Míg Magyarországon - az új alaptörvény életbe lépésével - gyakorlatilag hozzáférhetetlenné tették az állampolgárok számára az Alkotmánybíróságot, addig Angliában már Twitteren is kérhetünk és kaphatunk információt a legfelsőbb bírói hatalomtól.

A magyar igazságszolgáltatással mindannyiunknak lehettek már tapasztalatai. Lassú ügymenet, válasz nélkül hagyott beadványok, elképesztő mennyiségű, erdőket nem kímélő papírhalmok, elavult technika az ügymenetben, korlátozott nyilvánosság. És folytathatnánk a sort, azonban inkább egy jó példát mutatnánk be az angol bírósági gyakorlatból, hátha olvassák K-monitor blogját a bírói hatalom képviselői is és kedvet kapnak a változtatáshoz.

Az angol Legfelsőbb Bíróság - amely a magyar Alkotmánybíróságnak megfelelő feladatokat is ellátja - nemrég indította el Twitter-fiókját azzal a céllal, hogy döntéseiről a leggyorsabb módon tudja tájékoztatni az angol közvéleményt. Korábban az újságíróknak, valamint más tárgyaláson résztvevőknek minden egyes eljárásnál külön kérvényt kellett benyújtani ahhoz, hogy tweetelhessenek az adott ügyről. A nyitással azonban ez megváltozott. A legmagasabb bírói hatalom saját mikroblog csatornájával, valamint a szabad tweetelés bevezetésével maga állt a technológiai változás élére és ismerteti döntéseit az angol polgárokkal.

Külön érdekes, hogy amint megnyílt az új kommunikációs csatorna, rögtön elkezdtek özönleni a közérdekű adatigénylések (freedom of information requests), ám a bíróság kijelentette: nem tud foglalkozni az itt benyújtott kérésekkel. Mindeközben, az angol információszabadságért felelős hivatal (Information Commissioner’s Office - ICO) képviselője rögtön határozott és kimondta, minden működtetett kommunikációs csatorna, legyen az a Facebook, a Twitter vagy a fax felhasználható adatigénylésre még akkor is, ha ez nem a legcélszerűbb formája a kikérésnek. Névvel és lakcímmel bárki szabadon kérhet információt a legfőbb bírói hatalomtól Angliában.

Magyarországon jó, ha a papíron, ajánlott küldeménnyel feladott igényekre válaszol az adott hivatal, nemhogy a Twitteren. Reméljük azonban, a napról-napra fejlődő információtechnológiával a hazai hivatali ügyintézés is lépést próbál tartani.

 El tudják képzelni, hogy a magyar kormány nagyjából egy olyan méretű és volumenű nemzetközi projektből maradt ki, mint a Kyotói Egyezmény vagy az Interpol? Pedig tavaly ez történt.

A 2010-es választást megelőzően a ellenzék vezetői és képviselői számtalan alkalommal kérték számon a korábbi kormányoktól az úgynevezett jó kormányzást. E valóban nehezen meghatározható fogalomnak jó mérőeszköze a közigazgatás, valamint a politikai döntéshozatal gyorsasága és hatékonysága, valamint az adatokhoz való hozzáférhetőség. Ezek mindegyike hagyott kívánnivalót maga után az előző ciklusokban, így a kritika jogosnak tűnt. A Fidesz ugyan kétharmados többséggel a háta mögött, a jó kormányzás jelszavával vágott bele a ciklusba, de vajon mi a helyzet  most? Nevezhetjük-e jó kormányzásnak azt, ha egy kormány kimarad a világ vezető országai által kezdeményezett nemzetközi együttműködési megállapodásból? Felelős-e az a kormány, amely tudatosan vagy linkségből kihagy egy olyan eseményt, ahol a Barack Obamától a brazil elnökasszonyig a világ számos vezetője részt vesz? Röviden bemutatjuk, hogy miről is szól ez a nemzetközi kezdeményezés, amelyből Magyarország igazolatlanul hiányzik.

Az Open Government Partnership (OGP) azzal a céllal jött létre, hogy nemzetközi standardot állítson a világ kormányainak az állam működésének átláthatósága, az állampolgári tudatosság erősítése, a korrupció elleni küzdelem, valamint az új kormányzati technológiák alkalmazása terén. Az együttműködés lényege, hogy konkrét kötelezettségvállalásokat csikarjon ki minden csatlakozó ország kormányától az említett témákban. Az OGP-t egyébként hét ország hozta létre, köztük olyan jelentéktelenek, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Brazília.

Ahhoz, hogy egy kormány csatlakozhasson az együttműködési megállapodáshoz, meg kell felelnie néhány alapvető feltételnek. A feltételek között találjuk például a költségvetés átláthatóságát, az információkhoz való hozzáférhetőséget, a politikusok és köztisztviselők juttatásainak, vagyonának nyilvánosságát, valamint az állampolgári részvétel minimális kritériumait. A belépési küszöböket különböző nemzetközi összehasonlító kutatások alapján alakították ki, a rendszer szerint Magyarország megugrotta az alapvető szintet. Ennek ellenére a kormány nem csatlakozott, nem tett vállalásokat és vélhetően még a kapcsolatot sem vette fel az OGP-vel.

Vajon miért?

Több civil szervezet - köztük a K-monitor - még 2011. szeptemberében levelet intézett  Rétvári Bence államtitkáron keresztül az illetékes minisztériumot vezető Navracsics Tiborhoz, hogy kiderítse, tervezi-e hazánk az OGP-hez való csatlakozást, és kérte, hogy a kormány a szakmai és civil szervezetek bevonása mellett vegye napirendjére az OGP-hez való csatlakozás kérdését. A minisztérium válasz helyett azonban csak sokatmondóan hallgatott. Az OGP-s tagság ugyanis kötelezettségekkel is jár, amelyet a kormány nem tud vagy nem akar vállalni. Konkrét akciótervet kellett volna készíteni, a civil és a szakmai közösségekkel egyeztetve. Ezt követően pedig ki kellett volna tűzni különböző célokat a transzparencia, a közérdekű információkhoz való hozzáférés elősegítése, a közszolgáltatások javítása vagy a korrupció-elleni küzdelem területén, majd ezek közül évente egyet-egyet teljesíteni. Mindemellett közre kellett volna működni a vállalásokat ellenőrző nemzetközi tanácsadó-monitorozó testület munkájában. Mindezt persze transzparens módon. A kormány ebből nem kért.

Az együttműködésből való kimaradás nem csak az átláthatósággal, a hozzáférhetőséggel vagy a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos kormányzati hozzáállásról mond el sok mindent, de magáról a kormányzás minőségéről is.

