A Goldenblog szakmai zsűrije pénteken a tíz legjobb szakmai blog közé választotta a K-blogot. Köszönjük nektek az eddigi bizalmat, a kommenteket és a lájkokat!

Idén márciusban új életet kezdtünk. Új arculattal, új helyen és új témákkal folytattuk a K-Monitor Közpénzfigyelő Iroda blogját, a K-blogot. A megszokott szakmai tartalom mellett igyekeztünk folyamatosan szemlézni a Közbeszerzési Értesítőt és kicsit mélyebben utánajártunk néhány gyanús ügynek is. Feltérképeztük például a haza agrártámogatási rendszer támogatottjainak tulajdonosi hátterét és megpróbáltunk közérdekű adatokat kisajtolni a Nemzeti Üdülési Szolgálattól (NÜSZ) az Erzsébet-utalvány kommunikációs költéseiről. Utóbbiban még mindig tart az adatigénylési per.

A K-Monitor adatbázisának folyamatos frissítésén túl közben gőzerővel dolgozunk új projektünkön, a Hálón is, amiről hamarosan több infót is kaphattok itt a blogon. De addig is várjuk tippjeiteket a gyanús ügyekkel vagy általánosan a bloggal kapcsolatosan is, hogy közösen bebizonyíthassuk: "Közpénz nem vész el, csak átalakul".

Szerdán pedig gyertek az A38-ra és szurkoljatok a K-blognak!

Köszönjük.

UPDATE: A szakmai blogok kategóriában végül harmadik helyezést értünk el. Köszönjük!

A Közbeszerzési Értesítő ma megjelent számában értesülhettünk a felcsúti mintagazdaság újabb sikereiről. Az Orbán Viktor nyaralójának és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is helyet adó település polgármestere, Mészáros Lőrinc cége nyert egy másfél milliárdos hulladékgazdálkodással kapcsolatos közbeszerzésen.

Cége, a Mészáros és Mészáros Kft. a Strabaggal közösen nyerte el a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mintegy bruttó 1.571.747.180 forintos végösszegű közbeszerzési tenderét. A székesfehérvári, az oroszlányi, valamint a dunaújvárosi régióban teszik rendbe a kommunális hulladéklerakókat. A 3 részre bontott pályázat mindegyikében volt másik induló. A fehérvári és a dunaújvárosi munkáért a nyerteseken kívül még a Metzger Trió Kft. és s Békés Drén Kft. indult, míg az oroszlányi munkáért a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. is versenybe szált.

Az értesítő szerint az ajánlatkérő az eljárás eredményét lezáró 2012. május 16-án meghozott döntését a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette. Ezt követően az ajánlatkérő ismét döntött, amiről az ajánlatevőket 2012. augusztus 9-én tájékoztatta. A szerződéskötés tervezett időpontja 2012. augusztus 28. volt. 

A polgármester korábban többször is a hírekbe került azzal, hogy másik cége, a Búzakalász 66 Kft. Mészáros családtagjaival együtt összesen 1377 hektár állami föld haszonbérletét nyerte el úgy, hogy ő a fociakadémia elnöke is. (Az atlatszo.hu terjedelmes cikksorozatban foglalkozott a felcsúti polgármester-vállalkozó ügyeivel.)

Dobpergés.

A Mahir és a Publimont.

Cintányér.

A közbeszerzési eljárást végül szoros küzdelemben a Publimont nyerte 2.916.600 forint plusz áfás ajánlatával, míg második helyezett a Mahir lett 3.298.800 forint plusz áfás ajánlattal. A szerződés végleges összértéke 20 millió forint plusz áfa.

Az Értesítő szerint "a szerződés végleges összértéke tekintetében a megkötött szerződés teljes (keret)összege, míg a figyelembe vett legalacsonyabb és legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat értéke tekintetében az ajánlattételi felhívás szerint meghatározott teljesítés (mintatermékek) ellenértéke került megjelölésre". Tehát a nyertest egy mintaajánlat-tétel alapján választották ki.

A Publimont a szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozik, míg a Mahir közvetve szintén Simicska Lajosé. A Mahirban korábban tulajdonos volt a nyáron miniszterelnökségi államtitkárrá kinevezett Győri Tibor is.

