Idén is megvizsgáltuk, hogy kik osztoztak az agrártámogatásokon. A 2015-ben bevezetett új támogatások, szabályok egyelőre nem tették sokkal igazságosabbá az elosztási rendszert: ismét a felső 10% kapta meg a támogatások 76%-át, míg a támogatások 12 százalékán osztozott a pályázók 80%-a. Látható azonban, hogy elkezdődött a politika-közeli játékosoknál az átrendeződés. Simicska Lajos 32%-kal kevesebb, Mészáros Lőrinc köre 65%-kal több támogatást kaparintott meg, mint egy évvel korábban.
Nem csak a liberális demokráciákban gondolják úgy, hogy a közpénzekkel el kell számolni az állampolgárok felé. Vietnam múlt héten törvényt fogadott el az információszabadságról. A szocialista ország államigazgatása hamarosan számos információt meg kell, hogy osszon a működéséről, gazdálkodásáról - írja a VNExpress.
A vietnami törvényhozás április 6-án majdnem egyhangúlag szavazta meg azt az új törvényt, amely kimondja, hogy minden állampolgárnak egyelő joga van megismerni a közérdekű adatokat. A téma egyébként már 2009 óta napirenden van az országban, egy angol civil szervezet segítségével kezdődött akkor a szabályozás megalkotása.
A vietnami törvényhozás alelnöke szerint a jövőben sok olyan információ válik hozzáférhetővé, ami eddig bizalmasnak számított, így például a tengerentúlra utazó állami vezetők egészségügyi állapota is. Kérdés persze, hogy miként sikerül a törvényt átültetni a gyakorlatba, a jogszabály elfogadása azonban így is jelzésértékűnek számít.
Vietnamról aligha mondhatjuk, hogy a nyugati demokrácia mintapéldája, mégis úgy tűnik, ráébredtek az ország vezetői, hogy (politikai és gazdasági rendszertől függetlenül) el kell számolni a közvagyon felhasználásával az ország állampolgárai felé. Ezen azok a magyar politikusok is elgondolkodhatnának, akik az elmúlt években közreműködtek abban, hogy folyamatosan szűküljön a közérdekű adatok köre, és egyre nehezebb legyen hozzáférni ezekhez az adatokhoz.
Az Orbán-kormány minden évben új eszközökkel próbálja korlátozni az átláthatóságot Magyarországon. Legutóbb a Nemzeti Bankról, illetve a Postáról szóló törvények módosításával próbálta a kormány leszalámizni az információszabadságot. Az MNB-s módosítót Péterfalvi Attila NAIH elnök is élesen kritizálta, majd Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollra küldte mindkét törvényt. A labda tehát az Alkotmánybíróság térfelén pattog. Az alábbiakban két, az információszabadságot érintő ügyben hozott AB döntést vizsgálunk meg. Ezek fényében különösen izgalmasnak ígérkezik, hogy mihez kezd majd az említett két törvénnyel a testület.
2013-ban Lengyel Szilvia (LMP) közérdekű adatigényléssel fordult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (KEHI). Az országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, hogy milyen megállapításokra jutott a KEHI a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar tangazdaságának (Üllő, Dóra-major) ellenőrzése során. Jelentés erről készült ugyan, ezt azonban a KEHI nem hozta nyilvánosságra (ellentétben a Norvég Civil Alap ügyében tett jelentéssel).
A KEHI szokás szerint elutasította a képviselő adatigénylését. Arra hivatkoztak, hogy az ellenőrzéseket minden esetben a Kormány rendeli meg tőlük, ők csak végrehajtják az utasítást. Döntési joguk nincs, hiszen csak a Kormány döntését készítik elő munkájukkal. A KEHI az Infotörvény 27. § (5) bekezdésére hivatkozott, ami szerint a döntés-előkészítő dokumentumok 10 évig nem nyilvánosak, legfeljebb a Kormány engedélyezhetné az adatok megismerését. Ezt azonban nem a KEHI-től, hanem a Kormánytól kellett volna a képviselőnek kérnie.
Közérthető költségvetés, elérhető napirend és előterjesztések, kereshető jegyzőkönyvek, felvételek, nyilvános szerződések, kifizetett támogatások és vagyonnyilatkozatok. Ezeket a követeléseket fogalmaztuk meg a 2014-es választás során átláthatósági minimumprogramként az önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel szemben. Most végignéztük 26 vidéki nagyváros (a megyei jogú városok és négy agglomerációs település) honlapját, hogy kiderítsük, mennyi információt osztanak meg döntéseikről, gazdálkodásukról saját honlapjukon. Nem csak azt pontoztuk, hogy a település eleget tesz-e a törvényi előírásoknak, egy közügyek iránt érdeklődő állampolgár szemüvegén keresztül néztük meg a honlapokat, jó gyakorlatokat kerestünk a közzététel teljesítésére. Az eredmények felemásak, ha kíváncsi vagy a részletekre, itt böngészheted végig a listát.
