Az elmúlt két évben régiós együttműködésben vizsgáltuk, hogyan hatnak helyi önkormányzatiságra az újabb és újabb válsághullámok. A projekt záró tanulmányából kiderül, hogy a magyar önkormányzatokkal szembeni politikailag motivált központosítás ugyan kirívó a régióban, sőt, volt, ahol a központi és a helyi állam egészséges egyensúlyt alakított ki a feladatok megosztásánál. Mégis, az elmúlt évek fejleményei nem adnak okot optimizmusra. 

Hiába beszélnek a demokrácia és a fejlesztéspolitika szakértői lépten-nyomon a helyi közösségek bevonásáról és az uniós stratégiai célok "helyi szintre lebontásáról", a rendszerváltáskor kivívott helyi önrendelkezés nem tekinthető adottságnak. Ha a régió önkormányzatai kiszolgáltatottá válnak a központosító kormányzati hatalomnak, hiú ábránd innen várni a demokrácia alulról jövő megújítását. Épp a magyar példa mutatja, hogy az önkormányzás tartalmi kiüresítése villámtempóban, a globális és európai szereplők mindennemű reakciója nélkül végbemehet, aláásva a vertikális hatalommegosztásra és demokratikus partnerségre szabott fejlesztéspolitikai, civil és politikai stratégiákat, módszereket. 

Közmeghallgatás Debrecenben a CATL-gyárról. A Kormány a háborús veszélyhelyzet miatt ma már lehetőséget ad arra, hogy személyes részvétel nélkül is meg lehessen tartani az ilyen eseményeket.

A válság előszele

Az államszocialista rezsimek bukása után régiószerte létrehozott önkormányzati rendszerek hasonló, demokratikus koncepcióra épültek. A decentralizációs folyamatok az 1990-es évek demokratikus átmenetének fontos elemei voltak. Az Európai Unióhoz való csatlakozás a 2000-es években elsősorban az önkormányzati feladatellátás modernizációjához nyújtott új finanszírozási lehetőséget anélkül, hogy a helyi és a központi szint közötti hatalommegosztást befolyásolta, a többszintű kormányzás új helyzetéhez igazította volna. A kiegészítő, projektalapú fejlesztéspolitikai finanszírozás nem járt együtt további demokratizálódással, sőt egy új típusú függőséget teremtett. A nemzeti kormányok a finanszírozást úgy alakíthatták, hogy a formálisan széles kompetenciák érdemi birtokba vétele és elmélyítése helyett a működtetés és az előírt feladatok ellátása legyen az önkormányzati gazdálkodás fókuszában. A nagyobb beruházások ezen felül az uniós pénzek rendelkezésre állásától és a kormányzat jóindulatától vált függővé. A normatív finanszírozással és az önállóságot biztosító saját bevételekkel szemben a projekt- és feladatalapú finanszírozás ugyan kezdettől magában hordozta a kiszolgáltatottság kockázatát (pl. feladatokkal való túlterhelést a források szűkítése mellett), de a régiós városok és falvak az EU-csatlakozás után elért gyors és látványos fejlődése miatt ez egy ideig még nem vált érzékelhetővé.

Csehországban és Romániában a decentralizáció mérsékelt és szerves folyamata folytatódott, a 2010-es években a helyi önkormányzatok itt formálisan megőrizték, bővítették feladatkörüket, a függőség az informális, pártpolitikai viszonyok következményeként jelent meg. Magyarországon és Lengyelországban azonban az illiberális fordulatot (2010, illetve 2015) követően a decentralizációs folyamat megfordult, és a nemzeti kormányok különböző eszközökkel próbálták növelni az önkormányzatok függőségét, csökkenteni formális jelentőségüket. A döntéshozatal központosítását általában nagyobb hatékonyságra és egyneműbb közszolgáltatásokra hivatkozó érveléssel támasztották alá. A tendencia kritikusai szerint a centralizáció kezdetben a helyi megoldások valós hiányosságaira hivatkozik, ezek kezelésében azonban ritkán sikeres, sőt gyakran a közszolgáltatások fejlesztése helyett azok leépítését célozza. Az intézkedések valódi célja inkább az lehet, hogy korlátozza az ellenzéki pártok lehetőségeit arra, hogy jó kormányzással helyi szinten támogatást szerezzenek, alternatívát képezzenek.

