November 26-án részt vettünk a Transparency International Magyarország által szervezett, Hatósági ellenőrzések korrupciós kockázatai című konferencián. A hatósági ellenőrzések közben megjelenő korrupció a visszaéléseknek az a fajtája, amelyet a legtöbben közelről ismerhetünk. Ide tartozik a rendőrnek a forgalmiban odacsúsztatott bankjegy, és az is, ha az önkormányzati jegyzőt próbáljuk meg rávenni, tekintsen el bizonyos szankciók alkalmazásától.

A konferencia már csak azért is volt különösen érdekes, mert megpróbált minden olyan területről megszólaltatni előadókat, akiknek rálátásuk van a jelenlegi helyzetre, és akik érdekeltek abban, hogy változás álljon be a hatósági ellenőrzések során történt aktív és passzív vesztegetésben – viszont az is kiderült, hogy a különböző szereplők gyakran nem ugyanott azonosítják a korrupciós kockázatokat és eltérő válaszokat tartanak szükségesenek.

Horváth Viktor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Stratégiai és Tervezési Államtitkáráságának főosztályvezetője egy általánosabb képet vázolt fel arról, hogy a Kormányzat milyen lépéseket tervez tenni a közigazgatásban tapasztalható korrupció visszaszorítása érdekében. Összességében a legfontosabb a közigazgatásban dolgozók integritásának növelése, a büntetőjogi eszközök használatán túl a megelőzés előtérbe helyezése. Mindehhez azonban átfogó szervezetfejlesztésre van szükség. Jó hír, hogy konkrét elképzelések is kialakultak, így például az, hogy bevezetésre kerülnek etikai kódexek, hangsúlyosabb szerepet kap a korrupcióellenes képzés, illetve – ahogy azt a korrupcióellenes szervezetek már évek óta szeretnék – valóban megerősödhet a hazai bejelentővédelem.

Sokkal árnyaltabbá tette a képet, hogy az első előadás után a tényleges, gyakorlati tapasztalatokról is hallottunk. Nyilvánvaló, hogy a NAV az egyik legnagyobb (23 ezer dolgozót fogalalkoztató ) szervezet, ahol felmerülhet – és ki ne hallott volna ilyesmiről – az ellenőrzés, revízió során korrupciós cselekmény. Dr. Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese arról beszélt, hogy mindezek kiszűrésére komoly emberi és pénzügyi erőforrásokat is fordítanak: a NAV Központi Hivatal Biztonsági Főosztálya mintegy 70-80 fővel dolgozik, és az esetek mintegy 90%-ban maga a biztonsági főosztály tesz feljelentést. A szigorú jogosultsági rendszer mellett informatikai jelzőrendszer is segíti a korrupciógyanús esetek észlelését, feltárását. Természetesen az adóhivatali dolgozók esetében is az oktatással, a tapasztalatok összegzésével kezdődik a korrupció megelőzése. A korrupciós kockázatot növelő tényezők között elsősorban az állomány fiatal, gyakorlatlan voltát, a versenyszférához viszonyított alacsony munkabéreket és létszámhiányt emelte ki, bár megjegyezte, hogy ez utóbbi két pontban az elmúlt években jelentős javulás volt tapasztalható. Ez már csak azért is érdekes, mert a KIM főosztályvezetője éppen az Y-generációban, azaz a fiatal felnőttekben látta azt a potenciált, amely integritásával, azzal, hogy őket nem lehet kirúgással zsarolni, mérsékelheti a közigazgatásban tapasztalható korrupciós kockázatokat. A fentiek mellett kiemelhető, hogy a szinte betarthatatlanul bonyolult, diszkrecionális jogszabályok és az informatika fejlődése (amikor már a belső kontrollal foglalkozó informatikusokat is informatikusoknak kell ellenőriznie) tovább növelheti a korrupciót. A veszélyeztetett állományrétegbe éppen ezért – az ügyfelekkel közvetlenül érintkező személyek, például revizorok mellett – a NAV-nál az informatikai területen dolgozók is beletartoznak.

