Több mint tíz éve ünneplik világszerte szeptember 28-án az információszabadság hívei és harcosai a Jogod van tudni napot (International Right to Know Day). E jeles alkalomból a K-Monitor és a TASZ összegyűjtötte az elmúlt év legfontosabb magyarországi, információszabadságot érintő - pozitív és negatív - történéseit.
Összességében elmondható, hogy Magyarország 2013-ban sem lett átláthatóbb, sőt az idei év talán legsúlyosabb eseménye az információszabadágról szóló törvény módosítása volt, amelynek köszönhetően új kifejezéssel lett gazdagabb a magyar nyelv, megtudhattuk, hogy mi is az a visszaélésszerű adatigénylés. A törvényi változások mellett az adatgazdák információkezelési gyakorlata sem javult, számos önkormányzat, kormányzati szerv nem tesz eleget adatközlési kötelezettségének, jó néhány intézmény pedig reflex-szerűen utasít vissza közérdekű adatigényléseket, gyakran a legszánalmasabb okokra hivatkozva.
Pozitívumok
- Bár a végső verzió nem tekinthető túlzottan ambiciózusnak, a nyílt kormányzásról szóló együttműködés keretében megfogalmazott akcióterv mégis számos olyan pontot tartalmaz, amelyek elősegíthetik az átláthatóságot, a közpénzek költésének nyomon követését. Ezek közül a legfontosabb talán a közbeszerzési adatbázis bővítése (pl. ezentúl a megkötött szerződéseket is közzéteszik) és a költségvetési adatok részletesebb publikálása.
- Nagy előrelépésként értékelhetjük az Alkotmánybíróság döntését az Opera-ügyben. Az AB kimondta, hogy a bíróságnak az információszabadsággal kapcsolatos ügyekben érdemben és tartalmilag is vizsgálnia kell, hogy jogszerűen tagadta-e meg az adatkezelő a kért adat kiadását. Remélhetőleg a döntés zsinórmértékül szolgál majd a bíróságok számára, és egységesül a korábbi ellentmondásos jogalkalmazási gyakorlat.
Középszer
- Az információszabadsággal foglalkozó civil szervezetek és az adatigénylések alapján oknyomozó munkát folytató újságírók meglehetősen nagy pofonként értékelték, amikor Péterfalvi Attila támogatta a Parlamentben az információszabadságot korlátozó törvénymódosítást. A köztársasági elnöki vétó után a NAIH kissé korrigált, és a törvényjavaslat egyik legbotrányosabb része kikerült a javaslatból. Mindeközben a trafikpályázatokkal kapcsolatos állásfoglalásaiban a Hatóság rendre a nagyobb nyilvánosság mellett áll ki, de csak az adatok azon szűk körét illetően. Ezek azok az információk, amikről a koncessziós törvény külön rendelkezik (az úgynevezett emlékeztetők).Egy valóban független adatvédelmi hatóság vezetőjétől sokkal keményebb kiállást várnánk, amikor a információszabadság védelméről van szó.
- A TASZ, a Transparency International és a K-Monitor tiltakozása ellenére az új Ptk. nem tartalmazza azt a kitételt, amely kivonja az üzleti titok fogalma alól a közpénzek felhasználására vonatkozó adatokat. A szabály végül bekerült az információszabadságról szóló törvénybe, de kérdéses, hogy nem fog-e ez a jövőben jogértelmezési zavarokhoz vezetni, és hogy lehet-e majd bírósági jogorvoslatot kérni, ha a jövőben üzleti titokra hivatkozva utasítanák vissza közpénzek költésével kapcsolatos adatigényléseinket.
Negatívumok
- Az információszabadságról szóló törvény módosítása még a végül elfogadott formában is jogaink szűkítését jelenti. Noha az új verzióban már nem szerepel a kissé bornírt "visszaélésszerű adatigénylés" kifejezés, az új megfogalmazás ("tételes, illetve számlaszintű") lényegében ugyanazt a jogkorlátozást takarja. Nem csoda, hogy néhány renitens adatkezelő már el is kezdett erre a szabályra hivatkozni. A törvény új szabálya azt sem teszi lehetővé többé, hogy a közfeladatot ellátó szerv gazdasági tevékenységét az állampolgárok "átfogó" módon ellenőrizzék. A bíróságok feladata és kötelessége, hogy ezt a kitételt a lehető legszűkebben értelmezzék, mert különben a közérdekű adatok megismeréséhez való jog kiüresedik és érvényesíthetetlenné válik.
