A Simicska - Nyerges dream teamhez köthető cég a KE-VÍZ 21” Zrt-vel és a KÖTIVIÉP’B Kft-vel konzorciumban nyert az Országos Vízügyi Főigazgatóság közbeszerzési pályázatán. A cégek bő 11 milliárd forintért építhetik meg a Szamos-Kraszna-közi árvízszint csökkentő tározót, derül ki az aktuális közbeszerzési értesítőből.

Mint ismeretes, a tulajdonosait sokáig inkognitóban tartó Közgép a 2010-es kormányváltás után vált az állami építőipari beruházások komoly szereplőjévé. Néhány hete bizonyossá vált, hogy a közbeszerzéseket sorra nyerő építőipari mamutcég a Fidesz volt gazdasági igazgatójának, Simicska Lajos tulajdonában áll.

Jövőhéten kedden, május 8-án 14 óra 15 perckor kezdődik a K-Monitor közérdekű adatigénylés pere a Nemzeti Üdülési Szolgálat ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság 366-os termében! A K-blog az Erzsébet-utalvány - egyes becslések szerint 750 millió forint összegű - kommunikációs költéseinek próbált utánajárni, ám adatigénylésünkre érdemben nem reagáltak, telefonjainkat hárították, így most a magyar igazságszolgáltatáson a sor.

Nagyobb térképre váltás

Mindenkit szeretettel várunk!

A K-Monitor jogi képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látja el.

A munka ünnepének alkalmából a K-blogon sorozatot indítunk, melyben hónapról-hónapra olyan emberek fizetésének járunk utána, akik a közösből kapják a pénzüket, ám azt hogy mennyit és pontosan mire, a nyilvános internetes forrásokból nem lehet megtudni. A sorozattal az a célunk, hogy az állami szférában dolgozó minden tisztségviselő javadalmazása legyen nyilvános, könnyen hozzáférhető és kereshető. Nem akarunk senkit sem pellengérre állítani, csupán fel szeretnénk hívni a közvélemény figyelmét az állami pénzek átláthatatlanságára, valamint a közszféra kommunikációjának hiányosságaira.

Sorozatunk első részében a hazai közélet sokat vitatott személyiségének, Kerényi Imrének miniszterelnöki megbízotti fizetésére voltunk kíváncsiak, ugyanis a miniszterelnökség honlapjának vonatkozó oldalán nem találtuk sem őt, sem a fizetését. Kerényi Imre, egyébként “a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozása és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése ügyével összefüggő feladatokkal megbízott miniszterelnöki megbízott” tisztségét látja el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. Mint ismeretes, Kerényi ötletéből született az Alaptörvény-asztala, amely ma már a legtöbb önkormányzatnál megtalálható, de ő volt az is, aki megrendelte a nevezetes festményeket a magyar történelem különféle eseményeiről.

A miniszterelnöki megbízottak személyére és javadalmazására vonatkozóan általában nem találunk sok információt a honlapon, csupán néhány közleményből lehetett következtetni arra, ki mennyit kaphat munkájáért. Átlátható és kereshető adatsor nem volt az interneten. Éppen ezért a Miniszterelnökség titkárságához fordultunk kérdéseinkkel: kik, milyen feladattal és mennyiért dolgoznak az előbb említett státuszokban?

A Miniszterelnökség mailfordultával válaszolt, és egy táblázatban összegyűjtötte a K-blognak, hogy adóforintjainkból kik dolgoznak most miniszterelnöki megbízottként értünk. Ebből kiderült, Kerényi Imre havi bruttó 375.000 forintot tehet zsebre az előbb említett tisztségéért. Mint az a táblázatból is látszik van, aki ingyen dolgozik és van, aki havi majdnem egymillió forintot kap.

A Miniszterelnökség tehát hiányos információkat közöl honlapján az állampolgárokkal a miniszterelnöki megbízottakkal kapcsolatosan, kérésre azonban gyorsan reagáltak és kiadták a vonatkozó adatokat. A magyar államnak példát kellene vennie a kicsiny, ámde annál precízebb connecticuti államtól, amely a köz rendelkezésére bocsájtja az összes állami alkalmazott fizetési adatait évekre visszamenőleg. Az egyik civil szervezet által könnyen böngészhető és kereshető adatsorból így azt is megtudhatjuk, hogy a fickó, aki hetente elszállítja a szemetünket, mennyiért csinálja. Persze az érdekesebb adatok az állam vezetőinél vannak, de az ő fizetésüket is könnyen leellenőrizhetjük a főügyésztől a kormányzóig.

Nem találod a polgármestered fizetését? Kíváncsi vagy mennyit keres a városi színház vezetője és nem találod sehol? Ajánlj Te is vezetőt A hónap dolgozója rovatba!

A Nyílt Kormányzásról szóló Együttműködéshez való csatlakozás hatalmas lehetőség a kormányzás átláthatóságának növelésére. Ne hagyjuk ellinkeskedni! 

