A gyanú szerint megbízója, Hamburg városa számára hátrányos szerződéseket kötött a Magyarországon is aktív Hochtief építőipari konszernnel Ute Jasper sztárügyvédnő, akit most egyebek között összeférhetetlenség miatt maga elé citált a tartományi rangú kikötőváros parlamentjének vizsgálóbizottsága. Jasper munkaadója, a Heuking und Partner ügyvédi iroda a Hochtief egyik düsseldorfi irodaházának főbérlője - írja a német taz.

A közbeszerzési jogban az egyik legjobb német szakembernek számító ügyvédnő számos esetben vállalt tanácsadói feladatokat PPP-projektekben a közpénzekkel gazdálkodó önkormányzatoknak. Jó hírének köszönhetően kapott tanácsadói megbízást Hamburg városától 2004-ben az úgynevezett Elbphilhamronie – a hamburgi kikötő egy régi kakaótárolójának helyén épülő koncert- és szórakoztató központ - ügyében. Az eredetileg 77 millió eurósra tervezett építkezés időközben pénzügyi botránykővé vált: ma már mintegy 350 millió eurós végszámláról beszélnek, illetve arról, hogy jó esetben 2014-ben készül el.

A 21. századi Hamburg szimbólumának ígérkező épületen nemrég leálltak a munkák, mert a kivitelező eltéréseket talált az engedélyezési és a kivitelezési tervek között.

A Hochtief több területen is felfüggesztette fel a munkát. A cég különösen problémásnak és veszélyesnek látja a fémtetőzet tartószerkezetét, amelynek körülbelül 3 800 tonnát kellene elbírnia – ez 14 darab Airbus A380 repülőgépnek felel meg – olvasható a hg.hu egy korábbi írásában. Az Elbphilharmonie szóvivője, Karl Olaf Petters szerint a szerkezeti terveket független mérnökcég és Hamburg városának szakhivatala is jóváhagyta, így a Hochtief szerződést szeg, ha felfüggeszti a munkákat. „A Hochtiefnek nyilvánvalóan problémái vannak a tető kivitelezésével, és a késésért a felelősséget a megbízóra hárítaná” – jelentette ki Petters.

Jaspernek eredetileg két feladata volt: biztosítania kellett, hogy a középület megtervezésére a bázeli Herzog & de Meuron építésziroda kapjon megbízást versenyen kívül, másrészt, meg kellett indokolnia, hogy miért az Elbphilharmonie ötletgazdájától, Alexander Gérard-tól és a vállalkozó Günter Beckentől kell megrendelni a projekt kivitelezését, anélkül, hogy a beruházásra európai versenytárgyalást írnának ki. Az ügyvédnő az első számú feladatot sikerrel teljesítette, a másodikra nem került sor, mert Gérard és Becken 2004-ben kiszálltak az ügyletből.

Közben Jasper a város tulajdonában lévő, a beruházás megvalósításának koordinálására létrehozott társaságtól, a Rege-től a beruházás valamennyi szerződésének jogi előkészítésére megbízást kapott, így ő alakította ki azokat a szerződéseket is a város, az építészek és a kivitelező Hochtief között, amelyekek alapján a Hochtief milliárdokra rúgó pótlólagos követelésekkel állhatott elő, s amelyek miatt vita tárgyát képezhetik a határidők, sőt statikai kérdések, vagyis amelyek következtében jelenleg áll az építkezés.

A hamburgi parlamenti vizsgálóbizottság a többi között arra kíván választ kapni, miként fordulhatott elő, hogy az ügyvédnő szinte korlátlan felhatalmazással gyárthatta a szerződéseket a város, a tervezők és a kivitelezők között.

Időközben kiderült, hogy Jasper szakmai múltjában is van egy-két pikáns ügy: 2002-ben például az ügyvédnő tanácsokkal látta el Mülheim városát a vízműtársaság részvényei egy részének az RWE részére történő értékesítése ügyében, miközben, a város tudta nélkül, az RWE-vel is érvényes tanácsadói szerződése volt. A város, melynek akkori főpolgármesterével az ügyvédnőnek viszonya volt, olcsón adta el a részvényeket. Egy másik esetben, a troisdorfi „Polgárok háza” projektje kapcsán is az derült ki, hogy az ügyvédnő két lovat ült meg egyszerre: a megbízó várost és a beruházót is képviselte, igaz, nem ugyanabban az ügyben.

Hamburgban egyelőre nincs ilyen nyom, zavaró viszont, hogy az ügyvédnő irodája évek óta a Hochtief egyik komoly bérlője, bár az építőipari cégnél tagadják, hogy itt bármiféle érdekkonfliktus lenne.

A taz írása szerint elsősorban a város, a tervezők és a kivitelező közötti szerződések hibás konstrukciója miatt nőtt csaknem hétszeresére a projekt várható költsége Hamburg adófizetői számára.

A közbeszerzési eljárást túl hamar kezdték el, amikor a tervek még pontatlanok voltak; ám ez a körülmény alapot ad a Hochtiefnek, hogy sokmilliós pótkövetelésekkel álljon elő.

(forrás: taz.de, hg.hu)

 November 26-án részt vettünk a Transparency International Magyarország által szervezett, Hatósági ellenőrzések korrupciós kockázatai című konferencián. A hatósági ellenőrzések közben megjelenő korrupció a visszaéléseknek az a fajtája, amelyet a legtöbben közelről ismerhetünk. Ide tartozik a rendőrnek a forgalmiban odacsúsztatott bankjegy, és az is, ha az önkormányzati jegyzőt próbáljuk meg rávenni, tekintsen el bizonyos szankciók alkalmazásától.

A konferencia már csak azért is volt különösen érdekes, mert megpróbált minden olyan területről megszólaltatni előadókat, akiknek rálátásuk van a jelenlegi helyzetre, és akik érdekeltek abban, hogy változás álljon be a hatósági ellenőrzések során történt aktív és passzív vesztegetésben – viszont az is kiderült, hogy a különböző szereplők gyakran nem ugyanott azonosítják a korrupciós kockázatokat és eltérő válaszokat tartanak szükségesenek.

