Újabb fordulatot jelenthet a közérdekű bejelentők hatékony védelmének kérdésében az Emberi Jogok Európai Bíróságának júliusi, egyhangú határozata, amelyben kimondták, hogy Németország megsértette egy whistlerblower szólásszabadsághoz fűződő jogait.

Brigitte Heinischt, egy berlini idősgondozó intézet ápolónőjét azután bocsátották el rendkívüli felmondással állásából, miután büntetőjogi feljelentést tett az intézményben tapasztalt ellátási hiányosságok miatt. Noha első fokon a német munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy az elbocsátás jogellenes volt, a fellebbviteli bíróságok ezzel ellentétes döntést hoztak. A munkajogot is magában foglaló német polgári törvénykönyv szabályai – összhangban a legtöbb európai ország munkajogi szabályozásával – ugyanis előírják azt, hogy munkavállaló köteles együttműködni a munkáltatójával, és nem veszélyeztetheti annak érdekeit. A törvény lehetőséget ad a rendkívüli felmondásra, ha a munkavállaló olyan mértékben nem tanúsítja ezt az elvárható lojalitást, hogy az lehetetlenné teszi a további alkalmazását – egy büntetőjogi feljelentés a munkáltató ellen értelemszerűen megalapozhatja ezt a felmondási okot. Heinisch azonban – az egészségügyi dolgozók szakszervezetének támogatásával – úgy határozott, hogy nem hagyja annyiban a dolgot: az emberi jogok európai egyezményének 10. cikke ugyanis kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, és e szabadság csak bizonyos, törvényben rögzített, szigorúan körülhatárolt esetekben korlátozható. Ezért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A Bíróság egyhangú döntésben mondta ki, hogy a szóban forgó ügyben aránytalanul korlátozták a közérdekű bejelentő véleménynyilvánításának szabadságát. Önmagában nem volt vitatható, hogy a korlátozást valóban törvény írta elő, és az sem, hogy a jó hírnévhez való jog törvényes védelme indokolt. Heinisch ténylegesen veszélyeztette munkáltatója jó hírnevét és üzleti érdekeit, azonban végig jóhiszeműen cselekedett: mielőtt büntetőjogi feljelentést tett, többször – eredménytelenül – próbálta felhívni a visszásságokra a vezetőség figyelmét – ebből a szempontból azonban irreleváns, hogy a feljelentése nyomán megindult vizsgálat során végül nem született elmarasztaló határozat. A Bíróság szerint az időskorúak ellátásban tapasztalt hiányosságok feltárása, különös tekintettel egy állami intézmény esetében, vitatatlanul a köz érdekét szolgálja, nem kis részben azért is, mert a kárt elszenvedő időskorú betegek önmaguk nem tudtak volna fellépni jogaikért. Ez a közérdek pedig egyértelműen felülírja a munkáltató jó hírnévhez való jogának törvényes védelmét. Az, hogy Heinischt a legsúlyosabb munkajogi szankcióval, a rendkívüli felmondással bocsátották el, alkalmas lehetett arra, hogy a többi munkavállalót is megfélemlítse és eltérítse a közérdekű bejelentések megtételétől.

Noha a döntés nem jogerős, az egyhangú határozat arra enged következtetni, hogy a Bíróság egyértelműen kiáll a whistleblowerek jogai mellett, és hogy szigorú mércének veti alá a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását megalapozó törvényes indokokat. Kérdéses ugyanakkor, hogy hasonló döntés született volna-e akkor is, ha Heinisch egy magánvállalkozás alkalmazásában áll, ahogy azt sem tudhatjuk biztosan, hogy mennyire jelentős közérdeksérelemnek kell megvalósulnia ahhoz, hogy a Bíróság a véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozását állapítsa meg.

Mindezzel együtt kimondható, hogy a döntés komoly előrelépést jelenthet a közérdekű bejelentők jogainak európai szintű védelmében és a korrupcióellenes küzdelemben – épp ezért különösen elszomorító az, hogy Magyarországon az új munka törvénykönyvének épp a Bíróság döntésének másnapján nyilvánosságra hozott tervezete egyértelműen szembe megy az európai trenddel és különösen mostohán bánik a whistleblowerekkel. A tervezethez fűzött indoklás ugyan – a Bíróság véleményével összhangban – lakonikusan megállapítja, hogy „a véleménynyilvánítás szabadsága, mint »kommunikációs anyajog« nem egyszer ellentétbe kerül a munkáltató iránti lojalitással”, azonban a tervezet a felvetett problémát gordiuszi ügyességgel oldja meg, és egyértelműen a lojalitás mellett foglal állást: a 8.§ (3) bekezdése szerint ugyanis minden munkaviszonnyal összefüggő kérdésben korlátozható a munkavállalók véleménynyilvánítási szabadsága, és ez alól a közérdekű bejelentések sem jelentenek kivételt. Amennyiben a vonatkozó szakaszokat változtatás nélkül fogadja el az Országgyűlés, a whistlerblowerek jövőre már csak az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordulhatnak jogaik védelmében – már amelyiküket nem riasztja el a szigorú szabályozás a közérdekű bejelentések megtételétől.

Vincze Orsolya

Kapcsolódó anyag:

A K-monitor és a TASZ közös véleménye az új munka törvénykönyvének tervezetéről