A K-Monitor a kormány korrupció elleni stratégiájának értékelése kapcsán is kiemelte, hogy a program egyik gyenge pontja az átlátható és számonkérhető kormányzásra való törekvés hiánya. Ezért egyebek mellet azt javasoltuk (ezzel kapcsolatban más civil szervezetekkel közösen már tavaly ősszel megkerestük a Közigazgatási Minisztert), hogy a kormány kezdeményezze Magyarország csatlakozását a Nyílt Kormányzásról szóló Együttműködéshez (Open Government Partnership - OGP). Örömmel fogadtuk ezért, hogy a kormány beemelte ezt a javaslatot a korrupció elleni stratégiába, Rétvári államtitkár pedig április 15-én hivatalosan is bejelentette Magyarország csatalkozási szándékát.

Miről szól az OGP? A nemzetközi együttműködés célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzat megtermtése. A résztvevő felek ennek érdekében (az adott ország társadalmi szervezeteivel és civil szakértőivel együttműködve) vállalásokat fogalmaznak meg, amelyek végrehajtását az OGP szervezete évről évre ellenőrzi. A vállalások öt nagyobb témakörhöz kapcsolódhatnak (közszolgálatok minőségének javítása; a közszféra integritásának fokozása; az állami erőforrások hatékony felhasználása; biztonságosabb közösségek megteremtése; vállalatok társadalmi szerepvállalásának, számonkérhetőségének növelése), ezek közül elsőre azonban elég csupán egyet kiválasztani. Az intézkedéseknek minden esetben növelniük kell az állam átláthatóságát és technikai, informatikai újításokkal kell társulniuk.

Kik vesznek benne részt? Az alapító okiratot az USA, az Egyesült Királyság, Norvégia, Brazília, Indonézia, Mexikó, Fülöp-szigetek és a Dél-afrikai Köztársaság írta alá 2011. szeptember 20-án. Azóta további 47 ország csatlakozott hozzá, köztük Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, hogy csak a szomszédainkat említsük.

Mi értelme van? Az együttműködésben való részvétel arra kényszeríti a kormányokat, hogy fogalmazzanak meg egyértelmű lépéseket saját működésük átláthatóbbá és ellenőrizhetővé tételére - ezt sokan maguktól nem tennék meg. Ezek végrehajtását az OGP szervezete rendszeresen ellenőrzi, és jelzi, amennyiben a kormány elmaradt a vállalásaihoz képest. Ahogy az ilyen együttműködéseknél lenni szokott, a nemzetközi megítélés a részvétel legnagyobb tétje, kemény szankcióktól senkinek nem kell tartania. A részvétel ezzel együtt jó mércéje annak, hogy mennyire komoly egy kormány elkötelezettsége a jó és átlátható állam megteremtése mellett, képes-e értelmes, konkrét és ellenőrizhető vállalásokat megfogalmazni, és hajlandó-e ezeket hatékonyan és szakszerűen a gyakorlatba átültetni.

Az Open Government kampányvideója. (The Academy)

Mi lesz most? Az április elején elfogadott, korrupcióellenes intézkedésekről szóló kormányhatározat szerint a Közigazgatási Minisztériumnak május végéig előterjesztést kell készítenie a csatlakozásról, és létre kell hoznia az ezzel kapcsolatos intézkedések nyomonkövetésének rendszerét. Amennyiben Magyarország csatlakozik, megkezdődhet a vállalások kidolgozása, amely az egész folyamat legfontosabb része. Nagyjából a vállalások megfogalmazásakor fog kiderülni, hogy mennyire gondolja a kormány komolyan az egészet.

Mit javasol a K-Monitor? Azt gondoljuk, hogy valódi, érdemi vállalásokat kell tennünk, olyanokat, amelyek ténylegesen előmozdíthatják a Nyílt Kormányzatról szóló Nyilatkozatban megfogalmazott célokat. Hiba lenne, ha olyan feladatok végrehajtását tűznénk ki magunk elé, amelyek csak formailag teljesítik a követelményeket. Ha megnézzük az eddig csatlakozottak OGP-vállalásait élesen kirajzolódnak a rossz gyakorlatok. Igyekezzünk elkerülni az ilyeneket! Néhány típikus hiba:

1. Az újszerűség hiánya Fontosnak tartjuk, hogy az OGP-vállalások valóban új elemeket tartalmazzanak, ne próbáljunk meg meglévő, futó projekteket “új vállalásként” (Bulgária, Kanada) feltüntetni, vagy már előkészítés alatt álló programokat, jogszabálymódosításokat az OGP-vállalások közé beszuszakolni. A célkitűzések és az eszközök meghatározását széles körű egyeztetésnek kell megelőznie, és ideális esetben a vállalások a civil szféra és a kormány termékeny együttgondolkodása során születnek meg. Az OGP Vezető Testülete egyébként ellenőrzi az egyeztetési folyamatot is, tehát itt igazán nem éri meg sumákolni.

