A korrupcióellenes világnap alkalmával érdemes felidézni, milyen irányba mozdult a politikai korrupció az elmúlt években Magyarországon. Azt látjuk ugyanis, hogy hiába volt a korrupció felgöngyölítése és az elszámoltatás a Fidesz egyik jelszava 2010-ben, nem sikerült teljesíteni az emberek elvárásait. Sőt: a korrupció  új minősége jelent meg az elmúlt három évben: ez pedig az úgynevezett „state capture”, a foglyul ejtett állam állapota. Ennek különlegessége, hogy az állam elfoglalását többségében nem az árnyékban megbújó érdekcsoportok, hanem a politika frontvonalában lévő szereplők hajtották végre.

A nagy nyilvánosság előtt zajló korrupciós ügyektől hemzsegő szocialista--liberális kormányzás után jogos igényként merült fel az emberekben az elszámoltatás, a politika kifehérítése. A Zuschlag-ügy, a BKV-ügyek vagy a belvárosi ingatlanpanama, bár eltérő mértékben viselték meg az önkormányzati vagy állami költségvetést, szinte beleégtek a választók tudatába. Ez jelentős részben hozzájárult az MSZP vereségéhez és az elszámoltatás üzenetével kampányoló Fidesz kétharmados győzelméhez (illetve a parlamenten kívüli, a politikai rendszer egészét támadó  pártok, az LMP és a Jobbik parlamentbe jutásához). Három és fél év elteltével azonban azt látjuk, hogy az emberek jelentős része továbbra is fontos problémaként érzékeli a korrupciót, ráadásul többségük nem is gondolja, hogy bármi történne a politikai és üzleti szféra kifehérítése érdekében. Sőt, az emberek 61 százaléka szerint a korrupció egyenesen növekszik Magyarországon. Hogy a választók percepciója nem téves, azt remekül példázza a hetekben kirobbant NAV-botrány, amelyben a jelenlegi és az előző kormánypárt példás nagykoalícióban szavazták le a vizsgálóbizottság felállítását. De ha a kormány a Nemzeti Dohányboltokkal lényegében minden sarokra korrupciós emlékműveket állít, akkor szintén kevéssé meglepő, hogy az emberek nem érzik a közélet tisztulását.

A közvélemény és a sajtó szerint sem érezhető csökkenés a korrupció mértékében Magyarországon, az viszont látható, hogy a minősége megváltozott. Az egyik legforróbb területet továbbra is a közbeszerzések jelentik, de jelentős kockázatok láthatók az európai uniós források elosztásánál is. További probléma „az elmúlt húsz évben” tisztázatlan párt- és kampányfinanszírozás megoldatlansága, amelyben új törvényi szabályozás ugyan született, átláthatósági garanciák azonban nem. Hogy egyetlen példát említsünk: 2014-ben sem fogjuk tudni, melyik párt mennyit költött a választási kampányra, de félő, hogy a nagyobb pártok esetében még azt sem, miből tette ezt. A polgármesteri és országgyűlési képviselői tisztségek összeférhetetlensége nevezhető talán egyedül előrelépésnek, azonban a legsúlyosabb probléma korábban sem ez volt, hanem a politika- és politikus-közeli vállalkozások szaporodó száma és jelentősége.

Az igazi különbség a korábbi ciklusokhoz képest tehát az, hogy a politika világában (és a politika világából) élők, illetve a tágabb klientúra fenntartására átirányított pénzek immár nem „két nagy párt” között oszlanak meg, hanem kizárólagosan a parlamenti kétharmaddal bíró kormánypárt, a Fidesz-KDNP rendelkezik felette. A kétharmad segítségével a kormányzó pártok igyekeznek hosszú távra bebiztosítani a ciklus alatt kialakult hatalmi struktúrát, a Fidesz által véghezvitt "őrségváltást". Ennek különböző eszközei vannak a fékek és ellensúlyok – szinte unalomig ismételt, de igencsak fontos – lebontásától a személyi kinevezéseken át a személyre szabott törvényalkotásig. Előbbi kategóriába tartozik a parlamenti ellenzék lehetőségeinek korlátozása (egyéni képviselői indítványok rendszere, új Házszabály, éjszakai viták), az Alkotmánybíróság jogkörszűkítése, az igazságszolgáltatás bírói függetlenséget sértő kialakítása, de az is, hogy a felpörgetett jogalkotásnak köszönhetően sokszor még a kormánypárti képviselők sem tudják, milyen jogszabályokat és módosításokat szavaznak meg az Országgyűlésben. A személyi kinevezések terén a Fidesz-KNDP semmiféle önkorlátozást nem mutatott: a Legfőbb Ügyész, az OBH és a Médiatanács elnöke, az Alkotmánybíróság új tagjai, a Köztársasági Elnök, a pártok gazdálkodását is felügyelő Állami Számvevőszék elnöke mind-mind fideszes kötődésű politikus vagy szakember, ami egyértelműen növeli a kormánypártok befolyását az ellenőrző szervek felett. Ha pedig ez nem lenne elég, a kinevezési idők meghosszabbításával ezt az állapotot ciklusokra betonozták be a kormánypártok. A személyre és cégekre szabott jogalkotás már 2010 előtt is megjelent a hazai közéletben, általános gyakorlattá azonban a kormányváltást követően vált. Ezek lényege a gazdasági konkurencia ellehetetlenítése. A politikai konkurencia nehéz helyzetbe hozásáról pedig az új választási törvény, a választási eljárásról szóló törvény, a kampányok korlátozása és a jobboldali médiabirodalom kiépítése gondoskodik.

