Szombaton jelent meg a hír, hogy Kalocsán átmenetileg bezár a szülészet. Néhány hete arról írt a sajtó, hogy a Szent Imre kórház szülészetén felmondott a szakdolgozók egy jelentős része. Később az is kiderült, hogy ez összefüggésben lehet egy korábbi rendőrségi nyomozással, ami a szülészeten maszekolókat érintette. Csütörtöki hír volt, hogy a szülésznők többsége mégsem mond fel a Szent Imrében, akik igen, azok magánellátóknál folytatják. A cikkekből ugyan nem derül ki, hogy pontosan mi történt a kórházak szülészeti osztályán, az azonban elég valószínűnek látszik, hogy a helyzetnek köze van a 2020-ban elindított felemás reformhoz. Pedig a paraszolvencia tiltása és az orvosi bérek megemelése az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt években a magyar egészségügyben történt. 

Sokat írtunk róla, hogy a hálapénz egyfajta indikátor is, amely rámutat az egészségügy bizonyos rendszerszintű problémáira. Ilyen volt az orvosok alacsony bére (sokan ezért fogadtak el hálapénzt), ilyen még mindig a szakdolgozóké, az ellátás egyenlőtlen színvonala, a betegközpontúság hiánya, az előforduló goromba bánásmód, a visszajelzés lehetőségnek hiánya, és mindebből következően a bizalom alacsony szintje is. Mivel a hálapénzfizetés mögött álló problémákra az orvosi béremelésen kívül semmilyen megoldást nem kínált a két éve elindított kormányzati egészségügyi reform, várható volt, hogy a hálapénz kivezetése jelentős feszültségekkel jár majd, hiszen változatlanul fennállnak olyan igények (jobb ellátás, több figyelem, szakember kiválasztása, teljesítmény valódi értékelése), amelyeket hálapénz fizetésével lehetett megvásárolni. Ez különösen jól látható a szülészeti ellátásban.

A fentebb felsorolt okok miatt Magyarországon gyakorlattá vált, hogy a nők egy jelentős része hálapénz megfizetésével orvost fogad a szüléshez, nem pedig a területileg illetékes intézmény épp szolgálatot teljesítő szakemberei kísérik a szülését, ahogy ez számos európai országban jellemző. Egy az Emma Egyesülettel közösen készített kutatásunk azt mutatta, hogy a hálapénz tiltását megelőző években a szülések 68% százaléknál fizettek hálapénzt, és a hálapénz fizető nők 90%-a szült fogadott orvossal. Felmérésekből az is kiderült, hogy az orvosfogadás leginkább a bizalom megvásárlásáról szólt, illetve nem ritkán arról, hogy progresszív szemléletű orvosnál vagy intézményben lehessen szülni, mint a Szent Imre Kórház, különösen a komplikáltabbnak gondolt szülések (pl. VBAC) esetében.

2020-as kutatásunk alapját az igyszultem.hu szülésélmény-térkép közel 20.000 szülés részleteiről beszámoló kitöltés adja. A Szent Imre Kórház közel 900 beszámolója itt böngészhető.

Mivel egységes protokollok és minőségellenőrzés híján nagyon eltérő színvonalon működnek a szülészetek, kiszámíthatatlan, hogy a területileg illetékes intézményben milyen ellátásra lehet számítani. Az állami egészségügy érdemi reformjának elmaradása és az orvosfogadás visszaszorításának együttes következménye mára az lett, hogy a végtelenül igazságtalan hálapénzes szisztéma lényege fennmaradt, csak nagyrészt kifehéredett: hiába létezik társadalombiztosítás, van, aki csak plusz pénzért jut emberséges bánásmódhoz, találkozik nőközpontú szemlélettel és szenved el kevesebb indokolatlan beavatkozást. Más kérdés, hogy mindenféle minőségbiztosítás hiánya miatt így is elég esetleges, hogy jobb ellátásban részesül-e végül az, aki többet fizet. A hiedelem az, hogy igen, ez pedig egy nagyon káros spirálhoz vezet.

Évről évre egyre többen szülnek magánkórházban, a magánellátók pedig egy szülésért rengeteg pénzt kérnek (akár 5-20-szor annyit, amennyit egy állami kórház kap finanszírozásként). A magasabb bérekkel, rugalmasabb munkakörülményekkel egyre több szakembert vonnak el társadalombiztosítás keretében működő ellátásból, és ezzel felgyorsul az állami ellátás kannibalizásálása. Nem túlzás azt állítani, hogy aki magánszolgáltatót választ, elszívja a szakembereket azok elől, akiknek nincs pénzük vagy szándékuk a társadalombiztosításon felül fizetni. Így végső soron az is előfordulhat, hogy a mindenki számára hozzáférhető állami ellátás kerül veszélybe, mint Kalocsán.