(Forrás: Opten Cégadattár)

A két céghez eddig is rendszeresen csorogtak kormányközeli médiaügynökségeken keresztül állami hirdetési pénzek. Többek között a Szerencsejáték Zrt., az MVM Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt hirdetései is a Publimont és Mahir felületein jelentek meg. A Publimont az MTVA-tól korábban közvetlenül is kapott megbízásokat, a Mahir Cityposter pedig legutóbb a MüPa tenderén nyert.

KERESD A SZAKÉRTŐI BLOGOK KATEGÓRIÁT ÉS SZAVAZZ A K-BLOG-RA A GOLDENBLOG VERSENYÉN! 

Alig két hónapja szerepelt közbeszerzési szemlénkben Várhegyi Attila egyre sikeresebb cége, a Prestige Média Kft. Akkor megemlítettünk, hogy a Fidesz volt pártigazgatójának reklámügynöksége segített az MTVA-nak a kommunikációs válságmenedzselésben. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap elégedett lehetett a munkával, hiszen a céget meghívták a "kommunikációs támogatás" tárgyú tárgyalásos tenderre is. A Prestige Média által ajánlott 10,6 millió forintos éves átlagár alig 300 ezer forinttal volt alacsonyabb, mint a másik pályázóé, így behúzták az újabb szerződést is. Ez az Alap számára sem tűnik rossz üzletnek, hiszen ezért a potom összegért a Prestige Média komplex marketing-tanácsadást és képzést fog nyújtani az Alap vezetői és Kommunikációs Igazgatósága részére, felülvizsgálja a kommunikációs stratégiát, közreműködik a kríziskommunikációs helyzetekben, és úgy általában kreatív tanácsokat is ad nagyjából másfél éven keresztül. Másik kérdés persze, hogy kik és mennyiért dolgoznak a Kommunikációs Igazgatóságon, ha ezeket a feladatokat ennyire kedvező feltételek között lehet outsource-olni.  

“Sokat ígért, keveset ád” - foglalhatjuk össze tömören az amerikai elnök átláthatósággal kapcsolatos politikáját. Obama nem sokkal hivatalba lépése után, 2009 januárjában memorandumban szólította fel a szövetségi kormányzatot, hogy tegyen meg mindent az adatok felszabadítása érdekében, ne titkosítson fölöslegesen semmit, és próbálja meg a lehető leggyorsabban kiszolgálni az állampolgári igényeket. Az elnök szándéka az volt, hogy megteremti minden idők "legnyitottabb és a legátláthatóbb" kormányzatát: ennek érdekében el is fogadták az Open Government Actet (OGA). A törvény számos más intézkedés mellett finomította a lobbizás szabályait, átláthatóbbá tette a politikai adományok mozgását, és nyilvánossá tette a kongresszus tagjainak utazásait -- még abban az esetben is, ha azt nem a kormányzat finanszírozta. Obama egy külön hivatalt, a National Declassification Centert (NDC) is létrehozta annak érdekében, hogy felülvizsgálják azt a mintegy 371 millió oldalnyi iratot, amelyek a különböző szintű titkosítás miatt nem hozzáférhetőek az állampolgárok számára. A munkát 2009 decemberében kezdték el, és a tervek szerint 2013 decemberére kellene befejezniük. Ám ezzel nem állnak túl jól - írja a Washington Post --, hiszen az NDC jelentése szerint eddig csupán 51,1 millió oldalt néztek át, ami a teljes iratanyag 14 százaléka - igaz, ezekből 41,8 milliót kutathatóvá tettek. A hivatal vezetője, Sheryl Senberger a jogi nehézségekre, illetve a szűkös anyagi forrásokra hivatkozott, amikor a lap a rossz hatékonyságról faggatta.

A közérdekű adatigénylések terén is akadana tennivaló. A Washington Post szerint a kormányzat minden korábbinál kevesebb adatot adott ki az újságíróknak és civileknek, a szövetségi tisztségviselők pedig gyakrabban hivatkoztak a közérdekű adatok kiadása alóli törvényi kivételekre mint 2010-ben. Óriási a lemaradás az adatigénylések teljesítésében is - különösen a Nemzetbiztonsági Minisztériumban (Department of Homeland Security), ahol mintegy 30 000 adatigénylés vár további feldolgozásra.