Egy whistlerblower segítette az államügyészek munkáját a Bank of New York Mellon elleni perekben – a vád szerint a bank az elmúlt tíz év során fiktív valutakereskedelemmel közel kétmilliárd dollárral károsított meg különböző nyugdíjalapokat.

A whisleblower által szolgáltatott dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a BNY Mellon szántszándékkal kedvezőtlen árfolyamon kereskedett az ügyfelek devizáival, és ezzel extraprofitra tett szert.

A Wall Street Journal nyilvánosságra hozta, hogy a BNY Mellon elleni egyre szaporodó állami és szövetségi vizsgálatok hátterében a bank egyik kereskedője, Grant Wilson által megszerzett információk állnak. Wilson tizenkilenc éve foglalkozik valutakereskedelemmel, 1997-től egészen 2011 tavaszáig a BNY Mellonnál, illetve jogelőd bankjánál állt alkalmazásban. Már 2009-ben felvette a kapcsolatot egy jogászokból álló csoporttal (köztük azzal a Harry Markopolosszal is, aki elsőként hívta fel a figyelmet Bernie Madoff kétes üzleti ügyeire), és bizalmi munkakörének köszönhetően számos olyan dokumentumhoz és információhoz hozzáfért, amely segítette a szövetségi és állami nyomozást. Segítségével az ügyészség nem csak arról kapott átfogó képet, hogy hogyan zajlott a visszás gyakorlat a bankban, de azt is megtudhatták, hogy várhatóan melyik munkatársra lehet tanúként számítani a bank ellen indított perekben.

 Az elmúlt évben jelentősen átalakult a súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának rendszere, és a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma örömmel számolt be arról, hogy az új autó vásárlásához nyújtott támogatás összege a háromszorosára nőtt. Az autók finanszírozásra és beszerzésére kiírt pályázat azonban több mint furcsa. Arról csak október végén lehetett értesülni, hogy ebből csakis és kizárólag Suzuki Swift 1.2 GLX típusú személygépkocsit lehet vásárolni, ráadásul csak egyféle – Széchenyi Bank által biztosított – finanszírozási konstrukcióban. Ez már csak azért is igen pikáns, mert a kormány látszólag úgy tesz, mintha felismerné, hogy a súlyosan mozgáskorlátozottak támogatásában csakis a személyre és testi fogyatékosságra szabott segítő eszközökkel lehet eredményt elérni.

A NEFMI közleményei és a közsszolgálati televízió hallgatnak arról, hogy egy automata váltó nélküli (!), kis méretű személygépkocsi gyakorlatilag alkalmatlan a súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára, de arról is, hogy a felajánlott finanszírozási konstrukció a piacinál lényegesen rosszabb feltételek mellett kínál hitelt az autók megvásárlásához. A minisztérium mégis a Magyar Suzuki Zrt., a Széchenyi Bank és a Signal Biztosító konzorciumát választotta ki a feladat lebonyolítására egy meglehetősen furcsa pályázaton.

A kormány már 2011 júniusában rendeletet hozott arról, hogy háromszorosára növeli a súlyosan mozgáskorlátozott személyek újautó-szerzési támogatását, valamint arról, hogy ehhez kapcsolódóan a személygépkocsik finanszírozására közbeszerzési eljárás útján választ ki hitelintézetet. Ennek megfelelően meg is hirdették a közlekedési kedvezményről szóló pályázatot súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára. Ekkor még szó sem volt arról, hogy egyetlen típusú új autóra szűkül majd a választék, a pályázók joggal hihették azt, hogy – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – súlyos mozgáskorlátozottak választhathnak maguknak autót bármely autókereskedőnél, akár olyat is, amibe alkalmasint belefér a kerekesszékük. Most ugyanis az a helyzet állt elő, hogy akiknek valamiért nem felel meg a Suzuki Swift 1.2 GLX, azok csak a használtautó-beszerzéshez nyújtott 600 000 forintos kedvezményt vehetik igénybe, mégha most gördült is le a kiválasztott személygépkocsi a gyártósorról.

Az eredeti kormányrendeletben hirtelen, szeptember 19-én a „közbeszerzési eljárás”-t „pályázatra” módosították. Alig két héttel ezután, október 3-án aztán megjelent a NEFMI honlapján a pályázat, amely érderkes módon már nemcsak finanszírozásról, hanem új gépkocsik beszerzéséről is szólt. Ez már csak azért is feltűnést kelt, mert a Kormányrendelet egyáltalán nem hatalmazta fel a NEFMI-t arra, hogy új gépkocsik beszerzésére is pályázatot írjon ki. Elgondolkodtató mindenesetre, hogy a pályázati kiírásban arra vonatkozóan sem szerepelt kitétel, hogy a gépkocsiknak alkalmasnak kellene lenniük arra, hogy azokat súlyos mozgáskorlátozott személyek vezessék, vagy hogy azokkal súlyos mozgáskorlátozott személyeket szállítani lehessen.

Még gyanúsabbak a pályázatban megszabott határidők: a pályázat kiírásától (október 3-ától) számítva alig két hét állt a pályázók rendelkezésére a pályázat benyújtására. Ne felejtsük el, hogy egy olyan pályázatról van szó, amin a jelentkezők mintegy 600 millió forint forrás és nagyjából 650 gépkocsi biztosítását vállalják – de minden bizonnyal a jelentkező konzorciumok kivételesen gyorsan meg tudtak egyezni egymással minden részletkérdés tekintetében és a 300 ezer forintos pályázati dokumentáció beszerzése után pillanatok alatt össze tudták állítani a pályázati anyagot. Azért a minisztérium kiskaput is hagyott a jelentkező(k)nek: a pályázati kiírásban ugyanis teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosítottak arra az esetre, ha két hét alatt mégsem sikerült volna zökkenőmentesen a bravúr. Nagy kérdés, hogy a hiánypótlásra mikor is kerülhetett volna sor, hiszen a pályázati anyagokat október 18-án bontották, október 21-re pedig már az eredményhirdetést tervezték. Szerencse, hogy a jelek szerint nem volt szükség hiánypótlásra, hiszen október 21-én már kiderült, hogy a Széchenyi Bank a Signal Biztosító és a Magyar Suzuki Zrt. adta be a legjobb (az egyetlen?) pályázatot, október 27-én pedig ünnepélyes sajtótájékoztatót is tartottak a sikeres és eredményes pályázatról.

