre nyilvánvalónak tűnő és itthonról nézve utópisztikusnak ható gondolattal. A fiatalok - ha tetszik, ha nem - a jövő állampolgárai, a politikai közösség felnövekvő tagjai. Mégis, az elvben nagyra értékelt demokratikus politikai szocializáció sok sebből vérzik. A rendszerváltozást követően a magyar fiatalokról készült ifjúsági vizsgálatok eredményei alapján alacsony érdeklődés, mérsékelt aktivitás és erős bizalmatlanság jellemzi a korosztály közélethez való viszonyát, ami nem teremt jó alapot a résztvevői politikai kultúra számára. Nem bíztatóak az adatok, az ezek mögötti hiányosságok pedig idővel a politikai rendszer legitimációs problémáit gyarapítják.

Az ősz egyik legizgalmasabb témája, hogy mikor érkezik újabb pénzeső az EU-tól. Számos tagállam már megkapta az EU-s Helyreállítási Eszközből rendelkezésre bocsátott ezermilliárdok első részletét, Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét (HET) még nem fogadta el az EU, így az első százmillárdokra is még várni kell. Mivel az elmúlt évtized során kiderült, hogy lényegében a források folyósítása az egyetlen eszköz, amivel az EU nyomást tud gyakorolni a magyar kormányra, igenis van tétje, hogy milyen vállalásokat tart az EU elegendőnek ahhoz, hogy rábólintson a magyar helyreállítási tervre. 

fotó: Euronews

Ritka lehetőség a mostani arra, hogy az EU kikényszerítsen olyan érdemi antikorrupciós lépéseket, amelyeket a kormány magától nem tenne meg. Noha nem gondoljuk, hogy Brüsszelből meg lehet állítani a jól bejáratott kormányzati közpénzszivattyút, megfelelő intézkedésekkel el lehet zárni néhány korrupciós csatornát, vagy meg lehet nehezíteni, hogy a pénzek a klientúrához vagy járadékvadászokhoz csorogjanak. A támogatások folyósítása kapcsán az sem mellékes, hogy a most érkező pénzek a választások előtt például a kiszervezett közérdekű vagyonkezelő alapítványokon, vagy a klientúrát segítő beruházásokon keresztül az illegális kampányfinanszírozás forrásaivá is válhatnak. A K-Monitor a következő hetekben három blogposztban fogja körüljárni a helyreállítási terv és a korrupció viszonyát. Először megvizsgáljuk az a kormány által tett antikorrupciós vállalásokat, majd az EU-s pénzek lebonyolításáért felelős intézményrendszer integritását és végül azt, hogy a helyreállítási terv mely elemei lehetnek eleve a klientúra számára pántlikázott pénzek.

Elkészült az ígyszültem.hu 2021 első fél éves adatainak elemzése. 1650 fős mintán elemeztük a szülészeti hálapénz kapcsolatát a szülés módjával és körülményeivel. Azt találtuk, hogy a megelőző évekhez képest sokkal kisebb arányban vannak hálapénzes szülések 2021-ben, de kérdés, hogy ez mennyiben valódi különbség. A hálapénz eltűnésének lehetősége mellett előfordulhat, hogy pusztán kifehéredett, azaz terhesgondozás során kiszámlázzák, vagy a bevallási hajlandóság csökkent, hiszen az új szabályozással már a hálapénzt adók maguk is felelősségre vonhatók. A hálapénzes szülések arányának csökkenésével összhangban jelentősen visszaestek a fogadott orvosos szülések is. Érdekes eredmény, hogy a kitöltők körében császármetszések száma is szignifikánsan csökkent 2021-ben a megelőző évekhez képest, ugyanakkor ez a tendencia nem látható az OKFŐ által közölt hivatalos adatokban.

Ennek oka lehet, hogy az ígyszültem.hu szülésélmény-térképre nem egyforma arányban érkeznek kitöltők az ország minden területéről, így a kitöltők szocio-ökonómiai háttere nem reprezentatív az ország lakosságára nézve. Fontos, hogy ennek tudatában kezeljük az adatokat, hiszen azok nem általánosíthatóak az ország egészére, csupán a kérdőívvel különböző online felületen találkozók élményeit mutatja be, súlyozás nélkül.

