Akit érdekelt, az a Global Voices nevű globális blogportálon, a YouTube-on, a Twitteren vagy a Facebookon (és persze a sajtóban) tavaly december óta folyamatosan nyomon követhette azokat a drámai eseményeket, amelyek nyomán aztán a múlt pénteken – csaknem negyed századon át tartó uralkodásának nem igazán saját elhatározásból véget vetve – elmenekült hazájából Bin Ali, tunéziai elnök. Felesége, a Le Monde titkosszolgálati forrásokra hivatkozó, Tuniszban cáfolt híre szerint előbb még betért a jegybank központi fiókjába, hogy magához vegyen egy kis útravalót: 1,5 tonna aranyat, tömbökben, 45 millió euró becsült értékben, majd egy Dubaiba tartó géppel ugyancsak kereket oldott.

Zine el-Abidine Ben Ali 1987. november 7. óta irányította az észak-afrikai ország ügyeit (miniszterelnökként ezen a napon ragadta magához a hatalmat békés puccsal, miután tiszte ellátására alkalmatlannak deklarálta Habib Bourguibát, a francia gyarmati uralom alól 1957-ben felszabadult Tunézia első elnökét.) Azóta öt alkalommal nyerte meg, általában jóval 90 százalék fölötti eredménnyel az amúgy nem feltétlenül tiszta elnökválasztásokat. Kormányzása alatt az észak-afrikai országot eluralta a nepotizmus és a korrupció, az elnök felesége kormányzati tisztségek tömkelegét juttatta rokonok, barátok kezére. Állami megrendeléseket –az elnök környezetéhez tartozó- közvetítőkön keresztül lehetett elnyerni, a pénzek külföldi magánszámlákat gyarapítottak. Az elnöki család tagjai ezenkívül nyakló nélkül vettek fel hiteleket, amiket aztán nem fizetik vissza.

A Transparency International egyik korábbi éves jelentése, illetve amerikai követségi információk szerint a korrupciós helyzet évről évre súlyosabb az országban. Az elnöki család, legyen szó ingatlanokról, pénzről, yachtokról, mindenre ráteszi a kezét, de a család sötét ügyein kívül a hétköznapi korrupció is rohasztja a hivatalokat, hatóságokat. A beszámoló szerint a burjánzó korrupció, és a család önkényétől való félelem elriasztja a befektetőket, és ez csak tovább mélyíti a tunéziai gazdaság válságát.

Sokan – köztük például a The Atlantic – az „első Twitter-forradalomként” aposztrofálják az Ben Ali kiebrudalását, annak nyomán, hogy a több mint egy hónappal ezelőtt kezdődött  zavargásokról a legtöbb hír- és főleg képanyag sokáig az egyébként gyakran cenzúrázott tunéziai internetes csatornákon terjedtek: a Global Voices, a Youtube és a Twitter oldalain. Mások arról cikkeznek, hogy egyenesen a WikiLeaks által közzétett egyik titkos amerikai diplomáciai irat lehetett a szikra, amely lángra lobbantotta a máris a szomszédos országokra való átterjedéssel fenyegető tunéziai forradalom lángját. A szigorúan központi kézben tartott állami média agyonhallgatta, egy – tettéért letartóztatott, időközben állítólag épségben kiszabadult – helyi blogger viszont annál szaftosabban tálalta a WikiLeaks által megszerzett iratot, amelyben amerikai diplomaták Ben Ali és családjával kapcsolatos aggályaiknak adtak hangot.

Az elnök két unokaöccse, Imed és Moaz például ellopták Bruno Roger francia üzletember yachtját, majd apró kozmetikázás után használtba is vették. Roger francia kapcsolatain keresztül kisebb diplomáciai botrányt robbantott ki, így végül a visszakapta hajóját. Az ügyben az Interpol is nyomozni kezdett, nemzetközi nyomás hatására Tuniszban bíróság elé állították a két testvért, de az eljárás úgy tűnik, elsikkadt.

A diplomáciai feljegyzések szerint az egész banki hitelezés is a kapcsolatokra épül, üzleti tervek, fedezetek alig számítanak, megfelelő ismerettség azonban mindent megold. Jól mutatja ezt a nemfizető hitelek aránya, amely 2008-ban elérte a 19%-ot.

A kormány természetesen minden eszközt bevetett, hogy megakadályozza a diplomáciai táviratok nyilvános terjesztését a neten, egy online aktivistákból álló csoport viszont a cenzorok ellen indított kibertámadást.

A Global Voices alapítója szerint külön-külön egyik – technológiai, gazdasági vagy más –  tényező sem emelhető ki a nagyszabású politikai változásokkal kecsegtető történések lavinájának elindítójaként: a tunéziai emberek azért vonultak az utcákra, mert évtizedek frusztrációja gyülemlett fel bennük, nem pedig egy WikiLeaks-távirat, egy internetes támadás vagy egy Facebook-oldal frissitése okán.

Az azonban kétségtelen, hogy az internet, illetve a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségek katalizátorként szolgáltak a felkelés kiszélesedése során. Ezenkívül az is jól látható, hogy a nyilvánosság és az átláthatóság az internet korszakában hatékonyan aligha korlátozható. A titkaikat féltő vezetők egyre inkább csak szaladgálni fognak az éterben keringő adataik után, vagy mint Tunéziában láttuk, a jogakiért kiálló állampolgárok elől.