Mindez lehetővé teszi olyan, nehezen megkérdőjelezhető és látványos korrupciós folyamatok véghezvitelét, mint a trafik- és földpályázatok finoman fogalmazva is kérdéses elbírálása, a kormányhoz közel álló építőipari, kommunikációs vállalkozások helyzetbe hozása és – akár százmilliárdos tételben – közpénzzel történő kistafírozása.  A kép azonban mégsem ennyire egyoldalú. Történtek ugyanis korrupcióellenes lépések a közigazgatásban: erre utal például kormány korrupcióellenes programja, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) megerősítése vagy a megbízhatósági vizsgálatok bevezetése a hivatalos szerveknél, még ha ezen intézkedések hatása egyelőre nem is látszik. Kettős játék folyik tehát: a Fidesz-KDNP használja és elfogadja a korrupciót, mint a hatalomépítést olajozó eszközt, ugyanakkor megteremti annak lehetőségét is, hogy felléphessen ellene, amennyiben ez gyengítené hatalmát vagy a hatalom megtartásának esélyeit.

Ezzel egy időben gyengül a társadalmi, civil kontroll lehetősége is. Az infotörvény módosítása, a média fölötti kontroll erősítése, a jogalkotás során korábban meglévő társadalmi egyeztetés formálissá tétele azt üzenik az állampolgároknak, hogy bízzák az államra az állami-politikai korrupció elleni fellépést. Márpedig a hetekben kirobbant NAV-botrány tökéletesen példázza, hogy a végletekig központosított állami szervek alkalmassága miért korlátozott e téren. A negatív folyamatok mellett így szinte eltörpülnek a szakmailag egyébként akár értékesnek tekinthető korrupcióellenes lépések, és a hitelességük is megkérdőjelezhető.

Összességében megállapítható, hogy Magyarország sem az elmúlt évben, sem a kormányzati ciklus kezdete óta nem lett kevésbé korrupt ország. A korrupció minősége azonban alapvetően változott meg a korábbiakhoz képest. A politikai és gazdasági versenytársak hiánya ugyanis korrupciós szempontból nem önmérséklethez, hanem a hatékonyság maximalizálásához vezet.

Itt a friss, ropogós Közbeszerzési Értesítő, amelyben rövid keresgélés után két érdekes megbízásra bukkantunk. Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne lenne legalább egy bizonyíthatóan kormánypárti kötődésű nyertes cég valamelyik állami vagy önkormányzati tenderen. Íme a maiak.

Egy új honlap mindig jól jön

Az Állami Autópályakezelő Zrt. átszervezésével létrejött Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. most 40 milliós kommunikációs feladattal bízta meg a kormányzati tendereken rendre sikerrel szereplő I.M.G. Inter Media Group Kft.-t. A november elején gyorsított tárgyalásos eljáráson kiválasztott kormánypárti kötődéseiről ismert ügynökség új arculatot, új honlapot és az új arculathoz kapcsolódó online és offline anyagokat fog csinálni a pénzért cserébe. Az IMG egyébként már korábban is dolgozott az Autópályakezelővel, mert év elején 377 millió forintért foglalkozott az e-útdíj kommunikációjával. (A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak jóval kevesebb feladata van, mint volt egykor az Autópályakezelőnek volt: nem foglalkozik az útkezeléssel, csakis a pénzbehajtással. Az útkezelés átkerült a Magyar Közúthoz.)

Csatornázás utáni teendők

Jó hétfőre ébredtek Simicska Lajosék is, amikor kezükbe vették az értesítőt. A Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás 646 millió forintot fizet egy konzorciumnak, amelynek a Közgép is tagja. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kiválasztott cégek feladata az lesz, hogy a csatornázási munkák után helyreállítsák az utakat. A Közgép mellett az EuroAszfalt és az OMS Környezetvédelmi Kft. mint konzurciumvezető nyerte el a megbízást mint egyedüli meghívott.

Ha valakiket – történetesen állami vezetőket és az ország adóhivatalát – korrupciós vádakkal illetnek, akkor járnak el helyesen, ha minden segítséget megadnak az ügy felderítéséhez, amely tisztázni képes őket. De mit árul el az érintettekről, ha ennek tökéletes ellentétét cselekszik, és mindent megtesznek az ügy elhallgatásáért?

Egyelőre nem tudni, hogy az évtized egyik legnagyobb politikai botránya kerekedik-e Horváth András, a NAV korábbi ellenőrzési szakkoordinátora által nyilvánosságra hozott „ezermilliárdos” áfacsalási ügyből, vagy érdemi következmények nélkül marad a dolog. Az viszont biztos, hogy az érintett szereplők – a „nagy” parlamenti pártok, a vizsgálatot elutasító Állami Számvevőszék és a Horváthot rágalmazásért beperlő adóhivatal – meglehetősen furcsán viselkednek a téma kapcsán. Másképpen fogalmazva: erősen úgy tűnik, hogy választott képviselőink és az állami szervek nem annyira az ügy feltárásán, mint annak szőnyeg alá söprésén fáradoznak.