I. Hálapénz a szülő nő szemszögéből: egyre kevesebben fizetnek

Korábbi, 2016-2020. évi szüléseket vizsgáló reprezentatív elemzésünkhöz képest drasztikus eltérést tapasztalunk hálapénz szempontjából a 2021-es szülések esetében. Míg korábban a szülések összesen 68%-a volt hálapénzes szülés, addig 2021-ben az összes szülés mintegy 18%-át kísérte boríték. Amit korábbi elemzésünkben is kimutattunk, a mostani adatok is megerősítik: a fogadott szakemberes szülések együtt járnak a hálapénzes szülésekkel. 2021-ben jóval kisebb arányban számoltak be az anyák fogadott szakemberes szülésről, mint 2016-2020 között. Külön említést érdemel, hogy a “kértek tőlem” esetek aránya 15,7%-ról 3,6%-ra esett vissza. A hálapénznek nemcsak az elfogadása, de a nyújtása is büntetőjogi kategória, sőt, már az ígérete is. Az aktív vesztegetés maximum 1 év, a passzív egészségügyi vesztegetés maximum 3 év börtönnel büntetendő, kivéve, ha egészségügyi dolgozó üzletszerűen követi el, mert akkor 5-10 évet is kaphat. Ezeknek a tételeknek, illetve a számlaadás lehetőségének fényében érthető az esetszám nagyfokú csökkenése, a 2021-et megelőző évtizedek gyakorlata fényében viszont érthető, hogy az esetszám miért nem nulla.

A 2021-es adatokon belül egyértelműen látszik, hogy az a viszonylag kis számú hálapénzes szülés szinte kizárólag olyan szüléseket jelent, ami fogadott orvos, vagy fogadott szülésznő kísérésével zajlott. Ezek az arányok a korábban vizsgált időszakhoz képest jelentős változást mutatnak: a fogadott szakemberrel történő szüléseknél kevesebb mint felére csökkent a hálapénz-fizetés, az ügyeletes szakemberrel szülők esetében pedig minimálisra (3,9%) csökkent.

A kevesebb hálapénzes szülés utáni beszámoló miatt az ezekről szóló adatok is jóval kisebb arányban állnak most rendelkezésre. Az azonban látható, hogy az idei éven belül is hónapról hónapra csökkenő tendenciát mutat a hálapénz fizetés. 2020 teljes évben 42% volt a hálapénzt nem fizetők aránya. 2021 januárban ez az arány felment 69%-ra (352 januári szülésből 244), februárban 82%-ra (267 februári szülésből 220), márciusban elérte a 88%-ot (278 márciusi szülésből 244). Április-június időszakában 85-87% körüli az arány, júliusban pedig 90% fölötti, de az esetszám ott mindössze 90. Kérdés, hogy mi okozza a hálapénz fizetésének hónapról hónapra tartó esését - a számlaadás? A kliensek egyre kevésbé adnak hálapénzt, vagy az egészségügyi dolgozók egyre kevésbé fogadják el? Mennyit nyomnak a latban a Nemzeti Védelmi Szolgálat egyre szaporodó megbízhatósági vizsgálatai és az azt övező médiafigyelem?

Az átadott összeg esetében nem tapasztaltunk jelentős különbséget: átlagosan 109 ezer forintot fizettek a szülők, a medián (azaz a középső érték) pedig 100 ezer forint volt.

Az, hogy mit várnak a szülők a hálapénzért cserébe, minimális eltérést mutat a 2016-2020 közötti időszakhoz képest. 2021-ben kicsivel többen adták meg a leggyakoribb választ, a saját, választott orvost (57%), amit az orvos/szülésznő várandósság ideje alatti jobb elérése követ (37%). Harmadik leggyakrabban megjelölt helyre csúszott maga a hála (32%). Nem véletlenül, ugyanis a hála valamennyire elkülönül a többi tényezőtől, mivel az esemény után dől el. Az összes többi tényező már jelentőségteljes a szülés előtt is, és egymással erősen összefüggenek, hiszen a szülő nők a beszámolók alapján egyszerre szeretnének elegendő figyelmet, jó bánásmódot, jó körülményeket - és nem utolsósorban jó ellátást, ami hazánkban bejósolhatatlan orvosfogadás nélkül, de néha még azzal együtt is.