A helyi szintű demokratikus szerepvállalás tekintetében a 2010-es évek végére, a 2020-as évek elejére ellentmondásos helyzet alakult ki. A helyi választásokon a részvételi arány csökkent, a helyi ügyek egyre inkább kiszorultak a hírekből, mivel a helyi média teret vesztett, az állampolgárok pedig a közösségi média és a nagyobb, országos és nemzetközi hírcsatornák felé fordultak, ami helyi "információs sivatagokat” hozott létre. Ezek a tendenciák gyengítették az önkormányzás demokratikus beágyazottságát. Ugyanakkor az olyan globális kérdések, mint az éghajlatváltozás, beépülnek a helyi városi mozgalmak követeléseibe, és felkerültek a helyi politika napirendjére. Régiószerte terjednek a helyi részvételi demokratikus eszközök, az önkormányzatok pedig egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak a demokratikus innovációra és a civil szervezetek bevonására, amint azt  korábbi kutatásunk is bemutatta.

Ezek az erőfeszítések a helyi önkormányzás, mint demokratikus megújulásra képes platform tartós jelentőségét mutatják a régió politikai életében. A helyi politikában progresszív, demokratikus mozgalmak képviseleti szerephez juthatnak és válság idején az elégedetlenséget becsatornázva megkérdőjelezhetik a status quo-t anélkül, hogy a demokratikus intézményrendszert veszélyeztetnék. Az önkormányzatok e tekintetben esélyt jelentenek a régióban tapasztalható demokratikus visszaesés ellensúlyozására, de a kutatásainkban leírt egyenlőtlen fejlődés miatt az egyes országok önkormányzatainak korlátozott lehetőségeik vannak arra, hogy éljenek ezzel a potenciállal. A 2020-as évek halmozódó válságai olyan helyzetben találták az önkormányzatokat, amelyben még megőrizték a köz bizalmát és autonómiájukat ahhoz, hogy potenciálisan a demokratikus megújulás úttörőivé válhassanak. Az optimista várakozásokkal szemben a helyi politikai küzdelmek tétje a válság éveiben inkább a cselekvőképesség és a helyben kikovácsolható újszerű közpolitikai megoldások fenntartása és bővítése volt annak érdekében, hogy az önkormányzatok mintaadó és viszonyulást kiváltó szerepet tartsanak meg a polgárok mindennapi életében. Ennek hiányában bürokratikus intézményekké, az államapparátus csatolt részeivé válhatnak, amelyek többé már nem bírnak jelentőséggel a helyben élők legfontosabb hétköznapi kihívásai szempontjából, így nem várható tőlük, hogy demokratikus felhajtóerőt fejtsenek ki a régió politikai életében.

Lengyel ellenzéki önkormányzati vezetők tüntetnek a Szejm előtt 2022-ben az adórendszer számukra kedvezőtlen megváltoztatása ellen

Kormányzati válaszok a világjárványra és a háborúra 

Kutatásunk középpontjában az állt, hogy a 2020 és 2023 közötti a halmozódó válságok kezelésére bevezetett adminisztratív és pénzügyi intézkedések hogyan befolyásolták a helyi önrendelkezést. A kormányok több száz rendkívüli intézkedést hajtott végre és új jogszabályokat vezetett be. Partnereinkkel nyomon követtük és összefoglaltuk azokat az intézkedéseket, amelyek közvetlen hatással voltak az önkormányzatok mozgásterére. Ezt egészítették ki szakmai háttérbeszélgetések és országspecifikus témakörök részletesebb feldolgozása.

Mind a négy vizsgált országban bevezették és hónapokig fenntartották a rendkívüli jogrend valamilyen formáját. A különböző rendkívüli helyzetek alkalmazását minden országban érte kritika. A meghosszabbítás kritériumait gyakran nem határozták meg, nem vezettek be felügyeleti vagy utólagos elszámoltathatósági intézkedéseket. A legnagyobb demokratikus felügyeletet a Cseh Köztársaságban láthattuk, ahol a világjárvány idején a szükségállapot meghosszabbítását 30 naponként újraértékelték, a parlament alsóháza jóváhagyta a meghosszabbításokat, és még a regionális kormányzók és polgármesterek is beleszóltak a vitába. Lengyelország és Magyarország más utat választott, de hasonló eredménnyel. Magyarország az úgynevezett "felhatalmazási" törvényeket használta arra, hogy a központi kormány rendkívüli hatáskörét az Alaptörvényben biztosítottakon túl is kiterjessze, míg Lengyelországban járványügyi veszélyhelyzetet hirdettek, amely lehetővé tette a kormány számára, hogy megkerüljön bizonyos az alkotmányos korlátozásokat. Romániában egy rövidebb rendkívüli állapotot készültségi állapot követte, de mindkettőt kritika érte az átláthatóság, az információszabadság és a társadalmi párbeszéd indokolatlan korlátozása miatt.