Mindeközben nem tudjuk, mit tartalmaz Horváth András titokzatos „zöld dossziéja”, amelyben állítólag a bizonyítékokat tartja. Ezt egy ideig egyébként biztosan nem is fogjuk megtudni, hiszen a volt szakkoordinátor vélhetően nem legális módon szerezte meg magának az adatokat. Azok nyilvánosságra hozása tehát jogszabályokat sértene. Csakhogy másképpen a korrupciógyanús ügy leleplezésére esély sem lett volna. Ezért is hibás logika azon rugózni, hogyan jutott hozzá Horváth az áfacsalás állítólagos bizonyítékaihoz. A lényeg ugyanis nem ez, hanem az, történt-e óriási összegű, rendszerszerű, évek óta tartó korrupció vagy sem.

Márpedig a gyanúnál kicsit többről van szó. Legalábbis ezt látszik igazolni, hogy három képviselő kivételévvel sem az MSZP, sem pedig a Fidesz (tehát az előző ciklus nagyobbik kormánypártja és a jelenlegi kormánypárt) nem támogatta vizsgálóbizottság létrehozását, az adóhivatal pedig a botrány kirobbanását követően hihetetlen sebességgel reagálva csapott le egy, a Horváth állításainak megfelelően működő áfacsalás-sorozatra.

Ez egyébként ugyanaz a szervezet, amely rágalmazásért feljelentette egykori munkatársát. A feljelentés tökéletesen példázza, hogyan korlátozza az átláthatóságot a rágalmazás büntetőjogi kategóriája, és miért kellene valódi védelemben részesíteni a közérdekű bejelentőket. A NAV-nak tehát nem perelnie kellene, hanem vizsgálódnia, és ugyanezt kellene tennie az ügyészségnek, a parlamentnek és az Állami Számvevőszéknek. Parlamenti képviselők sokszor érvelnek indokolatlannak tűnő szigorítások esetén azzal, hogy „aki tisztességesen viselkedett, annak nincs félnivalója.” Itt a remek alkalom, hogy ezt maguk bizonyítsák be.

Erre azonban érdemi kísérlet egyelőre nem történt, sőt mintha inkább Horváth András személye elleni támadásokkal akarnák bebizonyítani, hogy az egykori szakkoordinátor állításai nyilvánvalóan valótlanok. Pedig egy olyan országban, ahol ennyire rossz az adómorál, és az adóhivatal a legnépszerűtlenebb intézmények egyike, a NAV-nak kapva kapnia kellene az alkalmon, hogy kétséget kizáróan bizonyítsa, nem hagy egyetlen adóforintot sem csak úgy elgurulni, és legfőképp nem kivételezik adózó és adózó között.  

Az áfacsalások becsült kárösszege a 2014 évre tervezett költségvetési hiányhoz, és néhány megvalósult, folyamatban, illetve előkészületben lévő beruházáshoz képest

Ha Horváth András állításai igazak, az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb korrupciós ügyéről beszélünk. Évente 1700 milliárd forint ugyanis óriási pénz: több mint a most elfogadott 2014-es költségvetés, tehát a magyar állam összes kiadásának 10 százaléka.  Amennyiben az állami szervek és az állami szervek ellenőrzésére létrehozott intézmények nem lépnek érdemben, félő, hogy e lépések kikényszerítése a média, a civil szervezetek és főként az állampolgárok feladata marad.

Íme egy újabb lista, ahol Magyarország megint jó társaságba keveredett: ezúttal Oroszország és Kolumbia fog közre minket. Megelőzi az országot még Mauríciusz, Costa Rica és sok kelet-európai állam is. Mégis, miről szól ez a lista?

A World Wide Web Foundation azt vizsgálta, hogy az internet milyen szerepet játszik a globális fejlődésben és az emberi jogok helyzetének javításában. A kutatók 81 országot néztek meg, Magyarország a 42.-ik a listán. Nem tudjuk, hogy ez javulás vagy romlás, mert a tavalyi jelentésben még nem foglalkoztak velünk. Legjobban mindenesetre a Szabadság és nyilvánosság kategóriában szerepeltünk, ahol azt mérték, hogy az emberek mennyire fejezhetik ki szabadon a véleményüket. Míg legrosszabbul a Releváns tartalomnak nevezett kategóriában teljesítettünk, ahol pedig azt vizsgálták, hogy a döntéshozók, véleményformálók mennyire férnek hozzá a számukra fontos információkhoz, adatokhoz fogyasztható formában. Erről bőven tudna mindenki mesélni, aki ezzel foglalkozik, elég ha csak a Közbeszerzési Értesítőre vagy a Kormany.hu-ra gondolunk. Magyarországról egyébként kevés szó esett a szövegben, de több más érdekes megállapítást tettek a november 22-en megjelent tanulmányban:

