Újító kísérlet zajlott Magyarországon az ellenzéki előválasztással. Technológiai szempontból korszakváltást jelez, hogy civilek és pártok az állami szervek segítsége nélkül, többé kevésbé gördülékenyen le tudtak bonyolítani egy országos választást több százezer beazonosított voksolóval, melynek végén az eredményt a résztvevők érvényesként fogadják el. Politikai szempontból pedig "részvételi fordulatként" könyvelhető el, hogy a politikai közösség egyik fele "füstös szobában kötött pártalkuk" helyett beleszólhatott az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölt kiválasztásába. Örülhetünk ennek, vagy az egyre terjedő részvételiség csupán a digitális korszak hozadéka, mely ugyanúgy lehetőséget biztosít a manipulációra, mint a régi tömegdemokrácia? A következőkben arra keressük a választ, hol húzódik a határ a valódi részvétel és az álrészvétel között. (Merényi M. Miklós)
(fotó: Előválasztás 2021 FB oldal)
A részvételiség ma a demokrácia megújításának egyik fő szlogenje. A politika konzultál az emberekkel, részvételi költségvetések indulnak, részvételi tervezéssel újulnak meg közterek, közösségi finanszírozásból valósulnak meg fejlesztések. Részt veszünk élőben és online, hozzászólunk, véleményt nyilvánítunk - érezzük azonban, hogy az ezt lehetővé tévő eljárások önmagukban nem garantálják, hogy a politika döntéseiben érdemben meg is jelenjenek az igényeink.
Az előválasztás két fordulója között is sokan érezték úgy, hogy bár részt vehettek, a politikai alkuk miatt őket nem képviseli senki, ügyeiket és álláspontjukat nem tudják megjeleníteni. Őket nem az bizonytalanította el, amit a kormánypárti gépezet igyekezett sulykolni, vagyis hogy előre megtervezett műsorról lenne szó. A csalódottak inkább azt érezték, hogy a mozgósítási versenyben valami elveszett a politika lényegéből. Elvek, értékek, történetileg kialakult kötődések, beágyazottságok, ígéretek - mindez a népszerűségi versenynek, a közvélemény elképzelt elvárásainak, képlékeny dinamikái diktálta alkuknak rendelődik alá. Személyek között igen, de programok között nem lehetett választani - gondolták sokan. Politikatörténeti perspektívából ez a tapasztalat részvételről és képviseletről lehet akár fordulópont, de jelentéktelen mozzanat is. Nem tudjuk, lesz-e újra ilyen. Azt azonban az előválasztás körüli erős érzelmek is mutatják, hogy az állampolgárok részvétele nem csupán egy semleges kiválasztási eljárás, hanem a képviselet meglévő viszonyainak átalakítására, kiegészítésére, vélt vagy valós hiányosságainak orvoslására is igyényt támaszt.
Manipuláció és álrészvétel a részvételiség jegyében
A valódi részvétel kérdése nem elválasztható a politikai képviselet problémájától, hiszen a részvételiség felfutása a 2008-as válság után, a képviseleti demokrácia intézményeiből való kiábrándulás időszakában kezdődött világszerte. Az emberek úgy érezték, elvesztették a kontrollt a politika felett, ami inkább képviselte a nagyvállalatok érdekeit, mint az egyszerű emberekét. A bizalomhiányos és dühös társadalom kormányozhatatlan, így a több beleszólás lehetőségére nemcsak alulról, hanem felülről is lett nyitotság. A képviseleti demokrácia újragondolása egyszerre szolgált táptalajként az intézményi innovációnak és a elit- és intézményellenes, közvetlen részvételen alapuló populista politikáknak. Választási autokráciákban az autonóm, demokratikus állampolgári részvétel tere ugyan beszűkül, de a politikai részvétel itt is fontos marad, hiszen a rezsim legitimációs alapjául szolgál, gondoljunk a konzultációkra, aláírásgyűjtésekre, nagygyűlésekre. A részvételi mechanizmusok könnyen hatalomtechnikai eszközökké válhatnak, amelyek demokratikus jellege megkérdőjelezhető. Ha egymás mellé tesszük a 2011-es Orbán-kormány szociális konzultációját, amelyet 16 éves kor fölött lehetett kitölteni, és az érzelmek felkorbácsolására szolgáló legutóbbi emoji-s kampányt, jól illusztrálható a részvételiség és a képviselet-teremtés kapcsolata, valamint ennek eredendő kétarcúsága.