Az 1967 óta hatályos információszabadságról szóló törvény (FOIA) -- a jelenlegi magyar szabályozáshoz hasonlóan -- szabad hozzáférést biztosít az állampolgároknak a közérdekű adatnak minősülő információkhoz, a nyilvánosság csak meghatározott törvényi feltételek fennállása esetén korlátozható.

Pedig az Obama-rendszer első eredményei ígéretesek voltak: az intézkedések hatására eleinte egyre többen igényeltek közérdekű adatokat és az elutasítások száma is jelentősen csökkent. A kedvező tendencia azonban pár éve megtorpant, sőt, néhány minisztérium esetében a visszájára is fordult: a Washington Post szerint az elutasító határozatok száma egy év alatt 22 ezerről 25 ezerre nőtt.

A szakértők véleménye is egybecseng a kormányzat teljesítményét illetően.

Hina Shamsi, egy állampolgári jogokkal foglalkozó civil szervezet szakértője szerint a kormányzat egyszerűen nem tudta betartani a saját maga által kitűzött célt a kormányzati átláthatóság terén. Shamsi, amellett, hogy elismeri az Obama-adminisztráció történelmi lépéseit (így az OGA elfogadását, valamint az NDC felállítását), úgy véli, bármennyire is velejárója a kormányzati működésnek a rejtőzködés, meg kell akadályozni, hogy örökösen nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozással korlátozzák a nyilvánosságot. Különösen elégedetlen az Obama-adminisztráció hozzáállásával Katherine Meyer, aki ügyvédként a hetvenes évek óta foglalkozik közérdekű adatigénylésekkel: őt valósággal sokkolta, amikor felismerte, hogy a hivatalok ott gáncsolták az igénylőket, ahol csak tudták.

Az információszabadsággal foglalkozó Electronic Frontier Foundation munkatársa, David Sobel szerint az is problémát jelentett, hogy a Fehér Ház és az Igazságügyi Minisztérium pozitív üzenetét a hivatalok nem ültették át az ügyek szintjére.

Mindeközben egyre több újságírót kényszerítettek forrásaik feltárására, a whistleblowereket pedig továbbra is folyamatos zaklatásnak teszik ki. A hivatalok megemelték az igénylések díját és az adminisztrációs terhek is növekedtek. Jelképesnek tekinthető az az eset, amikor tavaly négy nyílt kormányzással foglalkozó szervezet díjat adott át Obamának az átláthatóság érdkében tett lépéseiért -- érthetetlen, hogy az esemény miért nem szerepelt az elnök sajtónyilvános programjában.

Az Obama-adminisztrációnak azért akadt néhány sikeres projektje is. Közzétették például a több mint kétmillió bejegyzésből álló Fehér házi vendéglistát, amelyből valószínűleg számos politikai és gazdasági összefüggésre tudnak a szakértők következtetni; a data.gov oldalon pedig megszámlálhatatlanul sok, korábban csak belső használatra szánt információt lehet digitálisan keresni, letölteni és felhasználni. Az állampolgárok a portál segítségével szabadon elemezhetik a földrengési adatokat, de akár a szobájukat is kitapétázhatják az Egyesült Államok éves brokkoli termelésére vonatkozó információkkal is.

Novemberben választások következnek, és nem úgy tűnik, mintha az átláthatóság lenne a kampány központi témája. Mindenesetre biztos, hogy lesznek olyan szavazók, akik a demokrata kormányzat ezen a területen nyújtott teljesítményét is mérlegelik majd a végső döntésnél.

“Apu, mennyivel tartozunk most?" – állt a kérdés egy család transzparensén az egyik kormány- és rendszerellenes tüntetésen. A pillanatot Silja Ómarsdóttir, az izlandi alkotmányozó testület egyik tagja idézte fel egy technológiai konferencián, hogy érzékeltesse, milyen súlyos helyzetben volt az ország a 2008-as a pénzügyi válságot és az izlandi bankrendszer teljes összeomlását követően.