Horváth Viktor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Stratégiai és Tervezési Államtitkáráságának főosztályvezetője egy általánosabb képet vázolt fel arról, hogy a Kormányzat milyen lépéseket tervez tenni a közigazgatásban tapasztalható korrupció visszaszorítása érdekében. Összességében a legfontosabb a közigazgatásban dolgozók integritásának növelése, a büntetőjogi eszközök használatán túl a megelőzés előtérbe helyezése. Mindehhez azonban átfogó szervezetfejlesztésre van szükség. Jó hír, hogy konkrét elképzelések is kialakultak, így például az, hogy bevezetésre kerülnek etikai kódexek, hangsúlyosabb szerepet kap a korrupcióellenes képzés, illetve – ahogy azt a korrupcióellenes szervezetek már évek óta szeretnék – valóban megerősödhet a hazai bejelentővédelem.

Sokkal árnyaltabbá tette a képet, hogy az első előadás után a tényleges, gyakorlati tapasztalatokról is hallottunk. Nyilvánvaló, hogy a NAV az egyik legnagyobb (23 ezer dolgozót fogalalkoztató ) szervezet, ahol felmerülhet – és ki ne hallott volna ilyesmiről – az ellenőrzés, revízió során korrupciós cselekmény. Dr. Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese arról beszélt, hogy mindezek kiszűrésére komoly emberi és pénzügyi erőforrásokat is fordítanak: a NAV Központi Hivatal Biztonsági Főosztálya mintegy 70-80 fővel dolgozik, és az esetek mintegy 90%-ban maga a biztonsági főosztály tesz feljelentést. A szigorú jogosultsági rendszer mellett informatikai jelzőrendszer is segíti a korrupciógyanús esetek észlelését, feltárását. Természetesen az adóhivatali dolgozók esetében is az oktatással, a tapasztalatok összegzésével kezdődik a korrupció megelőzése. A korrupciós kockázatot növelő tényezők között elsősorban az állomány fiatal, gyakorlatlan voltát, a versenyszférához viszonyított alacsony munkabéreket és létszámhiányt emelte ki, bár megjegyezte, hogy ez utóbbi két pontban az elmúlt években jelentős javulás volt tapasztalható. Ez már csak azért is érdekes, mert a KIM főosztályvezetője éppen az Y-generációban, azaz a fiatal felnőttekben látta azt a potenciált, amely integritásával, azzal, hogy őket nem lehet kirúgással zsarolni, mérsékelheti a közigazgatásban tapasztalható korrupciós kockázatokat. A fentiek mellett kiemelhető, hogy a szinte betarthatatlanul bonyolult, diszkrecionális jogszabályok és az informatika fejlődése (amikor már a belső kontrollal foglalkozó informatikusokat is informatikusoknak kell ellenőriznie) tovább növelheti a korrupciót. A veszélyeztetett állományrétegbe éppen ezért – az ügyfelekkel közvetlenül érintkező személyek, például revizorok mellett – a NAV-nál az informatikai területen dolgozók is beletartoznak.

Máshogy működik mindez egy jóval kisebb hatósági ellenőrzéseket végző szervezet, így az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség esetében. Bakos Imre, az OMMP elnöke arról számolt be, hogy jelzőrendszer híján a kollégáknak, illetve a vezetőnek kell észrevennie a gyanús eseteket: például, ha egy rendszeresen anyagi gondokkal küzdő munkatárs hirtelen nyakló nélkül kezdi el költeni a pénzt. Mivel a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrök az esetek legnagyobb többségében nem tartoznak a kifejezetten kiváltságos helyzetű dolgozók közé, vagyis jellemzően meglehetősen alacsony fizetésért rendkívül rossz körülmények között, terepen dolgoznak; önmagában a korrupciós kockázat, a kísértés nagy. Ezt szakszerű pályaalkalmassági vizsgálattal, belső szabályozással (például szigorú jegyzőkönyvezés és páros kiszállás) továbbá képzésekkel lehet mérsékelni. Ugyanakkor az is igaz, hogy az olyan hagyományos válaszlehetőségek, mint például a revizorok GPS-es követése vagy az előre bejelentett ellenőrzési terv tönkretehetik a munkahelyi bizalmi légkört. Emellett itt is a visszaélés táptalaját jelenthetik a betartarthatatlan jogszabályok, illetve a diszkrecionálisan (-tól/-ig) formában rögzített bírságolási lehetőség.

Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője a legfontosabbnak a szervezeti integritást, a kormánytisztviselői munka presztizsének erősítését, egy valós életpálya-modellt tartotta a korrupciós kockázatok csökkentésében. Némileg ellentmondva Horváth Viktornak, úgy vélte, hogy a büntetési tételek szigorítása, az „automatikus mentesülés” kizárása segíthet az elrettentésben, a többi előadóhoz hasonlóan azonban ő is kiemelte, hogy a mérlegelhető közigazgatási szankciók, és a soron kívüliség bizonyos esetei (amikor ez nem a köz érdekeit szolgálja) hozzájárulnak a korrupciós kockázat növekedéséhez. Mindez csak akkor működhet, a szervezetben szigorú utasítási rend és lojalitás működik, a vezetői és törzskar pedig erkölcsileg feddhetetlen – ez szerinte úgy biztosítható a leginkább, ha politikai kinevezettek a vezetők, hiszen ők csak a miniszterelnöknek tartoznak felelősséggel.

A hatósági ellenőrzésektől a bűnüldözés felé fordulva Nagy Ágnes rendőr őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozója a korrupciós ügyek feltárásának nehézségeiről adott elő. Szinte már közhelyszerű az állítás, hogy ezeket a bűncselekményeket igen nehéz felderíteni, hiszen mind az aktív, mind a passzív oldal érdeke, hogy a vesztegetés, hivatali visszaélés a legteljesebb titokban maradjon. Amennyiben mégis megindul a nyomozás, az többnyire valamilyen felügyeleti szerv észlelése, eseti bejelentés, esetleg az elkövetők „besokkallása” vagy konkurenciaharc miatt fordulhat elő. Kiemelte, hogy az ügyek eredményes befejezéséhez nagyon nagy hányadban titkos információgyűjtésre van szükség. Ez egyre inkább humán hírszerzést (azaz titkos együttműködőket, fedett nyomozókat) jelent, hiszen a bűnözők ma már vannak annyira felkészültek, hogy nem beszélik meg telefonon, e-mailben a korrupciós bűncselekmény elkövetését. Itt is szóba került, hogy a legveszélyeztetettebb réteg nem a közigazgatás közép-, illetve felső vezetése (hiszen itt az utasítási láncolat túl hosszú), hanem a hivatali apparátus. Megemlítette ugyanakkor azt is, hogy a közbeszerzés során tapasztalható korrupció bizonyítása talán a legnehezebb.

Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője a délelőtt zárásaként az előző előadásokra is reflektált: többek közt kiemelte, hogy a korrupció elleni erőteljes büntetőjogi fellépés azt is bizonyítja, hogy a többi jogág nem tudja hatékonyan elvégezni a feladatát, kiszűrni a káros tendenciákat – a felügyeleti rendszer nyilvánvalóan hiányosságokkal küzd, ha nem léteznek más jogágon belül korrupció elleni szankciók. Az ügyészséggel kapcsolatos helyzetértékelésében elmondta, hogy véleménye szerint a szervezetben tapasztalható viszonylag alacsonynak számító korrupciós kockázat (2-3 évente akad fent egy-egy ügyész a rostán) annak is köszönhető, hogy nagyon komoly képzésnek vetik alá az ügyészséghez bekerülőket, és nagyon szigorú büntetést indítványoznak arra az esetre, ha valaki mégis a könnyebb pénzszerzési lehetőséget választja.

Bár összességében számos építő javaslat elhangzott, nem volt könnyű elsiklani afelett, hogy a korrupciós kockázatokkal, illetve azok kezelésével kapcsolatban az előadók véleménye, tapasztalatai, és a várt megoldási lépések nem egy esetben meglehetősen eltértek egymástól – e különbségek tisztázására azonban ezúttal nem nyílt mód.

Vincze Orsolya

 Alekszej Navalnijról, a RosPil alapítójáról már írtunk idén, az ügyvéd-blogger azóta a Kreml újabb bástyáit ostromolja, ezúttal az Putyin-ellenes ellenzék üstököseként. Oroszországban sztár, külföldön egyelőre alig ismerik: Navalnij a 90-es évek óta foglalkozik politikával, kezdetben a Jabloko orosz demokratikus párt színeiben tevékenykedett, majd 2007-ben a nacionalisták felé fordult, miután a Jablokoból kirúgták.

Navalnij 2007-ben a nagy orosz olaj- és gáz-részvénytársaságok, mint a Rosznyeft, Transzyneft és a Gazprom kisebb részvénycsomagjait kezdte felvásárolni és részvényesként követelte, hogy hozzák nyilvánosságra, miért olyan csekély az osztalék a hatalmas forgalom ellenére. A nagy ipari cégek elleni küzdelmét aprólékos gondossággal blogjában dokumentálta, korrupcióellenes hadjárata is ezzel indult. A Medvegyev kormány új átvilágítási törvényeiből eredően tucatnyi korrupciós ügyletet tárt fel internetes oknyomozó közösségének segítségével. Tevékenységének köszönhetően egyre jelentősebb népszerűségre tett szert, kormányellenes kritikái egyre több helyre eljutottak. Idén a kormányzó pártot és Putyin elnököt vette célkeresztbe: februárban arra szólított fel, hogy olvasói a blogján gyűjtsék az Egységes Oroszország párt (vagy ahogy ő mondja, tolvajok és csalók pártja) elleni legjobb szlogeneket. Navalnij egyébként már egy évvel ezelőtt megjósolta, hogy az internetes mozgalomnak hatása lesz a 2011-es parlamenti és a 2012-es elnökségi választásokra is. Jóslata beigazolódni látszik. A 2011-es választási eredmények nyilvánosságra hozatalát követően az internetet elárasztották a választási csalásokat bemutató videók, a közösségi oldalakon pedig terjedni kezdtek a tiltakozások, spontán tüntetések szerveződtek. Oroszország városaiban ezrek vonultak az utcára, két nap alatt több mint 600 demonstrálót tartoztattak le, köztük Navalnijt is, aki az orosz Szolidaritás mozgalom vezetőjével, Ilja Jasinnal együtt - 15 nap elzárást kapott.

Ez a kormány öngólja – írja Alekszej Venediktov, a moszkvai Echo rádióadó igazgatója a blogjában. Minden ellenzék álma egy bebörtönzött aktivista - és ezt az álmot kizárólag a kormány képes teljesíteni. Noha a többi ellenzéki párt nem feltétlenül értett egyet Navalnijjal, most nincs más választásuk: támogatni kell a rács mögött levő politikust, akár tetszik, akár nem.

 A Figyelőben szeptember 29-én látott napvilágot a hír, hogy a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm-csoport lehet egy nagyszabású zambiai mezőgazdasági privatizációs tender nyertese.  Nem sokkal korábban Zambia új elnököt választott Michael Sata személyében, aki elsősorban a korrupció-ellenes harcot, valamint a külföldi befektetők visszaszorítását tűzte kampányának zászlajára. A hír kapcsán a zambiai korrupciós helyzetnek próbáltunk meg utánajárni.

Zambiában – Magyarországhoz hasonlóan – az 1990-es évek eleje óta működik többpártrendszer. Az egykor hősként tisztelt ellenzéki vezetőt, az ország első demokratikusan választott elnökét azonban hamar utolérték a botrányok: már az 1996-os választásokon sikerült az alkotmány módosításával elérnie, hogy politikai ellenfelei jóval kevesebb eséllyel vághassanak neki a megmérettetésnek. Pártja, a Mozgalom a Többpárti Demokráciáért (MMD) a könnyített pályán 2001-ben is megszerezte a győzelmet, Chiluba második ciklusa azonban lejárt, és Levy Mwanawasa személyében új vezetője lett az országnak. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a korrupció olyan súlyos mértéket öltött, hogy az nem csupán az MMD választói bázisát erodálja, de a külföldi befektetőket is elriasztja ­– a külföldi tőke híján pedig aligha lehetett reménykedni az ország gyors felemelkedésében. Ezt szem előtt tartva Mwanawasa elnök meglepő lépésre szánta el magát: széles körű elszámoltatást indított az előző ciklus gyanús ügyletei miatt, az egykori elnököt, párttársát, Chilubát letartóztatták és minisztereivel, valamint titkosszolgálatának vezetőivel együtt 168 rendbeli, 40 millió USD-t meghaladó értékű lopás vádjával bíróság elé állították. A büntetőjogi felelősségrevonás mellett polgári úton is megpróbálták az elbitorolt közjavakat egy brit polgári bíróságon visszaperelni, és 2007-ben meg is ítélték a zambiai állam javára a kamatok miatt ekkor már mintegy 60 millió dollárra rúgó kár megtérítését.

