Hogyan vonhatóak be a fiatalok az őket érintő hétköznapi döntésekbe? Az ifjúsági részvételi költségvetés - az önkormányzati szinten terjedő változatához hasonlóan - valódi hatalmat, egy tényleges pénzösszegről szóló döntést kínál fel települési vagy iskolai szinten egy meghatározott célcsoport számára, (fiatalokra szabott) tanácskozási-döntéshozatali folyamat révén. Világszerte és a régiónkban is egyre terjed ez az eljárás állami-önkormányzati vagy éppen civil kezdeményezésre - itthon azonban talán az oktatási rendszer központosítása okán még nem volt példa ilyesfajta demokratikus pedagógiai kísérletre. Bejegyzésünkben bemutatjuk, mit kínál a "diákok költségvetése" a benne résztvevők és a politikai közösség egésze számára.

A fiatalok aktív részvétele helyi és regionális szinten a döntésekben és az intézkedésekben alapvetően fontos, ha demokratikusabb, befogadó és prosperáló társadalmakat kívánunk építeni."

Az Európa Tanács fiatalok részvételéről szóló chartája kezdődik ezzel az egyszerre nyilvánvalónak tűnő és itthonról nézve utópisztikusnak ható gondolattal. A fiatalok - ha tetszik, ha nem - a jövő állampolgárai, a politikai közösség felnövekvő tagjai. Mégis, az elvben nagyra értékelt demokratikus politikai szocializáció sok sebből vérzik. A rendszerváltozást követően a magyar fiatalokról készült ifjúsági vizsgálatok eredményei alapján alacsony érdeklődés, mérsékelt aktivitás és erős bizalmatlanság jellemzi a korosztály közélethez való viszonyát, ami nem teremt jó alapot a résztvevői politikai kultúra számára. Nem bíztatóak az adatok, az ezek mögötti hiányosságok pedig idővel a politikai rendszer legitimációs problémáit gyarapítják.

Mi várja a jövő állampolgárait? 

A magyar oktatási rendszer sem az állampolgári élethez szükséges készségek elsajátítására (közpénzügyek, jogszabályok értelmezése, vitakultúra, vezetői - prezentációs készségek stb.), sem az ezekkel kapcsolatos érdeklődés felszítására (közösségi iránti felelősségérzet, civil kurázsi, kritikus gondolkodás) nem fektet kellő hangsúlyt. Azzal, hogy a diákok megmerítkeznek a távoli és tiszteletre méltó, kánonba iktatott történelmi-kulturális hagyományokban, legfeljebb érzelmileg válnak a politikai közösség tagjává. A közös múlt és a mai Magyarország közállapotai között, ami az iskola falain kívül vár rájuk, áthidalhatatlannak tűnik a szakadék. A XXI. század felgyorsult társadalmi kommunikációjában már az a felvetés is megmosolyogtató, hogy az iskola az állampolgári szocializáció egyetlen, domináns szereplője volna. Az egycsatornás indoktrináció kora rég lejárt: a családban és az interneten fiatal korban szembe jön az a napi politika, amiről az iskola nem vesz tudomást, hiszen az "nem oda való". Ha el is fogadjuk, hogy a mai oktatási rendszer által közvetített értékrend végső soron demokratikus (ezt sokan vitatják), és célja, hogy aktív, nyitott demokratikus polgárokat neveljen, ez a törekvése bizonyosan nem nyugszik megélt, biztos tapasztalati alapokon. Ez pedig megágyaz az antidemokratikus trendek elfogadásának, vagy az azokba való tehetetlen beletörődésnek. A diákok "demokráciája" nemcsak a sokat bírált állami iskolákban és a közismereti tárgyak csökkentett óraszáma miatt bírált szakképzésben, de az alternatív és magániskolák döntő többségében is nagyon korlátozott.

