El tudják képzelni, hogy a magyar kormány nagyjából egy olyan méretű és volumenű nemzetközi projektből maradt ki, mint a Kyotói Egyezmény vagy az Interpol? Pedig tavaly ez történt.

A 2010-es választást megelőzően a ellenzék vezetői és képviselői számtalan alkalommal kérték számon a korábbi kormányoktól az úgynevezett jó kormányzást. E valóban nehezen meghatározható fogalomnak jó mérőeszköze a közigazgatás, valamint a politikai döntéshozatal gyorsasága és hatékonysága, valamint az adatokhoz való hozzáférhetőség. Ezek mindegyike hagyott kívánnivalót maga után az előző ciklusokban, így a kritika jogosnak tűnt. A Fidesz ugyan kétharmados többséggel a háta mögött, a jó kormányzás jelszavával vágott bele a ciklusba, de vajon mi a helyzet  most? Nevezhetjük-e jó kormányzásnak azt, ha egy kormány kimarad a világ vezető országai által kezdeményezett nemzetközi együttműködési megállapodásból? Felelős-e az a kormány, amely tudatosan vagy linkségből kihagy egy olyan eseményt, ahol a Barack Obamától a brazil elnökasszonyig a világ számos vezetője részt vesz? Röviden bemutatjuk, hogy miről is szól ez a nemzetközi kezdeményezés, amelyből Magyarország igazolatlanul hiányzik.

Az Open Government Partnership (OGP) azzal a céllal jött létre, hogy nemzetközi standardot állítson a világ kormányainak az állam működésének átláthatósága, az állampolgári tudatosság erősítése, a korrupció elleni küzdelem, valamint az új kormányzati technológiák alkalmazása terén. Az együttműködés lényege, hogy konkrét kötelezettségvállalásokat csikarjon ki minden csatlakozó ország kormányától az említett témákban. Az OGP-t egyébként hét ország hozta létre, köztük olyan jelentéktelenek, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Brazília.

Ahhoz, hogy egy kormány csatlakozhasson az együttműködési megállapodáshoz, meg kell felelnie néhány alapvető feltételnek. A feltételek között találjuk például a költségvetés átláthatóságát, az információkhoz való hozzáférhetőséget, a politikusok és köztisztviselők juttatásainak, vagyonának nyilvánosságát, valamint az állampolgári részvétel minimális kritériumait. A belépési küszöböket különböző nemzetközi összehasonlító kutatások alapján alakították ki, a rendszer szerint Magyarország megugrotta az alapvető szintet. Ennek ellenére a kormány nem csatlakozott, nem tett vállalásokat és vélhetően még a kapcsolatot sem vette fel az OGP-vel.

Vajon miért?

Több civil szervezet - köztük a K-monitor - még 2011. szeptemberében levelet intézett  Rétvári Bence államtitkáron keresztül az illetékes minisztériumot vezető Navracsics Tiborhoz, hogy kiderítse, tervezi-e hazánk az OGP-hez való csatlakozást, és kérte, hogy a kormány a szakmai és civil szervezetek bevonása mellett vegye napirendjére az OGP-hez való csatlakozás kérdését. A minisztérium válasz helyett azonban csak sokatmondóan hallgatott. Az OGP-s tagság ugyanis kötelezettségekkel is jár, amelyet a kormány nem tud vagy nem akar vállalni. Konkrét akciótervet kellett volna készíteni, a civil és a szakmai közösségekkel egyeztetve. Ezt követően pedig ki kellett volna tűzni különböző célokat a transzparencia, a közérdekű információkhoz való hozzáférés elősegítése, a közszolgáltatások javítása vagy a korrupció-elleni küzdelem területén, majd ezek közül évente egyet-egyet teljesíteni. Mindemellett közre kellett volna működni a vállalásokat ellenőrző nemzetközi tanácsadó-monitorozó testület munkájában. Mindezt persze transzparens módon. A kormány ebből nem kért.

Az együttműködésből való kimaradás nem csak az átláthatósággal, a hozzáférhetőséggel vagy a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos kormányzati hozzáállásról mond el sok mindent, de magáról a kormányzás minőségéről is.