Természetesen ez az affér megrontotta a korábbi harcostársak, Chiluba és Mwanawasa viszonyát – ez vezethetett ahhoz a pikáns fordulatjoz, hogy a 2006-os elnökválasztás során Chiluba a most korrupcióellenes harc meghirdetésével nyerni tudó Michael Sata mellett kampányolt, aki – akkor másodjára – igen kicsi arányban elveszítette a választásokat.

A korrupcióellenes küzdelemben újabb fordulatot jelentett, amikor 2008-ban Mwanawasa váratlanul meghalt: az új elnök, Rupiah Banda lett, és nem sokkal később – sokak szerint elnöki nyomásra – az összes vádat ejtették Chiluba büntetőjogi perében. Noha Banda formailag megerősítette a korrupcióellenes intézményeket, például új korrupcióellenes törvényeket fektetett le, az ellenzék számtalanszor kifogásolta, hogy Banda kormányában olyan embernek jutott szerep, akik Chiluba-botrányban is érintettek voltak.

Itt épp egy majom zavarja meg Banda beszédét

Ez érthető módon kivívta az emberek ellenszenvét, akik 2011. szeptember 20-án új elnököt,a korábban sorozatosan hoppon maradt Michael Satát választották meg – és az sem véletlen, hogy Sata egyik legelső intézkedéseként leváltotta a zambiai Korrupcióellenes Ügynökség vezetőjét, Banda közeli barátját posztjáról.

A korrupció térnyerése természetesen a Transparency International Global Corruption Barometer (GCB) kutatásában is visszatükröződik. Zambia CPI-indexe az elmúlt években ugyan valamelyest pozitívan változott (A 2001-től 2007-ig tartó időszakban gyakorlatilag végig 2,6-os értéket mértek, ami 2008-ban 2,8-ra, majd 2009-től 3,0-ra nőtt), azonban ez az érték továbbra is igen alacsonynak mondható, és a hagyományosan nem a legkedvezőbb korrupciós mutatóval bíró szubszaharai országok közül többen is (például Namíbia és Botswana) jobb eredményt értek el. Ugyanakkor a 2010-es GCB kutatásából az is kiderül, hogy a zambiaiak 67%-a szerint kifejezetten romlott a korrupciós helyzet az utóbbi három évben, és a lakosok 50%-a elégedetlen volt a kormány e téren tett erőfeszítéseivel - még ha az a folyamat pozitívnak is tekinthető, hogy Zambiában a politikusok látszólag felismerték, a stabil politikai és gazdasági környezet, a korrupció visszaszorítása elengedhetetlen lehet a nagy volumenű nyugati befektetések bevonzásához.

Vincze Orsolya

 A pártfinanszírozás témája a korrupcióellenes küzdelem egyik legfontosabb és legtöbbet elemzett pontja – az elmúlt évtizedekben több civil szereplő sürgette a hatályos szabályozás reformját, amelyre azonban mindez idáig részben a törvényhozók ellenérdekeltsége, részben a politikai konszenzus hiánya miatt nem került sor. Az őszi törvényhozási időszakban változást remélhetünk ebben a kérdésben, hiszen az Országygűlés várhatóan valóban új alapokra helyezi a pártfinanszírozást, és új választási törvényt alkot – ahogy az többször elhangzott a délelőtt folyamán, a kétharmados felhatalmazással elhárult a széleskörű politikai konszenzus kényszere a Kormány elől, ami időszerűvé teszi a változtatást. (Arról nem esett szó, hogy a törvényhozók, kétharmados felhatalmazottságuktól függetlenül, továbbra is ellenérdekeltek lehetnek e változásban.)

A jogszabály kidolgozásában vélhetően szerepet fog kapni az Állami Számvevőszék is: a szeptember 9-ei konferencia elsődleges célja az volt, hogy a számvevőszék, valamint a jogszabály kidolgozásában érintett szaktárcák dolgozóival (harmadsorban pedig a korrupcióval foglalkozó civil szervezetekkel) megismertessék a jelenlegi szabályozás igen súlyos hátulütőit és a jövőre vonatkozó javaslatokat.

A konferencia első felszólalója Horváth Balázs, az Állami Számvevőszék ellenőrzési osztályának vezetője volt, aki a számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatairól számolt be. Miközben a közvélemény gyakran értesül a legkülönbözőbb pártfinanszírozási mutyikról, elkeserítő, hogy az ÁSz-nek eddig szinte minden évben ki kellett mondania, hogy a pártok finanszírozása lényegében törvényes keretek között zajlik – aminek az igencsak engedékeny jelenlegi szabályozás az oka. Előadásából megtudtuk, hogy az állami számvevőszék is több mint 10 éve sürgeti a törvény megváltoztatását, melynek kulcsmomentuma a pártok működésének átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tétele lenne. Igen nagy problémát jelent, hogy a pártok beszámolóira a törvény nem írja elő, hogy a számviteli törvénnyel összhangban legyenek, ami gyakorlatilag ellehetetleníti az összehasonlító értékelést. Ugyanez a probléma merül fel a kampányfinanszírozásnál is, hiszen nincsen kikötve, hogy az egyes bevételeken és kiadásokon mit kell érteni, azt minden párt a saját szája íze szerint értelmezi. Ezért nem is lepődhetünk meg olyan nagyon azon, hogy a 2006-ban a kampánybevételek mintegy 50%-át tette ki az „EGYÉB” kategória. Ezen felül további problémát jelent, hogy bizonyos törvénysértéseknek (például késedelmes kampánybeszámoló) egész egyszerűen nincs, vagy igencsak enyhe a szankciója. Horváth Balázs szerint a következő pontokon kellene sürgősen változtatni, hogy az ellenőrizhetőség, az elszámoltatás és az átláthatóság párhuzamosan megvalósulhasson: (1) pártbeszámolók összehangolásának előírása a számviteli törvénnyel, (2) ÁSz ellenőrzési hatáskörének bővítése (3)Komolyabb szankciók (például ügyészségi megszüntetés beszámolási kötelezettség megsértése esetén, illetve a költségvetési támogatásban nem részesülő pártok számára is kétszeres költségvetési befizetés előírása tiltott források felhasználása esetén) (4) bejelentett kampányszámla előírása (a jelölő szerveken kívül az összes kampánytevékenységet folytató szervezet számára) (5) az összes plakát, hirdetmény, gyűlés bejelentése (6) tiltott kampánytevékenység és finanszírozás pontos meghatározása.