Bár az ukrajnai háborúra válaszul valamennyi ország bevezetett rendkívüli intézkedéseket, ezek közvetlen hatása korlátozott volt az önkormányzatok szempontjából. Csak Magyarország vezetett be és tart fenn általános veszélyhelyzetet (a szükségállapot egy változata, amely az alkotmány módosítását igényelte), amelyben a világjárvány óta folyamatosan fenntartja a rendeletekkel történő kormányzás jogát. A magyar kormányt többször érte kritika, amiért a rendkívüli eljárás keretében kormányrendeleteket vezet be, még akkor is, ha azoknak semmi közük sem a világjárvány, sem a háborús válsághelyzetek kezeléséhez. Csehország szintén szükségállapotot vezetett be a háborúra válaszul, ez azonban egyértelműen a menekültek befogadásához kapcsolódott, szemben Magyarországgal, ahol az indoklás homályos, továbbá néhány hónapos hatályban maradás után ezt megszüntették. Románia és Lengyelország nem vezetett be hasonló általános jogszabályokat, ehelyett a válaszintézkedések az országot fenyegető konkrét veszélyekre vagy szükségletekre összpontosítottak.

Összességében csak Magyarország hivatkozik a háborúra, hogy a kormánynak extra hatásköröket adjon, míg Lengyelország a világjárvánnyal kapcsolatos jogszabályokra támaszkodott erőteljesebben, hogy bizonyos területeken kiterjessze a kormány befolyását. A háborúval kapcsolatos rendkívüli intézkedéseknek kevesebb hatása volt az önkormányzatokra, mint a világjárvánnyal kapcsolatos változásoknak.

Rendkívüli állapotok a vizsgált országban a járvánnyal és a háborúval összefüggésben

Válsághelyzet és tartós strukturális nyomás

Részletes régiós elemzésünkben bemutattuk, hogy az államok a válsághelyzeti hatalomkoncentrációja hogyan kedvezett bizonyos hatáskörök és források átfogó központosításának, miközben a helyi önkormányzatoknak eseti alapon nyújtottak kompenzációt és támogatást. A hatáskörök központosítása országonként merőben eltérő kihívásokat jelentett, pénzügyi téren viszont hasonló kihívások érték az önkormányzatokat. A növekvő költségek és a gazdasági tevékenység csökkenése miatt csökkenő adóbevételek mindenhol strukturális nyomást helyeztek a helyi költségvetésekre.

A pénzügyi kiesést a nemzeti kormányok (Csehország kivételével) a pártpolitikai lobbizásnak kedvező diszkrecionális finanszírozási mechanizmusok révén kompenzálták. Ökonometriai elemzések azt mutatják, hogy Magyarországon egy ellenzéki polgármester átlagosan 2,25 milliárd forint kiesést jelentett városnak, ami azt a feltételezést támasztja alá, hogy a megszorító intézkedéseket ma Magyarországon a kormány autokratikus eszköztárának részeként alkalmazzák. A nemzeti keretek összehasonlításával rávilágítottunk a decentralizált közigazgatás fontosságára a központosítási törekvésekkel szembeni ellenállásban, ami átláthatóbb és igazságosabb válságkezelést is eredményezett. A decentralizáltabb közigazgatás ellenállóképességét szemlélteti, hogy a cseh önkormányzatok pozitív pénzügyi kilátásokkal kerültek ki a válságból: 2023 első negyedévének végére az  szektor 2013 óta a legmagasabb költségvetési többlettel rendelkezett, adósságuk 2022-től csökkent.