• Az Ikea és a Volvo mellett az internetre is büszkék lehetnek a svédek, ugyanis ott fejti ki legjótékonyabb hatását a társadalmi viszonyokra. A listát azért vezeti Svédország, mert az állampolgárok könnyen és olcsón hozzáférhetnek az internethez, az ott lévő tartalom minőségi, amely kielégíti az igényeket, emellett pedig a szólásszabadság garantált és az ország támogatja az innovációt is.
• A tanulmány külön kiemeli Észtország teljesítményét, ahol tudatosan építettetek az informatikára. A döntés pozitív hatással van a demokrácia minőségére is. Az észtek már ott tartanak, hogy tavaly például elindítottak egy crowdsourcing kampányt az új alkotmány megírására, amelyben több mint 2000 javaslatot írtak.
• Közhelynek tűnhet, de a kutatók szerint az egyik legnagyobb változás az elmúlt évekhez képest, hogy a közösségi média és az internet egyre jelentősebb mértékben járul hozzá ahhoz, hogy a polgárok ráirányítsák a figyelmet a rossz dolgokra. Persze ez több dolognak köszönhető. Megduplázódott például az internethasználók száma: míg 2003-ban a világ 16 százaléka internetezett, addig idén már 39 százalék. Igaz, a világátlag még sehol sincsen a svédekhez vagy a norvégokhoz képest, ahol az emberek 95 százaléka, míg Afrikában pedig a lakosság kevesebb mint 20 százaléka netezik. (Ott a hálózat kiépítetlenségének fő oka a drágaság.)
• A nyílt kormányzást már 55 ország támogatja elvben, de a szakadék óriási: a kormányok 60 százaléka még a legalapvetőbb területeken sem osztják meg interneten az információt a polgárokkal. A közérdekű adatoknak pedig csak 10 százaléka nyílt adat, azaz könnyen újrafeldolgozható. Azt is megállapították, hogy a civil szervezetek és a vállalatok jóval a kormányok előtt járnak ezen a téren. Külön fejezet szól arról, hogy a polgárok mennyire tudják követni az állami költségvetés kiadásait. Kiderült, hogy a vizsgált országok kevesebb mint 10 százaléka használ nyílt adatokat a költségvetéséhez, és számos fejlődő ország pedig egyáltalán nem teszi elérhetővé online a költségvetését. Legkevésbé a cégadatbázisok és a földhivatali adatok voltak fent az interneten, míg a népszámlálási adatok sok helyütt elérhetőek voltak.
• A tanulmány írói szerint a közösségi média és más internetes eszközök dinamikus terjedésével csak nagyon nehezen tudtak lépést tartani a civil szervezetek, a pártok vagy a szakszervezetek, és csupán a vizsgált országok felében tapasztalták azt, hogy ezen a csatornán keresztül bele tudtak szólni a döntéshozatalba. Ugyanakkor szerintük az is igaz, hogy a Közel-Keleten és Afrikában robbanásszerű volt a fejlődés ezen a téren - bár ott gyakorlatilag a nulláról indultak, onnan pedig egyszerűbb a növekedés.
• A kutatók szerint legfőbb veszély az, hogy a kormányok egyre nagyobb mértékben alkalmazzák az internetes lehallgatás és az önkényes tartalomszűrés technikáit. Az országok egyharmadában súlyos a helyzet, és csak 5 ország az, ahol megvannak a fékek és az ellensúlyok az internet kormányzati felügyelete körül.
• Meglepő, hogy nem feltétlenül a pénz határozza meg a teljesítményt. Katar, Szaúd-Arábia, Szingapúr és Magyarország erejéhez képest alulteljesít a listán, míg a Fülöp-szigetek vagy Kolumbia jóval erején felülteljesít.

És a lista:

A legjobb helyek

1. Svédország
2. Norvégia
3. Nagy-Britannia
4. USA
5. Új-Zéland
6. Dánia
7. Finnország
8. Izland
9. Franciaország
10. Dél-Korea

A legrosszabb helyek

1. Vietnám
2. Burkina Faso
3. Malawi
4. Ruanda
5. Kamerun
6. Pakisztán
7. Zimbabwe
8. Mali
9. Etiópia
10. Jemen

A NAV-botrány jól mutatja, hogy a közérdekű bejelentőket védő új törvény sem lesz képes ellátni feladatát

Horváth András bejelentése a NAV-nál tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban, a hivatal kategorikus tagadása, a megtorló válaszreakció és az érdemi kivizsgálás visszautasítása  a legélesebben világít rá a közérdekű bejelentők védelemének hiányosságaira. Nem véletlen, hogy a korrupcióval és információszabadsággal foglalkozó civil szervezetek már 2008-tól sürgetik a döntéshozókat, hogy végre megszülessen egy olyan jogszabály, ami amellett, hogy valóban hatékonyan védené a bejelentőket, bátorítaná is a munkahelyen tapasztalt korrupció elleni fellépést. És bár októberben megszületett az új törvény, sajnos ennek nem fogják tudni hasznát venni a becsületes munkavállalók.