A következő előadást a Nézőpont Intézet elnöke, Bienerth Gusztáv tartotta, aki nem rejtette véka alá, hogy számtalanszor kezdeményezték az elmúlt években, hogy a számvevőszék proaktívabban (és kevésbé mereven, szabálykövetően) vegyen részt az ellenőrzésekben, ám az ÁSz részéről kérésük mindeddig süket fülekre talált. Kiemelte, hogy az átlátható kampány- és pártfinanszírozás az üzleti szférának is érdeke, ezért már 2006-ban kiáltványt tettek közzé a mielőbbi törvényreformot sürgetve. Külföldi példákat is elemezve arra az álláspontra jutott, hogy Magyarországon nem lenne szerencsés, ha az üzleti szféra is támogathatná a pártokat – ezért ezt a lehetőséget a jövőben ki kell zárni. A kampánytevékenység további korlátok közé szorítása is hasznos lehet, különösen egy olyan modellben, ahol döntően magánszemélyek és az állam támogatják a pártokat, ezért egyrészt a kampányidőszak lerövidítését (egyfordulós választásokat), másrészt a médiatulajdonosok részéről nyújtott burkolt kampánytámogatás lehetőségét tartja megfontolandónak. Ez utóbbi azt jelentené, hogy a pártok csak listaáron (illetve ingyenesen, korlátozott időben) vehetnének reklámidőket. A nyilvános kampányszámlában ugyanakkor – elsősorban a lakosság pénzügyi tájékozatlansága, irigysége miatt – veszélyeket lát, szerinte inkább a civil szférának, illetve a számvevőszéknek kellene szerepet biztosítani a kampányköltések ellenőrzésében. Az üzleti szférának e kérdésben leginkább ott kéne szerepet vállalnia, hogy a témával kapcsolatos kutatásokat finanszírozza.

Földes Ádám, a Transparency International magyar elnöke is azon felszólalók közé tartozik, akik évek óta foglalkoznak a témával. Ő szintén az új törvény minél hamarabbi megalkotását szorgalmazta, hiszen évente milliárdok úsznak ki a rosszul szabályozott pártfinanszírozás miatt az adófizetők zsebéből. A magyar helyzet jellegzetessége, hogy illegális pártfinanszírozás alatt nem csak a párttörvény által meghatározott tiltott támogatást kell értenünk, hanem például olyan korrupciós cselekményeket is, amelyek végső soron a pártok finanszírozását szolgálják. Magyarországon az sem elképzelhetetlen, hogy a pártok kasszáiba jelentős összeg folyik be hatósági engedélyekkel, vizsgálatokkal kapcsolatos zsarolásokból, közpénzekből; és az sem ritka, hogy a felszámolási eljárásokkal kapcsolatos visszaélések is közvetve politikusainkat gazdagítják – ugyanígy a szervezett bűnözés is nyújthat forrásokat.  A TI 2010-ben önkéntesek részvételével elemezte a kampányok kiadási oldalát. A sajtómegjelenések, gyűlések, direkt marketing kampányelemek elemezésével arra jutottak, hogy a két nagy párt jelentősen (mintegy 3-szorosan) átlépte a 386 milliós törvényi keretet, és ez valószínűsíthetően csak a fele a 2006-os, látványosabb kampány költségeinek. A pártok gazdálkodásának kifehérítését három fő ponton lehetne megkezdeni. A bevételi oldalon egyrészt az utólagos költségtérítésre kellene szabályozást alkotni, de (a bevallott bevételek utáni) adókedvezményekkel, kiegészítő támogatással is eredményeket lehetne elérni. A támogatási limitek bevezetése, valamint a nyilvános kampányszámla nem csak a korrupciót szorítanák vissza, de az átláthatósághoz is hozzájárulnának. A kiadási oldalon a rövidebb kampányidőszak, az átláthatóbb médiakampány, a költési limit megemelése, a kampánykiadások pontos meghatározása, valamint a piaci árak bevezetése segítheti elő a fehéredést, mondta a TI vezetője, összhangban az előző két felszólalóval. Az átláthatósághoz jelentősen hozzájárulna a kampányszámlán túl a pártalapítványok szabályozása, a kampánytevékenység regisztrációhoz kötöttsége, a hirdetési cégek beszámoltatása, illetve az önkormányzati korteskedés tilalma.

Fodor István, a Szárny és teher című kötet társszerzője, a Bölcsek Tanácsának volt tagja már előadásának is meglepő címet adott: Az aránytévesztés kockázata – és rögtön meglepő állítással is kezdett, miszerint a pártfinanszírozás szinte jelentéktelen szelete az egész államszervezetet (sőt a közgondolkodást is) átható korrupciónak, és bár valóban súlyos problémának tekinthető, a korrupció visszaszorítása tekintetében nem elégedhetünk meg a kisebb területeken elért részeredményekkel. Ezért egy 10 éves, átfogó programot javasolt, amelynek célkitűzése, hogy a korrupciós világranglistán a mainál jóval kedvezőbb helyet foglaljunk el. Az általa megfogalmazott Nemzeti Integritásrendszerben a korrupció elleni elkötelezettségnek jutna főszerep – hiszen valós eredmények csak a teljes intézményrendszer átalakításán keresztül érhetőek el. A legfontosabb ezek közül a preventív szint megerősítése, amiben egy kiterjesztett hatáskörű ÁSz is fontos részt vállalhatna: ez azonban azt jelentené, hogy a jelenleginél sokkal proaktívabban kellene a felmerülő problémákra reagálnia, és nem csak a törvényesség őreként kéne fellépnie. Noha véleménye szerint a pártfinanszírozás kérdése túlhangsúlyozott a közbeszédben, és önmagában a pártok gazdálkodásának átalakítása nem változtatja meg a rendszert, tett javaslatokat a pártfinanszírozás reformjára is. A többi felszólalóhoz hasonlóan a különböző kiadási jogcímek korlátozását, az alapítványok, bankhitelek szabályozását, a kampányszámla bevezetését, a súlyosabb szankciók előírását, illetve a kormányzati és önkormányzati támogatások és a rejtett keresztfinanszírozások tiltását tartja előremutatónak.

