Az információszabadságért világméretű harcot vívnak a civil szervezetek és öntudatos polgárok a titkolózó államokkal. Egy demokrácia, amelyben a polgárok értékelik a politikai szabadságot és közügynek tekintik közös vagyonuk bármifajta felhasználását, nem tűri sokáig a titkolózást. A vezetők hiába érvelnek a nyilvánosság ellen, hisz az ő hatalmuk egyedüli forrása is az, ha folyton igazolják magukat és döntéseiket a közvélemény előtt. Az átláthatóság ellen vétő politikusokat ezért tanítják móresre újra és újra leleményes polgáraik, történjen a kulisszák mögötti mutyizás Brüsszelben, Budapesten vagy éppen Ruandában. Mutatunk néhány érdekes példát arra, hogyan győzött a nyilvánosság, és miért érdemes küzdeni az információszabadságért.

E küzdelem egyik fontos eszköze a közérdekű adatigénylés, amelyet itthonról is jól ismerünk. A jelenleg regnáló kormány hatalomra kerülése óta folyamatosan csorbítja az adatigénylés lehetőségét és gyakran pejoratív jelzőkkel illeti azokat, akik élnek állampolgári jogaikkal, és közügyekre vonatkozóan tájékozódni-tájékoztatni szeretnének. Pár hónap telt csak el azóta, hogy kiderült: a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak kezében jelleget változtat a közpénz, a TASZ-nak hála pedig a Századvég elemzéseiben is elmélyedhettünk, ahogyan erről mindenki értesülhetett. Nézzünk meg most néhány kevésbé ismert példát, amely más-más területen, de pozitív változást hozott az emberek életében figyelmes állampolgárok adatigényléseinek köszönhetően.

Az Európai Bizottság és a dohányipari lobbisták: Paint it black!

A lobbizás, mint érdekérvényesítés gyakran a gazdaság és politika összefonódását hozza magával, főleg, ha egy demokratikus szervezet működése nem átlátható. Pontosan így volt ez az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságával, amiről régóta közismert volt, hogy hivatalnokaihoz bejáratosak a lobbisták, de sem a találkozások időpontjairól, sem a résztvevő személyekről és a képviselt cégekről nem adtak ki semmilyen információt. Ezt megelégelve a CEO (a Közös Európai Megfigyelőközpont) nevű civil szervezet információkat kért az AsktheEU adatigénylő oldalon, - ahol az Unió összes szervét lehet kérdezni. Arról érdeklődtek, hogy kik és mikor találkoztak a Bizottság részéről a dohányipari lobbistákkal. A Bizottság válaszul négy dokumentumot küldött, amely tartalmazta az egyeztetéseket, valamint a résztvevőket. 

Mindössze egy apró szépséghibája volt a történetnek: az összes iratban ki voltak takarva a nevek, beleértve a hivatalnokokat és a lobbistákat is, így a dokumentum 5%-a maradt látható. Többek között ennek, és további hasonló adatigényléseknek köszönhetően derült fény arra, hogy mennyire nem elszámoltatható és átláthatatlan az Európai Bizottság működése, az ügy pedig a civilek és állampolgárok aktivitása miatt ott tart, hogy előbb az Ombudsman, majd egy civil szerveződés is tett lépéseket, egyben felhívva a figyelmet az uniós lobbizás jelenlegi formájának veszélyeire. Többek között arra, hogy csak sejthetjük, mekkora befolyással bírnak az egyes nagyvállalati érdekek képviselői mondjuk a szabadkereskedelmi egyezményekre.

Láthatóvá vált a ruandai képviselőház napirendje

Az Ruandai Köztársaság hazánknál három és félszer kisebb, 11 millió lakosú afrikai ország. Az 1994-es népirtás és polgárháború után Ruandában Paul Kagame magához ragadta a hatalmat, és elnyomó rezsimet épített ki. Kagame a politikai pluralitást nem tűri meg, amiért számos kritikát kap, ám a gazdasági mutatók javulása és a korrupció elleni harca elismerést vívott ki, miközben jelentősen csökkent a szegénység, és javult a nemi egyenlőség. Ilyen politikai és gazdasági környezetben írt egy állampolgár a három nyelvű Sobanukirwa adatigénylő felületen az államnak, arról érdeklődve, hogy miért nem létezik bármiféle értesítés, vagy nyilvános közlés arról, hogy mikor ülésezik a képviselőház, valamint mi az aktuális napirend. Neki köszönhetően az ország vezetése lépni kényszerült: ma már bármely ruandai megnézheti a parlament honlapján, mely témákat vitatják meg a képviselők a soron következő üléseken, valamint azt is, hogy azok egyáltalán melyik nap lesznek megtartva. Egy egészen alapvető dologról beszélünk, amit azonban meg kell követelni az államtól. Egy ilyen apró gesztus is elég ahhoz, hogy a kényelmes titkolózás véget érjen, hiszen a népképviseleti szerv szembe köpné magát, ha megtagadná az adatszolgáltatást. Sok magyar település adós saját testületének hasonló adataival.

