A gyanú szerint megbízója, Hamburg városa számára hátrányos szerződéseket kötött a Magyarországon is aktív Hochtief építőipari konszernnel Ute Jasper sztárügyvédnő, akit most egyebek között összeférhetetlenség miatt maga elé citált a tartományi rangú kikötőváros parlamentjének vizsgálóbizottsága. Jasper munkaadója, a Heuking und Partner ügyvédi iroda a Hochtief egyik düsseldorfi irodaházának főbérlője - írja a német taz.
A közbeszerzési jogban az egyik legjobb német szakembernek számító ügyvédnő számos esetben vállalt tanácsadói feladatokat PPP-projektekben a közpénzekkel gazdálkodó önkormányzatoknak. Jó hírének köszönhetően kapott tanácsadói megbízást Hamburg városától 2004-ben az úgynevezett Elbphilhamronie – a hamburgi kikötő egy régi kakaótárolójának helyén épülő koncert- és szórakoztató központ - ügyében. Az eredetileg 77 millió eurósra tervezett építkezés időközben pénzügyi botránykővé vált: ma már mintegy 350 millió eurós végszámláról beszélnek, illetve arról, hogy jó esetben 2014-ben készül el.
A 21. századi Hamburg szimbólumának ígérkező épületen nemrég leálltak a munkák, mert a kivitelező eltéréseket talált az engedélyezési és a kivitelezési tervek között.
A Hochtief több területen is felfüggesztette fel a munkát. A cég különösen problémásnak és veszélyesnek látja a fémtetőzet tartószerkezetét, amelynek körülbelül 3 800 tonnát kellene elbírnia – ez 14 darab Airbus A380 repülőgépnek felel meg – olvasható a hg.hu egy korábbi írásában. Az Elbphilharmonie szóvivője, Karl Olaf Petters szerint a szerkezeti terveket független mérnökcég és Hamburg városának szakhivatala is jóváhagyta, így a Hochtief szerződést szeg, ha felfüggeszti a munkákat. „A Hochtiefnek nyilvánvalóan problémái vannak a tető kivitelezésével, és a késésért a felelősséget a megbízóra hárítaná” – jelentette ki Petters.
Jaspernek eredetileg két feladata volt: biztosítania kellett, hogy a középület megtervezésére a bázeli Herzog & de Meuron építésziroda kapjon megbízást versenyen kívül, másrészt, meg kellett indokolnia, hogy miért az Elbphilharmonie ötletgazdájától, Alexander Gérard-tól és a vállalkozó Günter Beckentől kell megrendelni a projekt kivitelezését, anélkül, hogy a beruházásra európai versenytárgyalást írnának ki. Az ügyvédnő az első számú feladatot sikerrel teljesítette, a másodikra nem került sor, mert Gérard és Becken 2004-ben kiszálltak az ügyletből.
Közben Jasper a város tulajdonában lévő, a beruházás megvalósításának koordinálására létrehozott társaságtól, a Rege-től a beruházás valamennyi szerződésének jogi előkészítésére megbízást kapott, így ő alakította ki azokat a szerződéseket is a város, az építészek és a kivitelező Hochtief között, amelyekek alapján a Hochtief milliárdokra rúgó pótlólagos követelésekkel állhatott elő, s amelyek miatt vita tárgyát képezhetik a határidők, sőt statikai kérdések, vagyis amelyek következtében jelenleg áll az építkezés.
A hamburgi parlamenti vizsgálóbizottság a többi között arra kíván választ kapni, miként fordulhatott elő, hogy az ügyvédnő szinte korlátlan felhatalmazással gyárthatta a szerződéseket a város, a tervezők és a kivitelezők között.
Időközben kiderült, hogy Jasper szakmai múltjában is van egy-két pikáns ügy: 2002-ben például az ügyvédnő tanácsokkal látta el Mülheim városát a vízműtársaság részvényei egy részének az RWE részére történő értékesítése ügyében, miközben, a város tudta nélkül, az RWE-vel is érvényes tanácsadói szerződése volt. A város, melynek akkori főpolgármesterével az ügyvédnőnek viszonya volt, olcsón adta el a részvényeket. Egy másik esetben, a troisdorfi „Polgárok háza” projektje kapcsán is az derült ki, hogy az ügyvédnő két lovat ült meg egyszerre: a megbízó várost és a beruházót is képviselte, igaz, nem ugyanabban az ügyben.
Hamburgban egyelőre nincs ilyen nyom, zavaró viszont, hogy az ügyvédnő irodája évek óta a Hochtief egyik komoly bérlője, bár az építőipari cégnél tagadják, hogy itt bármiféle érdekkonfliktus lenne.
A taz írása szerint elsősorban a város, a tervezők és a kivitelező közötti szerződések hibás konstrukciója miatt nőtt csaknem hétszeresére a projekt várható költsége Hamburg adófizetői számára.
A közbeszerzési eljárást túl hamar kezdték el, amikor a tervek még pontatlanok voltak; ám ez a körülmény alapot ad a Hochtiefnek, hogy sokmilliós pótkövetelésekkel álljon elő.
(forrás: taz.de, hg.hu)
Címkék: külföld németország hamburg
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.