A K-Monitor új sorozatában a lehető legegyszerűbb formában próbálja összefoglalni a kampányszabályok változásait. Sorozatunk első részében a kampányfinanszírozásról írtunk, a második részben arról lesz szó, hogyan hirdethetnek kampányidőszakban a pártok, és milyen korrupciós kockázatokat rejt az új szabályozás. Elöljáróban annyit elárulhatunk: a pártoknak sokkal kevesebb lehetőségük lesz megszólítani a választókat, mint korábban.

1. Mikor kezdődik a kampányidőszak?

Az új választási törvény szerint, amely a kampány szabályait részletezi, a kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart. Mivel az országgyűlési választást Áder János köztársasági elnök 2014. április 6-ra írta ki, a kampányidőszak február 15-én kezdődik. Az ezen kívüli költésekkel a pártoknak sokkal kevésbé részletesen és ellenőrzött formában kell elszámolniuk, mint a kampányidőszak kiadásaival.

2. Hallgathatok-e rádiót vagy tévét anélkül, hogy kampányhirdetésekkel bombázzanak?

Attól függ, hogy közszolgálati vagy kereskedelmi médiáról beszélünk. A választási eljárási törvény szerint a közmédiában – ide tartozik többek közt az M1, M2, Duna TV, a Petőfi, Kossuth és Bartók Rádió – egyenlő feltételekkel és ingyenesen kell teret biztosítani az országos listát állító pártoknak és a nemzetiségi listát állító szervezeteknek (az erre rendelkezésre álló időkeret 470, illetve nemzetiségi lista esetén 130 perc).

3. Mi a helyzet a kereskedelmi tévékkel és rádiókkal?

Nagyon valószínű, hogy egyáltalán nem lesznek politikai hirdetések ezeken a csatornákon, de a helyzet ennél bonyolultabb. A Fidesz-KDNP frakció a negyedik alaptörvény-módosításban alkotmányos szinten be akarta tiltani a kampányt a kereskedelmi médiaszolgáltatóknál, ezt azonban az Európai Bizottság aggályainak köszönhetően finomította az Országgyűlés az ötödik alaptörvény-módosítással. Így most a kereskedelmi tévéknek és rádióknak kizárólag ingyenesen van lehetőségük – egyenlő feltételek mellett – reklámidőt biztosítani a pártok számára. És miért tennék ezt, ha az értékesíthető reklámidőt eladhatják mosópor- vagy autógyártóknak pénzért? Hivatalosan azonban még nem döntöttek erről, egyedül az egyébként Simicska Lajos többségi tulajdonában lévő Class FM vezetősége jelezte, hogy nem tervez kampányoknak teret adni, ahogyan 2010-ben sem tette.

4. Jól értem, hogy csak a közmédiában lesz politikai reklám? De hát azt alig nézik.

Valóban, az új szabályozás alapján a korábbinál  sokkal nehezebb lesz eljutni a médián, különösen a televízión keresztül a választókhoz. Ez egyrészt persze olcsóbb kampányt jelenthet, másrészt viszont egyértelműen a mindenkori kormánypártoknak kedvez. A kormányra ugyanis nem vonatkozik semmilyen megkötés, a politikusok például reklámozhatják a „rezsicsökkentést”, vagy azt, hogy „Magyarország jobban teljesít” a kereskedelmi tévékben is. Igaz, nem tehetik hozzá, hogy kire kell szavazni.

5. És a sajtóban és az interneten lesznek reklámok?

Igen, ott lényegében változatlanok a szabályok. A nyomtatott és online lapoknak előre le kell adniuk egy árlistát a választások szabályosságát felügyelő Állami Számvevőszéknek, majd kizárólag ez alapján értékesíthetnek reklámfelületet a pártok számára. Ezzel csak az a probléma, hogy a “piaci” hirdetők is igen ritkán vásárolnak “listaáron”, az árjegyzék elkészítésére pedig nem biztosítottak elegendő időt az újságok számára. A közösségi oldalakat, például a facebookot és a youtube-ot természetesen nem szabályozza a törvény, így könnyen elképzelhető, hogy ezeken a felületeken a korábbinál jóval több poltikai rekmlámmal találkozunk majd.



6. Idén is fel fognak hívni a politikusok?

Bár azt egy kérelem kitöltésével megtilthatjuk, hogy a Nemzeti Választási Iroda továbbítsa az általa nyilvántartott személyes adatainkat (nevünket és lakcímünket) a jelölő szervezeteknek, továbbra is számíthatunk SMS-ekre vagy telefonhívásokra különböző jelöltekről, ha például korábban ilyen célra megadtuk az adatainkat (vagy azt a pártok valamilyen módon megszerezték), és természetesen szórólapok is bőségesen fognak érkezni a postaládánkba.

7. Úgy hallottam, változtak a plakátok kihelyezéseinek szabályai, most akkor lesznek plakátok vagy nem?

Lesznek, de erősen korlátozott számban. Egy 2011-es kormányrendelet szerint tilos plakátot kihelyezni villany-, lámpa- és telefonoszlopra, közutak területén vagy a fölött, lakott területen kívül pedig a közúttól számított 50 vagy 100 méteren belül tilosak az óriásplakátok. Hirdetni tehát lényegében csak járműveken, illetve lakott területen belül, hirdetőoszlopokon vagy óriásplakáthelyeken lehet.  Ezt a kormányrendeletet az ellenzék arra hivatkozva bírálta, hogy a legtöbb ilyen típusú reklámhelyet a (szintén) Simcsika Lajos érdekeltségi körébe tartó MahirCityposter Kft. vagy a Publimont Kft. értékesíti.

8. Mi történik, ha nem párt helyez ki plakátot, csak egy pártot támogató civil szervezet?

A kampányszabályozás egyik legsúlyosabb problémája, hogy míg a pártokra szigorú szabályok vonatkoznak, ez nem igaz a pártok által támogatott vagy létrehozott szervezetekre. Az eddigi leglátványosabb, "bohócos" kampány,  például nem is jelölő szervezethez, hanem a Civil Összefogás Fórum névre hallgató kormányközeli civil szervezethez köthető. A CÖF egyelőre nem hozta nyilvánosságra, honnan jutott ahhoz a nem kevés pénzhez, amit egy ekkora kampány igényel. Civil, vagy álcivil szervezetetek, esetleg cégek természetesen az ellenzék kampányába is beszállhatnak. Ha viszont álcivilek kampányolnak a pártok helyett, felmerül a kérdés, mi értelme van a szigorú kampányszabályoknak - ez ugyanis nem más, mint azok kikerülése.