A folyamat mögött egy nyomasztó ellentmondás rejlik: az egyik oldalon áll azoknak a nőknek a teljesen érthető szempontja, akik hamarosan szülnek, de bizalmatlanok az állami egészségügyi intézményekkel szemben, ugyanakkor van pénzük megfizetni egy általuk jobbnak, humánusabbnak vélt ellátást. A másik oldalon áll a hosszútávú közös érdek, azaz az egységes színvonalú, jó minőségű és mindenki számára hozzáférhető szülészeti rendszer megteremtése. Ezt a magánszolgáltatók terjedése nyilvánvalóan aláássa. Pedig a reform bevezetésekor mutatkozott rá esély, hogy az állami ellátórendszeren belül, átmeneti jelleggel, transzparens és szabályozott viszonyokon keresztül maradhat lehetőség szakember választására, amivel valószínűleg lassítható lett volna az állami egészségügyből való kiáramlás - így lett volna valamennyi idő érdemi reformintézkedések megvalósítására. Az állami ellátás széthullása árán a társadalom egy rétege végül tényleg jobb ellátásban részesülhet, ám a többség, aki nem tud vagy nem akar a tb-n felül fizetni, egyre nehezebben jut olyan szolgáltatáshoz, ami megilletné. Az egészségügyi rendszer pedig lassan kettészakad. Ez persze üzleti lehetőséget is jelent.

Nehéz nem arra gondolni, hogy tudatos döntés áll amögött, hogy az állami ellátás kivéreztetésével a magánegészségügy térnyerését segíti a kormány, miközben nem meri nyíltan felvállalni, hogy sokkal nagyobb szerepet szán annak. Erre utal az is, amikor az adókból az állami ellátás helyett magánszolgáltatókat támogat, amelyek a többség számára igazából elérhetetlen szolgáltatások nyújtanak a közellátás kárára. De ezt a folyamatot erősíti a teljesítménybérezés hiánya, az átalány-finanszírozás, vagy a szakápolók bérrendezésének elmaradása is. 

Az egészségügy spontán privatizációja egy szűk körnek jó üzlet lesz, ugyanis növekedésnek indult egy új piac, amely hosszú távon biztos bevételt nyújthat számukra. A recesszió fájdalmas lehet a NER-es turizmusnak, vagy építőiparnak (kivéve, annak aki 35-évre nyer koncessziókat), viszont sebészetre, szülészetre, laborra, diagnosztikára mindig szükség lesz. Utána már csak idő kérdése, hogy mikor és milyen módon követi a finanszírozás a magánellátás térhódítását, de biztos nagyobb lesz a motiváció az állami kiadások növelésére, vagy a biztosítási rendszer átalakítására, ha kellően tágra nyílnak a szektorban a baráti zsebek.

Nem meglepő, de fájó az egészségügy átalakítását megelőző és kísérő társadalmi-szakmai párbeszéd hiánya, amelynek alapvető feltétele lenne az is, hogy megismerhetőek az ágazat átalakítását megalapozó tervek. A K-Monitor ezért perelte be a Belügyminisztériumot a Boston Consulting Grouptól megrendelt reform-tanulmány nyilvánosságra hozataláért (a pert másodfokon elveszítettük, ezért az AB-hoz fordultunk), és ezért kerestük számos alkalommal a témáért felelős döntéshozókat javaslatainkkal, egyelőre hiába. 

In our publications about the Hungarian Government’s recent steps against corruption, we already referred to the fact that the 17 measures agreed on by the European Commission (EC) and the Hungarian Government neither cover several corruption related issues raised earlier by the EC when preparing and launching the mechanism, nor significant aspects of the Country Specific Recommendations formulated by the EC in the last year. This publication aims to list a number of fields and interventions that should be or should have been covered when moving further with anti-corruption reforms as part of the conditionality mechanism, milestones for Hungary’s Recovery Plan or in connection with Hungary’s Partnership Agreement.

Although anti-corruption related interventions as a response to the EC’s conditionality mechanism became key elements of recent policy and lawmaking, no effort was put into transparent policy development or consultation with stakeholders. Still, K-Monitor and other Hungarian CSOs repeatedly published assessments of recent legislation and planned interventions by the Hungarian Government, hoping that at least a part of their observations and recommendations will be taken into account when aiming to safeguard the EU’s financial interests. 

Reinforcing the anti-corruption framework in general has been a recurring recommendation in the relevant documents. [Country Report 2019, CSR 2019, Country Report 2022, CSR 2022] According to the analysis of the Hungarian Helsinki Committee, K-Monitor and TI Hungary, the adopted legal acts indeed contain several measures which may contribute to the overall anti-corruption performance of Hungary, however their scope is limited in several ways: The anti-corruption measures and new legal institutions focus mainly on the mismanagement of EU-funds and important pillars of the anti-corruption framework are left intact. 