A megszerezhető húsz pontot négy kategóriában osztottuk ki. Öt pont járt a törvény által előírt közérdekű adatok meglétéért és ide számítottuk az egyéni közzétételi vállalásokat is. Szintén öt pontot ért, ha ezeket az önkormányzati honlap áttekinthetően, kezelhetően, érthetően, jó struktúrában adta közre. Maximum öt pontot ért a döntéshozatal bemutatása, azaz a testületi és bizottsági ülések előterjesztései, jegyzőkönyvei, a rendeletek és határozatok kereshetősége, a döntéshozók bemutatása (életrajz, vagyonnyilatkozatok), az online közvetítés. A maradék öt pont egyéb fejlesztésekért járt: elsősorban a hivatali ügyintézést segítő anyagokért, elektronikus ügyintézésért, interaktív felületért, térinformatikáért stb. Amit nem tudtunk pontozni, az a belső háttérfolyamatok minősége (dokumentumkezelés, informatikai rendszer, kapcsolatkezelés), ezek azonban szintén elengedhetetlenek egy jó honlaphoz. Nem pontoztuk a funkcionális alapszolgáltatásokat sem (pl. buszmenetrend), ezekben ugyanis kicsi volt az eltérés a jó és rossz honlapok között. Legjobban Budaörs honlapját szerettük, Sopronén és Szegedén viszont kiakadtunk - a linkre kattintva elolvashatod, miért. Íme a végeredmény:
Már közel 16 000 közbeszerzési hirdetményt fésült át a 2015 végén élesített kockázatjelző-rendszerünk, a redflags. A beérkezett adatok alapján ezért elkészítettük a 2013 óta legtöbb közpénzt költő ajánlatkérők redflags-profilját, azaz interaktív grafikonokon mutatjuk be, hogy a legnagyobb összegben tenderező Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) felhívásai hány sebből véreznek, vagy miért problémás a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kitöltési gyakorlata. Az így feladott gyanús hirdetményeknek köszönhetően több milliárd forint vándorolt kétes hátterű nyertesekhez.
Ez itt a dolog lelke. Kattints és próbáld ki az infóvizualizációt. Magyarázat alább.
Elöljáróban annyit, hogy elég sok információt gyűjtöttünk egy helyre. Arra buzdítunk, hogy nézz alaposan bele az egyes profilokba. Az egeret az adott ábrára húzva válnak láthatóvá azok az adatok, amikre éppen kíváncsi vagy.
Tovább farigcsálja a kormány az információszabadságot, de most taktikát váltott és nem az információszabadság törvény újabb direkt csonkolásával próbálkozik, hanem a - látszólag irreleváns - posta-törvény sunyi módosításával egy konkrét állami vállalatot von ki az átlátható működésre kötelezett szervek sorából. Talán épp kezdetnek a sorban. A K-Monitor az Átlátszóval, a TASZ-szal és a Transparency International Hungaryvel közösen úgy döntött, hogy nem megy el szó nélkül az újabb kísérlet mellett.
A lyuk és a szél esete
Németh Szilárd, a hatalommegosztás elvének posztmodern újraértelmezőjeként kedden tanúságot tett arról, hogy nem csak a hatalmi ágak függetlenségének, hanem az átláthatóságnak is nagy barátja. Az általa benyújtott javaslat értelmében ugyanis az ágazati posta-törvény lehetőséget adna arra, hogy a Magyar Posta (az irányítása alatt álló további cégekkel együtt) minden olyan adat kiadását megtagadja, amelynek nyilvánosságra hozatala üzleti tevékenységük végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna. Az aránytalan sérelem pedig - az előterjesztett gumiszabály értelmében - minden olyan esetben bekövetkezhet, amikor az adat megismerése bármely piaci versenytárs számára indokolatlan előnyt jelenthet. Tehát alapvetően akkor, amikor a posta úgy gondolja, hogy veszélybe kerül valamilyen gazdasági érdeke. A javaslat egyébként kegyesen meghagyja az információszabadság törvény hatálya alatt az “egyetemes postai szolgáltatás keretében létrejött postai szolgáltatási szerződésekre vonatkozó adatokat”, vagyis érdeklődő állampolgárok hada élheti ki adatgyűjtési hajlamait arra vonatkozóan, hogy mi újság a levélküldemények, vagy a postacsomagok kézbesítése házatáján, de azt már versenytársak ellen védő jótékony homály fedi, hogy közpénzből mennyiért szerez be például egyenruhát vagy járművet az állami kézben lévő részvénytársaság.
forrás: Magyar Posta
Hogyan lehetséges, hogy néhány politikus úgy vásárol luxusvillát, tízmilliós autót, állami földet, vagy éppen műkincseket, hogy a fizetéséből nem telik rá? Kinek mekkora megtakarítása van? Kik a legnagyobb álláshalmozók? Kik állnak a “családi összefogás” mögött?
Ha benned is megfogalmazódtak már hasonló kérdések, és tennél is valamit a politikai élet átláthatósága érdekében, töltsd velünk az interneten a vasárnap estét! Digitalizáljuk közösen az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait!
A tisztított adatok innen letölthetőek.
Vasárnapről hétfőre éjfél után ismét elérhetővé válnak a parlament honlapján az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. Mi azt szeretnénk, hogy ezeket a dokumentumokat ne kézzel írt, szkennelt formában tegyék közé. Az a célunk, hogy egy könnyen kezelhető, és az elmúlt évek változásait nyomon követő digitális adatbázis jöjjön létre a vagyonnyilatkozatokból. A hétfő reggelre szeretnénk, ha mind a - tavalyi évhez hasonlóan - 199-et egy digitális adatbázisba gyúrva online elérhetővé tehetnénk
A digitalizáció önmagában nem elég, de elengedhetetlen ahhoz, hogy a megválasztott képviselők vagyongyarapodása egyszerűbben ellenőrizhető legyen. (A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos kritikáinkról és javaslatainkról bővebben korábbi blogposztjainkban olvashatsz.)
