A pártfinanszírozás témája a korrupcióellenes küzdelem egyik legfontosabb és legtöbbet elemzett pontja – az elmúlt évtizedekben több civil szereplő sürgette a hatályos szabályozás reformját, amelyre azonban mindez idáig részben a törvényhozók ellenérdekeltsége, részben a politikai konszenzus hiánya miatt nem került sor. Az őszi törvényhozási időszakban változást remélhetünk ebben a kérdésben, hiszen az Országygűlés várhatóan valóban új alapokra helyezi a pártfinanszírozást, és új választási törvényt alkot – ahogy az többször elhangzott a délelőtt folyamán, a kétharmados felhatalmazással elhárult a széleskörű politikai konszenzus kényszere a Kormány elől, ami időszerűvé teszi a változtatást. (Arról nem esett szó, hogy a törvényhozók, kétharmados felhatalmazottságuktól függetlenül, továbbra is ellenérdekeltek lehetnek e változásban.)

A jogszabály kidolgozásában vélhetően szerepet fog kapni az Állami Számvevőszék is: a szeptember 9-ei konferencia elsődleges célja az volt, hogy a számvevőszék, valamint a jogszabály kidolgozásában érintett szaktárcák dolgozóival (harmadsorban pedig a korrupcióval foglalkozó civil szervezetekkel) megismertessék a jelenlegi szabályozás igen súlyos hátulütőit és a jövőre vonatkozó javaslatokat.

A konferencia első felszólalója Horváth Balázs, az Állami Számvevőszék ellenőrzési osztályának vezetője volt, aki a számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatairól számolt be. Miközben a közvélemény gyakran értesül a legkülönbözőbb pártfinanszírozási mutyikról, elkeserítő, hogy az ÁSz-nek eddig szinte minden évben ki kellett mondania, hogy a pártok finanszírozása lényegében törvényes keretek között zajlik – aminek az igencsak engedékeny jelenlegi szabályozás az oka. Előadásából megtudtuk, hogy az állami számvevőszék is több mint 10 éve sürgeti a törvény megváltoztatását, melynek kulcsmomentuma a pártok működésének átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tétele lenne. Igen nagy problémát jelent, hogy a pártok beszámolóira a törvény nem írja elő, hogy a számviteli törvénnyel összhangban legyenek, ami gyakorlatilag ellehetetleníti az összehasonlító értékelést. Ugyanez a probléma merül fel a kampányfinanszírozásnál is, hiszen nincsen kikötve, hogy az egyes bevételeken és kiadásokon mit kell érteni, azt minden párt a saját szája íze szerint értelmezi. Ezért nem is lepődhetünk meg olyan nagyon azon, hogy a 2006-ban a kampánybevételek mintegy 50%-át tette ki az „EGYÉB” kategória. Ezen felül további problémát jelent, hogy bizonyos törvénysértéseknek (például késedelmes kampánybeszámoló) egész egyszerűen nincs, vagy igencsak enyhe a szankciója. Horváth Balázs szerint a következő pontokon kellene sürgősen változtatni, hogy az ellenőrizhetőség, az elszámoltatás és az átláthatóság párhuzamosan megvalósulhasson: (1) pártbeszámolók összehangolásának előírása a számviteli törvénnyel, (2) ÁSz ellenőrzési hatáskörének bővítése (3)Komolyabb szankciók (például ügyészségi megszüntetés beszámolási kötelezettség megsértése esetén, illetve a költségvetési támogatásban nem részesülő pártok számára is kétszeres költségvetési befizetés előírása tiltott források felhasználása esetén) (4) bejelentett kampányszámla előírása (a jelölő szerveken kívül az összes kampánytevékenységet folytató szervezet számára) (5) az összes plakát, hirdetmény, gyűlés bejelentése (6) tiltott kampánytevékenység és finanszírozás pontos meghatározása.

A következő előadást a Nézőpont Intézet elnöke, Bienerth Gusztáv tartotta, aki nem rejtette véka alá, hogy számtalanszor kezdeményezték az elmúlt években, hogy a számvevőszék proaktívabban (és kevésbé mereven, szabálykövetően) vegyen részt az ellenőrzésekben, ám az ÁSz részéről kérésük mindeddig süket fülekre talált. Kiemelte, hogy az átlátható kampány- és pártfinanszírozás az üzleti szférának is érdeke, ezért már 2006-ban kiáltványt tettek közzé a mielőbbi törvényreformot sürgetve. Külföldi példákat is elemezve arra az álláspontra jutott, hogy Magyarországon nem lenne szerencsés, ha az üzleti szféra is támogathatná a pártokat – ezért ezt a lehetőséget a jövőben ki kell zárni. A kampánytevékenység további korlátok közé szorítása is hasznos lehet, különösen egy olyan modellben, ahol döntően magánszemélyek és az állam támogatják a pártokat, ezért egyrészt a kampányidőszak lerövidítését (egyfordulós választásokat), másrészt a médiatulajdonosok részéről nyújtott burkolt kampánytámogatás lehetőségét tartja megfontolandónak. Ez utóbbi azt jelentené, hogy a pártok csak listaáron (illetve ingyenesen, korlátozott időben) vehetnének reklámidőket. A nyilvános kampányszámlában ugyanakkor – elsősorban a lakosság pénzügyi tájékozatlansága, irigysége miatt – veszélyeket lát, szerinte inkább a civil szférának, illetve a számvevőszéknek kellene szerepet biztosítani a kampányköltések ellenőrzésében. Az üzleti szférának e kérdésben leginkább ott kéne szerepet vállalnia, hogy a témával kapcsolatos kutatásokat finanszírozza.