A fentiekből sejthető, hogy az előadók között – néhány részletkérdéseket leszámítva – nem alakult ki éles vita, ahogy a korrupcióval foglalkozó civil szervezetek képviselőit sem érték meglepetésként az elhangzottak. A konferencia végkövetkeztetése is hasonlóan egyértelmű volt: a tudományos, az üzleti és a civil szféra érdekei egybeesnek: a koncepciók, javaslatok pedig már elkészültek az elmúlt 10 évben. Minél későbbre toljuk a cselekvést, annál többet veszíthetünk. Mint résztvevő, sajnálatosnak tartom azonban, hogy továbbra sem derült ki, hogy a törvénytervezet megalkotói hogyan fognak ellenállni a pártok felől érkező nyomásnak – Domokos László is láthatóan kettős szerepben érezte magát a konferencián, hiszen míg főszerepként a független ÁSZ elnökeként volt jelen, volt országgyűlési képviselőként mégis személyesen is érinthették a felszólalók kritikái. 

Vincze Orsolya

Újabb fordulatot jelenthet a közérdekű bejelentők hatékony védelmének kérdésében az Emberi Jogok Európai Bíróságának júliusi, egyhangú határozata, amelyben kimondták, hogy Németország megsértette egy whistlerblower szólásszabadsághoz fűződő jogait.

Brigitte Heinischt, egy berlini idősgondozó intézet ápolónőjét azután bocsátották el rendkívüli felmondással állásából, miután büntetőjogi feljelentést tett az intézményben tapasztalt ellátási hiányosságok miatt. Noha első fokon a német munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy az elbocsátás jogellenes volt, a fellebbviteli bíróságok ezzel ellentétes döntést hoztak. A munkajogot is magában foglaló német polgári törvénykönyv szabályai – összhangban a legtöbb európai ország munkajogi szabályozásával – ugyanis előírják azt, hogy munkavállaló köteles együttműködni a munkáltatójával, és nem veszélyeztetheti annak érdekeit. A törvény lehetőséget ad a rendkívüli felmondásra, ha a munkavállaló olyan mértékben nem tanúsítja ezt az elvárható lojalitást, hogy az lehetetlenné teszi a további alkalmazását – egy büntetőjogi feljelentés a munkáltató ellen értelemszerűen megalapozhatja ezt a felmondási okot. Heinisch azonban – az egészségügyi dolgozók szakszervezetének támogatásával – úgy határozott, hogy nem hagyja annyiban a dolgot: az emberi jogok európai egyezményének 10. cikke ugyanis kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, és e szabadság csak bizonyos, törvényben rögzített, szigorúan körülhatárolt esetekben korlátozható. Ezért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A Bíróság egyhangú döntésben mondta ki, hogy a szóban forgó ügyben aránytalanul korlátozták a közérdekű bejelentő véleménynyilvánításának szabadságát. Önmagában nem volt vitatható, hogy a korlátozást valóban törvény írta elő, és az sem, hogy a jó hírnévhez való jog törvényes védelme indokolt. Heinisch ténylegesen veszélyeztette munkáltatója jó hírnevét és üzleti érdekeit, azonban végig jóhiszeműen cselekedett: mielőtt büntetőjogi feljelentést tett, többször – eredménytelenül – próbálta felhívni a visszásságokra a vezetőség figyelmét – ebből a szempontból azonban irreleváns, hogy a feljelentése nyomán megindult vizsgálat során végül nem született elmarasztaló határozat. A Bíróság szerint az időskorúak ellátásban tapasztalt hiányosságok feltárása, különös tekintettel egy állami intézmény esetében, vitatatlanul a köz érdekét szolgálja, nem kis részben azért is, mert a kárt elszenvedő időskorú betegek önmaguk nem tudtak volna fellépni jogaikért. Ez a közérdek pedig egyértelműen felülírja a munkáltató jó hírnévhez való jogának törvényes védelmét. Az, hogy Heinischt a legsúlyosabb munkajogi szankcióval, a rendkívüli felmondással bocsátották el, alkalmas lehetett arra, hogy a többi munkavállalót is megfélemlítse és eltérítse a közérdekű bejelentések megtételétől.

Noha a döntés nem jogerős, az egyhangú határozat arra enged következtetni, hogy a Bíróság egyértelműen kiáll a whistleblowerek jogai mellett, és hogy szigorú mércének veti alá a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását megalapozó törvényes indokokat. Kérdéses ugyanakkor, hogy hasonló döntés született volna-e akkor is, ha Heinisch egy magánvállalkozás alkalmazásában áll, ahogy azt sem tudhatjuk biztosan, hogy mennyire jelentős közérdeksérelemnek kell megvalósulnia ahhoz, hogy a Bíróság a véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozását állapítsa meg.

Mindezzel együtt kimondható, hogy a döntés komoly előrelépést jelenthet a közérdekű bejelentők jogainak európai szintű védelmében és a korrupcióellenes küzdelemben – épp ezért különösen elszomorító az, hogy Magyarországon az új munka törvénykönyvének épp a Bíróság döntésének másnapján nyilvánosságra hozott tervezete egyértelműen szembe megy az európai trenddel és különösen mostohán bánik a whistleblowerekkel. A tervezethez fűzött indoklás ugyan – a Bíróság véleményével összhangban – lakonikusan megállapítja, hogy „a véleménynyilvánítás szabadsága, mint »kommunikációs anyajog« nem egyszer ellentétbe kerül a munkáltató iránti lojalitással”, azonban a tervezet a felvetett problémát gordiuszi ügyességgel oldja meg, és egyértelműen a lojalitás mellett foglal állást: a 8.§ (3) bekezdése szerint ugyanis minden munkaviszonnyal összefüggő kérdésben korlátozható a munkavállalók véleménynyilvánítási szabadsága, és ez alól a közérdekű bejelentések sem jelentenek kivételt. Amennyiben a vonatkozó szakaszokat változtatás nélkül fogadja el az Országgyűlés, a whistlerblowerek jövőre már csak az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordulhatnak jogaik védelmében – már amelyiküket nem riasztja el a szigorú szabályozás a közérdekű bejelentések megtételétől.

