Innovatív egészségügyet szeretne a brit NHS egészségügyi szolgálat, ehhez egy tanulmány szerint csak pár fontos szempontot kell figyelembe vennie, például az adatbázisait feldolgozhatóvá tennie, hogy aztán megjelenjenek az új ötletek. Az sem utolsó, hogy az egészségügyi adatok felszabadítása sokkal nagyobb ismeretszerzési lehetőséget is biztosít a betegeknek.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság nemrég kereshetővé tette a mellékhatásokról érkezett bejelentéseket 2004-től 2013-ig. Közel négymillió tétel adatról van szó, amely eddig csak közérdekű adatigénylések révén volt hozzáférhető.
Ha valaki kérte, megkaphatta az adatokat, de az adatok gazdája nem foglalkozott azzal, hogy bárki számára elérhetővé vagy feldolgozhatóvá tegye az évek során felgyűlt információkat. Nem csoda, hogy egy vállalkozás például arra specializálódott, hogy kifizette az adatigénylésnél a feldolgozható formátumú adatbázis megszerzéséért a pár száz dollárt a hatóságnak, majd továbbértékesítette az adatbázisokat egészségügyi cégeknek.
Most viszont már bárki megteheti, hogy a nyílt programozási felület (API) felhasználásával alkalmazásokat vagy szolgáltatásokat készít a betegeknek vagy egészségügyi cégeknek a mellékhatásokról szóló bejelentések óriási adatbázisából.
Az egészségügy egy olyan terület, ahol folyamatosan termelődnek adatok és ezekből könnyen lehet a betegek számára hasznos információkat kikövetkeztetni, vagy adott esetben ezekre épülő szolgáltatásokat elindítani. A világ legtöbb országában valamilyen formában javításra szorul az egészségügyi rendszer, ezért az adatok széles körű feldolgozhatóvá tételével új megközelítéseknek lehetne esélyt biztosítani.
A New York University államigazgatást segítő kutatólaborja tanulmányt készített a brit NHS egészségügyi szolgálatnak arról, hogyan lehetne az általuk gyűjtött adatok felszabadításával innovációt bevezetni a rendszerbe. Szerintük az egyik legfontosabb lehetőség a mindenki számára elérhető adatoknál, hogy a betegek az ezekre épülő összehasonlító oldalakból például előzetesen is felmérhetik, hol és mi szolgálja ki a legjobban az igényeiket – ezt támasztja alá az amerikai példa is.
Az internet ráadásul gyakran jobban befolyásolja a betegeket, mint amit az orvos mond. Egy amerikai felmérés megválaszolóinak majdnem fele előbb nézett utána a rákbetegséggel kapcsolatos információknak, mint hogy az orvosát kérdezte volna meg róla. Egy másik felmérésben azoknak, akik a neten néztek utána egészségügyi információknak, a fele mondta azt, hogy befolyásolta őket döntésükben az, amit a neten olvastak.
Az egyik legfontosabb eredménye az adatok nyilvánosságra hozásának, hogy javítja az egészségügy teljesítményét. Ma már több példa is van erre, ilyen például az, hogy az NHS kilenc éve tesz közzé összehasonlítható adatokat a klinikai eredményekről, amiből kifolyólag évente akár ezerrel csökkent a halálesetek száma a szívsebészeti beavatkozásoknál. A NYU tanulmánya szerint a mellékhatások is megelőzhetők, ha a beteg profilját összevetik a nagyobb adatbázisban kirajzolódó mintákkal.
Magyarországon kevés egészségügyi adatbázis elérhető, ráadásul, ami van sem szabadon felhasználható adatokat oszt meg. Jó kezdeményezés például az egészségügyben dolgozók kereshető adatbázisa, amelyet a Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal üzemeltet. Itt az egészségügyi szakképesítést szerzettek adatait lehet ellenőrizni. Érdekes dolgokat lehetne kezdeni a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) adatbázisaival is, ha azokból a legfrissebb adatok lennének elérhetők és nem próbálnának szerzői jogdíjat behajtani a profitorientált vállalkozásokból.
Pedig egy olyan szolgáltatást, mint a lengyel DocPlanner, ami orvosok keresését, értékelését és időpontfoglalást tesz lehetővé a betegeknek, készíthetett volna magyar vállalkozás is, jól megtámogatva a magyar adatbázisokkal. A DocPlanner 2012 végén kapott egymillió dolláros befektetést, hogy tovább terjeszkedjen más kelet-európai országokba, így Magyarországra is.
Hasznos információkat, összehasonlító és panaszbejelentő felületet is biztosított korábban az Egészségügybiztosítási Felügyelet, de a 2009-ben indult szolgáltatásukat (ebf.hu) magával a felügyelettel együtt bezárta a Fidesz-kormány arra hivatkozva, hogy inkább inkvizítori, mint fogyasztóvédelmi feladatot látott el. A felügyeletnek joga volt szankciókat kiszabni a kivizsgált panaszok alapján, emiatt féltek tőle az egészségügyben, de az biztos, hogy napi átlag több mint húsz panaszbejelentéssel nem volt értelmetlen a szolgáltalás létezése.
Címkék: adatok magánszektor
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
István Tamasi 2014.06.14. 09:39:19
2014.06.14. 13:27:27
A magyarországi egészségügy jellegét tekintve nem magyar teljesítmény, hanem egy döntően importból összerakott szolgáltatás.
A magyar egészségi állapotot, környezeti tényezőket, átlagjövedelmeket, a gazdasági állapotot és más szempontokat figyelembe véve ezt az importot nincs pénzünk megfizetni, hogy elérjük azt a szolgáltatási szintet, ami tőlünk nyugatra van.
István Tamasi 2014.06.14. 16:20:58
Tudomásom szerint Mo. a hálapénzt is beleszámítva GDP arányosan az európai átlag körül költ az eü-re.
2014.06.15. 19:20:47
Másrészt pl. 2012-es adatokat használva, az EU átlag GDP arányosan 9%, a magyar ráfordítás meg 7,8%, de jellegzetesen elmarad az átlagtól. Tehát szerinted a hálapénz a magyar GDP legalább 1%-át, kb. 250 milliárd forintot tesz ki. Én ezt összevetve a bérszínvonallal, megtakarításokkal, társadalmi mozgásokkal és élettapasztalatokkal, egyszerűen túl soknak tartom.
Harmadrészt pedig ismét szeretném felhívni arra a figyelmedet, hogy ez egy relatív szám, az egészségügy pedig import. Nincsenek hazai orvostechnikai cégek, a beszállítók javarészt nem hazai gyártmányokat szállítanak be, a magyar teljesítmény ebben a rendszerben a meló, a munka. Az pedig kevés, mert nincs ármeghatározó képessége.
Hiába lenne a magyar GDP-arányos ráfordítás azon a szinten, ahol pl. a németeké, ha az egy főre jutó GDP többszöröse a magyarénak. Ráadásul, ha már egyszer mindkét kórház a Siemens CT-t kénytelen megvenni (mert nincs olcsóbb, pl. magyar), akkor azért egy nominál értéket fizet, tehát a Siemens nem adja annyival olcsóbban a dolgait Magyarországon, mint amennyivel szegényebb Magyarország Németországnál.
Az már csak hab a tortán, hogy Magyarországon van kb. 2000 nagyon kis település, ami pont hogy drágítja, bonyolítja a helyzetet, az urbanizáltabb országoknál a fajlagos költségek jóval kisebbek, nálunk maga a településstruktúra hordoz egy olyan szervezési ballasztot, amit nem lehet lefaragni.