Itthon főként civil kezdeményezések kapcsán hallani a 2008-as válság után felfutó közösségi finanszírozásról, ami demokratikus alternatívát kínál a forrásszerzésben az állam, a bankok és befektetők, illetve az intézményi adományozók befolyásával szemben. A rászorulók segítésétől a befektetésen és hitelezésen át a média és a politikai kampányok finanszírozásáig sok területen hozott változást, hogy digitális platformok lehetőséget adtak közvetlenül, nyilvános felhívásokkal pénzügyi források teremtésére adományként, vagy valamilyen jutalomért. 

Sorozatunkban a helyi ügyekben induló, társadalmi célú közösségi finanszírozásra (civic crowdfunding) fókuszálunk. Arra keressük a választ, hogy a magyar települések civil ökoszisztémájában milyen szerepet játszhat a közösségi finanszírozás, illetve nemzetközi példák alapján mit tehet egy önkormányzat, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket.

Első rész: Közösségi finanszírozással a szűkülő önkormányzati mozgástér ellen?

(Méhkaptár-szimbólum a Szabadkavidéki Kereskedelmi Bank szecessziós homlokzatán)

Bár van befektetési célú platform (Tőkeportál) is, a közösségi finanszírozásról itthon nem a feltörekvő start-up vállalatok, hanem az állami rendszerek forráshiánya, lassúsága miatti "hiánygazdaság" tüneteinek enyhítése jut az ember eszébe. "Közösségileg" visszük a kórháznak a szappant és vécépapírt, az osztálypénzből vesszük az iskolai krétát, közösségi adománygyűjtéssel segítünk a támogatását elvesztő szociális intézménynek. A koronavírus-járvány számos példát ad arra, hogy akár helyben, akár országosan napok alatt megszerveződik a társadalmi szolidaritás - olykor az önkormányzat vezetésével -, hogy pénz gyűjtsön a problémák kezelésére. Gyűjtenek továbbá a megzuhant, de kormányzatilag meg nem segített ágazatok: kávézók, közösségi terek, független médiumok, de még állatkerti kifutóra is indult crowdfunding kampány idén. Ebbe a sorba illeszthető a "Ne válts vissza jegyet" és a "Fizesd ki előre" akciók is. Budapest tavasszal félmilliárd forintot gyűjtött adományokból, ezekben a napokban pedig a pedagógusok tesztelésére indít adománygyűjtést.

Az nem meglepő, hogy Orbán Viktor munkájából adódóan sokat utazik. Évek során, több körben kikért adatokat felhasználva megmutatjuk, hová, kivel, mikor és mennyi pénzből repült a kormányfő 2014-től napjainkig. A feldolgozott adatokból kirajzolódik, kik azok a politikusok és háttéremberek, akik leggyakrabban kísérik el a miniszterelnököt külföldi útjaira. Nem célunk azt sugallni, hogy az utazások felesleges közpénzköltésnek minősülnek, ábránkkal mindössze arra szeretnénk rámutatni, hogy mennyivel átláthatóbb helyzetet teremtene, ha a politikai vezetők ilyen mélységben és technikai színvonalon számolnának el juttatásaikkal, utazásaikkal - egyszerre segítve az állampolgári tájékozódást, és a diplomáciatörténeti feldolgozást.

Ha az Index blogketrecéből érkezel, kattints ide, hogy rendesen megjelenjenek a vizualizációk!

(eredeti fotó: Hang.hu) 

