Az Európai Unió az elkövetkezendő években 672,5 milliárd eurót, mintegy 230 ezer milliárd forintot fordít a világjárványból való kilábalásra. Átláthatóságot és számonkérhetőséget segítő mechanizmusok híján a hatalmas pénzösszeg könnyen a korrupció és a visszaélések forrásává válhat - derül ki európai civil szervezetek gyorsjelentéséből.

Az Open Procurement EU Koalíció 22 EU tagállamot vizsgáló elemzése egyebek mellett arra jutott, hogy 20 tagállam nem tervezi nyilvánosságra hozni a helyreállítási pénzek végső kedvezményezettjeit. 

Az elemzés azt is megállapította, hogy csupán Svédország vállalta, hogy proaktívan nyilvánosságra hozza az audit jelentéseit és az Európai Bizottság részére készített beszámolóit. Ez azért is probléma, mivel a Európai Bizottság nem publikálja ezeket a jelentéseket, csak a tagállamokon keresztül válhatnánk megismerhetővé.

Hét ország egyáltalán nem biztosítja a helyreállítási alapból történő költések átláthatóságát: Ausztria, Horvátország, Dánia, Németország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia.

„Az átláthatósági vállalások elképesztő hiánya teljesen aláaknázza a civil társadalom és a tényfeltáró újságírók fontos felügyelő szerepét.” nyilatkozta Nick Aiossa, a Transparency International EU munkatársa. 

Február végén kértük ki, 90 nap után kaptuk meg azokat az adatokat, amelyek megmutatják: a járvány kezdetétől pontosan egy év alatt, március 4-ig hányan hunytak el a COVID-járványban az egyes településeken. A géppel olvashatatlan, szkennelt válaszban Müller Cecília Nemzeti Népegészségügyi Központja (NNK) arról számol be, a harmadik hullám felíveléséig 1990 település szenvedett emberveszteséget, összesen 15659 honfitársunk hunyt el. Azóta ennek sajnos majdnem a duplájánál tartunk - a friss adatokat újabb adatigénylésben kérjük ki, a válaszadás a korábbi tapasztalatok alapján augusztus végére várható.

Szülészeti hálapénzzel foglalkozó kampányunk keretében egy leendő anya szerepébe helyezkedve kalauzolunk keresztül a szülészeti ellátás útvesztőin. Az Emma Egyesület és a K-Monitor közös szerepjátéka fókuszában a szülés és az azt megelőző időszak anyai döntéseinek lehetőségei és összetettsége állnak. Célunk a helyzetek sokrétűségének bemutatása és ezen keresztül árnyalni kívánjuk azt a képet, amely sokszor szélsőségesen vagy az egyéni döntések szabadságára vagy az intézményesült normák elfogadására keni a felelősséget.

A hazai közbeszédben korábban a nemzeti szuverenitás sérelmeként ellenállásba ütközött, ha az Unió intézményei kezdeményezőként léptek fel egy ügyben, ez a helyzet azonban alaposan megváltozott. A koronavírus-járvány tavalyi kitörése óta repkednek számok és az egymásnak ellentmondó állítások azzal kapcsolatban, hogy az EU elég hatékonyan nyújt-e segítséget a tagállamoknak a pandémia leküzdéséhez. Két területen is erősen jelentkezett a beavatkozás igénye: egyrészt a konkrét egészségügyi tevékenység koordinálásban (azaz olyan tevékenységek, beruházások, beszerzések támogatásában, amelyek a súlyos megbetegedések számát csökkenthetik), másrészt a visszaeső gazdaságok talpra állításának segítségében. A következőkben a rendelkezésünkre álló adatok segítségével azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen módszerekkel és eszközökkel segítette ezt a két célt a Bizottság az elmúlt időszakban hazánk vonatkozásában.

fotó: CEPS.eu

A Nemzeti Választási Irodától kapott névjegyzéki adatok alapján harmadával több önkormányzati választott képviselő (önkormányzati képviselő és polgármester) hunyt el április végéig, mint az előző ciklus azonos időszakában (90 helyett 121). Ez azt mutatja, hogy az emberek között dolgozó helyi politikusok körében is súlyos veszteségeket okozhatott a koronavírus-járvány. A települési szintű halálozási adatokat is szeretnénk közzétenni, február végi adatigénylésünkre azonban az országos tisztifőorvos hivatala csak május végén fog választ adni.

