Az egyetemi közélet nem sokban különbözik a magyar közéletről: bizalmatlanság, egyéni érdekkijárás és sérelmi politika jellemzi, kevés a konstruktív, ügyek mentén történő közös fellépés, a döntések sokszor az érintettek feje felett születnek. Ez persze nem véletlen, az egyetemeink bocsátják ki az ország gazdasági-politikai-kulturális elitjét, vezetőink közül sokan diákszervezetekben lettek először vezetők. Van ugyan érdekképviselet és vannak önszerveződő közösségek, de az újabb és újabb fenntartói modellek, illetve a felsőoktatás elüzletiesedése erőteljesen kikezdték az egyetemi autonómia eszméjét.

Cikkünkben bemutatjuk az egyetemi részvételi költségvetés módszerét, amely külföldi példák alapján egy ígéretes eszköz arra, hogy egy mai egyetem több legyen diplomagyárnál: kezdeményezőképes közösség, ami demokratikus szocializáció terepe, ráadásul nemcsak egy szűk csoport, de a teljes egyetemi polgárság számára.

(A cikk írásában közreműködtek: Kiss Alexandra - Merényi Miklós)

A részvételi költségvetés Magyarországon is egyre népszerűbb: jellemzően önkormányzatoknál, a költségvetés kis részét érintő fejlesztési projektek kiválasztásában használják. Talán a magyar állam erős központosító törekvése és a helyi intézmények ebből fakadó csekélyebb önállósága az oka, hogy míg külföldön kulturális vagy oktatási intézmények, sőt például helyi rendvédelmi szervek is használják a módszert, itthon az ilyen kísérletek száma csekély. Első alkalommal a K-Monitor és az Alternatív Közösségek Egyesülete közreműködésével Debrecenben valósult meg részvételi költségvetés egy iskolában, amit a diákok pozitívan értékeltek. Az iskolai módszert bemutató tanulmány itt olvasható.

Az iskolák, felsőoktatási intézmények ideális terepet jelentenének a részvételi demokrácia számára. A részvételi költségvetés módszerével a fiatalok már korán megismerhetik, milyen, amikor érdemben beleszólhatnak a közforrások elköltésébe, ezzel erősebb kötődést kialakítva az intézmény és annak közössége felé. Cikkünkben néhány működő külföldi példát és ezekhez kapcsolódó szempontot ajánlunk az esetleges hazai úttörők figyelmébe!

Közvetlen hallgatói részvétel: mire jó ez?

A részvételi költségvetés módszere lehetővé teszi, hogy a hallgatói igények érvényesüljenek a közösségi terek létrehozásánál vagy a tanórán kívüli elfoglaltságok kínálatában. De a módszer hatása nem csak a fejlesztési elképzelések demokratikusabb, az érintettek igényeire jobban rezonáló tervezésében érhető tetten.

A lebonyolítók és résztvevők közösen tanulhatnak arról, hogyan működik a források allokálása, milyen szempontok alapján működik a bürokratikus döntéshozás. Jelenleg Magyarországon a közoktatásban gyakorlatias módon alig foglalkoznak állampolgári vagy pénzügyi ismeretekkel, a politikában való érdekérvényesítéssel vagy azzal, hogy mire és hogyan költi el az állam a befizetett adóforintokat, de a demokratikus politikai szocializációt a kevesebbek számára elérhető felsőoktatás sem pótolja. A közös tanulás részeként a folyamatot lebonyolító intézmények is okosabbá válnak: megismerik, milyen, akár korábban fel sem merülő igények alapján gondolkodnak az érintett hallgatók, akiket az intézmény eredendően kiszolgál.

A közös tanulás a folyamaton kívül is jótékony hatással bír: fejlesztheti a résztvevők problémamegoldó, kommunikációs, prezentációs és vezetői készségeit, legyen szó hallgatókról, vagy éppen az egyetemi apparátus felelős résztvevőiről, szervezeti egységeiről, ügyintézőiről. A részvételi költségvetés közösségi élményt nyújthat, elmélyítve a hallgatók és az egyetemi dolgozók közötti együttműködést, kommunikációt, ráadásul demokratikus értékeket közvetít a jövőbeli üzleti és politikai vezetők, értelmiségiek felé. Az érintettek nagyobb elköteleződése, felelősségi és tulajdonosi tudata az egyetem normál működésére is pozitívan hat: rámutat a felelőtlen vagy megszokásból nem hatékony gazdálkodásra, elősegíti, hogy a hallgatók és oktatók ne fogadják el azokat a rosszul működő helyzeteket, amelyeken közös fellépéssel amúgy lehetne változtatni.