Külföldre jórészt csak egy napos villámlátogatásra megy a kormányfő, az utóbbi időben jellemzően Brüsszelbe vagy Strasbourgba. Az indonéziai három nap 80 millió forintba került az államnak - írta meg nemrég a Népszava. 2014 óta az ábrákon szereplő utazásokra (repülőjegy, kormányváró) összesen 1 milliárd 745 millió forintot költöttek, de ez biztosan nem a teljes összeg, hiszen például ott, ahol a Honvédség "nem kormánygépeit" vették igénybe, ott ennek költsége nem szerepelt a Külügyminisztériumtól adatigénylésben több lépésben kikért kimutatásokban. Diplomáciai ajándékra 30,6 milliót, tolmácsokra 8 milliót, reprezentációs kiadásokra 28 milliót, bérleti díjakra 38 milliót költöttek a miniszterelnök útjai kapcsán. A delegáció tagjai 44 millió Ft napidíjra voltak jogosultak, a szállás összesen közel 250 millió Ft-ba került, Ezekkel összesen 2 milliárd 141 millió Ft költséget jelentett Orbán Viktor 238 hivatalos külföldi utazása.

A K-Monitor és a TASZ 2020 szeptemberében közös korrupciófigyelő programot indított, melynek célja, hogy háromhavonta kiadott jelentésben értékelje az állami korrupció és a jogállamiság leépítésére irányuló törekvések alakulását. Magyarországon a jogállam eróziója és a korrupció közpolitikai eszközzé emelése egyidejűleg, egymással szoros összefüggésben történik, többnyire valamilyen közérdekű misszió mögé rejtve. Jelen esetben ez a koronavírus okozta válság elleni fellépés.

A két szervezet célja, hogy a saját szakterületén szerzett tapasztalatait egyesítve világítson rá a válságkezelés árnyékában zajló korrupt folyamatokra.

Mindannyian azt szeretnénk, hogy lakóhelyünkön a közszolgáltatások hatékonyak és mindenki számára hozzáférhetőek, a közösségi élet színes és pezsgő legyen. A felmerülő problémákra szülessen megoldás és induljanak be izgalmas, előremutató kezdeményezések. A globális bizonytalanságok közepette egyre fontosabb, hogy közvetlen környezetünk kihívásaira rugalmas válaszokat lehessen adni, bevonva a helyben élőket az őket érintő döntésekbe és a megoldáskeresésbe. De hogyan tehetünk ezért épp akkor, amikor a helyi közösségek kulcsintézményei, az önkormányzatok egyre több feladatot kell végezzenek egyre kevesebb pénzből? Közösségi finanszírozás és a helyi önkormányzatok sorozatunk első része.

Ma Magyarországon, ha a helyi közügyekre gondolunk, az önkormányzatok jutnak az eszünkbe. A források és a nagyobb volumenű helyi fejlesztések felett azonban a központi kormányzat gyakorol kontrollt, ami a tavaly októberi politikai átrendeződés óta egyre látványosabb feszültségeket eredményez. De mi a helyzet a helyi civil kezdeményezésekkel, a közvetlen áldozatvállalással, ami a nagypolitika kiszámíthatatlanságával szemben erősítheti egy település ellenálló-képességét? Milyen lehetőséget kínál az önkormányzatok és a helyi közösségek ügyek mentén kialakuló partnersége? A következőkben a közösségi finanszírozás (crowdfunding) és a helyi önkormányzatiság lehetséges kapcsolódásait vizsgáljuk meg. Nemzetközi példákból kiindulva amellett érvelünk, hogy hazánkban is érdemes volna kísérletet tenni ezen a téren az együttműködés fejlesztésére. Ez ugyan nem kecsegtet a helyi közpénzügyek rendszerszintű átalakításával, de rugalmas és innovatív módja lehet a közösségi kezdeményezések támogatásának, új típusú megoldások elterjesztésének, a közösségi érzés erősítésének és a civil, adományozói ökoszisztéma fejlesztésének a magyar településeken is.