9. Azt hallottam, eltörölték a kampánycsendet és akár szállíthatják is a szavazókat, igaz ez?

Szerencsére a kampánycsendet lényegében eltörölték, ennek az sms és az internet, illetve a közösségi média általánossá válásával már semmi értelme nem volt. Az viszont egyáltalán nem pozitív, hogy a választási eljárásról szóló törvény értelmében a szavazók buszoztatása ugyan tilos marad, de „más segítségét igénybe vehetik a szavazóhelyiséghez való eljutáshoz”, tehát autóval utaztatni szabad lesz. Márpedig ez visszaélésekhez vezethet, ráadásul az egyenlő feltételű versenyt is sérti - a kis pártok jóval kevesebb erőforrással (és ebbe beletartozik a szavazókat szállítani képes autók száma is) gazdálkodhatnak, mint a nagyobbak.

A K-Monitor új sorozatában a lehető legegyszerűbb formában próbálja összefoglalni a kampányszabályok változásait. Sorozatunk első részében kifejezetten a kampányfinanszírozzással foglalkozunk, 2012-től ugyanis jelentős mértékben átalakultak ennek szabályai. Márpedig a kampány- és pártfinanszírozás meghatározó jelentőségű lehet a 2014-es – és akár a későbbi – választások kimenetelében.

1. Most párt- vagy kampányköltségekről lesz szó?

Kampányfinanszírozásról. Az új jogszabály, a 2013. évi LXXXVII. törvény kizárólag azt szabályozza, mennyit és költhetnek a pártok az országggyűlési választásokhoz kapcsolódó kampányidőszakban, és ezt hogyan támogatja az állam  – vagyis csak a 2014. február 15-től 2014. április 6-ig terjedő időszakra vonatkozik. Azt továbbra is a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989-es  törvény szabályozza, hogy hogyan gazdálkodhatnak a pártok a kampányt megelőzően és azt követően, e tekintetben nincs változás. Fontos hangsúlyozni, hogy az új szabályozás nem terjed ki sem a 2014 májusi EP-választásra, sem pedig a vélhetően októberben tartandó önkormányzati választásra.

2. Mennyit költhetnek maximálisan a pártok? Bármennyit?

Korábban jelöltenként egymillió forintot, azaz a 386 fős parlamenttel számolva 386 millió forintot költhettek. Ez az összeg most háromszorosára nőtt, azaz a kevesebb, 199 képviselői hely ellenére a pártok csaknem egymilliárd forintot költhetnek.

3. Minek adjunk több pénz a pártoknak? Jó ez nekünk?

A kampánykeret növelése pozitív változás – a pártok ugyanis korábban is többet költöttek a megengedettnél, ha jóindulatúak vagyunk, azt is mondhatjuk, hogy a rossz szabályozás "kényszerítette" törvénysértésre a pártokat, hiszen a kampány drága játék. 2006-ban például az MSZP és a Fidesz 2-2 milliárd forintnál is többet költhetett, ami a megengedett érték több mint ötszörese. A 2010-es, sokkal kevésbé kiélezett kampányban is nagy valószínűséggel egymilliárdos érték felett költött a két legynagyobb párt.

Ezt az összeget azonban csak törvényt sértve szerezhették meg és költhették el, ami a politikai korrupció melegágya. Például úgy, hogy cégek adtak - nyilván kerülő úton - "kölcsönt" a pártok számára, amit a választások után a pártok elcsalt közbeszerzésekben, cégekre szabott állami kedvezményekkel vagy a vállalkozások számára előnyös "eseti törvényhozással" fizettek vissza. Inkább költsünk a pártokra többet állami forrásból, mint hogy a pártoknak törvényt sérteniük (vagy egyenesen lopniuk) kelljen ahhoz, hogy kampányolni tudjanak.

4. Akkor pontosan ki és mennyit kap?

Az egyéni képviselőjelöltek – tehát akik legalább 500 ajánlást gyűjtöttek, de úgy, hogy egy választó több jelöltet is ajánlhat – fejenként 1 millió forintot kapnak kincstári kártyán. Ezt az összeget csak kampánytevékenységre fordíthatják. A pártok számára kitalált kampányszabályozás ennél bonyolultabb: a támogatás összege attól függ, hány jelöltet tudnak állítani a pártok. A 106, tehát minden helyen jelöltet állító párt közel 600 millió forintot, a 80 jelölttel rendelkező párt közel 450 millió, az 54 jelölttel rendelkező párt csaknem 300 milliót, a 27 jelöltet állító – ez az országos lista állításának minimuma – pedig csaknem 150 milliót kap.

5. Ez még az egyéni képviselőjelöltek pénzével együtt is csak 700 millió körüli összeg. Hogyan lesz ebből egymilliárd forintos költés?

Ahhoz, hogy a maximálisan elkölthető 1 milliárdot felhasználhassák a kampányban, a legnagyobb pártoknak 294 millió forintot maguknak kell előteremteniük, például adományokból. És minél kevesebb jelöltet állít egy párt, annál több saját forrásra van szükségük, ha a maximumot akarják kampányra fordítani.

6. Hogyan kapják a pénzt a jelöltek és a pártok? Táskában?

Bármennyire is abszurdnak tűnik a dolog, a pártok bizony készpénzben kapnak támogatást – ehhez képest a képviselőjelöltekre sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ők ugyanis – ahogy azt már említettük – a kincstártól kapnak kártyán támogatást. Ezt a kártyát nem lehet készpénzfelvételre használni, ezáltal könnyebben ellenőrizhető és kisebb korrupciós kockázattal jár.

A "CBA" 2010-es óriásplakátja

7. Ez jó bulinak tűnik, akkor én is elindulok képviselőjelöltnek!

Ezzel azért óvatosan kell bánni. Nem elég az 500 ajánlás begyűjtése, ha egy jelölt nem éri el a szavazatok két százalékát, a támogatást vissza kell fizetni.  Márpedig ez egy 70-80 ezer fős választókerületben legalább 2-3 ezer szavazatot jelent – amit már sokkal nehezebb összeszedni, mint az 500 ajánlást. Ez egyébként helyes, mert kiszűri a kizárólag pénzért induló képviselőjelölteket.

8. Akkor miért beszél mindenki arról, hogy kamupártok óriási pénzeket szakíthatnak?

Mert sajnos így van. Ha egy párt elegendő mennyiségű jelöltet állít, akár 600 millió forint is ütheti a markát, amivel csak az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) kell elszámolniuk, ráadásul ezt az összeget visszafizetési kötelezettség sem terheli. Magyarul: egy valós társadalmi támogatottsággal nem, de pár száz- vagy ezer fős hálózattal rendelkező párt bármikor megteheti, hogy jelölteket állít a kampánypénzekre hajtva. Ha a jelöltek többsége nem éri el a két százalékot, a jelöltenként egymillió forintot vissza kell fizetni, de támogatásként kapott pénz nagy részét nem.