Mutassuk meg a civil összefogás erejét! Mutassuk meg a képviselőknek, hogy egy digitális vagyonnyilatkozat elkészítése nem nagy mutatvány! Hátha jövőre képesek lesznek erre önmaguktól is.
Segíts a munkában! Tegyél átláthatóvá egy képviselőtt itt és kövesd az esemény Facebook oldalát! (A 2015-ös vagyonnyilatkozatok valamivel éjfél után lesznek elérhetőek, addig a 2014-esekken lehet gyakorolni)
Az eseménnyel kapcsolatos kérdéseiddel írj bátran a vny@k-monitor.hu címre.
Hogyan lehetséges, hogy néhány politikus úgy vásárol luxusvillát, tízmilliós autót, állami földet, vagy éppen műkincseket, hogy a fizetéséből nem telik rá? Kinek mekkora megtakarítása van? Kik a legnagyobb álláshalmozók? Kik állnak a “családi összefogás” mögött?
Ha benned is megfogalmazódtak már hasonló kérdések, és tennél is valamit a politikai élet átláthatósága érdekében, töltsd velünk a vasárnap estét! Digitalizáljuk közösen az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait a K-Monitor irodájában! A tisztított adatok innen letölthetőek.
Január 31-én éjjel ismét elérhetővé válnak a parlament honlapján az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. Mi azt szeretnénk, hogy ezeket a dokumentumokat ne kézzel írt, szkennelt formában tegyék közé. Az a célunk, hogy egy könnyen kezelhető, és az elmúlt évek változásait nyomon követő digitális adatbázis jöjjön létre a vagyonnyilatkozatokból. A hétfő reggelre szeretnénk, ha mind a - tavalyi évhez hasonlóan - 199-et egy digitális adatbázisba gyúrva online elérhetővé tehetnénk
A digitalizáció önmagában nem elég, de elengedhetetlen ahhoz, hogy a megválasztott képviselők vagyongyarapodása egyszerűbben ellenőrizhető legyen. (A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos kritikáinkról és javaslatainkról bővebben korábbi blogposztjainkban olvashatsz.)
Mutassuk meg a civil összefogás erejét! Mutassuk meg a képviselőknek, hogy egy digitális vagyonnyilatkozat elkészítése nem nagy mutatvány! Hátha jövőre képesek lesznek erre önmaguktól is.
Gyere és segíts a munkában! A jó hangulatról, az ételről és az italról a K-Monitor munkatársai gondoskodnak, és lesz meglepetés póló is! Azok se búsuljanak, akik csak online tudnak csatlakozni hozzánk: a legeredményesebb digitalizálót is meglepjük egy alkalomhoz illő pólóval!
A személyes részvételre itt lehet jelentkezni. Ha online szeretnél bekapcsolódni, kövesd a II. Vagyonnyilatkozatok hajnalának Facebook eseményét!
Az eseménnyel kapcsolatos kérdéseiddel írj bátran a vny@k-monitor.hu címre.
Az eseményt természetesen a Norvég Civil Támogatási Alap is támogatja.
A kormányzati nyílt adatok használatáról szervezett önkormányzati fókuszú nemzetközi műhelykonferenciát a Pázmányon a Magyary Egyesület és a K-Monitor. A csütörtökön megtartott esemény a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakmai együttműködésével és a Holland Nagykövetség támogatásával jött létre. A rendezvényen kiderült, mitől lesz valami nyílt adat, hogyan hasznosíthatóak kreatívan a társadalom javára a nagy kormányzati nyilvántartások, adatbázisok, kataszterek, és az is, milyen jogalkotási és felfogásbeli nehézségeket kell leküzdeni ahhoz, hogy egy országban vagy településen szárba szökkenjen az adatgazdaság. Miközben az adatforradalom az egyéni kreativitásra és a vállalkozó szellemre épít, a holland okos városok sikerei arra is rávilágítanak: a központi kormányzat eltökéltsége és tudatos fejlesztései nélkül nincs adatrobbanás, csak jobban-rosszabbul sikerült települési kísérletek. Egy átlátható, nyílt adat-ökoszisztémában viszont közepes méretű városok is képesek digitális megoldásokat találni a helyben felmerülő problémákra, igényekre.
Papíron már négy éve megteremtődtek Magyarországon a közadatok újrahasznosításának jogi feltételei, elvi szinten tehát nem lenne alaptalan a nyugati adatrobbanás megérkezésére várni. Sajnos a vonatkozó Uniós irányelv átültetésén túl nem sok minden történt, 2012 óta még a végrehajtási rendeleteket sem sikerült megalkotni, pedig mindenki elismeri, hogy mára a nagy adatbázisok kezelése és hasznosítása fontos versenyképességi tényezővé vált. Részben ez az oka annak, hogy sem az állami intézmények, sem az önkormányzatok nem jeleskedtek eddig adatbázisaik megnyitásában. Az üzleti felhasználás néhány területre korlátozódik, mint például a cégtár vagy törvénytárak továbbértékesítése. Valódi adatiparról tehát nem beszélhetünk, a konferenciát záró magyar önkormányzati szekció megszólalásai is erről tanúskodtak. Ugyan keresik a megoldásokat saját nyilvántartásaik hasznosítására, de nem tudják kiaknázni azokat a szinergiákat, amelyeket egy jól működő adatiparban a magánszektor szerepvállalása generál.