Nagy kár, hogy azok a súlyos mozgáskorlátozottak, akiknek támogatási kérelmét pozitívan bírálták el, csak ezt követően értesültek arról, hogy hogy a megítélt támogatás csak egy kisméretű, automata váltó nélküli személygépkocsi-típusra használható fel, és hogy a kötelező finanszírozási módszer legfeljebb a Széchenyi Banknak előnyös. A minisztérium nagy örömmel jelentette be, hogy az új konstrukcióban magyar autók kerülnek a mozgáskorlátozottakhoz, és így végső soron magyar munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulunk (hozzátesszük, hogy a Széchenyi Bank is magyar, elnöke Töröcskei István).

Ehhez képest már csak hab a tortán, hogy amikor átadták az első gépkocsit, a közszolgálati televízió – szokásához híven – kiretusálta a történetből a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnökét, aki kritikus hangokat fogalmaz meg a felháborító konstrukcióval kapcsolatban.

Az üggyel kapcsolatban a K-Monitor megkereste mind Soltész Miklós államtitkárt, mind Bernáth Ildikó fogyatékosügyi biztost, és kértük, hogy bocsássák rendelkezésünkre a szerződést, valamint a konzorcium által benyújtott pályázatot, ám ez törvényi határidőn belül nem történt meg.

Vincze Orsolya

 A gyanú szerint megbízója, Hamburg városa számára hátrányos szerződéseket kötött a Magyarországon is aktív Hochtief építőipari konszernnel Ute Jasper sztárügyvédnő, akit most egyebek között összeférhetetlenség miatt maga elé citált a tartományi rangú kikötőváros parlamentjének vizsgálóbizottsága. Jasper munkaadója, a Heuking und Partner ügyvédi iroda a Hochtief egyik düsseldorfi irodaházának főbérlője - írja a német taz.

A közbeszerzési jogban az egyik legjobb német szakembernek számító ügyvédnő számos esetben vállalt tanácsadói feladatokat PPP-projektekben a közpénzekkel gazdálkodó önkormányzatoknak. Jó hírének köszönhetően kapott tanácsadói megbízást Hamburg városától 2004-ben az úgynevezett Elbphilhamronie – a hamburgi kikötő egy régi kakaótárolójának helyén épülő koncert- és szórakoztató központ - ügyében. Az eredetileg 77 millió eurósra tervezett építkezés időközben pénzügyi botránykővé vált: ma már mintegy 350 millió eurós végszámláról beszélnek, illetve arról, hogy jó esetben 2014-ben készül el.

A 21. századi Hamburg szimbólumának ígérkező épületen nemrég leálltak a munkák, mert a kivitelező eltéréseket talált az engedélyezési és a kivitelezési tervek között.

A Hochtief több területen is felfüggesztette fel a munkát. A cég különösen problémásnak és veszélyesnek látja a fémtetőzet tartószerkezetét, amelynek körülbelül 3 800 tonnát kellene elbírnia – ez 14 darab Airbus A380 repülőgépnek felel meg – olvasható a hg.hu egy korábbi írásában. Az Elbphilharmonie szóvivője, Karl Olaf Petters szerint a szerkezeti terveket független mérnökcég és Hamburg városának szakhivatala is jóváhagyta, így a Hochtief szerződést szeg, ha felfüggeszti a munkákat. „A Hochtiefnek nyilvánvalóan problémái vannak a tető kivitelezésével, és a késésért a felelősséget a megbízóra hárítaná” – jelentette ki Petters.

Jaspernek eredetileg két feladata volt: biztosítania kellett, hogy a középület megtervezésére a bázeli Herzog & de Meuron építésziroda kapjon megbízást versenyen kívül, másrészt, meg kellett indokolnia, hogy miért az Elbphilharmonie ötletgazdájától, Alexander Gérard-tól és a vállalkozó Günter Beckentől kell megrendelni a projekt kivitelezését, anélkül, hogy a beruházásra európai versenytárgyalást írnának ki. Az ügyvédnő az első számú feladatot sikerrel teljesítette, a másodikra nem került sor, mert Gérard és Becken 2004-ben kiszálltak az ügyletből.

Közben Jasper a város tulajdonában lévő, a beruházás megvalósításának koordinálására létrehozott társaságtól, a Rege-től a beruházás valamennyi szerződésének jogi előkészítésére megbízást kapott, így ő alakította ki azokat a szerződéseket is a város, az építészek és a kivitelező Hochtief között, amelyekek alapján a Hochtief milliárdokra rúgó pótlólagos követelésekkel állhatott elő, s amelyek miatt vita tárgyát képezhetik a határidők, sőt statikai kérdések, vagyis amelyek következtében jelenleg áll az építkezés.

A hamburgi parlamenti vizsgálóbizottság a többi között arra kíván választ kapni, miként fordulhatott elő, hogy az ügyvédnő szinte korlátlan felhatalmazással gyárthatta a szerződéseket a város, a tervezők és a kivitelezők között.

Időközben kiderült, hogy Jasper szakmai múltjában is van egy-két pikáns ügy: 2002-ben például az ügyvédnő tanácsokkal látta el Mülheim városát a vízműtársaság részvényei egy részének az RWE részére történő értékesítése ügyében, miközben, a város tudta nélkül, az RWE-vel is érvényes tanácsadói szerződése volt. A város, melynek akkori főpolgármesterével az ügyvédnőnek viszonya volt, olcsón adta el a részvényeket. Egy másik esetben, a troisdorfi „Polgárok háza” projektje kapcsán is az derült ki, hogy az ügyvédnő két lovat ült meg egyszerre: a megbízó várost és a beruházót is képviselte, igaz, nem ugyanabban az ügyben.

Hamburgban egyelőre nincs ilyen nyom, zavaró viszont, hogy az ügyvédnő irodája évek óta a Hochtief egyik komoly bérlője, bár az építőipari cégnél tagadják, hogy itt bármiféle érdekkonfliktus lenne.

A taz írása szerint elsősorban a város, a tervezők és a kivitelező közötti szerződések hibás konstrukciója miatt nőtt csaknem hétszeresére a projekt várható költsége Hamburg adófizetői számára.

A közbeszerzési eljárást túl hamar kezdték el, amikor a tervek még pontatlanok voltak; ám ez a körülmény alapot ad a Hochtiefnek, hogy sokmilliós pótkövetelésekkel álljon elő.

