Részvételiség, közösségi kapcsolatok, társadalmasítás, bevonás: ezek manapság divatos fogalmak, amikor a hétköznapi emberek problémáira fittyet hányó politika megreformálásáról van szó. Ám azzal, hogy azonos értelemben használjuk őket, fennáll a veszélye, hogy lózungokká válnak. Elveszítik jelentésüket és nem nyújtanak támpontot a közügyek megújításáért folytatott küzdelemben, hanem csupán a politikai kommunikáció kötelező marketingszlogenjeiként élnek tovább.
A következőkben megpróbáljuk tisztázni a demokratikus részvétel megerősítének szótárát, hogy ezeket a szavakat a közjóért dolgozó civilként, állampolgárként a mindennapi gyakorlatainkban, elemzéseinkben és követeléseinkben a szlogenek szintén túl is hasznosítani tudjuk. Az idegen szavak és a technikai kifejezések használata a politikai részvétel nyelvében ugyanúgy elidegenítőek, mint a technokrata politika nyelvezete! A fogalmak tisztázása hozzájárulhat ahhoz, hogy a részvételiséget állampolgári erényként, a társadalmasítást a döntéshozatal normál demokratikus működéseként, a bevonást pedig a közügyek megvitatásának ésszerű kereteiként mozdíthassuk elő és követelhessük meg.
A szöveg a K-Monitor által fejlesztett térképes kérdőív, a PARTIMAP részvételi módszertanában jelent meg. A felület ingyenesen használható eszközt kínál állami szerveknek, önkormányzatoknak és civileknek helyi közügyek megvitatására.
A szakirodalom leggyakrabban a döntéshozók és a döntésben érintettek hatalmi hierarchiájának szempontjából elemzi a részvételi folyamatokat. A képzeletbeli létra alsó fokai (propagandisztikus befolyásolás (manipuláció), egy strukturálatlan fórum következmények nélküli, gőzlevezető terápiája) nem tekinthetőek valódi részvételnek. Ezek célja csupán a társadalom támogatottságának megnyerése, vagy az ellenállás aláásása. Ezek az eljárások értelemszerűen kerülendőek egy valódi, demokratikus részvételi folyamat során. A létra középső fokai (tájékoztatás, konzultáció, békítő-semlegesítő kompenzáció) szintén nem változtatják meg a hatalmi viszonyokat, céljuk a döntések támogatottságának növelése.
Valódi, érdemi részvételről akkor beszélhetünk, ha a döntéshozó, például egy projekt tervezője vagy egy költségvetés megalkotója világos feltételek mellett megosztja a döntéshozatali kompetenciáit és felelősségét az érintettekkel.
Amikor demokratikus részvételi folyamatokkal találkozunk, joggal tesszük fel a kérdést: valódi, érdemi demokratikus részvételről, vagy álrészvételről van-e szó. Ugyanakkor ezt a normatív értékelést nem könnyű elvégeznünk, ha nem egyetlen elnyomott, hatalom nélküli helyzetben lévő kisebbségi csoport vagy mozgalom helyzetét, hanem egy adott település vagy ország sokféle érdekcsoportjának és atomizált állampolgárának a politikai részvételét vizsgáljuk. Ha azt a kérdést tesszük fel, "részvételibbé" vált-e példul egy önkormányzat működése, e folyamat számos összetevője bomlik ki előttünk: kommunikációs csatornák, bevonási eljárások, formális és informális viszonyok. Ahogy a részvétel létrájánál, úgy egy ilyen közösség viszonyainak elemzésénél sem vizsgálhatunk egyetlen pillanatot vagy bevonási aktust: ezek bizonyos téren lehetnek előremutatóak, de nem adnak teljes képet a közösség egészének hatalmi folyamatairól, lehetőségeiről, kihívásairól.