A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakmai vezetésével azonban elkészült egy Fehér Könyv a nemzeti adatpolitikáról, és várhatóan hamarosan megkezdődik a tanulmány közigazgatási egyeztetése és társadalmasítása is. A közadatok újrahasznosításához kapcsolódó kormányzati szándék megjelenik a Digitális Jólét Programban is, hiszen a programról szóló 2012/2015. (XII. 29.) kormányhatározat feladatként határozza meg a közadat-vagyon teljes körű felmérését, valamint a közadat-kataszter elkészítését, így a tervek szerint a közeljövőben kiemelt hangsúlyt kap a nemzeti adatpolitika. A konferencia megszervezése számunkra azért is bírt kiemelt fontossággal, hogy felhívjuk a figyelmet a gyors cselekvés szükségességére.
A konferencia talán legfontosabb üzenetét Phil Archer, a W3C konzorcium adatpolitikai vezetője fogalmazta meg, amikor azt hangsúlyozta: a nyílt kormányzati adatok olyan nyilvános adatok, amelyet a kormányzat állít elő vagy gyűjt, és digitális formában közzétesz, méghozzá ingyenesen, bárki számára egyenlően és könnyen hozzáférhető, digitális formában, mindenfajta szerzői jogi korlátozás vagy célhoz kötöttség nélkül. Az állam és az önkormányzatok ugyanis sokkal többet is kihozhatnak abból a rengeteg bürokratikus eljárásból, amit nyilvántartásaik fenntartásáért elvégeznek.
Archer előremutató kezdeményezésként emelte ki a budapesti közösségi közlekedés nyilvános és hiteles menetrendi adatbázisát, amely számos nyugati városban sem érhető még el ebben a formában. A közadatok újrahasznosításához azonban a ma is keletkező adatcunami helyett rengeteg naprakész, friss, szabványosan kibocsátott adatbázisra lenne szükség, ezzel a hiányossággal küzd a K-Monitor is, amikor a közpénzek felhasználásának átláthatósága érdekében megpróbálja kezelhető formára hozni a kiperelt pdf-eket, táblázatokat.
Péterfalvi Attila NAIH elnök is utalt arra, hogy Magyarországon az információszabadság szabályozása képezi az adatátadási eljárás kiindulópontját, ezt egészíti ki a közadatok újrahasznosítása, amely alapján a közadatok költségalapú árazással kerülhetnek üzleti célú továbbadásra. A végrehajtási rendelet megalkotásnak szükségessége mellett hangsúlyozta, hogy nem egyedül a jogszabályi változás az előrelépés kulcsa, sokkal inkább az, ha a szolgáltatók felismerik, milyen társadalmi-politikai haszna van a PSI komolyan vételének. A “visszaélésszerű adatigénylőkre” való hivatkozás és a monopol helyzetű adatvásárlókkal való üzletelés helyett el kell jutni oda, hogy a piaci szereplők gazdasági érdekei egyszerre érvényesülhessenek az állam hatékonyságának, átláthatóságának növekedésével..
Geekek a városházán
A konferencián bemutatott “jó gyakorlatok” alapján két kulcstényező azonosítható. Az első a programozók, startupperek bevonása az adatgazdálkodásba. Az EU-elnökséget is betöltő Hollandia nagykövetsége büszkén mutatta be az ország adatgazdálkodását, amelyben helyi szinten kis, horizontális, kreatív szervezetek kapnak szabad kezet, sőt, kifejezetten támogatják is őket abban, hogy unalmasnak tűnő városi közszolgáltatások kapcsán a nyílt adatokkal hackeljenek. Gallyas Katalin, aki Amszterdam tech-tanácsadója arról számolt be, hogy a város 664 nyílt adatbázist tart fenn a honlapján, 10 témában (ebből 45 szól átláthatóságról, demokráciáról). Ezekkel bárki dolgozhat, ha úgy tartja kedve. Mindebből nem csak a gyerekes családok kényelmét szolgáló játszótér-appok születhetnek, de a helyi demokrácia felfrissítésére alkalmas fejlesztések is. A nyílt adat-nagyhatalom Helsinki például már minden olyan adatot API formában ad közre, ami ahhoz szükséges, hogy a polgárok a városházi döntéshozatallal párhuzamosan követhessék az ügyeket. (Itthon néhány nagyváros még a testületi ülések előterjesztéseit sem hajlandó előre beszkennelni és a honlapjára feltenni).
Az a félelem, hogy az önkormányzati adatokra nincs valódi igény, a másik kulcstényezőre mutat rá: miközben egy magyar önkormányzat 2-300 adatbázist vezet, ma már gyakran korszerű eszközökkel - ezek a széttagolt, helyi adatbázisok aggregáltan nem érhetők el, gyakran több adatgazdától kérhetők csak be különböző formában, sztenderdizálás nélkül. Pedig a holland modell alapját pont a nagy nemzeti kataszterek sztenderdizálása képezte, amelyekhez ma már bárki hozzáférhet egy központi nyilvántartásból.