Az ausztrál menekültellenes kampány

Magyarországhoz hasonlóan Ausztrália vezetése sem fogadja túl szívélyesen a menedékkérőket. 2013 júliusában az akkori kormányfő, Kevin Rudd bejelentette, hogy minden menekült kérelmét Pápua Új-Guinea területén bírálják el, majd ott is szállásolják el őket. Ezt követően a Manus szigeten felállított menekülttáborba deportálta Ausztrália a náluk kikötő menedékkérőket - egészen mostanáig. A nem megfelelő körülmények, a rendszeres inzultusok, valamint a helyiek és a menekültek közötti folyamatos feszültség miatt az ENSZ és számos emberi jogi szervezet kezdeményezésére végleg bezárták a tábort. A 2013-as bejelentéssel párhuzamosan Rudd elindított egy átfogó kampányt, amelynek a jelmondata a “Csónakkal, vízum nélkül” tudatosítani akarta a menedékkérőkben: érvényes vízum nélkül nem léphetnek be az országba.

A magyar kommunikációra kísértetiesen emlékeztető elemek megjelentek az újságokban, a tévékben, és az utcákon is. Sokak szerint a kormány akciója nem csak idegengyűlölő, de értelmetlen, felesleges pénzköltés volt a választások előtt. Egy ausztrál adatigénylésnek köszönhetően később kiderült, hogy több, mint 6,5 millió dollárba került a kampány, és a saját maguk által korábban felállított Független Kommunikációs Bizottság (ICC) által megállapított sztenderdeknek sem feleltek volna meg, ha a bizottság egyáltalán a szokásos vizsgálat alá helyezte volna a kormányzati reklámanyagot. Ez azonban nem történt meg, helyette “extrém sürgősségre” hivatkozva szabad utat adtak a kampánynak. A napvilágra hozott információk hozzájárultak ahhoz, hogy a következő választáson a Munkáspárt elveszítse pozícióját.

Mire vár az EU? - nem korlátozzák a káros vegyi anyagokat

A belső elválasztású szerveket károsító vegyi anyagok (EDC) olyan kemikáliák, amelyek jelen vannak a mindennapi életünkben - a műanyagtól kezdve a kozmetikai cikkeken át a rovarirtó szerekig. Ezek az anyagok az élő szervezetek hormonális rendszerével léphetnek kapcsolatba, emiatt komoly egészségügyi és környezeti hatást tulajdonítanak nekik. Használatukat az Európai Uniónak kellene szabályoznia, hogy megvédje az embereket a káros hatásoktól, amiket a döntéshozók és a szakemberek évek óta ismernek. Mégsem történt az elmúlt években érdemi változás, ezért egy felhasználó az AsktheEU oldalon indított közérdekű adatigénylést. A későn megküldött dokumentumokból egy civil szervezet (CEO) és egy oknyomozó újságíró azt a következtetést vonták le, hogy a jogalkotási folyamatot nagyvállalatok akadályozzák lobbistáikon keresztül. Kutatásaikról könyvben, és egy dokumentumfilmben is részletesen beszámoltak.

Több tucat ember nézett bele az aktájába, a magánéletén viccelődtek a magyar rendőrök

Végül lássunk egy hazai történetet: a szegedi Marton Kristóf, miután összeveszett barátnőjével, állítása szerint mélypontra került, és zaklatni kezdte a lányt. A bíróság ezt követően jogerősen hatvan nap közmunkára ítélte, amit ő tudomásul is vett. Később értesült csak róla, hogy kis túlzással a fél város a magánéletén élcelődik - mivel több rendőr is belenéztek az iratokba, olyanok is, akik egyáltalán nem voltak bevonva az ügybe. Marton nem hagyta annyiban a jogsértést, az Átlátszó által működtetett magyar adatigénylő honlap, a KiMitTud segítségével kikérte azon emberek nevét, akik megnyitották az aktáját, ebből pedig kiderült, hogy 67 rendőrségi dolgozó követhetett el jogtalan adatkezelést. Az elektronikus rendőrségi rendszerben (Robotzsaru Naplókliens) olyan indokokkal nyitották meg az ügyet nem kompetens személyek, mint a „bűnüldözési feladatok ellátása (helyszíni szemle során nyomrögzítés)”, vagy  „ügyviteli feladatok és előzménykutatás”. Marton az ügyben több feljelentést is tett, a teljes sztorihoz itt az Átlátszó cikke.

Információszabadság 2.0.

Az átláthatóságban élenjáró Észtországban is történt hasonló eset, amikor egy rendőrnő megnézte a szeretője rendőrségi adatait, vagy egy politikus választóiról "tájékozódott" szabálytalanul. Ott azonban nem volt szükség adatigénylésre, hogy a sértett polgárok megvédhessék magukat: az állami rendszerben mindenki láthatja, hogy az adataihoz ki, mikor fért hozzá, és mit csinál vele - ezek a visszaélések a "papíralapú világban" nem tudódnának ki.  Ezzel eljutottunk az információszabadság modern értelmezéséhez, amelyben szinte már nincs is szükség közérdekű adatigénylésekre, mert a minden állampolgárt megillető adatokat az állam elve keletkezésüket követően azonnal ingyenesen, strukturáltan és számítógéppel feldolgozható formában nyilvánossá teszi. Magyarország ezen a fronton sajnos sereghajtóvá vált a térségben, miközben pl. Csehországban vagy Szlovákiában folyamatosan bővül az így elérhető információ köre.

Forrás: MySociety

Nyitókép: Khin Maung Win / AP