Az egyetem hagyományosan nem pusztán oktatási intézmény, hanem önigazgató közösség is: olyan tér, ahol a hallgatók, oktatók és dolgozók nemcsak igénybe veszik vagy működtetik az intézményt, hanem annak alakításában is részt vesznek. Az elmúlt évtizedekben azonban ez a szemlélet sokat veszített az erejéből, miközben az egyetemek működésében egyre hangsúlyosabbá vált a piaci és szolgáltatói logika. A részvételi költségvetés ennek a közösségi szerepnek az újraértelmezésére kínálhat lehetőséget azáltal, hogy a hallgatókat nemcsak kedvezményezettként, hanem az intézményi döntéshozatal aktív alakítóiként vonja be.
Ezt a lehetőséget vizsgálta a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán 2026-ban megvalósított részvételi költségvetési pilot, amelyet az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) facilitált. A folyamat már a kezdetektől törekedett arra, hogy a hallgatók ne csupán a végső döntésben, hanem a szervezésben és a döntéshozatal előkészítésében is részt vehessenek. A pilot hatásainak és tapasztalatainak vizsgálatába a K-Monitor is bekapcsolódott: elő- és utóméréssel, valamint a folyamat dokumentálásával és értékelésével követtük nyomon, hogy a részvételi költségvetés hogyan alakítja a hallgatók bevonódását, és milyen intézményi feltételek szükségesek ahhoz, hogy a részvétel a gyakorlatban is működőképes legyen.
A kép mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Az első egyetemi részvételi költségvetés itthon
Az egyetemek elméletben olyan közösségek, ahol a hallgatók, oktatók és dolgozók együtt alakítják az intézmény életét. A gyakorlatban azonban a legtöbb hallgató kevés olyan helyzettel találkozik, amikor valóban beleszólhat az egyetemet érintő döntésekbe. Vannak hallgatói képviseleti fórumok, oktatót vagy folyamatot véleményező kérdőívek, lehet javaslatokat tenni, de ritka, hogy egy fejlesztési kérdésben a hallgatók maguk dolgozzák ki az ötleteket, vitassák meg azokat, majd közösen döntsenek arról, mi valósuljon meg belőlük.
Korábbi blogposztunkban már körbejártuk az egyetemi részvételi költségvetés lehetőségeit néhány külföldi példán keresztül, és nagyon vártuk, hogy megvalósuljon Magyarországon is ez a folyamat. Éppen ezért volt különösen izgalmas számunkra, hogy a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán az Alternatív Közösségek Egyesülete irányításával beketintést nyerhettünk egy részvételi költségvetés folyamatába. A folyamat végére egy dolog biztosan megerősítésre került: a részvételi költségvetés sokkal több mint egy szavazás. Közösséget épít, készségeket fejleszt és segít újraértelmezni, mit jelent egyetemhez tartozni.
A Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán megvalósult pilot azért is különleges, mert nem egy külső pályázati forrásból finanszírozott projekt volt. A folyamat kezdetén még nem állt rendelkezésre elkülönített költségvetési keret: a szervezők és az egyetemi szereplők közösen vállalták, hogy végigviszik a részvételi folyamatot, és a nyertes ötletek megszületése után teremtenek forrást a megvalósításukhoz.
Miért érdekes az egyetemi részvételi költségvetés?
A részvételi költségvetés (A Porto Alegrei modell alapján) olyan döntéshozatali folyamat, amelyben egy közösség tagjai közvetlenül határoznak egy meghatározott pénzösszeg felhasználásáról. A fejlesztési ötletek maguktól az érintettektől érkeznek, ezeket közösen megvitatják, továbbfejlesztik, majd a közösség választja ki, mely projektek valósuljanak meg. A szervezők és/vagy szakértők nem a döntést hozzák meg, hanem a folyamatot segítik: támogatják az ötletek kidolgozását és biztosítják, hogy a kiválasztott projektek megvalósíthatók legyenek.