(forrás: taz.de, hg.hu)

 November 26-án részt vettünk a Transparency International Magyarország által szervezett, Hatósági ellenőrzések korrupciós kockázatai című konferencián. A hatósági ellenőrzések közben megjelenő korrupció a visszaéléseknek az a fajtája, amelyet a legtöbben közelről ismerhetünk. Ide tartozik a rendőrnek a forgalmiban odacsúsztatott bankjegy, és az is, ha az önkormányzati jegyzőt próbáljuk meg rávenni, tekintsen el bizonyos szankciók alkalmazásától.

A konferencia már csak azért is volt különösen érdekes, mert megpróbált minden olyan területről megszólaltatni előadókat, akiknek rálátásuk van a jelenlegi helyzetre, és akik érdekeltek abban, hogy változás álljon be a hatósági ellenőrzések során történt aktív és passzív vesztegetésben – viszont az is kiderült, hogy a különböző szereplők gyakran nem ugyanott azonosítják a korrupciós kockázatokat és eltérő válaszokat tartanak szükségesenek.

Horváth Viktor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Stratégiai és Tervezési Államtitkáráságának főosztályvezetője egy általánosabb képet vázolt fel arról, hogy a Kormányzat milyen lépéseket tervez tenni a közigazgatásban tapasztalható korrupció visszaszorítása érdekében. Összességében a legfontosabb a közigazgatásban dolgozók integritásának növelése, a büntetőjogi eszközök használatán túl a megelőzés előtérbe helyezése. Mindehhez azonban átfogó szervezetfejlesztésre van szükség. Jó hír, hogy konkrét elképzelések is kialakultak, így például az, hogy bevezetésre kerülnek etikai kódexek, hangsúlyosabb szerepet kap a korrupcióellenes képzés, illetve – ahogy azt a korrupcióellenes szervezetek már évek óta szeretnék – valóban megerősödhet a hazai bejelentővédelem.

Sokkal árnyaltabbá tette a képet, hogy az első előadás után a tényleges, gyakorlati tapasztalatokról is hallottunk. Nyilvánvaló, hogy a NAV az egyik legnagyobb (23 ezer dolgozót fogalalkoztató ) szervezet, ahol felmerülhet – és ki ne hallott volna ilyesmiről – az ellenőrzés, revízió során korrupciós cselekmény. Dr. Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese arról beszélt, hogy mindezek kiszűrésére komoly emberi és pénzügyi erőforrásokat is fordítanak: a NAV Központi Hivatal Biztonsági Főosztálya mintegy 70-80 fővel dolgozik, és az esetek mintegy 90%-ban maga a biztonsági főosztály tesz feljelentést. A szigorú jogosultsági rendszer mellett informatikai jelzőrendszer is segíti a korrupciógyanús esetek észlelését, feltárását. Természetesen az adóhivatali dolgozók esetében is az oktatással, a tapasztalatok összegzésével kezdődik a korrupció megelőzése. A korrupciós kockázatot növelő tényezők között elsősorban az állomány fiatal, gyakorlatlan voltát, a versenyszférához viszonyított alacsony munkabéreket és létszámhiányt emelte ki, bár megjegyezte, hogy ez utóbbi két pontban az elmúlt években jelentős javulás volt tapasztalható. Ez már csak azért is érdekes, mert a KIM főosztályvezetője éppen az Y-generációban, azaz a fiatal felnőttekben látta azt a potenciált, amely integritásával, azzal, hogy őket nem lehet kirúgással zsarolni, mérsékelheti a közigazgatásban tapasztalható korrupciós kockázatokat. A fentiek mellett kiemelhető, hogy a szinte betarthatatlanul bonyolult, diszkrecionális jogszabályok és az informatika fejlődése (amikor már a belső kontrollal foglalkozó informatikusokat is informatikusoknak kell ellenőriznie) tovább növelheti a korrupciót. A veszélyeztetett állományrétegbe éppen ezért – az ügyfelekkel közvetlenül érintkező személyek, például revizorok mellett – a NAV-nál az informatikai területen dolgozók is beletartoznak.

Máshogy működik mindez egy jóval kisebb hatósági ellenőrzéseket végző szervezet, így az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség esetében. Bakos Imre, az OMMP elnöke arról számolt be, hogy jelzőrendszer híján a kollégáknak, illetve a vezetőnek kell észrevennie a gyanús eseteket: például, ha egy rendszeresen anyagi gondokkal küzdő munkatárs hirtelen nyakló nélkül kezdi el költeni a pénzt. Mivel a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrök az esetek legnagyobb többségében nem tartoznak a kifejezetten kiváltságos helyzetű dolgozók közé, vagyis jellemzően meglehetősen alacsony fizetésért rendkívül rossz körülmények között, terepen dolgoznak; önmagában a korrupciós kockázat, a kísértés nagy. Ezt szakszerű pályaalkalmassági vizsgálattal, belső szabályozással (például szigorú jegyzőkönyvezés és páros kiszállás) továbbá képzésekkel lehet mérsékelni. Ugyanakkor az is igaz, hogy az olyan hagyományos válaszlehetőségek, mint például a revizorok GPS-es követése vagy az előre bejelentett ellenőrzési terv tönkretehetik a munkahelyi bizalmi légkört. Emellett itt is a visszaélés táptalaját jelenthetik a betartarthatatlan jogszabályok, illetve a diszkrecionálisan (-tól/-ig) formában rögzített bírságolási lehetőség.

Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője a legfontosabbnak a szervezeti integritást, a kormánytisztviselői munka presztizsének erősítését, egy valós életpálya-modellt tartotta a korrupciós kockázatok csökkentésében. Némileg ellentmondva Horváth Viktornak, úgy vélte, hogy a büntetési tételek szigorítása, az „automatikus mentesülés” kizárása segíthet az elrettentésben, a többi előadóhoz hasonlóan azonban ő is kiemelte, hogy a mérlegelhető közigazgatási szankciók, és a soron kívüliség bizonyos esetei (amikor ez nem a köz érdekeit szolgálja) hozzájárulnak a korrupciós kockázat növekedéséhez. Mindez csak akkor működhet, a szervezetben szigorú utasítási rend és lojalitás működik, a vezetői és törzskar pedig erkölcsileg feddhetetlen – ez szerinte úgy biztosítható a leginkább, ha politikai kinevezettek a vezetők, hiszen ők csak a miniszterelnöknek tartoznak felelősséggel.

