A tavalyi év utolsó napjaiban kiadott kormányzati makrogazdasági előrejelzéséből derült ki, hogy a kabinet elvétette az októberben 5,2 százalékra emelt hiánycélt, vagyis újabb évben volt képtelen teljesíteni a költségvetést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a költségvetési hiány a Gyurcsány-kormány időszakának mélypontját idézi. Ez ugyanakkor nem gátolja meg őket abban, hogy újabb és újabb százmilliárdos beruházásokat készítsenek elő a szövetséges "nemzeti tőkés osztály" gazdasági érdekei mentén. Buda-parti irodák, zuglói városközpont, Maxi-Dubaj, gyárberuházásokhoz adott pénzügyi és infrastrukturális támogatások, reptér - ez csak néhány példa a közelmúltból.

Mindeközben a jóléti, oktatási, egészségügyi, közösségi közlekedési, közüzemi infrastruktúra megszorításokat szenved el. A lakosság számára fontos fejlesztéseket fújtak le, Lázár János pedig az eleve igencsak feszített gazdálkodású állami vasúttársaság vezetőin kérte számon egy elkerülhetetlen 32 milliárdos beruházás finanszírozásának előteremtését ahelyett, hogy arra a fenti beruházások költségének töredékét kormányzati szinten biztosította volna. A költségvetési gazdálkodás egy demokráciában társadalmi prioritásokról szól, itthon azonban a Parlament csak jelképes kontrollt gyakorol, a Kormány lényegében egy szűk elitcsoport érdekeinek megfelelően szabadon rendelkezik a közforrásokról, és amikor ég a ház, akkor rendre másra mutogat. A pedagógusok béremelése kapcsán például hónapok óta a "brüsszeli postásra" várnak.

Ennek a társadalmi érdekeket és a demokratikus képviseleti szerveket felülíró populista költségvetési taktikának az egyik látványos technikája az önkormányzatok kivéreztetése.

Te meg tudnál élni a 2018-as bevételeidből?

Az önkormányzati szektorral kapcsolatos pénzügyminisztériumi adatok azt vetítik előre, hogy tovább emelnék a valódi önkormányzáshoz szükséges saját bevételek elvonását az átláthatatlan, valódi társadalmi szempontú újraosztást meg nem valósító "szolidaritási adóval". Eközben az inláció követése nélkül befagyasztanák az önkormányzatoknak a feladataikra juttatott forrásokat az idei szinten. Így a központi költségvetés szektorral kapcsolatos nettó kiadása 2027-ig drasztikusan, 700 milliárd forint alá csökkenne - vagyis még a COVID előtti 2018-as évet sem érné el, noha az önkormányzatok költségei a vágtató infláció, bérek és energiaárak miatt jelentősen megnőttek.

 A csúszdát formázó narancssárga grafikon azt mutatja: bár alkotmányos feladata a helyi önkormányzatok kötelező feladatainak támogatása, a Kormány kivonulna a helyi közügyek finanszírozásából.

Az "önkormányzatok támogatása" megnevezés azt sugallja, hogy itt a központi kormányzat kegyéről van szó, amivel pénzbőség idején önzetlenül segíti a független önkormányzatok fejlődését. Ez azonban nincs így: ezek a források az önkormányzatok alapvető, törvényben meghatározott feladataihoz nyújtanak (kis települések esetén sokszor szinte kizárólagos) finanszírozást. Az Alaptörvény is előírja, hogy a helyi önkormányzat a részére megállapított kötelező feladat- és hatáskör ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatásra jogosult. A feladat marad, a támogatás azonban elveszíti az értékét. A feladatfinanszírozás a 3200 magyar település bevételének nagyjából harmadát adja.

Az előre jelzett nettó önkormányzati finanszírozás nemcsak az infláció és az előző évi támogatás által kijelölt (elképzelt) pályától marad el drasztikusan, de még a korábbi évek hasonló minisztériumi prognózisaitól is. A behajtott "szolidaritási adó" magasabb, a kifizetett összeg alacsonyabb lesz, mint amiről a korábbi évek prognózisai spekuláltak:

Nem a polgármestereken, hanem az eddig segített lakosokon csattan az ostor

Miközben a fejlesztésekre hamarosan megnyílhatnak EU-s források, a napi működésre a kormányzati megszorítások miatt kevesebb pénz fog jutni. A városvezetők költségvetésük tervezésekor azzal szembesülnek, hogy a pályázatok miatt a rendelkezésre álló főösszeg ugyan növekedhet, de a napi működésre, feladatellátásra (bérköltség, dologi kiadások, azaz rezsi, anyagbeszerzés, kis javítások, szolgáltatások megrendelése) ugyanannyit, vagy kevesebbet utal nekik az állam. Ezek azonban nem lesznek olcsóbbak: a kisbuszba benzint kell tankolni, többe kerül a képzett munkaerő megtartása, ráadásul a magas ÁFÁ-t is be kell fizetni a központi költségvetésbe. Hiába épül EU-s forrásból új bölcsőde, ha ahhoz, hogy ott magas színvonalú közszolgáltatás legyen, és pláne ahhoz, hogy a településen a fiatal családosok számára vonzó, magas életszínvonal és közösségi élet legyen elérhető, már nincs pénz. Ehhez olyan, önként vállalt feladatok ellátására, extra juttatások biztosítására lenne szükség, amire a tovább feszített helyzetben már nem jutna pénz.

Az önkormányzatok magára hagyása a politikai felelősség hárítása miatt előnyös stratégia lehet a kormánynak, szemben azzal, ha saját infrastruktúráján próbálna százmilliárdokat megspórolni. Az intézkedésnek azonban jelentős lesz a társadalmi költsége, különösen úgy, hogy a helyi közszolgáltatások finanszírozását már a COVID-járvány kezdete óta kitartóan, régiós szinten is kirívó módon apasztja a kormány a válságkezelésre hivatkozva.