Magyarországon főként önkormányzati szinten működő bevonási módszerek közül a legnagyobb és legismertebb a Fővárosi Közösségi Költségvetés, de léteznek kifejezetten ifjúsági részvételi költségvetési és más bevonási modellek is, melyekről itt olvashatsz bővebben, illetve ajánljuk figyelmedbe Helyi Együttműködések Rendszere 2 című kiadványunkat is
A K-Monitor korábban szintén az AKE-val a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnáziumban készített részvételi költségvetést, amelyből kiadvány és blogposzt is született. A jelenlegi békéscsabai projekt során gyorsan kiderült, hogy egy egyetemi részvételi költségvetés alapvetően más logikával működik, mint egy középiskolai. A debreceni gimnáziumi projektben a legfontosabb kérdés az volt, hogy lehet-e egyáltalán valódi döntési helyzetet teremteni egy olyan intézményben, ahol a diákoknak hagyományosan nagyon kevés beleszólásuk van az iskola működésébe. Az egyetemen viszont nem a döntési lehetőség hiánya volt a legérdekesebb kérdés, hanem az, hogy hogyan lehet egy meglévő, de sokszor passzív vagy formális részvételi rendszert valódi közösségi döntéshozatallá alakítani. Az AKE beszámolóját a folyamatról az alábbi linken érhetitek el.
A középiskolai és önkormányzati részvételi költségvetésekhez képest az egyetemi modell egy sajátos köztes szintet jelent. A középiskolában a részvételi költségvetés elsősorban állampolgári nevelési és közösségépítő eszköz: lehetőséget ad arra, hogy a diákok megtapasztalják, hogy képesek közösen dönteni és felelősséget vállalni az iskolai környezetükért. Az egyetemen ehhez egy további dimenzió kapcsolódik. A hallgatók már fiatal felnőttek, akik néhány éven belül munkahelyeken, szervezetekben, önkormányzatokban vagy vállalkozásokban fognak döntéseket hozni. A részvételi költségvetés ezért nemcsak a demokratikus szocializáció eszköze lehet, hanem olyan tér is, ahol a hallgatók vezetői, szervezési és együttműködési készségeket sajátíthatnak el. A folyamat során költségvetést kell tervezniük, megvalósíthatósági szempontokat mérlegelniük, érvelniük, kompromisszumokat kötniük és másokat meggyőzniük, vagyis olyan kompetenciákat gyakorolnak, amelyek az egyetemi képzésen túl is közvetlenül hasznosíthatók.
Az egyetemi pilot továbbá azért érdekes, mert az egyetem sajátos intézményi környezetet biztosít a részvétel számára. Míg egy középiskolai részvételi költségvetés gyakran külső forrásból vagy külön támogatásból valósul meg, egy egyetemen elvileg rendelkezésre állnak azok az intézményi feltételek pl. Saját költségvetés, adminisztratív struktúra, digitális infrastruktúra és hallgatói érdekképviselet, amelyek lehetővé tehetik, hogy a részvételi költségvetés ne egyszeri projekt, hanem az intézményi működés rendszeres része legyen. Ez az egyetemi pilot egyik legfontosabb kérdése is: képes-e a részvételi költségvetés beépülni egy olyan intézmény működésébe, amelynek már eleve vannak saját döntéshozatali struktúrái és hallgatói önszerveződési formái?
Ez különösen érdekes a magyar felsőoktatás hallgatói önszerveződésének hagyományai mellett. A szakkollégiumi modell, illetve olyan kezdeményezések, mint a FreeSZFE mozgalma is azt mutatják, hogy az egyetemi hallgatók Magyarországon nem kizárólag egy intézményi szolgáltatás igénybevevőiként jelenhetnek meg, hanem képesek saját szakmai és közösségi életük, illetve tágabb értelemben az intézmény jövőjének alakítására is. Ezek természetesen nem részvételi költségvetési folyamatok, de fontos előzményei annak a kérdésnek, hogy milyen intézményes formákon keresztül tudnak a hallgatók beleszólni az egyetem működésébe.