Az önkormányzatok nyújtotta helyi közszolgáltatásokat mindannyian igénybe vesszük, amikor parkolunk, óvodába visszük a gyermekünket, igénybe vesszük a közösségi közlekedést, orvosi rendelőbe megyünk vagy levisszük a szemetet. Ma döntően az önkormányzatok gazdasági erejétől, illetve politikai kapcsolataitól függ, hogy egy településen mennyi jut ezek fejlesztésére. A törvényben megszabott kötelező feladatokon túl önként vállalt többletszolgáltatásokat azok a gazdagabb települések tudnak nyújtani, ahol az ehhez szükséges többletforrások rendelkezésre állnak, azaz vannak helyben nagyobb vállalatok, akik hozzájárulnak a költségvetéshez. Jórészt ezen múlik, hogy egy város mennyire élhető: tud-e plusz pénzt adni az iskolának, a rendőrségnek, felújítani a rendelőt, okosparkolást bevezetni, sportra költeni, civil szervezeteket támogatni, érdemi támogatást adni a rászorulóknak. Az önkormányzatok bevételét az állami feladatfinanszírozás mellett főként a vállalatok iparűzési adója biztosítja, vagyis nem a helyi lakosok áldozatvállalását tükröző befizetések. A személyi jövedelemadóból való helyi részesedés 2013-tól megszűnt, gyengítve a visszacsatolást a lakosság jövedelme és a képződő önkormányzati bevételek között. Ma sokszor még a turisták által befizetett idegenforgalmi adó is több, mint a lakosok közvetlen befizetései, helyi adói. Ez nem kedvez a demokrácia működésének: a bevételt termelő vállalatoknak szükségképpen nagyobb szava van, amit tetéz a közpénzügyek nehezen érthető, bürokratikus logikája, amire a lakosoknak alig van ráhatása.

Társadalmi egyeztetést indított a Főváros a közvetlen állampolgári részvétel új eszközeiről (polgári kezdeményezés, budapesti párbeszéd), melyek 2021-es bevezetését az új szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) irányozta elő. A tavaly októberi választások után a megválasztott vezetőknek postán megküldött pamfletünkben mi is kardoskodtunk amellett, hogy az önkormányzatok teremtsenek hivatalos csatornát arra, hogy a lakók is kezdeményezően alakíthassák önkormányzat döntéseit egyes kérdések napirendre vételével, akár úgy, hogy ehhez online eszközöket használnak. A Főváros tervei annak tükrében igazán fontosak, hogy nő az igény az igény az e-részvételre, ám a népi kezdeményezés 2014-es megszüntetésével és a helyi népszavazások nehézkességével a közvetlenül a helyiek felől érkező impulzusok befogadása esetlegessé vált. A következőkben összefoglaljuk, milyen megjegyzéseket fűztünk a Főváros koncepciójához, illetve milyen külföldi példákat ajánlottunk.

A petíció intézménye jóval régebbi, mint a polgári demokráciák: már az ókori Egyiptomból vannak feljegyzések arról, hogy piramisépítő munkások petícióznak munkakörülményeik javításáért, Kínában pedig régóta a politikai rendszer fontos eleme, hogy a helyi hatalom visszaéléseivel szemben a központi hatalomhoz lehet fellebbezni. A petíciós jog első szabályozását hazánkban az Aranybullában találjuk: ez kötelezi a királyt, hogy bizonyos feltételek mellett átvegye a kérelmeket és meghallgassa a panaszosokat.

Nyolcadik éve dolgozzuk fel a nyilvános agrártámogatási adatokat, ami alapján képet adunk a magyar agrárium erőviszonyairól. Egy év tekintetében is tekintélyes adatbázisról van szó, több tízezer sorral, melyből először 2016-ban készítettünk keresőt. Most ezt frissítettük, így települési szintre vagy nevekre szűrve 2010-től egészen 2020 első félévéig tudjuk megmutatni, hol mely cégek és magánszemélyek kapták a legtöbb agrártámogatást. Keress rá szülőfalud, Felcsút vagy bármely magyarországi település gazdáira és találd meg a helyi földesurakat, vagy éppen önmagadat a nagy képben!

Mindig is kíváncsi voltál rá, hogy kik a legnagyobb mezőgazdasági gazdálkodók a településeden? Kinek van a legtöbb földje és ezzel párhuzamosan sokszor komoly gazdasági hatalma a településeden? Az alábbi interaktív infografikán település és támogatott (személy vagy cégnév) alapján, éves bontásban keresheted meg, ki, hol és mennyi agrártámogatást kapott.