A részvételi költségvetés egyik előnye, hogy a működése egyszerű mechanizmuson alapszik, ami rugalmasan alakítható sokféle környezethez. Mivel a folyamat végén - sokszor már az adott tanévben - az kerül megvalósításra a költségvetési forrásokból, amit a résztvevők választottak, ez a közvetlen visszacsatolás azokat is megszólíthatja, akik általában kevésbé aktív alakítói a közösség életének, bizalmatlanok a közügyek formális csatornái iránt. A részvételi költségvetés rövid távon is pozitív megerősítést ad, egy egyetemi képzés néhány éve alatt akár többször is érzékelhető, hogy megérte beleszólni a közösségi döntésbe.

A kollégiumi élet, a szabadidős és sporttevékenységek, az egyetemi létesítmények és a tudományos-oktatási tanszékek, kutatóintézetek, könyvtárak mind bevonhatók a részvételi költségvetési folyamatokba. A magyar egyetemek tehát már jelenleg is rendelkeznek azzal az infrastrukturával, amely lehetővé teszi a részvételi költségvetés bevezetését. Van saját költségvetésük, digitális felületeik az interaktív kapcsolattartásra és az egyéni azonosításra, intézményeik és közösségeik ahol az ötletelés és a döntés végbe mehet, szakembergárdájuk a kiválasztott projektek megvalósítására, és sokszor komplett tanszékeik, amelyek a folyamat megtervezésébe, projektmenedzsmentjébe bevonhatók - akár az oktatás részeként. 

Részvételi költségvetési szavazás egy spanyol egyetemen. Arra is volt példa, hogy a folyamat bevezetése olyan demokratikus reformokat indított el egy intézményben, hogy idővel az egyetemi vezető közvetlen választását is bevezették. (forrás)

Mindez az egyetemi autonómia eszméjével is összefügg, hagyományosan ugyanis az egyetem egy önigazgató közösség, amely -  tudományos fokozatok szerint hierarchizált - belső demokráciával alakítja saját viszonyait. Az egyetemi polgárok alaposabb tájékoztatása az egyetem költségvetéséről, az önkormányzatiság kiterjesztése olyan egyetemeken is működhet, ahol a pénzügyi átláthatóság és az egyetemi autonómia követelményei nem adottak. Az alapítványi "modellváltás" kapcsán sokan felvetették, hogy az egyetemeket irányító politikailag kinevezett kuratóriumok aláássák ezt a belső önigazgatást, de ennek veszélye korántsem egyedi jelenség. Globálisan is megfigyelhető az autonómia kiüresedése azáltal, hogy sok egyetem piaci működésre állt át, és a szakmai szempontokat profitérdekeltséggel írták felül, a hallgatók számára pedig az egyetemi polgárság helyett egy egyszerű piaci szolgáltatás lesz az oktatás, amiért fizetnek, de igazán nem kötődnek hozzá.

Ebben a helyzetben az egyetemi polgárság újrafelfedezését jelenthetik a részvételi költségvetéshez hasonló, a közösség belső intézményeit újragondoló innovációk. A részvételi költségvetés minden esetben a hatalomról való bizonyos fokú lemondással jár az egyetemi képviseleti szervek részéről, hiszen a döntést a források felhasználásáról egy zárt testület helyett a polgároknak adják át, így olyan döntések is születhetnek, amelyeket ők valamilyen okból nem szeretnének. A részvételi költségvetés ugyanakkor nem áll szemben a hierarchikus egyetemi struktúrával, amelyben közvetetten jelenleg is zajlik - bizonyos fokú - érdekképviselet személyes kapcsolatokon, a rektori hivatalon és kancellárián, a szenátuson, a szakszervezeten és a hallgatói önkormányzaton keresztül. Ezen intézmények újragondolását, demokratikus tartalommal feltöltését is segítheti a részvételi költségvetés, abban például a hallgatói érdekképviselet is kezdeményező szerepet játszhat, vagy éppen egy rektor köteleződik el emellett programjában, interaktívabbá téve a költségvetési tanács munkáját.