A konferencia szlovák és cseh résztvevői a magyarhoz hasonló környezetben kísérleteztek ki innovatív megoldásokat, a helyzet tehát nem reménytelen. Jiri Ulip kalózpárti képviselő Brnoból arról számolt be, hogy mióta civilekkel együtt átvették a város vezetését, az ad-hoc adatkérések után már elindultak a nyílt adat katalógusok irányába, és rövid idő alatt jelentős előrelépést értek el. Álláspontja szerint az adatok megnyitása leginkább akarat kérdése. Mariana Hurna és Martin Tuchyna Eperjes példáján arra mutattak rá, hogy egy kisebb város is lehet a nyílt adatok élharcosa, nem csupán nyugat-európai metropoliszok. Térinformatikai fejlesztéseik népszerűek, és a kötelező szlovák és cseh közpénzes szerződés-regisztereket is egyre többen használják. A holland volumenű adatrobbanás ugyan még ennél is távolibbnak tűnik, ám bele kell húznunk a nyílt adatok ügyében, ha nem akarunk versenyhátrányba kerülni a térség országaival szemben. Az önkormányzati felhasználás pedig arra mutat rá: nincs értelme digitális jólétről beszélni mindaddig, amíg a nyílt adatokban rejlő lehetőségeket nem használjuk fel a helyi problémák megoldására, kaput nyitva az egyéni kezdeményezéseknek.
Az adatrobbanás-konferencia szerves folytatásaként tavasszal itthon is szerveződik egy olyan programozói verseny (Hackathon), amelyen a résztvevők – első sorban a hazai önkormányzati adatokra építve – helyi lakossági és vállalkozási igények kielégítésére mindössze 24 óra alatt hoznak majd létre szoftveres alkalmazásokat. Úgy gondoljuk, az ilyen konkrét projektek tudják leginkább meggyőzni a döntéshozókat a nyílt adat értelméről, márpedig a magyar panel résztvevőinél a jó, belső adatbázisokra támaszkodó e-közigazgatási felületnél és az elektronikus dokumentumkezelésnél (jelenleg) véget érnek az adatrobbanással kapcsolatos várakozások.
Mit jelent...?
API - alkalmazásprogramozási interfész, meghatározások együttese, amely alapján egy program egy másikkal kommunikálni tud. Voltaképpen egy adatbázis eljárásainak leírása, ami alapján egy fejlesztő felhasználhatja azt anélkül, hogy annak belső működését ismerni kellene.
Crowdsourcing - Online, feladatok kiosztására épülő problémamegoldó és termelő modell, amelyben nyílt felhívás formájában felkérik egy ügy támogatóit, hogy vegyen részt egy munka elvégzésében (pl. adatgyűjtésben). Ehhez szükséges egy olyan platform és szolgáltatás-csomag, amely számukra hasznos, ahol a résztvevők szívesen töltenek időt és adnak meg sok részletben közvetlenül, vagy szolgáltatnak tevékenységükön keresztül adatot. Ilyen a Google keresőszolgáltatása, és részben a K-Monitor Vagyonnyilatok hajnala - kezdeményezése is.
Dolgok internete (IoT) - Az internetre ma már számtalan okoseszköz kapcsolódik, amelyek egymással kommunikálnak - az itt keletkező, tudatosan vagy akaratlanul megosztott adatokat felhasználva, kielemezve a vállalatok elvben a felhasználók életét könnyebbé tevő fejlesztéseket folytathatnak. A “Big Data” azonban veszélyeket is rejt, így a folyamatot az államnak szabályoznia kell.
INSPIRE - (Infrastructure for Spatial Information in Europe) Az Európai Közösségen belüli térinformációs infrastruktúra kialakításáról szóló irányelv. Célja a térinformáció (amely az állami szektor információinak legfontosabb összetevője) biztosítása a közösségi politikák kialakításához, végrehajtásához, a tagállamok téradat-infrastruktúrájának összehangolása, összekapcsolása és szabványosítása. Téradatok pl. a címek, közigazgatási határok, közlekedési hálózatok, légifotók és számos tematikus adat gazdaságról, időjárásról, nyersanyagokról stb. melyek nagyfokú elérhetősége nélkül megbénulna a társadalom működése.
Kapcsolt nyílt kormányzati adatok - különböző forrásokból származó adatok (adathalmazok) összekapcsolására, összekapcsolhatóságára épülő rendszer, amelyben megtalálhatóak az egyes adatokat kiegészítő, azokhoz kapcsolódó további adatok, mely így együtt képes kielégíteni az állampolgári információigényeket.
Licensz - A licensz egy olyan jogi érvényű dokumentum, amely meghatározza, hogy mi tehető meg, illetve mi nem tehető meg egy adott „művel”, pl. adatbázissal. Engedélyeket biztosít és korlátozásokat határoz meg. A nyílt adatok esetében nyílt licensz biztosítja a korlátozások nélküli, vagy minimális korlátozásokkal történő felhasználást, újrahasznosítást és terjesztést.
Metaadat - leíró adat az adatokról, amely nélkülözhetetlen a hasznos információk beazonosításához egy nagyobb információtömegből. Ilyen pl. egy leírás azokról az adatokról és sztenderdekről, amit és ami alapján egy adatgazda a nyilvántartását kezeli.