A Putyin-rezsim és a moszkvai önkormányzat "Aktív polgárok" részvételi platformja jó példa a paternalisztikus, a nép igényeire odahallgató, a részvételiséget zászlójára tűző zsarnokságra. Oroszország és Kína élen jár az okos város-megoldások átvételében, ám ezekre az eszközökre nehéz volna demokratikus innovációként tekinteni (adavédelmi kérdésekről ne is beszéljünk). E platformok a politikai napirend formálásának hatékony eszközei (elhallgatás, szimbolikus ügyek előtérbe helyezése, mint közterek elnevezése). Főként a COVID-járvány óta figyelhető meg, hogy a formális szabályokkal körülbástyázott, hagyományos demokratikus eszközök (népszavazás, közmeghallgatás) korlátozása mellett gyakran online eszközöket tolnak előtérbe, ahol könnyebben befolyásolható a döntés, kiiktatható a személyes kapcsolat és az érvek érdemi ütköztetése.
Részvételiség címén a közvélekedésre hivatkozva gyakran népszerű, de szabadságjogokat korlátozó intézkedésekhez teremtenek hivatkozási alapot. Az online részvételi platformok ráadásul - bár számos területen jól használhatók - nem alkalmasak mindenfajta vita lefolytatására. Olyan kérdések, amelyek elmélyültebb, tanácskozó részvételt igényelnek, pl. hosszú távú vagy morális kérdéseket tárgyalnak, ahol nincs lehetőség alkura és kompenzációra, nem tárgyalhatók Facebook-szerű, buborékokat képző platformokon. Ezeken nem minden érintett szól hozzá, ám az eredmény mégis domináns véleményként tűnhet fel. Ezek a platformok nem alkalmasak arra, hogy egyes szakpolitikai pillérekhez hozzákapcsolják a releváns civil közegeket és differenciáljanak a vélemények sokféleségében.
A részvételi eljárások bőven megférnek azzal a politikával, amit "a pillanat uralása" jellemez. A preferenciákat folyamatosan szondázó, a nyilvánosság napirendjét uraló kampánygépezet sorra gyártja le azokat az ügyeket, amihez ő maga tudja pozcionálni a többi szereplőt, miközben a polgárok reális hatalommal nem bírnak a közügyek alakítására, képviselőik döntéseire. A mai magyar médiatérre különösen jellemző, hogy a közvetlenség illúzióját kelti, befolyásolva az emberek problémaérzékelését. A közvéleménykutatások körüli viták is mutatják, hogyan válhat átgondolt döntés helyett domináns véleménnyé az, amit annak tudnak felmutatni. Mindez megnehezíti a képviseleti viszony elmélyülését. A lejárató ügyekben mindenkire fröccsen a sár, konkrét, lehatárolt felelősségek és elszámoltathatóság helyett az ellenfelet alapjában véve megkérdőjelező botránypolitizálás zajlik. Hibázni nem lehet. A média fegyverré alakítása hatékonyan zúzza szét még a hitelesnek induló képviseleti igényeket, érdekarikulációkat is a lejáratás, megosztás és elcsatornázás eszközeivel. A részvétel ezek között a feltételek között nem valódi, hanem egy kikényszerített állásfoglalás a saját igények kinyilvánítása helyett.
