Legalább hét-nyolc erősen túlárazott 4-es metrót lehetne építeni a Paksi Atomerőmű II-es blokkjának bővítési árából, amit pályáztatás nélkül kapott meg az orosz állami tulajdonban lévő Roszatom. A tender kiírásának az átláthatóság mellett éppen az lett volna a célja, hogy a legjobb ár-érték arányban kivitelező cég kapja a megbízást. Különösen akkor lenne fontos a pályáztatás, ha ekkora összegekről beszélünk; a sajtóban emlegetett 3000-3600 milliárd forintos ár ugyanis az általunk megismert nemzetközi példák alapján még jóval feljebb csúszhat a kivitelezés során.

Nem kívánunk igazságot tenni abban, szükség van-e a Paksi Atomerőmű bővítésére, ezt ugyanis szakmai kérdésként kezeljük, ahol többek közt a megtérülést, a világpiaci folyamatokat, a környezetvédelmi és energiabiztonsági szempontokat egyaránt mérlegelni kell. Nem kívánunk sokat rugózni a politikai konzekvenciákon sem, bár kétségkívül van annak némi pikantériája, hogy Orbán Viktor 2008-ban, még ellenzéki politikusként a magyar nép elleni puccsról beszélt a szocialista kormány és az oroszok titkos megállapodása kapcsán. Hat évvel később pedig ő maga állapodott meg Vlagyimir Putyinnal a bővítésről.

Ehelyett a projektben lévő korrupciós kockázatokról lesz szó.

A szerződés megkötése előtt felmerülő problémák közül a legfontosabb a társadalmi-szakmai egyeztetés teljes hiánya volt. Ilyen szempontból valóban jogos Orbán Viktor 2008-as kritikája is, más kérdés, hogy kormányfőként igazán lett volna lehetősége máshogy csinálni a dolgokat, különösen a konkrét üzlet nyélbe ütése előtt. Illés Zoltán jelenlegi környezetvédelmi államtitkár szintén 2008-ban például egyenesen népszavazást tartott volna a kérdésről – mára ez mintha kevéssé lenne fontos szempont. A kormány saját hatáskörben döntött egy alsó hangon is 3000 milliárd forintos beruházásról, amely Magyarország energiapolitikáját valóban 2085-ig határozza meg. Ez persze jogilag szabályos, de pontosan olyan kockázatot rejt magában, mint a törvényalkotás során a szakértői-társadalmi egyeztetés mellőzése: fontos szakmai vagy akár geopolitikai szempontok sikkadhatnak el ennek hiányában.

A második probléma, hogy a konkrét megállapodás bizonyos részletei ismeretlenek. Azt ugyan híradásokból már tudjuk, hogy mennyiért, milyen hitelkonstrukcióban és milyen feltételekkel bővítik az atomerőművet, azt azonban nem, pontosan miben állapodott meg Orbán és Putyin. A kormány részéről persze Lázár János cáfolta, hogy egyéb alkukkal is összekötötték volna a megállapodást, ez azonban korántsem egyértelmű. Orosz és magyar sajtóértesülések szerint például a 2015-ben lejáró orosz–magyar gázszerződés megújítási feltételeit is érintheti a megállapodás. Az átláthatatlan, pályáztatás nélküli szerződésnek legnagyobb hátránya, hogy nem lehet egyértelműen kizárni az ilyen különalkukat. Főleg akkor, ha - amint egyes alkotmányjogászok írják - a magyar állam nem vállalhat a GDP-arányos államadósságot növelő pénzügyi kötelezettséget, tehát másféle garanciát kellett (volna) kínálni az orosz fél számára.

De itt még messze nem érnek véget a kockázatok. Neve elhallgatását kérő energetikai szakértőnk bevonásával ugyanis megnéztük négy korábban elkezdett projekt – az Akkuyu erőmű, a Baltic NPP, a Hinkley Point C és a temelini erőmű – bővítési árait. Ezek alapján elmondható, hogy kilowattonként 4000-4500 dollár alatti ár már példátlanul olcsónak számít, de míg a temelini erőmű esetén 5000-7000 dollár közti saccolják a bővítés költségét, Franciaországban előfordul 8000 dollár/kilowattos ár is. Másképpen fogalmazva: egyetlen kilowattnyi kapacitásbővítés reálisan 900 ezer és 1 millió 500 ezer forint közötti összegbe kerülhet a magyar adófizetőknek.

Márpedig Paks bővítése kapcsán ennek az összegnek a kétmillió-négyszázezerszereséről beszélünk, ami alsó hangon is 2100 milliárd forintot jelent (de még az oroszok által nyújtott hitel összege is ennek másfélszerese lehet), de a bővítés költsége a 4000 milliárd forintot is elérheti. És ehhez még hozzájön az is, hogy szakértőnk szerint „a projektek gyakran elszállnak”, az tehát meglehetősen ritka, hogy az eredeti ár marad a végső számlán is. És hogy mi ebben a korrupciós kockázat? Főként a pályáztatás “megspórolása”, amely korántsem bevett gyakorlat. Az általunk vizsgált négy erőműből három esetben pályázatot írt ki az építtető állam, hogy a legjobb ajánlatot fogadhassa el. Egyedül a törökök (Akkuyu erőmű) jártak el hozzánk hasonlóan. Nem véletlen, hogy 2012 végén, tehát alig egy éve még Kovács Pál energiaügyi államtitkár is arról beszélt, hogy a hatékonyság érdekében „négy hónapon belül kiírják a paksi tendert”. Nos, ez nem történt meg. És már nem is fog.