Nyolcadik éve dolgozzuk fel az uniós agrártámogatások nyilvános adatait, képet adva arról, kik Magyarország legnagyobb zöldbárói és hogyan alakulnak az erőviszonyok az agráriumban.

• Ha az Index blogketrecéről érkezel, az ábrák teljes körű megjelenítéséhez kattints ide!
• Ha települési szinten keresnél az adatokban, ide kattints!

Az elmúlt években a politikai hátszéllel rendelkező szereplők komolyan megkavarták a sorrendet a zöldbárók toplistáján, ám 2019-re úgy tűnik, kialakult az új status quo. A Simicska-cégeket magába olvasztó Mészáros-birodalom azonban egyelőre nem ért Csányi nyomába. A kormányfőhöz közeli vállalkozók (Mészáros, Flier) a birtokpolitikával és a klientúra átrajzolásával segített, gyors növekedés után 2019-ben stagnáltak, bár a Gallicoop 2020-as, sokakat meglepő felvásárlása azt mutatja, hogy Mészárosék terjeszkedése ezzel még nem ért véget. 2019 sikeres év volt a külföldi tulajdonú, illetve a szakmai szervezetekbe beágyazott szereplőknek (Claessens, GSD), akiknek az agrártámogatások a politikai tőkéseknél nagyobb jelentőséggel bírnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők ne keresnék a döntéshozók kegyét. A támogatási kassza közel 80%-a tavaly is az összes támogatásra jogosult felső 10%-ához, azon belül is a legzsírosabb nagygazdákhoz került. Az agrártámogatások jelenlegi rendszere stabilizáló hatással bír a meglévő ágazati struktúrára, hiszen érdemi, társadalmi haszonnal kecsegtető átalakítások és beruházások nélkül, a cégháló toldozásával-foldozásával is megszerezhető a több támogatás. Mutatjuk, hogyan lesznek a gazdagok és tőkeerősek még dominánsabbak az agráriumban. 

A járványhelyzet dacára már érzékelhetőek a nyomai annak a “részvételi fordulatnak”, amelyet a tavalyi önkormányzati választások ígéretei vetítettek előre. Akkor sok szó esett a helyi lakosokat bevonó, párbeszéden alapuló városi kormányzásról, ma pedig sorra indulnak a kísérletek online és offline bevonásra, legyen szó városfejlesztéssel kapcsolatos konzultációról, stratégiai tervezésről, részvételi költségvetésről, petícióról vagy közösségi gyűlésről. Ezek a folyamatok hazai szinten mindenképpen újszerű eszközöket kínálnak, különösen a digitális részvétel területén. A konkrét eszközök alapos, kritikus értékelésére ahogy korábban, a jövőben is sort kerítünk blogunkon, a #részvétel címke alatt, a mostani bejegyzésben azonban lépünk egyet hátra és azt vizsgáljuk, milyen igény van a közügyek iránt érdeklődő, internethasználó fővárosiak részéről a e-részvételre. (Merényi M. Miklós  - Horváth B. András)

Az e-részvétel a digitális technológiákkal megtámogatott állampolgári részvételi folyamatokat jelenti a döntéshozatal és az adminisztráció különböző szakaszaiban - a problémák beazonosításától egészen a döntések nyomon követéséig és kiértékeléséig. A következőkben azt járjuk körül, mi jellemzi az e-demokrácia potenciális résztvevőit Budapesten, hogyan viszonyulnak a digitális eszközökkel történő bevonáshoz, és mennyire tartják azt működőképesnek.

Horváth B. András a Károli Gáspár Református Egyetem szociológia szakára “E-demokrácia a gyakorlatban: Az e-részvétel társadalomformáló ereje” címen írt szakdolgozatában kérdőíves vizsgálattal mérte fel a fővárosiak viszonyulását a helyi közügyekben való részvétel különböző formáihoz. A kutatás ugyan nem reprezentatív a teljes fővárosi szavazókorú lakosságra, de egy szűkebb, a digitális felületeket aktívan használó, a helyi közügyek iránt érdeklődő réteg hozzáállását jól tükrözi. A hallgató hozzájárult, hogy kérdőíves adatfelvételének eredményeit itt is közzétegyük, a következőkben ezt ismertetjük.

