Minden párt szereti hangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartja az állam átláthatóságát. Ez üdvözölendő, de nem csak a kormányon bizonyíthatják a pártok, hogy mennyire fontos számukra a transzparencia. A K-Monitor most megnézte, hogy 2014-es választásokon induló nagyobb pártok és szövetségek mennyi információt közölnek önmagukról és működésükről a saját honlapjaikon. Ez ugyanis az a felület, ahol a pártok közvetlenül tájékoztatják a választókat programjukról, álláspontjukról, a párt politikusairól és a párt működéséról.

Négy szempontot vizsgáltunk. Megnéztük, hogy mennyi információ érhető el a párt felső és középvezetőiről, képviselőiről. Értékeltük a szervezeti adatok meglétét is: hogyan épül fel a párt, milyen helyi-területi, szakmai, felügyeleti egységei vannak, milyen mélységben érhető el információ ezekről. Megvizsgáltuk azt, hogy fel vannak-e töltve a legfontosabb dokumentumok, például a párt alapszabálya, beszámolók, szakmai anyagok, pártprogram, etikai és működési szabályzat. Végül megnéztük a pártok pénzügyi átláthatóságát is, megtudjuk-e, hogy mennyi pénzből gazdálkodnak, mire  költenek, van-e esetleg nyilvános számlájuk, hogyan számolnak be a pártalapítványok. Az egyes szempontokat 0-tól 5-ig pontoztuk. Az eredményekkel nem igazán voltunk elégedettek.

A legrosszabbtól haladunk a legjobb felé, a sort az Együtt-PM választási szövetség tagjai nyitják. Leglátványosabban az E14 hiányosságait jelzi a grafikon, 0.5 pontot értek el a maximális 20-ból. A honlapjuk egyszerű kampánycélokat szolgál, ami nem lenne baj, ha a közlemények mellé felkerülne néhány hasznos információ. Mivel az E14 viszonylag új versenyző, ráadásul nem is párt, csupán választási szövetség, nyilván nem vártunk annyi információt, mint a nagy pártoktól, de ez így is édes kevés. Megnéztük az E14-et alkotó szervezetek honlapját is, de attól sem lettünk bölcsebbek.

Az E14-et szorosan követi partnere, a Párbeszéd Magyarországért, amely három pontot kapott. Egyet azért, mert a választási szövetségről szóló nyilatkozatuk és a rövid programjuk elérhető a honlapon, két pont pedig járt a vezetőik ismertetéséért.

Elkeserítő, hogy a PM-et csupán fél ponttal előzte a legnagyobb kormánypárt. A FIDESZ honlapja a tisztségviselőkről alig, a párt gazdálkodásáról pedig egyáltalán semmilyen formában nem nyújt tájékoztatást, még az éves beszámolók sincsenek feltöltve. A dokumentumtár kizárólag a szervezet alapszabályát és a választott testületek vezetőinek felsorolását tartalmazza, egy kereső segítségével pedig megtalálhatóak a helyi Fidesz szervezetek elérhetőségei.

Így nézett ki a Fidesz honlapja 1996-ban... (A nagyításhoz kattintson a képre!)

Negyedikként fér fel a szégyenpadra a Jobbik, ők a lehetséges 20 pont negyedét szerezték meg. A vezetőkről korrekt tájékoztatást kap a látogató, de ezen túl semmilyen értékelhető információt nem találtunk.

A közepesen rosszul teljesítők között szerepel a KDNP (8 pont), a DK (9 pont) és az LMP (10 pont). Kiemelkedtek az előző pártok közül azzal, hogy a szervezeti elérhetőségek mellett pénzügyi adatokat is találtunk honlapjaikon. A DK szerepelteti honlapján a vezető tisztségviselők vagyonnyilatkozatát, az LMP pedig 2011-ben még a főpénztári kivonatát is közölte, kár, hogy ezt csak egyetlen évben tette.

Az abszolút győztes az MSZP, ők 16 pontot kaptak. Noha majdnem minden kategóriában vesztettek pontot, még így is az élen vannak a szinte teljes körű dokumentumtár, és a viszonylag részletes pénzügyi adatok miatt. A párt vezetőiről és működéséről is az MSZP ad a legbővebb tájékoztatást, de levonás járt a hiányos életrajzi adatokért.

... így pedig az MSZP-é 1997-ben. (A nagyításhoz kattintson a képre!)

Sztálin, tea, Dél-Oszétia, esetleg az új vendéglő az Andrássy úton. Nagyjából ezek azok a dolgok, amelyek az ember eszébe jutnak, ha valakinek azt mondjuk: Grúzia. A legkeletibb nyugati ország azonban most mással is kitűnik, ugyanis nemrégen olyan állami adatközlési szabályokat vezettek be, amelyek előtt még Skandinávia is megemelheti a kalapját. A helyi TI és egy másik civil szervezet kutatásai alapján mutatjuk be a grúz közadatok sorsát.

A közérdekű adatok iránt nem voltak mindig túl érzékenyek a grúz kormányzati szervek. Postán kellett feladni az igényléseket, a hivataloknak pedig elméletileg 10 napjuk volt megválaszolni őket. Ez a gyakorlatban azonban nem mindig sikerült, jellemzően húzták az időt, és nem vettek tudomást a levelekről. Ezen próbáltak tavaly változtatni: a kormány egy központi elektronikus adatigényléseket kezelő honlapot indított, ám a gyakorlat nem sokat változott. A honlap üres maradt, nem nagyon válaszoltak vagy érdektelen információkat osztottak meg az adatigénylőkkel. Ismerős lehet nekünk, magyaroknak is a dolog.

