Legalább hét-nyolc erősen túlárazott 4-es metrót lehetne építeni a Paksi Atomerőmű II-es blokkjának bővítési árából, amit pályáztatás nélkül kapott meg az orosz állami tulajdonban lévő Roszatom. A tender kiírásának az átláthatóság mellett éppen az lett volna a célja, hogy a legjobb ár-érték arányban kivitelező cég kapja a megbízást. Különösen akkor lenne fontos a pályáztatás, ha ekkora összegekről beszélünk; a sajtóban emlegetett 3000-3600 milliárd forintos ár ugyanis az általunk megismert nemzetközi példák alapján még jóval feljebb csúszhat a kivitelezés során.
Nem kívánunk igazságot tenni abban, szükség van-e a Paksi Atomerőmű bővítésére, ezt ugyanis szakmai kérdésként kezeljük, ahol többek közt a megtérülést, a világpiaci folyamatokat, a környezetvédelmi és energiabiztonsági szempontokat egyaránt mérlegelni kell. Nem kívánunk sokat rugózni a politikai konzekvenciákon sem, bár kétségkívül van annak némi pikantériája, hogy Orbán Viktor 2008-ban, még ellenzéki politikusként a magyar nép elleni puccsról beszélt a szocialista kormány és az oroszok titkos megállapodása kapcsán. Hat évvel később pedig ő maga állapodott meg Vlagyimir Putyinnal a bővítésről.
Ehelyett a projektben lévő korrupciós kockázatokról lesz szó.
A szerződés megkötése előtt felmerülő problémák közül a legfontosabb a társadalmi-szakmai egyeztetés teljes hiánya volt. Ilyen szempontból valóban jogos Orbán Viktor 2008-as kritikája is, más kérdés, hogy kormányfőként igazán lett volna lehetősége máshogy csinálni a dolgokat, különösen a konkrét üzlet nyélbe ütése előtt. Illés Zoltán jelenlegi környezetvédelmi államtitkár szintén 2008-ban például egyenesen népszavazást tartott volna a kérdésről – mára ez mintha kevéssé lenne fontos szempont. A kormány saját hatáskörben döntött egy alsó hangon is 3000 milliárd forintos beruházásról, amely Magyarország energiapolitikáját valóban 2085-ig határozza meg. Ez persze jogilag szabályos, de pontosan olyan kockázatot rejt magában, mint a törvényalkotás során a szakértői-társadalmi egyeztetés mellőzése: fontos szakmai vagy akár geopolitikai szempontok sikkadhatnak el ennek hiányában.
A második probléma, hogy a konkrét megállapodás bizonyos részletei ismeretlenek. Azt ugyan híradásokból már tudjuk, hogy mennyiért, milyen hitelkonstrukcióban és milyen feltételekkel bővítik az atomerőművet, azt azonban nem, pontosan miben állapodott meg Orbán és Putyin. A kormány részéről persze Lázár János cáfolta, hogy egyéb alkukkal is összekötötték volna a megállapodást, ez azonban korántsem egyértelmű. Orosz és magyar sajtóértesülések szerint például a 2015-ben lejáró orosz–magyar gázszerződés megújítási feltételeit is érintheti a megállapodás. Az átláthatatlan, pályáztatás nélküli szerződésnek legnagyobb hátránya, hogy nem lehet egyértelműen kizárni az ilyen különalkukat. Főleg akkor, ha - amint egyes alkotmányjogászok írják - a magyar állam nem vállalhat a GDP-arányos államadósságot növelő pénzügyi kötelezettséget, tehát másféle garanciát kellett (volna) kínálni az orosz fél számára.
De itt még messze nem érnek véget a kockázatok. Neve elhallgatását kérő energetikai szakértőnk bevonásával ugyanis megnéztük négy korábban elkezdett projekt – az Akkuyu erőmű, a Baltic NPP, a Hinkley Point C és a temelini erőmű – bővítési árait. Ezek alapján elmondható, hogy kilowattonként 4000-4500 dollár alatti ár már példátlanul olcsónak számít, de míg a temelini erőmű esetén 5000-7000 dollár közti saccolják a bővítés költségét, Franciaországban előfordul 8000 dollár/kilowattos ár is. Másképpen fogalmazva: egyetlen kilowattnyi kapacitásbővítés reálisan 900 ezer és 1 millió 500 ezer forint közötti összegbe kerülhet a magyar adófizetőknek.
Márpedig Paks bővítése kapcsán ennek az összegnek a kétmillió-négyszázezerszereséről beszélünk, ami alsó hangon is 2100 milliárd forintot jelent (de még az oroszok által nyújtott hitel összege is ennek másfélszerese lehet), de a bővítés költsége a 4000 milliárd forintot is elérheti. És ehhez még hozzájön az is, hogy szakértőnk szerint „a projektek gyakran elszállnak”, az tehát meglehetősen ritka, hogy az eredeti ár marad a végső számlán is. És hogy mi ebben a korrupciós kockázat? Főként a pályáztatás “megspórolása”, amely korántsem bevett gyakorlat. Az általunk vizsgált négy erőműből három esetben pályázatot írt ki az építtető állam, hogy a legjobb ajánlatot fogadhassa el. Egyedül a törökök (Akkuyu erőmű) jártak el hozzánk hasonlóan. Nem véletlen, hogy 2012 végén, tehát alig egy éve még Kovács Pál energiaügyi államtitkár is arról beszélt, hogy a hatékonyság érdekében „négy hónapon belül kiírják a paksi tendert”. Nos, ez nem történt meg. És már nem is fog.