A Nemzeti Választási Iroda értelemszerűen nem vezet nyilvántartás arról, hogy az önkormányzati képviselők és polgármesterek a koronavírus-járványnak estek-e áldozatul, azt tehát nem tudni, hogy a 2019 őszén megválasztottak közül pontosan hányan váltak a COVID-19 áldozataivá. Értelemszerűen az összes, alább bemutatott, 2020 utáni halálozás töredékéért felelős a COVID-járvány. Az önkormányzati választások során országosan több, mint 17 ezer főt választunk meg képviselőnek és polgármesternek, közülük az elmúlt teljes, öt éves ciklus közben 379 fő halálozott el. A korábbi és a jelenleg ciklus első másfél évét összevetve azt látjuk, hogy a járvány második, majd harmadik hullámával a jelenlegi ciklus halálozási száma jócskán, harmadával az előző ciklus azonos időszakának adata fölé kúszott. A többlethatlálozás egy részéért pedig - ahogyan erről sajtóhírekből is tudni lehet - a COVID-19 a felelős.

Az ábrán a 2014 októbere és 2015 áprilisa (zöld), illetve a 2019 októbere és 2021 áprilisa (piros) közötti, kumulált halálozási adatok láthatóak: 

Az elhunytak nevét, bár közérdekű adat, kegyeleti okokból nem mutatjuk:

(az adatsor teljes ablakban)

A vagyonkezelő alapítványokon keresztüli kvázi-privatizáció mellett szinte észrevétlenül került kormányközeli kezekbe a magyar gázszolgáltatás jelentős része, a bankszektor egy újabb szelete, és folyamatban van az állami koncessziók központosított kiszervezése is. Itt a K-Monitor és a TASZ harmadik Korrupciófigyelő jelentése.

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

Készül az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése. Ehhez szolgáltatott együtt anyagot az Európai Bizottság kérdéssorára válaszolva nyolc magyar civil szervezet: az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország. Az angol nyelvű beadvány teljes szövege itt olvasható. A tavalyi (első) jogállamisági jelentés Magyarországra vonatkozó megállapításaihoz képest a helyzet a civil szervezetek szerint majdnem minden tekintetben tovább romlott. A kormányerő a járványhelyzetet kihasználva tovább erősítette eddig is hegemón helyzetét. Mi is történt 2020-ban a magyar jogállammal? A civil szervezetek 2021 március eleji közös jelentését szemlézzük.

Ma már nem kapjuk fel a fejünket, ha arról hallunk, hogy bizonyos döntéseket számítógépek segítségével hoznak meg. Természetesnek tartjuk, hogy az információtechnológiai eszközök visszavonhatatlanul beszivárogtak az életünkbe, a mindennapjaink részévé váltak. Az sem újszerű, hogy a közigazgatásban, a közhatalmi szférában algoritmusokat használnak – ezek az elmúlt években egyre nagyobb teret nyertek, egyre bonyolultabb számításokat végeznek és egyre több feladatot vesznek át a hús-vér emberektől. A COVID-19 járvány ráirányította a figyelmet az elektronikus, távoli elérésű eszközök fontosságára, az ezzel kapcsolatos technológiák lényegében berobbantak az életünkbe. De vajon ki kontrollálja ezeket az eszközöket? Ki biztosítja, hogy pontosak, méltányosak és igazságosak legyenek? Az, aki használja őket? Vagy netán a fejlesztő, külsős cég? Lehet-e beleszólásunk abba, hogy az állam milyen szoftvereket használ velünk kapcsolatban, a mi ügyeinkben?