A következőkben ezért egy olyan fogalmi sémát rajzolunk fel, amelyben a politikai részvétel rétegeit leíró fogalmak nincsenek hierarchikus viszonyban a demokratikus hatalomátruházás mértéke szerint. Ehelyett együttesen írják le annak az intézményi-társadalmi ökoszisztémának az alkotórészeit, amiben a közügyekben való aktív részvétel megvalósulhat. Mindezt a politikai folyamaton belülről, annak összefüggései felől, vagyis nem bizonyos eredmények, kimeneti mutatók felől írjuk le. Mivel célunk a részvételi gyakorlatok módszertanának fejlesztése és tudatosítása, azt a kérdést tesszük fel: mi kell ahhoz, hogy a döntéshozatalba becsatornázzuk az érintettek véleményét, igényeit konkrét ügyek mentén? A módszertani orientáció miatt a döntéshozók által kezdeményezett, szándékolt párbeszéd szintjére fókuszálunk és a többi réteget is a bevonás gyakorlatias, tervezhető feladatai felől vizsgáljuk meg. Ez nem azt jelenti, hogy az eredményorientált vizsgálódásnak vagy a részvételi létra mozgalmi "öntesztjének" ne volna értelme, ne egészítené ki az itt leírtakat.
A bevonni kívánt közösség rövid távon adottságnak tekinthető kulturális-attitűdbeli jellemzői (részvételiség), a döntéshozó-érintett kapcsolatot a konkrét ügytől függetlenül intézményesítő közösségi kapcsolatok és egyes közpolitikai kérdések programszerű, döntéshozatali eljárásokhoz kapcsolódó társadalmasítása együttesen adják egy konkrét bevonás kontextusát. Azért indulunk ki ezekből az organikusan összetartozó rétegekből, hogy rámutassunk: egy bevonásra szolgáló eszköz használata nem önmagában vett végcél, amivel a részvétel megvalósul, az erre vonatkozó demokratikus követelmény „kipipálható”. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a bevonás számszerű eredménye és az ennek nyomán születő döntések elfogadottsága, minősége mellett legalább annyira fontos feladatunk a résztvevői kultúra hosszú távú erősítése, a közösségi kapcsolatok építése és mélyítése, illetve a kiszámítható, nyitott döntéshozói szemlélet fejlesztése. A bevonás eredményét nem elég az ügyünkre nézve értékelnünk, ezt saját folyamatainkra nézve is meg kell tennünk!
Résztvevői kultúra: előfeltétel és eredmény
A részvételiség javasolt fogalma nem azonosítható a demokratikus innovációval és egyes eszközök használatával, inkább ezek működésének társadalmi előfeltételeként és közvetett eredményeként értendő. A fogalom túlterheléséhez vezet, ha minden érintettekkel való kapcsolatfelvételt és bevonásra tett kísérletet a részvételiség megvalósulásaként - és demokratikus innovációként – tekintünk. Így a részvételiség nem a közösség, hanem a döntéshozatal jellemzője lesz, arra való tekintet nélkül, hogy az érintettek igénylik-e ezt vagy sem. Fontos, hogy az érintettek a véleményüket izgalmas, innovatív bevonási eszközökkel mondhassák el, de legyen akármilyen bevonó egy közösségi esemény vagy cool egy digitális bevonásra szolgáló kütyü, ez nem garancia arra, hogy a döntéshozatal során a közösség részvétele átfogóan érvényesült!
A részvételiségre inkább demokratikus politikai kultúraként érdemes tekinteni, amiben az állampolgárok tájékozott, tudatos, aktív részesei, alkotói a közügyeknek a döntéshozók által felkínált bevonás csatornáin keresztül és azon túl (tiltakozás, önkéntesség stb.)
Fontos, hogy az érintettek részvétele ne elszigetelt aktus legyen, ne csak szimbolikusan, de a gyakorlatban is erősítse ezt a résztvevői kultúrát, épüljön be a közügyekkel kapcsolatos elvárásokba és jelenjen meg tanulási folyamatként. A bevonásra tett erőfeszítések részvételiséggel kapcsolatos szemléletformáló hatása éppen ezen ismeretek, attitűdök változásában érhető tetten, és nem konkrét ügyek körüli aktivitásokban.
