Assange mindjárt rács mögött, Bradley Manning a bitófa árnyékában, a WikiLeaks által meghonosított internetes whistleblowing pedig elhalni látszik. Mi történt a klónokkal, és mi történt itthon whistleblowing terén?

Assange ügyvédei a hírek szerint mindent megtesznek azért, hogy időt nyerjenek: miután a brit Legfelsőbb Bíróság a múlt hónapban elutasította fellebbezési kérelmüket, most -- kissé szokatlan módon -- az ügy újratárgyalását kérik. Noha a lépés valószínűleg nem vezet eredményre, az ausztrál hacker jogi képviselői még számtalan jogi trükköt vethetnek be, hogy minél tovább halasszák védencük kiadatását Svédországnak, ahol szexuális bűncselekmények vádjával kell szembenéznie. A Wikileaks-sztori azonban Assange lekapcsolásával és a portál pénzügyi ellehetetlenítésével sem fog véget érni, hiszen azóta számos hasonló kezdeményezés indult el az interneten azzal a céllal, hogy titkolt dokumentumokat, információkat hozzanak nyilvánosságra, és így a korrupciós és emberi jogi bűncselekményekről, az etikátlan háttéralkukról és eltusolt botrányokról ne csak egy szűk hatalmi rétegnek legyen tudomása. Az ilyen kezdeményezések, szivárogtató portálok közül szeretnénk bemutatni néhányat.

Néhány évvel azután, hogy a WikiLeaks berobbant a köztudatba, a projekt szóvivője, Daniel Domscheit-Berg bejelentette kiválását és azt, hogy OpenLeaks néven új szivárogtató oldalt indít. Az OpenLeaks a tervek szerint teljesen újszerű, biztonságos, de ugyanakkor átlátható struktúrára épül majd: a bejelentéseket nem hozzák közvetlenül nyilvánosságra, viszont a kapott bizalmas anyagokat eljuttatják a médiához, sőt össze is kapcsolják a szivárogtatókat a szerkesztőségekkel. A projekt sorsa azonban meglehetősen kétséges: az OpenLeaks kezdeményezést már a fejlesztés első szakaszában otthagyta az egyik vezető programozó, és noha jelenleg elcsitulni látszik a német hackerközösségen belüli perpatvar, a portál még mindig nem indult el, és egyelőre az sem biztos, hogy valóban hozzá fognak jutni a különböző szerkesztőségektől a remélt anyagi forrásokhoz.


Mi is az a whistleblowing? - A whistleblowing elsősorban az angolszász országokban terjedt el, magyarul nagyjából annyit jelent, mint „kongatni a vészharangot”. A kifejezés rendszerint azt az eljárást takarja, amikor egy munkavállaló a munkaszervezeten belüli, bizalmas jellegű információt tár fel a belső ellenőrzési mechanizmusokon keresztül vagy a közvélemény előtt. A whistleblowing keretében olyan közérdekű információk továbbítására kerül sor, amelyek a hatóságok elől titkolt, jogellenes tevékenységeket lepleznek le. Számos országban külön törvény szabályozza a whistleblowingot, a hivatalok és civil szervezetek pedig segítik a bejelentőket. A whistleblowing egyik legfontosabb célja, hogy segítséget nyújtson azon dolgozóknak, akik akaratuk ellenére korrupt eljárásokba keverednek, és csak az állásuk kockáztatása árán őrizhetik meg integritásukat.

A nagy nemzetközi portálokon kívül több olyan független kezdeményezés is elindult, amelyek egy-egy térség gyanús ügyleteire vagy különböző témákra specializálódnak. Ezek az oldalak többnyire tartalmazzák a “leaks” utótagot nevükben, azonban szervezetileg semmilyen módon nem kapcsolódnak a WikiLeakshez. Ilyen például a BalkanLeaks, amely néhány bolgár és macedón anyagon kívül csak a Wikileaksen már megjelent helyi vonatkozású külügyi táviratokat tartalmazza, vagy az indonéziai Indoleaks, amely a Suharto-diktatúra némely megkérdőjelezhető tettére derített fényt. Mindkét portál hamar kifogyott a kezdeti lendületből, ahogy az EU gyanús ügyeit megszellőztetni kívánó BrusselsLeaks is -- ők csak néhány tweet-bejegyzésig jutottak el, az oldal valójában el sem indult. Komolyabb potenciál rejtőzött a BaltiLeaks-ben, amely nem a Balti-országokkal foglalkozik, mint azt elsőre hiheténk, hanem a Maryland állam-beli Baltimore várossal -- de többnyire itt is csak a helyi politikusok kampányadományairól találunk dokumentumokat. A kereskedelmi tevékenység során elkövetett stiklik leleplezése lett volna a TradeLeaks célja -- a jól informált munkavállalók és bejelentők helyett azonban panaszkodó fogyasztók lepték el a portált, ami ma már inkább olyan, mint az indexes Tékozló Homár kommentfolyama. Azon sem lepődhetünk meg, hogy a földanya ellen elkövetett merényletek felderítésére szakosodott, különböző “zöld” előtaggal operáló Leaks oldalak is mind kifújtak: ma már egyik sem működik. Talán az Unileaks néven futó klón az egyetlen, amely valamennyire sikeresnek tekinthető: ezt a kezdeményezést ausztrál és brit diákok alapították azért, hogy a közpénzből és a tandíjakból működő felsőoktatási intézmények transzparensebben működjenek. Az már másik kérdés, hogy az ő céljuk korántsem a nagy horderejű politikai vagy gazdasági összeesküvések nyilvánosságra hozatala volt -- de az összképet tekintve már az is eredmény, ha egy-egy plagizáló tanárt lelepleznek.