9. Milyen adományokat fogadhatnak el a pártok?

A pártok gazdálkodásáról szóló törvény alapján párt például cégektől és más jogi személytől vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. Névtelen adományt sem fogadhatnak el a pártok, félmillió forint fölött pedig a párt beszámolójában is meg kell nevezni az adományozót. Külföldi szervezettől sem fogadhat el a párt vagyoni hozzájárulást.

10. Hol van ebben a rendszerben korrupciós kockázat?

A készpénzben kapott - és így nehezen ellenőrizhető - 150-600 millió forint elég pénz ahhoz, hogy egy szervezet pénzért vásároljon ajánlásokat, aktivistákat. A kampányköltségeket pedig túlszámlázhatják – például drágábban rendelnek meg egy plakáttervet egy baráti reklámcégtől, majd osztoznak a hasznon. Azt az Állami Számvevőszék pedig igen nehezen tudja majd ellenőrzni, hogy valóban megér-e mondjuk kétmillió forintot egy reklámterv, amit egyébként néhány tíz- vagy százezer forintból ki lehetne hozni. Azaz, megéri kamupártot indítani.

Abszolút nem világos továbbá a törvény alapján, hogy mi lesz a pártok számára kiutalt, de el nem költött pénz sorsa. El lehet tenni? Vissza kell fizetni? Ha ez előbbi, akkor érdemes igazán kamupártoknak elindulni, ha pedig az utóbbi, érdemes a létező pártoknak előre megállapodni (például álcázott hosszú távú szerződés keretein belül) tanácsadókkal, reklámosokkal, médiavásárlókkal, és az országgyűlési kampányra adott költségeket ily módon az EP-választáson vagy az önkormányzati választáson felhasználni.

További fontos korrupciós kockázat, hogy civil szervezetekre nem vonatkoznak a pártokra vonatkozó szabályok. Azaz egy párt megteheti, hogy kampányát „kiszervezi” egy hozzá közel álló civil szervezethez, akiknek a fenti szabályokból lényegében egyetlen rendelkezést sem kell betartani. Egyelőre kizárólag az országot teleplakátozó Civil Összefogás Fórum részérő láttunk hasonló kezdeményezést, de figyeljük a többi „pártközeli” szervezetet is.

A fenti problémák miatt a K-Monitor és a TI Magyarország közösen monitorozni fogja a 2014-es kampányköltéseket. Amennyiben van kedved a munkában részt venni, itt jelentkezhetsz önkéntesnek.

Az előzmények

2010-ben a kormány elhatározta, hogy 4,8 milliárd forintot szán térképészeti légifelvételek készítésére. A projekt célja az lett volna, hogy végre nyilvántartás készüljön az állami tulajdonban lévő földekről és ingatlanokról – egy ilyen állami vagyonkataszterre egyébként, természetesen nyilvánosan hozzáférhető módon, szerintünk is szükség volna.

(fotó: index.hu)

A korrupciógyanús beruházásról Spirk József Index-újságíró közölt cikket, amelyben kifejtette: nemcsak, hogy a korábbi árak sokszorosába kerülne a projekt a közbeszerzés szerint, de a pályázati kiírás feltételeit csak Farkas Imre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának korábbi cége, a Geodézia Zrt. tudta volna teljesíteni. 2008 és 2010 között már három tételben (78+43,3+49,3 millió forint) csináltak egy hasonló projektet. Érdemes észrevenni, hogy a 4,8 milliárdos ár a korábbinak csaknem harmincszorosa – valaki tehát (és sejtjük is, hogy kicsoda) óriásit kaszált volna az ötleten.

Nem sokkal a cikk megjelenését követően a Geodézia el is indult a pályázaton, amit végül forráshiányra hivatkozva visszavontak. Ez alapján úgy tűnt, klasszikus oknyomozós sikersztoriról van szó: volt egy korrupciógyanús ügylet, amit egy élelmes és kitartó újságíró leleplezett, majd a kellemetlenné vált tendert visszavonták. Mindenki örül – a vélhetően nyertes cég tulajdonosain kívül. Egy darabig.

Légifotózás újratöltve

2014. január 21-én a Napi.hu írta meg, hogy a kormány újra elővette a légifotózás ötletét. A cikk szerint a Debreceni Egyetem 6,5 milliárd forintért készítené el Magyarország digitális térképészeti adatbázisát, amelyből mindössze 150 millió forint lenne a légifotózás költsége, a maradék pedig a Debreceni Egyetem fejlesztésére kellene. Érdemes tehát látni, hogy a légifotózásra szánt összeg 170 millió (ez a 2008-2010-es ár) és 150 millió (ez a 2014-es) forintos ár között mozog. Ez alapján érhetetlen – illetve nagyon is érthető –, hogyan jött ki 2010-ben a 4,8 milliárdos összeg. De akkor hogyan lett már megint milliárdos a végső számla?

Úgy, hogy az egyetemnek  sem technikája, sem épülete, sem szakembere nincsen a projekt végrehajtására, viszont rendelkezésre áll 6 milliárd forintos uniós támogatás. Jobb esetben tehát arról van szó, hogy a megmaradt támogatást akarják villámsebességgel elkölteni. Ez azonban csak részben magyarázza a közbeszerzés, tehát az elvben átlátható és nyilvános eljárás hiányát. Ennek megkerülését – bár bőven közbeszerzési értékhatár feletti összegről van szó – a kormánypárti képviselők nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kerülnék el. Joggal merül fel azonban a kérdés, hogy bár a légifotók valóban érzékeny adatokat érintenének (például katonai bázisokat is lefotózhatnak), miért nem csak ez a 150 milliós tétel esik ki a közbeszerzési eljárás alól? És valóban kockázatos egy ilyen projekt a Google Street View és a Google Earth mellett? Végül pedig az is kérdéses, miért titkolózott a kormány az eljárásról.

Csak nem arról van szó…?

A K-Monitor a TASZ-szal és a TI Magyarországgal közösen már többször felhívta a figyelmet arra, hogy ha nemzetbiztonsági okokra hivatkozva adatokat lehet titkosítani és ki lehet kerülni a közbeszerzési eljárást, az súlyos kockázatokat rejt magában. Bár az országról készült fényképadatbázis valóban tartalmazhat nemzetbiztonsági szempontból érzékeny adatokat, a Debreceni Egyetem fejlesztése aligha. Érdekes aspektust adhat ráadásul az ügynek, hogy amit a bizottsági vitában Juhász Ferenc (MSZP) volt honvédelmi minisztertől elhangzott, „gyakorlatilag a földhivatalok rendelkezésére állt egy ilyen adatbázis, oly módon, hogy ehhez nem kellett külön nemzetbiztonsági felmentés.” Ahogyan az is furcsa, hogy ennek elmondását követően Juhász sem kérdőjelezte meg az egész projekt értelmét, bár annak elhalasztását kérte.