A részvételiség, mint értékválasztás át kell hassa a döntéshozatal egészét: valamilyen formában minden, az érintettek érdeklődését kiváltó ügyben meg kell jelenjen legalább tájékoztatás, konzultáció formájában azzal, hogy az érintetteket állampolgárként és nem alattvalóként szólítja meg. A részvételiség kultúráját építő folyamat figyelemmel kell legyen azokra az eleve adott attitűdökre, csatornákra, előzményekre, amelyeken keresztül az emberek a közügyekhez kapcsolódnak. A részvétel nem nulláról indul: ha a bevonás új intézményeit akarjuk alkalmazni a részvételiség nevében, könnyen előfordulhat, hogy az eszközt az érintettek a mozgásterük korlátozásának, és nem bővülésének fogják érzékelni. Ez nem feltétlenül probléma, ha informális, kijáráson alapuló kapcsolatokat formalizálunk, de a bevonás ettől még elbukhat így.
Ráadásul hiába tartjuk elvben alapvető demokratikus elvárásnak, a közösségi részvétel nincs ingyen. Nem vagyunk 24 órában aktív állampolgárok! Egy döntéshozónak más motivációja, érdeke fűződik ahhoz, hogy beleszóljon, hogyan alakul egy fejlesztés sorsa, mint egy állampolgárnak vagy civil véleményezőnek. Az érdekeltség megteremtésének számtalan eszköze van a játékos, érdekes, informatív formától a közvetlen, kézzel fogható pozitív eredményen és a közösség elismerésén át a jutalmazásig (pl. ajándékkupon a részvételért). Egy jól sikerült médiakampánnyal ugyan elérhetjük, hogy sokan reagáljanak a tematizált ügyben, de ha nem teremtünk hosszabb távú, belső ösztönzőket a résztvevők számára, legközelebb már nem biztos, hogy válaszra méltatnak, és az sem, hogy megnő az érdeklődésük, elkötelezettségük az adott ügy iránt. A részvételiség kultúrájához tartozik, hogy a döntéshozatali folyamatok intézményesült módon, a közösség életébe ágyazódva önmagukban is képesek fenntartani a bizalmat és az érdeklődést, mert a résztvevők úgy látják, hogy van értelme az erőfeszítéseiknek. A részvételi fáradtság valós veszély: ha túl sokszor és sokat kérünk, ezt nem célzottan a megfelelő értintettektől tesszük, vagy ha nem látható a bevonás eredménye, akkor hamar elveszíthetjük a bevonással bombázott érintettek figyelmét.
Ha egyes kitüntetett ügyekben intenzív párbeszéd zajlik, de más, fontosabbnak rangsorolt ügyekben manipuláció és elutasítás tapasztalható, az hitelteleníti a részvételi folyamatokat és bizalmatlanságot teremt. Az attitűdökben nem lehet néhány, a szakértők által mégoly jónak is tartott eszközzel sem gyors változást elérni. Tartalmában naprakész, problémaérzékeny és átfogó, formájában szabályozott és kiszámítható módon kell, hogy a részvételre lehetőség adódjon. Ezért fontosak a részvételiség kultúrája és a konkrét bevonási gyakorlatok közötti, közbenső pillérek: a közösségi kapcsolatok és a döntéshozatal társadalmasítása.
Közösségi kapcsolatok és a döntéshozatal társadalmasítása
A közösségi kapcsolatok mindazon kötelékek együttesét jelölik, amely a döntéshozók és az érintett társadalmi csoportok között szövődik. Ezen kapcsolatoknak csak egy része a formalizált helyi nyilvánosság, ugyanúgy részei az informális, de nem teljesen spontán kapcsolatok. Ha a társadalmi közeg részvételi kultúrája erős, ezek a kapcsolatok sűrűbbek, de az már a bevonást lebonyolítók felelőssége, hogy ezek látens vagy aktív formában léteznek, mint az elérés potenciális csatornái.