De ezzel még mindig nincs vége a kockázatoknak. Az orosz elnök közlése és a kormany.hu oldalon megjelent összefoglaló alapján a beruházásnál a munkálatok 40 százalékát magyar beszállítók fogják végezni. Viszont korábban arról is szó volt, hogy e beszállítók jelentős része nem az energetikai feladatokban, hanem az építési szakaszban venne részt. És bár szakértőnk szerint a 40%-os arány megvalósulására kicsi az esély, arra szerintünk annál inkább, hogy a Simicska Lajos egykori Fidesz-gazdasági igazgató tulajdonában lévő Közgép ebből jelentősen kiveszi majd a részét. Legalábbis a korábbi építőipari közbeszerzések és a bővítésre kiírt kommunikációs tenderek pontosan arra engednek következtetni, hogy a kezdeményezettek ismét pártközeli vállalkozók lesznek.
Szakértőnk szerint egy ekkora volumenű beruházással éppen az lehet az egyik probléma, hogy "kisebb összegek – ez alatt most tízmilliárdokat értünk – elcsorgása senkinek nem tűnik fel.” Különösen akkor, ha nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva az állam többet titkosít a kelleténél. Márpedig ez könnyen előfordulhat, hiszen a Magyarország energiatermelését 2085-ig meghatározó projekt joggal nevezhető nemzetbiztonsági érdeknek. A túlárazott beszállító megrendelések viszont nem.
Összességében tehát a tegnapi megállapodás korrupciós kockázatai a következőekben foglalhatók össze:
1. Nem volt társadalmi vagy szakmai egyeztetés a döntés előtt, így fontos szempontok maradhattak rejtve.
2. Könnyen lehet, hogy az erőmű bővítése mellett egyéb üzletekkel is összekapcsolták a megállapodást, amelynek hatékonysága így meglehetősen nehezen mérhető.
3. Nemzetközi példák azt sugallják, hogy a tervezett bővítés akár a sajtóban megjelenő 3000 milliárd forintnál is drágább lehet.
4. A pályázat hiánya kizárta, hogy olcsóbb vagy „jobb” ajánlat érkezzen az atomerőmű bővítésére.
5. A magyar beszállítók magas aránya elvben pozitív elem – kivéve, ha ez kizárólag a kormányközeli vállalkozások helyzetbe hozását szolgálja.
6. És a kormány titkosít olyan adatokat is, amelyek nemcsak a nemzetbiztonsági szempontból veszélyes dokumentumokat, de a korrupcióra utaló jeleket is elrejtik.
Érdemes lehet tehát az elkövetkező években nemcsak energetikai vagy környezetvédelmi, hanem korrupciós szempontból is vizsgálni a beruházást – akár újságíróként, akár „csak” az adóforintjaink miatt aggódó állampolgárként.
Címkék: bővítés oroszország atomerőmű paks építőipar átláthatóság anti korrupció
17 komment · 2 trackback
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Az azeri baltás szindróma 2014.01.16. 15:23:46
Trackback: Paks: Orbán megpuccsolta 2008-as önmagát 2014.01.16. 13:54:15
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Larry Silverstein 2014.01.16. 11:33:42
Csodálatos ország ez.
tobeor 2014.01.16. 11:36:46
"az ilyen megaprojektek jellemzõen kétszer addig tartanak és háromszor annyiba kerülnek, mint tervezték, úgyhogy szinte bizonyos, hogy borzasztó károkat okoz ez is az országnak.
Eközben az alternatív energiatermelés ára folyamatosan esik (plusz a palagázforradalom is komoly hatásokat fog még okozni)"
privatvagyonkezeles.hu/alapblog/16-citadella/4467-
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.16. 11:44:32
Nem mindig a unalam finn erőmű példával kellene jönni. A világon cirka 100 blokk áll tervezés vagy építés alatt. Statisztikailag lenne miből meríteni. Ja, pesze munka is lenne utnána nézni, egyszerűbb egy elemes "mintával" dolgozni.
Én atomenergiát nem ellenzem, de azt, ahogy ezt összehozták, azt igen...
MasterMason 2014.01.16. 12:03:52
Azért mondjuk ki őszintén, hogy ez legalább megmarad! Jelenleg az áram negyven százalékát termeli paks, a bővítés után ez 80%-ék lesz és mindez kerül majd 10 milliárd euróba. Ehhez képest 12 milliárd euró kölcsönt vettünk fel imf hitel gyanánt 2008-ban és mi maradt lett?! Kamatok. Nem termelt semmit- Jó lenne ha bele lehetne kötni ebbe a paksi bővítés dologba, de nem nagyon lehet.
