A minisztériumok által előkészített jogszabálytervezetekről való társadalmi egyeztetés az elmúlt években gyakorlatilag megszűnt Magyarországon. Nagy jelentőségű, az állampolgárok tömegeit érintő törvényjavaslatok (pl. a kata megszüntetése) kerültek úgy az Országgyűlés elé, hogy azokról a kormány semmilyen előzetes egyeztetést nem folytatott sem az érintettekkel, sem a szakmai vagy civil szervezetekkel, vagy általában a szélesebb nyilvánossággal.

Ezért alapvetően üdvözlendő lenne, hogy az Európai Bizottsággal való megegyezés és az EU-s pénzekhez (az ún. Helyreállítási Alaphoz) való hozzáférés érdekében a kormány erősíteni kívánja a társadalmi részvételt a jogalkotás folyamatában. Azonban a múlt héten benyújtott T/705. számú törvényjavaslat nem nyújt valódi garanciákat erre. Hogy mennyire gondolja komolyan a kormány a társadalmi részvétel erősítését, arról sokat elmond, hogy magát a társadalmi egyeztetés erősítéséről szóló törvényjavaslatot is bármiféle társadalmi vagy szakmai egyeztetés nélkül nyújtották be, noha ez a jelenlegi szabályok alapján is kötelező lett volna.

Eddig sem a társadalmi egyeztetésről, vagyis a „jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről” szóló, 2011 óta hatályos törvény szövege okozta a legnagyobb problémát, hanem a politikai akarat és az érdemi, valódi társadalmi egyeztetés iránti kormányzati elköteleződés teljes hiánya. Hiába írja elő jelenleg is a jogszabály, hogy minden, a miniszterek által előkészített jogszabálytervezetet nyilvánosságra kell hozni, lehetővé téve, hogy azoktól bárki kifejthesse a véleményét, ha ezt a kötelezettséget a minisztériumok folyamatosan figyelmen kívül hagyják. Azt az előírást, hogy a felelős minisztérium a beérkezett véleményekről és az elutasított vélemények esetében az elutasítás indokairól nyilvános összefoglalót készítsen, már akkor sem tartották be, amikor egyes törvénytervezetek esetében még sor is került társadalmi egyeztetésre. Emellett főként a korábbi parlamenti ciklusokban, elsősorban 2010 és 2014 között visszatérő gyakorlat volt az is, hogy a kormányzati tervek egyéni képviselői indítványok vagy országgyűlési bizottsági indítványok formájában kerültek az Országgyűlés elé, megkerülve így a társadalmi egyeztetési kötelezettséget, de ilyen a közelmúltban is történt, például az Egyenlő Bánásmód Hatóságot megszüntető törvény esetén.

A fenti problémákat a most benyújtott törvényjavaslat érdemben nem kezeli, azokra látszatmegoldásokat ad csupán.

