Mit szólna ahhoz, hogy ha egy mobil alkalmazás azonnali értesítéseket küldene önnek minden alkalommal, mikor a kedvenc képviselőjelöltjének valaki pénzt utal át azért, hogy támogassa a választási kampányát? Például SMS-e érkezne, amelyben ez szerepel: „Közgép Zrt. (Tulajdonos: Simicska Lajos) egy perce utalt át ötmillió forintot Orbán Viktor (Fidesz) bankszámlájára”.

Fiktív politikus-finanszírozás figyelő plug-in. Így nézne ki, ha látnánk,
mennyit kap egy politikus a vele szimpatizáló cégektől.

A párt- és kampányfinanszírozás átláthatóságáért világszerte küzdenek civil szervezetek. Magyarországon az országgyűlési választásokon ugyan van költési küszöb, de a pártok a megengedettnél jóval több pénzt használnak fel. A rossz szabályozás miatt lehetetlen követni a politikai kampányra fordított pénzek valódi eredetét és sorsát. Az Egyesült Államokban Legfelsőbb Bírósága 2010-ben a „Citizens United”-döntésben kimondta, hogy a szólásszabadság része az, amikor az állampolgárok pénzükkel támogatnak egy-egy politikai ügyet vagy kampányt. Ezért a bíróság arra jutott, hogy az állam nem korlátozhatja a politikai kampányköltéseket a támogatások limitálásával, a szólásszabadság ugyanis alkotmányos védelem alá esik.

Az amerikai rendszert rengeteg kritika éri, és a Citizens United után Lawrence Lessig jogász azzal az ötlettel állt elő, hogy összekalapoz annyi pénzt, amennyivel  megfelelő számú korrupció ellen harcoló jelöltet (vagy legalább egy elég befolyásosat) juttathat be a Kongresszusba. E jelölt(ek) célja az lesz, hogy törvények kezdeményezésével csökkentsék a kormányzati korrupciót, ha pedig ezt elérik, lemondanak tisztségükről. A kezdeményezés a New Hampshire Rebellion (New Hampshire Felkelés) nevet kapta azért, mert az első körzet, ahol ezt a tervet végre akarják hajtani.

Az idén az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette azt a korlátozást is, amely megszabta, hogy egy magánszemély egy kétéves szövetségi választási ciklus alatt mennyi pénzt adhat politikai célokra. Ezzel sokak szerint végleg eldőlt, hogy mostantól nem az emberek szavazata dönt, hanem az, melyik jelöltnek vannak tehetősebb támogatói. A Politico amerikai közéleti lap újságírója, Kenneth P. Vogel nemrég könyvet jelentetett meg arról, hogyan befolyásolják a pénzes emberek az amerikai politikai életet. Szerinte a legfelső egy százalék töredékét képező milliárdosok számára a közéleti versengésbe való befektetés ugyanúgy csak egyfajta hobbi, mint, mondjuk, a sport, még akkor is, ha egyébként hisznek egy-egy ügyben vagy a jelölt rátermettségében.

Vogel az amerikai politika új oligarcháinak nevezi az olyan embereket, mint a Microsoft-vezér Bill Gates, vagy a Bill Gates-féléket egy tömbbe szervező Koch-fivérek. Egy kizárólag tehetős támogatóknak szervezett eseményen Barack Obama elnök elmondta, hogy a Citizens United-döntés után szerinte valójában mindössze 200 emberen múlik majd az, hogy ki kerül az elnöki székbe, és talán ő volt az utolsó, akinél még számított, mennyit adnak és hogyan támogatják a jelöltet a hétköznapi amerikai állampolgárok.

Most az átláthatóságért harcoló Sunlight Foundation azért küzd, hogy ha már nem lehet korlátok közé szorítani a kampányfinanszírozást, akkor legalább az a szabályozás változzon meg, amely szerint a választás előtti húsz napban 48 órás határidővel kell közzétenniük a jelölteknek és pártoknak, ha valakitől 1000 dollárnál nagyobb összegű támogatást kapnak. A Real Time Transparency Act (Valós idejű átláthatóság törvény) tervezettel lerövidíttetnék ezt az időt, ami lehetőséget adna arra, hogy akár azonnali értesítések révén a mobilján figyelje bárki, hogyan alakul a jelöltek támogatottsága.

Az a kérdés viszont továbbra sem oldódik meg, hogyan lehetne csökkenteni a pénz befolyását az amerikai politikára.