Az társadalom egészét sokkoló válság mindenki számára világossá tette, hogy az alapoktól kell újjáépíteni az országot. Ennek első lépése pedig nem más, mint egy új alkotmány megírása. Izland még a dán királytól kapta első alkotmányát, majd 1944-ben – az ország függetlenné válásakor – népszavazás útján fogadták el a máig hatályban lévő, dán mintát követő alaptörvényt. Ettől eltekintve a nemzeti identitás vagy a politikai közösség kérdése egészen a válság kirobbanásáig nem volt a közbeszéd része. Az izlandiakat a kontinentális Európa viharai is hosszú évtizedekig elkerülték, és csak nagyritkán léptek a nemzetközi politikai porondra, például amikor összetűzésbe keveredtek a britekkel az Északi-tengeri halászati jogok miatt, vagy amikor 1986-ban Reykjavíkban került sor egy Reagan–Gorbacsov találkozóra. Az összeomlás miatt sürgőssé váló új alkotmány előkészítéséhez azonban elengedhetetlen volt a "Kik is vagyunk és mit is akarunk?" kérdés megválaszolása.

Első lépésként egy egynapos nemzeti konzultációt tartottak, amelyen csaknem ezer ember vett részt. A részvevőket véletlen mintavétel módszerével választották ki, így az izlandi társadalom egésze képviseltette magát: nők-férfiak, heterók-melegek, fiatalok-idősek, vegák-nem vegák az ország legkülönbözőbb pontjairól. Az egynapos gyűlés célja az volt, hogy meghatározzák azokat az értékeket, amelyek az izlandiak számára igazán fontosak. A gyűlés eredményeként sikerült egy hatalmas szófelhőt felrajzolni, amely kiinduló alapul szolgált az alaptörvényt megszövegező Alkotmányozó Tanácsnak.

E huszonöt fős testületbe minden választókorú izlandi állampolgár jelöltethette magát, végül többnyire a tudományos élet különböző területeiről érkező, pártoktól független civilek nyertek mandátumot a választáson – azaz, nyertek volna: az izlandi Legfelsőbb Bíróság ugyanis – többek között az alacsony részvétel miatt – megsemmisítette a szavazás eredményét. Így, kisebb botrányok után az állampolgárok helyett végül a parlament adott megbízatást az Alkotmányozó Tanács tagjainak.

A Tanács 4 hónapon át dolgozott (azért csak 4 hónapig, mert az amerikai alkotmányt is ennyi idő készítették el) különböző bizottságokban, és végül egy 700 oldalas dokumentumot terjesztett a parlament elé.
A munkafolyamat azonban nyitottabb volt egy átlagos törvény-előkészítési eljárásnál.Minden egyes alfejezeten egy hétig dolgoztak, és bár a köztes munkaanyagokat nem hozták nyilvánosságra, mikor a bizottságon belül megszületett a konszenzus, a szöveget feltették az internetre. A netes felületen minden egyes paragrafust és bekezdést részletes magyarázattal és indoklással láttak el: ezekről minden állampolgár szabadon elmondhatta véleményét – és nem csak írásban, hanem akár egy YouTube-videóval, vagy fényképpel is. Több mint 3600 Facebook-komment és 300 levél érkezett. Külön konzulációs oldalt készítettek a fiataloknak, ahol játékos módon próbálták bevonni a 18 év alattiakat a folyamatba. Az ő véleményüket ugyanolyan komolyan mérlegelték, mint a "nagyok" oldalán megjelenőket.

Mindezek ellenére a tervezet körül korántsem olyan nagy az összhang, mint ahogyan azt a konzultációs folyamat nyitottságából gondolhatnánk. A parlament idén májusban szavazott arról, hogy egyáltalán a nép elé kerüljön-e a tavaly nyáron elkészült tervezet. Az ellenzéki Függetlenségi-, illetve a Progresszív Párt az alkotmányozási folyamat nyitottságát kritizálta. Szerintük nem előzte meg eléggé komoly és széleskörű vita a tervezet megalkotását, de a júliusban ötödszörre újraválasztott izlandi elnök, Ólafur Ragnar Grímsson is várna még az új alkotmány életbe léptetésével, mivel szerinte ehhez az izlandi társadalom egészének támogatása szükséges, amelyet a jelenlegi helyzetben – látva a heves parlamenti vitákat – nem érzékel. Az Izlandi Egyetem munkatársa, Skúli Magnússon szerint egy ország alkotmánya túl bonyolult, túl komplex ahhoz, hogy egydimenziós, igen-nem válaszokkal véleményt lehessen mondani róla, ezért jelenlegi formájában ő sem tartja népszavazásra alkalmasnak a kérdést.