De ezzel még mindig nincs vége a kockázatoknak. Az orosz elnök közlése és a kormany.hu oldalon megjelent összefoglaló alapján a beruházásnál a munkálatok 40 százalékát magyar beszállítók fogják végezni. Viszont korábban arról is szó volt, hogy e beszállítók jelentős része nem az energetikai feladatokban, hanem az építési szakaszban venne részt. És bár szakértőnk szerint a 40%-os arány megvalósulására kicsi az esély, arra szerintünk annál inkább, hogy a Simicska Lajos egykori Fidesz-gazdasági igazgató tulajdonában lévő Közgép ebből jelentősen kiveszi majd a részét. Legalábbis a korábbi építőipari közbeszerzések és a bővítésre kiírt kommunikációs tenderek pontosan arra engednek következtetni, hogy a kezdeményezettek ismét pártközeli vállalkozók lesznek.

Szakértőnk szerint egy ekkora volumenű beruházással éppen az lehet az egyik probléma, hogy "kisebb összegek – ez alatt most tízmilliárdokat értünk – elcsorgása senkinek nem tűnik fel.” Különösen akkor, ha nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva az állam többet titkosít a kelleténél. Márpedig ez könnyen előfordulhat, hiszen a Magyarország energiatermelését 2085-ig meghatározó projekt joggal nevezhető nemzetbiztonsági érdeknek. A túlárazott beszállító megrendelések viszont nem.

Összességében tehát a tegnapi megállapodás korrupciós kockázatai a következőekben foglalhatók össze:

1.    Nem volt társadalmi vagy szakmai egyeztetés a döntés előtt, így fontos szempontok maradhattak rejtve.

2.    Könnyen lehet, hogy az erőmű bővítése mellett egyéb üzletekkel is összekapcsolták a megállapodást, amelynek hatékonysága így meglehetősen nehezen mérhető.

3.    Nemzetközi példák azt sugallják, hogy a tervezett bővítés akár a sajtóban megjelenő 3000 milliárd forintnál is drágább lehet.

4.    A pályázat hiánya kizárta, hogy olcsóbb vagy „jobb” ajánlat érkezzen az atomerőmű bővítésére.

5.    A magyar beszállítók magas aránya elvben pozitív elem – kivéve, ha ez kizárólag a kormányközeli vállalkozások helyzetbe hozását szolgálja.

6.    És a kormány titkosít olyan adatokat is, amelyek nemcsak a nemzetbiztonsági szempontból veszélyes dokumentumokat, de a korrupcióra utaló jeleket is elrejtik.

Érdemes lehet tehát az elkövetkező években nemcsak energetikai vagy környezetvédelmi, hanem korrupciós szempontból is vizsgálni a beruházást – akár újságíróként, akár „csak” az adóforintjaink miatt aggódó állampolgárként.

Egyéni győztesként 29,8 milliárd, partnereivel pedig összesen több mint 328 milliárd forintnyi állami megrendelést tudhatott magáénak 2013-ban a Fidesz egykori pártpénztárnoka által tulajdonolt Közgép – és ebben még nincsenek benne a Közgép különböző leányvállalatai és Simicska egyéb érdekeltségei. A Közbeszerzési Értesítő adataiból azonban egyéb érdekes összefüggések is kiderülnek.

Partnereivel összesen nagyjából 358 milliárd forintnyi állami megrendelést nyert el közbeszerzésen a Közgép csak a tavalyi év során – ami azt jelenti, hogy a korábbiakhoz képest is jelentősen növekedett a Közgépbe pumpált állami pénzek nagysága. Természetesen fontos megjegyezni, hogy a személyi összefonódások és a letagadhatatlan fideszes kapcsolat mellett sem tekinthető ez az összeg egy az egyben a Simicska-érdekeltség nyereségének, hiszen a munkák végrehajtása meglehetősen drága biznisz. Egyébként osztalékként bő 3 milliárd forintot vettek ki a cégből tavaly és tavaly előtt is.

Konkrét visszaélésekről főként abban az esetben beszélhetünk, ha az állami szervek eleve drágábban írják ki a valós értéknél a tendert, ha a Közgép politikai-gazdasági befolyását latba vetve távol tartja az egyéb ajánlattevőket, vagy ha a kivitelezés során „spórol” a cég, nem tartva az ellenőrzésektől és szankcióktól. További veszély lehet, ha az ajánlattevők megegyeznek egymással - ez ugyanis megint csak drágább árakhoz vezethet, márpedig, mint láttuk, nem kis összegekről van szó. Ezeket a dolgokat természetesen nagyon nehéz bizonyítani. Azonban enélkül is elmondható, hogy banánköztársaságra jellemző állapotokat tükröz, amikor az ország miniszterelnökének régi barátja, kollégiumi társa, a kormánypárt egykori gazdasági igazgatója a tulajdonosa annak a cégnek, amely rendületlenül nyeri az építőipari gigaberuházásokat.

A Közgép megrendeléseinek egy igen jelentős részét két forrásból szerzi. A fő megrendelő a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, amely egyedül biztosítja a Közgép közbeszerzéseinek 2/3-át. Krédójuk szerint „feladatainkat költséghatékonyan végezzük, megteremtve mindenki számára az európai színvonalú közlekedés lehetőségét.” Szintén komoly bevételt hozott a Közgép számára a Magyar Közút Zrt - itt érdemes azonban megjegyezni, hogy a Magyar Közút Zrt-től kapott megrendelések egy jelentős része egy régebbi keretszerződés lehívásából származik. Emellett az is látszik, hogy a Közgép egyre komolyabb szereplő hulladékgazdálkodással kapcsolatos beruházásokban.