2. Irreleváns vagy általános célok megfogalmazása  Valóban dícséretes, ha minden területen támogatjuk az átláthatóság növelését és a civil kontroll megerősítését, azonban sovány lesz az eredmény, ha a célkitűzések valójában csak érintőlegesen kapcsolódnak a nyílt kormányzáshoz (Bulgária), különösen, ha nem fedezünk fel mögöttük valós, számonkérhető tartalmat (Montenegró, Hollandia).

3. Kommunikációs vállalások Az OGP fórumokon való reklámozása (Mexikó), a Transzparencia-díjak (Uruguay) kiosztása, a közhangulat-felmérések  (Görögország) a konferenciaszervezés (Brazília), vagy kiadványok szerkesztése (Dánia) mind hozzájárulhatnak a nyílt kormányzás sikeréhez, de első sorban a technológiai és jogszabályi háttér megteremtése a döntő.

A leghasznosabbak azok a vállalások,  amelyek a kormányzati és közzadatok minél teljesebb körének, például a közbeszerzési, kampányfinanszírozási (Horvátország), költségvetési, egészségügyi (Spanyolország), cégregisztrációs (Csehország) vagy földhivatali adatoknak a felszabadítását tűzik ki célul. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha az e-kormányzati eszközök bevezetése és az adatok közzététele egységes szemléletben történik, megteremtve a felhasználóbarát használat és az adatok összekapcsolásának és újrafelhasználásának lehetőségét.  

A K-Monitor szerint Magyarországnak első lépésként az együttműködés öt kihívása közül leginkább a közszféra integritásának növelésére kellene koncentrálnia. Ez lehetőséget teremt arra, hogy előtérbe kerüljenek a korrupcióellenes stratégiában mostohán kezelt témák, mint az átláthatóság és számonkérhetőség -- hiszen pont erről szól az együttműködés.

Mégis, mire gondolunk? Természetesen számos ötletünk van, hogy milyen lépéseket kellene tennie a kormánynak, íme néhány:

- Ki kell szélesíteni az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő szerződések közzétételét. Hasznos lenne egy olyan köponti weboldal és adatbázis létrehozása, ahol a szerződésekre vonatkozó adatok között strukturált formában lehet keresni, és elérhető a szerződések szkennelt verziója is. Jelenleg  a szerződések és a közzétett adatok a legkülönbözőbb formátumokban, nem ritkán honlapok eldugott sarkaiban, hibásan, gyakran ömlesztve, tömörített vagy .pdf-fájlként érhetőek el. Szabályozni kell a közzététel formátumát, hogy a szerződésekre vonatkozó adatok összehasonlíthatóak és kereshetőek legyenek, hogy az adatokra építve különböző alkalmazásokat lehessen fejleszteni.  A régióban is léteznek központi szerződés-adatbázisok.

- Állami intézmények, szervek költségvetéseinek egyszerű, közérthető formában való közzéttétele. Mivel minden állami intézmény az állampolgárok adóforintjaiból működik, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az állampolgárok nyomon követhessék a közös kasszába befizetett penzük sorsát. Mindezt úgy, hogy az is képet kaphasson az állam gazdálkodásáról, aki nem közgazdaságtanból szerzett diplomát. Jó példa erre a Budapest Intézet által készített internetes alkalmazás. 

- És hogy egy többé-kevésbé aktuális témát is megemlítsünk: Az oktatás területén megfontolandó lehet az a szlovák előírás, miszerint az egyetemeknek kötelességük az Interneten közzétenniük a hallgatóik által írt szakdolgozatokat. Ez az intézkedés nemcsak a plagizálás visszaszorítását célozza, de a tudományos eredmények terjedését is elősegíti.

Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy olvasóink milyen kormányzati adatokat szabadítanának fel. Küldjétek el ötleteiteket emailben vagy kommenteljetek.

Arról, hogy még mi mindent lehet kezdeni a felszabadított kormányzati adatokkal, milyen új eszközök, alkalmazások készülnek a világ különféle pontjain, hamarosan bővebben is írunk. Holnap kezdődik ugyanis Washingtonban a Transparency Camp, amelyen idén is vendég a K-Monitor.

A napokban olvashattunk róla, hogy a Fidesz közzétette tavalyi gazdasági tevékenységéről szóló beszámolóját. A dokumentumból, ahogy a többi párt beszámolójából, gyakorlatilag semmi nem derül ki - de a hatályos, súlyos reformra szoruló magyar szabályozás nem is követel ennél többet. Párt- és kampánypénzekkel foglalkozó, korántsem átfogó sorozatunkat a jóval előbbre tartó amerikai rendszer egyik elemének bemutatásával kezdjük.

