A főpolgármester-választás lezajlott, ismerjük a végeredményét, most érdemes kicsit elidőznünk a választási csatazaj elülte után, hogy mit is várnának el a budapestiek a Főpolgármesterüktől és testületétől.
A K-Monitor ez évben immáron harmadszor igyekezett a Voksmonitor programjával segíteni a választói orientációt. Ősszel a főpolgármester-választáshoz készítettük el az alkalmazást.
Ebben húsz olyan állítást fogalmaztunk meg, amelyek Budapest jelene és jövője szempontjából relevánsak lehetnek, amelyek olyan területeket, témákat fednek le, amelyekkel Budapest főpolgármesterének hivatali évei alatt jó eséllyel majd foglalkoznia kell. Természetesen az állításokkal lefedett területek, konkrét intézkedési tervek egy része szerepelt a főpolgármesterségért kandidáló szereplők programjában vagy azokról állást foglaltak, illetve a kérdéses területekkel a különböző médiafelületek a közelmúltban rendszeresen foglalkoztak.
Összesen 19 ezren töltötték ki a Voksmonitort, és fejezték ki adott állításokkal való egyetértésükkel vagy egyet nem értésükkel, hogy mit várnak el egy főpolgármestertől. És egyben e 19 ezer kitöltő számára megmutattuk, hogy mely jelölt terveihez, attitűdjeihez állnak legközelebb az általa elvártak.
A budapesti kitöltők öt kérdés kapcsán igen egyértelműen foglaltak állást. Így a szavazók jelentős többsége azt várja el, hogy a fővárosi költségvetés közérthetőbb legyen, a főpolgármesternek és hivatalának a kormánnyal szemben nagyobb autonómiája legyen, szigorodjon a műemlékvédelem, a 3-as metró esetében a felújítás helyett új metrószerelvények kerüljenek megvásárlásra, több térfigyelő kamera kerüljön üzembe helyezésre, valamint növekedjen az önkormányzati lakások száma (a szociális lakásprogram kapcsán).
További hat olyan terület rajzolódott ki, ahol a budapesti választók 60-70 százaléka ugyanazt szeretné (legyen a Nagykörúton a gyalogos- és autóforgalomtól független bicikliút; a Lánchídon ne szűnjön meg az autóközlekedés; ne a Városligetben épüljön fel a múzeumnegyedet; a fővárosi kulturális intézmények számára biztosítsanak nagyobb autonómiát; legyen átfogó fővárosi tűcsere program; a Sziget Fesztivált pedig ne támogassa anyagilag a fővárosnak), azonban már markánsan megjelennek az ellentétes véleményen állók.
A maradék nyolc intézkedési terület erősen megosztotta a budapestieket. E nyolc területből kettőt mindenképpen kiemelnénk:
Az egyik ilyen a tarlósi vezetés talán legtöbbet bírált intézkedésének, a hajléktalanok egyes közterületekről való kitiltásának megítélése. A budapesti szavazók közel ugyan akkora hányada gondolja úgy, hogy a jelenlegi rendeleten változtatni kell, mint ahányan azt tartják, hogy az megfelelő.
A másik terület a Római gát megépítése. A kitöltők közel fele ellenzi a megépítését, de igen sok a kérdéshez bizonytalanul hozzáálló.
Elvárások a főpolgármesterrel és hivatalával szemben
Nagyításért kattintson a képre
A következő blogposztunkban folytatjuk a Voksmonitor eredményeinek elemzését, bemutatunk néhány fontos témát és demográfiai érdekességet.
A Voksmonitorról
A Voksmonitor a K-Monitor és a KohoVolit.eu közös projektje, amelynek célja, hogy a választók a politikával ne csak a pártok kommunikációján keresztül találkozzanak – hanem megismerjék a különböző pártok programját és álláspontját a legfontosabb szakmai-politikai kérdésekben.
Az alkalmazás a válaszadóhoz rendeli azt a pártot, amely a válaszok alapján legközelebb áll értékrendjéhez. A kérdéseket hetekkel az alkalmazás elindítása előtt eljuttattuk a a jelöltekhez. Bodnár Zoltán, Staudt Gábor és a később visszalépő dr. Magyar György tisztelt meg minket a válaszok kitöltésével, míg Csárdi Antal és Bokros Lajos nem reagáltak megkeresésünkre, Tarlós István pedig jelezte, hogy nem kíván válaszolni. Közvetlen válaszok hiányában a K-Monitor a jelöltek (és a mögöttük álló pártok) programját és kommunikációját – illetve a főpolgármester esetében írott választási program híján a meghozott intézkedéseket – vette alapul a válaszok
Köszönjük az Indexnek, a hvg.hu-nak és a sok egyéni felhasználónak, akik megosztották az alkalmazást saját felületeiken.
Címkék: budapest Voksmonitor
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.