A kormány újabb nemzeti konzultációt (az ezt megszellőztető Magyar Idők szóhasználatával "demográfiai konzultációt") jelentett be a magyar családok további adókedvezményeinek bevezetéséről. A nemzeti konzultáció sugalmazó kérdéseket tartalmazó „kérdőíve” a korábbi tapasztalatok alapján inkább szolgál szavazószámlálásra és közpolitikai napirend-formálásra és propagandára, mint valódi deliberációra és érdemben vitatott kérdések eldöntésére. Ha tényleg a választók informált döntése és nem a kormányzati álláspont népi megerősítése volna a cél, akkor súlyt kellene fektetni a tájékoztatásra és a szakmai-társadalmi vitára (például ehhez hasonló intézményekkel), ám erre itthon nem kerül sor. A konzultáció így egy drága eszköz marad a kormányzat melletti kiállásra és a Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány politikai érdekét kiszolgáló propagandaköltéseinek igazolására. De mit lehetne helyette?
Részvétel témájú blogposzt-sorozatunk második részében annak jártunk utána, hogyan működhet úgy az efféle konzultáció, hogy a polgárok tényleges beleszólást kapjanak a kormányzati döntésekbe. Ehhez az osztrák népi kezdeményezés példáját mutatjuk be.
A gyermekvállalás támogatása kapcsán Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke helyesen állapítja meg: minden család más élethelyzetben van, ezért differenciát megoldásokat kell keresni. Ezt a differenciált gondolkodást teszi zárójelbe a tömegesen kiküldött, az érintettek helyett leginkább a kormánypárti szimpátia jelzéseként visszaküldött ívek felhasználása. Miközben tehát a kormány demokratikus döntésbe csomagolja a magasabb keresetűek gyerekvállalását támogató adókedvezményeket, olyan kérdések, mint az otthonápolási díj vagy a gyerekes családok kilakoltatása, jobbára a Parlament elé sem kerül, arról szerencsés esetben civil nyomásra, zárt ajtók mögött születik róla döntés. Egy kis csoport számára igen fontos szakpolitikai döntésben a társadalmi szervezeteknek ma nem igen van módja érdemi nyomást gyakorolni a kormányzatra: népszavazást nehéz indítani, a népi kezdeményezés korábban sem túl állampolgár-barát intézményét pedig eltörölték. Ezeket az ügyeket így legfeljebb ellenzéki képviselők terjeszthetik a Tisztelt Ház elé, ami legtöbbször garancia arra, hogy érdemi megtárgyalásra ne kerüljön sor. Míg nálunk az állampolgári részvételt a kormány saját legitimációjára használja fel, addig Ausztriában a társadalom kezdeményezheti a kormányzat aktívabb szerepvállalását. A gyakorlat azt mutatja, valódi társadalmi vita bontakozhat ki az embereket érintő ügyekről, amiben végül informált döntés születik - nem pedig tucatnyi megszűrt és sugalmazóan tálalt szakpolitikai kérdés kerül időről időre a polgárok elé, amiről lelkiismeretesen nehéz dönteni.