A modern demokrácia őshazájában, az Egyesült Államokban sem teljesen tökéletes a párt- és kampányfinanszírozás rendszere. Civil szervezetek, kormányhivatalok és magánszemélyek megfeszített munkája szükséges ahhoz, hogy valódi képet kaphassunk a jelöltek kiadásairól. Ennek eredményeként viszont nyomon követhetjük szinte minden kampányköltségüket a tévéreklámidő-vásárlástól az utolsó aktivistába öntött kávéig, köszönhetően a példás adatszolgáltatásnak.

A Sunlight Foundation nevű civil szervezet, amely informatikai fejlesztéseivel már eddig is hihetetlenül nagy szolgálatot tett az amerikai demokrácia átláthatóságáért, most újabb adatvizualizációs eszközzel rukkolt elő Follow the Unlimited Money néven. Az általuk fejlesztett portálon az amerikai politikában hatalmas befolyással rendelkező ún. Political Action Comitee-k (PAC) tevékenységét rendezik mindenki számára hozzáférhető, egységes és kereshető adatbázisba, hogy a nyilvánosság erejét felhasználva gátat szabjanak a jelöltek kétes költéseinek. 

De mik is ezek a PAC-ek?

A PAC-ek intézménye évszázados múltra tekint vissza. Ezek a civil szerveződések egy-egy jelölt, illetve program mellett (és nem ritkán: ellen) szállnak síkra: hirdetéseket, telefonos kampányokat finanszíroznak. Magyarországon az Orbán Viktor évértékelő beszédeit szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, illetve a másik oldalon a Demokratikus Charta tölt be hasonló szerepet: formálisan nem, de tevékenységükkel közvetlenül támogatják az általuk favorizált politikai szereplőket. 

1970-es években megpróbálták szabályozni a PAC-ek tevékenységét: meghatározták a maximálisan adományozható pénzösszeget, szűkítették a potenciális adományozók körét, és elszámolási kötelezettséget írtak elő a Szövetségi Választási Bizottság felé. Egy 2010-es legfelsőbb bírósági döntés azonban véget vetett a pénzügyi szigornak: azóta gyakorlatilag korlátlanul lehet pénzzel támogatni a PAC-eket - legyen az adományozó magánszemély, szakszervezet vagy vállalat. 

Természetesen az sem mellékes körülmény, hogy Amerikában a különböző cégek nyíltan felvállalják republikánus vagy demokrata kötődésüket, és azt is, hogy mekkora anyagi bázist nyújtanak kedvenc jelöltjeik kampányához - és nem fordulhat elő az a hazánkból ismert eset, hogy kereskedelmi plakátnak kell álcázni a kőkemény politikai hirdetéseket. (Emlékezzünk csak a CBA ítéletidőre figyelmeztető plakátjára a 2010-es választások hajrájában!)

A Sunlight Foundation weboldalán könnyedén kereshetünk az egyes Super PAC-ek kampányköltései között. Például - egyszerű, mezei állampolgárként - megtudhatjuk, hogy melyik PAC mennyiért finanszírozta a lejárató, rémhírterjesztő telefonos kampányt a városunkban, és azt is, hogy kik, illetve mely vállalatok támogatják a tevékenységét. Nem kell írásban adatokat igényelnünk a különböző szervezetektől vagy honlapok sokaságát végigböngésznünk, hogy rájöjjünk, a kampányfinanszírozó szervezetek és támogatóik kik ellen és kik mellett törnek lándzsát, és hogy mely államokban fejtik ki tevékenységüket.  Pár kattintással akár azt is kideríthetjük, hogy kedvenc pizzériánk tulajdonosa kinek a kampányát támogatta dollárjaival.

Érdekes, hogy a legtöbb költést a republikánus elnökjelöltségért folytatott küzdelemből már kiesni látszó Newt Gingrich könyvelheti el a maga több mint 32 millió dollárjával (kb. 7,5 milliárd forint). Második helyen a már visszalépett Rick Santorum állt 28 millió dollárral, míg a harmadik a már biztos befutó elnökjelölt, Mitt Romney közel 11 millió dollárral. A PAC-ek által gründolt pénzek összesen 91,5 millió dollárt tettek ki, ami megközelítőleg 20 milliárd forint.

Míg tehát az Egyesült Államokban hozzáférhetőek és ezáltal könnyedén feldolgozhatók a kampányköltéssel kapcsolatos adatok, addig Magyarországon csak most kezdődtek meg a hipokrita rendszer átalakításáról szóló tárgyalások - nem mellékesen a civilek unszolására és közreműködésével. Egyelőre csak reménykedünk, hogy a pártok minél többet átvesznek a Transparency javaslataiból, és például megszülethet végre a kampányszámla intézménye. Természtesen ez még mindig csak fél siker volna, hiszen fontos kérdés a kampányszámla nyilvánossága is. Nem mindegy, hogy a kampány végén az ÁSZ jelentéséből kell-e majd kibogarászni a néhány soros összefoglaló adatokat, vagy az állampolgárok akár sms-értesítést is kérhetnek arról, hogy kedvenc pártpénztárnokuk elindít egy tranzakciót. És volnának még ötleteink...

