A Büntetlenség vége címmel rendezett konferenciát a TI Magyarország múlt héten. A vita a nyomozó hatóságok, törvényalkotók, bírák és kriminológusok részvételével folyt a jelenlegi jogszabályok hatékonyságáról a korrupció visszaszorítása érdekében.

A jelenlevők többsége szerint a törvényi keretek megfelelőek. Az azokat betartató személyi állomány létszáma és sokszor hiányos tárgyi tudása miatt azonban gyakran nehézkes a látens korrupció feltárása. A Legfőbb Ügyészség és az ORFK képviselői is a nyomozásban eljárók képzettségének gyakran alacsony szintjét és az élettapasztalat hiányát kifogásolták. Az ügyészek egyike példaként említett egy akciót, amelynek során a rendőrség értesítést küldött a gyanúsítottnak arról, hogy ki fognak menni és lefoglalják a bizonyítékait, ahelyett, hogy a büntetőeljárási törvénynek megfelelően meglepetésszerűen kimentek volna és lefoglalták volna a szükséges tárgyakat. Diós Erzsébet bírónő – többek között az Agrobank-, a Tocsik- vagy a Postabank-per bírája – a korrupció ellen fellépők esetében a komplexebb szemléletmódot erőltetné. Erre volt az elmúlt időszak egy sikeres próbálkozása a Magyar Bíróképző Akadémia, aminek keretei közt közös képzést tartottak bíróknak és rendőröknek a korrupciós bűncselekményekről.

Valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy a jó törvények mellett szemléletváltásra is szükség lenne. Vig Dávid kriminológus elmondta, a felmérések azt mutatják, hogy a büntetési tételek megemelésének általánosságban nincs visszatartó hatása a bűncselekmények elkövetése terén, a leendő bűnelkövetők sokkal inkább félnek a bűncselekmény napvilágra kerülésétől. Erre jó példa a lobbi törvény, amely megfelelő törvényi kereteket biztosított bizonyos visszásságok szankcionálására, de nem volt erő a jogszabály betartatására. Ligeti Miklós, a Belügyminisztérium osztályvezetője szerint a hatályos törvények nem tudják elősegíteni a látens bűncselekmények láthatóbbá tételét, a kriminális megközelítés önmagában pedig nem alkalmas a visszaélések megszüntetésére. Meglátása szerint túl sok hivatal működik ma Magyarországon, viszonylag alacsony hatékonysággal. A kormányzat felvetése, miszerint a közérdek ellen elkövetett gazdasági bűncselekmények átkerülnének az ügyészséghez, megoldás lehet a helyzetre. Tény ugyanakkor, hogy a mostani 55 főből álló ügyészi stáb éppen negyede annak, mint amekkorával hatékonyan fel lehet lépni a hazai körülmények közt érzékelhető korrupció visszaszorítására. Emellett nagyon fontos lenne belső ellenőrzési mechanizmusok meghonosítása a munkahelyeken.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új Büntetőtörvénykönyv (BTK) kodifikálásáért felelős főosztályvezetője elmondta, hogy a készülő BTK-ban nem tervezik, hogy szigorítsák a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények büntetési tételeit. Ugyanakkor az Európa Tanács Korrupcióellenes államok csoportja (GRECO) ajánlásainak csak részben felel meg a mostani elévülési szabályozás, nyárra tervezik a harmonizációt. Az ORFK képviselői is ultima rationak szeretnék tekinteni a kriminális megközelítést. A szemléletváltás elősegítése érdekében megkeresték az Oktatási Minisztériumot, hogy a rendőrség szakmai iránymutatása mellett a közoktatásban foglalkozzanak a korrupció káros hatásaival. A Minisztérium azonban lesöpörte az ötletet pénzhiányra és szervezeti akadályokra hivatkozva.