Könnyen lehet, hogy az ehhez hasonló esetekben a nemzetbiztonsági szempontokra való hivatkozás nem az ország biztonságát, hanem a korrupt vállalkozók és/vagy politikusok titkainak leplezését szolgálja. És bár az is lehet, hogy az újabb légifényképezős projekt kapcsán minden rendben van, az előzmények egyértelműen azt sugallják, hogy a nagyobb átláthatóság akár milliárdos megtakarításhoz vezethet.

Képzeljük el, hogy teljes egészében nyilvános a paksi atomerőmű bővítéséről az orosz kormánnyal nemrég kötött megállapodás, vagy épp a Közgép Zrt. által nyert közbeszerzési pályázatok teljes dokumentációja. Könnyen lehet, hogy ha ezek az iratok a közvélemény számára teljes egészében hozzáférhetőek lennének, az növelné az esélyegyenlőséget és a hozzájárulna a tisztességesebb versenyhez a közbeszerzési piacon, az atomerőmű bővítéséről szóló megállapodás pedig ebben a formában talán létre sem jött volna. Közhely, hogy a nyilvánosság ereje jelentősen át tud formálni eseményeket, nem csak a korrupciót képes visszaszorítani, de összességében növeli az állam működésének hatékonyságát és a társadalmi bizalmat.

Épp ezért fontos mérföldkő a kormányok átláthatóbb működéséért folytatott küzdelemben, hogy egy keddi bejelentés szerint három szervezet – a Nyílt Szerződési Partnerség a World Wide Web Alapítvány, és az Omidyar Hálózat  – által vezetett, több mint 200 taggal rendelkező nemzetközi együttműködés keretében 2014 végére tervezik kialakítani a nyílt szerződések globális normarendszerét.

Mi az, hogy nyílt szerződés?

Becslések szerint a világ kormányzatai összesen körülbelül 9 és fél billió amerikai dollárnak megfelelő összeget költenek el szerződéses úton, ami Magyarország GDP-jének több mint 75-szöröse. Maguk a szerződések  tulajdonképpen a kormányok költekezésének és bevételének „adathordozói”. Nyilvánosságra hozataluk ezért alapvető lenne a kormányzati működés átláthatóbbá tételéhez és a korrupcióellenes küzdelemhez. Ennek ellenére sok országban a közszféra szerződései alig vagy egyáltalán nem érhetőek el, vagy olyan formában teszik ezeket közzé, ami nem teszi lehetővé az automatizált feldolgozást.

A nyílt szerződések rendszere azt jelenti, ha az állam és szervei által kötött összes szerződés minden egyes eleme hozzáférhető a nyilvánosság számára. Ezen felül az is fontos kritérium, hogy biztosítva legyen az állampolgárok számára a beleszólás és részvétel lehetősége a szerződésekkel kapcsolatos döntési folyamatokba.

 Nemzetközi garancia a szerződések nyilvánosságára?

A nemzetközi összefogás célja, hogy kidolgozzanak egy olyan egységes normarendszert, amely előírja például, hogy az országok foglalják törvénybe a szerződéskötés egész folyamatának megismeréséhez való jogot - amely csak nagyon kivételes és jól megindokolt esetben legyen korlátozható.

Nem csak a szűk értelemben vett szerződések átláthatóságáról van szó, hanem például a hivatalos engedélyek, pályázati kiírások és azok elbírálási kritériumai, hatástanulmányok, és más, az állami tevékenységekhez kapcsolódó hivatalos dokumentáció kapcsán is fontos a nyilvánosság biztosítása. Ebbe a körbe a magánszerződések természetesen nem tartoznak bele, és az állami szektor szerződéseit is csak a személyes adatok és a magánélet védelmének garantálásával hoznák csak nyilvánosságra.

 Mi haszna a nyílt szerződéseknek?

Azon túl, hogy a nagyobb átláthatóság segít a korrupció visszaszorításában, ugyancsak megkönnyítheti a kormányok gazdasági tevékenységeinek összehasonlíthatóságát országokon és szektorokon átnyúlóan is. A szerződések és a hozzájuk tartozó anyagok nyilvánossá tétele javítana továbbá a közpolitikai  folyamatok tervezhetőségén, és az állami tevékenységek hatékonyabb összehangolásán, illetve a felesleges átfedések és a visszaélések kiszűrésén.

A szerződések folyamatos nyilvános ellenőrzésére már több nemzetközi példa is van, sokszor pont a fejlődő országokból. Nepálban például a fejlesztési támogatások és a közbeszerzési szerződések nyilvános dokumentációja alapján a kormány által működtetett portálon pontosan utána lehet nézni annak, hogy melyik külföldi donor pénzét mikor mire, és pontosan hol  költik el. Ez nem csak a segélyek felhasználásának figyelemmel kísérését segíti, hanem a fejlesztések könnyebb tervezését és hatékonyabb végrehajtását is. A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya által publikált, a nyersanyagok kitermelésével kapcsolatos szerződések nyomon követésével civil szervezetek ellenőrizni tudják, hogy a bányák teljesítik-e vállalt kötelezettségeiket, pl. a helyi közösségek fejlesztését illetően. Kamerunban pedig egy éhínség ellen és egy környezetvédelemért küzdő szervezet fogott össze, hogy felmérjék az országban zajló aranybányászat társadalmi és környezeti hatásait.

Természetesen még messze van a teljesen átlátszó állami szerződések világa, de már történtek fontos előrelépések, és ha minden jól megy ez év végére létrejöhet egy nemzetközileg elismert szabályozási keret. Az erre irányuló nemzetközi kezdeményezésben olyan jelentős nemzetközi fejlesztéssel, illetve átláthatósággal foglalkozó szervezetek vesznek részt, mint az Oxfam vagy a Transparency International, de partner a folyamatban a Világbank Intézet, valamint számos kormány is. Az igazán nagy előrelépés az lenne, ha a 2014 végére kialakított szabályrendszert a jelenleginél jóval több állam, köztük a magyar kormány is elfogadná.

A nyílt szerződésekkel kapcsolatos kezdeményezés egyébként a Nyílt Kormányzásról szóló nemzetközi együttműködés mentén indult el, amelyhez 2012-ben Magyarország is csatlakozott. Ennek kapcsán kérte a K-Monitor és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a magyar kormánytól, hogy hozzák létre az állam által kötött szerződések mindenki által hozzáférhető központi elektronikus nyilvántartását. Ezt azonban a kormány elvetette. Azt viszont legalább sikerült egy későbbi javaslatunkkal elérni, hogy törvény írja elő a közbeszerzési szerződések közzétételét a Közbeszerzési Adatbázisban.

Még többet a nyílt szerződések kezdeményezésről itt olvashatsz.