A korrupciós bűncselekményekre (mivel az előnyt adó és az előnyben részesülő fél is érdekelt az eltitkolásban, hiszen nem a saját, hanem a köz vagyonával, erőforrásaival élnek vissza) eleve jellemző a hatalmas látencia, és az ilyen eseteknek jellemzően mind a felderítése, mind a bizonyítása komoly akadályokba ütközik. Ezt természetesen tovább nehezíti, ha az emberek nem merik vagy egyéb okból – például azért, mert tudják, hogy érdemi kivizsgálás helyett kéz kezet mos alapon eltussolják az ügyeket – nem akarják bejelenteni a munkahelyükön tapasztalt visszaéléseket. A Transparency International nyáron közzétett kutatása alapján Magyarországon különösen riasztó a helyzet: a megkérdezettek 70%-a nem jelentené be a korrupciót, vagy azért nem, mert félnek a következményektől, vagy azért, mert tudják, hogy nem történne semmi.

A törvénnyel kapcsolatos fenntartásainkat már tavasszal kifejtettük, ezekből most az egyik különösen releváns pontra szeretnénk felhívni a figyelmet. Sajnos a jelenlegi szabályozás egyáltalán nem biztosít védelmet arra az esetre, ha a munkavállaló – más lehetőség híján – a nyilvánossághoz fordul és a szervezeten kívüli jelenti a korrupciót, pedig ha a szervezet nem nyújt kellő védelmet, vagy a bejelentés kivizsgálás és következmények nélkül marad,  akkor ez elengedhetetlen volna. Különösen fontos lenne ez Magyarországon, ahol a sajtó nagyon nagy szerepet játszik a korrupciós ügyek feltárásában és sok esetben a bejelentőknek esélyük sincsen máshova fordulniuk, hiszen jellemzően a korrupt szervezetek önvédelmi mechanizmusa a legerősebb. A K-Monitor a TASZ-szal együtt a törvényjavaslat egyeztetésén épp ezért javasolta, hogy a brit whistleblowing-szabályozáshoz hasonlóan a magyar jogszabály is nyújtson védelmet, ha a bejelentő a szervezeten kívülre juttat a közérdek védelme szempontjából releváns információt, például a sajtóhoz fordul, különösképpen, ha korábban már kimerítette a törvényben vázolt többi bejelentési lehetőséget.

A hírekből kiderült, hogy Horváth András és tisztességes munkatársai próbáltak hamarabb lépni, és a NAV hivatalos csatornáin  jelezték aggályaikat, de félreállították őket.  Sajnos jellemző,  hogy a szervezet csak most, jóval Horváth András munkaviszonyának megszűnése és a sajtóban megjelent hírek hatására kezdett el foglalkozni az igen súlyos vádakkal.  Sokat elárul a helyzet visszásságáról, hogy a mundér becsületének védelme jegyében a NAV mindössze két napot szánt az igen súlyos vádak kivizsgálására és rágalmazás miatt feljelentette a volt munkatársát. Különösen rossz üzenetet sugall, hogy a visszaélések jóhiszemű feltáróinak nemcsak a munkájuk miatt kell aggódniuk, de büntetőeljárást is kockáztatnak. A helyzet abszurditását csak fokozza, hogy épp egy olyan intézményről van szó, amely közpénzeinket védi.

Horváth András ügye jól mutatja, hogy mennyire fontos azon állampolgárok védelme, akik állásukat is kockáztatva fellépnek a korrupció ellen. A közérdekű bejelentőket védő törvény jelen formájában erre alkalmatlan. A kormány a törvény meghozatala során nemhogy nem vette figyelembe azokat az állásfoglalásokat, javaslatokat, amelyek felhívták a figyelmet súlyos hiányosságokra, de az országgyűlés által elfogadott törvény a még a közigazgatási minisztérium által készített tervezetnél is kevesebb védelmet nyújt. Felszólítjuk a kormányt, hogy a civil szervezetek álláspontját figyelembe véve dolgozza át a törvényt, Horváth András esetében pedig intézkedjen a bejelentés mielőbbi alapos és átfogó kivizsgálásáról. Különben senki nem fogja elhinni, hogy valóban védenki kívánja a közérdű bejelentőket.

Tátrai Miklós és Császy Zsolt, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetői személyiségi jogok megsértése miatt perelték be a K-Monitor Egyesületet, ugyanis sérelmezték, hogy a weboldalunkon a Sukoró-ügyet, amelyben vádlottként szerepelnek, korrupciós összefüggésben mutatjuk be. 

A bíróság szerint a kereset azért volt alaptalan, mert a sérlemezett állítások nem a felperesekre, azaz az MNV vezetőire, hanem az ügyekre vonatkoznak.  Azt is megállapította az ítélet, hogy egyértelműen kitűnik honlapunkról, hogy a K-Monitor weboldala újságcikkek kereshető adatbázisa, és pusztán az, hogy címkékkel látjuk el az egyes híreket és ügyeket még nem lép túl a véleménynyilvánítás határain. Az ilyen véleményket egyébként nem csak a közszereplőknek, hanem mindenkinek tűrnie kell. Az pedig egyáltalán nem róható fel a portálunknak, hogy az egyes újságok milyen összefüggésben számolnak be a sukorói esetről.