Az olvasókra bízzuk, hogyan ítélik meg az Erzsébet-utalvány botrányokkal tarkított történetét. Ugyanakkor az már most feltételezhető: az állami szolgáltató egy árvákat és nélkülözőket segítő szent nevével monopolizált egy piacot, így helyzetbe hozva Fidesz-közeli vállalkozásokat. A K-Blog az Erzsébet-utalvány kommunikációs költéseinek igyekszik utánajárni.

A történet mintegy 800 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az akkor még Szent előtag nélküli Erzsébet - megunva az önostorozást és a vezeklőövet - menedékhelyet alapított az árvák és a szegények számára, valamint kórházat nyitott a járványok okozta betegségek kezelésére. Szentté akkor avatták, amikor kiderült: valahogyan a halála után is gondoskodott a rászorulókról. Kicsit több mint 800 évvel földi tevékenysége után, 2011-ben a Fidesz-kormány sietett a középkori jótevőhöz. A Szent égisze alatt - Erzsébet-program néven - egy csapásra teljesen átalakította az addig francia cégek által dominált étkezési utalványok piacát, és állami monopóliummá tette azt. A kormány érvelése szerint a béren kívüli juttatásokból származó haszonnak az államnál kell maradnia, hogy abból finanszírozhassanak szociális programokat.

A K-blog a számos magyar munkavállalót érintő, Erzsébet-utalvány több szálon futó botránytörténetének egyik szeletét próbálja megvilágítani. Nem foglalkozunk azzal, hogy a beváltóhelyek kijelölése gyanúsan egyoldalú, sem azzal, hogy diplomácia perpatvar kerekedett a piac monopolizálásából és azzal sem, hogy a tervek szerint a szociális transzfereket Erzsébet-utalványban adnák oda.

Az Erzsébet-utalvány kommunikációs költései

Sokak számára feltűnhetett tavaly november-december fordulóján, hogy a köztereket és a médiát ellepték az állami Erzsébet-utalványt propagáló hirdetések. Szent Erzsébet körülbelül három hónapon keresztül országszerte figyelte minden egyes lépésünket. A Világgazdaság a Kantar Media segítségével összesítést készített a Nemzeti Üdülési Szolgálat közelmúltbéli reklámköltéseiről. Eszerint az állami cég összesen 740 millió forintot költött az Erzsébet-utalvány és a korábbi üdülési csekket felváltó SZÉP-kártya propagálására.

Nem új fejlemény, hogy az állam ismét százmilliókkal száll be a hazai hirdetési piacra. Az állami tulajdonú vállalatok kommunikációs költései - politikai ciklusoktól függetlenül - jelentősen meghatározzák a magyar reklámtorta alakulását és ezzel az egész PR világ és a sajtó működését. Az olyan állami mamutcégek, mint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt., a Paksi Atomerőmű vagy a Magyar Fejlesztési Bank közvetve, egy-egy reklámkampánnyal élet-halál urai lehetnek a médiában. A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a hirdetők a reklám-költéseken keresztül gyakran a szerkesztőségi munkába is beszivárognak, gondoskodva arról, hogy egy-egy kellemetlen írás ne, vagy ne úgy jelenjen meg, vagy éppen arról, hogy végre valami jót is olvassunk az adott cégről, minisztériumról vagy kormányzati intézkedésről.

A szemfüles városlakó megfigyelhette, hogy az Erzsébet-utalvány hirdetései túlnyomó részt a Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. felületein kaptak helyet, amely közvetve a Simicska Lajos fémjelezte Mahir Cityposter Kft.-hez köthető, és az sem tette rokonszenvesebbé a történetet, hogy az Erzsébet-utalványhoz kapcsolódó pontos kommunikációs költésekről semmilyen információ nem volt hozzáférhető, holott listaáron több százmillió forintot fordítottak erre a célra.

Feltételezés a tudás anyja

Megfigyeléseinket szerettük volna dokumentumokkal is alátámasztani, ezért a 100%-os állami tulajdonban levő Nemzeti Üdülési Szolgálathoz fordultunk információért, amely a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány megbízásából szervezi az Erzsébet-utalvány kibocsájtását, terjesztését és promócióját. Megkíséreltük a jogszabályoknak megfelelő módon kikérni az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatos kommunikációs költések adatait és szerződéseit: ki és mennyiért végezte a kommunikációs tanácsadói munkát; milyen kreatív ügynökséggel dolgoztak; kiket bíztak meg a hirdetési felületek vásárlásával és pontosan hány ember, mennyi pénzért foglalkozik az NÜSZ-ön belül kommunikációval. Közérdekű adatigénylésünkre azonban többszöri telefonos rákérdezés után sem voltak hajlandók érdemben reagálni, megkereséseinket folyton hárították, visszahívási ígéreteiket nem tartották be.

Kard ki kard!