A bizalomhiány ellenére tehát nem az alacsony részvétel és a kiüresedés fenyegeti a demokráciát, a részvétel módjai ugyanis egyre terjednek. Az azzal kapcsolatos szorongás azonban, hogy "képviselve vagyok-e?", továbbra is a politikai élet központi problémája. Meg tudom-e jeleníteni magad és a csoportot, amihez tartozom, szóhoz juttatva azt a politikai döntéseknél? Számíthatok-e arra, hogy a politika az én érzéseimet, nézeteimet is megjelentíti, vagy engem és a hozzám hasonlókat megpróbálják megfosztani a hangjától, idegen elvek mentén avatkoznak be a mindennapjaimba?
Tud-e demokratikusabb lenni a részvételemre igényt tartó politika annál, amit a populizmus kínál a néppel egylényegű, annak akaratát egyedül kifejezni képes vezér személyében? És tud-e érzékenyebb és nyitottabb lenni annál, amit a technokrata politika kínál az egyéni fogyasztói igények érzelemmentes, szakszerű kielégítésével?
Ha azt keressük, mi a valódi állampolgári részvétel mércéje, azokat az intézményes és szimbolikus formákat kell vizsgálnunk, amelyek révén a képviseleti viszony tartóssá és számonkérhetővé válik anélkül, hogy kizárólagosságra tartana igényt. A populista politikát a különvélemények elnyomása, a többségi vélemény hangsúlyozása és biankó felhatalmazások jellemzik. A modern demokráciában a képviseleti igények lehatárolása, keretek közé szorítása jelenti azt a módot, ahogyan a polgárok valódi hatalommal bírnak képviselőik felett. Vannak radikális kísérletek, ahol a közvetlen részvétel a politizálás új módjait teremti meg, ám a hétköznapokban az állampolgári részvétel inkább olyan közéleti cselekvés, amelynek segítségével a képviseleti viszony tud minél részletesebben kibomlani. A részvételiség intézményei nem a nyilvánosságtól elzárva, hanem azon belül működnek, ezért nem a közvetlen demokrácia elvont ideálja felől kell megítélnünk őket, hanem onnan, hozzájárulnak-e az igények becsatornázásához, a képviseleti viszony fejlesztéséhez?
Nem beszélhetünk valódi részvételről, ha az eredmény a politika számára szabadon értelmezhető számhalmaz, ami nem érinti a legitimáció kérdését. Nem valódi részvétel, ha a résztvevők nem formálódnak meg konkrét, képviselhető közös identitásokként, számonkérhető elvi és gyakorlati szempontokkal arra nézve, hogyan lehet eleget tenni a részvétel során kinyilvánított igényeiknek. Ennek vannak eljárási feltételei, de annak megítélésében, nem válik-e elszigetelt zárvánnyá egy részvételi folyamat, olyan tartalmi kérdéseket is vizsgálni kell, amelyek már a folyamat lezajlása után, a róla szóló értelmezésekben mutathatók ki, és sokszor függetlenek a folyamat tényleges kialakításától. A résztvevők száma sem igazolja önmagában egy eljárás demokratikusságát. Nem beszélhetünk valódi részvételről sem akkor, ha a részvétel csak általános felháborodás kinyilvánítására ad teret, sem akkor, ha olyan szükségszerűként feltüntetett alkut szentesít, amiben jobb meggyőződésük ellenére vesznek részt az emberek. Problémás az is, amikor működő képviseleti kötelékek ütköztetés nélküli, kerülőúton történő újrakeretezésére, felülírására szolgál a részvételiség.