Éppen ezért a békéscsabai pilot újdonsága nem egyszerűen az, hogy a hallgatók jó ötleteket fogalmaztak meg vagy közösen döntöttek egy rendelkezésre álló keret felhasználásáról. A kísérlet azt vizsgálta, hogy a hallgatói önszerveződés már létező gyakorlatai összekapcsolhatók-e egy intézményesített részvételi mechanizmussal, amelyben a hallgatók az egyetem erőforrásairól való döntésen keresztül is alakíthatják saját környezetüket. Ez a középiskolai részvételi költségvetésekhez képest új lehetőséget jelent, az önkormányzati modellekhez képest pedig azért érdekes, mert egy jóval kisebb, homogénebb és közvetlenebb közösségben próbálja ki a részvételi döntéshozatalt. A kérdés így nem pusztán az, hogy működik-e a részvételi költségvetés egy egyetemen, hanem az is, hogy képes-e az intézmény a hallgatókat passzív használóiból annak aktív alakítóivá tenni.
Intézményi környezet és projektstruktúra
A projekt megvalósításában kulcsszerepet játszott a kar dékánja, aki nyitottan támogatta a kezdeményezést, biztosította a szükséges pénzügyi forrást, és kijelölt egy négyfős egyetemi támogató csapatot a folyamat lebonyolítására. A Gazdasági Kar mintegy 400 fős közösséget alkot, és a részvételi költségvetésbe a dékán mellett oktatók, hallgatók és az adminisztratív személyzet is bekapcsolódtak. A projekt hosszú távú célja az volt, hogy a kar a következő évtől már önállóan is képes legyen lebonyolítani a részvételi költségvetési folyamatot.
A projekt szervezését az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) facilitátorként támogatta, ugyanakkor a szervezők nem hozták meg a tartalmi döntéseket: feladatuk a folyamat támogatása és a helyi szereplők kapacitásainak fejlesztése volt. A megvalósítás során minden hónapban egy személyes találkozóra került sor, emellett kéthetente online egyeztetések zajlottak az egyetemi szereplők és a facilitátorok között.
A részvételi költségvetésre az egyetem 400 000 forintos keretet biztosított, amelynek felhasználásáról a hallgatók közvetlenül dönthettek. A projekt tervezésekor ugyanakkor azzal is számoltak, hogy amennyiben ez az összeg nem bizonyul elegendőnek vagy a rendelkezésre álló források módosulnak, a kiválasztott ötletek megvalósításához további forrásokat is megpróbálnak bevonni.
A projekt tervezése során külön hangsúlyt kapott az is, hogy a folyamat hosszú távon ne függjön kizárólag a külső facilitátoroktól. A cél az volt, hogy az egyetemi közreműködők olyan tapasztalatot szerezzenek, amely lehetővé teszi a részvételi költségvetés későbbi önálló lebonyolítását.
Részvételi költségvetés folyamata a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán
Egy társasjátékkal kezdődött
A folyamat első nyilvános, nem szervezőknek szóló alkalma szándékosan nem egy hivatalos fórum volt. Egy társasjátékos foglalkozással indított az AKE, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék egymást, megértsék a részvételi költségvetés logikáját és elkezdjenek közösen gondolkodni az egyetem fejlesztéséről.
A foglalkozás során a résztvevők a „Gazdálkodjunk közösen” részvételi költségvetési szimulációs társasjátékkal játszottak. A játék nem pusztán ismerkedési eszköz volt: saját élményen keresztül mutatta meg, hogyan működik egy részvételi döntéshozatali folyamat, hogyan kell közös prioritásokat kialakítani, kompromisszumokat kötni és közösen dönteni egy korlátozott költségvetési keret felhasználásáról.