In the mentioned publication CSOs already formulated necessary steps in connection to the remedial measures of the Hungarian government that would be inevitable to ensure that public funds are safeguarded in Hungary. As public procurement was the key topic within the remedial measures offered by the Government to address the systemic deficiencies, K-Monitor dedicated a separate blogpost to the issues of concern. K-Monitor also analysed the possible impact of the proposed measures on the general situation of Freedom of Information in Hungary, a relevant bill was just adopted by the Hungarian Parliament. A fundamental topic left unaddressed so far is the independence of the judiciary. K-Monitor shares the concerns and recommendations formulated in the Hungarian Helsinki Committee’s recent publication on that issue. 

This post summarizes a number of fields and interventions that should be or should have been considered when moving further with anti-corruption reforms in Hungary to ensure that there are improved conditions to safeguard the EU's financial interests.

A kormány az elmúlt évtizedben inkább hátráltatta, mint segítette, hogy az állampolgárok hozzájuthassanak a közérdekű adatokhoz Magyarországon. Az állami szervek rendszeresen titkolóznak, amikor a működésükkel kapcsolatban kérdéseket kapnak. Sőt számos állami szerv és minisztérium azt a stratégiát követi, hogy nem válaszol, majd azon ritka esetekben, mikor az adatigénylő ügyvédet fogad és perre megy, a bíróságon a perelnyújtás stratégiájával él, hogy minél később jöjjön el az igazság pillanata. Ez az uniós nyomásra ma várhatóan elfogadott intézkedésekkel sem változik. Csalódást keltő tartalommal került a Parlament elé az információszabadság reformja.

Frissítés (november 16): a kormány november 15-én éjjel újabb törvénymódosításokkal változtatna az információszabadság törvényen. Ezek például szankcionálási jogkörrel ruháznák fel a NAIH-ot, és kiterjesztenék a közadat-nyilvántartás hatályát minden költségvetési szervre. A K-Monitor a közadat-nyilvántartással kapcsolatos javaslatait megosztotta a Miniszterelnöki Kormányirodával.

Az Unióval zajló egyezkedés egyik ütközőpontja az információszabadság helyzete. Korábban módosították az adatigénylők elriasztására szolgáló, költségtérítésre vonatkozó szabályokat, amit mi is helyeseltünk. Most uniós nyomásra a Parlament elé került egy jogszabálytervezet, ami gyorsítja a közérdekű adatok megismeréséért indított pereket és módosítja egyes állami szervek esetében a kötelező közzététel módját.

Több mint tíz éve gyűjtjük és elemezzük az agrártámogatások adatait, de könnyen lehet, hogy a 2022-es év lesz az utolsó, amelyben ezt meg tudjuk tenni, ugyanis november 2-án a Parlament elé került a T/1840-es javaslat, amely – már a 2023-tól érvényes KAP szabályait szem előtt tartva – alapvetően alakítaná át a támogatásokkal kapcsolatos adatközlés rendjét. Jelenleg az adatokat a Magyar Államkincstár – mint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jogutódja – teszi közzé a honlapján. Az adatok letölthetők és elemezhetőek a kedvezményezettek neve és lakcíme szerint, mi is ezen adatok alapján dolgozunk és tudjuk összekapcsolni évről évre a támogatási adatokat (ennek többek között, ahogy arra többször kitértünk, azért van jelentősége, mert a támogatások nem egyszer “átcsúsznak” a következő pénzügyi évre). 

Frissítés: a törvényt elfogadta az országgyűlés.

A 2023. január 1-től hatályba lépő törvény legalábbis bizonytalanná teszi, hogy ezt az elemzést jövőre is el tudjuk végezni, mivel eltűnhet a kedvezményezettek címe a nyilvános adatok közül. Bár formailag a törvényjavaslat a Bizottság 2022/128-as rendeletének való megfelelést szolgálja, a törvényjavaslat sajátos abban, hogy a rendeletben meghatározott kötelezően közzéteendő adatkörön túl nemes egyszerűséggel minden más, a támogatással kapcsolatos adatot “TÁMOGATÁSI TITOK”-nak minősít (ezzel egy új, némiképp abszurd jogi kategóriát létrehozva), amelyhez lényegében csak a támogatást ellenőrző hatóságoknak, bíróságoknak biztosítana hozzáférést – szigorú titoktartási kötelezettség terhe mellett.  Természetesen ilyesmiről a bizottsági rendeletben szó sincs.

