A lobbizás szabályozása nem csodafegyver a korrupció elleni harcban, mégis szükség lenne rá. A különböző gazdasági-politikai érdekcsoportok befolyása a képviselőkre mindig is létezni fog, ugyanakkor mindenkinek jobb, ha a lobbitevékenységet nem elegáns szállodák éttermeinek eldugott sarkaiban intézik, hanem szabályozott keretek között.
A lobbizás kísérlet a mindenkori kormány, törvényhozók vagy szabályozó testületek működésének befolyásolására. A „tiszta”, minden korrupt szándéktól mentes lobbizás kizárólag a döntéshozók informálásán alapul. Ha például a kormány egy környezetvédelmi adót kíván kivetni az eldobható üdítős palackok gyártására, fontos tudnia, hogyan befolyásolja ez a munkaerőpiacot, visszaveti-e a gazdasági fejlődést a térségben, hogy döntése megalapozott legyen. Ezért nincs feltétlenül probléma azzal, ha az üdítőgyár tájékoztatja a döntéshozókat a lehetséges hatásokról. Az azonban természetesen már büntetőjogi kategória, ha az üdítőgyár lobbistája pénzt, paripát vagy autót ígér a képviselőnek azért, ha az adót nem szavazza meg.
Hadd említsünk két példát az elmúlt 8 év történetéből, ami a lobbiszabályozás – illetve a szabályozás hiányának – visszásságaira mutathat rá. Még 2007-ben Szanyi Tibor állítólag komolyan érvelt szocialista párttársainak amellett, hogy tegyék törvényileg lehetővé az OMV tulajdonszerzését a MOL-ban, és végül a frakcióból egyedüliként, nemmel is szavazott az ezt kizáró lex Molra. Csak 2011-ben kényszerült emiatt magyarázkodásra, amikor nyilvánosságra kerültek az UD Zrt.-s hangfelvételek. Tóth János, a biztonsági cég vezetője többek között arról beszélt kollégájával, hogy a szocialista képviselőt az OMV vezetői személyesen környékezték meg a lex Mol visszavonása érdekében. Szanyi Tibor persze azonnal cáfolta az érintettségét.
A Fidesszel kapcsolatban is számtalanszor felmerült, hogy kifejezetten bizonyos érdekcsoportoknak kedvezve készítik elő a törvényjavaslatokat, ennek talán a legordítóbb példája az volt, amikor napnál is világosabban kiderült, hogy a trafiktörvény egy, azt uniónak elküldött változatát nemcsak, hogy Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója sugalmazta, hanem egyenesen az ő számítógépén írták. Lázár János egyébként nem is tagadta a befolyást, sőt úgy fogalmazott, hogy “eredetileg is azt szerette volna, hogy a jogszabály megalkotásában legyen szerepe a Continentalnak”.
Ezekkel az esetekkel az a probléma, hogy egy cégtől vagy egy érdekérvényesítő csoporttól természetesen nem várható el, hogy saját profitjuk vagy jól felfogott céljaik helyett a közösség egészének szükségleteit helyezzék előtérbe, és a közérdek komolyan sérülhet, ha a jogszabályok csak a partikuláris igényeket szolgálják ki.
A lobbizás szabályozása talán megoldás lehet az efféle korrupciógyanús befolyásolási kísérletek megakadályozására, nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában is már évtizedek óta regisztrálják a lobbistákat, és a lobbitevékenységről is kötelező rendszeresen beszámolni. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy míg az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél létezik a lobbiszabályozás, tagállami szinten kevésbé jellemző az érdekérvényesítő tevékenység jogszabályi szintű rendezése, és természetesen az egyes jogszabályok részletességükben, a rendelkezések szigorúságában, szankciókban és végrehajthatóságukban is jelentősen különböznek egymástól.