Mégis, várhatóan végül októberben véleménynyilvánító népszavazásra kerül sor az alkotmánytervezettel kapcsolatban, amely megteremtené a lehetőséget a pénzügyi szektor feletti közösségi ellenőrzésre, és közkincsként tekintene Izland természeti erőforrásaira. Az új alkotmány a korábbinál szélesebb körben biztosítana lehetőséget népszavazás kiírására és megerősítenék az önkormányzatok szerepét is: a továbbiakban kötelező lenne egyeztetni a helyi közösségekkel minden őket érintő kérdésben.
Önmagában tehát a crowdsourcing módszerek sem akadályozzák meg azt, hogy politikai csatározások martalékává váljon egy közösségileg elkészített tevezet, hiszen a konzultációs sorozat végén a politikusoknak kell dönteniük: ők mondják ki az ítéletet az új alkotmányról. Az izlandi alkotmányozási folyamat mégis példaértékű, hiszen sikerült egy olyan tervezetet megszövegezni, amely teljesen a nyilvánosság bevonásával készült, és amelynek minden egyes betűje mögött részletes indoklást, érveket és ellenérveket találhatunk.

A közpénzügyek és a közszféra integritása kapcsán sok szó esett már ezen a blogon a nyílt adatokról. Az átláthatóság azonban nem csak akkor lehet fontos, ha azt akarjuk felderíteni, hogy hogyan sáfárkodik az állam a pénzünkkel, hanem akkor is, ha a mindennapi életben megfontolt, alapos döntéseket akarunk hozni – például abban a kérdésben, hogy melyik cégnél költjük el a pénzünket, hogy kiket választunk üzleti partnernek. Nem véletlen, hogy magáncégek adatai – hasonlóan például a földhivatali nyilvántartásokhoz – a legtöbb országban bizonyos fokig nyilvánosak. Ahol lazítanak az adminisztrációs vagy az átláthatósági követelményeken, ott offshore-paradicsomok jöhetnek létre: ez azonban a gyanús ügyletek eltitkolásához, az üzleti bizalom megrendüléséhez vezethet.

A kérdés a közpénzügyek szempontjából is fontos lehet, hiszen számos nagyvállalat átláthatatlan és bonyolult leányvállalati struktúrákon keresztül rejti el a korrupcióból származó pénzeket, vagy bújik ki adófizetési kötelezettsége alól. Mivel a világ gazdaságának ma már meghatározó szereplői a multinacionális vállalatok, különös hangsúlyt kap az is, hogy hogyan érhetőek el az adatok. Szerezhetünk-e információt az interneten keresztül, vagy csak a helyszínen, illeték megfizetése fejében, papíron jutunk hozzá az adatokhoz? Kereshetünk több szempont szerint is, letölthetjük a céginformációkat számítógéppel olvasható formátumban, netán elolvashatatlan captchák megfejtésével kell bizonyítani emberi mivoltunkat minden egyes lekérdezésnél? Az Open Corporates (OC) nevű szervezet azért jött létre, hogy az interneten fellelhető cégadatbázisok tartalmát egyetlen gigantikus, több szempont szerint kereshető adatbázisba gyűjtsék – ami komoly segítséget nyújthat a nemzetközi céghálók feltérképezéséhez. Az adatbázisban jelenleg több mint 40 millió cég adatai szerepelnek. Köztük olyan országok nyilvántartásai, mint az inkább offshore-paradicsomként ismert Bermudáé vagy Arubáé is. A szervezet idén tavasszal egy tanulmányban hasonlította össze a már általunk is elemzett Open Government Partnershipben (OGP) részt vevő országok cégadatközlési gyakorlatát -- az OGP egyik célkitűzése ugyanis éppen a cégek elszámoltathatóságának növelése. A cégdatbázisokat aszerint pontozták, hogy elérhetőek és kereshetőek-e az alapvető cégadatok (így a cégek neve, székhelye, regisztrációs száma, jogi státusza) ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül, megismerhetőek-e a cég vezetőinek és tulajdonosainak adatai, és letölthetőek-e a kapcsolódó céges dokumentumok (például az alapító okiratok és módosításaik, illetve a kötelezően közzéteendő pénzügyi beszámolók). A fentieken túl értékelték azt is, hogy milyen licensz alapján biztosított az adatok újrahasznosítása.