A szivárogtató oldalak pillanatnyi hanyatlásának a Wikileaks kínos végjátékán kívül más oka is lehet: a felsorolt projektek egyikének sem sikerült valóban elnyernie a felhasználók bizalmát. Pedig a kiszivárogtatás kulcsa nem pusztán az interenetes felület megteremtése, hanem az is, hogy akik valóban birtokában vannak közös hibája, nem elég megteremteni a kiszivárogtatás lehetőségét, a whistleblowereknek meg kell bízniuk azokban, akik fogadják a bejelentéseket. Az egész eljárásnak tényleg csak akkor van értelme, ha az arra érdemes információk valóban nyilvánosságra kerülnek. Erre a problémára talán az OpenLeaks kínálhat megoldást. Ha elindul.

Nem klasszikus Leaks-klón az orosz közbeszerzések ellenőrzésére tervezett RosPil, amely részben kiszivárogtatott információkra, bejelentésekre építi működését. Az Alexej Navalnij nevű jogász-blogger alapította oldal alapvetően közbeszerzéseket vizsgálja, célja a korrupt orosz rendszer működésének feltárása, a közpénzek elköltésének átláthatóságának megteremtése. Az olvasó-informátorok tippjeit szakértők bevonásával feldolgozó RosPil már sötét olajmezőcsere-berét is leleplezett, ahol egy nagy bank offshore cég beiktatásával, óriási haszonkulccsal jutott az ásványkincs-lelőhelyhez. A RosPil eddig megközelítőleg 7 millió dollárnyi közpénz elszivárgását leplezte le. Mindezt úgy, hogy szinte kizárólag az olvasók adományaiból tartja el magát.

A leleplezés azonban nem elegendő, a bejelentők jogi védelmét is meg kell teremteni, pláne olyan országokban, ahol a whistlblowerek nem csak az egzisztenciájukat, de az életüket is kockáztatják mint például a közismert Szergej Magnyickij története is példázza.  

Mi a helyzet Magyarországon?

A K-Monitor 2010-ben indította el a közérdekű bejelentések befogadására alkalmas szolgáltatását, amelynek - a bejelentések nyilvánosságra hozatala mellett - a bejelentő és a megfelelő újságíró vagy jogvédő szolgálat összekötése a célja. Tavaly óta az atlatszo.hu is működtet kiszivárogtató felületet, a Transparency magyar szervezete pedig ingyenes jogsegélyszolgálattal segíti a bejelentőket. Mindhárom szolgáltatás gyengéje, hogy egyelőre nem tudják a wikileakshez hasonló, egyszerű és mégis megbízható informatikai megoldással védeni a bejelentők inkognitóját, így az igazán biztonságos szivárogtatáshoz egy picit több elszántáság, idő és számítógépes tudás szükséges. Noha az elmúlt évek során számos közérdekű bejelentéssel foglalkoztunk, látni kell, hogy Magyarországon még gyerekcipőben jár a műfaj. A bejelentések többsége nem tekinthető valódi közérdekű bejelentésnek, a szivárogtatók gyakran mások lejáratása céljából vagy egyértelműen önérdekből hoznak nyilvánosságra adatokat, információkat. Az igazán használható dokumentumokkal alátámasztott bejelentések ritkábbak. Nyilván nem azért, mert nem volna mit kiszivárogtatni -- a legtöbben egyszerűen idegenkednek az ilyen tevékenységektől. Ez - ahogy a TASZ-szal közösen végzett felmérésünk is mutatja - egyébként az egész kelet-közép-európai térségre igaz, számos országban a whistleblowerre használt kifejezes a köznyelvben megegyezik a spicli szóval. A történelmi tapasztalatok miatt talán ez érthető is.

A poltikai kultúra és a megfelelő informatikai megoldások hiánya mellett a nem kielégítő jogi szabályozás a közérdekű bejelentések legnagyobb akadálya. Az a néhány ember, akiben esetleg felmerül, hogy hivatalos úton közérdekű bejelentést bejelentést tegyen, csak komoly kockázatok árán tud kiállni az igazáért, becsületéért. Szomorú példa erre annak a bejelentőnek a története, aki néhány éve lebuktatott egy hatalmas liszt-kartellt, cserébe az állását veszítette. Az Index cikkében M. T.-ként emlegetett egykori alkalmazott a K-Monitornak egy háttérbeszélgetés során elmondta: azt tanácsolja mindazoknak, akik közérdekű bejelenetést tennének, hogy fontolják meg a döntést: ha már nem bírják nézni a munkahelyi törvénysértéseket,érdemesebb lehet egyszerűen felmondani, mint végigszenvedni a bejelentéssel járó megpróbáltatásokat, esetleges meghurcolást. Ez a tanács azért is különösen elkeserítő, mert rávilágít a korrupció elleni fellépés alapvető feltételeinek a hiányára.