A játék végén az AKE tájékoztatta a diákokat arról, hogy a szimulált folyamat az egyetemen a valóságban is megvalósul, és egyúttal felhívást intézett hozzájuk az Operatív Csoportban való részvételre. A résztvevők jelentős része már a helyszínen jelezte részvételi szándékát. A csoport megalakulását követően egy személyes és több online találkozóra került sor, amelyeken az AKE a mintegy nyolc csoporttaggal együtt tekintette át a soron következő lépéseket és feladatokat.
Részvételi Költségvetés folyamatának leírása a hallgatók számára
Az ötletelés meglepően jól működött
A következő szakaszban a hallgatók ötleteket gyűjtöttek az egyetem fejlesztésére. Az ötletgyűjtés során összesen 41 javaslat érkezett be. Az egyetem belső levelezőrendszeren, plakátokon és közösségi médián keresztül népszerűsítette a folyamatot, az ötleteket pedig anonim módon is be lehetett nyújtani. A javaslatoknak igazodniuk kellett a 400 000 forintos kerethez és ahhoz az alapelvhez, hogy lehetőleg a teljes hallgatói közösség számára hasznos fejlesztéseket szolgáljanak.
Az ötletek szűrése
A beérkezett 41 ötlet nem automatikusan került a szavazólapra. A javaslatok egy több lépcsős szűrési folyamaton mentek keresztül. Elsőként az operatív csoport tekintette át az ötleteket. Ők összvonták az ismétlődő javaslatokat és kiszűrték azokat, amelyek nyilvánvalóan nem voltak megvalósíthatók vagy nem illeszkedtek a folyamat kereteihez vagy amelyek egyértelműen túllépték a megadott pénzügyi keretet vagy nem illeszkedtek az egyetemi alapelvekhez. Ezt követően az ötleteket négy kategóriába sorolták: a részvételi költségvetésből megvalósítható projektekre, fenntartói vagy üzemeltetői hatáskörbe tartozó feladatokra, egyszerű szervezési kérdésekre, valamint már folyamatban lévő fejlesztésekre. A több körös értékelés eredményeként a 41 ötletből előbb 30, majd 18 maradt versenyben, végül ezekből alakult ki az a 9 részletesen kidolgozott projekt, amely a szavazásra került.
Az ötletekből projektek lettek
A folyamat legintenzívebb része a projekt kidolgozása volt. A projektkidolgozó workshop során a résztvevők nemcsak a megvalósítás lépéseit és a költségvetést tervezték meg, hanem vizuális kampányanyagokat is készítettek. A plakátok elkészítéséhez mesterséges intelligenciát is használtak, ami praktikus megoldásnak bizonyult a rendkívül szűk kampányidőszak miatt. Ez egybecseng a nemzetközi tapasztalatokkal is: a részvételi költségvetés legfontosabb része nem a szavazás, hanem az a szakasz, amikor az ötletek közösen formálódnak megvalósítható projektekké. Ez időigényes folyamat, de éppen itt fejlődnek azok a készségek, amelyek az egyetemen és azon kívül is értékesek.
9 kidolgozott projektötlet jutott el a szavazásig, a 41 ötletből
A kampány már egészen más feladat
A projekt kidolgozás után következett a kampány. Ekkor kellett bemutatni az ötleteket, meggyőzni másokat és elérni a hallgatókat. Itt jelentkeztek a folyamat legnagyobb kihívásai. A kampány időszak meglehetősen rövid volt. A rövid kampányidőszak részben abból adódott, hogy a projekt ütemezése alkalmazkodott az egyetemi naptárhoz, és a szavazás időpontja már közel esett a vizsgaidőszakhoz. Ez jelentősen korlátozta a személyes jelenlétre épülő mozgósítás lehetőségeit.
A szavazás tapasztalatai
A szavazás 2026. május 26. és 29. között zajlott. A hallgatók diákigazolványuk bemutatásával kapták meg a hivatalos szavazólapot, amelyet titkosan tölthettek ki, majd urnába dobhattak. A szervezők a vizsgaidőszak miatt a szavazási időpontokat a vizsgákhoz igazították annak érdekében, hogy minél több hallgató számára elérhető legyen a szavazás. Minden résztvevő két, számára értékes projektet jelölhetett meg.
