A közpénzügyek és a közszféra integritása kapcsán sok szó esett már ezen a blogon a nyílt adatokról. Az átláthatóság azonban nem csak akkor lehet fontos, ha azt akarjuk felderíteni, hogy hogyan sáfárkodik az állam a pénzünkkel, hanem akkor is, ha a mindennapi életben megfontolt, alapos döntéseket akarunk hozni – például abban a kérdésben, hogy melyik cégnél költjük el a pénzünket, hogy kiket választunk üzleti partnernek. Nem véletlen, hogy magáncégek adatai – hasonlóan például a földhivatali nyilvántartásokhoz – a legtöbb országban bizonyos fokig nyilvánosak. Ahol lazítanak az adminisztrációs vagy az átláthatósági követelményeken, ott offshore-paradicsomok jöhetnek létre: ez azonban a gyanús ügyletek eltitkolásához, az üzleti bizalom megrendüléséhez vezethet.

A kérdés a közpénzügyek szempontjából is fontos lehet, hiszen számos nagyvállalat átláthatatlan és bonyolult leányvállalati struktúrákon keresztül rejti el a korrupcióból származó pénzeket, vagy bújik ki adófizetési kötelezettsége alól. Mivel a világ gazdaságának ma már meghatározó szereplői a multinacionális vállalatok, különös hangsúlyt kap az is, hogy hogyan érhetőek el az adatok. Szerezhetünk-e információt az interneten keresztül, vagy csak a helyszínen, illeték megfizetése fejében, papíron jutunk hozzá az adatokhoz? Kereshetünk több szempont szerint is, letölthetjük a céginformációkat számítógéppel olvasható formátumban, netán elolvashatatlan captchák megfejtésével kell bizonyítani emberi mivoltunkat minden egyes lekérdezésnél? Az Open Corporates (OC) nevű szervezet azért jött létre, hogy az interneten fellelhető cégadatbázisok tartalmát egyetlen gigantikus, több szempont szerint kereshető adatbázisba gyűjtsék – ami komoly segítséget nyújthat a nemzetközi céghálók feltérképezéséhez. Az adatbázisban jelenleg több mint 40 millió cég adatai szerepelnek. Köztük olyan országok nyilvántartásai, mint az inkább offshore-paradicsomként ismert Bermudáé vagy Arubáé is. A szervezet idén tavasszal egy tanulmányban hasonlította össze a már általunk is elemzett Open Government Partnershipben (OGP) részt vevő országok cégadatközlési gyakorlatát -- az OGP egyik célkitűzése ugyanis éppen a cégek elszámoltathatóságának növelése. A cégdatbázisokat aszerint pontozták, hogy elérhetőek és kereshetőek-e az alapvető cégadatok (így a cégek neve, székhelye, regisztrációs száma, jogi státusza) ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül, megismerhetőek-e a cég vezetőinek és tulajdonosainak adatai, és letölthetőek-e a kapcsolódó céges dokumentumok (például az alapító okiratok és módosításaik, illetve a kötelezően közzéteendő pénzügyi beszámolók). A fentieken túl értékelték azt is, hogy milyen licensz alapján biztosított az adatok újrahasznosítása.

A kutatás eredménye meglehetősen lehangoló: egyedül az Egyesült Királyság ért el a lehetséges 100-ból 70 pontot (itt nemrég, az OGP-vállalások keretében tették jóval nyitottabbá a céginformációs rendszert), az átlagos pontszám pedig mindössze 21 lett. Talán érdekességnek tűnik néhány fiatalnak számító, közép-kelet-európai demokrácia (Csehország, Szlovákia, Albánia) jó helyezése az összesítésben, de fontos hangsúlyozni, hogy itt sem beszélhetünk igazi átláthatóságról: az OC nem is osztott ki, csak "közepes", "rossz" és "teljesen elégtelen" minősítéseket. "Rossz" kategóriába sorolták azokat az országokat, ahol korlátozzák vagy kimondottan tiltják az adatok újrahasznosítását, vagy ahol nem érhetőek el a cégvezetésre vagy a tulajdonosokra vonatkozó alapvető információk. Az Egyesült Államok is ezt a minősítést kapta, ugyanis ott a cégszabályozás tagállami hatáskörben van, azaz az országban 51 különböző, egymással kevéssé kompatbilis cégnyilvántartási rendszer létezik. Az átláthatósági problémákon túl ez ahhoz is vezet, hogy az államok igyekeznek egymás alá ígérni az adókedvezményekben és az adminisztrációs követelményekben, egyes tagállamok egyenesen offshore-paradicsomként működnek.

A "teljesen elégtelen" kategóriába jellemzően azok az országok kerültek (Spanyolország, Görögország, illetve Brazília), ahol az adatkezelők (a cégbíróságok vagy a kereskedelmi kamarák) még a legalapvetőbb információkhoz való hozzáférést is csak díjfizetés ellenében biztosítják, vagyis gyakorlatilag úgy működnek, mint a profitorientált szolgáltatók.

Természetesen nem csak az állami szabályozás elégtelenségét kárhoztatjuk a válllatok átláthatatatlanságáért: a cégek maguk is küzdhetnek a korrupció ellen, és proaktívan nyilvánosságra hozhatják adataikat. Ebben a témakörben a Transparency International végzett kutatást, melyben 105 nagyvállalatot hasonlítottak össze. A legtranszparensebben működő cégnek a norvég állami olaj- és gázipari óriás, a Statoil bizonyult, amelynek honlapján elérhetőek a részletes szervezeti és pénzügyi adatok, és külföldi tevékenységükről is információhoz juthatunk. A vállalati korrupciót is számos, különféle módszerrel igyekezenek visszaszorítani (például tiltják az ajándékozást, támogatják a whistleblowereket, valamint elősegítik a visszaélés-gyanús ügyek nyilvánosságra kerülését). A jó eredményekért a Statoil természetesen megfizette a tanulópénzét: kilenc évvel ezelőtt a cég nagyon súlyos korrupciós botrányba keveredett iráni gáz- és olajkoncessziók megszerzése kapcsán. A TI összesítésében a sereghajtó pedig a kínai Bank of China, a szintén kínai Bank of Communication, valamint a japán Honda Motor lettek. Ezek a cégek néhány szervezeti adaton kívül gyakorlatilag semmilyen információt nem hoznak nyilvánosságra.

Mélyen egyetértünk a tanulmányok szerzőivel abban, hogy a céginformációk átláthatatlansága, és a vállalatok titkolózása nem csak a közérdeket sérti súlyosan, de a vállalatnak és a gazdaság egészének is hátrányt jelenthet, hiszen a homály csak az olyan cégek versenyelőnyét szolgálja, akik nem a valódi teljesítményükkel, hanem csak a kiskapuk alkalmazásával tudnak eredményeket felmutatni. A világgazdaság kifehérítésének alappillére a rendszeresen frissített, átfogó, összehasonlítható és mindenki számára hozzáférhető cégnyilvántartások megteremtése.