A korrupciós bűncselekmények feltárásának egyik legnagyobb akadálya az elkövetők közötti erős érdekközösség - minden fél a titkolózás fenntartásában érdekelt, így nem léteznek információforrások. Akik mégis tanúskodhatnának (az adminisztrátorok, a beosztottak), azoknak gyakran nincs bátorságuk fellépni a tudomásukra jutott bűncselekményekkel szemben. A korrupció visszaszorításában érdekelt államnak minden körülmények között biztosítania kell, hogy ilyen esetben a közérdeket szolgáló bejelentő megfelelő segítségben és védelemben részesülhessen. Az említett példa azt mutatja, hogy ennek a közelében sem járunk.

A közérdekű bejelentők magyarországi védelme szempontjából azonban érdekes lesz az idei év, a kormány ugyanis a szabályozás reformjára készül. A K-Monitor árgus szemekkel és szakmai tanácsokkal követi majd a folyamatot. Bejelentő felületünkön ettől függetlenül megpróbálunk segíteni mindazoknak, akik személyesen is tennének a korrupció ellen, de küzdelmükkel magukra maradtak.

(Tipp: ha nem akarod, hogy nyomod maradjon az interneten, használd a TOR-böngészőt!)

Az orosz politika megelégelte a Facebookon és más közösségi oldalakon szerveződő kormányellenes csoportok sikereit, ezért a Kreml saját közösségi site építésébe kezd - írja a Guardian.

Az elnökválasztás előtt kirobbant tüntetésekért az orosz politikai vezetés részben a népszerű közösségi oldalakat tette felelőssé, ezért a kormány most azt fontolgatja, hogy saját közösségi honlapot indít. Az e-kormányzást és az állam átláthatóságát előszeretettel népszerűsítő Dimitrij Medvegyev még államfőként indította útjára azt a honlapot, ahol a közigazgatással kapcsolatos panaszokat fogadják - a Kreml-féle Facebookot is erre az oldalra építik majd. Az elemzők azonban szkeptikusak az új közösségi site sikerét illetően, nehéz lesz ugyanis egy olyan területre betörni, ahol a nagy nemzetközi márkák, a Facebook vagy a Twitter már többmilliós, stabil felhasználói bázissal rendelkeznek. Ráadásul az sem túl valószínű, hogy egy államilag ellenőrzött közösségi oldal elég vonzerővel bír majd a netező oroszok számára.

A ma megjelent Közbeszerzési Értesítőt Simicska Lajos biztos örömmel vette kézbe, hiszen a Közgép egyik érdekeltsége, a Dunántúli Kft. - a Thales Austria Gmbh-val és a Thales Rail Signalling Solutions Kft.-vel közösen - sikerrel szerepelt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tenderén. Az állami vállalat tavaly év végén írt ki a váci állomás biztosítóberendezési és távközlési munkáira vonatkozó pályázatot. Az állomást EU-s pénzből korszerűsítik a "Nyugati pályaudvarhoz csatlakozó vonal szakaszainak elővárosi célú fejlesztése" nevű EU-s projekt keretében 4.875.476.190 forintért.

A cégek a fejlesztés keretében új elektronikus állomási biztosítóberendezést létesítenek, és új állomási órahálózatot, távközlő, térfigyelő és utastájékoztató rendszert építenek.

Az állam és az önkormányzatok a legnagyobb vásárlók, kutatások szerint a teljes GDP átlagosan 10-15%-át teszi ki az OECD-országokban a közbeszerzések értéke. Azt is tudjuk, hogy a köz-, illetve magánszféra találkozópontjaként a közbeszerzések világa nagyon sok korrupciós kockázatot rejt – ezért is foglalkozunk blogunkon kiemelten ezzel a témával. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden közbeszerzés korrupt vagy tisztességtelen lenne, mégis valószínűleg mindenki hallott már visszacsorgatásokról, egy gazdasági szereplőre kiírt (rosszabb esetben konkrétan a gazdasági szereplő által írt) pályázatokról, vagy részekre bontott közbeszerzésekről (melyeknek az a célja, hogy a kiírók mentesüljenek a magasabb értékű szerződések esetén előírt szigorúbb és átláthatóbb eljárásrend alól). A manipulált közbeszerzések sokszor magasabb költséget is jelentenek a piaci árnál – és a különbözetet az állampolgárokkal fizettetik meg.

A káros tendenciák tekintetében természetesen nem beszélhetünk “magyar” sajátosságról, a közbeszerzési korrupció a világon mindenhol ismert jelenség, nem véletlen, hogy évről évre számos kutatás, ajánlás jelenik meg a témában. A közbeszerzések tisztaságát egyedül az átláthatóság és az elszámoltathatóság növelésével, illetve a döntéshozók mérlegelési jogkörének szűkítésével lehet előmozdítani. A K-Monitor 2012 első felében a Transparency International szlovák és cseh tagszervezetével, a lengyel Batory Alapítvánnyal és a Budapest Intézettel közösen folytatott összehasonlító kutatást, hogy megtudjuk, mennyire jellemzőek a tisztességtelen közbeszerzési technikák a visegrádi régióban, és hogy az egyes országokban milyen jogi és gyakorlati megoldásokat alkalmaznak a korrupció visszaszorítására ezen a területen.