Január 1-től hatályos az új bejelentővédelmi törvény. A K-Monitor és a TASZ most megpróbál válaszolni a szabályozással kapcsolatos néhány alapvető kérdésre, amiket a következő Horváth Andrásnak érdemes átgondolnia, mielőtt cselekszik. 

A törvény elemzésekor felmerült kérdések és ellentmondások miatt szükségesnek láttuk megkérdezni, hogy mire is gondolt a költő - aki jelen esetben  a törvény előkészítésében oroszlánrészt vállaló KIM - a szöveg írásakor. A megjelenés óta megkaptuk a KIM válaszait a feltett kérdéseinkre, így bevontuk a minisztériumot is a beszélgetésbe, a teljes válaszuk pedig itt elérhető.

Legalább hét-nyolc erősen túlárazott 4-es metrót lehetne építeni a Paksi Atomerőmű II-es blokkjának bővítési árából, amit pályáztatás nélkül kapott meg az orosz állami tulajdonban lévő Roszatom. A tender kiírásának az átláthatóság mellett éppen az lett volna a célja, hogy a legjobb ár-érték arányban kivitelező cég kapja a megbízást. Különösen akkor lenne fontos a pályáztatás, ha ekkora összegekről beszélünk; a sajtóban emlegetett 3000-3600 milliárd forintos ár ugyanis az általunk megismert nemzetközi példák alapján még jóval feljebb csúszhat a kivitelezés során.

Nem kívánunk igazságot tenni abban, szükség van-e a Paksi Atomerőmű bővítésére, ezt ugyanis szakmai kérdésként kezeljük, ahol többek közt a megtérülést, a világpiaci folyamatokat, a környezetvédelmi és energiabiztonsági szempontokat egyaránt mérlegelni kell. Nem kívánunk sokat rugózni a politikai konzekvenciákon sem, bár kétségkívül van annak némi pikantériája, hogy Orbán Viktor 2008-ban, még ellenzéki politikusként a magyar nép elleni puccsról beszélt a szocialista kormány és az oroszok titkos megállapodása kapcsán. Hat évvel később pedig ő maga állapodott meg Vlagyimir Putyinnal a bővítésről.

Ehelyett a projektben lévő korrupciós kockázatokról lesz szó.

A szerződés megkötése előtt felmerülő problémák közül a legfontosabb a társadalmi-szakmai egyeztetés teljes hiánya volt. Ilyen szempontból valóban jogos Orbán Viktor 2008-as kritikája is, más kérdés, hogy kormányfőként igazán lett volna lehetősége máshogy csinálni a dolgokat, különösen a konkrét üzlet nyélbe ütése előtt. Illés Zoltán jelenlegi környezetvédelmi államtitkár szintén 2008-ban például egyenesen népszavazást tartott volna a kérdésről – mára ez mintha kevéssé lenne fontos szempont. A kormány saját hatáskörben döntött egy alsó hangon is 3000 milliárd forintos beruházásról, amely Magyarország energiapolitikáját valóban 2085-ig határozza meg. Ez persze jogilag szabályos, de pontosan olyan kockázatot rejt magában, mint a törvényalkotás során a szakértői-társadalmi egyeztetés mellőzése: fontos szakmai vagy akár geopolitikai szempontok sikkadhatnak el ennek hiányában.

A második probléma, hogy a konkrét megállapodás bizonyos részletei ismeretlenek. Azt ugyan híradásokból már tudjuk, hogy mennyiért, milyen hitelkonstrukcióban és milyen feltételekkel bővítik az atomerőművet, azt azonban nem, pontosan miben állapodott meg Orbán és Putyin. A kormány részéről persze Lázár János cáfolta, hogy egyéb alkukkal is összekötötték volna a megállapodást, ez azonban korántsem egyértelmű. Orosz és magyar sajtóértesülések szerint például a 2015-ben lejáró orosz–magyar gázszerződés megújítási feltételeit is érintheti a megállapodás. Az átláthatatlan, pályáztatás nélküli szerződésnek legnagyobb hátránya, hogy nem lehet egyértelműen kizárni az ilyen különalkukat. Főleg akkor, ha - amint egyes alkotmányjogászok írják - a magyar állam nem vállalhat a GDP-arányos államadósságot növelő pénzügyi kötelezettséget, tehát másféle garanciát kellett (volna) kínálni az orosz fél számára.

De itt még messze nem érnek véget a kockázatok. Neve elhallgatását kérő energetikai szakértőnk bevonásával ugyanis megnéztük négy korábban elkezdett projekt – az Akkuyu erőmű, a Baltic NPP, a Hinkley Point C és a temelini erőmű – bővítési árait. Ezek alapján elmondható, hogy kilowattonként 4000-4500 dollár alatti ár már példátlanul olcsónak számít, de míg a temelini erőmű esetén 5000-7000 dollár közti saccolják a bővítés költségét, Franciaországban előfordul 8000 dollár/kilowattos ár is. Másképpen fogalmazva: egyetlen kilowattnyi kapacitásbővítés reálisan 900 ezer és 1 millió 500 ezer forint közötti összegbe kerülhet a magyar adófizetőknek.

Márpedig Paks bővítése kapcsán ennek az összegnek a kétmillió-négyszázezerszereséről beszélünk, ami alsó hangon is 2100 milliárd forintot jelent (de még az oroszok által nyújtott hitel összege is ennek másfélszerese lehet), de a bővítés költsége a 4000 milliárd forintot is elérheti. És ehhez még hozzájön az is, hogy szakértőnk szerint „a projektek gyakran elszállnak”, az tehát meglehetősen ritka, hogy az eredeti ár marad a végső számlán is. És hogy mi ebben a korrupciós kockázat? Főként a pályáztatás “megspórolása”, amely korántsem bevett gyakorlat. Az általunk vizsgált négy erőműből három esetben pályázatot írt ki az építtető állam, hogy a legjobb ajánlatot fogadhassa el. Egyedül a törökök (Akkuyu erőmű) jártak el hozzánk hasonlóan. Nem véletlen, hogy 2012 végén, tehát alig egy éve még Kovács Pál energiaügyi államtitkár is arról beszélt, hogy a hatékonyság érdekében „négy hónapon belül kiírják a paksi tendert”. Nos, ez nem történt meg. És már nem is fog.

De ezzel még mindig nincs vége a kockázatoknak. Az orosz elnök közlése és a kormany.hu oldalon megjelent összefoglaló alapján a beruházásnál a munkálatok 40 százalékát magyar beszállítók fogják végezni. Viszont korábban arról is szó volt, hogy e beszállítók jelentős része nem az energetikai feladatokban, hanem az építési szakaszban venne részt. És bár szakértőnk szerint a 40%-os arány megvalósulására kicsi az esély, arra szerintünk annál inkább, hogy a Simicska Lajos egykori Fidesz-gazdasági igazgató tulajdonában lévő Közgép ebből jelentősen kiveszi majd a részét. Legalábbis a korábbi építőipari közbeszerzések és a bővítésre kiírt kommunikációs tenderek pontosan arra engednek következtetni, hogy a kezdeményezettek ismét pártközeli vállalkozók lesznek.