Minden párt szereti hangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartja az állam átláthatóságát. Ez üdvözölendő, de nem csak a kormányon bizonyíthatják a pártok, hogy mennyire fontos számukra a transzparencia. A K-Monitor most megnézte, hogy 2014-es választásokon induló nagyobb pártok és szövetségek mennyi információt közölnek önmagukról és működésükről a saját honlapjaikon. Ez ugyanis az a felület, ahol a pártok közvetlenül tájékoztatják a választókat programjukról, álláspontjukról, a párt politikusairól és a párt működéséról.

Négy szempontot vizsgáltunk. Megnéztük, hogy mennyi információ érhető el a párt felső és középvezetőiről, képviselőiről. Értékeltük a szervezeti adatok meglétét is: hogyan épül fel a párt, milyen helyi-területi, szakmai, felügyeleti egységei vannak, milyen mélységben érhető el információ ezekről. Megvizsgáltuk azt, hogy fel vannak-e töltve a legfontosabb dokumentumok, például a párt alapszabálya, beszámolók, szakmai anyagok, pártprogram, etikai és működési szabályzat. Végül megnéztük a pártok pénzügyi átláthatóságát is, megtudjuk-e, hogy mennyi pénzből gazdálkodnak, mire  költenek, van-e esetleg nyilvános számlájuk, hogyan számolnak be a pártalapítványok. Az egyes szempontokat 0-tól 5-ig pontoztuk. Az eredményekkel nem igazán voltunk elégedettek.

A legrosszabbtól haladunk a legjobb felé, a sort az Együtt-PM választási szövetség tagjai nyitják. Leglátványosabban az E14 hiányosságait jelzi a grafikon, 0.5 pontot értek el a maximális 20-ból. A honlapjuk egyszerű kampánycélokat szolgál, ami nem lenne baj, ha a közlemények mellé felkerülne néhány hasznos információ. Mivel az E14 viszonylag új versenyző, ráadásul nem is párt, csupán választási szövetség, nyilván nem vártunk annyi információt, mint a nagy pártoktól, de ez így is édes kevés. Megnéztük az E14-et alkotó szervezetek honlapját is, de attól sem lettünk bölcsebbek.

Az E14-et szorosan követi partnere, a Párbeszéd Magyarországért, amely három pontot kapott. Egyet azért, mert a választási szövetségről szóló nyilatkozatuk és a rövid programjuk elérhető a honlapon, két pont pedig járt a vezetőik ismertetéséért.

Elkeserítő, hogy a PM-et csupán fél ponttal előzte a legnagyobb kormánypárt. A FIDESZ honlapja a tisztségviselőkről alig, a párt gazdálkodásáról pedig egyáltalán semmilyen formában nem nyújt tájékoztatást, még az éves beszámolók sincsenek feltöltve. A dokumentumtár kizárólag a szervezet alapszabályát és a választott testületek vezetőinek felsorolását tartalmazza, egy kereső segítségével pedig megtalálhatóak a helyi Fidesz szervezetek elérhetőségei.

Így nézett ki a Fidesz honlapja 1996-ban... (A nagyításhoz kattintson a képre!)

Negyedikként fér fel a szégyenpadra a Jobbik, ők a lehetséges 20 pont negyedét szerezték meg. A vezetőkről korrekt tájékoztatást kap a látogató, de ezen túl semmilyen értékelhető információt nem találtunk.

A közepesen rosszul teljesítők között szerepel a KDNP (8 pont), a DK (9 pont) és az LMP (10 pont). Kiemelkedtek az előző pártok közül azzal, hogy a szervezeti elérhetőségek mellett pénzügyi adatokat is találtunk honlapjaikon. A DK szerepelteti honlapján a vezető tisztségviselők vagyonnyilatkozatát, az LMP pedig 2011-ben még a főpénztári kivonatát is közölte, kár, hogy ezt csak egyetlen évben tette.

Az abszolút győztes az MSZP, ők 16 pontot kaptak. Noha majdnem minden kategóriában vesztettek pontot, még így is az élen vannak a szinte teljes körű dokumentumtár, és a viszonylag részletes pénzügyi adatok miatt. A párt vezetőiről és működéséről is az MSZP ad a legbővebb tájékoztatást, de levonás járt a hiányos életrajzi adatokért.

... így pedig az MSZP-é 1997-ben. (A nagyításhoz kattintson a képre!)

Sztálin, tea, Dél-Oszétia, esetleg az új vendéglő az Andrássy úton. Nagyjából ezek azok a dolgok, amelyek az ember eszébe jutnak, ha valakinek azt mondjuk: Grúzia. A legkeletibb nyugati ország azonban most mással is kitűnik, ugyanis nemrégen olyan állami adatközlési szabályokat vezettek be, amelyek előtt még Skandinávia is megemelheti a kalapját. A helyi TI és egy másik civil szervezet kutatásai alapján mutatjuk be a grúz közadatok sorsát.