A szervezők az egyszerű, nem rangsorolásos szavazás mellett döntöttek. Ennek egyik legfontosabb előnye az egyszerűség és a közérthetőség: a hallgatóknak nem kellett az összes projektet egymáshoz viszonyítva sorrendbe állítaniuk, hanem két olyan projektet kellett kiválasztaniuk, amelyet a leginkább támogattak. Ez csökkentette a szavazással járó kognitív terhet, egyszerűbbé tette a folyamat kommunikációját és az eredmények értelmezését is. A módszer ugyanakkor kevésbé alkalmas a preferenciák intenzitásának feltárására, és nem mutatja meg, hogy egy projektet a választók második vagy harmadik preferenciaként mennyire támogattak volna. A két szavazatot biztosító egyszerű szavazás ezért ebben a folyamatban elsősorban a könnyen érthető és könnyen lebonyolítható döntéshozatalt szolgálta; egy nagyobb számú projekt vagy összetettebb forráselosztás esetén ugyanakkor egy rangsorolásos vagy pontozásos módszer árnyaltabb eredményt adhatna.
A szavazás offline, személyesen zajlott. Ennek egyik szempontja a jogosultságok egyszerűbb ellenőrizhetősége volt: a diákigazolvány bemutatásával egyértelműen meghatározható volt, hogy ki jogosult részt venni a folyamatban, és az is ellenőrizhetővé vált, hogy egy személy csak egyszer szavaz. A személyes szavazás emellett erősebbé tehette a szavazás formalitását és közösségi jellegét is: a hallgatók egy tényleges szavazási helyzetben vehettek részt, amely jobban érzékeltette a döntés tétjét. Az online szavazás ezzel szemben könnyebb hozzáférést biztosíthatott volna azoknak, akik nem tartózkodtak az egyetemen, ezért az offline forma választása egyértelműen a jogosultság és a szavazás ellenőrizhetősége, valamint a személyes részvétel előnyeit helyezte előtérbe a maximális hozzáférhetőséggel szemben.
A szavazáson összesen 109 hallgató vett részt, ami a vizsgaidőszaki körülmények között jelentős részvételt jelentett. A szavazás valódi tétet adott a folyamatnak: a korábban közösen kidolgozott ötletek közül immár a teljes hallgatói közösség dönthette el, melyek valósuljanak meg.
A folyamat értékelésekor ugyanakkor a kommunikáció hiányosságai is előkerültek. A résztvevők szerint az egyetemi közösség tájékoztatása nem volt elég intenzív: több információra, a projektek részletesebb bemutatására és hosszabb kommunikációs időszakra lett volna szükség. Ez azt mutatja, hogy a szavazás technikai megszervezése önmagában nem elegendő a széles körű részvétel biztosításához. A következő folyamatokban ezért már a szavazást megelőző szakaszban nagyobb hangsúlyt érdemes fektetni a projektek bemutatására és a teljes hallgatói közösség elérésére.
Szavazólap a Gál Ferenc Egyetem 2026-os részvételi költségvetésén
A nyertes projektek
A részvételi költségvetési folyamat eredményeként négy projekt nyerte el a hallgatók támogatását, amelyek jól tükrözik a mindennapi egyetemi élethez kapcsolódó gyakorlati igényeket. A legtöbb szavazatot a padok kihelyezése kapta (60 szavazat), ezt követte az „Elsősegély mindenkinek” projekt, amely elsősegélydobozok és női higiéniai eszközök elérhetővé tételét célozta, majd a „Zöld Kassza”, amely a visszaváltható PET-palackok közösségi célú gyűjtésére épült. A kerékpáros fejlesztések szintén támogatást kaptak, így végül több projekt is megvalósítási szakaszba került.