Szakértőnk szerint egy ekkora volumenű beruházással éppen az lehet az egyik probléma, hogy "kisebb összegek – ez alatt most tízmilliárdokat értünk – elcsorgása senkinek nem tűnik fel.” Különösen akkor, ha nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva az állam többet titkosít a kelleténél. Márpedig ez könnyen előfordulhat, hiszen a Magyarország energiatermelését 2085-ig meghatározó projekt joggal nevezhető nemzetbiztonsági érdeknek. A túlárazott beszállító megrendelések viszont nem.

Összességében tehát a tegnapi megállapodás korrupciós kockázatai a következőekben foglalhatók össze:

1.    Nem volt társadalmi vagy szakmai egyeztetés a döntés előtt, így fontos szempontok maradhattak rejtve.

2.    Könnyen lehet, hogy az erőmű bővítése mellett egyéb üzletekkel is összekapcsolták a megállapodást, amelynek hatékonysága így meglehetősen nehezen mérhető.

3.    Nemzetközi példák azt sugallják, hogy a tervezett bővítés akár a sajtóban megjelenő 3000 milliárd forintnál is drágább lehet.

4.    A pályázat hiánya kizárta, hogy olcsóbb vagy „jobb” ajánlat érkezzen az atomerőmű bővítésére.

5.    A magyar beszállítók magas aránya elvben pozitív elem – kivéve, ha ez kizárólag a kormányközeli vállalkozások helyzetbe hozását szolgálja.

6.    És a kormány titkosít olyan adatokat is, amelyek nemcsak a nemzetbiztonsági szempontból veszélyes dokumentumokat, de a korrupcióra utaló jeleket is elrejtik.

Érdemes lehet tehát az elkövetkező években nemcsak energetikai vagy környezetvédelmi, hanem korrupciós szempontból is vizsgálni a beruházást – akár újságíróként, akár „csak” az adóforintjaink miatt aggódó állampolgárként.

Egyéni győztesként 29,8 milliárd, partnereivel pedig összesen több mint 328 milliárd forintnyi állami megrendelést tudhatott magáénak 2013-ban a Fidesz egykori pártpénztárnoka által tulajdonolt Közgép – és ebben még nincsenek benne a Közgép különböző leányvállalatai és Simicska egyéb érdekeltségei. A Közbeszerzési Értesítő adataiból azonban egyéb érdekes összefüggések is kiderülnek.

Partnereivel összesen nagyjából 358 milliárd forintnyi állami megrendelést nyert el közbeszerzésen a Közgép csak a tavalyi év során – ami azt jelenti, hogy a korábbiakhoz képest is jelentősen növekedett a Közgépbe pumpált állami pénzek nagysága. Természetesen fontos megjegyezni, hogy a személyi összefonódások és a letagadhatatlan fideszes kapcsolat mellett sem tekinthető ez az összeg egy az egyben a Simicska-érdekeltség nyereségének, hiszen a munkák végrehajtása meglehetősen drága biznisz. Egyébként osztalékként bő 3 milliárd forintot vettek ki a cégből tavaly és tavaly előtt is.

Konkrét visszaélésekről főként abban az esetben beszélhetünk, ha az állami szervek eleve drágábban írják ki a valós értéknél a tendert, ha a Közgép politikai-gazdasági befolyását latba vetve távol tartja az egyéb ajánlattevőket, vagy ha a kivitelezés során „spórol” a cég, nem tartva az ellenőrzésektől és szankcióktól. További veszély lehet, ha az ajánlattevők megegyeznek egymással - ez ugyanis megint csak drágább árakhoz vezethet, márpedig, mint láttuk, nem kis összegekről van szó. Ezeket a dolgokat természetesen nagyon nehéz bizonyítani. Azonban enélkül is elmondható, hogy banánköztársaságra jellemző állapotokat tükröz, amikor az ország miniszterelnökének régi barátja, kollégiumi társa, a kormánypárt egykori gazdasági igazgatója a tulajdonosa annak a cégnek, amely rendületlenül nyeri az építőipari gigaberuházásokat.

A Közgép megrendeléseinek egy igen jelentős részét két forrásból szerzi. A fő megrendelő a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, amely egyedül biztosítja a Közgép közbeszerzéseinek 2/3-át. Krédójuk szerint „feladatainkat költséghatékonyan végezzük, megteremtve mindenki számára az európai színvonalú közlekedés lehetőségét.” Szintén komoly bevételt hozott a Közgép számára a Magyar Közút Zrt - itt érdemes azonban megjegyezni, hogy a Magyar Közút Zrt-től kapott megrendelések egy jelentős része egy régebbi keretszerződés lehívásából származik. Emellett az is látszik, hogy a Közgép egyre komolyabb szereplő hulladékgazdálkodással kapcsolatos beruházásokban.

Minden párt szereti hangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartja az állam átláthatóságát. Ez üdvözölendő, de nem csak a kormányon bizonyíthatják a pártok, hogy mennyire fontos számukra a transzparencia. A K-Monitor most megnézte, hogy 2014-es választásokon induló nagyobb pártok és szövetségek mennyi információt közölnek önmagukról és működésükről a saját honlapjaikon. Ez ugyanis az a felület, ahol a pártok közvetlenül tájékoztatják a választókat programjukról, álláspontjukról, a párt politikusairól és a párt működéséról.

Négy szempontot vizsgáltunk. Megnéztük, hogy mennyi információ érhető el a párt felső és középvezetőiről, képviselőiről. Értékeltük a szervezeti adatok meglétét is: hogyan épül fel a párt, milyen helyi-területi, szakmai, felügyeleti egységei vannak, milyen mélységben érhető el információ ezekről. Megvizsgáltuk azt, hogy fel vannak-e töltve a legfontosabb dokumentumok, például a párt alapszabálya, beszámolók, szakmai anyagok, pártprogram, etikai és működési szabályzat. Végül megnéztük a pártok pénzügyi átláthatóságát is, megtudjuk-e, hogy mennyi pénzből gazdálkodnak, mire  költenek, van-e esetleg nyilvános számlájuk, hogyan számolnak be a pártalapítványok. Az egyes szempontokat 0-tól 5-ig pontoztuk. Az eredményekkel nem igazán voltunk elégedettek.

A legrosszabbtól haladunk a legjobb felé, a sort az Együtt-PM választási szövetség tagjai nyitják. Leglátványosabban az E14 hiányosságait jelzi a grafikon, 0.5 pontot értek el a maximális 20-ból. A honlapjuk egyszerű kampánycélokat szolgál, ami nem lenne baj, ha a közlemények mellé felkerülne néhány hasznos információ. Mivel az E14 viszonylag új versenyző, ráadásul nem is párt, csupán választási szövetség, nyilván nem vártunk annyi információt, mint a nagy pártoktól, de ez így is édes kevés. Megnéztük az E14-et alkotó szervezetek honlapját is, de attól sem lettünk bölcsebbek.