A közérdekű adatok iránt nem voltak mindig túl érzékenyek a grúz kormányzati szervek. Postán kellett feladni az igényléseket, a hivataloknak pedig elméletileg 10 napjuk volt megválaszolni őket. Ez a gyakorlatban azonban nem mindig sikerült, jellemzően húzták az időt, és nem vettek tudomást a levelekről. Ezen próbáltak tavaly változtatni: a kormány egy központi elektronikus adatigényléseket kezelő honlapot indított, ám a gyakorlat nem sokat változott. A honlap üres maradt, nem nagyon válaszoltak vagy érdektelen információkat osztottak meg az adatigénylőkkel. Ismerős lehet nekünk, magyaroknak is a dolog.

Idén szeptemberben azonban a civil szervezetek nyomására tényleg elkezdték komolyan venni a közérdekű adatigényléseket, és ismét megváltoztatták a rendszert. Az állami hivatalok december végéig kötelesek proaktív módon, automatikusan közzétenni

- minden szervezethez kapcsolódó alapvető információt - szervezeti felépítés, munkatársak, jelentések, beszámolók, kapcsolódó jogszabályok
- a közérdekű adatigényléshez kapcsolódó információkat - kapcsolattartó, elérhetőség, adatigénylési statisztikák
- a szervezet személyzeti politikáját - milyen nyitott pozíciók vannak, milyen felvételi eljárás van
- a közbeszerzési és privatizációs adatokat
- a pénzügyi adatokat - költségvetés, béradatok, adományok, támogatások, működési költségek.

Természetese van azért szépséghibája a dolognak, a rendelkezés nem vonatkozik az összes állami szervre. Például a parlament, az önkormányzatok vagy a bíróságok esetében a vezetőkre van bízva, csatlakoznak-e a programhoz. Ezen felül probléma még, hogy rossz hivatali beidegződések miatt még mindig ragaszkodnak a használhatatlan PDF formátumhoz. 

A grúzhoz hasonló próbálkozás már itthon is van. A Közadatkereső elméletileg még működik, de nem sok hasznát lehet venni. Csupán az állami és önkormányzati intézmények hivatali elérhetőségeit lehet egy helyen megtalálni, a többi funkció nem igazán működik, és inkább több vele a baj, mintha az ember az eredeti forrásnál keresgélne mondjuk egy törvényjavaslatot vagy egy kormányrendeletet.

Grúzia azonban nem csak a közérdekű adatok terén javított. A TI nyári kutatása szerint a grúz közbeszerzési rendszer a világ leghatékonyabb és legátláthatóbb rendszerei közé került. A közbeszerzések teljes egészében elektronikusan zajlanak a hirdetménytől kezdve, a pályázatokon át, a panasztételig, amelyek pedig mind megtalálhatók az állam által működtetett központi honlapon. A rendszer azonban ott sem tökéletes. A TI szerint nem jó, hogy minden esetben a legalacsonyabb ajánlattevő nyer, mert az a minőség rovására mehet. Továbbá az sem túl szerencsés, hogy számos állami vállalat (pl.: a helyi MÁV) és a minisztériumok mentesülhetnek az elektronikus közbeszerzés hatálya alól.

Így néz ki a grúz közbeszerzési hatóság keresője.

Grúzia jó teljesítményében oroszlánrésze volt az egyik átláthatóságért küzdő grúz civil szervezetnek. Az Institute for Development of Freedom of Information (IDFI) 2012 júniusától egy éven át 5625 közérdekű adatigénylést indított. A projekt során több állami intézménytől kértek általános adatokat. Például kikérték a bértáblákat, a névre szóló prémiumjuttatásokat, a hivatal költségvetését (különös tekintettel az állami büdzsében „egyéb kiadások”, és „tartalékok” blokkokból származó bevételekre). Részletes leírást kértek a használt eszközökről (pl. szolgálati autók és fogyasztásuk), az esetleges elbocsátások okairól, a betöltetlen pozíciókról vagy a vezetőség tagjainak önéletrajzáról. De érdeklődtek például az alkalmazottak nemek szerinti arányára, a vezető pozícióban lévők nemek szerinti arányára, illetve az elbocsátások nemek szerinti arányára is. Vizsgálták az alkalmazottak életkora és neme közti összefüggéseket és a nagycsaládosok nemek szerinti arányát is.

Ezekből, valamint a szervezet korábbi adatigényléseiből létrejött egy több tízezres online adatbázis, az OpenData.ge, amely megkönnyíti a sajtósok, a civil szervezetek vagy a kutatók munkáját, de bárki átnézheti Grúzia közérdekű adatainak nagy jó részét, és tájékoztathatja a közvéleményt az aktuális trendekről, kormányzati beruházásokról, kiírt és megnyert pályázatokról, tervezetekről, különböző hivatalok vagyongazdálkodásáról.

Ez az OpenData.ge, ahol intézmény vagy akár ügytípus szerint is kereshetünk adatot.

A honlap mellett indult egy blog is, ahol a sok számszerű adatból kihámozható információkat öntik cikkek formájába, itt az adatok elemzése és a tendenciák bemutatásán van a hangsúly. Az IDFI még egy díjat is alapított, amit a legátláthatóbb hivataloknak ad át, ezzel ráirányítva a közvélemény figyelmét mind a transzparens, mind a tájékoztatási kötelezettségüket rendre elmulasztó állami szervekre.