A K-Monitor - a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közreműködésével - pert indított a Nemzeti Üdülési Szolgálat ellen, annak érdekében, hogy tegyék hozzáférhetővé az összes vonatkozó közérdekű adatot. Minden állampolgár érdeke, hogy az utolsó fillérig elszámoljanak a közös kasszába befizetett pénzünkkel.

A per hamarosan kezdődik, amelyről folyamatosan tudósít majd a K-Blog is.

 Míg Magyarországon - az új alaptörvény életbe lépésével - gyakorlatilag hozzáférhetetlenné tették az állampolgárok számára az Alkotmánybíróságot, addig Angliában már Twitteren is kérhetünk és kaphatunk információt a legfelsőbb bírói hatalomtól.

A magyar igazságszolgáltatással mindannyiunknak lehettek már tapasztalatai. Lassú ügymenet, válasz nélkül hagyott beadványok, elképesztő mennyiségű, erdőket nem kímélő papírhalmok, elavult technika az ügymenetben, korlátozott nyilvánosság. És folytathatnánk a sort, azonban inkább egy jó példát mutatnánk be az angol bírósági gyakorlatból, hátha olvassák K-monitor blogját a bírói hatalom képviselői is és kedvet kapnak a változtatáshoz.

Az angol Legfelsőbb Bíróság - amely a magyar Alkotmánybíróságnak megfelelő feladatokat is ellátja - nemrég indította el Twitter-fiókját azzal a céllal, hogy döntéseiről a leggyorsabb módon tudja tájékoztatni az angol közvéleményt. Korábban az újságíróknak, valamint más tárgyaláson résztvevőknek minden egyes eljárásnál külön kérvényt kellett benyújtani ahhoz, hogy tweetelhessenek az adott ügyről. A nyitással azonban ez megváltozott. A legmagasabb bírói hatalom saját mikroblog csatornájával, valamint a szabad tweetelés bevezetésével maga állt a technológiai változás élére és ismerteti döntéseit az angol polgárokkal.

Külön érdekes, hogy amint megnyílt az új kommunikációs csatorna, rögtön elkezdtek özönleni a közérdekű adatigénylések (freedom of information requests), ám a bíróság kijelentette: nem tud foglalkozni az itt benyújtott kérésekkel. Mindeközben, az angol információszabadságért felelős hivatal (Information Commissioner’s Office - ICO) képviselője rögtön határozott és kimondta, minden működtetett kommunikációs csatorna, legyen az a Facebook, a Twitter vagy a fax felhasználható adatigénylésre még akkor is, ha ez nem a legcélszerűbb formája a kikérésnek. Névvel és lakcímmel bárki szabadon kérhet információt a legfőbb bírói hatalomtól Angliában.

Magyarországon jó, ha a papíron, ajánlott küldeménnyel feladott igényekre válaszol az adott hivatal, nemhogy a Twitteren. Reméljük azonban, a napról-napra fejlődő információtechnológiával a hazai hivatali ügyintézés is lépést próbál tartani.

 El tudják képzelni, hogy a magyar kormány nagyjából egy olyan méretű és volumenű nemzetközi projektből maradt ki, mint a Kyotói Egyezmény vagy az Interpol? Pedig tavaly ez történt.

A 2010-es választást megelőzően a ellenzék vezetői és képviselői számtalan alkalommal kérték számon a korábbi kormányoktól az úgynevezett jó kormányzást. E valóban nehezen meghatározható fogalomnak jó mérőeszköze a közigazgatás, valamint a politikai döntéshozatal gyorsasága és hatékonysága, valamint az adatokhoz való hozzáférhetőség. Ezek mindegyike hagyott kívánnivalót maga után az előző ciklusokban, így a kritika jogosnak tűnt. A Fidesz ugyan kétharmados többséggel a háta mögött, a jó kormányzás jelszavával vágott bele a ciklusba, de vajon mi a helyzet  most? Nevezhetjük-e jó kormányzásnak azt, ha egy kormány kimarad a világ vezető országai által kezdeményezett nemzetközi együttműködési megállapodásból? Felelős-e az a kormány, amely tudatosan vagy linkségből kihagy egy olyan eseményt, ahol a Barack Obamától a brazil elnökasszonyig a világ számos vezetője részt vesz? Röviden bemutatjuk, hogy miről is szól ez a nemzetközi kezdeményezés, amelyből Magyarország igazolatlanul hiányzik.

Az Open Government Partnership (OGP) azzal a céllal jött létre, hogy nemzetközi standardot állítson a világ kormányainak az állam működésének átláthatósága, az állampolgári tudatosság erősítése, a korrupció elleni küzdelem, valamint az új kormányzati technológiák alkalmazása terén. Az együttműködés lényege, hogy konkrét kötelezettségvállalásokat csikarjon ki minden csatlakozó ország kormányától az említett témákban. Az OGP-t egyébként hét ország hozta létre, köztük olyan jelentéktelenek, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Brazília.

