Mindannyian azt szeretnénk, hogy lakóhelyünkön a közszolgáltatások hatékonyak és mindenki számára hozzáférhetőek, a közösségi élet színes és pezsgő legyen. A felmerülő problémákra szülessen megoldás és induljanak be izgalmas, előremutató kezdeményezések. A globális bizonytalanságok közepette egyre fontosabb, hogy közvetlen környezetünk kihívásaira rugalmas válaszokat lehessen adni, bevonva a helyben élőket az őket érintő döntésekbe és a megoldáskeresésbe. De hogyan tehetünk ezért épp akkor, amikor a helyi közösségek kulcsintézményei, az önkormányzatok egyre több feladatot kell végezzenek egyre kevesebb pénzből? Közösségi finanszírozás és a helyi önkormányzatok sorozatunk első része.

Ma Magyarországon, ha a helyi közügyekre gondolunk, az önkormányzatok jutnak az eszünkbe. A források és a nagyobb volumenű helyi fejlesztések felett azonban a központi kormányzat gyakorol kontrollt, ami a tavaly októberi politikai átrendeződés óta egyre látványosabb feszültségeket eredményez. De mi a helyzet a helyi civil kezdeményezésekkel, a közvetlen áldozatvállalással, ami a nagypolitika kiszámíthatatlanságával szemben erősítheti egy település ellenálló-képességét? Milyen lehetőséget kínál az önkormányzatok és a helyi közösségek ügyek mentén kialakuló partnersége? A következőkben a közösségi finanszírozás (crowdfunding) és a helyi önkormányzatiság lehetséges kapcsolódásait vizsgáljuk meg. Nemzetközi példákból kiindulva amellett érvelünk, hogy hazánkban is érdemes volna kísérletet tenni ezen a téren az együttműködés fejlesztésére. Ez ugyan nem kecsegtet a helyi közpénzügyek rendszerszintű átalakításával, de rugalmas és innovatív módja lehet a közösségi kezdeményezések támogatásának, új típusú megoldások elterjesztésének, a közösségi érzés erősítésének és a civil, adományozói ökoszisztéma fejlesztésének a magyar településeken is.

Az önkormányzatok nyújtotta helyi közszolgáltatásokat mindannyian igénybe vesszük, amikor parkolunk, óvodába visszük a gyermekünket, igénybe vesszük a közösségi közlekedést, orvosi rendelőbe megyünk vagy levisszük a szemetet. Ma döntően az önkormányzatok gazdasági erejétől, illetve politikai kapcsolataitól függ, hogy egy településen mennyi jut ezek fejlesztésére. A törvényben megszabott kötelező feladatokon túl önként vállalt többletszolgáltatásokat azok a gazdagabb települések tudnak nyújtani, ahol az ehhez szükséges többletforrások rendelkezésre állnak, azaz vannak helyben nagyobb vállalatok, akik hozzájárulnak a költségvetéshez. Jórészt ezen múlik, hogy egy város mennyire élhető: tud-e plusz pénzt adni az iskolának, a rendőrségnek, felújítani a rendelőt, okosparkolást bevezetni, sportra költeni, civil szervezeteket támogatni, érdemi támogatást adni a rászorulóknak. Az önkormányzatok bevételét az állami feladatfinanszírozás mellett főként a vállalatok iparűzési adója biztosítja, vagyis nem a helyi lakosok áldozatvállalását tükröző befizetések. A személyi jövedelemadóból való helyi részesedés 2013-tól megszűnt, gyengítve a visszacsatolást a lakosság jövedelme és a képződő önkormányzati bevételek között. Ma sokszor még a turisták által befizetett idegenforgalmi adó is több, mint a lakosok közvetlen befizetései, helyi adói. Ez nem kedvez a demokrácia működésének: a bevételt termelő vállalatoknak szükségképpen nagyobb szava van, amit tetéz a közpénzügyek nehezen érthető, bürokratikus logikája, amire a lakosoknak alig van ráhatása.