A projekttel a közbeszéd részévé sikerült tenni az állam átláthatóságának kérdését, és az IDFI szerint Grúziában kialakult egy általános morális standard az állami működés állampolgári számonkérhetőségével kapcsolatban is. Nem véletlen, hogy idén Grúzia volt az egyik mintaország az OGP londoni csúcstalálkozóján, ahova Magyarország egyébként alibi vállalásokkal érkezett.

(Domschitz Mátyás - Ferenczi András)

Várhatóan hamarosan szavaz a parlament az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségek módosításáról szóló törvényjavaslatról. Ezen a blogon már többször foglalkoztunk a témával, sőt, 2012-ben, az országgyűlésről szóló törvény elfogadásakor is szorgalmaztuk egy olyan vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését, amely valóban képes betölteni a funkcióját: vagyis amellett, hogy fényt derít a kétes forrásból származó vagyongyarapodásra, és megmutatja a lehetséges érdekkonfliktusokat, hatékony szankciórendszert is tartalmaz arra az esetre, ha a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek manipulálnák vagyoni adataikat.

Bár a legnagyobb sajtóérdeklődés minden év januárjában az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalát kíséri, közismert, hogy rajtuk és a kormány tagjain kívül is számos más tisztségviselőnek is a nyilvánosság előtt kell számot adnia vagyonának gyarapodásáról.  A parlament előtt fekvő törvényjavaslat most arra tesz kísérletet, hogy egységesítse a kötelezettségeket és a szankciókat, hiszen eddig a legfőbb ügyészre és helyettesére, az MNB, a Gazdasági Versenyhivatal, az Állami Számvevőszék, a Médiatanács, a Közbeszerzési Hatóság és a Költségvetési Tanács vezető tisztségviselőire eltérő szabályok vonatkoztak.

vagyonyilatkozat

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az újraszabályozás legfeljebb kodifikációs szépségtapaszt jelent, hiszen a vagyonnyilatkozati rendszer alapját továbbra is az országgyűlési képviselőkre irányadó igencsak elnagyolt, hiányos és bizarr előírások jelentik. Gondolunk itt többek közt arra, hogy a törvény szerint kimondottan csak a telepatikus képességekkel rendelkező állampolgárok kezdeményezhetik, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága megvizsgálja a politikusok hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát. Ezekbe ugyanis a nyilatkozatot kitöltő hozzátartozón kívül csak a mentelmi bizottság tagjai tekinthetnek bele, de ők is csak abban az esetben, ha valaki pontosan megjelöli, hogy az általa nem ismert  vagyonnyilatkozatban melyik konkrét tételt és miért találja hibásnak. Könnyen belátható, hogy ez az egész rendszer hitelességét aláássa. Mivel hivatalból nemhogy az adóhatóság, de a mentelmi bizottság sem vizsgálja a nyilatkozatokat, a – többnyire sajtó által – kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárásokat pedig az elmúlt 15 évben a bizottság kivétel nélkül megszüntette, a tisztségviselőknek gyakorlatilag végtelen lehetősége van a vagyonnyilatkozat elsumákolására vagy manipulálására. Az, hogy a tisztségviselők nagy része kézírással tölti ki az íveket, ami ráadásul szkennelt – vagyis elektronikusan feldolgozhatatlan – formában kerül nyilvánosságra, gyakorlatilag lehetetlenné teszi a vagyonnyilatkozatok összehasonlítását.   

A szankcionálást tovább nehezíti, hogy a mentelmi bizottság által benyújtott törvényjavaslat szerint a fenti tisztségviselők esetében csak akkor lépne életbe a tisztséggyakorlási és javadalmazási tilalom, ha valótlan adatot közölnek, illetve megtagadják vagy szándékosan elmulasztják a nyilatkozattételt. Különösen kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért kell beilleszteni a “szándékosság” kitételt a javaslatba, és hogy egy esetleges vagyonnyilatkozati eljárásban kinek és hogyan kellene bizonyítania, hogy a mulasztás nem véletlenül, figyelmetlenségből, hanyagságból vagy mert lemerült a telefonban az akkumulátor, vagy mert késett a trolibusz, hanem szándékosan történt.  

Tekintetbe véve a bizottság és a politikusok különös jóindulatát vagyonnyilatkozat-ügyben, kissé túlbiztosításnak tűnik az Alkotmányügyi bizottság módosító javaslata, amely szerint nem tisztséggyakorlási és javadalmazási tilalom, hanem összeférhetetlenség miatti jogviszony megszüntetés lenne a renitens tisztségviselők jussa: de csak azután, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megszegését és az összeférhetetlenséget a mentelmi bizottság megállapította, majd azt az összes országgyűlési képviselő ⅔-a meg is szavazta.

A fentiekből következően azonban igazán kevés az esély arra, hogy bármilyen ehhez hasonló szankciótól kelljen a magas rangú tisztségviselőknek tartaniuk.

Talán érdemes kiemelni, hogy az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvényjavaslat mellett az országgyűlés még az idén szavazni fog az országgyűlésről szóló törvény módosításáról is. Sajnos azonban ez a módosítás sem tesz kísérletet arra, hogy orvosolja a vagyonnyilatkozati rendszer 15 éve fennálló problémáit.

A kormányzat egyik kedvenc kommunikációs ügynöksége, a Young and Partners nyerte a Zánka - Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság egyik projektjének (Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért - Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében) kommunikációs feladataira kiírt közbeszerzési pályázatot a mai Közbeszerzési Értesítő szerint. A cég stratégiai kommunikációs, kreatív feladatokkal kapcsolatos szolgáltatói, rendezvényszervezői, koordinációs és tanácsadói tevékenységeket, valamint PR ügynökségi feladatokat fog csinálni 235 millió forint plusz áfáért. Az Új Nemzedék Központ nyílt eljárás keretében választotta ki az egyedüliként induló Young and Partners-t a feladatra.