Idén szeptemberben azonban a civil szervezetek nyomására tényleg elkezdték komolyan venni a közérdekű adatigényléseket, és ismét megváltoztatták a rendszert. Az állami hivatalok december végéig kötelesek proaktív módon, automatikusan közzétenni

- minden szervezethez kapcsolódó alapvető információt - szervezeti felépítés, munkatársak, jelentések, beszámolók, kapcsolódó jogszabályok
- a közérdekű adatigényléshez kapcsolódó információkat - kapcsolattartó, elérhetőség, adatigénylési statisztikák
- a szervezet személyzeti politikáját - milyen nyitott pozíciók vannak, milyen felvételi eljárás van
- a közbeszerzési és privatizációs adatokat
- a pénzügyi adatokat - költségvetés, béradatok, adományok, támogatások, működési költségek.

Természetese van azért szépséghibája a dolognak, a rendelkezés nem vonatkozik az összes állami szervre. Például a parlament, az önkormányzatok vagy a bíróságok esetében a vezetőkre van bízva, csatlakoznak-e a programhoz. Ezen felül probléma még, hogy rossz hivatali beidegződések miatt még mindig ragaszkodnak a használhatatlan PDF formátumhoz. 

A grúzhoz hasonló próbálkozás már itthon is van. A Közadatkereső elméletileg még működik, de nem sok hasznát lehet venni. Csupán az állami és önkormányzati intézmények hivatali elérhetőségeit lehet egy helyen megtalálni, a többi funkció nem igazán működik, és inkább több vele a baj, mintha az ember az eredeti forrásnál keresgélne mondjuk egy törvényjavaslatot vagy egy kormányrendeletet.

Grúzia azonban nem csak a közérdekű adatok terén javított. A TI nyári kutatása szerint a grúz közbeszerzési rendszer a világ leghatékonyabb és legátláthatóbb rendszerei közé került. A közbeszerzések teljes egészében elektronikusan zajlanak a hirdetménytől kezdve, a pályázatokon át, a panasztételig, amelyek pedig mind megtalálhatók az állam által működtetett központi honlapon. A rendszer azonban ott sem tökéletes. A TI szerint nem jó, hogy minden esetben a legalacsonyabb ajánlattevő nyer, mert az a minőség rovására mehet. Továbbá az sem túl szerencsés, hogy számos állami vállalat (pl.: a helyi MÁV) és a minisztériumok mentesülhetnek az elektronikus közbeszerzés hatálya alól.

Így néz ki a grúz közbeszerzési hatóság keresője.

Grúzia jó teljesítményében oroszlánrésze volt az egyik átláthatóságért küzdő grúz civil szervezetnek. Az Institute for Development of Freedom of Information (IDFI) 2012 júniusától egy éven át 5625 közérdekű adatigénylést indított. A projekt során több állami intézménytől kértek általános adatokat. Például kikérték a bértáblákat, a névre szóló prémiumjuttatásokat, a hivatal költségvetését (különös tekintettel az állami büdzsében „egyéb kiadások”, és „tartalékok” blokkokból származó bevételekre). Részletes leírást kértek a használt eszközökről (pl. szolgálati autók és fogyasztásuk), az esetleges elbocsátások okairól, a betöltetlen pozíciókról vagy a vezetőség tagjainak önéletrajzáról. De érdeklődtek például az alkalmazottak nemek szerinti arányára, a vezető pozícióban lévők nemek szerinti arányára, illetve az elbocsátások nemek szerinti arányára is. Vizsgálták az alkalmazottak életkora és neme közti összefüggéseket és a nagycsaládosok nemek szerinti arányát is.

Ezekből, valamint a szervezet korábbi adatigényléseiből létrejött egy több tízezres online adatbázis, az OpenData.ge, amely megkönnyíti a sajtósok, a civil szervezetek vagy a kutatók munkáját, de bárki átnézheti Grúzia közérdekű adatainak nagy jó részét, és tájékoztathatja a közvéleményt az aktuális trendekről, kormányzati beruházásokról, kiírt és megnyert pályázatokról, tervezetekről, különböző hivatalok vagyongazdálkodásáról.

Ez az OpenData.ge, ahol intézmény vagy akár ügytípus szerint is kereshetünk adatot.

A honlap mellett indult egy blog is, ahol a sok számszerű adatból kihámozható információkat öntik cikkek formájába, itt az adatok elemzése és a tendenciák bemutatásán van a hangsúly. Az IDFI még egy díjat is alapított, amit a legátláthatóbb hivataloknak ad át, ezzel ráirányítva a közvélemény figyelmét mind a transzparens, mind a tájékoztatási kötelezettségüket rendre elmulasztó állami szervekre.

A projekttel a közbeszéd részévé sikerült tenni az állam átláthatóságának kérdését, és az IDFI szerint Grúziában kialakult egy általános morális standard az állami működés állampolgári számonkérhetőségével kapcsolatban is. Nem véletlen, hogy idén Grúzia volt az egyik mintaország az OGP londoni csúcstalálkozóján, ahova Magyarország egyébként alibi vállalásokkal érkezett.

