Az Orbán-kormány minden évben új eszközökkel próbálja korlátozni az átláthatóságot Magyarországon. Legutóbb a Nemzeti Bankról, illetve a Postáról szóló törvények módosításával próbálta a kormány leszalámizni az információszabadságot. Az MNB-s módosítót Péterfalvi Attila NAIH elnök is élesen kritizálta, majd Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollra küldte mindkét törvényt. A labda tehát az Alkotmánybíróság térfelén pattog. Az alábbiakban két, az információszabadságot érintő ügyben hozott AB döntést vizsgálunk meg. Ezek fényében különösen izgalmasnak ígérkezik, hogy mihez kezd majd az említett két törvénnyel a testület.

2013-ban Lengyel Szilvia (LMP) közérdekű adatigényléssel fordult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (KEHI). Az országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, hogy milyen megállapításokra jutott a KEHI a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar tangazdaságának (Üllő, Dóra-major) ellenőrzése során.  Jelentés erről készült ugyan, ezt azonban a KEHI nem hozta nyilvánosságra (ellentétben a Norvég Civil Alap ügyében tett jelentéssel).

A KEHI szokás szerint elutasította a képviselő adatigénylését. Arra hivatkoztak, hogy az ellenőrzéseket minden esetben a Kormány rendeli meg tőlük, ők csak végrehajtják az utasítást. Döntési joguk nincs, hiszen csak a Kormány döntését készítik elő munkájukkal. A KEHI az Infotörvény 27. § (5) bekezdésére hivatkozott, ami szerint a döntés-előkészítő dokumentumok 10 évig nem nyilvánosak, legfeljebb a Kormány engedélyezhetné az adatok megismerését. Ezt azonban nem a KEHI-től, hanem a Kormánytól kellett volna a képviselőnek kérnie.

A képviselő ezután bírósághoz fordult. A Fővárosi Törvényszék a jelentés kiadására kötelezte a KEHI-t. Másodfokon azonban a Fővárosi Ítélőtábla elfogadta a KEHI érveit és elutasította a politikus kérelmét. Lengyel Szilvia ekkor az Alkotmánybírósághoz fordult, azt kérve, hogy az AB mondja ki, a Fővárosi Ítélőtábla ítélete alaptörvény-ellenes.

Az Alkotmánybíróságnak ezekben a kérdésekben kellett állást foglalnia:

• Adatkezelő-e  KEHI? Ki az adatkezelő egyáltalán?
• Hogyan értelmezhetőek az Infotörvény döntés-előkészítő dokumentumokra vonatkozó szabályai?
• Kell-e indokolni, hogy milyen döntés miatt nem akarják kiadni az adatokat?
• Lehet-e az egész dokumentum döntés-előkészítő?

Az AB bekérte az igazságügyi miniszter, a Miniszterelnökség és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) álláspontját a kérdésről. Nem meglepő módon a miniszterek a KEHI érvelése mellett foglaltak állást. A NAIH viszont egy tankönyvi igényességű állásfoglalást adott, amelyben az adatigénylő érveit erősítették.

Adatkezelő vagy adatkezelés?

A célhoz kötöttség az adatvédelem területén kiemelt elv. Azt jelenti, hogy az állami szervek személyes adatainkat (pl. életkor) csak addig kezelhetik, amíg az indokolt. Ám ennek az elvnek a mechanikus alkalmazása információszabadságot érintő kérdésekben nem szerencsés. Bár az adatkezelő törvényi definíciója esetében a célhoz kötöttség bekúszott fogalmi elemként, az AB végre elvi éllel kimondta a két terület különbözőségét. A KEHI bizony adatkezelő, ha nem is ő dönt a célról, csak végrehajt, mert ténylegesen nála vannak az adatok.