A kommunikációs közbeszerzés előzménye, hogy az Új Nemzedék Központ idén már egyszer megpróbált partnert találni a feladatra, ám az eljárás akkor eredménytelenül zárult. Az egyetlen induló nyáron is a Young and Partners volt, de az állami szerv a Közbeszerzési Törvény 76. paragrafusának 1/d-jére hivatkozva eredménytelennek hirdette a közbeszerzést, amely mögött az áll, hogy a kiírás óta az ajánlatkérő, vagyis az Új Nemzedék Központ vagy a szerződés megkötésére, vagy a kiírásban foglaltak teljesítésére alkalmatlanná vált. 

A cég 2010 óta sorra nyeri az állami intézmények és cégek kommunikációs megbízásait. A Young and Partners tulajdonosa Kuna Tibor, aki 2003 és 2008 között, a cég alapítása előtt a Fidesz-frakció kabinettitkára volt. Az Opten cégadatbázisa szerint a vállalat a Fidesz-kormány alatt sokszorosára növelte árbevételét: míg 2010-ben csak 193 millió forint volt a forgalom, 2012-ben már 825 millió. Tavaly 130 millió forint adózás utáni eredményt tudott csinálni az állami megbízásokkal kitömött cég.

Ha hétfő, akkor Közgép. Ha pedig korrupcióellenes világnap, akkor is Közgép. A Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép, valamint konzurciumi társa, az A-Híd Építő Zrt. közösen nyerte el a 3-as számú főút hatvani vasúti felüljáró hídszerkezetének felújítási munkálatait és az ahhoz kapcsolódó csomópont tervezési és kivitelezési feladatokat - derült ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőből.

Hatvan városa még vasúti felüljáró nélkül

A munkát eredetileg 5 milliárdra árazták, ehhez képest a két cég 6.472.223.992 forintért csinálja meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. számára. A nyerteseket nyílt eljáráson választották ki. A K-H Hatvan Konzorcium mellett egy szlovák és két magyar cég szövetsége pályázott. 

A korrupcióellenes világnap alkalmával érdemes felidézni, milyen irányba mozdult a politikai korrupció az elmúlt években Magyarországon. Azt látjuk ugyanis, hogy hiába volt a korrupció felgöngyölítése és az elszámoltatás a Fidesz egyik jelszava 2010-ben, nem sikerült teljesíteni az emberek elvárásait. Sőt: a korrupció  új minősége jelent meg az elmúlt három évben: ez pedig az úgynevezett „state capture”, a foglyul ejtett állam állapota. Ennek különlegessége, hogy az állam elfoglalását többségében nem az árnyékban megbújó érdekcsoportok, hanem a politika frontvonalában lévő szereplők hajtották végre.

A nagy nyilvánosság előtt zajló korrupciós ügyektől hemzsegő szocialista--liberális kormányzás után jogos igényként merült fel az emberekben az elszámoltatás, a politika kifehérítése. A Zuschlag-ügy, a BKV-ügyek vagy a belvárosi ingatlanpanama, bár eltérő mértékben viselték meg az önkormányzati vagy állami költségvetést, szinte beleégtek a választók tudatába. Ez jelentős részben hozzájárult az MSZP vereségéhez és az elszámoltatás üzenetével kampányoló Fidesz kétharmados győzelméhez (illetve a parlamenten kívüli, a politikai rendszer egészét támadó  pártok, az LMP és a Jobbik parlamentbe jutásához). Három és fél év elteltével azonban azt látjuk, hogy az emberek jelentős része továbbra is fontos problémaként érzékeli a korrupciót, ráadásul többségük nem is gondolja, hogy bármi történne a politikai és üzleti szféra kifehérítése érdekében. Sőt, az emberek 61 százaléka szerint a korrupció egyenesen növekszik Magyarországon. Hogy a választók percepciója nem téves, azt remekül példázza a hetekben kirobbant NAV-botrány, amelyben a jelenlegi és az előző kormánypárt példás nagykoalícióban szavazták le a vizsgálóbizottság felállítását. De ha a kormány a Nemzeti Dohányboltokkal lényegében minden sarokra korrupciós emlékműveket állít, akkor szintén kevéssé meglepő, hogy az emberek nem érzik a közélet tisztulását.

A közvélemény és a sajtó szerint sem érezhető csökkenés a korrupció mértékében Magyarországon, az viszont látható, hogy a minősége megváltozott. Az egyik legforróbb területet továbbra is a közbeszerzések jelentik, de jelentős kockázatok láthatók az európai uniós források elosztásánál is. További probléma „az elmúlt húsz évben” tisztázatlan párt- és kampányfinanszírozás megoldatlansága, amelyben új törvényi szabályozás ugyan született, átláthatósági garanciák azonban nem. Hogy egyetlen példát említsünk: 2014-ben sem fogjuk tudni, melyik párt mennyit költött a választási kampányra, de félő, hogy a nagyobb pártok esetében még azt sem, miből tette ezt. A polgármesteri és országgyűlési képviselői tisztségek összeférhetetlensége nevezhető talán egyedül előrelépésnek, azonban a legsúlyosabb probléma korábban sem ez volt, hanem a politika- és politikus-közeli vállalkozások szaporodó száma és jelentősége.