A jövőben közérdekből nyilvános adatnak számítana a törvény szerint a kedvezményezett 

1.  természetes személy családi és utóneve, 
2.  nem természetes személy megnevezése,
3.  a támogatás elnevezése, a várható vagy tényleges eredményei, 
4.  a támogatás célja,
5.  a folyósított támogatás összege, 
6.  az érintett forrás, 
7.  a teljes költség, valamint a társfinanszírozási arány, 
8.  a megvalósulás helye szerinti település neve, 
9.  a beavatkozás típusa, 
10.  az érintett egyedi célkitűzés, valamint 
11.  a jogosulatlan részvétel, vagy szabálytalanság miatt visszafizetendő támogatás összege

A listából fájóan hiányzik róla bármilyen olyan egyedi azonosító, amely azt szolgálhatná, hogy összevonhatóak legyenek jogcím és a támogatás éve szerint például  azok a kedvezményezettek, akiknek azonos a nevük (gondoljunk csak bele, hány különböző Nagy János kap hazánkban agrártámogatást).

A törvény épp azért is hiányos, mert az agrártámogatások közzétételével kapcsolatos közzétételi reform egyik előzménye pont az az uniós kutatási jelentés volt, amely megállapította, egyrészt azt, hogy egységes adatközlés nélkül összehasonlíthatatlanok a támogatási rendszerek, másrészt, hogy azonosítási kódok, adatok nélkül képtelenség megállapítani egy-egy támogatás végső kedvezményezettjét. Nem véletlen, hogy a vonatkozó Bizottsági rendelet például a jogi személyek esetén a kedvezményezetti csoporthoz tartozó azonosítók közzétételét is megköveteli – erről a magyar törvényjavaslat nagyvonalúan hallgat, illetve még egyszer leszögezi, hogy az adatokat nyílt formátumban, tömeges letöltésre alkalmas módon kell közzétenni (ez szintén hiányzik a törvényjavaslatból).

Természetesen a jogalkotási folyamat során, illetve a végrehajtási rendeletek kiadásakor még érhetnek minket meglepetések (maga a törvényjavaslat is kisebb meglepetés volt, hiszen elmaradt a társadalmi egyeztetése), ugyanakkor kissé furcsa ez a titkolózás éppen egy olyan folyamat kellős közepén, amikor Magyarország minden erejével azt igyekszik bizonyítani, hogy a lehető legtisztábban és átláthatóbban szeretné elkölteni az uniós forrásokat. Ha erre létezne valódi szándék, akkor a kormány nem korlátozná az adatok nyilvánosságát, hanem például azt is közzétenné, hogy mi a címe vagy helyrajzi száma azoknak a földeknek, amelyekre a támogatás járt.

Tíz éve tettük közzé először az agrártámogatások elosztását bemutató elemzésünket, de egy friss törvényjavaslat értelmében, lehet, hogy ez a mostani lesz az utolsó, a kormány ugyanis szűkíteni próbálja a publikált adatok körét. Pedig a viszonylag jól hozzáférhető adatok tették eddig lehetővé, hogy képet kapjunk az agrártámogatási rendszer hatásairól és haszonélvezőiről. Idei írásunkban összefoglaljuk tíz évnyi elemzés legfontosabb megállapításait, a támogatások legnagyobb nyerteseit, illetve hogy miként szűkítené az elérhető adatok köré kormányt, miközben azt próbálja bizonyítani, hogy mindent megtesz azért, hogy átláthatóan használják fel Magyarországon az EU-s pénzeket.

Az elmúlt 10 év megállapításai

2022-ben 10 éve foglalkozunk az agrártámogatások elosztásával az MVH által közzétett adatok alapján. Ez idő alatt mintegy 7 ezer milliárd forintot osztottak ki támogatásként az agráriumban. Korábbi elemzéseinkben a területalapú támogatásokra koncentráltunk, hiszen ez árulta el a legszembetűnöbben, hogy kik rendelkeznek (akár földtulajdonosként, akár földhasználóként) a legtöbb mezőgazdaságilag hasznosítható területtel. Megállapításainkról bővebben itt írtunk.

On 18 October 2022 the Hungarian government submitted a bill to amend the Freedom of Information Act. The amendment is part of legislation done in order to fulfill proposed remedial measures under the financial conditionality mechanism and aims to shorten FOI lawsuits and amend rules on proactive data disclosure.

Among the bills tabled under an urgency procedure, the Freedom of Information Act has already been amended once. The amendment adopted two weeks ago dissolved the possibility for public bodies to charge data requesters a fee on the grounds of disproportionate workload the data request might cause. As from January, special laws invoking emergency (‘state of danger’) will no longer provide the option for public bodies to delay a response for up to three months.

The currently proposed amendment concerns both the court procedures in FOI cases and the duty of public bodies to disclose data proactively. This blogpost summarizes the key changes and K-Monitor’s recommendations.

 The post has been updated pursuant to a recent amendment of the Bill. See the closing remarks of the post.