Valódi részvétel: túl az eljárási feltételeken
A részvétellel kapcsolatos szakirodalomban rendszerint Arnstein „részvételi létrája” alapján értékelik a bevonás minőségét. A modell lényege, hogy a részvételiség alacsonyabb szintjeiről (manipuláció, gőzlevezetés, jelképes elismerés [informálás]) politikai küzdelem és felelősségvállalás révén lehet feljebblépni. Ha viszont nem áll rendelkezésre a hosszú távú politikai küzdelem perspektívája, akkor általában eljárási szempontok alapján értékelhetünk (pl. megtörténik-e a bevonás már a folyamat korai szakaszában - probléma azonosítása, jövőkép -, van-e lehetőség az egyéni perspektívák facilitált, konszenzusra törekvő párbeszédére stb.) Ilyen eljárások sokszor nem lehetségesek a politika normál menetében, noha a részvételi gyakorlatok nagy része ehhez, és nem a "laboratóriumi tisztaságú" részvételi módszerekhez kötődik. Másfelől, a napi politika kontextusában sokszor a kimódolt részvételi eljárások is manipulációnak, politikai napirendek terjesztését szolgáló eszköznek tűnhetnek. Egy nemre, korra, iskolai végzettségre nézve a társadalom egészét leképzező állampolgári tanács javaslatai például könnyen elveszthetik a legitimitásukat, ha a társadalmi vitákban bizonyos uralkodó nézetek, érvek nem jelennek meg a tanácskozás során, vagy ha a tanács által megismert érvekkel a nyilvánosság nincs tisztában.
Mit jelent tehát, hogy a valódi állampolgári részvétel tartalmi mércéjeként a képviseleti igények becsatornázását tesszük meg? Képviseleti igények alatt a képviselet mikéntjével kapcsolatos igénybejelentéseket és az ehhez kapcsolódó közösségépítő gyakorlatokat értjük. A demokratikus politikában minden cselekvés valakiknek a nevében, valakikre hivatkozva történik. A képviseleti igényben egyszerre van jelen a szociológiai konkrétság (társadalmi csoportok konkrét problémái) és elvont értékek, víziók arról, hogyan kell működnie a politikai képviseletnek, milyen eszközökkel kell képviselni az adott csoportot. Képviseleti igénnyel nem csak a választási kampányban, és nem csak politikusok léphetnek fel. A civil érdekvédelem hétköznapi elégedetlenségekre építve azonosítja be és veszi kritika alá azokat a hiányosságokat a demokratikus működésben, amelyek akadályozzák vagy eltorzítják az általuk közvetített közérdek kifejeződését a döntéshozatalban. Ők általában nem közvetlenül képviselőként lépnek fel, hanem a képviseleti folyamattal kapcsolatban jelentenek be igényeket, ezzel befolyásolva a képviseletre vállalkozó szereplők mozgásterét: magánügyekből közügyeket hoznak létre.
Egy fejlett civil szférával rendelkező társadalom mozgó célpont a politika számára, számos potenciállal és adottsággal. A képviselet sosem egyszeri mozzanat, sokfajta igény terében jön létre a képviseleti hatás. Jó példa erre egy helyi művelődési házban civilek által szervezett jelölti fórum vagy egy közmeghallgatás, ahol a helyi társadalmi elit jelenlétében különböző témákban kérdezik a képviselőjelöltet. Jelen vannak politikusok, szakértők, értelmiségiek és mezei állampolgárok, ellentüntetők és a sajtó képviselői. Ebben a térben mérettetik meg és jön létre (vagy foszlik szét) a képviseleti igény. A részvételiség akkor lesz több, mint a politikai folyamat dekorációs eleme, ha az általa megvalósuló mobilizáció különböző képviseleti igények artikulálásával is befolyásolni tudja nemcsak a konkrét döntéseket, de a képviselettel kapcsolatos elvárásokat is. Valódi részvétel esetén az adott csoport a bevonás és az eredmények megvitatása után többet tud saját igényeiről, politikai tagoltságáról és erősebben viszonyul ahhoz a folyamathoz, amelyben képviselete megtörtént.