A kutatás eredménye meglehetősen lehangoló: egyedül az Egyesült Királyság ért el a lehetséges 100-ból 70 pontot (itt nemrég, az OGP-vállalások keretében tették jóval nyitottabbá a céginformációs rendszert), az átlagos pontszám pedig mindössze 21 lett. Talán érdekességnek tűnik néhány fiatalnak számító, közép-kelet-európai demokrácia (Csehország, Szlovákia, Albánia) jó helyezése az összesítésben, de fontos hangsúlyozni, hogy itt sem beszélhetünk igazi átláthatóságról: az OC nem is osztott ki, csak "közepes", "rossz" és "teljesen elégtelen" minősítéseket. "Rossz" kategóriába sorolták azokat az országokat, ahol korlátozzák vagy kimondottan tiltják az adatok újrahasznosítását, vagy ahol nem érhetőek el a cégvezetésre vagy a tulajdonosokra vonatkozó alapvető információk. Az Egyesült Államok is ezt a minősítést kapta, ugyanis ott a cégszabályozás tagállami hatáskörben van, azaz az országban 51 különböző, egymással kevéssé kompatbilis cégnyilvántartási rendszer létezik. Az átláthatósági problémákon túl ez ahhoz is vezet, hogy az államok igyekeznek egymás alá ígérni az adókedvezményekben és az adminisztrációs követelményekben, egyes tagállamok egyenesen offshore-paradicsomként működnek.

A "teljesen elégtelen" kategóriába jellemzően azok az országok kerültek (Spanyolország, Görögország, illetve Brazília), ahol az adatkezelők (a cégbíróságok vagy a kereskedelmi kamarák) még a legalapvetőbb információkhoz való hozzáférést is csak díjfizetés ellenében biztosítják, vagyis gyakorlatilag úgy működnek, mint a profitorientált szolgáltatók.

Természetesen nem csak az állami szabályozás elégtelenségét kárhoztatjuk a válllatok átláthatatatlanságáért: a cégek maguk is küzdhetnek a korrupció ellen, és proaktívan nyilvánosságra hozhatják adataikat. Ebben a témakörben a Transparency International végzett kutatást, melyben 105 nagyvállalatot hasonlítottak össze. A legtranszparensebben működő cégnek a norvég állami olaj- és gázipari óriás, a Statoil bizonyult, amelynek honlapján elérhetőek a részletes szervezeti és pénzügyi adatok, és külföldi tevékenységükről is információhoz juthatunk. A vállalati korrupciót is számos, különféle módszerrel igyekezenek visszaszorítani (például tiltják az ajándékozást, támogatják a whistleblowereket, valamint elősegítik a visszaélés-gyanús ügyek nyilvánosságra kerülését). A jó eredményekért a Statoil természetesen megfizette a tanulópénzét: kilenc évvel ezelőtt a cég nagyon súlyos korrupciós botrányba keveredett iráni gáz- és olajkoncessziók megszerzése kapcsán. A TI összesítésében a sereghajtó pedig a kínai Bank of China, a szintén kínai Bank of Communication, valamint a japán Honda Motor lettek. Ezek a cégek néhány szervezeti adaton kívül gyakorlatilag semmilyen információt nem hoznak nyilvánosságra.

Mélyen egyetértünk a tanulmányok szerzőivel abban, hogy a céginformációk átláthatatlansága, és a vállalatok titkolózása nem csak a közérdeket sérti súlyosan, de a vállalatnak és a gazdaság egészének is hátrányt jelenthet, hiszen a homály csak az olyan cégek versenyelőnyét szolgálja, akik nem a valódi teljesítményükkel, hanem csak a kiskapuk alkalmazásával tudnak eredményeket felmutatni. A világgazdaság kifehérítésének alappillére a rendszeresen frissített, átfogó, összehasonlítható és mindenki számára hozzáférhető cégnyilvántartások megteremtése.