Vincze Orsolya

Kapcsolódó anyag:

A K-monitor és a TASZ közös véleménye az új munka törvénykönyvének tervezetéről

A rendszeres újságolvasó szinte minden nap belefuthat olyan cikkbe, amely a változatos szálakon futó futballbotrányok valamelyikéről szól. A téma nagy népszerűségnek örvend, hiszen – a sportágot övező általános érdeklődésen túl – a FIFA, az UEFA és a különböző játékosok, bírók esetében az utóbbi pár évben jelentősen megszaporodtak a korrupciós ügyek. A fociban már régebben is előfordultak csalások, ilyen nagyobb botrány volt például az 1982-es spanyolországi világbajnokságon megbundázott NSZK-Ausztria mérkőzés vagy Argentína furcsa továbbjutása az 1978-as, hazai rendezésű VB-n. Korábban azonban elvétve lehetett csak bundagyanús ügyekről hallani. A kép azonban mostanra teljesen megváltozott, a futballbűnözés ugyanis rendszeressé vált és mára szervezett formát öltött. A K-Monitor összefoglalója az elmúlt évek legnagyobb botrányairól.

Az aktuális csalássorozat első felvonása 2006-ra datálható, amikor is az olasz nyomozóhatóságok azzal gyanúsították meg a bajnoki címvédő Juventust, hogy a csapat menedzsmentje több gyanús telefonbeszélgetést is folytatott a bírók kiválasztásáért felelős szervezettel. Az ügyben nyomozás indult és hamar kiderült, hogy számos bírót több bajnoki idényen át megvesztegettek, illetve bizonyos meccsek eredményét előre megbeszélték a csapatok. A botrányba több élvonalbeli klub, így a Juventus, a Fiorentina, a Lazio, a Milán és a Reggina is belekeveredett, neves futball vezetőkkel együtt. Az ügyben súlyos ítéletek születtek: a Juventust a B ligába sorolták, több csapatot pedig pénzbírsággal és pontbüntetéssel sújtottak a bajnokságban. A csapatok vezetői közül többeket évekre vagy örökre eltiltottak a futballtól.

A rendőrség ezek után feltehetőleg fokozottabb figyelemmel követte a hasonól eseteket és 2006 után is számos kisebb korrupciós ügyet leplezett le. Az újabb nagyobb botrány így 2009-ig váratott magára. Ekkor derült ugyanis fény arra, hogy több európai országban illegális fogadásokat kötnek. (Vagyis lefizetik a csapatokat és játékosokat, hogy egyezzenek meg a mérkőzés végeredményében, majd nagy pénzzel fogadnak az így már biztossá vált meccsre.) A rendőrség ebben az esetben is telefonlehallgatásokkal buktatta le a csalókat. Az ügyben számos ország – így Németország, Belgium, Svájc, Horvátország, Szlovénia, Törökország, Magyarország, Bosznia Hercegovina és Ausztria – érintett. Eddig 17 embert tartóztattak le és bírságot szabtak ki számos klubra valamint magánszemélyre. Öt csapat (a KF Tirana, FC Dinaburg, KS Vllaznia, NK IB Ljubljana és Budapest Honvéd) esetében további kivizsgálások folynak.

Futballbotrányok tekintetben azonban egyértelműen az idei, 2011-es év volt a legtermékenyebb. A legtöbb ügy még ma sem zárult le, így a sajtóban szinte mindennap nyomon követhetőek a legújabb fejlemények. Idén ráadásul több súlyos, egymástól független bundabotrány és csalás került napvilágra. Az érintett országok között van Olaszország, Görögország, Törökország, Katar és Dél- Korea.

Először Katar került reflektorfénybe, amikor Phadera al-Majid médiaszakértő májusban azzal vádolt meg négy FIFA vezetőt, hogy pénzért szavaztak tavaly decemberben az országra a 2022-es futball világbajnokság helyszíneként. A vádlottak tagadtak, az ügyben azonban nyomozás indult. Ha a vesztegetési vád bebizonyosodik, az ország elveszítheti a jogot, hogy megrendezze a rangos találkozót. Az események azonban időközben érdekes fordulatot vettek, júliusban ugyanis al-Majid módosította a vallomását és közölte, hogy csak kitalálta a megvesztegetési ügyet. A vizsgálatok továbbra is folynak.

Mindeközben Dél-Koreában, majd Olaszországban és Görögországban újabb csalásokra derült fény. Az első két országban bundagyanús mérkőzések, míg az utóbbiban illegális fogadások miatt indítottak eljárást több klubvezető és játékos ellen. A vizsgálatok még most is folynak, ám súlyos büntetések várhatóak, főleg Olaszországban, az ottani ügy ugyanis kísértetiesen hasonlít a 2006-osra, csak az érintett csaptok most kevésbé jelentősek.

Az idei év legnagyobb futballcsalása azonban vélhetőleg Törökországhoz köthető. A botrány a török felső liga 12 csapatát érinti, így a Beşiktaşt, a Fenerbahçét és a Trabzonsport. A vád mérkőzések elcsalása, szervezett bűnözés, fenyegetés és vesztegetés. Július 10-én 52 embert tartóztattak le az ügyben, többek között klubigazgatókat és nemzetközi hírű focistákat.

A fent említett példákból egyértelműen kiderül, hogy a futballbűnözés jövedelmező iparággá vált és a nemzetközi szervezeteknek egységesen kell fellépniük, hogy visszafordítsák a folyamatot. A feladat megoldásában a legnagyobb szerep természetesen a FIFA-ra hárul, ám sokan kételkednek a szervezet alkalmasságában, tekintve, hogy az utóbbi időben már a futballszövetség neve is komolyan besározódott a különböző gyanús esetek miatt. Májusban az addigi alelnök, Jack Warner mondott le posztjáról korrupciós vádak miatt. A szervezet elnöke, Sepp Blatter esetében szinte minden évben felmerül a korrupció gyanúja, ám eddig sikerült tisztáznia magát. Júniusi fölényes elnöki újraválasztása után már a La Gazzetta dello Sport is a következőképp írta át az elhíresült – és eredetileg a németekre használt – mondatot: „A focit tizenegyen játsszák és a végén mindig Blatter nyer.” Tény, hogy amíg a FIFA-n belül nem rendeződnek a viszonyok, addig nehezen elvárható, hogy a szervezet hatásosan fel tudjon lépni a korrupció ellen.