A visegrádi tagországokban egy bizonyos értékhatár felett (ami 2012-ben árubeszerzés, illetve szolgáltatásmegrendelés esetén 130.000, 200.000 vagy 400.000 euró az ajálatkérő jogállásától függően, és egységesen 5.000.000 euró építési beruházás megrendelése esetén) az EU vonatkozó irányelveinek megfelelően szabályozzák a közbeszerzéseket, ami azt jelenti, hogy ha egy beszerzés értéke várhatóan meghaladja ezt az összeget, akkor gyakorlatilag ugyanolyan szabályok szerint zajlik a közbeszerzés az összes tagállamban. E szabályok közé tartozik, hogy az eljárást megindító hirdetményt (vagyis a közbeszerzési kiírást) az EU hivatalos közbeszerzési értesítőjében (Tenders Electronic Daily - TED) is közzé kell tenni. Az eljárás fő szabály szerint nyílt vagy meghívásos lehet. (Az ún. versenypárbeszéd nem számít különösebben elterjedt formának.) Noha a közbeszerzési kiírásokat vagy értékelési szempontokat itt is lehet egy-egy kedvenc szállítóra vagy vállalkozóra szabni, ezekben az eljárásokban alapvetően többen tesznek ajánlatot, ami fokozhatja a versenyt és előmozdíthatja a hatékony beszerzést. A hirdetménnyel vagy hirdetmény nélkül induló tárgyalásos eljárás lefolytatására csak sokkal szűkebb keretek között nyílik lehetőség.

Mivel a visegrádi országokban a közbeszerzési joganyagot eleve az EU-s szabályok mentén alakították ki, többnyire az EU-s értékhatár alatt, az ún. nemzeti rezsimben is ezekkel (vagy igen hasonló) eljárásokkal találkozhatunk, még ha az átláthatóságra, illetve az eljárási határidőkre vonatkozó szabályok a nemzeti rezsimben kevésbé szigorúak is.

Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a rendszerváltás óta Lengyelország kivételével mindegyik állam a sokadik közbeszerzési törvényét fogyasztja: ennek nemcsak az az oka, hogy az EU-s jogszabályok is változtak, hanem az is, hogy a közbeszerzéssel kapcsolatos korrupciós botrányok az egész régióban szabályozási kényszert teremtettek: más szóval, be kellett tömni a nyilvánvaló kiskapukat (és újakat nyitni helyettük). A közbeszerzési törvények tárgyi hatálya azonban igencsak eltér: míg Magyarországon és Lengyelországban számos rendelet, illetve alacsonyabb rendű jogszabály szabályozza a kivételeket (így például a tervpályáztatást, illetve a közszolgáltatói és a minősített beszerzéseket), és a törvény csak az általános kereteket határozza meg, addig Szlovákiában és Csehországban a törvény gyakorlatilag minden, nemzeti értékhatárt elérő beszerzésre kiterjed. (Az másik kérdés, hogy Csehországban igen-igen hosszú a kivételek listája: rengeteg beszerzési tárgy esetén egyáltalán nem kell semmilyen közbeszerzési eljárást lefolytatni).

Kutatásunk során hamar egyértelművé vált, hogy az alapvető problémát a nemzeti értékhatárok jelentik: egy adott becsült szerződési érték alatt ugyanis közbeszerzési eljárás helyett lehetőség nyílik a közvetlen beszerzésre. Az értékhatár alatti beszerzések ugyanis nem jelennek meg a statisztikákban, ami jelentősen torzíthatja az összehasonlító elemzések eredményeit. Könnyen falakba ütközhetünk akkor is, ha meg akarjuk tudni, hogy az adott közpénzből gazdálkodó szervezet milyen elvek mentén választotta ki a beszállítóit, és hogy értékarányosan vásárolt-e magának szolgáltatást vagy terméket. Ezen a szinten egyáltalán nem jellemző a transzparencia és az ellenőrizhetőség (bár Magyarországon például a szerződések tartalmáról és értékéről a közpénzből gazdálkodó szervek kötelesek összefoglaló jegyzéket közzétenni).

Sokkoló lehet, ha megnézzük mennyire eltér a nemzeti értékhatár a régió országaiban: jelenleg Csehországban mintegy hatszor (!) olyan magas, mint Szlovákiában.

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy mind Szlovákiában, mind Csehországban épp a közelmúltban felezték meg az értékhatárokat – éppen a közbeszerzéssel kapcsolatos visszaélések miatt volt fontos, hogy a kisebb értékű beszerzések esetén is átlátható és hatékony gazdálkodásra kényszerítsék az állami és önkormányzati szerveket.

Az EU-s és a nemzeti értékhatár közötti beszerzések esetén a szabályok mindenhol lényegesen megengedőbbek. Ez csökkentheti az adminisztrációt, és terhet vehet le az ajánlatkérők válláról, de egyúttal növeli a korrupció kockázatát is. Az egyes országokban különböző könnyítésekkel találkozhatunk.