A kormány gyorsítaná a közérdekű adatok megismeréséért indított pereket, de variálna azokkal az adatokkal is, amiket a költségvetési szerveknek maguktól nyilvánosságra kellene hozni. A közzététel szintje azonban így sem jut el a XXI. században elvárható szintre, így a legalapvetőbb állami adatokért továbbra is ügyvédet kell fogadni és perre kell menni. Az eljárások gyorsítása nem jelent majd valódi előrelépést, pedig a K-Monitor legtöbb adatperére Szlovákiában vagy Csehországban nem is kerülne sor, ahol az állami szerződések tételes közzététele a hatályba lépés feltétele. Már 10 éve.

Az elemzés 2022. november 7-én frissítésre került a törvényjavaslat aktuális változata alapján. Lásd az elemzés utolsó részét.

in English: EU CONDITIONALITY MECHANISM: HUNGARIAN FOI REFORM IN A RUSH 

A kormány a választások előtt egy meglehetősen fura eljárásban privatizálta a gyorsforgalmi hálózat nagyobbik részének építését és kezelését, azt 35 évre magáncégeknek adva. A koncessziót végül komoly verseny nélkül egy Mészáros Lőrinc és Szíjj László NER oligarchákhoz kötődő csoport nyerte el, így ők bonyolíthatják többek között a következő évtized nagy útépítéseit anélkül, hogy egyetlen tenderen is el kellene indulniuk. Ezekre az állam a gazdasági helyzettől függetlenül kötelezettséget vállalt. Most kikértük és megkaptuk a teljes ajánlattételi dokumentációt, ami sok konkrétumot tartalmaz arra vonatkozóan, pontosan mit és milyen szabályok mentén csinál a nyertes.

fotó: Magyar Közút

Nem nekik fizetjük az útdíjat, meghitelezik az államnak a sztrádaépítést

Az ügylet számos részlete tisztázatlan, arról csak nyilatkozatokból lehetett értesülni - többek között arról, hogy a nyertes magántőkealapok mögött kik állnak. A konstrukciót Rogán Antal felügyelete alatt készítették elő, ám a szerződések nyélbe ütése után a felügyelet a nagy rivális jelenlegi építési miniszterhez, Lázár Jánoshoz került. 

A koncessziós cégek (MKIF) már szeptember 1-től 1237 km gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetési feladatát vették át. A gyorsaság az ő szempontjukból indokolt, hiszen minél hamarabb kezdik el a munkát, annál hamarabb jogosultak a kilométerenként járó, fix díjazásra. Illetve, minél hamarabb vágnak bele a vállalt építkezésekbe, annál hosszabb lesz az az időszak, ami után a kilométerarányos, megnövelt "rendelkezésre állási díj" jár a számukra a 35 éves időszakon belül. Jövőre a költségvetésbe 229,955 Mrd Ft van betervezve RÁD-ra, ez megy a  nyertes Themis konzorciumnak. 

 A több ezer milliárdos üzlet annyiban előnyösebb, mint a korábbi sztrádakoncessziók, hogy nincs az euro-elszámolás miatti ráfizetés az árfolyamkockázat miatt, de hogy pontosan mekkorát nyertek Mészárosék, az számos olyan részlettől függ, amit jelenleg nem lehet megmondani. Ilyen bizonytalanság például a finanszírozási háttér megteremtése, vagyis a felvett hitelek, hiszen a következő 10 év nagy fejlesztéseit még Mészáros és Szíjj sem tudja saját vagyonából kifizetni, banki piaci hitelfelvétel nélkül az állam által fizetett összeg önmagában erre nem elég. Az elmúlt évek gyakorlatát figyelembe véve azonban nem lenne meglepő, ha a hitelezésben állami szereplők is részt vállalnának. Az állam örülhet, hogy a fejlesztéseket nem kell most kifizetnie, "hitelbe kapjuk" azokat Mészároséktól, amiért 35 évig törlesztünk (de nem számít államadósságnak). 

A "koncesszió" a fejlesztések szempontjából inkább egy szabálytalanul nagy és összetett közbeszerzésnek tűnik, hiszen az útdíjat nem ők határozzák meg, szedik be és az ebből fakadó kockázatokat sem a koncesszor viseli. A tendernyertes a következő évtizedben 272 km új gyorsforgalmi utat épít, 273 km-en pedig bővíti a már meglévő hálózatot. Hogy ez pontosan mennyibe kerül a NER nemzeti nagytőkéseiknek, ha nem egy állami közbeszerzésen tesznek ajánlatot, hanem saját szakállukra építenek, nehezen megjósolható. A G7.hu előzetes becslése szerint - ha a finanszírozás költségeit nem vesszük figyelembe - nagyságrendileg 30 százalékos profittal számolhat a sztrádakoncessziót elnyerő Mészáros-Szíjj páros, ami mai áron évi 46 milliárd forint. Kérdés azonban, hogyan módosulhatnak a feltételek, kaphatnak-e az M5, M6 opcionális átvételén túl újabb megbízásokat vagy sztrádaelemeket, és ha igen, milyen ellentételezésért. Ez az ajánlattételi dokumentáció alapján sem világos.