Az igazi különbség a korábbi ciklusokhoz képest tehát az, hogy a politika világában (és a politika világából) élők, illetve a tágabb klientúra fenntartására átirányított pénzek immár nem „két nagy párt” között oszlanak meg, hanem kizárólagosan a parlamenti kétharmaddal bíró kormánypárt, a Fidesz-KDNP rendelkezik felette. A kétharmad segítségével a kormányzó pártok igyekeznek hosszú távra bebiztosítani a ciklus alatt kialakult hatalmi struktúrát, a Fidesz által véghezvitt "őrségváltást". Ennek különböző eszközei vannak a fékek és ellensúlyok – szinte unalomig ismételt, de igencsak fontos – lebontásától a személyi kinevezéseken át a személyre szabott törvényalkotásig. Előbbi kategóriába tartozik a parlamenti ellenzék lehetőségeinek korlátozása (egyéni képviselői indítványok rendszere, új Házszabály, éjszakai viták), az Alkotmánybíróság jogkörszűkítése, az igazságszolgáltatás bírói függetlenséget sértő kialakítása, de az is, hogy a felpörgetett jogalkotásnak köszönhetően sokszor még a kormánypárti képviselők sem tudják, milyen jogszabályokat és módosításokat szavaznak meg az Országgyűlésben. A személyi kinevezések terén a Fidesz-KNDP semmiféle önkorlátozást nem mutatott: a Legfőbb Ügyész, az OBH és a Médiatanács elnöke, az Alkotmánybíróság új tagjai, a Köztársasági Elnök, a pártok gazdálkodását is felügyelő Állami Számvevőszék elnöke mind-mind fideszes kötődésű politikus vagy szakember, ami egyértelműen növeli a kormánypártok befolyását az ellenőrző szervek felett. Ha pedig ez nem lenne elég, a kinevezési idők meghosszabbításával ezt az állapotot ciklusokra betonozták be a kormánypártok. A személyre és cégekre szabott jogalkotás már 2010 előtt is megjelent a hazai közéletben, általános gyakorlattá azonban a kormányváltást követően vált. Ezek lényege a gazdasági konkurencia ellehetetlenítése. A politikai konkurencia nehéz helyzetbe hozásáról pedig az új választási törvény, a választási eljárásról szóló törvény, a kampányok korlátozása és a jobboldali médiabirodalom kiépítése gondoskodik.

Mindez lehetővé teszi olyan, nehezen megkérdőjelezhető és látványos korrupciós folyamatok véghezvitelét, mint a trafik- és földpályázatok finoman fogalmazva is kérdéses elbírálása, a kormányhoz közel álló építőipari, kommunikációs vállalkozások helyzetbe hozása és – akár százmilliárdos tételben – közpénzzel történő kistafírozása.  A kép azonban mégsem ennyire egyoldalú. Történtek ugyanis korrupcióellenes lépések a közigazgatásban: erre utal például kormány korrupcióellenes programja, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) megerősítése vagy a megbízhatósági vizsgálatok bevezetése a hivatalos szerveknél, még ha ezen intézkedések hatása egyelőre nem is látszik. Kettős játék folyik tehát: a Fidesz-KDNP használja és elfogadja a korrupciót, mint a hatalomépítést olajozó eszközt, ugyanakkor megteremti annak lehetőségét is, hogy felléphessen ellene, amennyiben ez gyengítené hatalmát vagy a hatalom megtartásának esélyeit.

Ezzel egy időben gyengül a társadalmi, civil kontroll lehetősége is. Az infotörvény módosítása, a média fölötti kontroll erősítése, a jogalkotás során korábban meglévő társadalmi egyeztetés formálissá tétele azt üzenik az állampolgároknak, hogy bízzák az államra az állami-politikai korrupció elleni fellépést. Márpedig a hetekben kirobbant NAV-botrány tökéletesen példázza, hogy a végletekig központosított állami szervek alkalmassága miért korlátozott e téren. A negatív folyamatok mellett így szinte eltörpülnek a szakmailag egyébként akár értékesnek tekinthető korrupcióellenes lépések, és a hitelességük is megkérdőjelezhető.

Összességében megállapítható, hogy Magyarország sem az elmúlt évben, sem a kormányzati ciklus kezdete óta nem lett kevésbé korrupt ország. A korrupció minősége azonban alapvetően változott meg a korábbiakhoz képest. A politikai és gazdasági versenytársak hiánya ugyanis korrupciós szempontból nem önmérséklethez, hanem a hatékonyság maximalizálásához vezet.

Itt a friss, ropogós Közbeszerzési Értesítő, amelyben rövid keresgélés után két érdekes megbízásra bukkantunk. Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne lenne legalább egy bizonyíthatóan kormánypárti kötődésű nyertes cég valamelyik állami vagy önkormányzati tenderen. Íme a maiak.

Egy új honlap mindig jól jön

Az Állami Autópályakezelő Zrt. átszervezésével létrejött Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. most 40 milliós kommunikációs feladattal bízta meg a kormányzati tendereken rendre sikerrel szereplő I.M.G. Inter Media Group Kft.-t. A november elején gyorsított tárgyalásos eljáráson kiválasztott kormánypárti kötődéseiről ismert ügynökség új arculatot, új honlapot és az új arculathoz kapcsolódó online és offline anyagokat fog csinálni a pénzért cserébe. Az IMG egyébként már korábban is dolgozott az Autópályakezelővel, mert év elején 377 millió forintért foglalkozott az e-útdíj kommunikációjával. (A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak jóval kevesebb feladata van, mint volt egykor az Autópályakezelőnek volt: nem foglalkozik az útkezeléssel, csakis a pénzbehajtással. Az útkezelés átkerült a Magyar Közúthoz.)

