“Apu, mennyivel tartozunk most?" – állt a kérdés egy család transzparensén az egyik kormány- és rendszerellenes tüntetésen. A pillanatot Silja Ómarsdóttir, az izlandi alkotmányozó testület egyik tagja idézte fel egy technológiai konferencián, hogy érzékeltesse, milyen súlyos helyzetben volt az ország a 2008-as a pénzügyi válságot és az izlandi bankrendszer teljes összeomlását követően.

Az társadalom egészét sokkoló válság mindenki számára világossá tette, hogy az alapoktól kell újjáépíteni az országot. Ennek első lépése pedig nem más, mint egy új alkotmány megírása. Izland még a dán királytól kapta első alkotmányát, majd 1944-ben – az ország függetlenné válásakor – népszavazás útján fogadták el a máig hatályban lévő, dán mintát követő alaptörvényt. Ettől eltekintve a nemzeti identitás vagy a politikai közösség kérdése egészen a válság kirobbanásáig nem volt a közbeszéd része. Az izlandiakat a kontinentális Európa viharai is hosszú évtizedekig elkerülték, és csak nagyritkán léptek a nemzetközi politikai porondra, például amikor összetűzésbe keveredtek a britekkel az Északi-tengeri halászati jogok miatt, vagy amikor 1986-ban Reykjavíkban került sor egy Reagan–Gorbacsov találkozóra. Az összeomlás miatt sürgőssé váló új alkotmány előkészítéséhez azonban elengedhetetlen volt a "Kik is vagyunk és mit is akarunk?" kérdés megválaszolása.

Első lépésként egy egynapos nemzeti konzultációt tartottak, amelyen csaknem ezer ember vett részt. A részvevőket véletlen mintavétel módszerével választották ki, így az izlandi társadalom egésze képviseltette magát: nők-férfiak, heterók-melegek, fiatalok-idősek, vegák-nem vegák az ország legkülönbözőbb pontjairól. Az egynapos gyűlés célja az volt, hogy meghatározzák azokat az értékeket, amelyek az izlandiak számára igazán fontosak. A gyűlés eredményeként sikerült egy hatalmas szófelhőt felrajzolni, amely kiinduló alapul szolgált az alaptörvényt megszövegező Alkotmányozó Tanácsnak.

E huszonöt fős testületbe minden választókorú izlandi állampolgár jelöltethette magát, végül többnyire a tudományos élet különböző területeiről érkező, pártoktól független civilek nyertek mandátumot a választáson – azaz, nyertek volna: az izlandi Legfelsőbb Bíróság ugyanis – többek között az alacsony részvétel miatt – megsemmisítette a szavazás eredményét. Így, kisebb botrányok után az állampolgárok helyett végül a parlament adott megbízatást az Alkotmányozó Tanács tagjainak.

A Tanács 4 hónapon át dolgozott (azért csak 4 hónapig, mert az amerikai alkotmányt is ennyi idő készítették el) különböző bizottságokban, és végül egy 700 oldalas dokumentumot terjesztett a parlament elé.
A munkafolyamat azonban nyitottabb volt egy átlagos törvény-előkészítési eljárásnál.Minden egyes alfejezeten egy hétig dolgoztak, és bár a köztes munkaanyagokat nem hozták nyilvánosságra, mikor a bizottságon belül megszületett a konszenzus, a szöveget feltették az internetre. A netes felületen minden egyes paragrafust és bekezdést részletes magyarázattal és indoklással láttak el: ezekről minden állampolgár szabadon elmondhatta véleményét – és nem csak írásban, hanem akár egy YouTube-videóval, vagy fényképpel is. Több mint 3600 Facebook-komment és 300 levél érkezett. Külön konzulációs oldalt készítettek a fiataloknak, ahol játékos módon próbálták bevonni a 18 év alattiakat a folyamatba. Az ő véleményüket ugyanolyan komolyan mérlegelték, mint a "nagyok" oldalán megjelenőket.

Mindezek ellenére a tervezet körül korántsem olyan nagy az összhang, mint ahogyan azt a konzultációs folyamat nyitottságából gondolhatnánk. A parlament idén májusban szavazott arról, hogy egyáltalán a nép elé kerüljön-e a tavaly nyáron elkészült tervezet. Az ellenzéki Függetlenségi-, illetve a Progresszív Párt az alkotmányozási folyamat nyitottságát kritizálta. Szerintük nem előzte meg eléggé komoly és széleskörű vita a tervezet megalkotását, de a júliusban ötödszörre újraválasztott izlandi elnök, Ólafur Ragnar Grímsson is várna még az új alkotmány életbe léptetésével, mivel szerinte ehhez az izlandi társadalom egészének támogatása szükséges, amelyet a jelenlegi helyzetben – látva a heves parlamenti vitákat – nem érzékel. Az Izlandi Egyetem munkatársa, Skúli Magnússon szerint egy ország alkotmánya túl bonyolult, túl komplex ahhoz, hogy egydimenziós, igen-nem válaszokkal véleményt lehessen mondani róla, ezért jelenlegi formájában ő sem tartja népszavazásra alkalmasnak a kérdést.

Mégis, várhatóan végül októberben véleménynyilvánító népszavazásra kerül sor az alkotmánytervezettel kapcsolatban, amely megteremtené a lehetőséget a pénzügyi szektor feletti közösségi ellenőrzésre, és közkincsként tekintene Izland természeti erőforrásaira. Az új alkotmány a korábbinál szélesebb körben biztosítana lehetőséget népszavazás kiírására és megerősítenék az önkormányzatok szerepét is: a továbbiakban kötelező lenne egyeztetni a helyi közösségekkel minden őket érintő kérdésben.
Önmagában tehát a crowdsourcing módszerek sem akadályozzák meg azt, hogy politikai csatározások martalékává váljon egy közösségileg elkészített tevezet, hiszen a konzultációs sorozat végén a politikusoknak kell dönteniük: ők mondják ki az ítéletet az új alkotmányról. Az izlandi alkotmányozási folyamat mégis példaértékű, hiszen sikerült egy olyan tervezetet megszövegezni, amely teljesen a nyilvánosság bevonásával készült, és amelynek minden egyes betűje mögött részletes indoklást, érveket és ellenérveket találhatunk.