A válságkezelési politikák folyamatos monitorozása betekintést nyújtott a nemzeti és helyi kormányok partnerségének működésébe. Egyik ország sem mutatott jó példát azzal, hogy a nemzeti kormányok a világjárvány idején a helyi önkormányzatokat is érdemben bevonták volna a vészhelyzeti intézkedések kidolgozásába. Az utólagos konzultáció formális csatornái Csehországban voltak a legkönnyebben hozzáférhetőek, ahol az Egészségügyi Minisztérium és a Városok és Önkormányzatok Szövetsége közötti megállapodás alapján 2020 augusztusában a helyi hatóságok rendelkezésére bocsátották a COVID-19 előfordulására vonatkozó területi adatokat. A lengyel és a magyar önkormányzatok számára nem biztosítottak hasonló adatokat, és csak a civil szervezetek sikeres kampánya után tették elérhetővé azokat a romániai lakosság számára. A lengyel szubnacionális (települési és regionális) szereplők sikeresebben harcoltak azért, hogy a nemzeti helyreállítási és alkalmazkodóképességi terv kidolgozása során (az új uniós helyreállítási és alkalmazkodóképességi mechanizmusból származó finanszírozáshoz való hozzáférés érdekében) bevonják őket. A román és a cseh önkormányzatokat csak a kezdeti tervezési szakaszon túl és meglehetősen politikamentesen vonták be a RRF-folyamatba. Összességében a projekt résztvevői úgy látták, hogy a nemzeti kormányok nem voltak hajlandóak és nem kezdeményezték a szubnacionális szereplők bevonását a válságkezelésbe - annak ellenére, hogy a polgárokhoz legközelebb álló szereplőkként felbecsülhetetlen értékű hozzájárulást nyújthatnak. Az önkormányzatok vagy a nem kormányzati szervezetek közötti együttműködés meglévő hagyománya és gyakorlata hasznosnak bizonyult a partnerség bizonyos szintjének kikényszerítésében, szemben a széttagolt helyi érdekekkel és a rendszeres kollektív fellépés - és ezt lehetővé tévő erős érdekszereplők - hiányával jellemezhető politikai környezetekkel, mint például Magyarországon.

Kutatásunk nem ért véget a járvánnyal, hiszen a világjárvány megszűnésével sem enyhült a helyi önkormányzatokra nehezedő strukturális nyomás. Miután megtanulták, hogyan kell helyi szinten kezelni egy egészségügyi válsághelyzetet, sok önkormányzatnak 2022 elején a háború elől menekülő ukrán menekülteket kellett befogadnia. Később, 2022 nyarán és őszén a helyi önkormányzatokat bizonytalanságban tartotta, hogy miként tudják majd megfizetni a rezsiárakat 2022/23 telén. Az elmúlt év inflációja további pénzügyi terheket rótt az önkormányzatokra, mivel mind az anyagköltségek, mind a szolgáltatások (pl. az építőipari beruházási projektek) költségei emelkedtek, miközben a béreket is ki kellett igazítani.

A pénzügyi helyzetre a nemzeti kormányok válaszai nem voltak egységesek, de az általános minta a világjárvány idején is érvényesült: a válsághelyzetekben a források kezelése egyre inkább központosított, és az önkormányzatok finanszírozásáról szóló döntések diszkrecionális és általában homályos módon, egyértelmű odaítélési kritériumok nélkül születnek. A kormányzat által az önkormányzatok számára biztosított normatív, feladatalapú finanszírozás, valamint a saját források (adóbevételek) relatív aránya minden országban csökkent, így az önkormányzatok egyre inkább a korlátozott kormányzati forrásokért folytatott lobbitevékenységtől függenek mind a válságkezelés, mind a napi működés, mind pedig a beruházási projektjeik tekintetében.

Ettől a mintától némi eltérés figyelhető meg az ukrán menekültek befogadásával kapcsolatban. A nagyszámú ukrán menekült letelepedését lehetővé tevő adminisztratív feladatokat és eljárásokat minden országban központi szinten vették át, és a forrásokat elsősorban az állami szervek számára különítették el. A kormányok többnyire figyelmen kívül hagyták, hogy a civil társadalom és az önkormányzatok is kivették a részüket a további terhekből - különösen a társadalmi integráció mindennapi tapasztalataival kapcsolatban. Csehországban és Magyarországon az ukrán menekültek elhelyezése után az önkormányzatok legalább egy főre jutó költségtérítésre pályázhattak, Lengyelországban azonban a szálláshoz és élelmezéshez szükséges forrásokat a vajdaságoknak kellett biztosítaniuk, míg a román kormány "nagyvonalúan" megengedte az önkormányzatoknak, hogy saját vésztartalékaikból merítsenek ezekre a feladatokra. A menekültválság adminisztratív értelemben nem volt jelentős hatással az önkormányzatokra, mindazonáltal új feladatokat rótt a helyi hatóságokra, amelyeket nem térítettek meg - további terheket róva a gyakran már amúgy is túlterhelt szociális szolgáltatókra is. 