Diallo Alfa

A milánói bíróság szombati döntése értelmében Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök cége, a Finninvest 560 millió eurós büntetést fizet legnagyobb riválisának, a CIR médiavállalatnak. A büntetésre azért került sor, mert a vád szerint Berlusconi 1991-ben csalással szerezte meg Olaszország legnagyobb kiadója, a Mondadori feletti tulajdonjogot. A győzelem érdekében a miniszterelnök megvesztegette a 3 tagú bírói testület egyik tagját, hogy az számára kedvező döntést hozzon. A megvesztegetett bírót már korábban elítélték.

A csalás felderítése hosszú ideje húzódik. Először 2001-ben született döntés az ügyben, ám ekkor elévülés miatt felmentették Berlusconit. Az eset azonban újra előkerült és 2009-ben az elsőfokú bíróság 750 millió euro kifizetésére kötelezte a Finninvestet. A vád szerint elképzelhetetlen, hogy a cég vezetői közül senki nem tudott a megvesztegetésről, csak a vállalat ügyvédei, így a miniszterelnök megosztottan felelős. 2009-ben Berlusconi fellebbezett az ítélet ellen. Szombaton végül a másodfokú bíróság fél milliárd euróra csökkentette a kompenzáció mértékét. Az olasz miniszterelnök nem kommentálta az eseményeket, ám lánya, Marina Berlusconi - nem mellesleg a Finninvest igazgatója - szerint édesapja ártatlan, ezért a legfelsőbb bíróság elé viszik az ügyet.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az olasz válságkezelő költségvetésbe még az ítélet meghozatala előtt egy záradék került, amely lehetőséget adott volna a miniszterelnöknek, hogy a fellebbezés lezárulásáig késleltesse a kompenzáció kifizetését. Ez Olaszországban akár tíz évig is eltarthat. A kormány tagjai azt állították, hogy csak a sajtóból értesültek a záradék létezéséről, de Berlusconi szerint közösen döntöttek a módosításról a kabinet tagjaival. Az intézkedés napvilágra kerülése utáni közfelháborodás hatására a záradék kikerült a költségvetésből.

A miniszterelnöknek nem ez volt az első találkozás az igazságszolgáltatással. Az elmúlt 20 évben majdnem 2500-szor állt a bíróság előtt 106 ügyben, melyeknek jogi költsége mintegy 200 millió euróra tehető.

Az információs társadalom és az Internet szélsebes fejlõdésével egy idõben az átlátható hatalomgyakorlás iránti igény is egyre nagyobb teret nyer. Az open data community (az információ szabadságát és a tudás ingyenességét hirdetõ virtuális közösség, amelybõl pl. a Wikipédia-jelenség is eredeztethető) illetve a nyílt kormányzás iránti elkötelezõdés mára konkrét mozgalommá nõtte ki magát, amely egyre több szervezet, kutató, újságíró és informatikus érdeklõdését alakította át gyökeresen az elmúlt pár évben. A mozgalom a hatalomgyakorlás legfelsőbb szintjeire is hatással volt, és bár a politikai döntéshozók - nem meglepő módon - még mindig módfelett ragaszkodnak az információ feletti kontrollhoz, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a digitális demokráciákban az állampolgárok így vagy úgy, de megszerzik a nekik szükséges adatokat. Ha másképp nem, élelmes informatikusok vagy kitartó civil szervezetek segítségével.

A téma jelentősségét jól mutatja, hogy a az Egyesült Államok jelenlegi elnöke az átlátható kormányzással kampányolt 2008-ban. Más kérdés, hogy az Obama-adminisztráció praktikus lépései már kevéssé bizalomgerjesztõek - az amerikai kormány költéseit elektronikus formában közzétevõ, dollármilliárdokból létrehozott USA Spending oldal például a szakértők szerint vállalhatlan nagyságrendû tévedéseket tartalmaz. A folyamat azonban mindezek ellenére megállíthatatlannak tûnnik.

Az open data mozgalom legfontosabb fizikai színterei a világ különbözõ városaiban megrendezett Transparency Camp-ek (informális találkozók és workshopok az átláthatóságért). A befolyásos washingtoni szervezet, a Sunlight Alapítvány minden évben megrendezi a maga "campjét", amelyre idén elõször nem csak amerikai szakértõket, de pár külföldi szervezetet - így pl. a K-Monitort - is elhívták.

A Sunlight az átlátható kormányzás egyik úttörõje az Egyesült Államokban. A szervezetet 2006-ban alapította az elismert amerikai újságíró és aktivista, Ellen Miller, aki évtizedek óta küzd a pénz és a washingtoni politika kapcolatának átláthatóságáért. Az alapítvány pár fejlesztõvel indult, mára pedig mintegy negyvenen (oknyomozó újságírók, programozók, kommunikációs szakemberek, jogászok) segítik a munkáját. A Sunlight illetve az alapítvány által támogatott kisebb szervezetek projektjei mind az Internetre és az információs technológiákra épülnek. Az amerikai szavazók így ingyenesen letölthetõ mobil alkalmazások segítségével ellenõrizhetik, hogyan és milyen intenzitással dolgoznak választott képviselõik. A gombamód szaporodó nyilvános adatbázisok segítségével nyomon követhetik, hogy befolyásos politikusaik és üzletembereik milyen viszonyban állnak egymással vagy hogy miként befolyásolja a kampányfinanszírozás a jogalkotást. A projektek (szoftverek, alkalmazások) minden esetben nyílt forráskódúak, vagyis bárki által lemásolható megoldások.

Következő posztunkban részletesebben is bemutatunk egy párat a felsorolt projektek közül. Addig is íme egy videó a konferenciáról:

Keserű Júlia

A K-Monitor megkapta azt a listát, amely tartalmazza a Külügyminisztérium által az EU soros elnökség keretei között, 1 és 8 millió forint közötti értékben megkötött szerződéseket. Négy vállalkozással kötött megállapodásra voltunk részleteiben kíváncsiak, ezek itt (1,2,3,4) olvashatóak.

A Külügyminisztérium többségében magyar kis- és középvállalkozásokkal szerződött, összesen 115.706.192 Ft értékben, ebből 1 millió forintba került az elnökségi kiadványok nyomdai előkészítése, 1,5 millió forintba az elnökségi arculat kézikönyve, valamint 4,5 millió forintba az elnökségi szőnyeg megrendelése. Robák Ferenc EU elnökségi operatív ügyekért felelős kormánybiztos tájékoztatása szerint az utazási költségek 2010-ben 0,66%-át, 2011-ben pedig 0,59%-át tették ki az elnökségi költségvetésnek.