Ez legalább 30 évig áramot fog termelni, szemben az imf hitellel ami csak úgy elfolyt valahova, és senki nem tudja hova.
tobeor 2014.01.16. 12:04:22
"A paksi atomerőmű bővítése kapcsán 3000 milliárd forintról beszélnek, de a teljes költség 5-6 ezer milliárd lehet."
index.hu/gazdasag/2014/01/14/paks/
Szelid sunmalac 2014.01.16. 12:12:30
lobster thermidor 2014.01.16. 12:30:17
Mondhatnál legalább egy példát arra, hogy milyen üzletből jöttünk ki jól, amit az oroszokkal kötöttünk.
Mert én egyre sem emlékszem.
Szelid sunmalac 2014.01.16. 12:33:20
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.16. 12:35:38
Na persze ezeket sem a két szép szemünkért, hanem mert nekik is érdekükben állt.
Én úgy látom, hogy az alapvető világszemléleteddel van a bajod. Nincs ingyen ebéd...
lobster thermidor 2014.01.16. 12:59:50
Inkább neked vannak furcsa fogalmaid a világról, vagy szövegértési problémáid vannak!
Én nem azt kértem, hogy olyan kioktatónak tűnő monológba fogj, amiből pont csak a felvetett kérdésemre nem adsz választ.
Nyilván gyerek vagy még, és nem emlékszel a régi szép időkre, és arra az időszakra, amikor a kedves "konzervatív" kormányaink mindent megtettek, hogy kipaterolják mindenhonnan az oroszokat. Részben sikerült is, ezért évekig dögrováson volt a mezőgazdaság, a könnyű, és járműipar bele is döglött.
A nyomott árú gáznak volt ellentételezése más irányban bőséggel, a fűtőelemek elvitele pedig természetes dolog, hiszen úgy nem köt egy felelős országvezetés sem nukleáris üzleteket, hogy ne biztosítaná a későbbi elhelyezését.
Tehát ki beszélt itt ingyen ebédről, komám?
Én továbbra is azt kérem, hogy mondj egy olyan oroszokkal kötött üzletet, amiből jól jött ki az ország.
sas70 2014.01.16. 13:00:57
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.16. 14:00:50
Tehát ennyit a felelős döntésről. Nem felelős döntés volt, hanem Iván elvitte, mert kellett neki. Amint nem kellett, szart rá, hogy nekünk kell megoldani. Felelősen valahogy itthagyták Tökölön a szarrá szennyezett talajt is...
A jól jött ki rész melyik részét nem érted te, hogy értelmezhetetlen...? Kell gáz. Kell. Eladják? Igen. Win-win.
Egyszerűen nem tudod értelmezni a tisztességes üzlet fogalmát. Vagy neked csak az a jó bolt, ha jól lehúzod a másikat és szart sem adsz érte...?
csak egy néző 2014.01.16. 16:01:22
Gondolom, már a Nemzeti Közgépnél Simlicska hálótárs utasítására, lázasan írják a pályázatokat a munka 40%-nak elnyeréséért. Titkon remélik, hogy nyerhetnek egy, két tendert ebből a Lézer Jankó által az "évszázad üzletének" nevezett megállapodásból (2008-ban ezért Fletót, ha aláírta volna, tuti felnégyelték volna és a parlament helyét a békés tüntetők sóval hintették volna be), amit pártunk, kormányunk és országunk tulajdonosa, egymás kölcsönös hátbapaskolása között megkötött az általa a kizavart, demokrácia bajnok szövetségessel. Lézer Jani, aki elvégezte az OKJ-s "Vátesz képzőt", már most megtudta jósolni, ha elkészül a nagy mű határidőre 2025-re, vagy 6 vagy 7 vagy 8-ra(vagy ki tudja, hogy mikorra?)akkor 60- évig!!! nálunk lesz a legolcsóbb a villany áram az EU-ban és akkor még nem is beszéltünk Németh rezsirizsa harcos Szilárdról, mert ugye neki is kell valami harcot hirdetni.A CÖF-ikésekről ne is beszéljünk,akik majd vidáman vonulnak a "Szeretünk gyarmat lenni" molinó mögött. Már több afrikai sámán bejelenkezett a mi nagy látnokunkhoz továbbképzésre, mert ők eddig csak azt tudták megjósolni, hogy jövőre egy évvel lesznek öregebbek, ha megérik. Magyarország jobban teljesít!
lobster thermidor 2014.01.17. 04:39:01
Te komoly tévedésben vagy, főleg abban,amit itt rólam a lehúzásról, és az általad nekem tulajdonított üzleti felfogásról vizionálsz.
Amúgy nehéz az olyanokkal bármiről is szót váltani, akik érvek helyett, az időpontokat össze - vissza kutyulva, a feltett kérdésre még nyomokban sem válaszolva rögeszmésen a vitapartner minősítgetésében keresik igazságuk forrását.