Ahhoz, hogy egy kormány csatlakozhasson az együttműködési megállapodáshoz, meg kell felelnie néhány alapvető feltételnek. A feltételek között találjuk például a költségvetés átláthatóságát, az információkhoz való hozzáférhetőséget, a politikusok és köztisztviselők juttatásainak, vagyonának nyilvánosságát, valamint az állampolgári részvétel minimális kritériumait. A belépési küszöböket különböző nemzetközi összehasonlító kutatások alapján alakították ki, a rendszer szerint Magyarország megugrotta az alapvető szintet. Ennek ellenére a kormány nem csatlakozott, nem tett vállalásokat és vélhetően még a kapcsolatot sem vette fel az OGP-vel.

Vajon miért?

Több civil szervezet - köztük a K-monitor - még 2011. szeptemberében levelet intézett  Rétvári Bence államtitkáron keresztül az illetékes minisztériumot vezető Navracsics Tiborhoz, hogy kiderítse, tervezi-e hazánk az OGP-hez való csatlakozást, és kérte, hogy a kormány a szakmai és civil szervezetek bevonása mellett vegye napirendjére az OGP-hez való csatlakozás kérdését. A minisztérium válasz helyett azonban csak sokatmondóan hallgatott. Az OGP-s tagság ugyanis kötelezettségekkel is jár, amelyet a kormány nem tud vagy nem akar vállalni. Konkrét akciótervet kellett volna készíteni, a civil és a szakmai közösségekkel egyeztetve. Ezt követően pedig ki kellett volna tűzni különböző célokat a transzparencia, a közérdekű információkhoz való hozzáférés elősegítése, a közszolgáltatások javítása vagy a korrupció-elleni küzdelem területén, majd ezek közül évente egyet-egyet teljesíteni. Mindemellett közre kellett volna működni a vállalásokat ellenőrző nemzetközi tanácsadó-monitorozó testület munkájában. Mindezt persze transzparens módon. A kormány ebből nem kért.

Az együttműködésből való kimaradás nem csak az átláthatósággal, a hozzáférhetőséggel vagy a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos kormányzati hozzáállásról mond el sok mindent, de magáról a kormányzás minőségéről is.

Egy whistlerblower segítette az államügyészek munkáját a Bank of New York Mellon elleni perekben – a vád szerint a bank az elmúlt tíz év során fiktív valutakereskedelemmel közel kétmilliárd dollárral károsított meg különböző nyugdíjalapokat.

A whisleblower által szolgáltatott dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a BNY Mellon szántszándékkal kedvezőtlen árfolyamon kereskedett az ügyfelek devizáival, és ezzel extraprofitra tett szert.

A Wall Street Journal nyilvánosságra hozta, hogy a BNY Mellon elleni egyre szaporodó állami és szövetségi vizsgálatok hátterében a bank egyik kereskedője, Grant Wilson által megszerzett információk állnak. Wilson tizenkilenc éve foglalkozik valutakereskedelemmel, 1997-től egészen 2011 tavaszáig a BNY Mellonnál, illetve jogelőd bankjánál állt alkalmazásban. Már 2009-ben felvette a kapcsolatot egy jogászokból álló csoporttal (köztük azzal a Harry Markopolosszal is, aki elsőként hívta fel a figyelmet Bernie Madoff kétes üzleti ügyeire), és bizalmi munkakörének köszönhetően számos olyan dokumentumhoz és információhoz hozzáfért, amely segítette a szövetségi és állami nyomozást. Segítségével az ügyészség nem csak arról kapott átfogó képet, hogy hogyan zajlott a visszás gyakorlat a bankban, de azt is megtudhatták, hogy várhatóan melyik munkatársra lehet tanúként számítani a bank ellen indított perekben.

 Az elmúlt évben jelentősen átalakult a súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának rendszere, és a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma örömmel számolt be arról, hogy az új autó vásárlásához nyújtott támogatás összege a háromszorosára nőtt. Az autók finanszírozásra és beszerzésére kiírt pályázat azonban több mint furcsa. Arról csak október végén lehetett értesülni, hogy ebből csakis és kizárólag Suzuki Swift 1.2 GLX típusú személygépkocsit lehet vásárolni, ráadásul csak egyféle – Széchenyi Bank által biztosított – finanszírozási konstrukcióban. Ez már csak azért is igen pikáns, mert a kormány látszólag úgy tesz, mintha felismerné, hogy a súlyosan mozgáskorlátozottak támogatásában csakis a személyre és testi fogyatékosságra szabott segítő eszközökkel lehet eredményt elérni.

A NEFMI közleményei és a közsszolgálati televízió hallgatnak arról, hogy egy automata váltó nélküli (!), kis méretű személygépkocsi gyakorlatilag alkalmatlan a súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára, de arról is, hogy a felajánlott finanszírozási konstrukció a piacinál lényegesen rosszabb feltételek mellett kínál hitelt az autók megvásárlásához. A minisztérium mégis a Magyar Suzuki Zrt., a Széchenyi Bank és a Signal Biztosító konzorciumát választotta ki a feladat lebonyolítására egy meglehetősen furcsa pályázaton.