A látens korrupció nyilvánosságra kerülését az ORFK abban látja, hogy a visszaélést tapasztalót érdekeltté kell tenni jogtalan magatartás felfedésében – megoldás lehetett volna erre a Tisztességes eljárás védelméről szóló törvény, amely tartalmazza ugyan az anyagi jutalmazás kitételét, az azt finanszírozó Közéredekvédelmi Hivatal azonban nem állt fel.[1]

A bizonyítás nehézségei kapcsán a rendőrök és az ügyészek elmondták, általános jelenség, hogy a korrupt magatartás csak egy másik bűncselekmény feltárása során bukik ki. A hűtlen kezelés, mint a közösség kárára elkövetett bűncselekmény sokszor megfoghatatlan, mert relatív. Szikszay Tibor és Kovács Attila ügyészek szerint például egy önkormányzati ingatlan eladásakor gyakran vannak olyan tényezők, amelyek kölcsönhatásának kimenetele kiszámíthatatlan a döntés meghozatalának pillanatában. Utólag visszatekintve mégis látszólag evidens, hogy rossz döntés született.

Emellett az ellenőrző szervek sem mondhatók hatékonynak a korrupció feltárása terén. Ugyanis vagy nem tesznek feljelentést, és ilyenkor az ügyészségnek a rendszeresen megküldött több száz oldalas jelentésekből nincs kapacitása kihámozni a bűncselekmények gyanúját, így eleve neki sem kezd; vagy ha mégis történik pár soros feljelentés, gyakran kiderül, hogy a bűncselekmény nem bizonyítható. Így, amint a statisztikák is mutatják, a legkönnyebben felgöngyölíthető piti visszaéléseket tárják csak fel a nyomozóhatóságok.

Az egybegyűltek egytől-egyig egyetértettek abban, hogy szemléletváltás, illetve nagyobb és jobban képzett apparátus nélkül a korrupció ellenes fellépés csak szélmalomharc lehet.

Komoróczki Tünde

[1] A 2009. évi CLXIII. törvény a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról a tisztességes eljárást, illetve annak megszegésének fogalmát, az eljárás vizsgálatának szabályait, és a lehetséges szankciókat határozza meg. A törvény lefektette a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal vizsgálati jogkörét és amellett, hogy bevezette a bejelentő védelmét, előírta az illető díjazását is. A törvény csak abban az eseten biztosítja a jutalmat a korrupciót jelentőknek, ha az eljárás eredménnyel zárul, míg rosszhiszeműség esetén a Hivatal bírságot is kiszabhat ki a bejelentőre. A „sípot megfújó” védelmének egyik eszköze a bejelentő adatainak titokban tartása, a jogi tanácsadás és – amennyiben csökket volna a közösség érdekében tett magatartása miatt a jövedelme – anyagi támogatásban is részesült volna. A Hivatalt felállító Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló T/11025. számú törvényjavaslatot azonban megvétózta a Köztársasági elnök, az Országgyűlés pedig nem tárgyalta már a májusi utolsó ülésszakon, így nem lépett életbe ez utóbbi törvény.

Bővebben lásd: http://kmonitor.hu/eszkoztar/whistleblowing/whistleblowing

 Közpénz, közbeszerzés, kartell. Munkahelyi és hivatali korrupció. Vesztegetés, hálapénz és visszajuttatás.

Korrupciógyanús ügybe keveredtél? Írd meg nekünk! Lehet egészségügy vagy közlekedés, építőipar vagy közbeszerzés, a lényeg, hogy oszd meg velünk történetedet, amelyben valaki feltehetőleg nyereségvágyból visszaélt a hatalmával. A címünk: info@k-monitor.hu. Rövid és részletes bejelentéseket és történeteket egyaránt várunk.

Ha jogi segítségre is szükséged van, az info@k-monitor.hu címre írj!

Az adatvédelem világnapja alkalmából kétnapos konferenciát rendezett Jóri András adatvédelmi biztos Budapesten. A rendezvényen a hazai és régiós szakértők, ombudsmanok mellett részt vett a Facebook és a Google képviselője is. A meghívott előadók egybehangzó konklúziója, hogy az adatvédelmi szabályozás egyelőre nem tudja felvenni a versenyt a súlyos visszaélésekre lehetőséget adó technikai fejlődéssel.