Az orvosválasztás szerepe nagyon hangsúlyos a magyar szülészetben, ahol nem praxisközösségekben dolgoznak a szülészek, szinte az összes szülészettel kapcsolatos irányelv régen le van járva, és az ellátás színvonala és minősége nemhogy az országon belül, de a kórházakon belül is egyenetlen. A pszichológiai tényezőkön túl (“ez az orvos kísérte a várandósságomat 9 hónapig, biztonságos nekem egy ismerős, megbízható szakemberrel szülni”) számos szüléssel kapcsolatos tudás (faros szülés kísérése, császármetszés utáni hüvelyi szülés kísérése) adott orvosokhoz és szülésznőkhöz kötődik egy kórházon belül is. Kissé sántító hasonlattal élve, ami más orvosi szakmában elkülönül (szívsebész, agysebész), az a szülészorvosok között megvan ugyan (“faros baba specialista”, “VBAC-specialista”), de csak informálisan. Egyrészt nincsen irányelv arra vonatkozóan, hogy kell-e egyáltalán ezeket tudnia minden szülészorvosnak, másrészről nincsenek adatok az orvosok egyéni ellátási statisztikáiról.

Ebből a helyzetből következően azok a hálapénzt korábban megfizető nők a legnagyobb vesztesei a hálapénz-betiltással valamennyire együttjáró orvosfogadás ellehetetlenítésének, akik számára az optimális ellátás nem biztos, hogy megvalósítható ügyeletben (persze erre a hálapénz sem volt garancia). 2021-ben a válaszok alapján a hála érzetének kifejezését könnyebb leválasztani a hálapénzről, de a kiszámíthatóság és a személyre szóló, optimális ellátás elvárásának még mindig a hálapénz az egyik útja, még úgy is, ha nem egy boríték formájában kapja meg az orvos.

Ezen az ábrán azt mutatjuk be, hogy a hálapénzes szülések aránya milyen különbségeket mutat az alapján, hogy milyen szakember kísérte a szülést. E tekintetben míg 2016-2020 között azt tapasztaltuk, hogy a szülészorvos jelenlétében nagyobb arányban fizetnek hálapénzt, mint akkor, amikor a szülésznő egyedül kíséri a szülést, most a 2021-es adatokat elemezve nem találunk különbségeket.

II. A szakemberi oldal

Jelentős változás figyelhető meg abban, hogy míg 2016 és 2020 között a szülések 84%-a azzal a szakemberrel zajlott, akivel az anya tervezte (az összes szülés 65%-a fogadott szakemberrel, 19%-a tervezetten ügyeletben), addig ez az arány 2021-ben 65%-ra csökkent (az összes szülés 37%-ra esett vissza a fogadott szakemberrel zajló szülések aránya, míg a tervezetten ügyeletben zajló szülések aránya 28%-ra nőtt), miközben több mint duplájára (16-ról 35%-ra) nőtt azoknak a szüléseknek a száma, amik nem a tervezett szakember kíséretében zajlottak.

A szülést kísérő szakember személyét az alapján vizsgálva, hogy azzal a szakemberrel szült-e a válaszadó, mint akivel ezt előzetesen tervezte hasonló különbségeket találunk, mint a 2016-2020 közötti időszakban. Az előzetesen fogadott szakember kísérésével zajló szüléseken belül valamivel magasabb azoknak a szüléseknek az aránya, melyet egy orvos egyedül kísért, míg a tervezetten vagy más okból ügyeletben zajló szülések esetében nagyobb arányban kíséri a szülést egy szülésznő egyedül (5. ábra).

A 2021-es szülések (mind a hüvelyi, mind a császáros szülések) 68%-a esetében nem történt mesterséges szülésindítás, a válaszadók negyede számolt be mesterséges szülésindításról, míg 7% azoknak a szüléseknek az aránya, ahol nem történt vajúdás (7. ábra). Ezek a megoszlások szinte teljes mértékben megegyeznek a 2016-2020 közötti időszakban tapasztaltakkal.

A 2021-es szülések valamivel több, mint kétharmada hüvelyi szülés volt, az összes szülés fennmaradó egyharmada tervezett vagy spontán császármetszés volt. A korábbi évek növekvő császár arányának tekintetében figyelemreméltó, hogy mintegy 7%-kal kevesebb császármetszésről érkezett beszámoló 2021-ben, mint a korábban vizsgált időszakban. Érdekes, hogy a császármetszések számának nagyarányú csökkenését évtizedek óta nem sikerült elérni - nemhogy országosan, de semmilyen kórházról vagy megyéről sem tudunk, ahol ilyen történt volna.