Csatornázás utáni teendők

Jó hétfőre ébredtek Simicska Lajosék is, amikor kezükbe vették az értesítőt. A Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás 646 millió forintot fizet egy konzorciumnak, amelynek a Közgép is tagja. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kiválasztott cégek feladata az lesz, hogy a csatornázási munkák után helyreállítsák az utakat. A Közgép mellett az EuroAszfalt és az OMS Környezetvédelmi Kft. mint konzurciumvezető nyerte el a megbízást mint egyedüli meghívott.

Ha valakiket – történetesen állami vezetőket és az ország adóhivatalát – korrupciós vádakkal illetnek, akkor járnak el helyesen, ha minden segítséget megadnak az ügy felderítéséhez, amely tisztázni képes őket. De mit árul el az érintettekről, ha ennek tökéletes ellentétét cselekszik, és mindent megtesznek az ügy elhallgatásáért?

Egyelőre nem tudni, hogy az évtized egyik legnagyobb politikai botránya kerekedik-e Horváth András, a NAV korábbi ellenőrzési szakkoordinátora által nyilvánosságra hozott „ezermilliárdos” áfacsalási ügyből, vagy érdemi következmények nélkül marad a dolog. Az viszont biztos, hogy az érintett szereplők – a „nagy” parlamenti pártok, a vizsgálatot elutasító Állami Számvevőszék és a Horváthot rágalmazásért beperlő adóhivatal – meglehetősen furcsán viselkednek a téma kapcsán. Másképpen fogalmazva: erősen úgy tűnik, hogy választott képviselőink és az állami szervek nem annyira az ügy feltárásán, mint annak szőnyeg alá söprésén fáradoznak.

Mindeközben nem tudjuk, mit tartalmaz Horváth András titokzatos „zöld dossziéja”, amelyben állítólag a bizonyítékokat tartja. Ezt egy ideig egyébként biztosan nem is fogjuk megtudni, hiszen a volt szakkoordinátor vélhetően nem legális módon szerezte meg magának az adatokat. Azok nyilvánosságra hozása tehát jogszabályokat sértene. Csakhogy másképpen a korrupciógyanús ügy leleplezésére esély sem lett volna. Ezért is hibás logika azon rugózni, hogyan jutott hozzá Horváth az áfacsalás állítólagos bizonyítékaihoz. A lényeg ugyanis nem ez, hanem az, történt-e óriási összegű, rendszerszerű, évek óta tartó korrupció vagy sem.

Márpedig a gyanúnál kicsit többről van szó. Legalábbis ezt látszik igazolni, hogy három képviselő kivételévvel sem az MSZP, sem pedig a Fidesz (tehát az előző ciklus nagyobbik kormánypártja és a jelenlegi kormánypárt) nem támogatta vizsgálóbizottság létrehozását, az adóhivatal pedig a botrány kirobbanását követően hihetetlen sebességgel reagálva csapott le egy, a Horváth állításainak megfelelően működő áfacsalás-sorozatra.

Ez egyébként ugyanaz a szervezet, amely rágalmazásért feljelentette egykori munkatársát. A feljelentés tökéletesen példázza, hogyan korlátozza az átláthatóságot a rágalmazás büntetőjogi kategóriája, és miért kellene valódi védelemben részesíteni a közérdekű bejelentőket. A NAV-nak tehát nem perelnie kellene, hanem vizsgálódnia, és ugyanezt kellene tennie az ügyészségnek, a parlamentnek és az Állami Számvevőszéknek. Parlamenti képviselők sokszor érvelnek indokolatlannak tűnő szigorítások esetén azzal, hogy „aki tisztességesen viselkedett, annak nincs félnivalója.” Itt a remek alkalom, hogy ezt maguk bizonyítsák be.

Erre azonban érdemi kísérlet egyelőre nem történt, sőt mintha inkább Horváth András személye elleni támadásokkal akarnák bebizonyítani, hogy az egykori szakkoordinátor állításai nyilvánvalóan valótlanok. Pedig egy olyan országban, ahol ennyire rossz az adómorál, és az adóhivatal a legnépszerűtlenebb intézmények egyike, a NAV-nak kapva kapnia kellene az alkalmon, hogy kétséget kizáróan bizonyítsa, nem hagy egyetlen adóforintot sem csak úgy elgurulni, és legfőképp nem kivételezik adózó és adózó között.  

Az áfacsalások becsült kárösszege a 2014 évre tervezett költségvetési hiányhoz, és néhány megvalósult, folyamatban, illetve előkészületben lévő beruházáshoz képest

Ha Horváth András állításai igazak, az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb korrupciós ügyéről beszélünk. Évente 1700 milliárd forint ugyanis óriási pénz: több mint a most elfogadott 2014-es költségvetés, tehát a magyar állam összes kiadásának 10 százaléka.  Amennyiben az állami szervek és az állami szervek ellenőrzésére létrehozott intézmények nem lépnek érdemben, félő, hogy e lépések kikényszerítése a média, a civil szervezetek és főként az állampolgárok feladata marad.