Politizáló civilek?! - A képviseleti igények politikája
A fentiekből következik egy stratégia a civil érdekvédők számára is, ha nem akarják átengedni a "részvételiség" kínálta mobilizációs lehetőséget a politikai szféra szereplőinek. Ez a képviseleti igények politikája. Akár az előválasztásra, akár a korábbi, önkormányzati szintű részvételi gyakorlatokra gondolunk, látható, hogy néhány példától eltekintve a civilek, állampolgári csoportok nem tudták igazán hatékonyan ügyeik képviseletére felhasználni ezeket a platformokat. Nem csak arról van szól, hogy az előválasztási küzdelemből kiszorultak a civil jelöltek, hanem hogy az esélyességről szóló, a politikai elemzés műfajába tartozó viták mellett elsikkadtak azok a témák és számonkérhető vállalások, amelyek az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra, a korrupcióellenesség vagy a környezetvédelem területén jobban megvilágították volna a versengő jelöltek elkötelezettségeit és az általuk felvállalt csoportérdekeket.
2010 óta több hullámban láthattunk példát arra, hogy a civil, mozgalmi szféra erőit az ellenzéki politika elcsatornázta és felmorzsolta. Bár a legtöbb területen kézenfekvőnek tűnik a civilekkel való egyeztetéstől elzárkózó kormánnyal szemben az ellenzékkel való szövetségkötés, a képviseleti igények velük szemben való erélyesebb felvállalása nélkül azonban aligha remélhető, hogy a majdani képviselők aktivizálhatók lesznek ezekben az ügyekben. Ehhez a beágyazottság növelésén, a tömegesedésen és a részvételt megtámogató gyakorlatok terjedésén (kiteleplés, kopogtatás stb.) kívül másfajta stratégiára is szükség van.
A transzformatív érdekérvényesítés azt jelenti, hogy egyéni kijárás és partnerség helyett a civilek tudatosan kísérlik meg formálni és demokratikusabbá tenni azt a közeget, amelyben működnek. Ehhez eszközként használják fel a képviseleti igényeket. Az érdekvédők részvétel, képviselet és a nyilvános közviták (deliberáció) egymással összefüggő gyakorlatain keresztül fejtenek ki hatást a politikára, összekapcsolva a konkrét ügyekben végzett érdekérvényesítő munkájukat a demokrácia működésére vonatkozó elvontabb igényekkel. A részvétellel a civilek nem csupán legitimálni fogják az erre lehetőséget adó politikai szereplőket, hanem az így létrejövő teret kihasználva, a falig elmenve felhasználhatják ügyeiket arra, hogy a politika megnyíljon újabb szereplők újfajta igényei előtt. Az elismertetett igényeket pedig a közviták napirendjén tartva aktualizálják és monitorozzák.
A képviseleti igények eseti ügyektől való elvonatkoztatása, a közöttük való választás igazolása, illetve a kormányzás felsőbb (nemzeti, nemzetközi) szintjei felé való reprezentáció mellett a képviselők feladata az állampolgári részvétel új módszereinek intézményesítése is. A civilek ad hoc törekvéseivel szembekerülve a hatalom gyakorlóinak feladata a pártatlanság biztosítása, kompenzációk révén mindenki számára elfogadható alkuk kovácsolása, a strukturális egyenlőtlenségek mérséklése és végső soron az egyéni és közérdek elhatárolása. Ez a civil szereplőkre is felelősséget ró, hiszen hitelességük megőrzése érdekében ők is elszámoltathatóvá válnak, nyilvánosan igazolniuk kell saját jogosultságukat. A képviseleti igény és szóvivői szerep sokféle módon válhat problémássá, pl.:
- ha a civilek összeférhetetlen, függő viszonyba kerülnek a politika szereplőivel vagy magánérdekekkel;
- ha nem tudják érhetővé tenni a meglévő politikai mozgástereket, kényszerpályákat a képviseltek felé, ezért nem tudják becsatornázni a kritikus hangokat;
- ha maguk sem értik ezeket a kényszerpályákat, és kommunikációjuk feloldódik a kritikus hangok között;
- ha a középosztálybeli értékeket közvetítő civil habitus valójában túl kevés ponton érintkezik az általuk képviselt hátrányos helyzetű csoportokkal.