Megfigyelőként ízelítőt kaptunk abból, hogyan zajlik egy közösségi gyűlés 2020-ban, Budapesten. 50 hétköznapi ember javaslatokat tesz a Főváros klímastratégiájához. Elmeséljük, miről van szó!

Itthon makacsan tartja magát a nézet, hogy a szakpolitikai kérdésekben a szakértők az illetékesek. A sajtóban elvétve találkozni olyan vitákkal, ahol széles nyilvánosság előtt különböző megoldási javaslatok, programelemek versenyeznek, a társadalmi egyeztetés pedig gyakran nem több rossz viccnél. Ráadásul a köz bizalma a szakértők elfogulatlan, érdekektől mentes tudásában mára megingott. A szakértők és laikusok közti merev elválasztás elavulttá vált, különösen helyi szinten, ahol a lakosok a tőlük karnyújtásnyira lévő ügyeket sokkal jobban ismerik, mint az igényeikről csak spekuláló képviselőik és az általuk megbízott szakemberek. A hétköznapi ember fejében lévő tudást azonban nem egyszerű becsatornázni a döntésekbe, hiszen nem letisztult, számszerűsített koncepciókról, hanem hallgatólagos, tapasztalati tudásról van szó. Ezért világszerte elindult a kísérletezés, hogyan hozhatók létre olyan, a képviseleti demokráciát kiegészítő intézmények, amelyek bevonják a laikus polgárokat. Az egyik legsikeresebb ilyen kezdeményezés a közösségi gyűlés vagy állampolgári tanács elnevezésű technika, amit a klímamozgalmak is zászlajukra tűztek.

fotó: a Népszava tudósításából (Pavel Bogolepov)

A legtöbb európai ország lakóinak valószínűleg fogalma sincs, hogyan kapcsolódik össze a szülőszoba és a boríték, nálunk azonban senkinek sem kell magyarázni az összefüggést. A Hálaadás - blogsorozatban korábban írtunk a hálapénz-rendszer kialakulásáról, a szülészeti ellátásra gyakorolt hatásairól és arról, milyen esetekben számít a hálapénz átadása és elfogadása bűncselekménynek. Ezúttal egy olyan problémát vizsgálunk, amelyre megoldási javaslatot is nyújtunk: ez a nyilvános szülészeti adatok hiánya. Milyen adatokat gyűjtenek ma a szülészetben Magyarországon, mi történik ezekkel, miért lenne szükség átláthatóságra ezen a téren - és mit lehet tenni a nagyobb átláthatóságért?

A szülészeti adatok elérhetetlensége azért különösen érdekes a mai Magyarországon, mert a szülészeti adatgyűjtésnek kifejezetten nagy hagyománya van hazánkban. A világon először Tauffer Vilmos, magyar orvos kezdett szisztematikus adatgyűjtésbe a XIX. század végén. Ennek ellenére a XX. századfordulója óta egyre fejlődő, a ‘30-as évek óta egységesített adatszolgáltatás eredményeit csak egy igen szűk réteg tudja behatóbban tanulmányozni. A szülészeti adatgyűjtés a múlt században több változáson is átesett, módosult a felmérésben szereplő adatok köre és az ezeket kezelő intézmények is többször cserélődtek. Ma három helyen, az ÁEEK-nél (Állami Egészségügyi Ellátó Központ), a NEAK-nál (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) és a KSH-nál (Központi Statisztikai Hivatal) gyűjtik a szóbanforgó adatokat. Mindhárom intézmény más célból és más fókusszal gyűjt információt, az adatlapok között vannak átfedések is, ez az elemzések érvényességének vizsgálata miatt szerencsés, hiszen így összevethetőek az azonos adatsorok (1, 2 ).