Az E14-et szorosan követi partnere, a Párbeszéd Magyarországért, amely három pontot kapott. Egyet azért, mert a választási szövetségről szóló nyilatkozatuk és a rövid programjuk elérhető a honlapon, két pont pedig járt a vezetőik ismertetéséért.

Elkeserítő, hogy a PM-et csupán fél ponttal előzte a legnagyobb kormánypárt. A FIDESZ honlapja a tisztségviselőkről alig, a párt gazdálkodásáról pedig egyáltalán semmilyen formában nem nyújt tájékoztatást, még az éves beszámolók sincsenek feltöltve. A dokumentumtár kizárólag a szervezet alapszabályát és a választott testületek vezetőinek felsorolását tartalmazza, egy kereső segítségével pedig megtalálhatóak a helyi Fidesz szervezetek elérhetőségei.

Így nézett ki a Fidesz honlapja 1996-ban... (A nagyításhoz kattintson a képre!)

Negyedikként fér fel a szégyenpadra a Jobbik, ők a lehetséges 20 pont negyedét szerezték meg. A vezetőkről korrekt tájékoztatást kap a látogató, de ezen túl semmilyen értékelhető információt nem találtunk.

A közepesen rosszul teljesítők között szerepel a KDNP (8 pont), a DK (9 pont) és az LMP (10 pont). Kiemelkedtek az előző pártok közül azzal, hogy a szervezeti elérhetőségek mellett pénzügyi adatokat is találtunk honlapjaikon. A DK szerepelteti honlapján a vezető tisztségviselők vagyonnyilatkozatát, az LMP pedig 2011-ben még a főpénztári kivonatát is közölte, kár, hogy ezt csak egyetlen évben tette.

Az abszolút győztes az MSZP, ők 16 pontot kaptak. Noha majdnem minden kategóriában vesztettek pontot, még így is az élen vannak a szinte teljes körű dokumentumtár, és a viszonylag részletes pénzügyi adatok miatt. A párt vezetőiről és működéséről is az MSZP ad a legbővebb tájékoztatást, de levonás járt a hiányos életrajzi adatokért.

... így pedig az MSZP-é 1997-ben. (A nagyításhoz kattintson a képre!)

Sztálin, tea, Dél-Oszétia, esetleg az új vendéglő az Andrássy úton. Nagyjából ezek azok a dolgok, amelyek az ember eszébe jutnak, ha valakinek azt mondjuk: Grúzia. A legkeletibb nyugati ország azonban most mással is kitűnik, ugyanis nemrégen olyan állami adatközlési szabályokat vezettek be, amelyek előtt még Skandinávia is megemelheti a kalapját. A helyi TI és egy másik civil szervezet kutatásai alapján mutatjuk be a grúz közadatok sorsát.

A közérdekű adatok iránt nem voltak mindig túl érzékenyek a grúz kormányzati szervek. Postán kellett feladni az igényléseket, a hivataloknak pedig elméletileg 10 napjuk volt megválaszolni őket. Ez a gyakorlatban azonban nem mindig sikerült, jellemzően húzták az időt, és nem vettek tudomást a levelekről. Ezen próbáltak tavaly változtatni: a kormány egy központi elektronikus adatigényléseket kezelő honlapot indított, ám a gyakorlat nem sokat változott. A honlap üres maradt, nem nagyon válaszoltak vagy érdektelen információkat osztottak meg az adatigénylőkkel. Ismerős lehet nekünk, magyaroknak is a dolog.

Idén szeptemberben azonban a civil szervezetek nyomására tényleg elkezdték komolyan venni a közérdekű adatigényléseket, és ismét megváltoztatták a rendszert. Az állami hivatalok december végéig kötelesek proaktív módon, automatikusan közzétenni

- minden szervezethez kapcsolódó alapvető információt - szervezeti felépítés, munkatársak, jelentések, beszámolók, kapcsolódó jogszabályok
- a közérdekű adatigényléshez kapcsolódó információkat - kapcsolattartó, elérhetőség, adatigénylési statisztikák
- a szervezet személyzeti politikáját - milyen nyitott pozíciók vannak, milyen felvételi eljárás van
- a közbeszerzési és privatizációs adatokat
- a pénzügyi adatokat - költségvetés, béradatok, adományok, támogatások, működési költségek.

Természetese van azért szépséghibája a dolognak, a rendelkezés nem vonatkozik az összes állami szervre. Például a parlament, az önkormányzatok vagy a bíróságok esetében a vezetőkre van bízva, csatlakoznak-e a programhoz. Ezen felül probléma még, hogy rossz hivatali beidegződések miatt még mindig ragaszkodnak a használhatatlan PDF formátumhoz. 

A grúzhoz hasonló próbálkozás már itthon is van. A Közadatkereső elméletileg még működik, de nem sok hasznát lehet venni. Csupán az állami és önkormányzati intézmények hivatali elérhetőségeit lehet egy helyen megtalálni, a többi funkció nem igazán működik, és inkább több vele a baj, mintha az ember az eredeti forrásnál keresgélne mondjuk egy törvényjavaslatot vagy egy kormányrendeletet.

Grúzia azonban nem csak a közérdekű adatok terén javított. A TI nyári kutatása szerint a grúz közbeszerzési rendszer a világ leghatékonyabb és legátláthatóbb rendszerei közé került. A közbeszerzések teljes egészében elektronikusan zajlanak a hirdetménytől kezdve, a pályázatokon át, a panasztételig, amelyek pedig mind megtalálhatók az állam által működtetett központi honlapon. A rendszer azonban ott sem tökéletes. A TI szerint nem jó, hogy minden esetben a legalacsonyabb ajánlattevő nyer, mert az a minőség rovására mehet. Továbbá az sem túl szerencsés, hogy számos állami vállalat (pl.: a helyi MÁV) és a minisztériumok mentesülhetnek az elektronikus közbeszerzés hatálya alól.

Így néz ki a grúz közbeszerzési hatóság keresője.

Grúzia jó teljesítményében oroszlánrésze volt az egyik átláthatóságért küzdő grúz civil szervezetnek. Az Institute for Development of Freedom of Information (IDFI) 2012 júniusától egy éven át 5625 közérdekű adatigénylést indított. A projekt során több állami intézménytől kértek általános adatokat. Például kikérték a bértáblákat, a névre szóló prémiumjuttatásokat, a hivatal költségvetését (különös tekintettel az állami büdzsében „egyéb kiadások”, és „tartalékok” blokkokból származó bevételekre). Részletes leírást kértek a használt eszközökről (pl. szolgálati autók és fogyasztásuk), az esetleges elbocsátások okairól, a betöltetlen pozíciókról vagy a vezetőség tagjainak önéletrajzáról. De érdeklődtek például az alkalmazottak nemek szerinti arányára, a vezető pozícióban lévők nemek szerinti arányára, illetve az elbocsátások nemek szerinti arányára is. Vizsgálták az alkalmazottak életkora és neme közti összefüggéseket és a nagycsaládosok nemek szerinti arányát is.

