Az Európai Bíróság 2014-es ítélete az adatvédelmet és véleményszabadságot ütköztető globális vita homlokterébe emelte a "felejtéshez való jog" uniós megoldását. Az ítélet a jóval korábbi uniós irányelvet értelmezte a modern viszonyokra, a gondolat tehát nem az elmúlt évek hirtelen szabályozási ötlete. A döntés egy spanyol úr beadványa nyomán arra kötelezte a Google-t, hogy a keresőben elérhető, elavult találatot törölje a találati listájából. A cikket annak idején jogosan tették fel az internetre, ezért nem indokolt eltávolítani, ugyanakkor a döntés lehetővé tette az abból fakadó sérelem orvoslását, hogy az uniós polgár nevére keresve ne egy régi, irreleváns információ jöjjön fel.

Hallgasd meg a témáról szóló rádióbeszélgetést!

Mindez örömteli fejlemény, ám hiába fogadozott a Bizottság, hogy a változtatás nem érinti az újságírói munkát, ez nem rettenti el a közéleti szereplőket attól, hogy kényes tartalmakat távolíttassanak el, tévesen a "felejtés jogára" hivatkozva. A legnagyobb hal, a Google ugyan kiépített egy rendszert a kérések szűrrésére, de ez a megoldás egyrészt nem opció a kisebb tartalomszolgáltatóknál, másrészt nem is kívánatos, hiszen így egy magáncég alkalmazza a jogot. Az azonban nem igaz, hogy főként politikusok és közéleti szereplők élnek vissza a felejtéshez való jog kínálta lehetőséggel. A keresők piacán Európában egyeduralkodó Google rendszertelenül publikált adataiból pedig az látszik, hogy a közéleti szereplők ez irányú kérelmeit sokkal nagyobb arányban utasítja el a cég szakértői apparátusa, mint az átlagos földi halandók igényeit. Nagy általánosságban tehát elmondható: a kellemetlen cikkeket az átlagember leszedetheti a Google találati listájából, ám a közérdekű információkra ez nem jelent veszélyt. Ugyanakkor a Google eljárása sem mindig a legprecízebb - ilyenkor a nemzeti adatvédelmi hatóságokhoz fellebbezhet az uniós polgár. A keresők üzleti érdekével (és az amerikai felfogással) ellentétes az uniós döntés és az ezt követő, 2016-os rendelet, így a Google továbbra is utóvédharcokat folytat az uniós tagállamokkal arról, pontosan hogyan és kik számára kell érvényesítenie a felejtéshez való jogot. 

 A K-Monitorban is kaptunk már a felejtés jogára hivatkozó megkeresést, hogy közpénzköltéssel, korrupcióval foglalkozó sajtóadatbázisunkból szedünk le a néhány évvel korábbi, bírósági ítéletre vonatkozó híradást. Adatbázisunk 10 éve épül és több mint 40.000 ilyen, kötött módszertannal felvitt cikket tárol. Ezek közpénzek elköltésével, közhatalmi döntésekkel kapcsolatban született újságcikkek, melyek évek múltán is joggal tarthatnak számot a választópolgárok érdeklődésére, akiknek jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a közélet szereplőinek ügyleteit, hátterét (és nem magánéletét!) mélyebben megismerjék. Ha azonban a cikk szereplője a felejtés jogára, vagy másra hivatkozva a cikk eredeti forrását is eltávolítják, melyet mi magunk nem tárolunk - akkor tehetetlenek vagyunk. A szerkesztőségek pedig gyakran inkább a könnyebb utat választják egy régi cikk perrel fenyegetőző szereplője esetén. A felejtéshez való jogra hivatkozni ebben az esetben azért fals, mert az a keresők találatlistájára vonatkozik, ahonnan a kérdéses linket eltávolítják egy bizonyos személynévre adott keresési eredmények közül - azonban magát az újságcikket nem törlik, és más kulcsszavakra keresve továbbra is elérhető marad a vonatkozó cikk. Szükség volna tehát a kreatív jogértelmezéseket elkerülendő pontosan meghatározni a nemzeti jogban, milyen esetkörre vonatkozik az uniós rendelet, hogy a hozzánk hasonló, kisebb tartalomszolgáltatók is világos elvekre hivatkozva alkalmazhassák a szabályozást.

A jelenlegi gyakorlat a techvállalatok kezébe adja a döntés jogát, hogy egy országban mi tartozik a legális közbeszéd kategóriájába és mi nem. Ez egyrészt túlzott terhet ró a kisebb, civil kezdeményezésekre és átláthatatlan helyzetet teremt a joggal élni akarók számára is, hiszen például a Google nem ad naprakész és pontos információt a kérelmek kezeléséről. A "felejtéshez való jog" médiára gyakorolt hatása azonban nem mérhető össze a szerzői joggal kapcsolatos szabályozások hatásával (a Google esetében 650 ezer törlési kérelem áll szemben 900 millió szerzői jogi okokból eltávolított találattal), így szó sincs arról, hogy a személyiségi jogok ilyesfajta megerősítésének európai útja maga lenne a szabad internet tönkretevője.

Az internet szabadságáért küzdő Access Now állásfoglalása szerint "a felejtéshez való jog európai joggyakorlata megfelelően biztosítja a személyes adatok védelmét és a közérdekű adatok nyilvánosságát is. Ugyanakkor veszélyezteti az emberi jogok kikényszeríthetőségét és a mérce helyes alkalmazását, hogy egyre több esetben, a felejtés jogánál is, ez a hatalom és felelősség magáncégek kezébe került". Ehhez mi annyit tennénk hozzá, hogy a gyakorlatban érezhető egy olyan tendencia is, hogy a keresőkből való eltávolítás joga önkényes értelmezésekkel a sajtóra és a közérdekű információkat szolgáltatókra is nyomást helyez, mivel a személyes adatokon felül más adatok eltávolíttatására is bátorítja a szereplőket. Ilyenkor gyakran már a jogilag nem megalapozott fenyegetés is hatásos lehet.

Ennél is súlyosabb probléma a nem kellően tisztázott és már nevében is félreértéseket okot adó joggal (amelyért az európai jogalkotót természetesen nem terheli a felelősség), hogy például Oroszországban a felejtéshez való jog törvénybe iktatását a sajtó- és netcenzúra szolgálatába állították. Reméljük, hogy ezek a tendenciák az Unióban nem mutatkoznak meg, és a 2018. május 25-től életbe lépő általános adatvédelmi rendelet után a felejtéshez való jog valóban a személyes adatok védelmét és a polgárok jogbiztonságát segíti majd elő. Az óvatosság nem indokolatlan: egy olyan, az internet fejlődését meghatározó fejleményről van szó, amely már ma, Magyarországon is tízezrek figyelmét keltette fel, és a jövőben a mindennapjaink része lesz. Reméljük, ebben a jövőben a nyílt adatos projekteknek, a digitális újságírásnak és a korrupció elleni IT projekteknek is van helye, azok működését nem teszi kockázatosabbá az adatvédelem XXI. századi feltételekhez való igazítása.

Cikk: Merényi M.