PSI - (Public Sector Information) alatt leginkább a 2013 júniusában módosított uniós irányelv céljai értendőek. A módosított irányelv már nemcsak támogatja a közszféra adatainak újrahasznosítását, hanem kimondja, hogy a tagállamok számára kötelező a nyilvános adatokat újrahasznosítható formában közzétenni, mely új üzleti lehetőségeket teremt a vállalatoknak. Egy 2015 végi kormányhatározat a már említett májusi határozat és a készülő fehér könyv nyomán előirányozta egy átfogó közadat-kataszter elkészítését és az újrahasznosítás elősegítését.
Gyakran esik szó mostanában a lengyel és a magyar politika hasonlóságairól, van azonban valami, amiben radikálisan más úton jár a két ország. Miközben Budapesten és a lengyel nagyvárosokban is felbukkantak a helyi politikai célokért síkra szálló városi mozgalmak, az önkormányzatok itthon nem igazán kísérleteznek innovatív részvételi formákkal, sőt néhol még a döntéshozatal átláthatósága is komoly gondot jelent. Ezzel szemben Varsóban és több tucat lengyel településen villámkarriert futott be egy új intézmény: e városok lakosai részvételi költségvetési eljárásban rendelkezhetnek a városi büdzsé egy része felett, saját ötleteiket, projektjeiket megvalósítva. Ennek itthon hírét sem hallani. Mi miért várnánk 2019-ig, hogy újra beleszólhassunk településünk mindennapi életébe, közvetlen lakókörnyezetünk alakításába?
A részvételi költségvetés egy olyan eljárás, amely során a polgárok bevonódnak a költségvetés folyamatába, beleszólhatnak a közösségi források felhasználásába. Gyakorlatban a brazíliai Porto Alegre-ben jött létre a részvételi költségvetés formális modellje, amit azóta a világ számos pontján alkalmaznak városok, illetve városrészek, eltérő mélységben. A modell a képviseleti és a közvetlen demokrácia elemeit kombinálja. A választópolgárok beleszólása nem áll meg a képviselőik megválasztásánál, hanem aktív szereplőként további döntéseket hozhatnak a közpénzek elköltéséről, a közösen használt terek, javak, szolgáltatások kezeléséről. Porto Alegre városvezetése 1989-ben vezette be az akkor úttörőnek számító eljárást, az azóta eltelt időszak pedig bőven szolgált pozitív tapasztalatokkal. Kezdetben a polgárok kis százaléka vett részt a folyamatban, a programok végrehajtása pedig nehézségekbe ütközött az intézményi háttér hiányosságai miatt, mára viszont elengedhetetlen részévé vált a részvételi költségvetés a város életének. A latin-amerikai részvételi költségvetésekre jellemző, hogy a helyi források jelentős százalékát osztják újra így, ezzel segítve a hátrányos helyzetű városrészek és csoportok bevonását a közügyek intézésébe.
Egy jól működő részvételi költségvetés kialakítása lassú, iteratív folyamat, amely gondos előkészítést igényel. Egy forrásszegény, centralizálódó önkormányzati környezetben, mint a magyar, ahol a fejlesztéspolitikai irányokat a rendelkezésre álló uniós források és a Modern városok programhoz hasonló önkényes, a választók lekenyerezésére szolgáló kormányzati intézkedések határozzák meg, porhintésnek tűnhet az állampolgári részvétel ilyen jellegű erősítése. Külföldi példák azonban azt mutatják, hogy a helyi rezsimek hajlandóak befogadni a máshol is sikeresnek bizonyuló, népszerű kezdeményezést, ha pedig a polgárok megkapják a szabadon elkölthető helyi források 1-2 %-át jelentő “zsebpénzt”, az képes erősíteni a helyi közösségek demokratikus immunrendszerét.
Hogyan? Az életminőség javításán túl az eljárásban részt vevők használhatják tudásukat és kreativitásukat a hozzájuk közel eső, hétköznapi ügyekben, ezzel rengeteget tanulhatnak a helyi közhatalom működéséről, a döntéshozatalról, a szolgáltatások előállításáról. Az így megszerzett költségvetési “írástudást” nagyobb horderejű, konfliktusos helyi ügyekben is kamatoztathatják. Ennél is fontosabb az a társadalmi tőke, ami az ötletek körüli vitákban keletkezik, a folyamat ráadásul egy jó lehetőség a forráshiánnyal küzdő civileknek, hogy bedobják a köztudatba jobbító ötleteiket, kapcsolatot teremtsenek közvetlen környezetükkel, felmutassák az addig láthatatlan társadalmi problémákat. A lakhatásért küzdők, a deszkások, a városszépítők, az építészek, a kutyások, a művészek és a kerékpárosok közösen ötletelhetnek egy közterület felhasználásáról - és nem azért, mert tiltakozni kényszerülnek a városvezetés által rájuk oktrojált tervezet ellen.