(Domschitz Mátyás - Ferenczi András)

Várhatóan hamarosan szavaz a parlament az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségek módosításáról szóló törvényjavaslatról. Ezen a blogon már többször foglalkoztunk a témával, sőt, 2012-ben, az országgyűlésről szóló törvény elfogadásakor is szorgalmaztuk egy olyan vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését, amely valóban képes betölteni a funkcióját: vagyis amellett, hogy fényt derít a kétes forrásból származó vagyongyarapodásra, és megmutatja a lehetséges érdekkonfliktusokat, hatékony szankciórendszert is tartalmaz arra az esetre, ha a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek manipulálnák vagyoni adataikat.

Bár a legnagyobb sajtóérdeklődés minden év januárjában az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalát kíséri, közismert, hogy rajtuk és a kormány tagjain kívül is számos más tisztségviselőnek is a nyilvánosság előtt kell számot adnia vagyonának gyarapodásáról.  A parlament előtt fekvő törvényjavaslat most arra tesz kísérletet, hogy egységesítse a kötelezettségeket és a szankciókat, hiszen eddig a legfőbb ügyészre és helyettesére, az MNB, a Gazdasági Versenyhivatal, az Állami Számvevőszék, a Médiatanács, a Közbeszerzési Hatóság és a Költségvetési Tanács vezető tisztségviselőire eltérő szabályok vonatkoztak.

vagyonyilatkozat

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az újraszabályozás legfeljebb kodifikációs szépségtapaszt jelent, hiszen a vagyonnyilatkozati rendszer alapját továbbra is az országgyűlési képviselőkre irányadó igencsak elnagyolt, hiányos és bizarr előírások jelentik. Gondolunk itt többek közt arra, hogy a törvény szerint kimondottan csak a telepatikus képességekkel rendelkező állampolgárok kezdeményezhetik, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága megvizsgálja a politikusok hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát. Ezekbe ugyanis a nyilatkozatot kitöltő hozzátartozón kívül csak a mentelmi bizottság tagjai tekinthetnek bele, de ők is csak abban az esetben, ha valaki pontosan megjelöli, hogy az általa nem ismert  vagyonnyilatkozatban melyik konkrét tételt és miért találja hibásnak. Könnyen belátható, hogy ez az egész rendszer hitelességét aláássa. Mivel hivatalból nemhogy az adóhatóság, de a mentelmi bizottság sem vizsgálja a nyilatkozatokat, a – többnyire sajtó által – kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárásokat pedig az elmúlt 15 évben a bizottság kivétel nélkül megszüntette, a tisztségviselőknek gyakorlatilag végtelen lehetősége van a vagyonnyilatkozat elsumákolására vagy manipulálására. Az, hogy a tisztségviselők nagy része kézírással tölti ki az íveket, ami ráadásul szkennelt – vagyis elektronikusan feldolgozhatatlan – formában kerül nyilvánosságra, gyakorlatilag lehetetlenné teszi a vagyonnyilatkozatok összehasonlítását.   

A szankcionálást tovább nehezíti, hogy a mentelmi bizottság által benyújtott törvényjavaslat szerint a fenti tisztségviselők esetében csak akkor lépne életbe a tisztséggyakorlási és javadalmazási tilalom, ha valótlan adatot közölnek, illetve megtagadják vagy szándékosan elmulasztják a nyilatkozattételt. Különösen kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért kell beilleszteni a “szándékosság” kitételt a javaslatba, és hogy egy esetleges vagyonnyilatkozati eljárásban kinek és hogyan kellene bizonyítania, hogy a mulasztás nem véletlenül, figyelmetlenségből, hanyagságból vagy mert lemerült a telefonban az akkumulátor, vagy mert késett a trolibusz, hanem szándékosan történt.  

Tekintetbe véve a bizottság és a politikusok különös jóindulatát vagyonnyilatkozat-ügyben, kissé túlbiztosításnak tűnik az Alkotmányügyi bizottság módosító javaslata, amely szerint nem tisztséggyakorlási és javadalmazási tilalom, hanem összeférhetetlenség miatti jogviszony megszüntetés lenne a renitens tisztségviselők jussa: de csak azután, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megszegését és az összeférhetetlenséget a mentelmi bizottság megállapította, majd azt az összes országgyűlési képviselő ⅔-a meg is szavazta.

A fentiekből következően azonban igazán kevés az esély arra, hogy bármilyen ehhez hasonló szankciótól kelljen a magas rangú tisztségviselőknek tartaniuk.

Talán érdemes kiemelni, hogy az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvényjavaslat mellett az országgyűlés még az idén szavazni fog az országgyűlésről szóló törvény módosításáról is. Sajnos azonban ez a módosítás sem tesz kísérletet arra, hogy orvosolja a vagyonnyilatkozati rendszer 15 éve fennálló problémáit.

A kormányzat egyik kedvenc kommunikációs ügynöksége, a Young and Partners nyerte a Zánka - Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság egyik projektjének (Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért - Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében) kommunikációs feladataira kiírt közbeszerzési pályázatot a mai Közbeszerzési Értesítő szerint. A cég stratégiai kommunikációs, kreatív feladatokkal kapcsolatos szolgáltatói, rendezvényszervezői, koordinációs és tanácsadói tevékenységeket, valamint PR ügynökségi feladatokat fog csinálni 235 millió forint plusz áfáért. Az Új Nemzedék Központ nyílt eljárás keretében választotta ki az egyedüliként induló Young and Partners-t a feladatra.