A közösségi oldalak képviselői szerint az adataikat féltők számára nincs ok aggodalomra, hiszen noha ami egyszer felkerült az Internetre, az onnan többé nem távolítható el, a törölni kívánt információk jó eséllyel még sem jutnak illetéktelen kezekbe a megfelelő adatvédő mechanizmusoknak köszönhetően. Persze biztosíték semmire nincs, de a virtuális jófiúk komoly harcot vívnak a rossz oldallal. Jó példa erre, hogy a tuniszi kormány még a Facebook-on szervezkedő forradalmárok adatlapjának hackelésével is megpróbálkozott, de a közösségi háló rendszergazdái sikeresen visszaverték a támadást.

Az adatvédelmi szakemberek leginkább azt tartják problematikusnak, hogy a - javarészt kiskorú - felhasználók meglehetősen alul-informáltak a világhálón közzétett személyes adataik sorsát és felhasználási módját illetően. Ennél fogva számos visszaélés történik, amit utólag már nagyon nehéz orvosolni. Jóri András szerint az sem szerencsés, hogy az EU adatvédelmi irányelve több mint 10 éve született, és nem lehet tudni, hogy a 2011-re tervezett, a kérdéssel foglalkozó dokumentum milyen jogi formában ölt testet, egyáltalán testet ölt-e még idén.

Az Egyesült Államokban az állami szervek szinte mindegyikében találunk a személyes adatok kezelésére kinevezett vezetőt, a jogszabályok pedig előírják, hogy a hatóságok kötelesek kiadni azokat az általuk kezelt dokumentumokat, amelyek az adatkérőről bármilyen információt tartalmaznak. Ami régiónkat illeti, Ukrajnában 2011. január 1-én állt fel az illetékes ombudsmani hivatal, s a több éves szlovén, illetve a fiatal horvát és az albán intézmények is meglehetősen jól működnek.

Komoróczki Tünde

Az Európai Parlament képviselői a következő hetekben szavaznak arról a jogszabályi változásról, ami jelentősen korlátozná az Uniós dokumentumok nyilvánosságát. Az EU átláthatóságának megteremtését célzó 1049/2001-es rendelet tervezett módosítása igen erősen korlátozni fogja az információ szabadságát és a közvélemény jogát az Unió működésének megismerését illetően.

Éppen ezért az Access Info Europe, a ClientEarth és a Greenpeace közös levelet írt a képviselőknek, amelyhez számos más európai és Európán kívüli civil szervezet csatlakozott – köztük a K-Monitor, a TASZ és a Transparency International Magyarország is. A levélben az információ szabadságáért és az Unió átláthatóságáért aggódó civilek arra kérik a képviselőket, hogy szavazzanak a tervezet ellen.

A civilek szerint a szabályozásnak valamennyi EU szervre, irodára és képviseletre ki kell terjednie, és a rendeletben fenn kell tartani a jelenlegi – szélesebb – meghatározást, amely alapján például az adatbázisok is nyilvános dokumentumoknak számítanak. A civil szervezetek azt is kérik, hogy az adatigénylésre adott válasz jelenlegi 15 napos határidejét ne módosítsák 30 napra, illetve a képviselők hozzák összhangba a rendelkezést az Európai Unió Bíróságának vonatkozó, átláthatósággal kapcsolatos döntéseivel.

Akit érdekelt, az a Global Voices nevű globális blogportálon, a YouTube-on, a Twitteren vagy a Facebookon (és persze a sajtóban) tavaly december óta folyamatosan nyomon követhette azokat a drámai eseményeket, amelyek nyomán aztán a múlt pénteken – csaknem negyed századon át tartó uralkodásának nem igazán saját elhatározásból véget vetve – elmenekült hazájából Bin Ali, tunéziai elnök. Felesége, a Le Monde titkosszolgálati forrásokra hivatkozó, Tuniszban cáfolt híre szerint előbb még betért a jegybank központi fiókjába, hogy magához vegyen egy kis útravalót: 1,5 tonna aranyat, tömbökben, 45 millió euró becsült értékben, majd egy Dubaiba tartó géppel ugyancsak kereket oldott.

