Május végén elkészült a Kormány tájékoztatása az EU-s nyomásra létrehozott paritásos szervezet, a Korrupcióellenes Munkacsoport még idén március 13-án elfogadott első, éves jelentéséről, amely többek között javaslatokat tartalmazott a korrupciós kockázatok kezelésére. A jelentés elfogadását a K-Monitor képviseletében eljáró munkacsoporti tag nem támogatta.

A jelentést a Kormánynak két hónapon belül (azaz május 13-ig) kellett megtárgyalnia, majd tájékoztatnia róla a Munkacsoport elnökét, aki egyben az Integritás Hatóság elnöke is. Az Integritás Hatóság elnöke tájékoztatta a Munkacsoportot, majd az Eufetv 52.§ (3) bekezdésének megfelelően a tájékoztatás kikerült mind a Munkacsoport, mind a Kormány honlapjára. Ennek tartalmáról előzetesen a 24.hu is közölt cikket – bár meglepetésként ért minket az anyag megjelenése a sajtóban, elmondható, hogy mivel az nem pusztán a Munkacsoport, hanem a széleskörű nyilvánosság számára is készült, aligha tartalmazott titkolni szánt információkat. Ebben a posztban összefoglaltuk, mit gondolunk a Kormány reakciójáról.

A Munkacsoport március 13-án elfogadott jelentésének különlegessége, hogy tartalmazott olyan javaslatokat, amelyekkel mind a kormányzati, mind a nem-kormányzati szereplők egyet tudtak érteni, és olyanokat is, ahol a vélemények megoszlottak, döntően amiatt, hogy a kormányzati szereplők nem fogadták el a civil oldalról érkező javaslatokat.

A konszenzussal elfogadott javaslatok ezzel szemben nagyrészt eleve a kormányzati oldal felől érkeztek, és habár az kevésbé vonható kétségbe, hogy a korrupcióellenes fellépést szolgálják, mindenképpen kevésbé ambiciózusak. Így nem is lehet meglepő, hogy a kormány a konszenzussal elfogadott javaslatok döntő többségét (amely a Kormány számára határozott meg feladatokat) támogathatónak ítélte meg. 

Az ördög ugyanakkor itt is a részletekben rejlik: a legtöbb esetben a Kormány pusztán arra vállalt kötelezettséget, hogy a javaslatokat beépíti, vagy éppen már be is építette a készülő és június 30-ig elfogadandó új Nemzeti Korrupcióellenes Stratégiába. Ez mindenképpen örvendetes, ugyanakkor tekintve, hogy az új NKS végrehajtási határideje 2025. december 31-ig tart, a valóságban még jócskán el lehet húzni az egyébként sem túl izmos intézkedések megvalósítását. Még problémásabb, hogy pillanatnyilag maga a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia tervezete sem érhető el nyilvánosan: ezt a Kormány nem bocsátja társadalmi egyeztetésre (szemben például más kormányzati stratégiákkal, mint például a Nemzeti Aktív Turisztikai, vagy a Nemzeti Kerékpáros stratégiával). Tudomásunk szerint az NKS tervezetét a kormányzati és állami szereplőkön kívül csak azokkal a felekkel osztották meg, amelyek konkrétan szerepelnek a helyreállítási terv végrehajtásához kapcsolódó mérföldkövekben: vagyis az OECD-vel, a GRECO-val, az Európai Bizottsággal, valamint a Munkacsoporttal. Fontosnak tartottuk volna az egyeztetés lehető legszélesebb körben történő megvalósítását, más érdekelt csoportok (gazdasági szereplők, szakszervezetek, egyéb civil szereplők) bevonását egy olyan stratégia megalkotásába, amelyben tükröződnek a különböző felek javaslatai.

Ugyanakkor jegyezzük meg, hogy a konszenzusos javaslatok között is van néhány olyan, amelynek megvalósításától várható előrelépés: ilyen lenne például a hazai támogatások szigorúbb ellenőrzése vagy a többszintű (lebonyolító-kezelő) rendszer felülvizsgálata. (A technikainak tűnő javaslat ugyanis például korlátozhatná annak a lehetőségét, hogy bizonyos támogatások végső kedvezményezetti köre azért kerüljön ki a szigorúbb ellenőrzési és nyilvánossági követelmények alól, mert alkalmasint nem költségvetési szerveken, hanem több lépcsőben, állami tulajdonú gazdasági társaságokon keresztül kerülnek végső soron szétosztásra. Hogy egy közismert példát mondjunk erre: ilyen például a Kisfaludy-támogatások esete, ahol a Kabinetiroda a Magyar Turizmus Ügynökségnek, az pedig a Kisfaludy2030 Zrt.-nek nyújt támogatást. A pályázatok végső kedvezményezettjeire vonatkozó adatokat azonban már nem tartalmazza az Országos Támogatásellenőrzési Rendszer (legalábbis annak nyilvánosan elérhető része), sem pedig az olyan adatbázisok, mint például az újonnan létrehozott KIF). Kíváncsiak vagyunk, hogy erre a lépésre tényleg rászánja-e magát a Kormány, hiszen eddig látszólag éppen az ellenkező irányba, azaz a támogatások lebonyolításának kiszervezésére tettek lépéseket, amely az átláthatóságot és kontrollt csökkenti.   

Örömteli ugyanakkor, hogy a Kormány a nem konszenzusos (tehát civil oldalról megfogalmazott, de a kormányzati szereplők által nem támogatott) javaslatokkal kapcsolatban is fogalmazott meg véleményt, még akkor is, ha ez a vélemény döntő többségében nem más, mint a javaslat elutasításának indokolása. A munkacsoport tagjaiként ezek az érvek nem értek minket különös meglepetésként, hiszen többségében már a jelentés elkészítésekor megfogalmazták őket a kormányzati szereplők. Ugyanakkor szükségesnek tartjuk elmondani, hogy az elutasított javasaltok között is számos olyan található, amelyet továbbra is kiemelten fontosnak tartunk:

ilyen például a pályázati adatok széles körben való hozzáférhetővé tétele: noha valóban létezik a palyazat.gov.hu-n támogatáskereső, mivel ez azonban csupán 300 találat exportálását teszi lehetővé, teljességében alkalmatlan a statisztikák és elemzések elkészítésére, összefüggések kiszűrésére - már csak azért is mert sok esetben az adatok feltöltése is hiányos (A 2014-2020-as ciklus Vidékfejlesztési Támogatásaival kapcsolatban például jellemzően igen kevés adat került megadásra.) 

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Kormány a jelek szerint megelégszik a jelenleg gyakorlatilag használhatatlan Központi Információs Közadat-nyilvántartással, amely az átláthatóságot lenne hivatott magasabb szintre emelni. Ezt a közzétételt azonban nem lehet adatbázis-szerűen használni. Ugyanígy, bár örvendetes, hogy az EKR-en a legtöbb közbeszerzési eljárás nyomán megkötött szerződés megtalálható (bár korántsem az összes), sok esetben  itt is hiányos közzététellel találkozunk (sőt, gyakran épp azok a mellékletek hiányoznak, amelyekből megállapítható lenne, hogy milyen tényleges munkára, szolgáltatásra vagy termékre vonatkozik a szerződés, illetve hogy mi alapján számítják ki az árat.)

Szintén kiemelten fontosnak tartjuk az Alaptörvény 39. cikk (3) bekezdésének felülvizsgálatát: épp a Kormány által is idézett alkotmánybírósági határozat miatt – az alvállalkozói szerződések lényeges részének titokban tartása ugyanis nagymértékben megnehezíti a közpénz útjának követését.