Hogy valódi döntésről beszéljünk, ahhoz nem kell felforgatni az egyetemi hierarchiát, mindössze azt kell biztosítani, hogy ténylegesen ne az egyetemi vezetés vagy valamilyen külső finanszírozó döntsön a források felhasználásáról, hanem maguk az egyetemi polgárok. Ha komolyan vesszük a magyar felsőoktatásban a modellváltás eredeti ígéretét, akkor jelenleg nagyobb potenciál van a részvételi költségvetésre, mint a merevebb állami fenntartói rendszerben, hiszen az alapítványok bármikor dönthetnek úgy, hogy néhány tízmillió forintot kifejezetten ilyen célra az egyetem rendelkezésre bocsátanak (a nagy egyetemek költségvetése olykor még a nekik otthont adó városok önkormányzatainak költségvetését is meghaladja). A modellváltás éppen egy rugalmasabb rendszert ígért, ahol hatékonyabban és gyorsabban lehet a vágyott projekteket megvalósítani. Ráadásul mindez az egyetemi vezetés érdeke is, hiszen az egyetem kiválasztásakor és a képzési ciklusban való továbblépéskor vonzó lehet a diákok számára, ha látják, hogy az egyetemi vezetés nyitott a diákok ötleteire, a diákok kreativitásának bevonása pedig elősegítheti az innovációt, élhetőbb és inspirálóbb teret alakíthat ki a diákélethez, elkötelezettséget alakíthat ki a diákok, majd később az alumni részéről.

Hogyan nézne ki ez egy magyar egyetemen?

I. TERVEZÉS - A folyamat elindításához az ezzel kapcsolatos elköteleződés mellett az kell, hogy legyen valaki - általában egy egyetemi vezető - , aki aktív kezdeményezőként egy platformra tereli azokat az egyetemi vagy kari szereplőket, akiktől a folyamat sikere függ: a HÖK-öket, az operatív ügyekért felelős rektor- vagy dékánhelyetteseket, a legaktívabb diákszervezeteket. Fontos, hogy legyen olyan szereplő, aki vitás ügyekben képes közvetíteni az egyetemi bürokrácia szempontjai és a hallgatói igények között. A hallgatói önkormányzatok, mint létező érdekképviseleti szervek szerepet tudnak vállalni a folyamat előkészítésében, lebonyolításában, sőt adott esetben saját erőforrásaikat is felhasználhatják a nyertes projektek megvalósítására.

A részvételi költségvetés lebonyolításához diákokból és az egyetemi költségvetéssel foglalkozó munkatársakból egy operatív bizottság alakul, ami - esetleg a téma szakértőit bevonva - kialakítja és a helyi viszonyokra szabja a módszertant, meghatározva a döntéshozatali ciklus konkrét állomásait. Az operatív bizottság később átalakulhat és tagolódhat, gyakran létrejön például egy olyan - vegyes összetételű, rotálódó - munkacsoport, ami a beérkezett ötleteket gondozza, értékeli.

A tervezés eredményeként a folyamat minden szakaszára kiterjedő, a tanévhez igazodó határidőket és feladatokat - felelősöket is tartalmazó ütemterv és szabályrendszer készül, amely erősen épít a meglévő kapcsolattartási csatornákra, eseményekre, szerveződésekre, és bírja az egyetemi vezetés jóváhagyását. A folyamat lépéseinek és céljainak megismertetése, valamint az egyetemi polgárság egésze felé történő meghirdetése csak azután következhet, hogy arra már minden, a lebonyolításhoz szükséges szereplő fel lett készítve egy olyan folyamatban, ahol ők is el tudták mondani a saját szempontjaikat. Ez jelentős koordinációs feladat, de elképzelhető - pl. egy kisebb összegű, HÖK által koordinált folyamat esetén -, hogy nem az egyetemi üzemeltetés egésze vonandó be, elegendő csupán a megvalósítható projektekre vonatkozó - pl. a fizikai infrastruktúrát nem érintő, ezért egyszerűbb - szabályokat kellően tisztázni.

II. ÖTLETELÉS - A projekt nyilvános része az ötleteléssel indul. A cél itt az, hogy a bevont egyetemi polgároktól minél több, sokszínűbb és átgondoltabb ötletet gyűjtsünk össze, amelyek összhangban vannak a megvalósíthatóság, hatékonyság és megkülönböztetés-mentesség szempontjait is érvényesítő szabályzattal. Az ötletelés támaszkodhat a célra szervezett fórumokra és online párbeszédre. Azon kívül, hogy egyéni ötletek kerülnek beküldésre, érdemes tanácskozást is tervezni a folyamatba, hogy a különböző meglátások egymással találkozzanak, ezzel hozzájárulva a beküldött ötletek magasabb minőségéhez. Érdemes az egyetemi diákszervezetek aktív részvételére építeni ebben a szakaszban, de a folyamat kialakításával akár eleve abba az irányba is el lehet mozdulni, hogy az ötleteket csoportok (pl. 10 fő támogató aláírásával) adják be, így a jövőben könnyebben lehet kapcsolatot tartani az ötletgazdákkal.