Máshogy működik mindez egy jóval kisebb hatósági ellenőrzéseket végző szervezet, így az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség esetében. Bakos Imre, az OMMP elnöke arról számolt be, hogy jelzőrendszer híján a kollégáknak, illetve a vezetőnek kell észrevennie a gyanús eseteket: például, ha egy rendszeresen anyagi gondokkal küzdő munkatárs hirtelen nyakló nélkül kezdi el költeni a pénzt. Mivel a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrök az esetek legnagyobb többségében nem tartoznak a kifejezetten kiváltságos helyzetű dolgozók közé, vagyis jellemzően meglehetősen alacsony fizetésért rendkívül rossz körülmények között, terepen dolgoznak; önmagában a korrupciós kockázat, a kísértés nagy. Ezt szakszerű pályaalkalmassági vizsgálattal, belső szabályozással (például szigorú jegyzőkönyvezés és páros kiszállás) továbbá képzésekkel lehet mérsékelni. Ugyanakkor az is igaz, hogy az olyan hagyományos válaszlehetőségek, mint például a revizorok GPS-es követése vagy az előre bejelentett ellenőrzési terv tönkretehetik a munkahelyi bizalmi légkört. Emellett itt is a visszaélés táptalaját jelenthetik a betartarthatatlan jogszabályok, illetve a diszkrecionálisan (-tól/-ig) formában rögzített bírságolási lehetőség.

Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője a legfontosabbnak a szervezeti integritást, a kormánytisztviselői munka presztizsének erősítését, egy valós életpálya-modellt tartotta a korrupciós kockázatok csökkentésében. Némileg ellentmondva Horváth Viktornak, úgy vélte, hogy a büntetési tételek szigorítása, az „automatikus mentesülés” kizárása segíthet az elrettentésben, a többi előadóhoz hasonlóan azonban ő is kiemelte, hogy a mérlegelhető közigazgatási szankciók, és a soron kívüliség bizonyos esetei (amikor ez nem a köz érdekeit szolgálja) hozzájárulnak a korrupciós kockázat növekedéséhez. Mindez csak akkor működhet, a szervezetben szigorú utasítási rend és lojalitás működik, a vezetői és törzskar pedig erkölcsileg feddhetetlen – ez szerinte úgy biztosítható a leginkább, ha politikai kinevezettek a vezetők, hiszen ők csak a miniszterelnöknek tartoznak felelősséggel.

A hatósági ellenőrzésektől a bűnüldözés felé fordulva Nagy Ágnes rendőr őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozója a korrupciós ügyek feltárásának nehézségeiről adott elő. Szinte már közhelyszerű az állítás, hogy ezeket a bűncselekményeket igen nehéz felderíteni, hiszen mind az aktív, mind a passzív oldal érdeke, hogy a vesztegetés, hivatali visszaélés a legteljesebb titokban maradjon. Amennyiben mégis megindul a nyomozás, az többnyire valamilyen felügyeleti szerv észlelése, eseti bejelentés, esetleg az elkövetők „besokkallása” vagy konkurenciaharc miatt fordulhat elő. Kiemelte, hogy az ügyek eredményes befejezéséhez nagyon nagy hányadban titkos információgyűjtésre van szükség. Ez egyre inkább humán hírszerzést (azaz titkos együttműködőket, fedett nyomozókat) jelent, hiszen a bűnözők ma már vannak annyira felkészültek, hogy nem beszélik meg telefonon, e-mailben a korrupciós bűncselekmény elkövetését. Itt is szóba került, hogy a legveszélyeztetettebb réteg nem a közigazgatás közép-, illetve felső vezetése (hiszen itt az utasítási láncolat túl hosszú), hanem a hivatali apparátus. Megemlítette ugyanakkor azt is, hogy a közbeszerzés során tapasztalható korrupció bizonyítása talán a legnehezebb.

Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője a délelőtt zárásaként az előző előadásokra is reflektált: többek közt kiemelte, hogy a korrupció elleni erőteljes büntetőjogi fellépés azt is bizonyítja, hogy a többi jogág nem tudja hatékonyan elvégezni a feladatát, kiszűrni a káros tendenciákat – a felügyeleti rendszer nyilvánvalóan hiányosságokkal küzd, ha nem léteznek más jogágon belül korrupció elleni szankciók. Az ügyészséggel kapcsolatos helyzetértékelésében elmondta, hogy véleménye szerint a szervezetben tapasztalható viszonylag alacsonynak számító korrupciós kockázat (2-3 évente akad fent egy-egy ügyész a rostán) annak is köszönhető, hogy nagyon komoly képzésnek vetik alá az ügyészséghez bekerülőket, és nagyon szigorú büntetést indítványoznak arra az esetre, ha valaki mégis a könnyebb pénzszerzési lehetőséget választja.

Bár összességében számos építő javaslat elhangzott, nem volt könnyű elsiklani afelett, hogy a korrupciós kockázatokkal, illetve azok kezelésével kapcsolatban az előadók véleménye, tapasztalatai, és a várt megoldási lépések nem egy esetben meglehetősen eltértek egymástól – e különbségek tisztázására azonban ezúttal nem nyílt mód.

Vincze Orsolya