Megdöbbentő módon sem Csányi Sándor, sem Hernádi Zsolt, sem az UD Zrt. vezetői nem érzik úgy, hogy a botrányos YouTube-beszélgetések után akadna még magyarázni való bőven. Az egyszeri magyar újságolvasót és tévénézőt láthatóan nem vágja falhoz a döbbenet, amikor azt hallja, hogy az ország második First Ladyje hasonló (vagy talán nagyobb) közönnyel reagál a köztörvényes megfélemlítésre, mint más a tej árának alakulására. A média pedig egy-két kivételtől eltekintve még véletlenül sem siet alaposabb elemzésekkel és kemény publicisztikákkal hangot adni döbbenetének és felháborodásának.

Talán azért, mert - ahogyan arra a Figyelő e heti cikkében a lap szerkesztője felhívja a figyelmünket - szó sincs döbbenetről vagy felháborodásról, sőt, ebben az országban valójában mindenki tökéletesen tisztában van azzal, hogy a  válogatott maffia módszerek szervesen hozzátartoznak az üzleti életben maradáshoz. Hogy "két pofon" vagy "öt év" elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy egy jelentősebb vállalkozás sikereket érjen el vagy egy menő üzletember a gazdasági élet krémjében maradhasson.

Nincsenek illúziónk és nem tartjuk valószínűnek, hogy Nyugat-Európában vagy a világ fejlettebbnek tartott részein a politikai és gazdasági elit csupa tisztességes és makulátlan figurából állna. Az viszont egészen bizonyos, hogy egy hasonló eset máshol - tőlünk keletebbre és délebbre is - kiverné a biztosítékot és óriási botrányt kavarna, még ha csak ideig-óráig tartana is a felháborodás és feltehetőleg nem lenne érdemi következménye. Mivel azonban nálunk az a speciális eset állt elő, hogy a WikiLeaks-szindróma újabb megnyilvánulásaként mindenki magasról tesz arra, hogy mi van a szalagokon, a beszélgetések kiszivárogtatásának törvénytelensége cserébe az összes megszólalót hosszas szörnyülködésre készteti, arra kell gondolnunk, hogy:

1, Ebben az országban már mindenki teljesen immunissá vált a döntéshozók visszaéléseire és a magyar politikai és gazdasági elit főműsoridőben szétlophatná az országot vagy likvidálhatná a hatalmát veszélyeztetőket anélkül, hogy arra bárki  felkapná a fejét.

2, A magyar médiát masszívan kézben tartja a monopolhelyzetben lévő és jelentős politikai befolyással bíró tulajdonosi és hirdetői kör, illetve a még a legbátrabbakat és leggazdagabbakat is óvatos semmitmondásra késztető új médiatörvény, ezért  az újságíróknak fontos pozícióban lévő személyekről minden esetben hallgatni illik.

3, A hasonló esetek felderítésére felszentelt hatóságok vagy maguk is elhiszik vagy csak velünk akarják elhitetni, hogy a törvénytelenségeket leleplező kiszivárogtatás ténye nagyobb baj mint a törvénytelenség maga, amelyre fény derült.

Esetleg ezek együttesen. Egyelőre nem pontosan tudjuk még, hogy melyik verziónak szeretnénk szurkolni.

Keserű Júlia

Magyarország 2011. január 1-től tölti be a soros elnöki tisztséget az Európai Unió Tanácsában. Az elnökségi trió harmadik tagjaként, Spanyolország és Belgium után Budapest kapta azt a feladatot, hogy olyan kérdéseket tűzzön napirendre, amelyek Magyarország és az Unió számára is egyaránt kiemelkedően fontosak, mint például az Uniós költségvetése, a foglalkoztatás növelése vagy az EU bővítése. A tanácsi munkacsoporti és magasabb szintű ülések napirendjének meghatározását, összehívását, levezetését, illetve az ezekhez kapcsolódó rendezvények megszervezését az elnökséget ellátó tagállam bonyolítja. Mindebben egy jelentősen megnövekedett apparátus és állami költségvetési, illetve uniós közpénzek állnak az adminisztráció rendelkezésére.