Ezt a helyzetet erősíti az a kép is, ahogyan a fiatalok a nyilvánosságban sebezhető csoportként, ("érzékenyítő tréningekkel manipulálható") áldozatokként jelennek meg, akik védelemre és a felnőttek felettük meghozott döntéseire, iránymutatására szorulnak. Egyre gyakoribb az a helyzet is, ahol jövő állampolgárai "biodíszletként" jelennek meg politikai eseményeken (fotó: TrióTV). A társadalmi integráció leglényegévé a politikai diskurzusban a munkaerőpiaci integráció vált, ez pedig negatívan hat arra, hogy az iskola egy teljesebb értelemben a társadalmi életbe való bekapcsolódás színtere legyen. Az erőteljes központosítás pedig nem teremt szakmailag és pénzügyileg ösztönző környezetet az ezzel kapcsolatos, autonóm kezdeményezéseknek. A létező diákdemokrácia általában pusztán formális: tisztázatlan, de csekély hatással a konkrét döntésekre. Oktatáspolitikai intézkedések egész sora született az utóbbi években érdemi egyeztetés nélkül - nemcsak a diákság, de tanáraik is kimaradtak a kiüresedő társadalmi párbeszédből. A reakció: időnként fellángoló tiltakozás a "semmit rólunk, nélkülünk" jelszavával, de legtöbbször apátia. Végül említenünk kell közbeszédünk általános helyzetét, mint ami negatívan hat a fiatalok állampolgári részvételi hajlandóságára. Gondoljunk bele, vajon mennyire találhatják vonzónak a diákok az elmúlt generációk sérelmeit felhánytorgató, agresszív politikai vitákat, amelyek a fiatalok problémái helyett végső soron a politikailag aktívabb középkorú családosok és idősek érdekei-igényei mentén zajlanak?

Egy működő példa a valódi részvételre

A fenti problémák régóta ismertek, néhány elszigetelt tanodai, kritikai pedagógiai kísérlet és oktatási program kivételével azonban rendszerszintű kezelésükkel kapcsolatban kevés elképzelésről hallani. A súlyos társadalmi egyenlőtlenségek oktatásba tovagyűrűző hatásainak csillapítása mellett az állampolgári oktatás felesleges luxusnak, az elitgimnáziumok kiváltságának tűnhet, de ez az álláspont maga is konzerválja a fennálló viszonyokat. A következőkben egy olyan jó gyakorlatot mutatunk be, amely ugyan nem csodaszer, amitől önmagában gyökeres változás válható, de külföldi példák alapján a fenti diagnózis számos elemére rezonál és az autonómiahiányos, felülről vezérelt rendszerrel szemben ható, közösségépítő, edukatív fejlemény lehetne itthon. A diákok körében zajló részvételi költségvetéskészítés nem csupán elbábozza a demokráciát: valódi pénzről valódi, kézzelfogható döntést ad a résztvevők kezébe. Elméleti disputák helyett merőben gyakorlati, a diákok közvetlen környezetét, az iskola működését, a közösség életét érintő kérdésekről szól. A folyamat nagyon különböző környezetekhez, közösségekhez is rugalmasan hozzáigazítható. (Egyetemi szinten is létezik).

Az ifjúsági részvételi költségvetés alaplogikája megfelel annak, ami önkormányzati szinten már itthon is ismert. A folyamat indulhat városi szinten, vagy az egyes oktatási intézmények szintjén. A kezdeményező megállapodik az intézmény(ek)kel, hogy egy meghatározott költségvetés - ez lehet az intézmény saját költségvetése, vagy külső forrás (pl. szülői, vállalati, alumnitól gyűjtött adományok, pályázat, önkormányzati támogatás) - elköltésének megtervezésébe bevonják a diákságot. A lebonyolítást egy operatív csoport tartja kézben, amely állhat a diákok képviselőiből (pl. DÖK, HÖK, osztálydelegáltak), de tanárokat, iskolai dolgozókat is magában foglalhat. A tervezésbe a lebonyolítók és a szakértők (ifjúsági munkások, közösségszervezők) mellett bevonhatók maguk a diákok, hogy ma helyi adottságokat minél jobban kiaknázó folyamat jöjjön létre.