Itthon ugyanazt az eljárást hol részvételi, hol közösségi költségvetésnek nevezik - a lényege, hogy az önkormányzati költségvetés egy részének felhasználásáról a lakosok döntenek. A fogalomhasználat érthető: gyengébb résztvevői kultúra esetén a részvétel szó idegen és elriasztó lehet, miközben a közösség pozitívabb jelentéstartalmú. Ugyanakkor a folyamat a költségvetés részvételi megalkotása, a kiválasztott elképzeléseket az önkormányzat valósítja meg, benne a hivatali szempontok is megjelennek. Ez fogalmi zavart okoz, és csalódást kelthet a benne résztvevőkben. Ettől eltérő logikát tükrözne a közösség költségvetése, ahol a közösség tagjai saját maguk gazdálkodhatnak egy adott összeggel úgy, hogy ők maguk pályáznak és valósítják meg az ötleteket.
A közösségfejlesztés önmagában vett cél is lehet, de a bevonás konkrét feladatai szempontjából leginkább statikus erőforrás szereppel bírnak a közösségi kapcsolatok, legyen szó a közvetlen megkeresésekről, egy célcsoport közvetett elérésének lehetőségéről, vagy arról, hogy számontartjuk-e az adott döntés érintettjeit, jogszerűen kezeljük-e az elérésükhöz szükséges adatokat, van-e tudásunk az ő bevonást befolyásoló beállítódásaikról és az érintettek tudnak-e egyáltalán azokról a csatornákról, amelyeken keresztül beleszólhatnak a közügyekbe. Egy bevonási folyamat megtervezésekor általában a már meglévő kapcsolatokra építve érhetjük el az érintetteket. Akár bizalmas partnerségi együttműködésektől, akár távolságtartó, kritikus szereplőkről van szó, a kapcsolatok intézményesültsége jelentőséggel bír, ha egy döntési helyzetben be akarjuk vonni az adott csoportot.
A részvételi kultúra azonban még aktív közösségi kapcsolatrendszerrel együtt sem elég ahhoz, hogy hatékonyan megágyazzon a döntésekbe való bevonásnak. Ha egy sokszínű közösség rögtönzött, eseti módon találkozik a számára idegen döntéshozatali logika diktálta helyzetekkel, úgy hiába a csatornák az érintettek felé, a bevonás nem lesz eredményes. Ahhoz, hogy az érintettek, érintetti csoportok véleményével összhangban lévő, valós igényein alapuló döntések szülessenek, össze kell kapcsolni ezeket a csoportokat magával a döntéshozatali folyamattal. Ehhez a mozgósításon túl arra is szükség van, hogy a formalizált bevonáson keresztül a közösségi szabályok meghozatala és az erőforrások felhasználása során a döntéshozók ne csak politikai kommunikációs kihívásként fogadják és kezeljék a megfogalmazódó igényeket.
A társadalmasítás a döntéshozatali folyamat részvételt támogató, nyitott működésmódja. Lényege, hogy egy döntéshozatali folyamat során strukturáltan, meghatározott átlátható és szabályok között kerüljön sor az érintettek bevonására. A társadalmasítás nemcsak azokat az eljárásokat jelenti, amelyek előírják a bevonás konkrét gyakorlatait a döntés egyes pontjain, de azokat az átfogóbb stratégiákat, programokat és célokat is, amelyek megfogalmazásán keresztül szintén lehetőség van az érintettek számára fontos témák, igények döntéshozatali napirendre vételére. A hatékony bevonás összhangban van a döntéshozatal egyéb szempontjaival. A társadalmasítás ezt a tervszerűséget, stratégiai és programorientáltságot, szabályozott folyamatszerűséget jelenti, ami nélkül a bevonás a terápia és a manipuláció szürke zónájába süllyed.
Mi a bevonás lebonyolítóinak a felelőssége?