Ukrán menekültek regisztrációra várnak Varsóban, a háború első hónapjában. fotó: CBC New

A 2022/23 telén megemelkedett energiaárak, az infláció és a helyi adóbevételek csökkenése további lehetőséget biztosított a kormányok számára, hogy politikai céljaikat támogató módon nyújtsanak kompenzációt. Amint azt tanulmányunkban említettük, Románia a sürgősségi alapot, Magyarország és Lengyelország pedig különböző helyi befektetési alapokat használt erre a célra. Bár a román esetben is kirívóvá vált a pártklientúrának történő osztogatás, a kiindulóhelyzet más, hiszen a legtöbb román önkormányzat - a magyarokkal ellentétben - több saját bevétellel gazdálkodik, mint állami szubvencióval. Magyarországon ráadásul a költségkompenzáció is nyíltan a Fidesz vezette városok felé irányult: itthon még a 2024-es költségvetés is tartalmaz pénzt arra vonatkozóan, hogy a törvény szerint járó feladatfinanszírozáson felül (amelynek összege nem emelkedik érdemben) a kormány a Rezsivédelmi Alapból osszon saját szempontjai szerint működési támogatásokat. Ehhez képest a költségvetési törvénytervezet lengyel módosítása, amely 14 millió zloty-t különített el a helyi önkormányzatok számára, kevésbé explicit módon kedvez a szegényebb településeknek, ahol a kormány támogatottsága nagyobb.

A régióban rekordmagas infláció és az országok számára az olcsó likviditás korszakának vége azt jelenti, hogy a központi költségvetések a következő időszakban is megszorító intézkedésekkel élnek majd, ami elkerülhetetlenül tovább élezheti a központi és helyi kormányzatok viszonyát. Magyarországon a 2024-es költségvetés nem irányoz elő semmilyen növekedést az önkormányzati finanszírozásban. Csehország esete azonban ennél is árulkodóbb, ahol a megosztott adókra javasolt változtatások között szerepel az önkormányzatok és régiók részesedésének csökkentése a jövedelemadó és az ingatlanadó bevételeiből. Az önkormányzatok továbbra is a saját kormányuktól függenek, de mivel a nemzeti költségvetések is korlátozottak, a 2024-es lengyelországi, magyarországi és romániai helyhatósági választások előtt tovább növekszik majd a homályos és politikailag elfogult finanszírozási döntések kockázata. Az uniós források ugyan enyhíthetik ezt a nyomást. Még ha közvetlenül nem is ellensúlyozzák a megnövekedett működési költségeket, de tehermentesítik a helyi fejlesztési projektek nemzeti költségvetését. Lengyelország és Magyarország azonban 2023. júliusáig még nem fért hozzá az uniós forrásokhoz, a költéseket a nemzeti költségvetésből kell előfinanszírozniuk. Ezzel szemben Csehország 2023. június végéig 1,84 milliárd eurót kapott az RRF-től (Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz), Románia pedig 6,35 milliárd eurós támogatáshoz és kölcsönhöz jutott az alapból. 

Amit az elmúlt néhány év halmozódó válságai során az önkormányzati források és kapacitások kimerülése és néha szándékos leépítése volt megfigyelhető. Válság idején vitathatatlanul szükség van a központosított döntéshozatalra, azonban a központosítási időszakokat nem követte decentralizáció, az új helyi gyakorlatok felülvizsgálata és intézményesítése. Ez azt jelenti, hogy miközben az önkormányzatoknak megnövekedett költségekkel és csökkentett adóbevételekkel kell működniük, mégis további válságkezelési feladatok ellátását várják el tőlük. Ezek a fejlemények aláássák a helyi kormányzásnak azt a fajta rugalmasságát, amely alapvető fontosságúnak bizonyult a Covid-19 világjárványra való reagálásban, valamint csökkentik az érdemi helyi demokratikus önszerveződés, megoldáskeresés terét.