Kezdésként a diákok, tanárok és szülők körében széles körű tájékoztató kampány keretében meg kell ismertetni a folyamat menetét és célját, kerülve a túlzottan technikai fogalomhasználatot. A lényeg, hogy a diákok számára hozzáférhető legyen, amit hallanak, és tudjanak azonosulni vele, ennek érdekében akár a "részvételi költségvetés" terminus is elhagyható. A diákok meghívása után a folyamat hivatalosan az ötletgyűjtés meghirdetésével kezdődik. Ez történhet egyéni módon, ötletgyűjtő lapokon, de facilitált csoportmunkában, közös ötleteléssel is. Ennek során a diákok végiggondolják, milyen problémákat látnak maguk körül, és a leglényegesebb pontokon hatékony beavatkozásokat találnak ki, szem előtt tartva a közösen lefektetett értékeket és közösségi szempontokat. Így egyéni vagy csoportérdekek helyett valóban az iskolai közösség egésze számára fontos, mozgósító erővel bíró alternatív javaslatok kerülnek kimunkálásra.

A projektek kidolgozásán általában a benyújtó projektcsapatok dolgoznak, akik az iskola alkalmazottjaival és a tanárokkal közösen olyan projektterveket dolgoznak ki, amely már felkerülhet a szavazólapra, lévén költségvetéssel, ütemezéssel bírnak és megfelelnek a lefektetett technikai feltételeknek, az iskola házirendjének stb. A szavazás általában az országos választások mintájára történik szavazólapokkal, urnákkal és szavazatszámlálókkal, hogy ezzel is ízelítőt nyújtson a politikai részvételből. A döntést a projekteket bemutató expó, plakátokon történő kampányolás is megelőzi. A legnépszerűbb projekteket a költségvetés összegének erejéig valósítják meg, ebbe pedig általában szintén bevonják a projekt benyújtóit. A fél-egy éven át tartó folyamat a tanórákba is becsatornázódik: pénzügyekről, projektmenedzsmentről szóló különalkalmak, logó- és plakáttervezés, prezentációs tréning is kísérheti a projektet.

Az ifjúsági részvételi költségvetések modelljei sokfélék: van, ahol iskolai szinen indul, sajátos módszertannal, gyakran civil kezdeményezésre. Ilyen példa Litvániában a Transparency projektje, ahol a diákok az állami költségvetésről is tanultak a folyamat során két iskolában. Máshol városi szinten vezetik be az egyes iskolákban hasonló módszertannak bonyolítva a folyamatot (pl. Varsó, Dubrovnik - itt értelemszerűen települési fenntartásúak az iskolák). Párizsban szintén megkérdezték az iskolásokat arról, mire költsék az önkormányzattól kapott támogatást: itt egy megadott menüről választhattak bizonyos, számukra fontos infrastrukturális fejlesztéseket a tanulók. Megint máshol a helyi önkormányzat települési szintű részvételi költségvetést indít a fiataloknak, akik iskoláktól függetlenül települési projekteket javasolhatnak. Ilyesmi történik már többedszerre Kolozsváron, ahol a magyar gyökerű PONT csoport koordinálta az eseményt, ami először az Európai Ifjúsági Főváros programhoz kapcsolódott. Az ifjúsági részvétel az Egyesült Államokban is egyre terjed: míg New Yorkban a normál városi részvételi költségvetésbe vonják be a fiatalokat, Boston and Seattle saját diák-költségvetést indítottak. Látható tehát, hogy a lebonyolításban eltérések vannak attól függően, hogy az állam (iskolafenntartó szerv) vagy a lokális szint (iskola, civilek) a kezdeményezők. Előbbinél inkább projektmenedzsment-logikájú, áramvonalas folyamatokat látunk kevés közösségi öntevékenységgel, utóbbi szabadabb, de a fenntarthatóság gyakran nem megoldott, hiszen itt gyakran a projekt nem egy iskola / tankerület saját költségvetését veszi alapul, hanem egyszeri, külső forrást von be.