A tárgyaláson felvetődött az is, hogy vajon közszereplőnek tekinthetőek-e azok a személyek is, akik kifejezetten csak azért keresik a nyilvánosságot, hogy megvédjék jó hírnevüket az esetlegesen igaztalan támadásoktól. A bíróság ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a közszereplői minőség független attól, hogy milyen okból keresi valaki a nyilvánosságot.  

Hangsúlyoztuk, hogy ahogy minden hasonló ügyben hozzánk fordulónak, úgy természetesen Tátrai Miklósnak és Császy Zsoltnak is biztosítjuk a lehetőséget, hogy weboldalunkon megosszák az üggyel kapcsolatos álláspontjukat, hiszen weboldalunk célja éppen az, hogy látogatóink az ilyen ügyekkel kapcsolatban minél szélesebb körben tájékozódhassanak, és saját maguk formáljanak megalapozott véleményeket. A per várhatóan másodfokon fog folytatódni.

A perben a K-Monitor képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el. Ezúton is köszönjük a segítséget.

A botrányos bajai időközi választások után a TI Magyarországgal közösen adatigényléssel fordultunk a két legerősebb jelöltet, Kovács Csabát és Teket Melindát támogató pártokhoz. Különösen az érdekelt minket, hogy mennyi pénzt költöttek a jelölő szervezetek a 32-es körzetben a megismételt választási kampányra. Míg az Együtt 2014-től az átlátszó.hu-hoz hasonlóan részletes választ kaptunk a kampány költségeiről, Kubatov Gábor arra hivatkozva pattintotta le adatigénylésünket, hogy a pártok a joggyakorlat értelmében nem számítanak közfeladatot ellátó szervnek, ezért a világon semmi okuk nincs arra, hogy beszámoljanak kampánykiadásikról.

A FIDESZ igazgatója állítása alátámasztásaként egy olyan másodfokú bírósági ítéletre hivatkozott, amely a Társaság a Szabadságjogokkal szemben az alperes MSZP és az SZDSZ érveit osztotta egy adatigénylési perben. Mivel tudomásunk szerint ez volt az egyetlen pártokat érintő információszabadsággal kapcsolatos ügy, talán túlzás a témában kialakult "joggyakorlatról" beszélni, különösen azért, mert épp a szóban forgó ügyben az első fokú bíróság a TASZ-nak adott igazat abban, hogy a pártok státuszának értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a pártok a közhatalom birtokosai (vagy ellenzékiként a közhatalom megszerzésére törekszenek) és -- legalábbis ami a parlamenti pártokat illeti -- nagyon nagy részben költségvetési forrásokból (vagyis közpénzből) gazdálkodnak. A Hivatalos Értesítőben közzéteendő, beszámolónak csúfolt szkeccs alapján például 2012-ben a Fidesz bevételeinek több mint 80%-a (kicsivel több mint 1 milliárd forint) származott a központi költségvetésből. 

Kubatov Gábornak minden esetre biztosan nem kell cinizmusért a szomszédba mennie, hiszen az általa idézett másodfokú bírósági ítélet is kitér arra, hogy semmi sem akadályozza meg a pártokat abban, hogy önként vállaljanak nagyobb átláthatóságot és osszák meg az állampolgárokkal, hogy mégis, hogyan költik el a pénzüket. Nem is beszélve arról, hogy a FIDESZ képviselői -- a parlamenti helyek 2/3-ának birtokosaként -- abban a helyzetben vannak, hogy bármikor egyértelműen az Infotv. hatálya alá tudnák vonni a pártokat, hogy a nagyobb átláthatóságot és a tisztább gazdálkodást mozdítsák elő. Hogy mi hiányzik ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csakis az akarat. Az adatigénylésünket elutasító válasz épp ezért nem sok jót sejtet azzal kapcsolatban, hogy a kormánypárt az állampolgárok számára is átláthatóan fog a 2014-es kampányokban gazdálkodni.

Pénteken véget ért Londonban a több mit 60 ország kormányának és civil szervezeteinek részvételével zajló a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) csúcstalálkozója, amelyen a Magyarország is képviseltette magát.

A kétnapos eseményén több mint 60 ország küldöttsége és rengeteg civil szervezet vitázott arról, hogy miként lehetne átláthatóbbá és számonkérhetővé tenni a kormányok működését, és természetesen arról is, hogy az együttműködésben részt vevő országok milyen vállalásokat tettek ennek érdekében, és milyen hatékonyan hajtják végre ezeket. David Cameron brit miniszterelnök megnyitóbeszédében rámutatott, hogy az információszabadság és a nyílt kormányzás nem csupán kutatók és civil aktivisták hóbortja, hanem minden progresszív és demokratikus ország működésének alapja. Nagy-Britannia ezért kiemelten küzd azért, hogy az átlátható kormányzás éllovasa legyen. Az Open Knowledge Foundation felmérése szerint nem állnak rosszul.

A csúcstalálkozó nem csak a párbeszédről szólt, a résztvevő kormányok házi feladatot is kaptak, egy "bátor kötelezettségvállalást" kellett hozniuk a csúcsra. Egyes országok ezt megpróbálták komolyan venni, a britek például a cégjegyzékszerű nyilvános adatbázist készítenek arról, hogy kik az egyes vállalatok haszonélvező-tulajdonosai, azaz hova csorog egy cégből valójában a profit.