A kommunikációs közbeszerzés előzménye, hogy az Új Nemzedék Központ idén már egyszer megpróbált partnert találni a feladatra, ám az eljárás akkor eredménytelenül zárult. Az egyetlen induló nyáron is a Young and Partners volt, de az állami szerv a Közbeszerzési Törvény 76. paragrafusának 1/d-jére hivatkozva eredménytelennek hirdette a közbeszerzést, amely mögött az áll, hogy a kiírás óta az ajánlatkérő, vagyis az Új Nemzedék Központ vagy a szerződés megkötésére, vagy a kiírásban foglaltak teljesítésére alkalmatlanná vált. 

A cég 2010 óta sorra nyeri az állami intézmények és cégek kommunikációs megbízásait. A Young and Partners tulajdonosa Kuna Tibor, aki 2003 és 2008 között, a cég alapítása előtt a Fidesz-frakció kabinettitkára volt. Az Opten cégadatbázisa szerint a vállalat a Fidesz-kormány alatt sokszorosára növelte árbevételét: míg 2010-ben csak 193 millió forint volt a forgalom, 2012-ben már 825 millió. Tavaly 130 millió forint adózás utáni eredményt tudott csinálni az állami megbízásokkal kitömött cég.

Ha hétfő, akkor Közgép. Ha pedig korrupcióellenes világnap, akkor is Közgép. A Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép, valamint konzurciumi társa, az A-Híd Építő Zrt. közösen nyerte el a 3-as számú főút hatvani vasúti felüljáró hídszerkezetének felújítási munkálatait és az ahhoz kapcsolódó csomópont tervezési és kivitelezési feladatokat - derült ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőből.

Hatvan városa még vasúti felüljáró nélkül

A munkát eredetileg 5 milliárdra árazták, ehhez képest a két cég 6.472.223.992 forintért csinálja meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. számára. A nyerteseket nyílt eljáráson választották ki. A K-H Hatvan Konzorcium mellett egy szlovák és két magyar cég szövetsége pályázott. 

A korrupcióellenes világnap alkalmával érdemes felidézni, milyen irányba mozdult a politikai korrupció az elmúlt években Magyarországon. Azt látjuk ugyanis, hogy hiába volt a korrupció felgöngyölítése és az elszámoltatás a Fidesz egyik jelszava 2010-ben, nem sikerült teljesíteni az emberek elvárásait. Sőt: a korrupció  új minősége jelent meg az elmúlt három évben: ez pedig az úgynevezett „state capture”, a foglyul ejtett állam állapota. Ennek különlegessége, hogy az állam elfoglalását többségében nem az árnyékban megbújó érdekcsoportok, hanem a politika frontvonalában lévő szereplők hajtották végre.

A nagy nyilvánosság előtt zajló korrupciós ügyektől hemzsegő szocialista--liberális kormányzás után jogos igényként merült fel az emberekben az elszámoltatás, a politika kifehérítése. A Zuschlag-ügy, a BKV-ügyek vagy a belvárosi ingatlanpanama, bár eltérő mértékben viselték meg az önkormányzati vagy állami költségvetést, szinte beleégtek a választók tudatába. Ez jelentős részben hozzájárult az MSZP vereségéhez és az elszámoltatás üzenetével kampányoló Fidesz kétharmados győzelméhez (illetve a parlamenten kívüli, a politikai rendszer egészét támadó  pártok, az LMP és a Jobbik parlamentbe jutásához). Három és fél év elteltével azonban azt látjuk, hogy az emberek jelentős része továbbra is fontos problémaként érzékeli a korrupciót, ráadásul többségük nem is gondolja, hogy bármi történne a politikai és üzleti szféra kifehérítése érdekében. Sőt, az emberek 61 százaléka szerint a korrupció egyenesen növekszik Magyarországon. Hogy a választók percepciója nem téves, azt remekül példázza a hetekben kirobbant NAV-botrány, amelyben a jelenlegi és az előző kormánypárt példás nagykoalícióban szavazták le a vizsgálóbizottság felállítását. De ha a kormány a Nemzeti Dohányboltokkal lényegében minden sarokra korrupciós emlékműveket állít, akkor szintén kevéssé meglepő, hogy az emberek nem érzik a közélet tisztulását.

A közvélemény és a sajtó szerint sem érezhető csökkenés a korrupció mértékében Magyarországon, az viszont látható, hogy a minősége megváltozott. Az egyik legforróbb területet továbbra is a közbeszerzések jelentik, de jelentős kockázatok láthatók az európai uniós források elosztásánál is. További probléma „az elmúlt húsz évben” tisztázatlan párt- és kampányfinanszírozás megoldatlansága, amelyben új törvényi szabályozás ugyan született, átláthatósági garanciák azonban nem. Hogy egyetlen példát említsünk: 2014-ben sem fogjuk tudni, melyik párt mennyit költött a választási kampányra, de félő, hogy a nagyobb pártok esetében még azt sem, miből tette ezt. A polgármesteri és országgyűlési képviselői tisztségek összeférhetetlensége nevezhető talán egyedül előrelépésnek, azonban a legsúlyosabb probléma korábban sem ez volt, hanem a politika- és politikus-közeli vállalkozások szaporodó száma és jelentősége.