Országos szinten egyedül 2019 után 2020-ban csökkent 42-ről 41%-ra. A bababarát kórházzá válás során feltételezhetnénk, hogy történnek lépések a császárarány csökkentése irányába, de a bababarát kórház valójában nem a szülésre, hanem a szülés-születés utáni időszakra, elsősorban a szoptatásra vonatkozó ajánlásokat érvényesít. Amúgy is, jelenleg, 2021-ben épp egyetlen bababarát kórház sincs Magyarországon, mivel mindnek lejárt az akkreditációja. Logikusnak tűnik, hogy amikor egyes kórházak elmozdulnak az anyabarátság, vagy az anya-baba-barátság felé, az attitűdváltozás is hozott vagy hozhatott csökkenéseket a beavatkozások számában; ezzel együtt is a 7%-os császárarány-csökkenés mindenképpen egyedülálló eredmény - lenne. Az OKFŐ által közzétett 2021-es megyei adatok ugyanis mást mutatnak a kérdőívben kapott arányokhoz képest: a 19 megyéből és Budapestből álló 20 régió közül mindössze 9 régióban csökkent a császárarány a 2020-as teljes év adatai és a 2021 január-augusztus adatai alapján. 

A fogadott szakember kíséretében zajló szüléseken belül 2021-ben is nagyobb arányban vannak jelen a tervezett császáros szülések (19%), illetve kisebb arányban a sürgősségi császáros esetek (19%), mint például a többi ügyeletes szüléseknél, ahol a tervezett császáros szülések aránya 4-7%, a sürgősségi császáros szüléseké pedig 22-26% (6. ábra).

A császármetszéses szülések döntő többségében az orvos/szülész javaslatára történt a császármetszés az idei évben is. Kis mértékű elmozdulás figyelhető meg az előre tervezettség irányába a vajúdás közben meghozott döntésekkel szemben. A császáros szülések továbbra is elenyésző részében tekinthetők az anya kérésének a kérdőívünkre adott válaszok alapján.

Az idei év hátralévő részében és 2022-ben továbbra is várjuk a Magyarországon szült anyák beszámolóit az ígyszültem.hu szülésélmény-térképen, hogy részletes, árnyalt képet kaphassunk a hálapénz útjáról, és remélhetőleg mihamarabbi leáldozásáról. Az ígyszültem adatai mellett más adatbázisokat is elemzünk, hogy a hálapénz, az orvosfogadás, a szülészeti beavatkozások és a szülésélmény összefüggéseit mélyebben feltárhassuk. Interjúkat és háttérinterjúkat készítünk az érintett felekkel, anyákkal és szülészeti szakemberekkel, és cikkeket írunk a tapasztalataikról. Az informális pénzmozgások mellett a formális TB-támogatásokat, TB-térítéseket is górcső alá vesszük, és megvizsgáljuk, hogy mire ösztönzi a jelenlegi fekvőbeteg-támogatási rendszer a szülészeteket, ami a beavatkozások számát és a szülés folyamatának egészét illeti. A magánszülészetek árképzése átlátható, de munkájuk minőségéről, az általuk végzett beavatkozások számáról nem készültek tanulmányok a közelmúltban, ezt a hiányt is szeretnénk pótolni. Elemzéseink tanulságait javaslatokká formáljuk a döntéshozók számára, hogy az állami ellátásban egyre könnyebb legyen kiváló minőségű szülészeti ellátáshoz jutni hálapénz nélkül.

Fizetett gyakornoki programot indít a K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda. Csatlakozz hozzánk és szerezz tapasztalatot első kézből arról, mivel foglalkozik egy magyar antikorrupciós szervezet. Vegyél részt nemzetközi projektekben és bővítsd az ismereteidet a magyar állami szervek működéséről, a közpénzek felhasználásáról és az érdekérvényesítő szervezetek világáról. Jelentkezz szeptember 10-ig!

A K-Monitor a közpénzek átlátható felhasználásáért küzdő civil szervezet. Célunk a korrupciót övező társadalmi közöny legyőzése, a témával kapcsolatos szemléletformálás és ismeretterjesztés. Az információs technológia fejlesztéseit kihasználva olyan adatbázisokat és online alkalmazásokat fejlesztünk, amelyek segítségével nyomon követhetőek a közpénzköltések és számon kérhetőek a politikai és gazdasági döntések – ezzel hozzájárulhatunk az állam nyíltabb, átláthatóbb és demokratikusabb működéséhez.