„Ez a Minimum!” – fogalmaztuk meg 10 évvel ezelőtt az Átlátszóval és a Transparency International Magyarországgal (TI) közös programunkat, amelyhez az önkormányzati választáson induló jelöltek csatlakozását kértük. Azt kértük a politikusjelöltektől, hogy a lefektetett kritériumok szerint vállalják, hogy átláthatóbbá teszik a helyi hatalom működését. A mostani ciklus során két ízben kértük számon a mandátumot nyert vállalást tevőkön az ígéreteiket. Az újabb önkormányzati választások közeledtével az Átlátszóval podcast-sorozatot indítottunk, hogy különböző önkormányzati szereplőket megszólaltatva utánajárjunk, mi sikerült a 2019-ben célul kitűzött kultúraváltásból.

A politikai élet tisztaságának egyik leginkább neuralgikus pontja a választási kampány. Podcastsorozatunk záró darabja így nem véletlenül ezzel a kérdéssel foglalkozik. Szakértőkkel és érintettel azt jártuk körbe, hogy mi is a minimum egy választási hadjáratban. Kunos Zsuzsanna, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza, Merényi Miklós, a K-Monitor önkormányzati szakértője és Ajtay András, a Szikra kampányfelelőse vitatta meg a témát, a beszélgetést Hont András moderálta.

A beszélgetés témája az az esetkör, amikor a hivatalban lévő polgármester közpénzből kampányol, a saját újraválasztása érdekében a köz erőforrásait használja fel. Ehhez kapcsolódóan összegezte a K-Monitor nemrég a törvényes és tisztességes kampány szempontjait.

A törvényi szabályozás ugyan 60 napban korlátozza a korteskedést, de valójában az már sokkal korábban elindul, sőt, adott esetben véget sem ér a választással, hanem egyből indul újra. Ez is nehézzé teszi annak elhatárolását, hogy mi is számít kampánytevékenységnek, az pedig még homályosabb, hogy a hivatalban lévő tisztségviselők mennyiben a feladatukat látják el, s mennyiben a jogosulatlan előny megszerzésével töltik az idejüket.

Az önkormányzati választásokra még az országgyűlésinél is lazább szabályok vonatkoznak, nincs például költési limit, vagy arra vonatkozó követelmény, hogy a pártok elszámoljanak a kampányköltéseikkel. Ugyanakkor állami kampánytámogatás sincs, mindenki a "saját" pénzéből kampányol. (Nem foglalkozunk azzal a sajnos egyre látványosabb esetkörrel, amikor valaki egyszerűen milliárdos vagyonánál fogva, vagy még antidemokratikusabb módon helyi nagyvállalatok lobbija miatt, azok lobbistájává szegődve önt magánforrásokat a politikai kampányba.) A választási jog alapján a jelöltek esélyegyenlőségéről folyamatos csatározások zajlanak, időnként előfordulnak akár pénzbüntetések is törvénytelenségekért, de gyakran ezekben az ügyekben is fellebbezések és végül valódi szankció nélküli felmentés vagy ejnye-bejnye jár csak. A jogi őt tehát nem igazán biztosítja, hogy a helyi hatalmasok ne használhassák a közpénz, az önkormányzat felületeit és a hivatal erőforrásait kampányba, felborítva ezzel a választási verseny méltányos feltételeit. 

Az idei kampány is bővelkedett ilyen esetekben: jelöltire hajazó önkormányzati plakát, nagyszabású polgármesteri sikerkommunikáció, önkormányzati cég pénzén hirdetett politikai lejáratás, közpénzből kiadott kampányújság, (x) nélkül az Egyenes Beszédbe befizetett polgármester, önkormányzati hirdetések a polgármester oldalán, levél a választóknak,  korteskedés az óvodában. A felsorolt példák ráadásul nem mind a kormánypárthoz köthetőek, amely évtizedes távlatban százmilliárdokat költött a választók befolyásolására kampányidőszakban és azon túl. Előfordul, hogy a NER kommunikációs gépezete mellett ellenzéki polgármesterek is úgy gondolják, kampányban nincs idő moralizálni, bele kell nyúlni a közös kasszába.