Az önkormányzatok sajátos ösztönzők szerint működnek: öt évenként el kell nyerniük az aktív lakosok bizalmát, ám a lakossággal való viszonyban nem a "valamit-valamiért" elv érvényesül, sokkal inkább a kockázatkerülés: ne legyenek bosszúságot okozó fennakadások a működésben és lehetőleg ne kelljen érzékelhető anyagi terheket róni a lakosokra adók, díjak emelésével. A helyi közösségek folyton alakuló igényeinek kielégítésére azonban így nem jut elég erőforrás. Ilyenkor jönnek képbe a közösségi kezdeményezések, ötletes apróságoktól egészen bonyolult kollektív erőfeszítésekig, melyek nagyban hozzájárulnak a helyi közösség jóllétéhez. Ám a fenti okok miatt az önkormányzaton keresztül és a közvetlenül végzett közösségi erőfeszítések ritkán érnek össze, így nem tudnak hatékonnyá, nagyobb léptékűvé válni.

Az egészséges, biztonságos, fenntartható helyi környezet felértékelődésével párhuzamosan a helyi közösségek civil, érdekérvényesítő, politizáló, formális és informális csoportjai az elmúlt években megerősödtek. Egyfajta civil "lokalizmust" képviselve több helyen önkormányzati pozíciókat is szereztek, formájában megújítva azt, amit a magyar helyi politikáról gondoltunk. Kérdés, megtörik-e a helyi szinten tapasztalt közösségi lendület? Vajon lehet-e sikeresen mozgósítani pozitív ügyek mentén akkor, amikor tömegeket érint anyagilag a járvány és az erőforrások a Városházán is csak szűkösen állnak rendelkezésre? Ha igen, a helyi közügyeken várhatóan dermedtség lesz úrrá. Pedig a kockázatkerülő "racionalizálás" helyett épp most, a leállások idején lenne lehetőség az újragondolásra - nem a járvány előtti bázist szem előtt tartva, hanem a megkerülhetetlen társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokra tekintettel. A viták a turizmusról, a közlekedésről, a lakhatásról már elindultak, de gyökeres változás csak akkor lesz, ha a helyi megoldásokban is támogatást kapnak és teret hódítanak a fenntarthatóbb, helyi közösséget erősítő, abba invesztáló kezdeményezések, rugalmasan ellenálló, szolidáris társadalmi és gazdasági alternatívák. Ehhez mozgósítani kell a helyi erőforrásokat, de közben tekintettel kell lenni arra is, hogy a járvány hatásai egyenlőtlenül érik a települések lakóit, ami azzal fenyeget, hogy az újraindítás költségei a most elszigetelődő egyéneken, csoportokon csapódik le, miközben az összekapcsolódásra, egységes fellépésre képes, erőforrásokkal ellátottabb csoportok igényei előtérbe kerülnek.

A közösségi finanszírozás az egyik eleme lehet egy aktivizált helyi társadalmi ökoszisztémának: segít meghaladni a változást blokkoló rövid távú érdekeket, a hivatali rendszerek töredezettségét és az innováció hiányát. Oldja a mereven leosztott szerepeket a település formális működtetői - fejlesztői és a passzív fogyasztók (lakosok) között. Segít alternatív megoldásokat mutatni, hogyan költhet egy település máshogyan, hatékonyabban egy olyan területre, amivel jelenleg is foglalkozik, illetve visszacsatolást ad arról, melyek azok a területek, amire a lakosok többet költenének.

Miközben a digitális platformok a kölcsönös segítségnyújtásra, adományozásra is lehetőséget adnak (erre példa az amerikai IOBY sikere a válság idején), a közösségi finanszírozás a helyi szintű, a döntéshozók napirendjét formáló politikai kezdeményezések szempontjából is növekvő jelentőséggel bír. A közösségi finanszírozás első sorban a civil társadalom eszköze, független kezdeményezések terepe, nem pedig az állam hiányosan ellátott közszolgáltatásainak toldozására-foldozására szolgál. Az erőforrások államot és adórendszert megkerülő mobilizálásának felértékelődésére a közjavak biztosításában adottság, de ez nem feltétlenül jár demokratikus eredménnyel. Éppen ezért az önkormányzatoknak dolga van a közösségi finanszírozással! Nem feltétlenül, mint kezdeményező, és nem is azzal a szándékkal, hogy így töltsék ki a büdzsé réseit, hiszen ez rövid távon nem lehetséges. De ezen túl is számos olyan támogató szerepkör kínálkozik, amivel egy önkormányzat