Lengyelországban például sokkal szélesebb körben nyílik lehetőség az eljárási határidők akár extrém lerövidítésére is, amely ahhoz vezethet, hogy egy-egy tenderen csak azok tudnak indulni, akik már előre tudomást szereznek a várható közbeszerzési kiírás tartalmáról. A közbeszerzéssel kapcsolatos jogsértések orvoslására is csak igen korlátozott mértékben van lehetőség az EU-s értékhatár alatt.

Csehországban egy bizonyos, 20 000 000 CZK (780 200 EUR) köztes értékhatár fölötti építési beruházások esetén gyakorlatilag a szigorúbb, EU-s szabályok érvényesülnek – mégis visszaélésre gyanakodhatunk, hiszen az építési beruházások csaknem 16%-ának becsült értéke éppen a 19 és 20 millió cseh korona közötti értéktartományba tartozik. Szintén komoly gondot jelenthet, hogy általában nem a legalacsonyabb árat tartalmazó, hanem az “összességében legelőnyösebb” ajánlat mellett döntenek (ilyenkor a beszerzés árán túl egyéb, olykor kevésbé releváns kiválasztási szempontokat is meghatároznak), ami ahhoz vezet, hogy az állam sokszor jóval a piaci ár felett vásárolja meg a termékeket vagy szolgáltatásokat.

Az új magyar szabályozás különösen érdekes eleme, hogy egyes árubeszerzések és szolgáltatásmegrendelés esetén „egyénileg kialakított eljárásrend” választható: az azonban ilyen esetben is megkötés, hogy a közbeszerzési eljárásnak hirdetmény közzétételével kell megindulnia. Az új szabályokkal ugyanakkor bevezetésre került egy köztes értékhatár, amely alatt széles körben nyílik lehetőség a kevésbé átlátható, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására.

Szlovákia bizonyos szempontból kakukktojásnak számít, hiszen a 2011-től érvényes új közbeszerzési szabályok – amelyek, ahogy arról szó esett, már a 10.000 euró feletti árubeszerzésre és szolgáltatásmegrendelésre, valamint a 20.000 euró feletti építési beruházásokra is alkalmazandók – csak viszonylag szűk körben, elsősorban az eljárási határidők tekintetében jelentenek eltérést a közösségi rezsim szabályaitól.

Ebben a kérdésben érdemes külön is szót ejteni az elektronikus közbeszerzésekről. Ez alatt a fogalom alatt nem csak az elektronikus árlejtés alkalmazását kell érteni, hanem azt is, hogy rengeteg más eljárási cselekményt elektronikusan lehet elvégezni – ami mind az ajánlatkérőkre, mind az ajánlattevőkre nehezedő adminisztrációs terhet jelentősen csökkentheti, és összességében növelheti a beszerzések hatékonyságát. Különösen fontos, hogy az elektronikus felületen feladott hirdetmények könnyebben ellenőrizhetőek: számos hibát jóval egyszerűbben, már a hirdetmény feladásakor ki lehetne szűrni. Az egész régióban jellemző, hogy egyre inkább bátorítják az elektronikus közbeszerzéseket: a lengyel közbeszerzési iroda például számtalan ingyenesen letölthető alkalmazással segíti az ajánlatkérőket, és jó ideje Magyarországon is zajlanak informatikai fejlesztések ezen a téren (a közbeszerzési adatbázis például évek óta „hamarosan elkészül”). Ugyanakkor az is igaz, hogy amíg nem teszik kötelezővé az elektronikus közbeszerzést (legalább a beszerzések egy meghatározott körére), addig igazi áttörést nehéz lesz elérni ezen a területen. Pedig az elektronikus hirdetményfeladás és ellenőrzés mellett valóban lenne terepe az elektronikus aukció, vagyis árlejtés alkalmazásának, ahogy azt a szlovák példa is bizonyítja. Szlovákiában árubeszerzés és szolgáltásmegrendelés esetén 40.000 euró, építési beruházás esetén 200.000 euró felett kötelezővé tették az elektronikus árlejtés alkalmazását, ami jelentősen csökkentette a beszerzések árát. Ebben az eljárási formában ugyanis egyedül a „legalacsonyabb ár” a szerződés odaítélésének kritériuma, így tulajdonképpen a döntéshozónak nincs mérlegelési lehetősége, a tenderek elbírálása automatikusan történik.

Különös eleme a magyar szabályozásnak az is, hogy gyakorlatilag hazánk az egyetlen ország, ahol a pályázati dokumentációért igen sok esetben pénzt kérnek, egyfajta belépési korlátot támasztva a jelentkezők elé – ez különösen azért jelent súlyos korlátozást, mert a magyarországi közbeszerzési hirdetmények minősége hírhedten sok kívánnivalót hagy maga után, és elő-elő fordul, hogy maga a konkrét beszerzés tárgya is csak súlyos tíz- vagy százezrek leszurkolása után, a pályázati dokumentációból ismerhető meg. Elvileg a szlovák és a cseh ajánlatkérők is kérhetnek pénzt a dokumentációért (igaz, hogy csak a másolási költségek értékében), a gyakorlatban azonban a pályázati dokumentációt legtöbbször ingyen, elektronikus formában bocsátják a potenciális ajánlattevők rendelkezésére.