Az igazi különbség a korábbi ciklusokhoz képest tehát az, hogy a politika világában (és a politika világából) élők, illetve a tágabb klientúra fenntartására átirányított pénzek immár nem „két nagy párt” között oszlanak meg, hanem kizárólagosan a parlamenti kétharmaddal bíró kormánypárt, a Fidesz-KDNP rendelkezik felette. A kétharmad segítségével a kormányzó pártok igyekeznek hosszú távra bebiztosítani a ciklus alatt kialakult hatalmi struktúrát, a Fidesz által véghezvitt "őrségváltást". Ennek különböző eszközei vannak a fékek és ellensúlyok – szinte unalomig ismételt, de igencsak fontos – lebontásától a személyi kinevezéseken át a személyre szabott törvényalkotásig. Előbbi kategóriába tartozik a parlamenti ellenzék lehetőségeinek korlátozása (egyéni képviselői indítványok rendszere, új Házszabály, éjszakai viták), az Alkotmánybíróság jogkörszűkítése, az igazságszolgáltatás bírói függetlenséget sértő kialakítása, de az is, hogy a felpörgetett jogalkotásnak köszönhetően sokszor még a kormánypárti képviselők sem tudják, milyen jogszabályokat és módosításokat szavaznak meg az Országgyűlésben. A személyi kinevezések terén a Fidesz-KNDP semmiféle önkorlátozást nem mutatott: a Legfőbb Ügyész, az OBH és a Médiatanács elnöke, az Alkotmánybíróság új tagjai, a Köztársasági Elnök, a pártok gazdálkodását is felügyelő Állami Számvevőszék elnöke mind-mind fideszes kötődésű politikus vagy szakember, ami egyértelműen növeli a kormánypártok befolyását az ellenőrző szervek felett. Ha pedig ez nem lenne elég, a kinevezési idők meghosszabbításával ezt az állapotot ciklusokra betonozták be a kormánypártok. A személyre és cégekre szabott jogalkotás már 2010 előtt is megjelent a hazai közéletben, általános gyakorlattá azonban a kormányváltást követően vált. Ezek lényege a gazdasági konkurencia ellehetetlenítése. A politikai konkurencia nehéz helyzetbe hozásáról pedig az új választási törvény, a választási eljárásról szóló törvény, a kampányok korlátozása és a jobboldali médiabirodalom kiépítése gondoskodik.

Mindez lehetővé teszi olyan, nehezen megkérdőjelezhető és látványos korrupciós folyamatok véghezvitelét, mint a trafik- és földpályázatok finoman fogalmazva is kérdéses elbírálása, a kormányhoz közel álló építőipari, kommunikációs vállalkozások helyzetbe hozása és – akár százmilliárdos tételben – közpénzzel történő kistafírozása.  A kép azonban mégsem ennyire egyoldalú. Történtek ugyanis korrupcióellenes lépések a közigazgatásban: erre utal például kormány korrupcióellenes programja, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) megerősítése vagy a megbízhatósági vizsgálatok bevezetése a hivatalos szerveknél, még ha ezen intézkedések hatása egyelőre nem is látszik. Kettős játék folyik tehát: a Fidesz-KDNP használja és elfogadja a korrupciót, mint a hatalomépítést olajozó eszközt, ugyanakkor megteremti annak lehetőségét is, hogy felléphessen ellene, amennyiben ez gyengítené hatalmát vagy a hatalom megtartásának esélyeit.

Ezzel egy időben gyengül a társadalmi, civil kontroll lehetősége is. Az infotörvény módosítása, a média fölötti kontroll erősítése, a jogalkotás során korábban meglévő társadalmi egyeztetés formálissá tétele azt üzenik az állampolgároknak, hogy bízzák az államra az állami-politikai korrupció elleni fellépést. Márpedig a hetekben kirobbant NAV-botrány tökéletesen példázza, hogy a végletekig központosított állami szervek alkalmassága miért korlátozott e téren. A negatív folyamatok mellett így szinte eltörpülnek a szakmailag egyébként akár értékesnek tekinthető korrupcióellenes lépések, és a hitelességük is megkérdőjelezhető.

Összességében megállapítható, hogy Magyarország sem az elmúlt évben, sem a kormányzati ciklus kezdete óta nem lett kevésbé korrupt ország. A korrupció minősége azonban alapvetően változott meg a korábbiakhoz képest. A politikai és gazdasági versenytársak hiánya ugyanis korrupciós szempontból nem önmérséklethez, hanem a hatékonyság maximalizálásához vezet.

Itt a friss, ropogós Közbeszerzési Értesítő, amelyben rövid keresgélés után két érdekes megbízásra bukkantunk. Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne lenne legalább egy bizonyíthatóan kormánypárti kötődésű nyertes cég valamelyik állami vagy önkormányzati tenderen. Íme a maiak.

Egy új honlap mindig jól jön

Az Állami Autópályakezelő Zrt. átszervezésével létrejött Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. most 40 milliós kommunikációs feladattal bízta meg a kormányzati tendereken rendre sikerrel szereplő I.M.G. Inter Media Group Kft.-t. A november elején gyorsított tárgyalásos eljáráson kiválasztott kormánypárti kötődéseiről ismert ügynökség új arculatot, új honlapot és az új arculathoz kapcsolódó online és offline anyagokat fog csinálni a pénzért cserébe. Az IMG egyébként már korábban is dolgozott az Autópályakezelővel, mert év elején 377 millió forintért foglalkozott az e-útdíj kommunikációjával. (A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak jóval kevesebb feladata van, mint volt egykor az Autópályakezelőnek volt: nem foglalkozik az útkezeléssel, csakis a pénzbehajtással. Az útkezelés átkerült a Magyar Közúthoz.)

