12 hónap alatt 24 országot járt be két berlini fiatal, hogy megismerkedjenek a helyi „adatozós” kultúrával és nyílt adatos workshopokat tartsanak.
Marguerite Thierry és Alejandro Corbi Berlinben élnek, Margo politikatudomány szakon végzett, Alex pedig programozó. Tavaly nyáron úgy döntöttek, hogy keresnek egy olyan témát, amely mindkettejüknek szakmába vág és elég ürügyet biztosít arra, hogy körbeutazzák vele a világot. Így kötöttek ki a nyílt adatoknál. A saját előadásuk, amelyet az Open Knowledge Foundation segítségével készítettek elő, arról szólt, hogyan lehet az adatok látványos megjelenítése révén globális ügyeket feltárni. A workshopokon megtanították az embereknek, hol találhatnak adatokat az interneten és azokat utána hogyan dolgozhatják fel nyílt forráskódú szoftverek segítségével. Az előadásokkal arra is akarták felhívni a figyelmet, hogy fontos mindenki számára elérhetővé tenni az információkat, mert a tudás megosztása egy lépés ahhoz, hogy jobb hellyé tegyük a bolygót, ahol élünk. Így lett Margo és Alex kezdeményezésének neve Open-Steps.
Alex Corbi és Margo Thierry
Alexszel és Margóval az Open Knowledge Foundation nyílt adatos konferenciáján beszélgettünk, ahol azt az adatbázist bővítették ki új nevekkel, amely az utazáson megismert nyílt adatokkal foglalkozó civileket jelenítette meg egy térképen. (Magyarországról egyelőre csak a K-Monitor van rajta.) Alex elmondta, hogy eleinte alig tudtak arról valamit, hogy kik és mit csinálnak a világban nyílt adat ügyben, és egyáltalán ennek milyen hatása van a társadalomra. De aztán a projekt organikusan fejlődött és az út során rengeteg közösség és civil szervezet fogadta őket, így megtanulták, hogyan lehet az adatokat helyi problémák megoldására, vagy a politikai élet átláthatóvá tételére használni.
És ha már átláthatóság, az utazásra fejenként körülbelül 8500 eurót költöttek, ez szerintük több, mint amennyibe a berlini élet kerülne egy évben. Próbáltak támogatókat találni, de senki nem finanszírozta meg jelentősebb összeggel a turnét, viszont szakmai támogatást és publikációs lehetőséget kaptak az Open Knowledge Foundationtől és a nyílt kormányzásért létrejött Open Government Partnership kezdeményezéstől. Végső soron tényleg arról volt szó, hogy világkörüli útra akartak menni, és a nyílt adatos workshop adott ennek egy keretet. Margo szerint a projekt a szerves része lett az utazásuknak, mert ez alapján is döntöttek arról, hogy hová utaznak tovább, és így lett küldetésük.
Arra is jó volt ez a turné, hogy felmérjék, a világ különböző pontjain mennyire átlátható az országok működése. Margo szerint nem lehet általánosítani, mert egyes országokban a kormányzati működés átláthatóbb, máshol meg a civil társadalom részéről van több adatnyilvánossággal foglalkozó kezdeményezés. Azt kiemelte, hogy Dél-Amerika egyes országai az élen járnak az adatok felszabadításában. A meglátogatott országok közül Margo Chilét emelte ki. Alex szerint ez a helyzet azért alakult ki, mert a dél-amerikai országok lakóinak elege lett az évtizedekig tartó diktatúrából és a korrupcióból, és most rengeteg energia van a civil társadalomban arra, hogy változtasson. Az Open-Stepsnek Délkelet-Ázsiában volt a legnehezebb megvetnie a lábát, ott alig találtak ilyesmivel foglalkozó civileket, míg Indiában azon lepődtek meg, hogy a nagy szegénység és a társadalom egyes csoportjainak szélsőségesen eltérő mértékű technológiai lefedettsége ellenére nagyon sok szervezet foglalkozik érdekes, internetet használó projektekkel.
Adatozás Uruguayban
Olyan civil szervezetek is vannak, amelyek az adatok feldolgozását és megjelenítését használják arra, hogy helyi problémákat oldjanak meg. Sok kezdeményezés épül arra a koncepcióra, hogy létrehoznak egy felületet, amely lehetővé teszi az adatok gyűjtését vagy elemzését, hogy aztán kiderüljön, milyen megoldásra van szükség. Ezzel foglalkozik a szegények és a várostervezők együttműködéséért küzdő indiai Transparent Chennai, az általános iskolai oktatás javításáért dolgozó KLP Bangalore és a digitális eszközök használatát oktató nemzetközi szervezet, a Tactical Technology Collective is.
Arra a kérdésre, hogy mi az, amit szerintük a legtöbben félreértenek az adatok felhasználásával kapcsolatban, Alex Corbi válaszolt. Szerinte az adatokat nem kellene l’art pour l’art közkincsként publikálni. Sokszor találkozott az út során azzal, hogy emberek úgy kampányolnak adatok nyilvánosságra hozásáért, hogy közben azt sem tudják, milyen adatokat akarnak felszabadítani. Hozzátette, láttak olyat is, hogy egy kormány adatokat tett hozzáférhetővé, majd arra hivatkozott, hogy mostmár átláthatóan működik.
„Jó, hogy megosztottak bizonyos adatokat, amiket bármikor lehet használni, de sok más területe is lehet egy társadalomnak, amely sokkal inkább profitálna abból, ha a rájuk vonatkozó dolgok kerülnének nyilvánosságra. Amit én személy szerint megtanultam az az, hogy az adatok közzététele önmagában nem jelenti azt, hogy átláthatóbb leszel, jobban odafigyelsz a társadalomra vagy jobban megbíznak majd benned az állampolgárok” ‒ mondja Alex.
Fotó: Alex Corbi & Margo Thierry, CC-BY-SA
Címkék: adatok OKFN OGP adatozz okosan
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.