Jövő májusban lesz 30 éve, hogy megalakult a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés, mely 43 év után újra többpárti parlamentként működött. Önkéntes programozók segítségével egészen az első ciklus elejétől kereshetővé tettük az ülések jegyzőkönyveit, ami így még a Parlament honlapján sem elérhető, lévén ott csak cikluson belül lehetséges a keresés. A program segítségével visszakereshető, mikor említettek egy-egy témát először, illetve az elmúlt 30 évben mikor és kik emlegették az adott kifejezést leggyakrabban. A tesztelés során mi is számos érdekességre bukkantunk, amiből most meg is osztunk veletek néhányat!
(Az Országgyűlés ülése, 1990. Elöl Pető Iván, Hack Péter, Eörsi Mátyás (laptoppal), Solt Ottilia, Dornbach Alajos. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan)
Keress a felszólalásokban. ⏵Próbáld ki a K-Monitor keresőjét!
A felszólalások kibányászott adatai nyílt adatként itt tölthetők le.
Önkénteseinkkel már több éve foglalkozunk parlamenti adatokkal. Egy demokrácia polgáraként jogunk van ahhoz, hogy a minket érintő legfontosabb döntések meghozataláról és a bennük részt vevőkről minden információhoz hozzájuthassunk, ám a munkánk során sokszor belefutunk abba, hogy a Parlament működése nehezen kereshető, kutatható. Évek óta sürgetjük, hogy a képviselők vagyonnyilatkozatai ne kézzel írt, kisilabizálhatatlan sajtpapírokon, hanem géppel olvasható, kereshető formában kerüljenek közzétételre. A parlamenti munka átláthatósága más szempontból sem ideális. A TV évek óta nem közvetíti a parlamenti üléseket, a kormány és a házvezetés pedig folyamatos küzdelmet folytatnak a médiával, melynek során lépésről-lépésre kiszorították az újságírókat az ülésteremből. Ma egyedül a közmédia kamerái lehetnek jelen a teremben. A Parlament által közzétett információ mennyisége ugyan megfelelő, általános probléma azonban, hogy a felület igen nehézkesen használható, a parlamenti honlap nem tart lépést a szövegelemzés és az informatika gyors ütemű fejlődésével.
A K-Monitor és önkéntes segítői még 2017-ben mutatták be a magyar parlamenti adatok hasznosításával foglalkozó kvantitatív kutatás első elemzését, amely azt vizsgálta, hogyan beszéltek a képviselők és mely témák merültek fel hangsúlyosabban az egyes időszakokban a rendszerváltástól napjainkig. Az elemzés (és a most közzétett kereső) alapját a parlament.hu-n elérhető felszólalások alkotják, amelyeket gépi segítséggel letöltöttünk, a szöveget megszabadítottuk a gyakran előforduló töltelékszavaktól (pl.: “az”, “mert”, “hogy”), illetve az elemzés szempontjából irreleváns kifejezésektől (pl.: “tisztelt”, “képviselő”, “indítvány”), így létrehoztuk az elemzés tárgyát képező korpuszt. Az elemzést megelőzően elvégeztük a szöveg egységesítését (karakterkódolás egységesítése, kisbetűs alakra hozás, szótövezés). A kutatást a parlamenti felszólalásokat kutató akadémikusokkal folytatott beszélgetéssel harangoztuk be, ami után parlamenti kocsmakvízt tartottunk, amit online is kitölthetsz.
A célunk kezdettől az volt, hogy egy felhasználóbarát, könnyen használható és az 1990 óta eltelt időszak egészére működő saját keresőt készítsünk, ami nemcsak az újságírók és kutatók munkáját segítheti. A közügyek iránt érdeklődő egyszerű állampolgárok is rákereshetnek vele az őket érdeklő ügyekre, településük nevére vagy egy nosztalgikus érzéseket ébresztő régi képviselő felszólalásaira. A kereső grafikus idővonalon is megjeleníti, mikor említették leggyakrabban a keresett kifejezést, ezt a funkciót kihasználva néhány példával szeretnénk kedvet csinálni a felszólalásokban való böngészéshez.
A konfliktusra és együttműködésre utaló szavakra keresve jól láthatjuk, hogy a Parlamentben az elmúlt 10 évben fagyosabbá, ellenségesebbé vált a hangulat a két oldal között. Egy "hazaárulózásra" ma már talán fel sem kapják a fejüket a képviselők, míg a kompromisszum, együttműködés, konszenzus szavak egyre inkább kikoptak a szótárból. Ezzel egy időben a képviselők egyre többször fejezik ki felháborodásukat, amit a "felháborító" szó felfutása jól mutat. 2010 után a "kikérem magamnak" kifejezés használata is megduplázódott.
Az oldott hangulatot a parlamenti gyorsítók a "Derültség" szóval jelzik, ezt azonban egyre kevesebbszer írhatják le a jegyzőkönyvben. A szóra keresve az is jól látszik, a legtöbb derültséget Szabad György házelnök kezdeti botladozásai, illetve Torgyán József és Kuncze Gábor sziporkái váltották ki a Házban.
A Parlament a politikai tematizálás egyik fő színtere, így nem csoda, hogy számos politikai hívószó, kampányszöveg vagy untig ismételt panel csak hónapokig, évekig bukkan fel, de akkor száz és száz felszólalásban. Ilyen volt a még nem néppárti Jobbik által provokatívan használt "cigánybűnözés" kifejezése, vagy újabban "Soros György" és a "migráció" a kormánypártok részéről. Érdekesség, hogy Trianont is 2010 után kezdték gyakrabban emlegetni a képviselők, bár nem ilyen mértékben aránytalanul. Villámkarriert futott még be a "rezsicsökkentés" és a "keresztényüldözés" kifejezés, vagy korábban a "polgári Magyarország" és a "száz lépés" program vagy az "elszámoltatás". Találtok olyan szót, kifejezést, amit csak egyetlen egyszer mondtak ki a magyar Parlamentben? Az Orbán évértékelőjében elsütött "Nix ugribugri" ilyen, várjuk a további megfejtéseket a kommentek között. Ha hibát találsz, keress minket!
Ha fontosnak tartjátok, hogy ehhez hasonló fejlesztések készüljenek az állami szervek passzivitása vagy direkt ellenállása ellenére, támogassátok a K-Monitort! Adományotokból önkéntes programozói csapatot szervezünk, akik fontos társadalmi ügyekben tudnak informatikai megoldásokkal segíteni, legyen szó átláthatóságról, önkéntes választási megfigyelőket segítő mobilappról vagy egy állatotthon működéséről. Köszönjük azoknak, akik segítettek a kereső létrehozásában!
Címkék: magyarország parlament adatok átláthatóság infografika k monitor adatozz okosan
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.