A részvételi költségvetés Lengyelországban
Százhoz közelít azon lengyel városok száma, ahol az eljárást már bevezették. A részvételi költségvetés lengyel „modellje”, amely egy, a magyarhoz nagyon hasonló intézményi környezetben fejlődött ki, jelenleg közelebb áll egy kvázi-népszavazáshoz, mint a valódi, tanácskozó részvételi költségvetési folyamathoz, ám a helyi szisztémák évről évre egyre kiterjedtebbé és professzionálisabbá válnak. Az első fecske a Gdansk melletti üdülőváros, a 33 ezres Sopot volt, ahol is mindössze 5 éve, 2011-ben próbálkoztak meg először a részvételi eljárással. A kezdeményező civil szervezet az ellenséges városvezetést meggyőzve harcolta ki a részvételi intézmények kiterjesztését. Ma ők költik el költségvetésük legnagyobb részét részvételi módszerrel, ami a teljes büdzsé 2%-a (a fejlesztési pénzek 6%-a). 2012-ben 500 projekt és 2500 leadott szavazat érkezett be, ez mára 5000 főre nőtt és felerészt interneten érkezik be. Idáig 56 projekt valósult meg, a forrásokat a város négy kerülete között – és a város egészét érintő javaslatok között egyenlő részben osztják el. A polgárok preferenciális szavazással döntenek (részletek a fenti linken). Kritikusai szerint az eljárás arra nem képes, hogy egy alternatív várostervezési politikát körvonalazzon a meglévő vállalkozói gyakorlatokkal szemben, és a képviselők elszámoltathatóságát sem növelte jelentősen, mégis kialakított egy működőképes, új, helyi részvételi formát, amely népszerű, átvehető és számos tapasztalattal szolgál.
A főváros, Varsó idén már harmadik alkalommal vonja be állampolgárait a fejlesztési források elosztásába, eljárásuk évről évre mélyül. Ez kevesebb nyilvános vitát generáló mechanizmust alkalmaz, mint Sopoté, a polgárok beadják projektjeiket, azt a hatóság elbírálja, végül az állampolgárok szavaznak. Megkeresésünkre a városháza illetékes osztályának vezetője, Urszula Majewska is azt emelte ki: a részvételi költségvetés a kormányzás egyik eleme, és nem egy különálló alap feletti népszavazás kell, hogy legyen. A fő feladat az eljárás kiterjesztése a jelenleg is aktív csoportokon túlra, és azoknak az eljárásoknak a kidolgozása, amelyek konfliktusosabb ügyeket is napirendre tudnak tűzni. Varsóban a részvételi költségvetés a fejlesztési stratégia része, annak eljárása – a két folyamat kombinálása jelenleg a konzultációt és a helyi kezdeményezések befogadását teszi lehetővé, ám még ez is erősítésre szorul. Ezek koordinációjával a városházán foglalkoznak, a költségvetési folyamat azonban helyi szinten, a 18 kerületben zajlik. Az ő költségvetésüknek egy évente újratárgyalt kvóta szerint fél-egy százaléka felett rendelkeznek a polgárok, a teljes összeg Varsóban hozzávetőleg 2 milliárd forint. A lengyel főváros polgárai összesen 2200 projekt közül válogathatnak.
Buktatók: hogyan kezeljük őket?
A részvételi költségvetésnek illeszkednie kell a település társadalmi-gazdasági feltételeihez és a meglévő demokratikus közélet legtöbb érintettjének. Az intézményes és operatív döntéseket is átláthatóvá kell tenni, továbbá megfelelően kell kommunikálni őket, hogy az eljárásban mindenki részt tudjon venni, azzal szemben senki ne legyen bizalmatlan vagy kritikus. Átgondolt és konszenzusos méltányossági elveket kell lefektetni arról, mire lehet elkölteni a pénzt, az milyen eljárás szerint kerüljön elosztásra a szegényebb és gazdagabb városrészek között, hogyan biztosítható a polgárok esélyegyenlősége. Helyi viszonyoktól függ az is, mi legyen a munkamegosztás a választott képviselők és a civil partnerek között, utóbbiakra ugyanis szükség van ahhoz, hogy az eljárás ne silányuljon a városvezetés PR-kampányává. Sőt, az eljárás alulról építkezve is megszervezhető! Sevillában, ahol 2004 óta működik a rendszer, önkéntesek gyűjtik össze a lakosok javaslatait és alakítják őket előterjesztéssé. Ezt követően városrészek szerint, több körben, nyilvános találkozókon vitatják meg az ötleteket, amelyeket végül a városrész tanácskozása által megválasztott szószóló tár a helyhatóság elé. A döntéshozóknak igen kínos volna egyszerűen lesöpörni az asztalról a felvetéseket. A településrészek, kerületek, szomszédságok szerinti lebontás mellett jó gyakorlatok léteznek életkori csoportok részvételi költségvetési eljárására (pl. ifjúsági parlament) is.
Hosszú távon kihívás lehet a források és eljárások integrálása az önkormányzat fejlesztési stratégiáiba: ideális esetben a részvételi, inkluzív szemlélet az önkormányzatok fejlesztéspolitikai és szolgáltató tevékenységének egészét áthatja, így a büdzsé nem marad meg egy kis összegű, ötletszerűen felhasznált zsebpénznek. Az állampolgárok nem csak jó ötletekkel tudnak beszállni a városi kormányzásba, de fogyasztóként az alapvető helyi közszolgáltatások meghatározásába, monitorozásába is bevonhatók, jó példa erre a Járókelő.hu közterületi problémák bejelentésével foglalkozó oldal. Egy önkormányzat sokat profitálhat a kapcsolattartás itt kifejlesztett technikáiból, ha egy húzós helyi ügyben a lakosság ellenállásával találja szembe magát - itt a helyi népszavazásnál és az ügy átpolitizálásánál kifinomultabb technikák is léteznek. Baj akkor van, ha a városvezetés túl nagy mozgásteret kap a benyújtott projektek kiválogatásában, és csak az ő terveibe is illeszkedő javaslatokat hagyja jóvá, pár év alatt kiüresítve a rendszert. Kívánatos, hogy a részvételi költségvetés folyamatában az állampolgárok a helyi költségvetés egészéről, annak prioritásairól is minél több információhoz jussanak és tisztában legyenek a közösségileg felhasznált rész nagyságrendjével más fejlesztésekhez, nagy projektekhez képest, sőt, bátran merjenek javaslatokat tenni olyan témákban is, amiket mai szemmel az önkormányzat dolgának gondolunk.