Csatornázás utáni teendők

Jó hétfőre ébredtek Simicska Lajosék is, amikor kezükbe vették az értesítőt. A Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás 646 millió forintot fizet egy konzorciumnak, amelynek a Közgép is tagja. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kiválasztott cégek feladata az lesz, hogy a csatornázási munkák után helyreállítsák az utakat. A Közgép mellett az EuroAszfalt és az OMS Környezetvédelmi Kft. mint konzurciumvezető nyerte el a megbízást mint egyedüli meghívott.

Ha valakiket – történetesen állami vezetőket és az ország adóhivatalát – korrupciós vádakkal illetnek, akkor járnak el helyesen, ha minden segítséget megadnak az ügy felderítéséhez, amely tisztázni képes őket. De mit árul el az érintettekről, ha ennek tökéletes ellentétét cselekszik, és mindent megtesznek az ügy elhallgatásáért?

Egyelőre nem tudni, hogy az évtized egyik legnagyobb politikai botránya kerekedik-e Horváth András, a NAV korábbi ellenőrzési szakkoordinátora által nyilvánosságra hozott „ezermilliárdos” áfacsalási ügyből, vagy érdemi következmények nélkül marad a dolog. Az viszont biztos, hogy az érintett szereplők – a „nagy” parlamenti pártok, a vizsgálatot elutasító Állami Számvevőszék és a Horváthot rágalmazásért beperlő adóhivatal – meglehetősen furcsán viselkednek a téma kapcsán. Másképpen fogalmazva: erősen úgy tűnik, hogy választott képviselőink és az állami szervek nem annyira az ügy feltárásán, mint annak szőnyeg alá söprésén fáradoznak.

Mindeközben nem tudjuk, mit tartalmaz Horváth András titokzatos „zöld dossziéja”, amelyben állítólag a bizonyítékokat tartja. Ezt egy ideig egyébként biztosan nem is fogjuk megtudni, hiszen a volt szakkoordinátor vélhetően nem legális módon szerezte meg magának az adatokat. Azok nyilvánosságra hozása tehát jogszabályokat sértene. Csakhogy másképpen a korrupciógyanús ügy leleplezésére esély sem lett volna. Ezért is hibás logika azon rugózni, hogyan jutott hozzá Horváth az áfacsalás állítólagos bizonyítékaihoz. A lényeg ugyanis nem ez, hanem az, történt-e óriási összegű, rendszerszerű, évek óta tartó korrupció vagy sem.

Márpedig a gyanúnál kicsit többről van szó. Legalábbis ezt látszik igazolni, hogy három képviselő kivételévvel sem az MSZP, sem pedig a Fidesz (tehát az előző ciklus nagyobbik kormánypártja és a jelenlegi kormánypárt) nem támogatta vizsgálóbizottság létrehozását, az adóhivatal pedig a botrány kirobbanását követően hihetetlen sebességgel reagálva csapott le egy, a Horváth állításainak megfelelően működő áfacsalás-sorozatra.

Ez egyébként ugyanaz a szervezet, amely rágalmazásért feljelentette egykori munkatársát. A feljelentés tökéletesen példázza, hogyan korlátozza az átláthatóságot a rágalmazás büntetőjogi kategóriája, és miért kellene valódi védelemben részesíteni a közérdekű bejelentőket. A NAV-nak tehát nem perelnie kellene, hanem vizsgálódnia, és ugyanezt kellene tennie az ügyészségnek, a parlamentnek és az Állami Számvevőszéknek. Parlamenti képviselők sokszor érvelnek indokolatlannak tűnő szigorítások esetén azzal, hogy „aki tisztességesen viselkedett, annak nincs félnivalója.” Itt a remek alkalom, hogy ezt maguk bizonyítsák be.

Erre azonban érdemi kísérlet egyelőre nem történt, sőt mintha inkább Horváth András személye elleni támadásokkal akarnák bebizonyítani, hogy az egykori szakkoordinátor állításai nyilvánvalóan valótlanok. Pedig egy olyan országban, ahol ennyire rossz az adómorál, és az adóhivatal a legnépszerűtlenebb intézmények egyike, a NAV-nak kapva kapnia kellene az alkalmon, hogy kétséget kizáróan bizonyítsa, nem hagy egyetlen adóforintot sem csak úgy elgurulni, és legfőképp nem kivételezik adózó és adózó között.  

Az áfacsalások becsült kárösszege a 2014 évre tervezett költségvetési hiányhoz, és néhány megvalósult, folyamatban, illetve előkészületben lévő beruházáshoz képest

Ha Horváth András állításai igazak, az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb korrupciós ügyéről beszélünk. Évente 1700 milliárd forint ugyanis óriási pénz: több mint a most elfogadott 2014-es költségvetés, tehát a magyar állam összes kiadásának 10 százaléka.  Amennyiben az állami szervek és az állami szervek ellenőrzésére létrehozott intézmények nem lépnek érdemben, félő, hogy e lépések kikényszerítése a média, a civil szervezetek és főként az állampolgárok feladata marad.