A hatósági ellenőrzésektől a bűnüldözés felé fordulva Nagy Ágnes rendőr őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozója a korrupciós ügyek feltárásának nehézségeiről adott elő. Szinte már közhelyszerű az állítás, hogy ezeket a bűncselekményeket igen nehéz felderíteni, hiszen mind az aktív, mind a passzív oldal érdeke, hogy a vesztegetés, hivatali visszaélés a legteljesebb titokban maradjon. Amennyiben mégis megindul a nyomozás, az többnyire valamilyen felügyeleti szerv észlelése, eseti bejelentés, esetleg az elkövetők „besokkallása” vagy konkurenciaharc miatt fordulhat elő. Kiemelte, hogy az ügyek eredményes befejezéséhez nagyon nagy hányadban titkos információgyűjtésre van szükség. Ez egyre inkább humán hírszerzést (azaz titkos együttműködőket, fedett nyomozókat) jelent, hiszen a bűnözők ma már vannak annyira felkészültek, hogy nem beszélik meg telefonon, e-mailben a korrupciós bűncselekmény elkövetését. Itt is szóba került, hogy a legveszélyeztetettebb réteg nem a közigazgatás közép-, illetve felső vezetése (hiszen itt az utasítási láncolat túl hosszú), hanem a hivatali apparátus. Megemlítette ugyanakkor azt is, hogy a közbeszerzés során tapasztalható korrupció bizonyítása talán a legnehezebb.

Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője a délelőtt zárásaként az előző előadásokra is reflektált: többek közt kiemelte, hogy a korrupció elleni erőteljes büntetőjogi fellépés azt is bizonyítja, hogy a többi jogág nem tudja hatékonyan elvégezni a feladatát, kiszűrni a káros tendenciákat – a felügyeleti rendszer nyilvánvalóan hiányosságokkal küzd, ha nem léteznek más jogágon belül korrupció elleni szankciók. Az ügyészséggel kapcsolatos helyzetértékelésében elmondta, hogy véleménye szerint a szervezetben tapasztalható viszonylag alacsonynak számító korrupciós kockázat (2-3 évente akad fent egy-egy ügyész a rostán) annak is köszönhető, hogy nagyon komoly képzésnek vetik alá az ügyészséghez bekerülőket, és nagyon szigorú büntetést indítványoznak arra az esetre, ha valaki mégis a könnyebb pénzszerzési lehetőséget választja.

Bár összességében számos építő javaslat elhangzott, nem volt könnyű elsiklani afelett, hogy a korrupciós kockázatokkal, illetve azok kezelésével kapcsolatban az előadók véleménye, tapasztalatai, és a várt megoldási lépések nem egy esetben meglehetősen eltértek egymástól – e különbségek tisztázására azonban ezúttal nem nyílt mód.

Vincze Orsolya

 Alekszej Navalnijról, a RosPil alapítójáról már írtunk idén, az ügyvéd-blogger azóta a Kreml újabb bástyáit ostromolja, ezúttal az Putyin-ellenes ellenzék üstököseként. Oroszországban sztár, külföldön egyelőre alig ismerik: Navalnij a 90-es évek óta foglalkozik politikával, kezdetben a Jabloko orosz demokratikus párt színeiben tevékenykedett, majd 2007-ben a nacionalisták felé fordult, miután a Jablokoból kirúgták.

Navalnij 2007-ben a nagy orosz olaj- és gáz-részvénytársaságok, mint a Rosznyeft, Transzyneft és a Gazprom kisebb részvénycsomagjait kezdte felvásárolni és részvényesként követelte, hogy hozzák nyilvánosságra, miért olyan csekély az osztalék a hatalmas forgalom ellenére. A nagy ipari cégek elleni küzdelmét aprólékos gondossággal blogjában dokumentálta, korrupcióellenes hadjárata is ezzel indult. A Medvegyev kormány új átvilágítási törvényeiből eredően tucatnyi korrupciós ügyletet tárt fel internetes oknyomozó közösségének segítségével. Tevékenységének köszönhetően egyre jelentősebb népszerűségre tett szert, kormányellenes kritikái egyre több helyre eljutottak. Idén a kormányzó pártot és Putyin elnököt vette célkeresztbe: februárban arra szólított fel, hogy olvasói a blogján gyűjtsék az Egységes Oroszország párt (vagy ahogy ő mondja, tolvajok és csalók pártja) elleni legjobb szlogeneket. Navalnij egyébként már egy évvel ezelőtt megjósolta, hogy az internetes mozgalomnak hatása lesz a 2011-es parlamenti és a 2012-es elnökségi választásokra is. Jóslata beigazolódni látszik. A 2011-es választási eredmények nyilvánosságra hozatalát követően az internetet elárasztották a választási csalásokat bemutató videók, a közösségi oldalakon pedig terjedni kezdtek a tiltakozások, spontán tüntetések szerveződtek. Oroszország városaiban ezrek vonultak az utcára, két nap alatt több mint 600 demonstrálót tartoztattak le, köztük Navalnijt is, aki az orosz Szolidaritás mozgalom vezetőjével, Ilja Jasinnal együtt - 15 nap elzárást kapott.

Ez a kormány öngólja – írja Alekszej Venediktov, a moszkvai Echo rádióadó igazgatója a blogjában. Minden ellenzék álma egy bebörtönzött aktivista - és ezt az álmot kizárólag a kormány képes teljesíteni. Noha a többi ellenzéki párt nem feltétlenül értett egyet Navalnijjal, most nincs más választásuk: támogatni kell a rács mögött levő politikust, akár tetszik, akár nem.

 A Figyelőben szeptember 29-én látott napvilágot a hír, hogy a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm-csoport lehet egy nagyszabású zambiai mezőgazdasági privatizációs tender nyertese.  Nem sokkal korábban Zambia új elnököt választott Michael Sata személyében, aki elsősorban a korrupció-ellenes harcot, valamint a külföldi befektetők visszaszorítását tűzte kampányának zászlajára. A hír kapcsán a zambiai korrupciós helyzetnek próbáltunk meg utánajárni.

Zambiában – Magyarországhoz hasonlóan – az 1990-es évek eleje óta működik többpártrendszer. Az egykor hősként tisztelt ellenzéki vezetőt, az ország első demokratikusan választott elnökét azonban hamar utolérték a botrányok: már az 1996-os választásokon sikerült az alkotmány módosításával elérnie, hogy politikai ellenfelei jóval kevesebb eséllyel vághassanak neki a megmérettetésnek. Pártja, a Mozgalom a Többpárti Demokráciáért (MMD) a könnyített pályán 2001-ben is megszerezte a győzelmet, Chiluba második ciklusa azonban lejárt, és Levy Mwanawasa személyében új vezetője lett az országnak. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a korrupció olyan súlyos mértéket öltött, hogy az nem csupán az MMD választói bázisát erodálja, de a külföldi befektetőket is elriasztja ­– a külföldi tőke híján pedig aligha lehetett reménykedni az ország gyors felemelkedésében. Ezt szem előtt tartva Mwanawasa elnök meglepő lépésre szánta el magát: széles körű elszámoltatást indított az előző ciklus gyanús ügyletei miatt, az egykori elnököt, párttársát, Chilubát letartóztatták és minisztereivel, valamint titkosszolgálatának vezetőivel együtt 168 rendbeli, 40 millió USD-t meghaladó értékű lopás vádjával bíróság elé állították. A büntetőjogi felelősségrevonás mellett polgári úton is megpróbálták az elbitorolt közjavakat egy brit polgári bíróságon visszaperelni, és 2007-ben meg is ítélték a zambiai állam javára a kamatok miatt ekkor már mintegy 60 millió dollárra rúgó kár megtérítését.