A munka másik része a fenntartás, méghozzá egy, az ajánlattételi dokumentációból részletesen megismerhető pontrendszer alapján, ami a kiíró szerint magasabb minőségű szolgáltatást jelent a sztrádák használóinak. Arról nem szóltak hírek, hogy bármi gond lett volna a feladatot eddig elvégző Magyar Közút (MK) munkájával, amiért ezt a feladatot át kellett adni koncesszióba. Ráadásul szeptember elejétől a feladatot a koncesszor a MK korábbi munkavállalóival és annak eszközeivel végzi, a cég úgy kezdi a munkáját, hogy érdemi többletképességet nem hozott be. Az elmúlt évtizedekben uniós forrásból bővített, jó állapotú gyorsforgalmi hálózat elcsatolása után is az állami cégnél maradnak a - kevésbé jó állapotú - egyéb állami utak. Az állami cégnek semmiféle nyeresége nem volt a koncessziós hálózat leválasztásából: a megismert adatokból az derül ki, hogy a sztrádák kezeléséhez kapcsolódó eszközeiket könyv szerinti áron adták el Mészároséknak, így szó nincs arról, hogy az országos közutak fenntartása profitálna a koncessziós modellből.

Az ajánlattételi dokumentáció megismerése mellett egy másik fontos adat, a megtérüléssel kapcsolatos háttérszámítások is kellenének a modell jobb megértéséhez. Ezért a TI Magyarország perel, várhatóan hamarosan megszületik a végső ítélet az ügyben. Az évi több száz milliárdos pénzáramlással járó tranzakciót azonban ezután is érdemes lesz figyelnünk, mert még számos nyitott kérdés van.

Változnak-e a dokumentációban megadott keretszámok, változik-e a kifizetett díj, kerülhet-e be új útszakasz a koncesszióba az opción (kifutó M5, M6 koncessziók) felül? Hogyan számolnak majd el a felek, ha később jön egy rendkívüli feladat, pl lehajtót kell építeni egy kezelt szakaszra? Vajon megállja a kormányzat, hogy (főleg most, hogy nincs pénze fejlesztésekre) nem lapátol bele utólag elemeket a konstrukcióba, súlyosan korlátozva ezzel a piaci versenyt, áthárítva a fizetést a következő évtizedek kormányaira?

Miért jó az az államnak, hogy a jelenleg futó beruházásokat (M44, M85, M4, M49, M34) ő állja, de ezeket egyből átadja a koncesszornak üzemeltetésre, vagyis beruházás nélkül növekszik a hálózat hossza és ezzel a rendelkezésre állási díj, ráadásul az új útvonalak karbantartásával sem lesz igazán sok költsége, vagyis a "szintre hozás" sem áll meg? 

Vajon mennyivel lesz áttekinthetetlenebb az állami koncessziós építkezések ütemezése? Az eddig ezeket bonyolító NIF-nek bejáratott kommunikációja, rendszeres adatközlése volt, de a cég most megszűnt. Vajon kiad a koncessziós cég valamilyen nyilvános ütemtervet, ami mentén a következő 10 évben halad?

Vajon meglesz az összhang a koncessziós cég fejlesztései és az állami fejlesztések között? Mi van például az M1 bővítésével: a koncesszor jövőre már kezdené a Bicske utáni, koncessziós kezelésben lévő szakasz bővítését, de Bicskéig az államnál marad a sztráda és ezt a bővtést viszont lefújták.

Vajon meglesz az összhang az építkezések során a lezárások, terelések esetén? Itt nyilvánvaló érdekellentét van az építkezést pörgetni akaró koncesszorral, ez pedig járhat kellemetlenségekkel és torlódással.

In the wake of the conditionality mechanism, the Hungarian Government has committed to implement major reforms in the Hungarian Public Procurement System in order to reduce the number of single-bid procedures and eliminate systematic deficiencies – however, the ultimate goal is to simply gain access to EU-funds and most of the proposed measures tend to overlook the flaws related to the public procurements realized from the domestic budget. It is questionable whether a substantive reform could be achieved without a complex approach. This is all the more evident when looking at the powers delegated to the newly created Integrity Authority, which will essentially only be able to act in cases of irregularities in public procurement financed by EU funds.

 Source: https://www.facebook.com/orbanviktor

Egyre inkább a bőrünkön érezhetjük az elszabaduló energiaárakat. Szeptember második felében egy kérdőívvel mértük fel, mit tapasztaltak ebből a magyarok a mindennapokban, és mire számítanak a következő fél évben. A kérdőív eredményeként létrehoztunk egy folyamatosan frissülő térképet, ahová bárki beküldheti a környezetében bezáró helyeket.