A döntés-előkészítő adat nem nyilvános, de…

Az AB ezután azt vizsgálta, helyesen döntött-e az Ítélőtábla, amikor nem foglalkozott azzal, hogy milyen döntés meghozatalához volt szüksége a kormánynak a tangazdaság vizsgálatára. Az AB - korábbi álláspontját fenntartva - leszögezte, nem lehet indoklás nélkül azt mondani egy dokumentumra, hogy döntés-előkészítő. Minden közérdekű adatigénylést elutasító döntésben meg kell mondani, hogy milyen döntés megalapozását szolgálja az igényelt adatok eltitkolása, illetve, hogy indokolt-e az egész dokumentum titkosítása.

Figyelembe kell venni ugyanis, hogy egy-egy KEHI-jelentés több száz, de akár több ezer oldal is lehet, amiben elszórva találhatóak mindenféle (személyes, közérdekű, vagy közérdekből nyilvános) adatok. Az AB arra a következtetésre jutott, hogy a nyilvánosság olyan fontos érték, hogy - az igénylés megtagadása esetén - a dokumentum tartalmán belül részletesen vizsgálni kell, ténylegesen mely adatok szolgálják döntések meghozatalát. Az egész dokumentum döntés-előkészítő jellegére hivatkozni ezért csak úgy lehet, hogy a dokumentumban található összes adat esetén meg kell külön indokolni azt.

Az AB tehát három okból is alaptörvény-ellenesnek találta a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.594/2014/6. számú ítéletét és megsemmisítette azt. A határozattal a FIDESZ-KDNP által megválasztott egypárti alkotmánybírák nem értettek egyet.

Most a Kúrián a sor, hogy új eljárásra utasítsa a táblabíróságot. Az AB tehát nem a kért jelentés kiadásáról, hanem a bíróság munkájáról adott kemény véleményt. A döntés jelentősége, hogy megfordulhat a Legfelsőbb Bíróság egy 2008-as döntésére épülő joggyakorlata, amely szerint a KEHI az ellenőrzési jelentések vonatkozásában nem adatkezelő.

Az információszabadság szempontjából a márciusi ülésen született egy másik fontos döntés is. Az AB elutasította annak a bírónak az indítványát, aki az előtte futó, az Országygyűlés Hivatala ellen indított pert felfüggesztette és kérte, hogy a testület állapítsa meg az országgyűlési törvény (Ogytv.) egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét.

Az adatigénylő a Házbizottság jegyzőkönyveit szerette volna kikérni, de a Hivatal megtagadta. Arra hivatkoztak, hogy az Ogytv.-ben 2014 óta benne van, hogy az Infotörvény döntés-előkészítős, megtagadós szakaszait kell alkalmazni a jegyzőkönyvekre, ráadásul visszaható hatállyal. Az eljáró bíró nyilván úgy gondolta, hogy ha az Infotörvény ezen korlátozását külön beleírták az Ogytv.-be, akkor a jogalkotó célja az volt, hogy minden jegyzőkönyv döntés-előkészítő, tehát nem nyilvános legyen.

Az AB kicsit faramuci módon utasította el a bírói kezdeményezést. Ugyan mindenben egyetértettek a bíróval, szerintük azonban felesleges volt az AB-tól normakontrollt kérnie. A már kialakult joggyakorlatot követve ugyanis a bíró maga is megoldhatta volna alkotmányosan a probléma értelmezését. Attól még, hogy az Ogytv.-be beleírták, hogy az Infotörvény döntés-előkészítős szakaszait kell alkalmazni, a konkrét esetben mindig vizsgálni kell, hogy a megtagadásnak fennálltak-e minden adat esetében a fentebb, a másik AB-döntés kapcsán már részletesen kifejtett indokai.

Az előbbiekben bemutatott két döntés természetesen nem garancia arra, hogy az ezeknél nagyobb súlyú Posta- és MNB-módosítók esetében is hasonlóan cselekszik a kormánynak kedves bírákból álló AB. De reménykedhetünk abban, hogy az AB bírái is hitet tesznek a ‘90-es évek eleje óta hagyományosan erős, és előremutató információszabadság szabályozás és joggyakorlat mellett.