Diákok költségvetése a magyar iskolákban: az első fecskékre várva

Itthon egyelőre nem ismertek olyan intézményi-módszertani minták, amelyek előrevetítenék az iskolai részvételi költségvetés megjelenését. Ennek egyik oka lehet, hogy a fenntartói központosítás után az intézményeknek nincsen elegendő pénzügyi autonómiája, saját költségvetése, hogy kezdeményezői legyenek egy ilyen kísérletnek. Más kérdés, hogy számos példa hozható arra, hogy a rendszer hiányosságait közösségi önszerveződéssel korrigálják. Az önkormányzatoktól ugyan "elkerültek" az iskolák, de azokat ma is támogatják, így a potenciális donorok között ők mindenképpen említhetők. A városi részvételi költségvetésekvől eddig rendre kiszorultak a 18 év alattiak, így indokolt volna a településeknek ilyen irányba tájékozódni, ugyanakkor ezt a szegényebb települések eleve nem tehetik meg, illetve a forrásokon túli szakmai, humánerőforrás-beli segítséget szintén nem lehet az önkormányzatoktól várni. Az iskolák zöme a jelenlegi, feszített működés mellett és módszertani felkészültség hiányában szintén nem valószínű, hogy házon belül meg tudna szervezni egy részvételi folyamatot, még ha a szükséges forrás rendelkezésre is állna. A kezdeményezés ezért itthon leginkább a civil társadalom, a pedagógusszakma és a szülői-öregdiáki szerveződések együttműködésétől várható. 

 A tapasztalatgyűjtés és a módszertani ajánlások megfogalmazása érdekében igen hasznos volna, ha akár egymással párhuzamosan több kísérleti ("pilot") projektre sor tudna kerülni, és ezek eredményeit széles körben vitatnák meg az oktatási szféra szereplői. A folyamatot támogató ökoszisztéma fontos része a hazai és nemzetközi tudásmegosztáson (hiszen angol nyelven számtalan szervezet foglalkozik a témával, és számtalan módszertani útmutató érhető el 1 2 3 4 5 6 ) túl a társadalmi célú közösségi finanszírozás használata, hiszen az alulról kezdeményezett, egyszeri pilot-projektek fenntarthatósága kétséges. A kezdeményezések mögé a szülők, helyi vállalatok, pénzintézetek, közösségi alapítványok stb. is megnyerhetőek, amennyiben nincs mód az intézményi költségvetések egy részének pántlikázott támogatási konstrukcióban való felhasználására. A magyar közoktatás szegregáltsága, széttöredezettsége miatt ugyanakkor fontos, hogy intézményi szinten, a helyi viszonyokra, szabályokra, erősségekre, érzékeny témákra figyelemmel alakítsák ki a lebonyolítók a folyamatokat. Ha magyar adaptációról gondolkodunk, érdemes szem előtt tartani, hogy az autonómiahiány nemcsak a diákokat, de tanáraikat is sújtja, így érdemes elgondolkodni azon, hogy ők hogyan vonhatóak be jobban a folyamatba. Azt pedig, hogy ebből lehet-e egy államilag támogatott országos program, a pilotokat követően kell megfontolni.

Úgy látjuk, a COVID és az online oktatás gyötrelmei után most igazán itt lenne az ideje az effajta kísérleteknek. A diákok számára az iskolai és osztályközösségek meggyengülését hozta a járvány, miközben a politikai döntésekhez (nyitás, zárás, érettségi) a félelem és kiszolgáltatottság érzése kapcsolódott. A közösségi projektek kidolgozása egy másfajta politikát kínálna, ami az együttlét öröméről, a közös kreativitás megünnepléséről szól. A részvételi költségvetés kiterjesztené az arról szóló vitát: milyen a jó iskola, milyen legyen a jövő iskolája? Ehhez rengeteg tapasztalati muníciót (hiánytapasztalatot) biztosít az online oktatás emléke, emiatt biztosan szükség van a diák-diák és tanár-diák empátia erősítésére, a közös értékek meghatározására és a közös céltételezés és alkotómunka mozgósító erejére is. Az pedig bízvást állítható, hogy ez nem a "tanulás elől" veszi el az időt: a folyamat során számtalan olyan képesség fejlődik, ami ma már elengedhetetlen a boldoguláshoz.

Ha fontosnak tartod, amit csinálunk, támogasd a K-Monitort rendszeres adományoddal! Részvételi demokráciával kapcsolatos további anyagainkat a #részvétel címke alatt találod. Köszönjük, ha kommentben, vagy az info@k-monitor.hu címre írt levélben elmondod a gondolataidat, fenntartásaidat, ötleteidet a témával kapcsolatban.