A helyi kormányzás jövője

Kiemelt figyelmet fordítottunk nemcsak a rendszerszintű folyamatokra, de arra is, hogyan hat ez a helyi demokratikus viszonyok alakulására. A jövőbeni válságforgatókönyvekre való tekintettel fontosnak tartjuk, hogy figyelmet és forrásokat fordítsunk a helyi kormányzás struktúráinak, rugalmas ellenállóképességének megerősítésére. A partnerszervezetek néhány ilyen, saját országukban kiemelkedően fontosnak ítélt szakpolitikai területen tettek javaslatokat és folytattak érdekérvényesítő munkát.

Az egyik ilyen terület, amelynek fontosságára a válságok rávilágítottak, a hatóságok átlátható kommunikációja és az a képességük, hogy eredményesen el tudják fogadtatni döntéseiket. A demokratikus ellenállóképesség alapvető eleme a polgárok és a közigazgatási intézmények közötti bizalom, ami különösen igaz helyi szinten. A Funky Citizens arra hívja fel a figyelmet, hogy válsághelyzetekben kiszámítható és átlátható információáramlásra van szükség a nemzeti és helyi hatóságok munkájáról.

Veszélyhelyzetben a gyors döntéshozatalra van szükség, de ez nem mehet az átláthatóság és a lakosság bizalmának a rovására. A megfelelő szabályozási keretnek tartalmaznia kell a nyilvánossággal való világos, időben történő és nyílt kommunikációt a krízishelyzetről és a meghozott intézkedésekről. Ez magában foglalhat rendszeres sajtótájékoztatókat, a hivatalos honlapokon vagy a közösségi médián keresztül történő valós idejű frissítéseket, valamint hozzáférhető platformokat, ahol a polgárok feltehetik kérdéseiket vagy megoszthatják aggályaikat.

Ezt az ajánlást kiegészítve a Watchdog Polska felhívja a figyelmet az alulról jövő nyomásgyakorlás fontosságára a döntéshozatalba való bevonás érdekében.A világjárvány egyik fontos tanulsága az volt, hogy még ugyanaz az általános jogszabályi keret is sokféle politikát eredményezhet helyi szinten. A helyi civil társadalom felhatalmazása arra, hogy közvetlenül a döntéshozókhoz forduljon, és nagyobb mértékű bevonást és átláthatóságot szorgalmazzon, hatékony módja a demokratikus ellenállóképesség növelésének még egy globális válság idején is.

A Watchdog Polska emellett kiemeli a digitalizáció és az átláthatóság összefüggéseit, mint olyan ígéretes területet, amelyre a közeljövőben kellő figyelmet kell fordítani a helyi önkormányzatoknak. A jogi tanácsadó munkájuk során szerzett tapasztalataik azt mutatják, hogy nemcsak az információkhoz való hozzáférés, de az adatigénylések teljesítésének elemzése is akadályokba ütközik. Ezeket a problémákat a digitalizáció felgyorsításával lehetne orvosolni - ez nemcsak az önkormányzatok számára könnyítené meg az információmegosztást, hanem lehetővé tenné azt is, hogy ezeket az adatokat más szervezetek elemezzék. Arra a következtetésre is jutottak, hogy a kormány központosítási törekvéseinek hatásait is nehezebb felmérni megbízható, nyilvános, helyi szintű információs források nélkül.

A kommunikáció és a megbízható információkhoz való hozzáférés áll az Oživení és a K-Monitor ajánlásainak középpontjában is. Erős helyi médiapiac nélkül a közpénzek a magánkiadókhoz áramlanak, akik közvetlen kapcsolatban állnak az önkormányzati vezetőkkel, és a tartalmat az ő igényeikhez igazítják. Helyi szinten minimális az autonóm tudósítás, a legtöbb médium a városházák PR-eszközeként működik. Ez a helyzet Magyarországon tovább súlyosbodott, mivel a kormány ellenőrzése alá került helyi média azt eredményezte, hogy az összes megyei újság ugyanazokat a kormánypárti híreket közli. Az Oživení új médiatörvények bevezetését javasolja Csehországban, valamint a hatóságok jobb felügyeletét annak érdekében, hogy a nyilvánosság hozzáférjen az objektív helyi információkhoz. Magyarországon a K-Monitor úgy véli, hogy csak a részvételi módszerek javítása, tehát a polgárok és a hatóságok közötti közvetlen kommunikációba való befektetés hozhat nagyobb és fenntarthatóbb bizalmat a helyi önkormányzatok iránt. A helyi partnerséget aláásó legutóbbi magyarországi kormányzati intézkedések közé tartozik az új jogszabály, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy ne élőben szervezzék meg a városi és megyei önkormányzatok éves közmeghallgatását - a gödi különleges gazdasági övezet esetében a megyei önkormányzat már él is a lehetőséggel, hogy csak 3 perces hangüzeneteken keresztül konzultáljon a lakossággal.