A megvalósítás
A megvalósítás során az egyetem és a helyi partnerek közösen kerestek forrásokat és együttműködési lehetőségeket. A „Zöld Kassza” projekt esetében például a szervezők felvették a kapcsolatot a helyi hulladékgazdálkodó vállalattal, amely vállalta a gyűjtőedények ingyenes biztosítását és kihelyezését.
A hallgatók szerepe ebben a szakaszban már korlátozottabb volt, ugyanakkor fontos tapasztalat, hogy a Hallgatói Önkormányzat vállalta a zöld gyűjtők ürítését, a résztvevők pedig úgy döntöttek, hogy a visszaváltott palackokból származó bevételt a higiéniai dobozok újratöltésének finanszírozására fordítják. Ez a megvalósított projektek hosszabb távú fenntartásának szempontjából is fontos fejlemény: a megvalósítás után kijelölhetővé vált egy olyan szereplő, amely felelősséget vállal a projekt működtetéséért, miközben a résztvevők maguk is hozzájárultak a fenntartás finanszírozásának kialakításához. Ugyanakkor ennek hosszú távú működőképessége egyelőre nem tekinthető adottnak: azt, hogy a vállalt feladatok és a finanszírozási megoldás a gyakorlatban is fenntarthatóan működik-e, csak a projekt további működésének tapasztalatai fogják megmutatni.
Tanulságok - Időbeosztás és az egyetemi polgárság újrafelfedezése
Az AKE a szervezőkkel egy online értékelő workshopon tekintette át a pilot tapasztalatait. A beszélgetés alapján és a K-Monitor értékelése közben 5 olyan tanulság rajzolódott ki, amelyek a részvételi költségvetés egyetemi alkalmazása szempontjából különösen fontosak: a kiscsoportos közös élmények szerepe a bevonódásban, a projektötletek kidolgozására fordított idő jelentősége, valamint a kommunikáció és a kampányolás sajátos nehézségei. Emellett a folyamat az operatív csoport működésével és a részvétel hosszabb távú fenntartásával kapcsolatban is fontos tapasztalatokat hozott.
1. A közös játék segíti a bevonódást - de ez a módszer nem feltétlenül általánosítható
A folyamat egyik legpozitívabban értékelt eleme a kezdeti társasjátékos alkalom volt. A szervezők visszajelzése szerint a játék jó hangulatú, csapatépítő és felszabadító kezdést biztosított és segített lebontani a résztvevők kezdeti bizonytalanságát. A közös élmény hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők könnyebben kapcsolódjanak egymáshoz, ami a későbbi közös munkát is megkönnyítette.
Ugyanakkor fontos különbséget tenni a módszer pozitív tapasztalata és annak általánosíthatósága között. A társasjáték ebben a pilotban egy viszonylag kis, egymással közvetlen kapcsolatba kerülő közösségben működött jól. Nem következik ebből, hogy ugyanez a módszer nagyobb létszámú vagy más típusú részvételi költségvetésekben is alkalmazható lenne. A tapasztalat inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy kisebb közösségekben érdemes a formális részvételi alkalmak mellett olyan közös, informális elemeket is beépíteni, amelyek elősegítik a bizalom kialakulását és a résztvevők közötti kapcsolódást.
2. A projektek kidolgozása a közös tanulás egyik legfontosabb terepe - ehhez idő kell
A projektötletek részletes kidolgozása során a résztvevők nemcsak saját elképzeléseiket fejlesztették tovább, hanem egymástól is sokat tanultak. A közös munka során költségvetési, megvalósíthatósági és gyakorlati szempontokat kellett mérlegelniük, miközben folyamatosan visszajelzést kaptak egymástól és a szervezőktől. Ez megerősíti a részvételi költségvetések más típusainál szerzett tapasztalatokat is: a projektötletek kidolgozására fordított közös műhelymunka nem pusztán technikai előkészítés, hanem maga is a részvételi tanulás fontos része.