A kormány már 2011 júniusában rendeletet hozott arról, hogy háromszorosára növeli a súlyosan mozgáskorlátozott személyek újautó-szerzési támogatását, valamint arról, hogy ehhez kapcsolódóan a személygépkocsik finanszírozására közbeszerzési eljárás útján választ ki hitelintézetet. Ennek megfelelően meg is hirdették a közlekedési kedvezményről szóló pályázatot súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára. Ekkor még szó sem volt arról, hogy egyetlen típusú új autóra szűkül majd a választék, a pályázók joggal hihették azt, hogy – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – súlyos mozgáskorlátozottak választhathnak maguknak autót bármely autókereskedőnél, akár olyat is, amibe alkalmasint belefér a kerekesszékük. Most ugyanis az a helyzet állt elő, hogy akiknek valamiért nem felel meg a Suzuki Swift 1.2 GLX, azok csak a használtautó-beszerzéshez nyújtott 600 000 forintos kedvezményt vehetik igénybe, mégha most gördült is le a kiválasztott személygépkocsi a gyártósorról.

Az eredeti kormányrendeletben hirtelen, szeptember 19-én a „közbeszerzési eljárás”-t „pályázatra” módosították. Alig két héttel ezután, október 3-án aztán megjelent a NEFMI honlapján a pályázat, amely érderkes módon már nemcsak finanszírozásról, hanem új gépkocsik beszerzéséről is szólt. Ez már csak azért is feltűnést kelt, mert a Kormányrendelet egyáltalán nem hatalmazta fel a NEFMI-t arra, hogy új gépkocsik beszerzésére is pályázatot írjon ki. Elgondolkodtató mindenesetre, hogy a pályázati kiírásban arra vonatkozóan sem szerepelt kitétel, hogy a gépkocsiknak alkalmasnak kellene lenniük arra, hogy azokat súlyos mozgáskorlátozott személyek vezessék, vagy hogy azokkal súlyos mozgáskorlátozott személyeket szállítani lehessen.

Még gyanúsabbak a pályázatban megszabott határidők: a pályázat kiírásától (október 3-ától) számítva alig két hét állt a pályázók rendelkezésére a pályázat benyújtására. Ne felejtsük el, hogy egy olyan pályázatról van szó, amin a jelentkezők mintegy 600 millió forint forrás és nagyjából 650 gépkocsi biztosítását vállalják – de minden bizonnyal a jelentkező konzorciumok kivételesen gyorsan meg tudtak egyezni egymással minden részletkérdés tekintetében és a 300 ezer forintos pályázati dokumentáció beszerzése után pillanatok alatt össze tudták állítani a pályázati anyagot. Azért a minisztérium kiskaput is hagyott a jelentkező(k)nek: a pályázati kiírásban ugyanis teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosítottak arra az esetre, ha két hét alatt mégsem sikerült volna zökkenőmentesen a bravúr. Nagy kérdés, hogy a hiánypótlásra mikor is kerülhetett volna sor, hiszen a pályázati anyagokat október 18-án bontották, október 21-re pedig már az eredményhirdetést tervezték. Szerencse, hogy a jelek szerint nem volt szükség hiánypótlásra, hiszen október 21-én már kiderült, hogy a Széchenyi Bank a Signal Biztosító és a Magyar Suzuki Zrt. adta be a legjobb (az egyetlen?) pályázatot, október 27-én pedig ünnepélyes sajtótájékoztatót is tartottak a sikeres és eredményes pályázatról.

Nagy kár, hogy azok a súlyos mozgáskorlátozottak, akiknek támogatási kérelmét pozitívan bírálták el, csak ezt követően értesültek arról, hogy hogy a megítélt támogatás csak egy kisméretű, automata váltó nélküli személygépkocsi-típusra használható fel, és hogy a kötelező finanszírozási módszer legfeljebb a Széchenyi Banknak előnyös. A minisztérium nagy örömmel jelentette be, hogy az új konstrukcióban magyar autók kerülnek a mozgáskorlátozottakhoz, és így végső soron magyar munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulunk (hozzátesszük, hogy a Széchenyi Bank is magyar, elnöke Töröcskei István).

Ehhez képest már csak hab a tortán, hogy amikor átadták az első gépkocsit, a közszolgálati televízió – szokásához híven – kiretusálta a történetből a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnökét, aki kritikus hangokat fogalmaz meg a felháborító konstrukcióval kapcsolatban.

Az üggyel kapcsolatban a K-Monitor megkereste mind Soltész Miklós államtitkárt, mind Bernáth Ildikó fogyatékosügyi biztost, és kértük, hogy bocsássák rendelkezésünkre a szerződést, valamint a konzorcium által benyújtott pályázatot, ám ez törvényi határidőn belül nem történt meg.

Vincze Orsolya