Íme egy újabb lista, ahol Magyarország megint jó társaságba keveredett: ezúttal Oroszország és Kolumbia fog közre minket. Megelőzi az országot még Mauríciusz, Costa Rica és sok kelet-európai állam is. Mégis, miről szól ez a lista?

A World Wide Web Foundation azt vizsgálta, hogy az internet milyen szerepet játszik a globális fejlődésben és az emberi jogok helyzetének javításában. A kutatók 81 országot néztek meg, Magyarország a 42.-ik a listán. Nem tudjuk, hogy ez javulás vagy romlás, mert a tavalyi jelentésben még nem foglalkoztak velünk. Legjobban mindenesetre a Szabadság és nyilvánosság kategóriában szerepeltünk, ahol azt mérték, hogy az emberek mennyire fejezhetik ki szabadon a véleményüket. Míg legrosszabbul a Releváns tartalomnak nevezett kategóriában teljesítettünk, ahol pedig azt vizsgálták, hogy a döntéshozók, véleményformálók mennyire férnek hozzá a számukra fontos információkhoz, adatokhoz fogyasztható formában. Erről bőven tudna mindenki mesélni, aki ezzel foglalkozik, elég ha csak a Közbeszerzési Értesítőre vagy a Kormany.hu-ra gondolunk. Magyarországról egyébként kevés szó esett a szövegben, de több más érdekes megállapítást tettek a november 22-en megjelent tanulmányban:

• Az Ikea és a Volvo mellett az internetre is büszkék lehetnek a svédek, ugyanis ott fejti ki legjótékonyabb hatását a társadalmi viszonyokra. A listát azért vezeti Svédország, mert az állampolgárok könnyen és olcsón hozzáférhetnek az internethez, az ott lévő tartalom minőségi, amely kielégíti az igényeket, emellett pedig a szólásszabadság garantált és az ország támogatja az innovációt is.
• A tanulmány külön kiemeli Észtország teljesítményét, ahol tudatosan építettetek az informatikára. A döntés pozitív hatással van a demokrácia minőségére is. Az észtek már ott tartanak, hogy tavaly például elindítottak egy crowdsourcing kampányt az új alkotmány megírására, amelyben több mint 2000 javaslatot írtak.
• Közhelynek tűnhet, de a kutatók szerint az egyik legnagyobb változás az elmúlt évekhez képest, hogy a közösségi média és az internet egyre jelentősebb mértékben járul hozzá ahhoz, hogy a polgárok ráirányítsák a figyelmet a rossz dolgokra. Persze ez több dolognak köszönhető. Megduplázódott például az internethasználók száma: míg 2003-ban a világ 16 százaléka internetezett, addig idén már 39 százalék. Igaz, a világátlag még sehol sincsen a svédekhez vagy a norvégokhoz képest, ahol az emberek 95 százaléka, míg Afrikában pedig a lakosság kevesebb mint 20 százaléka netezik. (Ott a hálózat kiépítetlenségének fő oka a drágaság.)
• A nyílt kormányzást már 55 ország támogatja elvben, de a szakadék óriási: a kormányok 60 százaléka még a legalapvetőbb területeken sem osztják meg interneten az információt a polgárokkal. A közérdekű adatoknak pedig csak 10 százaléka nyílt adat, azaz könnyen újrafeldolgozható. Azt is megállapították, hogy a civil szervezetek és a vállalatok jóval a kormányok előtt járnak ezen a téren. Külön fejezet szól arról, hogy a polgárok mennyire tudják követni az állami költségvetés kiadásait. Kiderült, hogy a vizsgált országok kevesebb mint 10 százaléka használ nyílt adatokat a költségvetéséhez, és számos fejlődő ország pedig egyáltalán nem teszi elérhetővé online a költségvetését. Legkevésbé a cégadatbázisok és a földhivatali adatok voltak fent az interneten, míg a népszámlálási adatok sok helyütt elérhetőek voltak.
• A tanulmány írói szerint a közösségi média és más internetes eszközök dinamikus terjedésével csak nagyon nehezen tudtak lépést tartani a civil szervezetek, a pártok vagy a szakszervezetek, és csupán a vizsgált országok felében tapasztalták azt, hogy ezen a csatornán keresztül bele tudtak szólni a döntéshozatalba. Ugyanakkor szerintük az is igaz, hogy a Közel-Keleten és Afrikában robbanásszerű volt a fejlődés ezen a téren - bár ott gyakorlatilag a nulláról indultak, onnan pedig egyszerűbb a növekedés.
• A kutatók szerint legfőbb veszély az, hogy a kormányok egyre nagyobb mértékben alkalmazzák az internetes lehallgatás és az önkényes tartalomszűrés technikáit. Az országok egyharmadában súlyos a helyzet, és csak 5 ország az, ahol megvannak a fékek és az ellensúlyok az internet kormányzati felügyelete körül.
• Meglepő, hogy nem feltétlenül a pénz határozza meg a teljesítményt. Katar, Szaúd-Arábia, Szingapúr és Magyarország erejéhez képest alulteljesít a listán, míg a Fülöp-szigetek vagy Kolumbia jóval erején felülteljesít.