Természetesen ez az affér megrontotta a korábbi harcostársak, Chiluba és Mwanawasa viszonyát – ez vezethetett ahhoz a pikáns fordulatjoz, hogy a 2006-os elnökválasztás során Chiluba a most korrupcióellenes harc meghirdetésével nyerni tudó Michael Sata mellett kampányolt, aki – akkor másodjára – igen kicsi arányban elveszítette a választásokat.

A korrupcióellenes küzdelemben újabb fordulatot jelentett, amikor 2008-ban Mwanawasa váratlanul meghalt: az új elnök, Rupiah Banda lett, és nem sokkal később – sokak szerint elnöki nyomásra – az összes vádat ejtették Chiluba büntetőjogi perében. Noha Banda formailag megerősítette a korrupcióellenes intézményeket, például új korrupcióellenes törvényeket fektetett le, az ellenzék számtalanszor kifogásolta, hogy Banda kormányában olyan embernek jutott szerep, akik Chiluba-botrányban is érintettek voltak.

Itt épp egy majom zavarja meg Banda beszédét

Ez érthető módon kivívta az emberek ellenszenvét, akik 2011. szeptember 20-án új elnököt,a korábban sorozatosan hoppon maradt Michael Satát választották meg – és az sem véletlen, hogy Sata egyik legelső intézkedéseként leváltotta a zambiai Korrupcióellenes Ügynökség vezetőjét, Banda közeli barátját posztjáról.

A korrupció térnyerése természetesen a Transparency International Global Corruption Barometer (GCB) kutatásában is visszatükröződik. Zambia CPI-indexe az elmúlt években ugyan valamelyest pozitívan változott (A 2001-től 2007-ig tartó időszakban gyakorlatilag végig 2,6-os értéket mértek, ami 2008-ban 2,8-ra, majd 2009-től 3,0-ra nőtt), azonban ez az érték továbbra is igen alacsonynak mondható, és a hagyományosan nem a legkedvezőbb korrupciós mutatóval bíró szubszaharai országok közül többen is (például Namíbia és Botswana) jobb eredményt értek el. Ugyanakkor a 2010-es GCB kutatásából az is kiderül, hogy a zambiaiak 67%-a szerint kifejezetten romlott a korrupciós helyzet az utóbbi három évben, és a lakosok 50%-a elégedetlen volt a kormány e téren tett erőfeszítéseivel - még ha az a folyamat pozitívnak is tekinthető, hogy Zambiában a politikusok látszólag felismerték, a stabil politikai és gazdasági környezet, a korrupció visszaszorítása elengedhetetlen lehet a nagy volumenű nyugati befektetések bevonzásához.

Vincze Orsolya

 A pártfinanszírozás témája a korrupcióellenes küzdelem egyik legfontosabb és legtöbbet elemzett pontja – az elmúlt évtizedekben több civil szereplő sürgette a hatályos szabályozás reformját, amelyre azonban mindez idáig részben a törvényhozók ellenérdekeltsége, részben a politikai konszenzus hiánya miatt nem került sor. Az őszi törvényhozási időszakban változást remélhetünk ebben a kérdésben, hiszen az Országygűlés várhatóan valóban új alapokra helyezi a pártfinanszírozást, és új választási törvényt alkot – ahogy az többször elhangzott a délelőtt folyamán, a kétharmados felhatalmazással elhárult a széleskörű politikai konszenzus kényszere a Kormány elől, ami időszerűvé teszi a változtatást. (Arról nem esett szó, hogy a törvényhozók, kétharmados felhatalmazottságuktól függetlenül, továbbra is ellenérdekeltek lehetnek e változásban.)

A jogszabály kidolgozásában vélhetően szerepet fog kapni az Állami Számvevőszék is: a szeptember 9-ei konferencia elsődleges célja az volt, hogy a számvevőszék, valamint a jogszabály kidolgozásában érintett szaktárcák dolgozóival (harmadsorban pedig a korrupcióval foglalkozó civil szervezetekkel) megismertessék a jelenlegi szabályozás igen súlyos hátulütőit és a jövőre vonatkozó javaslatokat.

A konferencia első felszólalója Horváth Balázs, az Állami Számvevőszék ellenőrzési osztályának vezetője volt, aki a számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatairól számolt be. Miközben a közvélemény gyakran értesül a legkülönbözőbb pártfinanszírozási mutyikról, elkeserítő, hogy az ÁSz-nek eddig szinte minden évben ki kellett mondania, hogy a pártok finanszírozása lényegében törvényes keretek között zajlik – aminek az igencsak engedékeny jelenlegi szabályozás az oka. Előadásából megtudtuk, hogy az állami számvevőszék is több mint 10 éve sürgeti a törvény megváltoztatását, melynek kulcsmomentuma a pártok működésének átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tétele lenne. Igen nagy problémát jelent, hogy a pártok beszámolóira a törvény nem írja elő, hogy a számviteli törvénnyel összhangban legyenek, ami gyakorlatilag ellehetetleníti az összehasonlító értékelést. Ugyanez a probléma merül fel a kampányfinanszírozásnál is, hiszen nincsen kikötve, hogy az egyes bevételeken és kiadásokon mit kell érteni, azt minden párt a saját szája íze szerint értelmezi. Ezért nem is lepődhetünk meg olyan nagyon azon, hogy a 2006-ban a kampánybevételek mintegy 50%-át tette ki az „EGYÉB” kategória. Ezen felül további problémát jelent, hogy bizonyos törvénysértéseknek (például késedelmes kampánybeszámoló) egész egyszerűen nincs, vagy igencsak enyhe a szankciója. Horváth Balázs szerint a következő pontokon kellene sürgősen változtatni, hogy az ellenőrizhetőség, az elszámoltatás és az átláthatóság párhuzamosan megvalósulhasson: (1) pártbeszámolók összehangolásának előírása a számviteli törvénnyel, (2) ÁSz ellenőrzési hatáskörének bővítése (3)Komolyabb szankciók (például ügyészségi megszüntetés beszámolási kötelezettség megsértése esetén, illetve a költségvetési támogatásban nem részesülő pártok számára is kétszeres költségvetési befizetés előírása tiltott források felhasználása esetén) (4) bejelentett kampányszámla előírása (a jelölő szerveken kívül az összes kampánytevékenységet folytató szervezet számára) (5) az összes plakát, hirdetmény, gyűlés bejelentése (6) tiltott kampánytevékenység és finanszírozás pontos meghatározása.