- erősítheti a helyi kezdeményezések esélyeit, összekapcsolhatja őket saját prioritásaival,

- erősítheti a közösségi fejlesztések gyakran hiányzó hosszú távú fenntarthatóságát, hogy a közös erőfeszítés ne csak egyszeri felbuzdulás legyen;

- bővítheti azon közös javak körét, amelyet a közösség csoportjai is létre tudnak hozni, fenn tudnak tartani például azzal, hogy ehhez teret biztosít;

- nyilvánosságot adhat a helyi kezdeményezéseknek, erősítheti az adományozás kultúráját;

- támogatóan léphet fel azért, hogy a szegényebb, a közösségi célú befektetésekkel kevésbé segített, a döntéshozatalba kevésbé bevont szomszédságokban is legyenek sikeres kezdeményezések.

Közösségi finanszírozás: esélyek és korlátok

A közösségi finanszírozás a 2008-as világgazdasági válság után vált egyre inkább meghatározó alternatív finanszírozási formává, először az üzleti életben. Az évek során többféle üzleti modell alakult ki:

• A részvénytípusú, amikor egy kezdő vállalkozás bemutatja az ötletét és a finanszírozók, ha pénzt adnak, tulajdont szereznek a vállalkozásban.
• A hiteltípusú, amikor a finanszírozók hitelt adnak a forrást kereső cégeknek, magánszemélynek.
• Az adakozásjellegű, ahol a befizető nem kér ellenszolgáltatást, de egy jó ügyet támogat,
• Illetve a jutalmazás-jellegű, ami egyfajta előfinanszírozása valamely kívánatos cél elérésének.

A Kickstarter és társai azért váltak népszerűvé, mert (alapvetően a kreatív szektorban) egyszerre tették lehetővé a feltörekvő, de induló tőkével nem rendelkező vállalkozások elindulását és a leendő termék körüli hírverést, hiszen a hagyományos finanszírozók helyett sok ezer magánszemély adta a pénzét. Jelen sorozat nem szól a crowdfunding üzleti célú használatáról, de tény, hogy a közös javak létrehozásának demokratikus nyelvezete mellett a (társadalmi célú) közösségi finanszírozáshoz is kezdettől hozzátapad az a szemlélet, mely a résztvevők kezdeményezőkészségét, végső soron (társadalmi) vállalkozóvá válását reméli az eljárástól. A közösségi finanszírozás sikerének fontos összetevője a digitalizáció: a kampányok online futnak, a közösségi médiát használó polgárok számára jól ismert felületeken, ahol néhány kattintással teljes körűen megismerhetőek a kezdeményezések és gyorsan át lehet utalni számukra egy (legtöbbször tetszőleges) összeget. Magyarországon jelenleg az Adjukössze és a Tőkeportál a legismertebb és legnépszerűbb ilyen adományozó felület.

A rendszerszintű összefüggések részletes bemutatására azért volt szükség, hogy láthatóvá tegyük: bár sok szempontból indokolt ellenvetés lehet az önkormányzatok és a közösségi finanszírozás összekapcsolása ellen, hogy "fizetjük az adót, gazdálkodjanak abból!", a gyakorlatban van létjogosultsága a crowdfunding-nak a helyi közjavak előállításában. A költségvetési gazdálkodás annak lassúsága, rugalmatlansága, átláthatatlansága és bázisalapú logikája miatt sok mindenre egyszerűen nem alkalmas. Ha ezt megpróbálják huszárvágással feloldani (pl. kiszervezés magánalapítványokba, a szabályok lazítása, PPP-konstrukciók) az a közszféra elüzletiesedéséhez vezethet, ami összeegyeztethetetlen a közszolgálati logikával. Az ilyesmi ráadásul ritkán szervesül bele az állami működésbe és korrupciós kockázatot is hordoz. A közösségi finanszírozás számításba vétele nem egy újabb piacosító-privatizáló önkormányzati reformlogika része (bár az ettől való félelem sem teljesen alaptalan), hanem a magyar viszonyok közt inkább szembenézés azzal, hogy van élet az önkormányzat intézményein túl, ha helyi közjavakról van szó. 