A K-Monitor számára fontos az elnökség sikeressége, és ezzel együtt az adóforintjainkból elköltött összegek nyomon követése és átláthatóvá tétele. Ezért honlapunkon összegyűjtjük az elnökséggel kapcsolatos kiadások fő tételeit, és bemutatjuk azokat a szerződéseket, amelyeket a lebonyolító szervek kötnek beszállítóikkal, partnereikkel.Az, hogy 2011. január 1-től fél éven át Magyarország a soros elnöke az Európai Unió Tanácsának, a 2007-2011-es periódusban mintegy 23,78 milliárd forint kiadást jelent az ország számára. Az idei költségvetési törvény 15,5 milliárd forintot irányoz elő ezeknek a feladatoknak a megvalósítására. A 215 elnökségi nem miniszteri rendezvény közül 122-t az Unió központi büdzséjéből finanszíroznak, 93 társfinanszírozott, 14-et hazai költségvetésből fedez a kormány, amelyek egy jelentős részét Brüsszelben bonyolítanak le, míg a 27 miniszteri rendezvény kiadását az egyes minisztériumok viselik. Egy 2010-es év végi kormányhatározat a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft-re bízta az elnökségi feladatok lakossági kulturális rendezvényeinek megszervezését, illetve az azokhoz kapcsolódó tájékoztatást. Mind a Hungarofesttől, mind pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Web-információs és Közérdekű Adatkezelő Osztályától kértük a minisztérium és a Hungarofest között létrejött szerződések nyilvánosságra hozatalát.Adatigénylésünkre egyelőre azt a választ kaptuk, hogy a KIM eddig egyetlen közhasznúsági szerződést kötött a céggel az EU-elnökség december 31-i nyitó rendezvényére. Az abban foglaltak szerint az ellentételezés összege bruttó 62.946.650 forint, a szerződést megtekinthetjük a hivatalban. Annak érdekében, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyük az adatokat, a K-Monitor kérte a minisztériumot és a Hungarofestet, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján küldjék el az igényelt dokumentumokat.

A K-Monitor számára fontos az elnökség sikeres kimenetele és ezzel együtt az adóforintjainkból elköltött összegek nyomon követése és átláthatóvá tétele. Ezért honlapunkon összegyűjtjük az elnökséggel kapcsolatos kiadások fő tételeit és bemutatjuk azokat a szerződéseket, amelyeket a lebonyolító szervek kötnek beszállítóikkal, partnereikkel.

Ez a 2007-2011-es periódusban mintegy 23,78 milliárd forint kiadást jelent az ország számára. Az idei költségvetési törvény 15,5 milliárd forintot irányoz elő ezeknek a feladatoknak a megvalósítására. A félév során 16 miniszteri szintű találkozóra kerül sor. A 215 nem miniszteri rendezvény közül 122 forrását kizárólag a központi költségvetés biztosítja, 93-ra társfinanszírozás keretében kerül sor. Ezen felül 14 külföldön lebonyolított rendezvény költségeit fedezi a költségvetés elnökségre elkülönített előirányzata, 27 rendezvényt pedig a tárcák saját hatáskörben és költségvetéssel oldanak meg.

Egy 2010-es év végi kormányhatározat a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft-re bízta az elnökségi feladatok lakossági kulturális rendezvényeinek megszervezését, illetve az azokhoz kapcsolódó tájékoztatást.

Mind a Hungarofesttől, mind pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Web-információs és Közérdekű Adatkezelő Osztályától kértük a minisztérium és a Hungarofest között létrejött szerződések nyilvánosságra hozatalát. Adatigénylésünkre egyelőre azt a választ kaptuk, hogy a KIM eddig egyetlen közhasznúsági szerződést kötött a céggel az EU-elnökség december 31-i nyitó rendezvényére. Az abban foglaltak szerint az ellentételezés összege bruttó 62.946.650 forint, a szerződést megtekinthetjük a hivatalban. Annak érdekében, hogy mindenki számára hozzáférhetők legyenek ezek az adatok, a K-Monitor kérte a minisztériumot és a Hungarofestet, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján küldjék el az igényelt dokumentumokat. Ha megérkeznek az anyagok, honlapunkon azonnal közzé tesszük őket.