Nehéz pénzügyi helyzetéről igyekszik nyilvánosan kommunikálni Budapest 2021 elején

2024-ben Lengyelországban, Magyarországon és Romániában önkormányzati választásokra kerül sor, míg Csehországban regionális (és szenátusi) választások lesznek. A projekt valamennyi résztvevője úgy véli, hogy ezeket a választásokat a fizikai és gazdasági biztonság kérdései fogják uralni. Így az olyan kérdések, mint a kormányzás központosítása és a politikailag elfogult finanszírozási döntések, az átláthatóság és a részvétel látszólag háttérbe szorulhatnak. A helyi önkormányzatok érzékelt teljesítményét azonban alapvetően befolyásolni fogják a válságkezeléssel töltött évek és a pénzügyi nehézségek miatti csökkentett beruházási lehetőségek, a választóknak a válságidőszaknak a helyi kormányzásra gyakorolt teljes hatását lehet majd értékelni. 

A projekt résztvevői egyetértenek abban, hogy fontos lesz a helyi kormányzás alakulását a jövő évi választásokon a nyilvánosság ítéletének fényében vizsgálni. Mivel Csehországban az önkormányzati rendszer erősen széttagolt, és több mint 6000, többnyire kis önkormányzatnak globális kihívásokkal kell szembenéznie, az Oživení úgy véli, hogy a közeljövőben felmerülhet a rendszer hatékonyságának kérdése. Romániában a 25%-os népességfogyás ellenére a politikai tájkép nagyrészt változatlan maradt, ami a hatalmi struktúrák megszilárdulására utal. A Funky Citizens szerint fontos megvizsgálni a demográfiai változások és a választási térkép reprezentativitása közötti kölcsönhatást, valamint a magyarországi tapasztalatok alapján felmérni az egyre inkább központosított erőforrás-gazdálkodás hatását a helyi választási eredményekre. Magyarországon és Lengyelországban a 2024-es választások során jelentős kérdés lesz, hogy a választók a több pénzügyi forrásért cserébe a rendszerrel való nagyobb " engedelmességre" szavaznak-e majd helyi szinten, vagy pedig más tényezők határozzák meg a helyi választói magatartást.

A válság három éve - mi a tanulság?

Közös projektünk megmutatta, hogyan váltak a válságos években a közép- és kelet-európai kormányok számára az ad hoc, hatalompolitikai döntések a kormányzás eszközévé a rendszerszintű megoldások helyett. A kormányok nagy hajlandóságot mutatnak szükségállapotok kihirdetésére nemcsak a válságokra való reagálás érdekében, de a politikai ellenőrzés fenntartásának és megszilárdításának eszközeként is. Ez különösen Lengyelországban és Magyarországon vált alapértelmezett taktikává, és úgy tűnik, hogy ez folytatódni fog. Az a tendencia, hogy a normatív finanszírozás biztosítása helyett az önkormányzatoknak feladat- vagy projektalapú, mérlegelési jogkörben hozott döntések alapján osztják szét a finanszírozást, növeli az önkormányzatok központi szinttől való függőségét, és a demokratikus elszámoltathatóság rovására ösztönzi a kliensrendszerű lobbizásban való részvételt. 

Ha a helyi kormányzás meg akarja őrizni jelentőségét a régióban, akkor a decentralizáció új hullámára van szükség, amely magába építi a válságkezelési bevált gyakorlatok tanulságait. Az EU-nak, mint a helyi beruházások jelentős finanszírozójának döntőbíróként a partnerség elvét kellene előtérbe helyeznie, és támogatnia kellene a helyi önkormányzatokat abban, hogy ellenállóbbá váljanak mind a jövőbeli válságokkal, mind az autonómiájuk korlátozására irányuló kormányzati kísérletekkel szemben. Ennek elmulasztása arra ösztönözhet más kormányokat, hogy kövessék Magyarország példáját a helyi önkormányzatiság kiüresítésében.