És a lista:

A legjobb helyek

1. Svédország
2. Norvégia
3. Nagy-Britannia
4. USA
5. Új-Zéland
6. Dánia
7. Finnország
8. Izland
9. Franciaország
10. Dél-Korea

A legrosszabb helyek

1. Vietnám
2. Burkina Faso
3. Malawi
4. Ruanda
5. Kamerun
6. Pakisztán
7. Zimbabwe
8. Mali
9. Etiópia
10. Jemen

A NAV-botrány jól mutatja, hogy a közérdekű bejelentőket védő új törvény sem lesz képes ellátni feladatát

Horváth András bejelentése a NAV-nál tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban, a hivatal kategorikus tagadása, a megtorló válaszreakció és az érdemi kivizsgálás visszautasítása  a legélesebben világít rá a közérdekű bejelentők védelemének hiányosságaira. Nem véletlen, hogy a korrupcióval és információszabadsággal foglalkozó civil szervezetek már 2008-tól sürgetik a döntéshozókat, hogy végre megszülessen egy olyan jogszabály, ami amellett, hogy valóban hatékonyan védené a bejelentőket, bátorítaná is a munkahelyen tapasztalt korrupció elleni fellépést. És bár októberben megszületett az új törvény, sajnos ennek nem fogják tudni hasznát venni a becsületes munkavállalók.

A korrupciós bűncselekményekre (mivel az előnyt adó és az előnyben részesülő fél is érdekelt az eltitkolásban, hiszen nem a saját, hanem a köz vagyonával, erőforrásaival élnek vissza) eleve jellemző a hatalmas látencia, és az ilyen eseteknek jellemzően mind a felderítése, mind a bizonyítása komoly akadályokba ütközik. Ezt természetesen tovább nehezíti, ha az emberek nem merik vagy egyéb okból – például azért, mert tudják, hogy érdemi kivizsgálás helyett kéz kezet mos alapon eltussolják az ügyeket – nem akarják bejelenteni a munkahelyükön tapasztalt visszaéléseket. A Transparency International nyáron közzétett kutatása alapján Magyarországon különösen riasztó a helyzet: a megkérdezettek 70%-a nem jelentené be a korrupciót, vagy azért nem, mert félnek a következményektől, vagy azért, mert tudják, hogy nem történne semmi.

A törvénnyel kapcsolatos fenntartásainkat már tavasszal kifejtettük, ezekből most az egyik különösen releváns pontra szeretnénk felhívni a figyelmet. Sajnos a jelenlegi szabályozás egyáltalán nem biztosít védelmet arra az esetre, ha a munkavállaló – más lehetőség híján – a nyilvánossághoz fordul és a szervezeten kívüli jelenti a korrupciót, pedig ha a szervezet nem nyújt kellő védelmet, vagy a bejelentés kivizsgálás és következmények nélkül marad,  akkor ez elengedhetetlen volna. Különösen fontos lenne ez Magyarországon, ahol a sajtó nagyon nagy szerepet játszik a korrupciós ügyek feltárásában és sok esetben a bejelentőknek esélyük sincsen máshova fordulniuk, hiszen jellemzően a korrupt szervezetek önvédelmi mechanizmusa a legerősebb. A K-Monitor a TASZ-szal együtt a törvényjavaslat egyeztetésén épp ezért javasolta, hogy a brit whistleblowing-szabályozáshoz hasonlóan a magyar jogszabály is nyújtson védelmet, ha a bejelentő a szervezeten kívülre juttat a közérdek védelme szempontjából releváns információt, például a sajtóhoz fordul, különösképpen, ha korábban már kimerítette a törvényben vázolt többi bejelentési lehetőséget.

A hírekből kiderült, hogy Horváth András és tisztességes munkatársai próbáltak hamarabb lépni, és a NAV hivatalos csatornáin  jelezték aggályaikat, de félreállították őket.  Sajnos jellemző,  hogy a szervezet csak most, jóval Horváth András munkaviszonyának megszűnése és a sajtóban megjelent hírek hatására kezdett el foglalkozni az igen súlyos vádakkal.  Sokat elárul a helyzet visszásságáról, hogy a mundér becsületének védelme jegyében a NAV mindössze két napot szánt az igen súlyos vádak kivizsgálására és rágalmazás miatt feljelentette a volt munkatársát. Különösen rossz üzenetet sugall, hogy a visszaélések jóhiszemű feltáróinak nemcsak a munkájuk miatt kell aggódniuk, de büntetőeljárást is kockáztatnak. A helyzet abszurditását csak fokozza, hogy épp egy olyan intézményről van szó, amely közpénzeinket védi.

Horváth András ügye jól mutatja, hogy mennyire fontos azon állampolgárok védelme, akik állásukat is kockáztatva fellépnek a korrupció ellen. A közérdekű bejelentőket védő törvény jelen formájában erre alkalmatlan. A kormány a törvény meghozatala során nemhogy nem vette figyelembe azokat az állásfoglalásokat, javaslatokat, amelyek felhívták a figyelmet súlyos hiányosságokra, de az országgyűlés által elfogadott törvény a még a közigazgatási minisztérium által készített tervezetnél is kevesebb védelmet nyújt. Felszólítjuk a kormányt, hogy a civil szervezetek álláspontját figyelembe véve dolgozza át a törvényt, Horváth András esetében pedig intézkedjen a bejelentés mielőbbi alapos és átfogó kivizsgálásáról. Különben senki nem fogja elhinni, hogy valóban védenki kívánja a közérdű bejelentőket.