A szerződéseket az alábbi mappába gyűjtjük: http://kmonitor.hu/adatbazis/cimkek/eu-elnokseg

A magyarországi közintézmények számára gyakran az adatvédelmi törvényben foglaltak ellenére sem nyilvánvaló, hogy honlapjukon közzé kellene tenniük a közpénzek felhasználására létrejött szerződéseket. Pedig a jogszabály szerint az intézményeknek kötelességük elősegíteni a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. Ha azonban az egyszerű állampolgár a világhálót böngészve azt szeretné átlátni, pontosan mi alapján és mire költik el adóforintjait, beletelik egy időbe, míg konkrétumokat talál. Kíváncsiságból szúrópróbaszerűen megnéztünk két magyar minisztériumot és két önkormányzati hivatalt, majd összehasonlításképp két brit közintézményt.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium weblapján kutakodva a közérdekű adatoknál az 5 millió forintot meghaladó szerződések listáit találjuk csak meg, rövid összegzést minden egyes kontraktus tárgyáról és az összeget, ha azonban kíváncsiak vagyunk a dokumentumokra, azokat már kérnünk kell a Web-infomációs és Közérdekű Adatkezelő Osztálytól. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oldalán található adatok 2010. március 26-aiak, és ezek csak az 5 millió forint alatti szerződések listáját takarják. A központi intézményeket követően a helyi közintézmények közül a pécsi és a dányi önkormányzatok közérdekű adatainak fellelhetőségére voltunk kíváncsiak. A tavalyi év kulturális fővárosa napra kész, felhasználóbarát módon tájékoztat az önkormányzat szerződéseiről, míg Dány község oldala nem rendelkezik sem közérdekű adat menüponttal, sem pedig olyan információval, amely Dány gazdálkodásáról számolna be.

Ezek összehasonlítására néztük meg az Egyesült Királyság külügy-, illetve az igazságügyi minisztériumának honlapjait. Miután az angol törvények előírják, hogy minden központi költségvetést érintő 10 000 font feletti szerződést teljes egészében elektronikusan közzé kell tenni, tapasztalatunk az volt, hogy Nagy Britanniában ez a gyakorlatban is működik. Jellemző, hogy míg Magyarországon sorra hozzák a bíróságok az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetői fizetésének nyilvánosságáról a határozatokat, addig Angliában ezeket az adatokat proaktívan meg is jelenítik a honlapokon.  Könnyen megtalálhatók a transzparencia menüpont alatti közérdekű információk, nem kell külön írásban, vagy szóban igényelni, mint Magyarországon. Ami ugye jobb esetben 1-15 napot, rosszabb esetben bírósági tárgyalásokat és végtelen időt és energiát emészt fel, amennyiben az érdeklődő ragaszkodik a törvényben biztosított jogaihoz.

Komoróczki Tünde

Kissé keszekusza, ám annál izgalmasabb és provokatívabb írást közölt nemrégiben a London  Review of Books Slavoj Zizek-től, a népszerű szlovén filozófus-szociológustól a WikiLeaks-ről. A téma aktuális, de tény, hogy lassan már nem lesz élő ember a Földön, aki ne tudna akár álmából felébresztve is legalább 5-5 érvet felsorolni Julian Assange mellett és ellen. Zizeknek mégis sikerül a korábbiaktól gyökeresen eltérő szempontok szerint elemezni a Wiki-hisztériát. A WikiLeaks-akciók Zizek szerint nem csak az elit zavarba ejtését szolgálják, hanem megkérdőjelezik a hatalom alapvető működését, de még így sem járulnak feltétlenül hozzá az emberiség felszabadításához. Slavoj Zizek írása a London Review of Books-on itt olvasható.

Számtalan érv elhangzott az utóbbi hetekben a WikiLeaks-üggyel és az egész szivárogtatás-mizériával kapcsolatban pro és kontra. Sok sarkos és érthető módon jóval kevesebb árnyaltabb véleményt lehetett hallani arról, hogy mi a probléma azzal, ha valaki kiteregeti a nemzetközi diplomácia - híresen kétarcú - szennyesét, mi a teendő, ha az információ szabadsága és a magánélet védelme egymásnak feszül, illetve, hogy mi köze a szexuális zaklatásnak a nemzetbiztonsághoz. (Erre a kérdésre egyébként máig nem kaptunk kielégítő választ.)