A következő előadást a Nézőpont Intézet elnöke, Bienerth Gusztáv tartotta, aki nem rejtette véka alá, hogy számtalanszor kezdeményezték az elmúlt években, hogy a számvevőszék proaktívabban (és kevésbé mereven, szabálykövetően) vegyen részt az ellenőrzésekben, ám az ÁSz részéről kérésük mindeddig süket fülekre talált. Kiemelte, hogy az átlátható kampány- és pártfinanszírozás az üzleti szférának is érdeke, ezért már 2006-ban kiáltványt tettek közzé a mielőbbi törvényreformot sürgetve. Külföldi példákat is elemezve arra az álláspontra jutott, hogy Magyarországon nem lenne szerencsés, ha az üzleti szféra is támogathatná a pártokat – ezért ezt a lehetőséget a jövőben ki kell zárni. A kampánytevékenység további korlátok közé szorítása is hasznos lehet, különösen egy olyan modellben, ahol döntően magánszemélyek és az állam támogatják a pártokat, ezért egyrészt a kampányidőszak lerövidítését (egyfordulós választásokat), másrészt a médiatulajdonosok részéről nyújtott burkolt kampánytámogatás lehetőségét tartja megfontolandónak. Ez utóbbi azt jelentené, hogy a pártok csak listaáron (illetve ingyenesen, korlátozott időben) vehetnének reklámidőket. A nyilvános kampányszámlában ugyanakkor – elsősorban a lakosság pénzügyi tájékozatlansága, irigysége miatt – veszélyeket lát, szerinte inkább a civil szférának, illetve a számvevőszéknek kellene szerepet biztosítani a kampányköltések ellenőrzésében. Az üzleti szférának e kérdésben leginkább ott kéne szerepet vállalnia, hogy a témával kapcsolatos kutatásokat finanszírozza.

Földes Ádám, a Transparency International magyar elnöke is azon felszólalók közé tartozik, akik évek óta foglalkoznak a témával. Ő szintén az új törvény minél hamarabbi megalkotását szorgalmazta, hiszen évente milliárdok úsznak ki a rosszul szabályozott pártfinanszírozás miatt az adófizetők zsebéből. A magyar helyzet jellegzetessége, hogy illegális pártfinanszírozás alatt nem csak a párttörvény által meghatározott tiltott támogatást kell értenünk, hanem például olyan korrupciós cselekményeket is, amelyek végső soron a pártok finanszírozását szolgálják. Magyarországon az sem elképzelhetetlen, hogy a pártok kasszáiba jelentős összeg folyik be hatósági engedélyekkel, vizsgálatokkal kapcsolatos zsarolásokból, közpénzekből; és az sem ritka, hogy a felszámolási eljárásokkal kapcsolatos visszaélések is közvetve politikusainkat gazdagítják – ugyanígy a szervezett bűnözés is nyújthat forrásokat.  A TI 2010-ben önkéntesek részvételével elemezte a kampányok kiadási oldalát. A sajtómegjelenések, gyűlések, direkt marketing kampányelemek elemezésével arra jutottak, hogy a két nagy párt jelentősen (mintegy 3-szorosan) átlépte a 386 milliós törvényi keretet, és ez valószínűsíthetően csak a fele a 2006-os, látványosabb kampány költségeinek. A pártok gazdálkodásának kifehérítését három fő ponton lehetne megkezdeni. A bevételi oldalon egyrészt az utólagos költségtérítésre kellene szabályozást alkotni, de (a bevallott bevételek utáni) adókedvezményekkel, kiegészítő támogatással is eredményeket lehetne elérni. A támogatási limitek bevezetése, valamint a nyilvános kampányszámla nem csak a korrupciót szorítanák vissza, de az átláthatósághoz is hozzájárulnának. A kiadási oldalon a rövidebb kampányidőszak, az átláthatóbb médiakampány, a költési limit megemelése, a kampánykiadások pontos meghatározása, valamint a piaci árak bevezetése segítheti elő a fehéredést, mondta a TI vezetője, összhangban az előző két felszólalóval. Az átláthatósághoz jelentősen hozzájárulna a kampányszámlán túl a pártalapítványok szabályozása, a kampánytevékenység regisztrációhoz kötöttsége, a hirdetési cégek beszámoltatása, illetve az önkormányzati korteskedés tilalma.

Fodor István, a Szárny és teher című kötet társszerzője, a Bölcsek Tanácsának volt tagja már előadásának is meglepő címet adott: Az aránytévesztés kockázata – és rögtön meglepő állítással is kezdett, miszerint a pártfinanszírozás szinte jelentéktelen szelete az egész államszervezetet (sőt a közgondolkodást is) átható korrupciónak, és bár valóban súlyos problémának tekinthető, a korrupció visszaszorítása tekintetében nem elégedhetünk meg a kisebb területeken elért részeredményekkel. Ezért egy 10 éves, átfogó programot javasolt, amelynek célkitűzése, hogy a korrupciós világranglistán a mainál jóval kedvezőbb helyet foglaljunk el. Az általa megfogalmazott Nemzeti Integritásrendszerben a korrupció elleni elkötelezettségnek jutna főszerep – hiszen valós eredmények csak a teljes intézményrendszer átalakításán keresztül érhetőek el. A legfontosabb ezek közül a preventív szint megerősítése, amiben egy kiterjesztett hatáskörű ÁSz is fontos részt vállalhatna: ez azonban azt jelentené, hogy a jelenleginél sokkal proaktívabban kellene a felmerülő problémákra reagálnia, és nem csak a törvényesség őreként kéne fellépnie. Noha véleménye szerint a pártfinanszírozás kérdése túlhangsúlyozott a közbeszédben, és önmagában a pártok gazdálkodásának átalakítása nem változtatja meg a rendszert, tett javaslatokat a pártfinanszírozás reformjára is. A többi felszólalóhoz hasonlóan a különböző kiadási jogcímek korlátozását, az alapítványok, bankhitelek szabályozását, a kampányszámla bevezetését, a súlyosabb szankciók előírását, illetve a kormányzati és önkormányzati támogatások és a rejtett keresztfinanszírozások tiltását tartja előremutatónak.