- Érdemes külön megemlíteni a legrosszabb adatközlőinket. Amellett hogy azt látjuk, hogy a kötelező közzétételt a közfeladatot ellátó szervezetek rendszeresen elszabotálják, vagy elérhetetlenné teszik (csak a példa kedvéért, az MLSZ honlap már nem tartalmazza az egyes kluboknak juttatott Tao-támogatásokat, az NFÜ honlapján pedig megszüntették az adatok exportálásának lehetőségét), egyes adatkezelőkkel különösen nehéz dolga akadt azoknak, akik közérdekű információkhoz szerettek volna jutni. Felháborító belegondolni abba, hogy ezek a szervezetek igen jelentős mennyiségű közpénzt költenek arra, hogy megvédjenek bennünket az információtól.
A mi toplistánkon a következő adatgazdák lettek
az információszabadság citrom-díjasai:
3. Az MTVA-val kapcsolatban nem túlzás a "visszaélésszerű adatrejtegető" kifejezés. Az Átlátszó még 2012. augusztus 14-én igényelt az MTVA-tól a Marslakók című produkció előállításával kapcsolatos adatokat. Miután az Alap rutinszerűen elutasította az adatigénylést, az oknyomozó portál pert indított, amit első- és másodfokon is megnyert, az adatokat mégsem kapták meg. Végül az Átlátszó feljelentetést tett közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, ami már az MTVA-nak is elég volt arra, hogy közzétegye az adatokat. Nagyon elkeserítő, hogy másfél éves pereskedés után manapság már feljelentést kell tenni vagy kilátásba helyezni ahhoz, hogy ne szabotálják el a közérdekű adatok kiadását.
2. Az MVM továbbra is a legváltozatosabb praktikákkal igyekszik megtagadni minden adatigénylést, ha arról van szó, titkossá próbálják minősíteni az adatokat, a Kocsis István elleni büntetőeljárásra hivatkoznak, jogerős ítéletek ellen nyújtanak be rendre felülvizsgálati kérelmeket olyan ügyekben, ahol sokadszorra mondja már ki a bíróság (sőt a Kúria), hogy az MVM közfeladatot lát el, vagy egyszerűen csak minden lényeges elemet kisatíroznak a kénytelen-kelletlen közzétett szerződésekből.
1. Sűrű homály lepi el a trafikpályázatok elbírálását, állítólag a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. 14 szakértője alig 20 nap alatt 15 ezer pályázatot értékelt a koncessziós pályázatban lefektetett szempontrendszer alapján, de hogy mi állt a pályázatokban és milyen pontszámokat adtak a bírálók, azt a NAIH elég egyértelmű állásfoglalása ellenére sem hozza az NFM és az NDN Zrt. nyilvánosságra. Időközben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rohamtempóban - és véleményünk szerint főleg jogellenesen - visszaküldte a pályázatokat a pályázóknak.
Az összességében negatív kép azért is lesújtó, mert havonta olvashatunk a világ számos országában kifejezetten előremutató, az állam működését átláthatóbbá tevő kezdeményezést. Tavasszal írtunk New Yorkról, ahol a helyi beszerzéseknél, megbízásoknál még az alvállalkozói szerződéseket is nyilvánosságra hozza a város, de említhetnénk Grúziát is, ahol idén áttértek a teljes egészében elektronikus közbeszerzési rendszerre, amelyben minden hirdetmény, dokumentáció, ajánlat és szerződés elektronikusan szabadon hozzáférhető. Az információszabadság terén egykor éllovas Magyarországról nézve kiábrándító, hogy 2013-ban nem arról vitatkozunk, hogy milyen eszközökkel tehetjük még transzparensebbé a kormányzást, hanem azért küzdünk újságírók, civilek és tudatos állampolgárok, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket az utóbbi évekig teljesen természetesnek és megkérdőjelezhetetlennek hittünk.
Címkék: információszabadság átláthatóság adatigénylés right to know
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.