A bevonás konkrét eljárásainak sikeréhez nélkülözhetetlen, hogy a lebonyolító világosan lássa, erőfeszítései milyen pontokon kapcsolódnak a döntéshozatali folyamathoz, milyen témák, kérdések mentén gyűjt ahhoz bemeneti adatokat. A bevonás potenciálisan minden ponton megtörténhet ugyan, de a valóságban az erőforrások szűkössége, az érdeklődés intenzitása és politikai, szakmai szempontok is korlátozzák ennek lehetőségét. A bevonás terének kijelölése mégsem önkényes, hiszen a döntéshozatalt egyfelől előírások és ígéretek szabályozzák, másfelől a hosszú, akár évtizedes döntési előzmények szabják meg, mik azok a forró témák, amelyekben érdemi részvétel alakul ki, és sor kerülhet bevonásra. A társadalmasítás tehát a hosszú időtávot és a kényszereket - beleértve a döntéshozatalra nehezedő társadalmi nyomást - jelenti a bevonás megtervezése során, amelyek között lehetőség van szakmailag megfelelően biztosítani az érintettek aktív közreműködését. A bevonás megtervezésekor a közösségi kapcsolatok erőforrást és felhajtóerőt, a társadalmasítás kereteket és elvárásokat jelent, ezeket egyensúlyba kell hozni az optimális eredmény érdekében.
Ha a bevonásnál az egyensúly túlzottan az elérés és a közösségi kapcsolatok intenzív, kampányszerű felhasználása felé billen el, de nincsenek figyelembe véve a társadalmasítás keretei, az önmagáért való, hatástalan álrészvételhez vezet. Ha pedig a döntéshozatal diktálta korlátok és a döntéshozók eleve meglévő elvárásai túl szűkre szabják a bevonást, úgy a folyamat csak újratermeli a meglévő szempontokat és hatalmi viszonyokat.
A bevonás lebonyolítója - legyen külső szereplő, részvételért felelős szakmai munkatárs vagy döntéshozó - nem tekinthet magára passzív végrehajtóként. Stratégiaalkotás vagy részvételi feladatok kiszervezésekor gyakran megfigyelhető, hogy a lebonyolítók ugyan szakmailag megalapozott módszereket használnak, nagyívű eredményeket mutatnak fel, de kudarcot vallanak az egyensúlyteremtés politikai feladatában, mivel nem ismerik kellően a lehetőségeket és korlátokat. A bevonás technikáit nem lehet leemelni az áruházi polcról: bár gyakran feladat a bevonási projekteket megtérülő tervként és politikai lehetőségként prezentálni, de használatuk a meglévő kulturális és hatalmi viszonyok kontextusában adódó érdekvédelmi feladat is, ami igényel egyfajta elköteleződést a megbízó (döntéshozó) igényein túl is. A nyilvánosan kommunikált, számon kérhető szakmai és jogi normák érvényesítésével, a döntéshozókkal közösen lefektetett keretek között maradva a bevonás lebonyolítójának törekednie kell a rendelkezésre álló közösségi kapcsolatok kreatív kiaknázására, és fel kell vállalnia az érintettek felmerülő igényeinek minél hatékonyabb megjelenítését a döntéshozók felé. Miközben a mozgásba jövő érdekviszonyok tekintetében semlegesnek kell maradnia, a bevonási folyamatot el kell vinnie addig a pontig, amit a döntéshozatal még be tud fogadni, fel tud dolgozni annak túlterhelése, leblokkolása nélkül.
Ha felkeltettük az érdeklődésed a bevonás eszközei iránt, és tudnál mit kezdeni egy ingyenes térképes kérdőívvel a helyi ügyek felkarolásához, ajánljuk a PARTIMAP-ot! Ha kellene egy kis segítség, hogyan használd a programot, vagy szívesen hallanál olyan trükkökről, amivel szebbé, hatékonyabbá teheted a felméréseidet, keress minket a hello@partimap.eu címen!