• A törvényjavaslat szerint a kormány „felelősséggel tartozik” azért, hogy egy adott évben a jogszabálytervezetek 90%-a abba a körbe essen, amelynek kapcsán kötelező a társadalmi egyeztetés. Önmagában nehezen elképzelhető az is, hogy miként tudja a kormány ezt biztosítani, de nagyobb probléma, hogy a törvényjavaslat érintetlenül hagyja a kivételek rendkívül széles körét, amelyek meghatározzák, hogy mikor nem kell, illetve nem lehet társadalmi egyeztetésre bocsátani a jogszabálytervezeteket. Mindebből következően ennek a szabálynak akár úgy is megfelelhet a kormány, hogy a társadalmilag igazán jelentős törvényjavaslatok nem kerülnek egyeztetésre.
• A javaslat szerint a véleményezésre legalább nyolc napot kell biztosítani, ami persze jobb, mint a jelenleg a törvényszövegben szereplő „megfelelő idő”, amelyet bárhogyan értelmezhetett a kormány – így olyan is előfordult, hogy mindössze egy nap állt nyitva a véleményezésre. Ugyanakkor átfogó, terjedelmes törvényjavaslatok esetében erősen kérdéses, hogy nyolc nap elegendő-e a megalapozott vélemény kidolgozására és benyújtására.
• A törvényjavaslat szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrizné évente a kötelezettségek végrehajtását, amely nem egy független szerv, hanem a miniszterelnök irányítása alá tartozik. Tulajdonképpen az állam egyik keze kellene hogy megbüntesse a másikat, így több mint kérdéses, hogy a szabályok megsértése esetén lehetővé tett bírságolásra egyáltalán sor kerülne-e. Emellett a bírság a kiszabása esetén sem bírna érdemi elrettentő erővel, hiszen a pénz csak az állam egyik zsebéből a másikba vándorolna.
• A bírságon felül más következménye nem lesz annak, ha egy jogszabályt a társadalmi egyeztetésre vonatkozó szabályok megsértésével hoznak meg, az a jogrendszer része marad.
• Semmilyen módon nem erősíti meg a törvényjavaslat a jogalkotásban való társadalmi részvétel egyéb formáit: az érintettekkel, a szakmai szervezetekkel, illetve a szélesebb társadalommal való egyeztetésnek jóval többről kellene ugyanis szólnia, mint pusztán a közzétett tervezetek írásbeli véleményezéséről. Így nem erősíti meg a törvényjavaslat a szakmai szervezetekkel, például az ügyvédi kamarákkal, szakszervezetekkel vagy független civil szervezetekkel való „közvetlen egyeztetés” intézményét sem, amely pedig szerepel a jogszabályban, de fontos lenne tényleges tartalommal megtölteni.

A KEHI által kiszabható szankció lehetősége helyett olyan szabályokat kellene hozni, amelyek biztosítják, hogy a társadalmi egyeztetésre vonatkozó kötelezettségek megszegésével hozott jogszabályok ne válhassanak a jogrendszer részévé, illetve ne maradhassanak annak részei. Ennek a törvényjavaslatok esetében az egyik módja lehet a házszabályi rendelkezések olyan módosítása, amely szerint ha a kötelező társadalmi egyeztetésre vagy a beérkezett vélemények nyilvános értékelésére nem kerül sor, akkor a törvényjavaslatot ne lehessen tárgysorozatba venni, az ne kerülhessen az Országgyűlés elé.

Ugyanígy feltételként lehetne szabni a tárgysorozatba vételhez, hogy ha társadalmi egyeztetésre nem került sor, akkor a miniszternek a benyújtáskor csatolnia kelljen a törvényjavaslathoz egy részletes indoklást arról, hogy a törvényjavaslat miért esik a kivételek alá, amelyek esetében nem kötelező, illetve nem megengedett a társadalmi egyeztetés. A kivételek felülvizsgálatának azért is helye volna, mert ezek egy részéről csak az Országgyűlés dönthet, nem lehet például róluk népszavazást tartani, így különösen indokolt lenne az érdemi társadalmi egyeztetés a jogalkotást megelőzően. Emellett fontos lenne annak törvénybe foglalása is, hogy a kötelező társadalmi egyeztetés elmaradása vagy az értékelési kötelezettség megsértése esetén az Alkotmánybíróság megsemmisítheti az így meghozott törvényeket, kormányrendeleteket és miniszteri rendeleteket.

Mindehhez azonban valódi kormányzati elköteleződésre lenne szükség a mindannyiunkat érintő szabályok meghozatalában való érdemi társadalmi részvétel erősítése mellett – mind az EU, mind a magyar állampolgárok irányába. A polgári és közösségi részvétel, beleszólás serkentésének sokféle, idehaza is ismert eszköze, módszere van – csak élni kellene ezekkel a törvény „kozmetikázása” helyett.

Az álláspontot megfogalmazó tíz civil szervezet:

Ökotárs Alapítvány
Levegő Munkacsoport
Társaság a Szabadságjogokért
Állítsuk meg a Gyilkos Robotokat
Transparency International Magyarország
Amnesty International Magyarország
Humán Platform
Háttér Társaság
K-Monitor Közhasznú Egyesület
Magyar Helsinki Bizottság

Hasznosnak tartod a munkánkat? 

Támogasd a K-Monitort adományoddal!