A fentiekből sejthető, hogy az előadók között – néhány részletkérdéseket leszámítva – nem alakult ki éles vita, ahogy a korrupcióval foglalkozó civil szervezetek képviselőit sem érték meglepetésként az elhangzottak. A konferencia végkövetkeztetése is hasonlóan egyértelmű volt: a tudományos, az üzleti és a civil szféra érdekei egybeesnek: a koncepciók, javaslatok pedig már elkészültek az elmúlt 10 évben. Minél későbbre toljuk a cselekvést, annál többet veszíthetünk. Mint résztvevő, sajnálatosnak tartom azonban, hogy továbbra sem derült ki, hogy a törvénytervezet megalkotói hogyan fognak ellenállni a pártok felől érkező nyomásnak – Domokos László is láthatóan kettős szerepben érezte magát a konferencián, hiszen míg főszerepként a független ÁSZ elnökeként volt jelen, volt országgyűlési képviselőként mégis személyesen is érinthették a felszólalók kritikái. 

Vincze Orsolya

Újabb fordulatot jelenthet a közérdekű bejelentők hatékony védelmének kérdésében az Emberi Jogok Európai Bíróságának júliusi, egyhangú határozata, amelyben kimondták, hogy Németország megsértette egy whistlerblower szólásszabadsághoz fűződő jogait.

Brigitte Heinischt, egy berlini idősgondozó intézet ápolónőjét azután bocsátották el rendkívüli felmondással állásából, miután büntetőjogi feljelentést tett az intézményben tapasztalt ellátási hiányosságok miatt. Noha első fokon a német munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy az elbocsátás jogellenes volt, a fellebbviteli bíróságok ezzel ellentétes döntést hoztak. A munkajogot is magában foglaló német polgári törvénykönyv szabályai – összhangban a legtöbb európai ország munkajogi szabályozásával – ugyanis előírják azt, hogy munkavállaló köteles együttműködni a munkáltatójával, és nem veszélyeztetheti annak érdekeit. A törvény lehetőséget ad a rendkívüli felmondásra, ha a munkavállaló olyan mértékben nem tanúsítja ezt az elvárható lojalitást, hogy az lehetetlenné teszi a további alkalmazását – egy büntetőjogi feljelentés a munkáltató ellen értelemszerűen megalapozhatja ezt a felmondási okot. Heinisch azonban – az egészségügyi dolgozók szakszervezetének támogatásával – úgy határozott, hogy nem hagyja annyiban a dolgot: az emberi jogok európai egyezményének 10. cikke ugyanis kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, és e szabadság csak bizonyos, törvényben rögzített, szigorúan körülhatárolt esetekben korlátozható. Ezért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A Bíróság egyhangú döntésben mondta ki, hogy a szóban forgó ügyben aránytalanul korlátozták a közérdekű bejelentő véleménynyilvánításának szabadságát. Önmagában nem volt vitatható, hogy a korlátozást valóban törvény írta elő, és az sem, hogy a jó hírnévhez való jog törvényes védelme indokolt. Heinisch ténylegesen veszélyeztette munkáltatója jó hírnevét és üzleti érdekeit, azonban végig jóhiszeműen cselekedett: mielőtt büntetőjogi feljelentést tett, többször – eredménytelenül – próbálta felhívni a visszásságokra a vezetőség figyelmét – ebből a szempontból azonban irreleváns, hogy a feljelentése nyomán megindult vizsgálat során végül nem született elmarasztaló határozat. A Bíróság szerint az időskorúak ellátásban tapasztalt hiányosságok feltárása, különös tekintettel egy állami intézmény esetében, vitatatlanul a köz érdekét szolgálja, nem kis részben azért is, mert a kárt elszenvedő időskorú betegek önmaguk nem tudtak volna fellépni jogaikért. Ez a közérdek pedig egyértelműen felülírja a munkáltató jó hírnévhez való jogának törvényes védelmét. Az, hogy Heinischt a legsúlyosabb munkajogi szankcióval, a rendkívüli felmondással bocsátották el, alkalmas lehetett arra, hogy a többi munkavállalót is megfélemlítse és eltérítse a közérdekű bejelentések megtételétől.

Noha a döntés nem jogerős, az egyhangú határozat arra enged következtetni, hogy a Bíróság egyértelműen kiáll a whistleblowerek jogai mellett, és hogy szigorú mércének veti alá a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását megalapozó törvényes indokokat. Kérdéses ugyanakkor, hogy hasonló döntés született volna-e akkor is, ha Heinisch egy magánvállalkozás alkalmazásában áll, ahogy azt sem tudhatjuk biztosan, hogy mennyire jelentős közérdeksérelemnek kell megvalósulnia ahhoz, hogy a Bíróság a véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozását állapítsa meg.

Mindezzel együtt kimondható, hogy a döntés komoly előrelépést jelenthet a közérdekű bejelentők jogainak európai szintű védelmében és a korrupcióellenes küzdelemben – épp ezért különösen elszomorító az, hogy Magyarországon az új munka törvénykönyvének épp a Bíróság döntésének másnapján nyilvánosságra hozott tervezete egyértelműen szembe megy az európai trenddel és különösen mostohán bánik a whistleblowerekkel. A tervezethez fűzött indoklás ugyan – a Bíróság véleményével összhangban – lakonikusan megállapítja, hogy „a véleménynyilvánítás szabadsága, mint »kommunikációs anyajog« nem egyszer ellentétbe kerül a munkáltató iránti lojalitással”, azonban a tervezet a felvetett problémát gordiuszi ügyességgel oldja meg, és egyértelműen a lojalitás mellett foglal állást: a 8.§ (3) bekezdése szerint ugyanis minden munkaviszonnyal összefüggő kérdésben korlátozható a munkavállalók véleménynyilvánítási szabadsága, és ez alól a közérdekű bejelentések sem jelentenek kivételt. Amennyiben a vonatkozó szakaszokat változtatás nélkül fogadja el az Országgyűlés, a whistlerblowerek jövőre már csak az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordulhatnak jogaik védelmében – már amelyiküket nem riasztja el a szigorú szabályozás a közérdekű bejelentések megtételétől.

Vincze Orsolya

Kapcsolódó anyag:

A K-monitor és a TASZ közös véleménye az új munka törvénykönyvének tervezetéről