A kutatás során egyértelműen kiderült, hogy a szlovákiai közbeszerzési reformprojekt sikeres volt, azaz a szabályok szigorítása, az átláthatóság kikényszerítése a kisebb értékű beszerzéseknél is, valamint az elektronikus árlejtés kötelezővé tétele valóban hozzájárult a korrupció visszaszorításához. A szabályozáson túl azonban további informatikai fejlesztésekkel is előmozdítják a transzparenciát. Lehet például, hogy a szlovákiai közbeszerzési értesítő honlapja nem néz ki túl jól: azonban teljes tartalma gépileg feldolgozható, az összes hirdetmény automatikusan letölthető xml formátumban, strukturált adatbázisként, ehhez nem kell se bejelentkezés, se jelszó, se semmilyen különleges jogosultság. Ebből az adatbázisból aztán bárki, bármilyen alkalmazást fejleszthet: így készítette el például a Transparency International Slovakia azt az oldalt, amely naprakészen mutatja a legnagyobb közbeszerzéseket, a legsikeresebb ajánlattevőket, és hogy melyik állami szerv mire és kinél szereti elkölteni a pénzét.

Magyarország OGP-csatlakozásával kapcsolatban mi is javasoltuk, hogy a közbeszerzésekre vonatkozó információk teljesen, adatbázisszerűen, géppel könnyen feldolgozható formában legyenek elérhetőek. És míg Lengyeloszágban is teljesnek mondható a közbeszerzési adatbázis (tehát például véletlenül sem fordulhat elő, hogy az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóból kimarad a nyertes cég megnevezése, vagy a konzorcium tagjainak felsorolása, esetleg, hogy az ajánlatkérő hibásan adja meg a saját nevét, mint ahogy az Magyarországon néha megtörténik), itt megpróbálják captchákkal kiszűrni a robot-felhasználókat, ezzel is nehezítve az adatok újrafelhasználását.

Elolvashatod a kutatást lezáró tanulmányt itt. (angol)

Bolíviáról Simón Bolívar, Evo Morales és a kokatermesztés jut talán először az eszünkbe, nem pedig az átláthatóság vagy a korrupcióellenes küzdelem. Pedig a dél-amerikai ország most felvette a harcot a csempészekkel!

A Transparency International korrupcióérzékelési indexe alapján a 118-ik helyen veszteglő országban extrém módszerekhez folyamodott a központi hatalom. Az ország vámosainak ugyanis mostantól kötelező mikroszkopikus méretű, tollba ágyazott rejtett kamerát, valamint diktafont hordaniuk az uniformisukon. A bolíviai vámosok vezetője, Marlene Ardaya szerint “a tollak egyfajta doppingellenes mechanizmusként működnek.” Ardaya azt is elmondta, hogy az eszközök folyamatosan, 24 órán keresztül be lesznek kapcsolva, így minden hivatalos eljárást rögzítenek. A hatóságok ezután szúrópróbaszerűen választják ki azokat, akiknek megvizsgálják a felvételüket.

A Bolíviai Vámhivatal több mint 1000 dolgozójával a dél-amerikai ország egyik legkorruptabbnak tekintett szervezete. Ők ellenőrzik Bolívia teljes importját és exportját, ideértve az ásványi kincsek igencsak jövedelmező kereskedelmét is. A bolíviai gazdasági tárca 300-400 millió dollár (kb. 60-80 milliárd forint) közé taksálja a csempészettel kieső adóbevételek mértékét.

A Morales-kormány 2005-ös hatalomra kerülésekor egyébként zéró toleranciát hirdetett a korrupció ellen: új korrupcióellenes törvényt fogadtak el, és ehhez kapcsolódóan új minisztériumot is felállítottak. A nemzetközi jelentők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a politikai elithez közel álló vállalkozók továbbra is előnyt élveznek a közbeszerzéseknél, a politikusok pedig gyakran fogadnak el kenőpénzeket.

Ezúttal jónéhány reggeli kávé lecsúszott mire a végigrágtuk magunkat a hétfői Közbeszerzési Értesítőn. Blogposztunkban az érdekesebb beszerzésék közül szemezgetünk. Közös bennük, hogy a nyertesek cégek mögött kormánypártokhoz közeli vállalkozók sorakoznak fel. Nézzük őket!