Földes Ádám, a Transparency International magyar elnöke is azon felszólalók közé tartozik, akik évek óta foglalkoznak a témával. Ő szintén az új törvény minél hamarabbi megalkotását szorgalmazta, hiszen évente milliárdok úsznak ki a rosszul szabályozott pártfinanszírozás miatt az adófizetők zsebéből. A magyar helyzet jellegzetessége, hogy illegális pártfinanszírozás alatt nem csak a párttörvény által meghatározott tiltott támogatást kell értenünk, hanem például olyan korrupciós cselekményeket is, amelyek végső soron a pártok finanszírozását szolgálják. Magyarországon az sem elképzelhetetlen, hogy a pártok kasszáiba jelentős összeg folyik be hatósági engedélyekkel, vizsgálatokkal kapcsolatos zsarolásokból, közpénzekből; és az sem ritka, hogy a felszámolási eljárásokkal kapcsolatos visszaélések is közvetve politikusainkat gazdagítják – ugyanígy a szervezett bűnözés is nyújthat forrásokat.  A TI 2010-ben önkéntesek részvételével elemezte a kampányok kiadási oldalát. A sajtómegjelenések, gyűlések, direkt marketing kampányelemek elemezésével arra jutottak, hogy a két nagy párt jelentősen (mintegy 3-szorosan) átlépte a 386 milliós törvényi keretet, és ez valószínűsíthetően csak a fele a 2006-os, látványosabb kampány költségeinek. A pártok gazdálkodásának kifehérítését három fő ponton lehetne megkezdeni. A bevételi oldalon egyrészt az utólagos költségtérítésre kellene szabályozást alkotni, de (a bevallott bevételek utáni) adókedvezményekkel, kiegészítő támogatással is eredményeket lehetne elérni. A támogatási limitek bevezetése, valamint a nyilvános kampányszámla nem csak a korrupciót szorítanák vissza, de az átláthatósághoz is hozzájárulnának. A kiadási oldalon a rövidebb kampányidőszak, az átláthatóbb médiakampány, a költési limit megemelése, a kampánykiadások pontos meghatározása, valamint a piaci árak bevezetése segítheti elő a fehéredést, mondta a TI vezetője, összhangban az előző két felszólalóval. Az átláthatósághoz jelentősen hozzájárulna a kampányszámlán túl a pártalapítványok szabályozása, a kampánytevékenység regisztrációhoz kötöttsége, a hirdetési cégek beszámoltatása, illetve az önkormányzati korteskedés tilalma.

Fodor István, a Szárny és teher című kötet társszerzője, a Bölcsek Tanácsának volt tagja már előadásának is meglepő címet adott: Az aránytévesztés kockázata – és rögtön meglepő állítással is kezdett, miszerint a pártfinanszírozás szinte jelentéktelen szelete az egész államszervezetet (sőt a közgondolkodást is) átható korrupciónak, és bár valóban súlyos problémának tekinthető, a korrupció visszaszorítása tekintetében nem elégedhetünk meg a kisebb területeken elért részeredményekkel. Ezért egy 10 éves, átfogó programot javasolt, amelynek célkitűzése, hogy a korrupciós világranglistán a mainál jóval kedvezőbb helyet foglaljunk el. Az általa megfogalmazott Nemzeti Integritásrendszerben a korrupció elleni elkötelezettségnek jutna főszerep – hiszen valós eredmények csak a teljes intézményrendszer átalakításán keresztül érhetőek el. A legfontosabb ezek közül a preventív szint megerősítése, amiben egy kiterjesztett hatáskörű ÁSz is fontos részt vállalhatna: ez azonban azt jelentené, hogy a jelenleginél sokkal proaktívabban kellene a felmerülő problémákra reagálnia, és nem csak a törvényesség őreként kéne fellépnie. Noha véleménye szerint a pártfinanszírozás kérdése túlhangsúlyozott a közbeszédben, és önmagában a pártok gazdálkodásának átalakítása nem változtatja meg a rendszert, tett javaslatokat a pártfinanszírozás reformjára is. A többi felszólalóhoz hasonlóan a különböző kiadási jogcímek korlátozását, az alapítványok, bankhitelek szabályozását, a kampányszámla bevezetését, a súlyosabb szankciók előírását, illetve a kormányzati és önkormányzati támogatások és a rejtett keresztfinanszírozások tiltását tartja előremutatónak.

A fentiekből sejthető, hogy az előadók között – néhány részletkérdéseket leszámítva – nem alakult ki éles vita, ahogy a korrupcióval foglalkozó civil szervezetek képviselőit sem érték meglepetésként az elhangzottak. A konferencia végkövetkeztetése is hasonlóan egyértelmű volt: a tudományos, az üzleti és a civil szféra érdekei egybeesnek: a koncepciók, javaslatok pedig már elkészültek az elmúlt 10 évben. Minél későbbre toljuk a cselekvést, annál többet veszíthetünk. Mint résztvevő, sajnálatosnak tartom azonban, hogy továbbra sem derült ki, hogy a törvénytervezet megalkotói hogyan fognak ellenállni a pártok felől érkező nyomásnak – Domokos László is láthatóan kettős szerepben érezte magát a konferencián, hiszen míg főszerepként a független ÁSZ elnökeként volt jelen, volt országgyűlési képviselőként mégis személyesen is érinthették a felszólalók kritikái. 

Vincze Orsolya