De valóban csak így lehet kampányolni? Felmentést ad-e a félautoriter nagypolitikai kontextus és a versenytársak viselkedése, illetve a jogszabályok kiskapui? A beszélgetésben számos szempontot felvetünk arra, hogy a közpénzből finanszírozott kampány nem feltétlenül hatékony és ellentétben van a politikai kultúraváltással, hiszen a "vörös vonalak" behúzása nélkül csak az egymásra mutogatás végtelen spirálja és a sérelmi politika folytatódik. A kampányba forgatott közforrások pedig gyakran elkésve és nem hatékonyan felhasználva nem pótolják a ciklus közbeni politikai munkát és közösségépítést. A rossz minták továbbélésével szemben egyfelől a tisztesség számonkérésével, másfelől közösségi alapú politizálással lehet felvenni a küzdelmet.

A beszélgetés három fontos gondolata:

1. A választói elvárásoknak van jelentősége azzal kapcsolatban, hogy a jelölti kampányok mennyire tisztességesek, mit engednek meg maguknak a hivatalban lévő polgármesterek. Ezért fontos, hogy "vörös vonalként" tekintsünk bizonyos, nyilvánvalóan tisztességtelen gyakorlatokra, hogy ezek stigmaként ráégve a jelöltekre ne legyenek vonzóak, sőt inkább taszítóan hassanak a választók számára. Ehhez nagyon fontos az egyszerű emberek fellépése: ők tudnak rámutatni, mennyi pénzbe kerül a városnak egy ilyen kampányelem, kommentben, szóban nyilvánosan szóvá tenni, negatív értékeléssel ellátni a közpénzt használó kampányolást, vagy például a gyerekek felhasználását a kampányban.

2.  A jogi út nehézkes, és gyakran - például abban a kirívó esetben, amikor a Kormány a COVID-hírlevélre feliratkozóknak küld folyamatosan politikai üzeneteket - nyilvánvalóan tisztességtelen gyakorlatok sem állíthatóak le. Ezzel együtt jogvédő szervezetek, például a TASZ tudnak segítséget adni a választási visszaélések kapcsán. Ha visszaélést tapasztalsz, fusd át a tájékoztatójukat, és ha indokolt, kérd a segítségüket. 

3. Az állampolgári részvétel a legjobb orvosság a tisztességtelen, antidemokratikus politikai kultúrával szemben. Egyfelől a tudatos, nem csak választáskor odafigyelő választó kevésbé meggyőzhető a közpénzből megvehető tisztességtelen meggyőző technikákkal. Másrészt a mélyen beágyazott, közösségekre támaszkodó, velük folyamatos kapcsolatot tartó, közösségi adománygyűjtésre támaszkodó jelöltek hatalmi pozícióból sem élnek vissza a köz erőforrásaival, inkább önkéntességre alapuló mozgósító technikákkal igyekeznek eljutni a választóikhoz. A közpénzek jelenlétével, a kommunikációs gépezetek felállításával ez a közvetlen képviseleti mechanizmus is gyengül. A politika nem eleve etikátlan dolog: az erős közösségek tudnak etikai tartást mutatni még a kiélezett politikai helyzetekben is, bár ezt kívülről, a kommunikációs zajban nehéz tisztán látni, hiszen mindenki visszaélésekkel vádolja a másikat. 

A beszélgetésben néhány konkrét adat is elhangzott, amely egy adatigénylési kampányunkból származik, amiben minden megyei jogú várost és budapesti kerületet kerestünk meg kampányra felhasznált közpénzekkel kapcsolatban.

Hogyan tovább, átlátható önkormányzatok?

Az Ez a Minimum! szempontrendszere és az etikus kampánnyal kapcsolatos javaslataink továbbra is rendelkezésre áll a jelöltek - és az átláthatóságot vizslató civilek - számára, hogy ez alapján fejlesszék az önkormányzatuk adatközzétételét és a helyi demokratikus kultúrát ciklus közben is.

Ezen felül - a minimumprogramon túllépve - a K-Monitor Építsünk Nyitott Önkormányzatot! néven indított új programot 2024-ban, melyben arra kérjük a polgármesterjelölteket, hogy tegyenek konkrét, számkérhető vállalást azzal kapcsolatban, hogyan teszik átláthatóbbá, elszámoltathatóbbá, az állampolgári részvételre nyitottabbá önkormányzatukat. Közel 40 ilyen vállalás érkezett!

A programhoz tartozó kiadványból inspirációt merítve a választás napjáig ezen a felületen várjuk a legambiciózusabb, legötletesebb polgármester-jelöltek konkrét, ügyek újszerű megoldására szóló vállalásait. A K-Monitor a megválasztott jelöltek számára felajánlja szakmai segítségét.