A kötelező feladatellátás az önkormányzati források jelentős részét felemészti, így előfordulhat, hogy az önként vállalt feladatokra, amelyekre a részvételi költségvetés lő, és amelyek a lakosok életminőségét nagyban meghatározzák - kevés forrás jut. A rendszer fenntarthatóságához át kell gondolni a költségvetés szerkezetét, számos példa mutatja, hogy egy állampolgári részvétellel születő, átlátható költségvetéshez a lakosok sokkal szívesebben járulnak hozzá helyi adókkal. Kiadási oldalon a hatékony költést segíti, ha a polgárok átgondolt döntést tudnak hozni a projektekről. Jó példa erre, hogy Varsó civil költségvetésének oldalán olvasható egy felsorolás arról, kb. mennyibe kerül 100 méter kerékpárút, egy fa telepítése, a közvilágítás kiépítése, egy szemetes, egy nyilvános WC telepítése, egy filmvetítés. Ezen feltételek biztosítása (projektstratégia, rendeleti szabályozás, szervezeti keretek, internetes és offline felület, konzultációs fórumok) után a következő feladat egy átfogó oktató kampány lebonyolítása, hiszen az első év részvételi adatai döntőek lehetnek a folytatásra nézve. Csak ezután kezdődhet el a költségvetési folyamat, mely lengyel esetek alapján így fest:
Végezetül röviden arról, miért fontos a deliberáció, a döntések nyilvános megvitatásának biztosítása. A lengyel „modell” kritikusai az eljárás legfontosabb buktatójának nem a kis költségvetési részarányt, hanem a nyilvános vita hiányát látják. Ha a városvezetés alakítja ki a játékszabályokat, nem alakul ki az állampolgárokkal közös felelősség a helyi közszolgáltatásokért és fejlesztésekért, továbbra is a hivatalnokok feladata marad a problémák megoldása és a tervezés. Van mit javítani a helyi hatalom válaszképességén kis súlyú, dühítő helyi ügyekben, azon, hogy a helyi hatalom figyelmet fordítson a polgárok egy csoportja számára fontos és hasznos szomszédsági ügyekre, még ha nincs is törvényben előírva. Ehhez első lépésben szükség van a lengyel modell kipróbálására itthon is. A legegyszerűbb eljárások is sikeresek lehetnek, hiszen közkedvelt rekreációs övezeteket hoznak létre, internet-hozzáférést biztosítanak, javítják a tömegközlekedést, a kerékpáros infrastruktúrát, védik a kulturális örökséget, a polgárok pedig büszkék lehetnek a városukra. Az is biztos azonban, hogy ezen a szinten az emberek távolról kiszúrják a pszeudo-konzultációt, a mellébeszélést.
A részvételi költségvetés demokratikus katalizátor-szerepéhez több kell annál, hogy a polgárokat a város évente egyszer megkérdezi: közösségi kertet vagy P+R parkot építsen, hiszen ezt amúgy is megtennék egy mosolygós szalagátvágásért. Ha azonban van nyilvános vita a prioritásokról, a lakosok fontosnak tartják elmondani a problémáikat és a civilek megfogalmazni elvárásaikat oktatásról, kultúráról, szociális ellátásról – úgy a helyi közélet is felpezsdül. Nem véletlen, hogy a jelentős aktivista-szcénával rendelkező Poznańban számos szociális projekt is támogatást kapott a rekreációs célú fejlesztések mellett. Az átfogó – és magyar szemmel talán irreális – elvárások (fejlődő gazdasági környezet, jó tömegközlekedés, a nagy beruházások túlárazás nélküli, határidőn belüli befejezése, közbiztonság, gyors ügyintézés) és a fő fejlesztési prioritások kiválasztása nem megy választások nélkül, a részvétel intézményei azonban ciklusokon átívelő tartást adnak a helyi politikának. Nem mindegy, hogy a helyi közélet kijáró típusú vezetőket vagy innovatív intézményi vállalkozókat szocializál, akikből később miniszterek és parlamenti képviselők lesznek. Ehhez azonban ösztönözni kell azokat a helyzeteket, amikor a polgárok és a helyi hatalom horizontális viszonyban vannak. A részvételi költségvetés „magyar modelljében” – ha lesz ilyen – ne a városvezetés által felkarolt, kész projektek között lehessen választani, és ne csak szomszédsági szintű, kompromisszumos ügyekben lehessen dönteni, hanem akkor is, ha különböző csoportok érdekei ütköznek a köztér használatát illetően. Bízza az önkormányzat az állampolgárokra a döntést ahelyett, hogy külső tanácsadócégektől vett konfekció-stratégiákra és megvalósíthatósági tanulmányokra hivatkozva maga tervezi a városukat. A részvételi költségvetés egy első lépés afelé, hogy az emberek felszabadíthassák a tereket, amikben élnek a számukra idegen és kiszámíthatatlan célok és elvek uralma alól.
Merényi M. - Berta Gergő