Ezekből, valamint a szervezet korábbi adatigényléseiből létrejött egy több tízezres online adatbázis, az OpenData.ge, amely megkönnyíti a sajtósok, a civil szervezetek vagy a kutatók munkáját, de bárki átnézheti Grúzia közérdekű adatainak nagy jó részét, és tájékoztathatja a közvéleményt az aktuális trendekről, kormányzati beruházásokról, kiírt és megnyert pályázatokról, tervezetekről, különböző hivatalok vagyongazdálkodásáról.

Ez az OpenData.ge, ahol intézmény vagy akár ügytípus szerint is kereshetünk adatot.

A honlap mellett indult egy blog is, ahol a sok számszerű adatból kihámozható információkat öntik cikkek formájába, itt az adatok elemzése és a tendenciák bemutatásán van a hangsúly. Az IDFI még egy díjat is alapított, amit a legátláthatóbb hivataloknak ad át, ezzel ráirányítva a közvélemény figyelmét mind a transzparens, mind a tájékoztatási kötelezettségüket rendre elmulasztó állami szervekre.

A projekttel a közbeszéd részévé sikerült tenni az állam átláthatóságának kérdését, és az IDFI szerint Grúziában kialakult egy általános morális standard az állami működés állampolgári számonkérhetőségével kapcsolatban is. Nem véletlen, hogy idén Grúzia volt az egyik mintaország az OGP londoni csúcstalálkozóján, ahova Magyarország egyébként alibi vállalásokkal érkezett.

(Domschitz Mátyás - Ferenczi András)

Várhatóan hamarosan szavaz a parlament az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségek módosításáról szóló törvényjavaslatról. Ezen a blogon már többször foglalkoztunk a témával, sőt, 2012-ben, az országgyűlésről szóló törvény elfogadásakor is szorgalmaztuk egy olyan vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését, amely valóban képes betölteni a funkcióját: vagyis amellett, hogy fényt derít a kétes forrásból származó vagyongyarapodásra, és megmutatja a lehetséges érdekkonfliktusokat, hatékony szankciórendszert is tartalmaz arra az esetre, ha a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek manipulálnák vagyoni adataikat.

Bár a legnagyobb sajtóérdeklődés minden év januárjában az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalát kíséri, közismert, hogy rajtuk és a kormány tagjain kívül is számos más tisztségviselőnek is a nyilvánosság előtt kell számot adnia vagyonának gyarapodásáról.  A parlament előtt fekvő törvényjavaslat most arra tesz kísérletet, hogy egységesítse a kötelezettségeket és a szankciókat, hiszen eddig a legfőbb ügyészre és helyettesére, az MNB, a Gazdasági Versenyhivatal, az Állami Számvevőszék, a Médiatanács, a Közbeszerzési Hatóság és a Költségvetési Tanács vezető tisztségviselőire eltérő szabályok vonatkoztak.

vagyonyilatkozat

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az újraszabályozás legfeljebb kodifikációs szépségtapaszt jelent, hiszen a vagyonnyilatkozati rendszer alapját továbbra is az országgyűlési képviselőkre irányadó igencsak elnagyolt, hiányos és bizarr előírások jelentik. Gondolunk itt többek közt arra, hogy a törvény szerint kimondottan csak a telepatikus képességekkel rendelkező állampolgárok kezdeményezhetik, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága megvizsgálja a politikusok hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát. Ezekbe ugyanis a nyilatkozatot kitöltő hozzátartozón kívül csak a mentelmi bizottság tagjai tekinthetnek bele, de ők is csak abban az esetben, ha valaki pontosan megjelöli, hogy az általa nem ismert  vagyonnyilatkozatban melyik konkrét tételt és miért találja hibásnak. Könnyen belátható, hogy ez az egész rendszer hitelességét aláássa. Mivel hivatalból nemhogy az adóhatóság, de a mentelmi bizottság sem vizsgálja a nyilatkozatokat, a – többnyire sajtó által – kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárásokat pedig az elmúlt 15 évben a bizottság kivétel nélkül megszüntette, a tisztségviselőknek gyakorlatilag végtelen lehetősége van a vagyonnyilatkozat elsumákolására vagy manipulálására. Az, hogy a tisztségviselők nagy része kézírással tölti ki az íveket, ami ráadásul szkennelt – vagyis elektronikusan feldolgozhatatlan – formában kerül nyilvánosságra, gyakorlatilag lehetetlenné teszi a vagyonnyilatkozatok összehasonlítását.   

A szankcionálást tovább nehezíti, hogy a mentelmi bizottság által benyújtott törvényjavaslat szerint a fenti tisztségviselők esetében csak akkor lépne életbe a tisztséggyakorlási és javadalmazási tilalom, ha valótlan adatot közölnek, illetve megtagadják vagy szándékosan elmulasztják a nyilatkozattételt. Különösen kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért kell beilleszteni a “szándékosság” kitételt a javaslatba, és hogy egy esetleges vagyonnyilatkozati eljárásban kinek és hogyan kellene bizonyítania, hogy a mulasztás nem véletlenül, figyelmetlenségből, hanyagságból vagy mert lemerült a telefonban az akkumulátor, vagy mert késett a trolibusz, hanem szándékosan történt.  

Tekintetbe véve a bizottság és a politikusok különös jóindulatát vagyonnyilatkozat-ügyben, kissé túlbiztosításnak tűnik az Alkotmányügyi bizottság módosító javaslata, amely szerint nem tisztséggyakorlási és javadalmazási tilalom, hanem összeférhetetlenség miatti jogviszony megszüntetés lenne a renitens tisztségviselők jussa: de csak azután, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megszegését és az összeférhetetlenséget a mentelmi bizottság megállapította, majd azt az összes országgyűlési képviselő ⅔-a meg is szavazta.

A fentiekből következően azonban igazán kevés az esély arra, hogy bármilyen ehhez hasonló szankciótól kelljen a magas rangú tisztségviselőknek tartaniuk.

Talán érdemes kiemelni, hogy az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvényjavaslat mellett az országgyűlés még az idén szavazni fog az országgyűlésről szóló törvény módosításáról is. Sajnos azonban ez a módosítás sem tesz kísérletet arra, hogy orvosolja a vagyonnyilatkozati rendszer 15 éve fennálló problémáit.