Magyarország hasonló témával készült, azonban bátor vállalásról aligha beszélhetünk. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára megígérte, hogy a kormány a 2014-2020-as EU fejlesztési ciklusban is fenntartja az átláthatósági nyilatkozatok rendszerét, és szankcionálja kötelezettség szegő pályázókat. A KIM extraként egy még gyengébb vállalást is bemutatott, mely szerint nyílttá teszik a közigazgatásban bevezetett integritás tréningeket, így állampolgárok is részt vehetnek majd azokon.

Többször is írtunk róla, hogy a magyar kormány rendkívül sovány akciótervvel csatlakozott a nyílt kormányzati együttműködéshez, majd egy héttel ennek bemutatását követően kezdeményezték kormánypárti képviselők az információszabadság törvény szégyenteljes módosítását, ami miatt a szinte minden civil szervezet kilépett a kormány korrupcióellenes munkacsoportjából.

A mostani vállalások sajnos ismét arról tanúskodnak, hogy a kormány csupán egy jó kommunikációs lehetőségként tekint az Nyílt Kormányzati Együttműködésre. A szerdai civil napon több résztvevő is negatív példaként emlegette Magyarországot, amikor az együttműködésben való részvétel szigorításáról egyeztettek küldöttek. A rosszul teljesítő országokkal szembeni szankciók hiánya továbbra is az egyik hangosabb kritika az OGP-vel szemben.

Projekt-koordinátor pozícióra keressük informatikai megoldások iránt fogékony, projektmenedzsmentben, hálózatépítésben tapasztalt korrupció-ellenes, közéleti témák iránt nyitott új munkatársunkat. Az állás részletes leírását itt találod! Kérjük, küldjétek tovább ismerőseiteknek is a lehetőséget! Köszönjük!

Bővebb információ a K-Monitorról és jelenleleg futó projektjeinkről.

Több mint tíz éve ünneplik világszerte szeptember 28-án az információszabadság hívei és harcosai a Jogod van tudni napot (International Right to Know Day). E jeles alkalomból a K-Monitor és a TASZ összegyűjtötte az elmúlt év legfontosabb magyarországi, információszabadságot érintő - pozitív és negatív - történéseit.

Összességében elmondható, hogy Magyarország 2013-ban sem lett átláthatóbb, sőt az idei év talán legsúlyosabb eseménye az információszabadágról szóló törvény módosítása volt, amelynek köszönhetően új kifejezéssel lett gazdagabb a magyar nyelv, megtudhattuk, hogy mi is az a visszaélésszerű adatigénylés. A törvényi változások mellett az adatgazdák információkezelési gyakorlata sem javult, számos önkormányzat, kormányzati szerv nem tesz eleget adatközlési kötelezettségének, jó néhány intézmény pedig reflex-szerűen utasít vissza közérdekű adatigényléseket, gyakran a legszánalmasabb okokra hivatkozva.

Pozitívumok

- Bár a végső verzió nem tekinthető túlzottan ambiciózusnak, a nyílt kormányzásról szóló együttműködés keretében megfogalmazott akcióterv mégis számos olyan pontot tartalmaz, amelyek elősegíthetik az átláthatóságot, a közpénzek költésének nyomon követését. Ezek közül a legfontosabb talán a közbeszerzési adatbázis bővítése (pl. ezentúl a megkötött szerződéseket is közzéteszik) és a költségvetési adatok részletesebb publikálása.

- Nagy előrelépésként értékelhetjük az Alkotmánybíróság döntését az Opera-ügyben. Az AB kimondta, hogy a bíróságnak az információszabadsággal kapcsolatos ügyekben érdemben és tartalmilag is vizsgálnia kell, hogy jogszerűen tagadta-e meg az adatkezelő a kért adat kiadását. Remélhetőleg a döntés zsinórmértékül szolgál majd a bíróságok számára, és egységesül a korábbi ellentmondásos jogalkalmazási gyakorlat.

Középszer

- Az információszabadsággal foglalkozó civil szervezetek és az adatigénylések alapján oknyomozó munkát folytató újságírók meglehetősen nagy pofonként értékelték, amikor Péterfalvi Attila támogatta a Parlamentben az információszabadságot korlátozó törvénymódosítást. A köztársasági elnöki vétó után a NAIH kissé korrigált, és a törvényjavaslat egyik legbotrányosabb része kikerült a javaslatból. Mindeközben a trafikpályázatokkal kapcsolatos állásfoglalásaiban a Hatóság rendre a nagyobb nyilvánosság mellett áll ki, de csak az adatok azon szűk körét illetően. Ezek azok az információk, amikről a koncessziós törvény külön rendelkezik (az úgynevezett emlékeztetők).Egy valóban független adatvédelmi hatóság vezetőjétől sokkal keményebb kiállást várnánk, amikor a információszabadság védelméről van szó.