A több mint 1000 kitöltés alapján egyértelmű, hogy jelentős a félelem attól, mit okoz Magyarországon az energiaválság. Az átlagnál jobban képzett, ingatlantulajdonos kitöltőink több mint fele is úgy nyilatkozott: tart attól, hogy nem tudja kifizetni a rezsiszámláit. Szintén többségben vannak azok, akik szerint tömeges bezárások várhatóak a kultúra, a sport, a kisvállalkozások esetében. A többség bármi áron fenntartaná az egészségügy, a közösségi közlekedés és a szociális intézmények működését, de még a legfontosabbnak tartott egészségügy esetén is számítanak - saját válságkezelési preferenciáik ellenére - megszorításokra. A kitöltők 85%-a szerint társadalmi szinten súlyosabb lesz az energiaválság, mint amilyen a COVID járvány időszaka volt.

35 budapesti posta bezárásáról is döntés született az elmúlt hetekben.

Térképre tesszük a bezárásokat!  

A budapesti tömeges postabezárás mellett nagy számban zárnak be szakképzési centrumok, tanuszodák, önkormányzati művelődési házak, múzeumok, a Takarékbank falusi takarékintézetei, éttermek, kávézók, pizzázók, szoláriumok is. Az energiaválság nem válogat: jómódú környékek népszerű, beágyazott vendéglátóhelyei is bezártak, és a XII. kerületben ugyanúgy becsukják az intézményeiket, mint a román határnál fekvő Biharkeresztesen. Az indoklás az energiaárak emelkedése mellett munkaerőhiányt, keresletvisszaesést, más adók emelését említi, állami (vállalati) szereplők pedig összehangoltan az "Oroszországgal szembeni elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaválságot" okolják.

A bezárások folytatódhatnak, hiszen a korábbi, kedvezőbb szerződések kifutása után folyamatosan kell megkötni tíz vagy húszszoros áron az új megállapodást, ami kigazdálkodhatatlan. A kormány idén már nem ad támogatást az önkormányzatoknak, akiknek komplex, vagyoneladást is magában foglaló tervet kell bemutatniuk, ha egyedi tárgyalások útján pénzhez akarnak jutni jövőre. A vállalkozások segítésére ugyan indult egy program, de a 24.hu információi szerint előfordulhat, hogy a kormány újfent multinacionális termelővállalatok leányainak vagy azok beszállítóinak nyújthat támogatást, így a térképen is szereplő, sok energiát fogyasztó magyar kisvállalkozók - valószínűleg a decemberi időszak után - még nagyobb létszámban zárhatnak be.

Mit várnak a kitöltők a következő fél évtől?

A kérdőívvel azt próbáltuk feltérképezni, hogyan látják a kitöltők a bezárások esélyét néhány főbb területen, hol tartják elfogadhatónak vagy épp elfogadhatatlannak a bezárásokat, illetve saját életükben és társadalmi szinten mire számítanak az energiaválságtól.

A kutatás eredménye nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra. Az önkitöltős kérdőívek jellemzően a magasabb végzettségűeket érik el - a mi kitöltőink is többségében felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Az energiaárak témája miatt döntően ingatlantulajdonnal rendelkezők válaszoltak a kérdésekre, akik jellemzően idősebbek (a 35 évnél fiatalabbak jelentősen alulreprezentáltak). Településtípus és foglalkozási csoport tekintetében ugyanakkor sokszínű mintát gyűjtöttünk és nagyjából azonos arányban vannak azok, akik saját bevallásuk szerint átlag alatti, illetve átlag feletti jövedelműek. Több mint 1000 érvényes kitöltés érkezett.

A legmarkánsabb különbségeket azok között látni, akik tartanak attól, hogy nehézséget jelent számára a rezsiköltségek kifizetése, és akik nem. Ez erősen összefügg a végzettséggel és azzal, hol helyezte el magát a kitöltő a jövedelmi skálán. A "rezsipara" nem egy kisebbség ügye: az összes kitöltő 54%-a nyilatkozott úgy, tart a rezsiszámláktól. A jövedelmükre vonatkozó értékelésüket tekintve átlag alatti közalkalmazottaknál ez valamelyest alacsonyabb (51%), a nyugdíjasoknál jóval magasabb (64%). Azok, akik azt mondták, jövedelmük a társadalom alsó felébe tartozik, 84%-ban tartanak a rezsiszámláktól (függetlenül attól, hogy falun, vagy Budapesten élnek). Jól mutatja a félelmet, hogy még azok is, akik átlagosnak kategorizálták a jövedelmüket, 56%-ban azt mondták, tartanak a rezsitől. Az átlag feletti jövedelműeknek csak a harmada mondta ezt.

A kisvállalkozások támogatására vonatkozó preferenciák is erősen összefüggnek a "rezsiparával", illetve az arra vonatkozó várakozásokkal, hogy a kisvállalkozások tömegesen zárnak-e be. Egy szűkebb, jómódúbb kör erre nem számít, közülük bezárásokkal is kevésbé szembesültek még és támogatást sem adnának - a többség viszont segítené a kisvállalkozásokat.