A pilot ugyanakkor azt is megmutatta, hogy erre nem állt rendelkezésre elegendő idő. A résztvevőknek több alkalomra vagy hosszabb műhelymunkára lett volna szükségük ahhoz, hogy az ötleteket továbbfejlesszék, megvizsgálják azok megvalósíthatóságát és megfelelően előkészítsék a szavazásra. A jövőbeli folyamatokban ezért érdemes a projektkidolgozást nem egy rövid előkészítő szakaszként kezelni, hanem önálló, több alkalomból álló munkafolyamatként. Ez nemcsak a pályamunkák minőségét javíthatja, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a résztvevők a folyamat során valóban közösen gondolkodjanak és tanuljanak.
3. A jó projekt még nem jelent sikeres kampányt
A folyamat másik fontos tanulsága a kommunikáció és a kampányolás nehézsége volt. Az értékelő workshop résztvevői szerint a kommunikáció lényegesen több energiát igényelt, mint az ötletek kidolgozása. Nem minden résztvevő szeretett volna vagy tudott kampányolni, miközben nehéz volt elérni azokat a hallgatókat is, akik a folyamat korábbi szakaszaiban nem kapcsolódtak be.
Ez fontos tanulság a részvételi költségvetések tervezése szempontjából és egyben megerősíti más részvételi költségvetések tapasztalatait is: a közös tervezés és a közösségi mobilizáció eltérő készségeket igényel. Attól, hogy valaki szívesen dolgozik egy projekt kidolgozásán, még nem feltétlenül szeretne vagy tud másokat mozgósítani, kampányt szervezni és saját ötletét népszerűsíteni. Ezért a kampányt nem érdemes egyszerűen a projekt kidolgozásának természetes folytatásának tekinteni.
Különösen tanulságos, hogy ez egy egyetemi környezetben is nehézséget jelentett, ahol a résztvevők egy viszonylag jól körülhatárolható közösség tagjai. Ha egy ilyen közösségben is jelentős erőfeszítést igényel a teljes hallgatói kör elérése és mobilizálása, az még inkább rámutat arra, hogy az önkormányzati részvételi költségvetések esetében a kommunikáció és a mozgósítás önálló, jelentős erőforrást igénylő feladat. A jövőbeli folyamatokban ezért már a tervezéskor külön erőforrást és felelősséget érdemes rendelni a kommunikációhoz és a kampányhoz.
4. Az operatív szerepek egyenlőtlen megoszlása önmagában nem probléma, de az aktivitást fenn kell tartani
A pilot egyik fontos tapasztalata az operatív csoport működéséhez kapcsolódott. Bár a kezdeti toborzás sikeres volt, a folyamat során kiderült, hogy a hallgatói aktivitás egyenlőtlenül oszlott meg: néhány résztvevő jelentős szervezési és koordinációs feladatokat vállalt, míg mások elsősorban az ötletelésben és a szavazásban kapcsolódtak be.
Önmagában a szerepek ilyen jellegű megoszlása nem jelent problémát, hiszen egy részvételi folyamatban természetes, hogy a résztvevők eltérő mértékben és különböző szerepekben vesznek részt. A pilot ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az operatív szerepek jelentős terhet róhatnak azokra, akik ezeket vállalják, és a kezdeti lelkesedés a folyamat előrehaladtával csökkenhet. Ezért fontos a feladatok egyértelmű meghatározása, az operatív csoport támogatása és az aktív résztvevők folyamatos bevonása.
Ennek egyik lehetséges eszköze az előzetes felkészítés lehet, amely a HÖK és az aktívabb hallgatók számára segíthet tisztázni a részvételiség alapelveit, az operatív csoport szerepét és a folyamatban betöltött felelősségüket. A cél nem az, hogy minden résztvevő azonos mértékben vegyen részt, hanem hogy a különböző részvételi szerepek egymást kiegészítve működjenek, és ne alakuljon ki olyan helyzet, amelyben a folyamat fenntartása néhány hallgató kizárólagos feladatává válik.