A Magyarországon 2006 és 2010 között érvényben levő lobbitörvény például előre mutatónak számított abból a szempontól, hogy a lobbisták regisztrációját és a lobbitevékenység nyilvántartását is szabályozta, mégis betarthatatlannak bizonyult és – az államigazgatási, az üzleti és az antikorrupciós szektor kivételesen egyhangú véleménye szerint – nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket . Épp ezért nem is követte különösebb zokszó, amikor 2010-ben a Fidesz-kormány hatályon kívül helyezte a törvényt. Sokkal komolyabb probléma, hogy az így keletkezett űrt a kormánypártok nem töltötték ki érdemi szabályozással, a nagyobb üzleti szereplőkkel kötött stratégiai megállapodások ugyanis aligha alkalmasak arra, hogy kiszűrjék a káros befolyásolási kísérleteket. Sajnos ez hatványozottan igaz a 2013-ban életbe lépett, az érdekérvényesítők fogadásának rendjét szabályozó kormányrendeletre, amely olyannyira nem sikerült ambiciózusra, hogy mintegy 6(!) mondatban le is tudja a komplett lobbiszabályozást, és mindössze azt a nem túl nehezen megkerülhető szabályt tartalmazza, hogy az államigazgatási szervek dolgozói csak felettesük tájékoztatása mellett találkozhatnak lobbistákkal.
Jogos a felvetés, hogy a lobbitevékenység elutasítása és átláthatósága nagymértékben függ a politikai és a társadalmi kultúrától is, ugyanakkor egy részletes és végrehajtható szabályozás olyan országokban is normális mederbe terelheti a befolyásolási kísérleteket, ahol a tisztességes érdekérvényesítésnek nincsenek kialakult hagyományai. Számos nemzetközi szervezet dolgozott ki erre ajánlásokat, köztük a Transparency International, illetve az amerikai Sunlight Foundation is. Utóbbi javaslata szerint elsődleges a lobbizás pontos elkülönítése más tevékenységektől. Az érdekérvényesítők regisztrációja és jelentéstételi kötelezettsége mellett az a szervezet az adatok gyűjtésére és közzétételére, valamint az ellenőrzésre is alapos útmutatást dolgozott ki. Az ajánlás direkt úgy készült, hogy gyakorlatilag könnyen átültethető legyen bármely ország jogrendjébe – akár Magyarországéba is.
Az előző tapasztalatokból okulva különösen fontos lenne nálunk, hogy a szankciók ne csak a lobbistákra, hanem a mögöttük álló gazdasági és civil szereplőkre, illetve a közigazgatási szervekre is kiterjedjenek. Elengedhetetlen volna az érdekérvényesítők adatbázisának újbóli bevezetése, és a beszámolási kötelezettség megteremtése – de úgy, hogy ez ne teremtsen túlzott adminisztrációs terheket.
A jogalkotás átláthatóságát segítheti, ha elérhető és nyilvános a jogalkotási terv vagy naptár – ezt azonban nagyon is alá tudja ásni, ha a jogszabálytervezetek jelentős része nem a minisztériumokban, szabályozott egyeztetések során készül, hanem kormánypárti képviselők fiókjából kerül elő. Ezen felül az egész folyamatot egy, a kormánytól független szervezetnek kellene ellenőriznie, amely megfelelő szervezeti-pénzügyi függetlenséggel bír ahhoz, hogy feladatát el tudja látni – ami természetesen a szabályok megsértésének szigorú és következetes szankcionálásra is vonatkozik. Mindez nem volna feltétlenül ellentétes sem a politikai, sem a gazdasági szereplők érdekeivel: a szabályozott lobbitevékenység ugyanis legalizálja azt, amit korábban „fű alatt” kellett intézniük. Ez pedig könnyebbség lehet mind a törvényhozók, mind a gazdasági szereplők számára.
Címkék: magyarország korrupció lobbi átláthatóság érdekérvényesítés
4 komment
Ajánlott bejegyzések:
-
Kampány közpénz nélkül: szempontok a törvényes és tisztességes kampányhoz
-
Ez volt a 10 legdrágább állami rendezvény tavaly (mindegyiket ugyanaz a haver szervezte)
-
Antikorrupciós büntetőeljárási reform: a szabályok léteznek, a gyakorlat azonban változatlan
-
Kiderült, hol működik az ország legátláthatóbb vagyonkezelő cége!
-
Helyi érdekvédő kampányok: nyerd meg az ügyed, és válts ki demokratikus hatást!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bkkzol 2014.02.26. 23:40:49
én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.27. 08:33:12
Kicsi a rakás, nagyobbat kíván.
Jövőre már meg is tölthetik arannyal.
TomT 2014.02.27. 08:59:28
Arról nem is beszélve, hogy az esetek többségében a lobbizás mint kifejezés nemzetközi szinten sem több, mint egy kétségbeesett próbálkozás korrupt gazemberek tevékenységének felülfogalmazására, szalonképes hangzásúvá tételére.