- A TASZ, a Transparency International és a K-Monitor tiltakozása ellenére az új Ptk. nem tartalmazza azt a kitételt, amely kivonja az üzleti titok fogalma alól a közpénzek felhasználására vonatkozó adatokat. A szabály végül bekerült az információszabadságról szóló törvénybe, de kérdéses, hogy nem fog-e ez a jövőben jogértelmezési zavarokhoz vezetni, és hogy lehet-e majd bírósági jogorvoslatot kérni, ha a jövőben üzleti titokra hivatkozva utasítanák vissza közpénzek költésével kapcsolatos adatigényléseinket.

Negatívumok

- Az információszabadságról szóló törvény módosítása még a végül elfogadott formában is jogaink szűkítését jelenti. Noha az új verzióban már nem szerepel a kissé bornírt "visszaélésszerű adatigénylés" kifejezés, az új megfogalmazás ("tételes, illetve számlaszintű") lényegében ugyanazt a jogkorlátozást takarja. Nem csoda, hogy néhány renitens adatkezelő már el is kezdett erre a szabályra hivatkozni. A törvény új szabálya azt sem teszi lehetővé többé, hogy a közfeladatot ellátó szerv gazdasági tevékenységét az állampolgárok "átfogó" módon ellenőrizzék. A bíróságok feladata és kötelessége, hogy ezt a kitételt a lehető legszűkebben értelmezzék, mert különben a közérdekű adatok megismeréséhez való jog kiüresedik és érvényesíthetetlenné válik. 

- Érdemes külön megemlíteni a legrosszabb adatközlőinket. Amellett hogy azt látjuk, hogy a kötelező közzétételt a közfeladatot ellátó szervezetek rendszeresen elszabotálják, vagy elérhetetlenné teszik (csak a példa kedvéért, az MLSZ honlap már nem tartalmazza az egyes kluboknak juttatott Tao-támogatásokat, az NFÜ honlapján pedig megszüntették az adatok exportálásának lehetőségét), egyes adatkezelőkkel különösen nehéz dolga akadt azoknak, akik közérdekű információkhoz szerettek volna jutni. Felháborító belegondolni abba, hogy ezek a szervezetek igen jelentős mennyiségű közpénzt költenek arra, hogy megvédjenek bennünket az információtól.

A mi toplistánkon a következő adatgazdák lettek
az információszabadság citrom-díjasai:

3. Az MTVA-val kapcsolatban nem túlzás a "visszaélésszerű adatrejtegető" kifejezés. Az Átlátszó még 2012. augusztus 14-én igényelt az MTVA-tól a Marslakók című produkció előállításával kapcsolatos adatokat. Miután az Alap rutinszerűen elutasította az adatigénylést, az oknyomozó portál pert indított, amit első- és másodfokon is megnyert, az adatokat mégsem kapták meg. Végül az Átlátszó feljelentetést tett közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, ami már az MTVA-nak is elég volt arra, hogy közzétegye az adatokat. Nagyon elkeserítő, hogy másfél éves pereskedés után manapság már feljelentést kell tenni vagy kilátásba helyezni ahhoz, hogy ne szabotálják el a közérdekű adatok kiadását.

2. Az MVM továbbra is a legváltozatosabb praktikákkal igyekszik megtagadni minden adatigénylést, ha arról van szó, titkossá próbálják minősíteni az adatokat, a Kocsis István elleni büntetőeljárásra hivatkoznak,  jogerős ítéletek ellen nyújtanak be rendre felülvizsgálati kérelmeket olyan ügyekben, ahol sokadszorra mondja már ki a bíróság (sőt a Kúria), hogy az MVM közfeladatot lát el, vagy egyszerűen csak minden lényeges elemet kisatíroznak a kénytelen-kelletlen közzétett szerződésekből.

1. Sűrű homály lepi el a trafikpályázatok elbírálását, állítólag a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. 14 szakértője alig 20 nap alatt 15 ezer pályázatot értékelt a koncessziós pályázatban lefektetett szempontrendszer alapján, de hogy mi állt a pályázatokban és milyen pontszámokat adtak a bírálók, azt a NAIH elég egyértelmű állásfoglalása ellenére sem hozza az NFM és az NDN Zrt. nyilvánosságra. Időközben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rohamtempóban  - és véleményünk szerint főleg jogellenesen - visszaküldte a pályázatokat a pályázóknak.

Az összességében negatív kép azért is lesújtó, mert havonta olvashatunk a világ számos országában kifejezetten előremutató, az állam működését átláthatóbbá tevő kezdeményezést. Tavasszal írtunk New Yorkról, ahol a helyi beszerzéseknél, megbízásoknál még az alvállalkozói szerződéseket is nyilvánosságra hozza a város, de említhetnénk Grúziát is, ahol idén áttértek a teljes egészében elektronikus közbeszerzési rendszerre, amelyben minden hirdetmény, dokumentáció, ajánlat és szerződés elektronikusan szabadon hozzáférhető. Az információszabadság terén egykor éllovas Magyarországról nézve kiábrándító, hogy 2013-ban nem arról vitatkozunk, hogy milyen eszközökkel tehetjük még transzparensebbé a kormányzást, hanem azért küzdünk újságírók, civilek és tudatos állampolgárok, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket az utóbbi évekig teljesen természetesnek és megkérdőjelezhetetlennek hittünk.