Várhegyi Attila segít Kiskunfélegyházán

Szűk fél éve nem hallottunk Várhegyi Attiláról, a Fidesz egykor hűtlen kezelésért elítélt volt pártigazgatójáról. Akkor azzal került a hírekbe, hogy az MTVA fél éves szerződést kötött cégével, a Prestige Média Reklámügynökség Kft.-vel. Azóta sem tudjuk, hogy az alap pontosan milyen összeget ajánlott fel a kommunikációs válságmenedzselésért. Ugyan a Közbeszerzési Értesítőben csak ma jelent meg, de Várhegyi cége március óta újabb projekten ügyködik: ezúttal Kiskunfélegyháza önkormányzata bízta meg a szennyvízcsatorna-beruházás befejező ütemének megvalósításához szükséges PR és kommunikációs feladatok ellátásával, ezt a cég potom 11 millióért vállalta. A közbeszerzést az új Kbt. 122.§-a alapján, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárással folytatták le: ilyenkor az ajánlatkérőnek a tender kiírása helyett elég három potenciális ajánlattevőt felkérni a részvételre. Az önkormányzat által közzétett tájékoztatóból mindenesetre nem derül ki, hogy kiket kértek fel még a Prestige Média Kft.-n kívül, az azonban bizonyos, hogy más nem nyújtott be ajánlatot. Tény ugyanakkor, hogy a Prestige Média bőséges referenciával rendelkezik fideszes önkormányzatok kommunikációs feladatai terén, sőt, szennyvíz-témakörben is otthon vannak.

Vegyépszer visszatér

A hírekben ritkán találkozhattunk az Aszfaltpálya Építő Kft.-vel, pedig legutóbb Zuglóban nyertek el egy 130 milliós megbízást. A cégtulajdonos és ügyvezető Haraszti Levente 2009-ig az azóta csődeljárás alatt álló Vegyépszernél volt vezető főmérnök, saját cégét pár hónapos kényszerszünet után alapította, 2006 és 2010 között pedig a zsámbéki képviselőtestületnek is tagja volt fideszes színekben. 2010 több szempontból is fordulópont lehetett az életében: nem elég, hogy cégét egyre több fideszes vezetésű önkormányzat bízta meg járdák, utak felújításával, de még az Óbuda - Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. élére is kinevezték. Az Aszfaltpálya Építő készített már kerékpárutat a XVII. kerületben 162 millióért, javított útburkolatot a fővárosnak összesen kb. 900 millióért és Csömörön is épített utcákat 135 millióért.

Oktatási tanácsadás a kispesti fideszestől

Egy EU-s projektben a Széchenyi István Egyetemnek segít 4.25 millió forinért, valamint öt TÁMOP-os pályázatot ír 11,8 miillió forintért a veszprémi Pannon Egyetemnek egy volt kispesti fideszes képviselő cége, az Aditus Zrt. Gombi Attila, aki fejlesztéspolitikai tanácsnoki pozíciót is kapott 2006-ban a kispesti MSZP-től, egyébként Gál András Levente, kormánybiztossal volt szoros üzleti kapcsolatban. A HVG információi szerint Gombi Attila 2010. áprilisáig ügyvezetője volt a Gál budapesti Falk Miksa utcai ügyvédi irodájának címére bejegyzett EU Consulting Kft.-nek is, amelynek korábbi tulajdonosai között a volt államtitkár, most kormánybiztos családtagjai szintén feltűntek.

Az Aditus Zrt. nem ismeretlen az EU-s tanácsadói piacon. A cég honlapja szerint már 105 milliárd forintnyi támogatást nyert el ügyfeleinek.

Simicska cége utastájékoztató rendszert épít

Nincs közbeszerzés Közgép nélkül. Ezúttal a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) 230 millió forintos utastájékoztató rendszerének kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson nyert a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezés Építő Kft., amely a Transdanuvius 2000 Kft-n keresztül a többek közt a Közgép érdekeltségébe tartozik. A beruházás keretében három vasútvonalon, plazmatévéket, hangrendszert, info-oszlopot és más utastájékoztatási elemet kell telepítenie a nyertes vállalkozásnak.

Rapcsák András utca a Közgéptől

A hétfői közbeszerzési értesítőből az is kiderül, hogy kisebb csúszással, de augusztusban befejeződnek a hódmezővásárhelyi város-rehabilitációs program első ütemének kivitlezési munkálatai. Az erre kiírt közbeszerzési pályázatot a Közgép által vezetett KÉR-konzorcium nyerte meg még 2010-ben. A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program keretében a hódmezővásárhelyi önkormányzat a város tulajdonában álló Tornyai János Múzeumot és Alföldi Galériát, a Rapcsák András utcát és a görögkeleti templomot újíttatta fel.

Update: a szerdai közbeszerzési értesítő újabb Közgép sikerről tájékoztat: A WKG-2012 Konzorcium nyerte el a Mosonmagyaróvári Nagytérségi Települési Szilárd-hulladékgazdálkodási Rendszer Fejlesztése projekt keretében megépülő jánossomorjai hulladékválogató- és kezelőmű kivitelezési munkálataira kiírt közbeszerzési pályázatot. A szerződés értéke nettó 1,46 milliárd forint.

A kormány április elején bejelentette, csatlakozni kíván az USA, az Egyesült Királyság és Brazília által kezdeményezett nyílt kormányzásról szóló nemzetközi együttműködéshez (OGP). Ehhez kapcsolódóan a TASZ és a K-Monitor elkészítette Magyarország vállalásaira vonatkozó javaslatait: legyen közérthető módon hozzáférhető az egyes állami intézmények gazdálkodása, kerüljön minden állami, önkormányzati intézmény által kötött szerződés egy központi adatbázisba.  