Az önkormányzatokra kiszervezett megszorítás a szociális-gondoskodó, közszolgáltatásokat biztosító állami feladatok leépítését célzó intézkedések sorába illeszkedik.

Miközben a központi kormányzat egyszerűen megfoghatna néhány száz milliárdot a központi költségvetésben a klientúrát hizlaló, magánvállalkozásoknak juttatott támogatások, a propaganda csökkentésével, néhány állami háttérintézmény és presztízsberuházás leállításával, az önkormányzatoknál minden visszatartott forint lecsapódik a temetők, óvodák működésében, a közutak állapotában. Az Orbán-kormány könnyedén mondja azt, hogy a "közteherviselés" jegyében az önkormányzat mondjon le néhány önként vállalt feladatáról, de ezek a feladatok az esetek többségében éppen azért szükségesek, mert a kormány kivonult a jóléti-szociális szolgáltatások biztosításából. A ma már nem kötelező munkaegészségügyi ellátást a hivatali dolgozóknak önkéntesen biztosítják, ahogy az alulfizetett dolgozók számos más juttatása, vagy a rászorulóknak fizetett rezsitámogatás, települési támogatás mind azért szükségesek, mert az adóforintokat kivonták ezekről a területekről.

Ez politikailag nehezen kezelhető helyzetbe hozza a polgármestereket, de az ostor végső soron azokon a lakosokon csattan, akik nem tudják saját zsebből kifizetni az eddig helyenként még elérhető többletjuttatásokat: a közlekedési, parkolási, közétkeztetési és egyéb kedvezményeket, a biztosított kulturális- és gyerekprogramokat. A forráskivonással még lassabb lesz az ügyintézés, elhanyagoltabbak a középületek, kevesebb a virág és a takarítás. Kevesebb pénz jut az utak fenntartására, közösségi közlekedésre, járatok szűnhetnek meg. Mindez nem a polgármester alkalmatlansága miatt, hanem azért, mert egy település így tud spórolni, lévén működési hiányt (az országot folyamatosan eladósító kormánnyal szemben) nem halmozhat fel.

A hatások ugyanakkor nem egyelő mértékben érik majd a településeket. Az iparűzési adóbevétel várhatóan tovább növekszik (ami persze önmagában nem lenne ok ennek önkényes kormányzati elvonására), így nem a jelenleg is nagyobb pénzügyi mozgástérrel rendelkező városok, kerületek lesznek a megszorítások fő vesztesei, és nem is azok, akiknél saját bevételek hiányában a fenti többletjuttatások már ma sem elérhetőek.

Várható, hogy a politikai jó viszony miatt egyedi kompenzációval itt-ott segít a kormány, de a túlközpontosított döntéshozatal és a területi látásmód hiánya miatt ez az önkényes beavatkozás általában rosszul célzott, keveseket érint. Jó példa erre a gazdag V. kerület beruházásainak támogatása, vagy az ország leggyorsabban kiürülő városában, Mezőhegyesen megvalósuló beruházásdömping. A szolidaritási adó leginkább a Fővárost érinti, ők már ma is nettó befizetői az államkasszának: a budapesti vállalatok által megtermelt iparűzési adóra a kormány ráteszi a kezét, miközben kivonul a fejlesztések és a BKV finanszírozásából. Ha ide vesszük az olyan, lényegében még költségvetési egyensúllyal sem magyarázható, önkényes gonoszkodásokat, mint a Budapest-bérlet tervezett megszüntetése, azt látjuk, hogy a legtöbb ember kárvallottja lesz a megszorító politikának.

Ha a Pénzügyminisztérium prognózisa megvalósul, és az önkormányzatok nem kapnak a forráskivonás helyébe saját forrásokat, akkor lassú leépülés várható, végső soron hasonló hatással, mint a 2022-2023-as rezsiválság idején országszerte bezáró helyi közintézményeknél. Csak épp nem ideiglenesen, hanem végleg.

Extra juttatások nélkül folytatódik a helyi szakemberek elvándorlása, az alapvető közszolgáltatások, és a fenntartható, ellenállóbb jövő irányába mutató intézkedések leépítése. Ezzel a kormány olyan károkat okoz a magyar települések működésében, amelyet később csak a "megspórolt" összeg sokszorosából lehet helyrehozni, ha egyáltalán. Sajnos összességében még csak spórolásról sem beszélhetünk, hiszen más területeken a prognózis jelentős kiadásnövekedéssel számol. A Honvédelmi Alap kiadásai irtózatosan meglódulnak a következő években, kétszeresen megelőzve a magyar önkormányzatok működésére szánt forrásokat.

Az Orbán-kormány tehát a következő fél évtizedben többet szán döntően átláthatatlan diplomáciai alkuk révén külföldre kifizetett hadi beszerzésekre, mint bölcsődékre, óvodákra, közvilágításra, helyi utakra, közétkeztetésre, köztisztaságra, könyvtárakra, szociális- és gyermekjóléti szolgáltatásokra, szociális bérlakásokra, hajléktalanellátásra és még számtalan egyéb helyi közügyre összesen.

A Pénzügyminisztérium előrejelzése az elmúlt évek intézkedései alapján még akkor is több üres fenyegetőzésnél, ha középtávú prognózisaiknak rendre kevés köze van a valósághoz. Az önkormányzati szektor pártálláson átívelő, bátor fellépése volna szükséges, hogy ne a megszorítás következzen be.