Talán megdöbbentő, de számos algoritmus esetén gyakran még az azokat használó vagy működtető közszervek sincsenek pontosan tisztában ezekkel a kérdésekkel. Miközben örülünk, hogy a közigazgatási algoritmusok használata kényelmesebbé, pontosabbá és gyorsabbá teheti ügyeink elintézését, fontos, hogy tisztában legyünk ezen technológiák korlátaival is. A K-Monitor 2018 után már másodjára vesz részt az ‘alGOVrithms – alGOVritmusok’ kutatásban, amely a közép-kelet-európai régióban vizsgálja a közigazgatásban, illetve a közhatalmi szférában használt algoritmusokat. A kutatás legújabb szakaszában lengyel és cseh partnereink mellett koszovói és észak-macedón szervezetek is részt vettek, így még átfogóbb képet nyerhettünk a témáról.

Olyan korszakot élünk a magyar történelemben, ahol az uniós pénzek ésszerű vagy hanyag felhasználása hosszú távon meghatározza hazánk fejlődési pályáját. Amíg a pénzcsapok nyitva vannak, a források közvetlenül alakítják a társadalmi-politikai berendezkedést nemcsak a kormányfő körüli erőközpontban, de helyi szinten is. A tagadhatatlan vívmányok mellett az uniós pénzek elosztása a korrupció melegágya lett, az elosztás központosítása pedig csak még központosítottabbá tette a hazai rezsimet. A visszaélésekről olvasva joggal merülhet fel a kérdés: ellenőrzi-e valaki ezeket a programokat, hogy arra költenek-e, amire az unió adta a pénzt? A bonyolult pályázati rendszert közérthetően bemutató sorozatunk második részében bemutatjuk, milyen szervek felügyelik és monitorozzák a források elosztását. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a monitoring bizottságokban civil tagok is vannak, illetve javaslatokat fogalmazunk meg, hogyan lehetne a monitoring-eljárás több látszatintézkedések soránál.

Birtokba vett helyi önkormányzás - ez a címe annak a kutatásnak, amelyben feltérképeztük, milyen együttműködések léteznek helyi érdekérvényesítő csoportok és az önkormányzatok között Magyarországon, Lengyelországban és Romániában. Az eredetileg angolul megjelent tanulmány, melynek most közzétesszük a magyar fodítását, három olyan régiós civil szervezet munkájának eredményeként jött létre, amely saját országában az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az részvétel erősítésével foglalkozik. A kutatás 65 magyar, lengyel és román aktivista és önkormányzati munkatárs tudását, tapasztalatát gyúrja egybe, hogy egy új megközelítést kínáljon a civil-önkormányzati viszony eredendően konfliktusos, politikai természetét semlegesítő partnerségi retorikával szemben. Célunk a civil-önkormányzati viszonyra nehezedő nyomás összetevőinek nyílt feltárásával és az érintettek hangjának felerősítésével egy olyan reális helyzetkép megalkotása volt, amely segít közösen gondolkodni arról, hogyan lehet a helyi önkormányzás régiónkban a demokrácia megújításának terepe.

A kutatás a szűken vett, fejlesztéspolitikai értelmű partneri viszonyok makroszintű, szabályozásközpontú elemzése helyett az aktivisták és döntéshozók egyedi helyzetekben létrejött helyi interakcióit vizsgálta. Olyan eseteket dolgoztunk fel, ahol a felek számára egyaránt kínálkoznak a kompromisszumkötés és a konfliktus felvállalásának különböző stratégiái. Nem tartoztak a kutatás fókuszába ugyanakkor a civil szférának kiszervezett közszolgáltatások, a pályázatok vagy egyéb külső játékszabályok révén determinált, illetve az egyszeri, rövid távú együttműködések. 2020 májusa és júliusa között összesen 64 félig strukturált mélyinterjút végeztünk 35 szervezet képviselőjével, ezen belül aktivistákkal és helyi önkormányzatok munkatársaival, tisztségviselőivel. A kutatási jelentés egy, az eredményeket szintetizáló jelleggel összefoglaló régiós fejezetből és három országfejezetből épül fel. Utóbbiakhoz egyenként négy-négy esettanulmány is tartozik. A kutatás mellékleteként egy érdekvédelmi javaslatcsomagot is összeállítottunk az interjúalanyaink tapasztalataiból.