Az OGP-ről egy korábbi bejegyzésünkben részlesen beszámoltunk. A kezdeményezés célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzat megteremtése. A résztvevő felek ennek érdekében (az adott ország társadalmi szervezeteivel és civil szakértőivel együttműködve) vállalásokat fogalmaznak meg, amelyek végrehajtását az OGP szervezete évről évre ellenőrzi. Az intézkedéseknek minden esetben növelniük kell az állam átláthatóságát és technikai, informatikai újításokkal kell társulniuk.  

Az április elején elfogadott, korrupcióellenes intézkedésekről szóló kormányhatározat szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak előterjesztést kell készítenie a csatlakozásról, és létre kell hoznia az ezzel kapcsolatos intézkedések nyomon-követésének rendszerét. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a vállalások kidolgozása is, amely az egész folyamat talán legfontosabb része. A vállalások megfogalmazásakor fog kiderülni, hogy mennyire gondolja komolyan a kormány a részvételt. Ha megnézzük az eddig csatlakozottak vállalásait, jól látható, hogy mely országok kívánnak érdemi lépéseket tenni, és melyek maradnak a látszatintézkedések szintjén.  

Álláspontunk szerint Magyarországnak az együttműködés öt kihívása közül leginkább a közszféra integritásának növelésére kellene koncentrálnia. Ehhez egyfelől szükség van néhány jogszabály módosítására, kiegészítésére, másfelől bizonyos területeken informatikai fejlesztések segítségével kell átláthatóbbá tenni a közpénzek elköltésének a módját. Konkrét javaslataink röviden a következők:  

■ A kormányzati honlapokon közzétett adatok felhasználóbarát formátumokban való megjelenítése céljából jogszabályi szinten kell rendezni az adatközlés módját (a közzétett információk egy része például alkalmatlan további informatikai feldolgozásra).  

■ A nemzeti vagyon kezelésével összefüggő adatok nyilvánosságát kimondó jogszabályi garanciák erősítése, mert a jogalkalmazásban az információszabadságot szűkítő jogértelmezés terjedt el.  

■ Közbeszerzési adatbázis érdemi átdolgozása, fejlesztése.  

■ Az állam által kötött szerződések mindenki által hozzáférhető központi elektronikus nyilvántartása.  

■ Egyes intézmények gazdálkodásával kapcsolatos információk közérthető módon történő bemutatása.  

■ A közszférában dolgozók képzése a magyar információszabadság szabályairól.

■ A minősített adatok (államtitkok) kapcsán valódi bírósági felülvizsgálati eljárás megteremtése.

Részletes anyagunk elolvasható itt, az ahhoz kapcsolódó indoklás pedig itt.    

Szerdán civil kezdeményezésre történelmi jelentőségű jogszabály-csomagot fogadott el a hamburgi tartományi parlament. A Transparenz Schafft Vertrauen (Az Átláthatóság Bizalmat Teremt) nevű mozgalom tavaly év végén mintegy 15.000 támogató aláírást gyűjtött az ország egyik legátláthatóbb tartományi kormányzatát megteremtő törvényjavaslathoz. Az állampolgári kezdeményezést az illetékes parlamenti bizottság szakértők bevonásával megtárgyalta, a jogszabályt pedig végül tegnap egyhangúlag elfogadta a törvényhozás.

A szervezet még óriásplakátokat is használt a kampányhoz (forrás: TSV)

A transzparencia elvét következetesen képviselő állam működését a nyitottság, a hozzáférhetőség és a joguralom jellemzi. Az eddigi hamburgi törvények pedig csak nagyon nehézkesen engedtek hozzáférést a közérdekű adatokhoz. A bürokratikus akadályok leküzdése után az állampolgároknak még fizetniük is kellett az általuk igényelt információkért - már amennyiben a hosszú várakozást követően eredményes volt az igénylés.

Szerdától az új jogszabály pontosan meghatározza azoknak az adatoknak a körét, amelyeket proakítvan nyilvánossá kell tenni. Ebbe a körbe olyan alapvető adattípusok tartoznak, mint a például a kormányzati döntések vagy a statisztikai adatok, de nyilvánosak a támogatási szerződések, a tanácsadói anyagok, valamint a kormányzati szerződések egy jelentős része is. Fontos kitétel az adatszolgáltatás módja is: a közölt adatok nem csupán elektronikus formátumban (pl. beszkennelt sajtcédula), de elektronikusan feldolgozható módon (pl. szöveges dokumentum) kell közzétenni. A jogszabály szerint az adatok tárolásakor eleve el kell választani egymástól az állami -és üzleti titkokat a közérdekű adatoktól, hogy erre hivatkozva ne lehessen megtagadni a közérdekű adatszolgáltatást, titkosítás esetén pedig érdemben meg kell indokolni a titkosítás okát.

Az új törvény legelőremutatóbb része egy központi információs regiszter felállítása. Az adatgazdáknak egy online felületen keresztül kell elérhetővé tenniük minden közérdekű adatot, amelyet aztán mindenki szabadon és anonim módon kutathat és felhasználhat. Cél, hogy a lehető legközérthetőbb formában lássák a polgárok a köz ügyeinek alakulását, különös tekintettel a közpénzek elköltését.