Ennek előnyeit mára több külföldi nagyváros is felismerte: New Yorknak saját portálja van a Kickstarteren, Londonnak és egy csomó brit városnak a Spacehive-on, Amsterdamnak a Voor je Buurt (A szomszédságodért) platformon,  Barcelonának pedig a Goteo-n. 

Amikor egy önkormányzat partnerként vesz részt egy közösségi finanszírozási platformon, ezzel olyan helyzetet teremt, amelyben a polgárok kommunikálhatják preferenciáikat azáltal, hogy anyagi támogatást nyújtanak, ezzel a kezdeményezések társdöntéshozóivá és társfinanszírozóivá válnak. Az önkormányzatok a felületen kapcsolódó finanszírozást (match-funding) adhatnak a sikeres projektekhez, voltaképpen megsokszorozzák a támogatásaik hatását és láthatóságát, hiszen az emberek szívesen támogatnak olyan civil ügyeket, ahol tudják: egy kitűzött cél elérése után az önkormányzat is hozzárak az összegyűjtött összeghez. Az így kiosztott pénzek átláthatósága biztosított, így bírja a közösség támogatását, miközben a hivatalos csatornákon osztott támogatások rendszerint nem túl átlátható eljárások eredményeként egy szűkebb, bennfentes körhöz kerülnek. A crowdfunding kampányok során nincs önkényes szelekció, a kezdeményezés és a csatlakozás mindenki számára hozzáférhető. A közösségi finanszírozáshoz kapcsolódó támogatással tehát többet lehet elérni kevesebből, ráadásul a folyamat során a kezdeményezők és a hivatalnokok is új képességeket sajátítanak el, ha együttműködnek. Az online platformok ráadásul kitűnő lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek, hogy hatékonyan kommunikáljanak úgy a potenciális finanszírozók, mint a tágabb közvélemény felé.

A társadalmi célú közösségi finanszírozás (civic crowdfunding) célja értéket teremteni helyben, a résztvevők körén túl. A tapasztalatok szerint nem csak "úri huncutságok", a városi életet kellemesebbé tevő fejlesztések, szomszédsági rendezvények valósulhatnak meg így, de rendszerszintű reformok előkészítése is előmozdulhat (pl. hatástanulmányok finanszírozásával). Amikor a város egy jelenség hatásainak eseti csillapítására, a tünetek kezelésére költ, sokszor közösségi kezdeményezések próbálják meg a valódi okok felszámolására megteremteni a forrásokat, utat mutatva ezzel a döntéshozóknak. A társfinanszírozással ugyanakkor a város is ösztönzőket tud teremteni, milyen területen, szomszédságokban vár innovatív ötleteket, támogat kezdeményezéseket. Ezzel egy olyan ökoszisztéma alakulhat ki, ami sokkal kezdeményezőbb, ellenállóbb és aktívabb, amelyben a civil tudásokat a szereplők továbbadják (adománygyűjtő kampányolás, stratégiai tervezés, projektfejlesztés), és ahol sokkal könnyebben alakulnak ki ad hoc koalíciók, együttműködések. Gondoljunk egy régi neonreklámokat kedvelő, azok felújítását szorgalmazó lakó kezdeményezésére, amibe bevonja a városvédőket, majd támogatóként megnyeri a reklámos szakmai szövetségeket és a cégeket, végül pedig a városi múzeumot. Így nemcsak olyan kulturális javak jönnek létre, amire az állam nem szánna pénzt, de olyan kapcsolati tőke is, ami később is értékesnek bizonyulhat.

Sorozatunk következő részében bemutatjuk, milyen szerepekben vehet részt egy önkormányzat a közösségi finanszírozásban, illetve milyen külföldi platformok és együttműködések vannak ezen a területen.  Ezt követően arról írtunk, hogyan zajlanak a társadalmi crowdfunding kampányok, és mitől lesznek sikeresek. A témában egy online beszélgetést is tartunk november 17-én 10 órától.

 A cikk szerzője Merényi Miklós, a K-Monitor önkormányzati szakértője.

Tovább a második részre: külföldi példák >