5. A részvételi költségvetés értéke nemcsak a megvalósított projektekben van
Az értékelő workshopon a szervezők kiemelték, hogy a részvételi költségvetés egyik legfontosabb értéke a hallgatók valós igényeinek feltárása. A folyamat olyan problémákra irányította rá a figyelmet, amelyek közvetlenül befolyásolják a mindennapi egyetemi életet, és megmutatta azt is, hogy számos kisebb fejlesztés viszonylag egyszerűen megvalósítható.
A pilot ugyanakkor nemcsak konkrét fejlesztések azonosítására volt alkalmas. A résztvevők szerint a folyamat közösségépítő hatással is járt és közelebb hozta egymáshoz a hallgatókat. Ez alapján a részvételi költségvetés értékét nem kizárólag a megvalósuló projektek számával vagy minőségével érdemes mérni, hanem azzal is, hogy milyen lehetőséget teremt a közös problémamegoldásra, a hallgatók közötti együttműködésre és az intézményhez való kötődés erősítésére.
Összességében a pilot azt mutatta, hogy az egyetemi részvételi költségvetés működőképes eszköz lehet, de sikeréhez több feltétel együttes teljesülése szükséges. A folyamatnak elegendő időt kell biztosítania a közös projektkidolgozásra, külön figyelmet kell fordítania a kommunikációra és a hallgatók mobilizálására, valamint támogatnia kell azokat, akik az operatív feladatokat vállalják. A pilot tapasztalatai ugyanakkor azt is megerősítik, hogy a részvételi költségvetés nem pusztán pénzelosztási mechanizmus: olyan közös tanulási és döntéshozatali folyamat, amelyben a hallgatók konkrét intézményi kérdésekben szerezhetnek tapasztalatot a részvételről, az együttműködésről és a közös felelősségvállalásról.
Elő- és utómérés
A részvételi költségvetési folyamat hatásainak vizsgálatához két kérdőíves felmérést végeztünk a résztvevők körében. Az előmérésre a folyamat kezdetén, 2026. február 20. és március 4. között került sor, amelyet 11 fő töltött ki. Az utómérést a szavazási időszak végén, 2026. május 28. és június 8. között vettük fel, ekkor 7 válaszadó töltötte ki a kérdőívet.
Bár a minta kicsi, és az eredmények ezért nem általánosíthatók statisztikai értelemben, a két mérés összevetése azt mutatja, hogy a részvételi költségvetés nemcsak a demokratikus részvétel iránti nyitottságot erősítette, hanem a résztvevők intézményhez való kötődését és saját cselekvőképességükbe vetett bizalmát is növelte.
A két mérés összehasonlítása alapján egyértelmű pozitív elmozdulás figyelhető meg a résztvevők attitűdjeiben. A legnagyobb változás a részvételi önhatékonyság érzésében történt: a folyamat végére a résztvevők magabiztosabbnak érezték magukat abban, hogy képesek részt venni egyetemi döntéshozatali folyamatokban, és erősebben hittek abban, hogy részvételüknek valódi hatása lehet. Jelentősen nőtt azok aránya is, akik fontosnak tartják, hogy beleszólhassanak az őket érintő egyetemi döntésekbe.
Az eredmények alapján javult az egyetemi döntéshozatali folyamatok megítélése is. A résztvevők a folyamat végére pozitívabban értékelték azt, hogy az egyetem figyelembe veszi a hallgatók véleményét, valamint azt, hogy a döntések igazságos és átlátható módon születnek. Erősödött az a meggyőződés is, hogy a különböző érintett csoportok bevonása jobb döntésekhez vezet, és hogy a demokratikus döntéshozatal időigényessége ellenére értékes folyamat.
Az utómérés közvetlenül a részvételi költségvetési folyamat értékelésére is rákérdezett. A válaszok alapján a résztvevők nagyon pozitívan értékelték a folyamatot: érthetőnek tartották a szabályokat és a döntési folyamatot, elegendő információt kaptak a projektekről, úgy érezték, hogy a hallgatói véleményeknek valódi súlya volt, és többségük szívesen részt venne hasonló kezdeményezésben a jövőben is.