III. ÖTLETEK KIDOLGOZÁSA - A folyamat következő szakaszában az ötleteket pontosítani, finomítani lehet, eljutva odáig, hogy a projekt tartalma végleges, azt a lebonyolítók befogadták és ahhoz árat becsültek. Az ötletgazdák megismerhetik az esetleges korlátokat és lehetőségeket az ötlet kapcsán, a folyamat végére pedig olyan ötletek kerülnek kidolgozásra, amelyek megvalósíthatóak az egyetemi működés kereteiben - általában egy éven belül. Az ötletek tartalmára vonatkozó többkörös egyeztetés erőforrásigényes, de segíti, hogy az ötletgazdák megértsék, ha valamilyen problémába ütközne az ötletük megvalósítása, hogy aztán a kapott információk alapján saját maguk, vagy az illetékesekkel közösen változtathassanak azon.

Az egyetemi adminisztrációt jellemző túlterheltség miatt egy pilot program esetén nem tűnik reálisnak, hogy néhány műszaki területen dolgozó munkatárs több tucat projektet átnézzen és azokkal összefüggésben egyeztessen, de a szabályok szigorú, egyértelmű meghatározásával és azon területek megtalálásával, ahol érdemi mozgástér van (pl. programok), már egy pilot esetében is elérhető, hogy nagy számú, jó minőségű projekt menjen át a rostán. A lebonyolítóknak ezen felül lehetősége van arra is, hogy már a technikai részletek bonyolult tisztázása előtt egy előszűrés keretében - előre meghatározott tartalmi szempontok alapján - értékeljék és leszűkítsék a jogilag-technikailag vizsgálandó projekteket. Az ötletek kidolgozása egy nehezen tervezhető, munkaerőigényes szakasz, amire érdemes kellő időt szánni - gyakran előfordul, hogy erre a nyári időszakban kerül sor. Több éve zajló folyamatoknál azonban előfordul, hogy a teljes II.-III. szakasz lezajlik a tavaszi félév utolsó bő két hónapjában.

IV. SZAVAZÁS - A kidolgozott ötletekről ezután a hallgatók közössége dönthet. Ennek módja általában online, vagy vegyes (online és szavazóládás) szavazás. A hallgatók azonosítására az egyetemi tanulmányi rendszerek és azok azonosítói kézenfekvő lehetőséget adnak. A hallgatók részvételi hajlandóságát merch ajándékok kisorsolásával is növelhetjük. Az ötletgazdák kampányolhatnak az ötletük mellett, pl. kiállítás formájában bemutathatják őket az egyetem közösségi tereiben, illetve online felületeken (levelezőlista, honlap, közösségi média). Fontos, hogy minden hallgatónak lehetősége legyen szavazatával alakítani a végeredményen, és ez ne függjön kizárólag szak- vagy évfolyamtársai aktivitásától.

V. MEGVALÓSÍTÁS - A szavazást követően kezdődhet az ötletek megvalósítása, a folyamat értékelése. Érdemes kijelölni egy végső határidőt, ameddig a nyertes ötletek megvalósításra kerülnek - ez természetesen bizonyos, hosszabb lefutású projekteket eleve kizár, de elősegíti, hogy már a tanév vége előtt kézzelfogható eredménye legyen a döntésnek. A megvalósítók, az ötletgazdák és a szavazásban résztvevők véleményét is érdemes becsatornázni a folyamatról, és a következő évben ennek megfelelően módosítani rajta. A részvételi költségvetés lényege ugyanis a ciklikusság: évről évre ismételve tudja valóban formálni az egyetem kultúráját. 

A fenti példákkal azt szerettük volna bemutatni, hogy mennyire sokszínű módszer az egyetemi részvételi költségvetés. Az erre a célra elkülönített források nem csak konkrét fejlesztésként jelennek meg, de  hozzájárulnak a hallgatók kreativitásának kibontakozásához, és segítenek megerősíteni a hallgatók, egyetemi polgárok közösségét is. A bemutatott gyakorlatokban nyertesen kerültek ki közösségi és oktatási terek létrehozását és fejlesztését célzó ötletek, diákoknak vagy fiatal oktatóknak szóló célzott programok vagy éppen az egyetemi energiagazdálkodás zöldítése.

Vajon milyen ötletekre szavaznának a magyar egyetemisták? Ahhoz, hogy ez kiderüljön, a folyamatnak gyökeret kellene vernie a magyar egyetemeken. Ennek érdekében cikkünket elküldtük egyetemi döntéshozóknak és hallgatói szerveződéseknek, bátorítva őket, hogy lépjenek fel a részvételi költségvetés bevezetése érdekében. HÖK-ös képviselődet vagy diákszervezeti vezetődet megkeresve te is tehetsz ezért. Ha szerinted van olyan magyar egyetem, ami nyitott lenne a kísérletre, írd meg kommentben!