Vannak azonban felettébb kínos momentumai az egész WikiLeaks sztorinak, amelyekről kevesebb szó esik, és ezek közül csak az egyik, amikor Vlagyimir Putyin kéri rajtunk számon a sajtószabadságot. Ennél nehezebben emészthető, hogy az egész eljárás (egy szervezet ellehetetlenítése különböző, ha nem is mondvacsinált, de az eset szempontjából mindenképp irreleváns vádakkal, az alvállalkozók és szolgáltatók megvásárlásával/megfélemlítésével) egyelőre egyetlen befolyásosabb személyiségnél vagy nagyobb szervezetnél sem verte ki a biztosítékot.

Mert lehet kevéssé szimpatikusnak találni a világ megmentésére minden jel szerint egyedül önmagát alkalmasnak tartó Julian Assange-t (bár nem nehéz észrevenni azt sem, hogy Assange negatív tulajdonságait a nemzetközi média hónapok óta módszeresen sulykolja belénk), mindennek azonban semmi köze ahhoz, hogy a WikiLeaksre - és a hozzá hasonló szervezetekre - óriási szükség van. És nem azért, mert az afrikai diktátorok kényszerbetegségeiről vagy európai kancellárok kevéssé elegáns politikai trükkjeiről feltétlenül tudomást kéne szereznünk ahhoz, hogy boldogulni tudjunk az életben, vagy, mert kevesebb lesz a háború és nagyobb a GDP, ha eldugott kínai falvakban is ismerik a diplomáciai apparátus éles nyelvét.  A WikiLeaks azért megkerülhetetlen szervezet, mert tevékenységének hála olyan disznóságokra is fény derülhet, amelyeket az államgépezet változatos és ellenőrizhetetlen kifogásokkal (nemzetbiztonsági érdek, államtitok, üzleti titok, stb.) egyébként rendre elfed előlünk.

Az információszabadságért küzdő szervezeteknek köszönhetjük ugyanis, hogy az amerikai katonák háborús túlkapásai napvilágot láthatnak. Vagy kicsit közelebbi példával élve, a közérdekű bejelentések miatt derülhet fény a legnépszerűbb fogyasztási cikkek árát illegálisan magasan tartó ágazati kartellekre, és a szivárogtatás jól-rosszul működő rendszerei teszik lehetővé, hogy nyilvánvalóvá váljanak az államilag támogatott beruházások körüli huncutságok, illetve a titkosított kormányzati megrendelések mögött megbúvó pénzmosási szisztémák. (Csak hogy egyetlen magyar történetet említsünk a sok közül, az Eclipse Zrt. azóta elhíresült eredetvizsgálatos ügyében a K-Monitor és a TASZ még tavaly kérte az adatvédelmi ombudsmant, hogy vizsgálja meg a cég állami intézményekkel kötött minősített szerződéseit, illetve a közbeszerzési eljárások nyakló nélküli titkosítására lehetőséget adó 143/2004-es kormányrendeletet. Az Eclipse Zrt. vezetőit időközben előzetes letartóztatásba helyezték, a kormányrendelet még mindig hatályos.)

Meggyőződésünk, hogy a jelenkori demokráciákban az információ szabadsága az egyik leghatásosabb fegyver a hatalom gyakorlóinak kordában tartására, amennyiben a civilek (és ez alatt koránt sem csak a civil szervezetek értendők) okosan és bátran tudnak élni a birtokukban lévő adatokkal, dokumentumokkal, történetekkel. Nem nehéz azonban megjósolni, hogy ha a hatóságokat a visszaélések felderítésénél rendre jobban izgatja a szivárogtatók, újságírók és bejelentők meghurcolása, soha senki nem fog személyes integritását és egzisztenciáját sutba dobva közérdekű információkat nyilvánosságra hozni. Sem Amerikában, sem Magyarországon, sem sehol máshol a világon.