Bizonyos közszolgáltatások tekintetében rákérdeztünk, mennyire tartják fontosnak a kitöltők, hogy ezek a válság alatt is működjenek, illetve mire számítanak, érintik-e ezeket az intézményeket a bezárások.

A fontosságra vonatkozó értékelésben nem voltak igazán nagy eltérések a különböző csoportok között, csak csekély eltérések láthatóak. Általánosságban az mondható el, hogy a legtöbb közintézményt fontosabbnak tartják azok, akik tartanak attól, hogy gondot okoz számukra a rezsiköltségek kifizetése (kivéve sportlétesítmények, állami hivatalok). Az intézmények zavartalan működését preferálók jórészt ugyanazok, akik a vállalkozások rezsiköltségeinek támogatását is pártolják, míg a középvezető, felsővezető és cégtulajdonos kitöltőknek, illetve a magasabb végzettségűeknek az intézmények működésének fenntartása arányaiban kevésbé fontos. Érdekesség, hogy a kulturális intézmények nyitvatartását azok tartják fontosnak, akik nem nevelnek gyereket - ezek főleg idősek, és kevésbé a felsőfokú végzettségűek.  

A fontosság mellett arra is rákérdeztünk, milyen léptékű megszorításokra számítanak az egyes területeken. A kitöltők elvárásai szerint a kultúra és a kisvállalkozások lesznek a legnagyobb vesztesek, itt tömeges bezárások jönnek. A sportlétesítmények és az állami hivatalok ugyan kisebb fontosságúak a kitöltőknek, de itt már vannak olyanok, akik úgy látják, nem lesznek nagyszabású bezárások. Az egészségügy és a közösségi közlekedés esetén a legtöbben csak kisebb fennakadásokra számítanak, míg a (jelenléti) oktatás esetében a többség elképzelhetőnek tart részleges leállást.

Azok akik úgy nyilatkoztak, tartanak a saját rezsijüktől, általában is sokkal borúsabban látják a helyzetet, több leállással számolnak, de a területek megítélése hasonló. A sportot és a kultúrát mindenki veszélyben látja, a különbség a jobb és rosszabb helyzetűek között inkább az oktatás, a tömegközlekedés és egészségügy területén látszik. Nem meglepő módon azok, akik úgy nyilatkoztak, találkoztak már bezárással, sokkal borúlátóbbak. Településtípus szerint csak kis eltérés van a várakozásokat illetően (pl. falun jobban tartanak az iskolák bezárásától, és ezt fontosabbnak tartják. Ez a jövedelemmel is összefügg, megmutatva a magyar közoktatás erős szegregáltságát: minél jobbnak ítéli meg valaki a háztartása színvonalát, annál kevésbé súlyos hatást vár az oktatás kapcsán. Az önbevallott jövedelmi helyzet és a negatív várakozások összefüggése csak a kisvállalkozásoknál, a sportnál és az állami hivataloknál nem egyértelmű. Az idősebbek valamivel súlyosabb hatásokkal számolnak (az oktatás kivételével), de itt sem jelentős az eltérés. 

Végezetül arra is rákérdeztünk, a COVID-járvány vagy az energiaválság időszakát látják-e súlyosabbnak. A kitöltők túlnyomó többsége az energiaválságot várja pusztítóbbnak. A COVID-hoz hasonló vagy annál kisebb nehézségeket leginkább személyes szinten jelzett egy jobbmódú, városi csoport, akik korábban az intézménybezárásoknál is csekélyebb hatással számoltak. Beszédes, hogy azok, akik jobban félnek az energiaválságtól, a közösségi közlekedésnél a skálán átlagosan majdnem egy kategóriával rosszabb kimenetelt, fennakadás helyett részleges leállást várnak.   

 A bezárások térképét folyamatosan frissítjük, novemberben pedig egy újabb kérdőíves kutatással fogjuk felmérni, hogyan változtak az elvárások az egyre durvuló energiaválság közepette. A kérdőív október 2-i lezárásakor ugyanis sokan még nem kaphatták kézhez emelkedő rezsiszámláikat és a többség úgy nyilatkozott, nem szembesült még közvetlenül bezárásokkal. A kormányzat a helyi intézmények fenntartásának terheiből nem vállal részt, a vállalkozásokat is szelektíven támogatja, közvetlenül szociális célok mentén hozott intézkedésként leginkább a nemrég bejelentett újabb nyugdíjemelést említhetjük. A lakosság erőteljes félelmei és elvárásai azonban rámutatnak: ha már nem lehet a szellőztetés hosszának ellenőrzésével kontrollálni a kiadásokat, fel kell állítani egy olyan számonkérhető fontossági sorrendet, amely mentén az energiaválságot kezelni lehet.