Végezetül néhány javaslat arra vonatkozóan, hogyan lehet a részvételiség ma ismert eljárásait kinyitni a képviseleti igények felé, ha nem civil stratégiákban, hanem eljárási szempontokban gondolkodunk. Általánosan a legfontosabb a döntéshozók és társadalmi szereplők interakcióinak nagyobb átláthatósága, jobb dokumentálása. A véleményezés, javaslattétel, értékelés sokszor látható nyom és lekövethető visszajelzés nélkül megy végbe, nem látható a részvétel tényleges hatása, az esetleges elutasítás indoka. Az azzal kapcsolatos eljárási és etikai szabályok is hiányoznak, kikkel és miről tárgyalhat egy képviselő - lobbiszabályozás nincsen, és legtöbbször az is informális tényezőkön múlik, hogy melyik civil juthat el egy egyeztetésre a döntéshozóval. Ez hervasztó hatással van a részvételre, és ellehetetleníti a hosszabb távú, akár ciklusokon átívelő tapasztalatcserét. Szintén alapvető feltétel a képviselők elérhetősége és transzparens munkavégzése - gondoljunk akár megválaszolt üzenetekre, fogadóórákra, akár nyilvános életrajzokra, programokra, stratégiákra és munkatervekre, illetve képviselői beszámolókra.
A konkrét részvételi folyamatok kapcsán fontos, hogy ne zárjanak ki bizonyos témákat eleve a megtárgyalásból, vagy ha erre sor kerül, akkor nyílt, megfellebbezhető indoklással történjen mindez. A formálisan körülbástyázott intézményeket (pl. ügydöntő népszavazás) nem szabad bizonytalanabb eszközökkel felváltani. Az állami szervek költségvetése egy olyan téma kell, hogy legyen, amiben helye van a részvételnek, hiszen a bonyolult számviteli logika mögött végső soron arról van szó, kinek mennyi jut közösből. Ez pedig nemcsak hatékonysági kérdés, hanem igazságossági - és ilyen módon a képviseleti igények eredendő célpontja. Fontos, hogy a részvételiséghez egy hosszú távú vízió is társuljon, és ne csupán évről évre újra ismétlődő, rövid távú gondolkodás, ötletelés jellemezze. A részvétel ugyanis nem ér véget a döntéssel és a döntés végrehajtásával: folyamatosan és nyilvánosan értékelni kell, milyen új igények kerültek felszínre, illetve mennyire volt reprezentatív a folyamat, kik azok, akik képviselet nélkül maradtak.
ÉS HELYI ÜGYEKBEN? - Birtokba vett helyi önkormányzás című kutatásunk kapcsán ebben a podcastban Merényi Miklós, a kutatás K-Monitoros szerzője arról beszélt: a civil szervezetek és érdekérvényesítő csoportok számára az önkormányzatokkal való "partnerség", a részvételi eljárásokba való bekapcsolódás sokszor azt okozza, hogy le kell mondani arról a helyi politikát átalakítani akaró képviseleti igényről, amivel ezek a csoportok eredetileg fellépnek. Míg Lengyelországban a helyi politika "depolitizáltabb", sokkal inkább helyi szempontok szerint működik, itthon az önkormányzás csekélyebb súlya ellenére az országos politika logikái sokkal inkább meghatározzák a helyi demokrácia működését. A szűkebb, konkrét fókuszú képviseleti igények helyett így gyakran helyben is rendszerszintű igényekkel lépnek fel a szereplők, illetve ha ez nem működik, úgy egyéni érdekkijárásra rendezkednek be.
A Közélet Iskolája Közös városunk konferenciáján egy panelbeszélgetés is szerveződött az önkormányzati szintű társadalmi részvételről. A témában írt blogbejegyzéseink itt olvashatóak.
